Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-21 / 118. szám
> F 1367. MÁJUS 31., V ASAHNAP NÉVNAP; KONSTANTIN FUTÓ ESŐK, HŰVÖS IDO Várható időjárás vasárnap estig: változó mennyiségű felhőzet, helyenként kisebb eső, napközben megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Az évszakhoz képest nüvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. (MTI) dsQin A szabadkai Nőuralom Szegeden A Nap kél 4 óra 00 perckor, és nyugszik 19 óra 22 perckor. A Hold kél 16 óra 28 perckor, és nyugszik 2 óra 40 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szombaton 39S cm. (Apadó.) — Az egymilliomodik Moszkvics. Mint a TASZSZ jelenti, Tegnap este a Szabadkai Népszínház magyar tagoza- csütörtökön elkészült az egytának művészei Virág Mihály rendezésében szép siker- milliomodik Moszkvics szerel mutatták be a Szegedi Nemzeti Színházban Arisz- mélygépkocsi. Az ismert tophanesz Nőuralom című komédiáját. A nagy tetszéssel Moszkvics-autok ma már 67 fogadott előadáson részt vett Ruzsics Vitomir, a szabad- országban megtalálhatók, kai városi népszkupstina művelődésügyi osztályának vezetője is. A szabadkai művészek vendégjátékát a szegedi színház operatársulata június 19-én Verdi előadásával viszonozza. Humormozaik D — Elkészült a hajótöltőolajállomás. A tiszai árhullám elvonulásával a KoolajTrubadur-jának termelö vállalat szegedi üzemének dolgozói késedelem nélkül hozzáláttak a lÍJ-as — Üzbegisztánban, a lt 1347. MÁJUS 22., HÉTFŐ NÉVNAP: JÜLIA A Nap kél 3 óra 59 perckor, es nyugszik 19 óra 23 perekor. A Hold kél 17 ora 55 perckor, és nyugszik 3 óra 01 SZAZ ÉVE Ernő (1824—1900) Mágyar Mérnök és lette fejlődött. SZAZHATVAN ÉVE született Brocky Károly (1807— Szabadkai ápolónők „ , _ -- , . Szegeden. A szabadkai köz- milliós közép-ázsiai szovjet számú tapei hajótól to-olajkóiházból egynapos tapaszta- köztársaságban valóságos állomás építéséhez, a szerelatcserére látogatott szómba- nemzeti ünneppé emelték a 'ök jól dolgoztak, tegnap ton a szegedi kórházba Julka magyar kultúra napjait, már készen állt az új berenpercKor Mlllncsics kórházi fónővér amelyek Taskent után a köz- dezéf; az olajszállító uszályok perckor! vezetésével a belgyógyászati, társaság második legnagyobb fogadására. — Politechnikai szerszámkészleteket rendelt megnem— Hazánkba érkezeti a rég Svédország, FranciaorHaboru es beke című szovjet . , . „ film két főszereplője, a Na- sza6 es Olaszorszag a Szetasa Rosztovat alakító l.ud- gedi Tömegcikk Ktsz-től. A milla Szaveljeva és az And- ktsz év végéig mintegy fi a szülészeti és a tüdögyó- városában, Szamarkandban had- gyászati osztály főnővére. A is megkezdődtek. Hoilán _ _ S* megZa?aTuítyeIéSéMaByaí vendégeket dr." Bódls Lajos MntökegyeTet melv Ke" igozgatófőorvos e* Kocsis Mi» Epítészegy- hályné kórházi íőnővér fogadia. — Lottónyeremények. A 1855), a 19. század kiemelkedő 20- Játékhétre beerkezett 6 rej Bolkonszkijt jatszo Vja- mimó forint értékű termacet festője. Küzdelmes és hányatott millió 300 X12 darab lottó- cseszlav Tyihonov. A vendé- ifjúságában dolgozott fodrász- szeivénv. A nvereménville- gek részt vesznek a film má- exportál ezetíDe az orszamu helyben, kóborolt vandorszl- ' • • jus 23-i ünnepi bemutatóján, gokba. Vacsora este 7-ig? Szegeden a Roosevelt téri birkacsárdának megnyitása S -7; nyer™'" a pincér nem is tul udvariasan elküldte őket: „í fSS9JSfJtt L^laa le, úgysem szolgaijuk már ki, 7 órakor zárunk. latos szelvények száma 197 ezer 932 darab, ezekre a nyereményösszeg egyenként 12 forint — író-olvasó találkozók. Fehér Klára, Hunyadi József, Petrovácz István részvételével Kisteleken író-olvasó találkozót tartanak május 23án. Ugyanezen a napon Do Nem tudjuk milyen indokok alapján választották eat a korai zárást a birkacsárda gazdái. De hogy ezzel a szegediek s az ide érkező vendégek rosszallását is magukra vonták, az biztos. H. M. — Gyermekhét az áruház- — Szabálytalan előzés miatt ban. A Tisza Áruházban a történt baleset Kübekháza és nemzetközi gyermeknap al- Szőreg között, őze Imre, ŰjkaImából május 22-től 28-ig szentiván, Május utca 40. több gyermekjátékot har- szám alatti lakos, a 10. sz. minc százalékkal olcsóbban AKÜV autóbuszát vezetve nés'.ekkei. 'volt pincér, s csak ték levonása után a követkésőbb kezdett festeni, nokoni kező nyereményeket fizetik se'k °közöttatanutt8^ nveromén^, 8nf H74 demián. majd Olas/orszagban crt el, nyeremenye 1 8f)l 834 es Párizsban. 31 éves korálol forint. Négy találatot 170 i ódonban telepedett le. Ki- foeadó ért e' 3 nveremenv- ^^^ ,.., , váló portréfestő, de aktképei, 7 óta nagy a forgalma. Éppen ezert sokan megdöbbenve zíctó"'!^' a Jeíentélreny ^művé- nnt ^arom taTálatot á^ tapasztalták, hogy negyedórás varakozas után, este has/ek sorába emelik. Képei egy- foeadó ért el a nvereménv- romnegyed 7-kor, amikor vegre üres asztalhoz jutottak, részét Magyarországra hagyó- „7 1 a pincér nem is túl udvariasan elküldte őket: „Ne üljenek mányozta. NEMZETI SZfNHAZ Ma. vasarnap délután fél 1 orakor: A három vándor, Vágy <s áhítat, Teremtmények. Laborfaivy-, Szigligeti-berlet. Ma, vasárnap este í órakor: A mosoly orszaga. Bérletezünet. Kedd este 7 orakor: A pikk íiáma. Televízíóközvetités. Berletszünei, Szerda este 7 órakor: A bárom vándor. Vágy es áhitat. Teremtmények. Déryné-bérlet. Csütörtök délután fél 4 órakor: Méz a kés hegyén. Mora ipari tanuló-bérlet. Péntek este 7 órakor: Tosca. Dohnányi-opérabérlet. Szombat délután fél 3 órakor: A mosoly országa. I. Diákbérlet. Szombat este 7 órakor: Ero. Uray-bérlet. Vasárnap délután fél 3 órakor: A mosoly országa. Bérletszünet. Vasárnap este 7 órakor: A bárom vándor, Vágy és áhítat, Teremtmények. Ady-bérlet. BÁBSZÍNHÁZ Délelőtt 11 QrakctrárCsiUfC»al» bácsi. Kinizsi-bérlet. KULTÜRPARK Ma. vasárnap nyitva 19 órától » oraig. Hétfőn: Szünnap. MOZIK Vörös Csillag; Feny a sötétben. Zenes angol film, Előadások kezdése: 3. negyed 8 és fel 8 órakor. Hétfőn: Fény a sötétben. Fáklya: délután 2 órakor: A fáraó. I.. II. rész. Bolesláw Pruss regenyének magyarul beszélő színes, szélesvásznú lengyel filmváltozata. A film hoszszusága miatt dupla helyárral vetítik. Este 4 és 8 órakor: Harlekin és szerelmese. Magyar film, széles változatban. Csak 16 éven felülieknek Matiné: Mese a 12 találatról. Magyar film. Előadás kezdése fél 11 órakor. Hétfőn: délután S és 4 órakor: Van, aki forrón szereti. Amerikai film. Este 4 és s órakor: Harlekin és szerelmese. November 7. Filmszínház, Üjszeged. Odesszai körút: Az aranycsempész. Szélesvásznú francia kalandfilm. Nyugdíjas Szakmaközi Müvelórozsmán Tanárz Rózsát Hárs árusítanak. Vasárnap, 28-án előzött egy vontatót, majd rozsman rgnacz Rozsat, Hars ^^ 5 órától M aruház hirtelen stoppolt a megállóLaszlot es Rakat Istvánt lat- a Lenin körúton gyér- ban. a mögötte haladó pótják vendégül a könyvbaiá- mekruha bemutatót rendez- kocsis vontató, amelyet Liptok. nek, melyen közel 120 újdon- pai István, Szőreg. Temesvári ságot vonultatnak fel. A be- utca 18. szám alatti lakos — Eladta a munkahelyén mutató közben roller, gör- vezetett, beleszaladt az autóhasználatra kapott új esoka- korcsolya, fogmosó és ki mit buszba, majd az árokba bo bátot. ezert egyévi szabad- tud verseny lesz a Zrínyi^ ságvesztésre ítélte a Csöng- Ilona altalanos iskola reszve- badulás utca sz4m j^y rád megyei bíróság Korcsog telével, A nyertesek gazdag lakos súlyos sérülést szenIstván 42 éves.* Szőreg, Sáek- jutalmat kapnak, fú utca 10. szám alatti. tokost, aki 1965-ben saabaduit négyévi börtönbüntetésből. Az ítélet jogerős. vedett. MOGYORÓHÉJBAN Ki tud róla? A nácizmus üldözöttéinek bizottságához megkeresés érkezett a Német Szövetségi Köztársaságból Ebben közlik, hogy adatokat gyűjtenek Walter Langleist egykori SS-vezetóre vonatkozóan, akinek lényeges szerepe volt abban, hogy 1944—45-ben magyar államOYARI.OSAG ilyen az ember: — Van aki folyton ágál, mialatt „részrehajlónak" mondja — ki nem neki ad igazatl ASZTROLÓGIA Megjósolták néki. de nem hitte Béni, hogy Ily életmódd l a Csillagban végzi I EGT ARAB KÖZMONDÁSRA „Nem ismerheti ki két ember egymást, csak, ha — együtt - pár font sót megevettI" lezért nem adnak az anya könyvvezetők hat KOSZ JENŐ házasságkötéskor „garancia levelet I") __ — Megszüntették a gázszi- — Lezárják a Hattyas-tepolgárokat deportáltak a várgast Algyő térségében a ,epí átjárót, a 700-as számú német birodalomba. föld kőolajfúrási üzem egyik fú- Szeged—Kiskunfélegyháza alatti haneár és reníilötpr . . vasúti palya korszerűsítése épUésére Walter LanglS ^s, pontján megseru.t a be- mjatt lezárják a Hattya.v 1942—43-ban a lublin—mai- !escso- s ennek következte- telepi atjarot május 22-én, daneki, 1943—44-ben a ben erős gázszivárgás lépett bétfön reggel 6 órától délután 4 oraig. Éppen ezér miihl- „ . „ J .. valamennyi közúti jármű ré4 dorfi koncentrációs tábor megszuntette a szeSedl uzem' szére forgalmi korlátozást Daranclmoka volt Akik az efiység kitörésvédelmi cso- léptetnek életbe. Az autófe,ühe^nek°^éi\ é0.m«. SíT említett táborokban rabos- portja. Személyi sérülés nem buszok utasai a Hattyas-tekor. kodtak, s esetleg Walter történt, a kár jelentéktelen, lepi atJaronal átszállássá! oK" snÖESSi; "?Cia2f3« Langleist szerepéről adató de a robbanásveszély miatt közlekedhetnek reggel ne" Magyar film. 4 fe . kat tudnak szolgáltatni, mi. a szeged-rókus-hódmezővá- ^^ 8:tóI délután 2 óráig. 7,yuí,nijits jszanuiAKuzi w*ui riu- """^-n>. ív»ú »» w — -- "-t""" . » . - ?. , , K^rpáíhy°zoium dachaui 1944 őszén a kauf- fel. A hibát két órán belül ^Tj^l^VL.^ vásznú magyar film. Kor feringi, 1945-ben a — Magyar—csehszlovák jogászok konferenciája. Tizedik alkalommal rendeznek közös konferenciát a magyar és a csehszlovák jogászok. Hétfőn kezdődik a tanácskozás Budapesten, az Akadémia székházában. A konferencia tárnája: A polgári jog száz éves fejlődése (1848-tól) KözépEurópában, különös tekintetrtel a szerződés intézményére. (Szeles Károly rajzai) — Ilázihangverseny. Tegnap délután a Béke utcai általános iskola szülői munkaközössége bensőséges hangulatú koncertet rendezett, ahol az iskola Fekete László vezette kórusa, zongora- és gordonkaszólókkal szereplő tanulói mellett a Szegedi Nemzeti Színház művészei: Kemény Klió, Gregor József és Hirsch Bence, valamint meghívott vendégként Németh Olivérné énekszakfelügyelő is fellépett határ nélkül. Dupla helyárral, és 8 órakor. előbb jelentkezzenek a bi- ^^ ^^ —— Egyéb járművek csak a gyáesztendő, órakor. INSPEKCIOS ÁLLATORVOSI zottság Budapest, V. kerii- Ini ^ az - K_-m • lU szege/rárostertietére ,et' Sz«badéág ter 16. szam egy 4 orahosszáig szünetelt al„EZ!^S ® Máj® íliB fete . őrá. irodajában. a vonatkőzlekedés. tói reggel 6 óráig (vasár- éo ünnepnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes: dr. Komáromi János állami állatorvos. Lakása: OJszeged, Toron tál tér 8. Telefon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hivő köteles gondoskodni. Jó állapotban levő futókocsit vesz a Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet, Szeged, Alsókikötő sor 5. X. S. '.33 884 A műszaki hónap eseményei A Magyar Élelmezésipa- nöke A technológusok szeri Tudományos Egyesület re pe az élelmiszeripari ouCsongrád megyei csoportja tomatizálás távlati fejleszés az Élelmezésipari Dolgo- tésében címmel ad tájékozzuk Szakszervezete Csöng- tatást. rád megyei bizottsága hol- Szentesen, a Baromfifelnap, hetfon délután 4 orakor előadást rendez az MTESZ Széchenyi tér 3. szám alatti székházában. Ez alkalommal Varga István okleveles gépészmérnök, a Központi Mérés és Szabályozástechnikai Bizottság elközötti horgosi szakaszon, míg a másik oldalon e két utat összekötő dűlőúton közlekedhetnek. Fejlesztik az Ikaruszt A speciális gépkocsik és autóbuszok iránti kereslet szükségessé teszi a székesfehérvári Ikarusz gyár továbbfejlesztését A fejlesztési terv elkészült, eszerint többek között 20 000 négyzetméter alapterületű nagy szerelőcsarnokot, 1500 személyes fürdőt és öltözőt, továbbá új földgáztüzelésű kazánházat építenek. A negyedmilliárdos beruházás nagyrészének kivitelezésere a harmadik ötéves tervben kerül sor. Szeged a hazai lapokban 1967/20 Közlemény x Az élö világirodalom sorozat keretében 1967. május 26-an délután fél G órai kezdettel Ivo Andric és az ÚJ Jugoszláv próza címmel Vujicsics SztoJan iro. dolgozó Vállalatnál Országh dalomtörténész tart előadást a Ferenc A kievi baromfi- November 7. Művelődési Otthon, .,„. . , ban. Közreműködnek: Hőgye ipart kiállításról tart elő- Zsuzsa és Kovács János, a Sze. gedi Nemzeti Színház művészei. xS. 133 966 adást. Gyászközlemények SzálkamPTites halászlé a Búbos Étteremben Cigányzene Kerthelyiség Olcsó árak — 1 adag szálkamentes halászlé IV. osztályon 9,20 Ft, felszolgálva, 11,70 Ft. Csm. Vendéglátó Vállalat xS. 133 984 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, özv. MOLNÁR SÁNDORNÉ utolsó útjára elkísértek és virágaikkal, koszorúikkal mély fájdalmunkat enyhíteni család, Füredi u. 9, igyekeztek. A gyászoló család. Köszönjük mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, a MÁV Pft. XVII. szahíteni igyekeztek. A gyászoló csel I ád PÉTER LAJOS órás hamvainak temetése folyó hó 22-én 15 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló T. 3626. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága jó fiunk, ifj. BUELLA RUDOLF, életének 26. évében elhunyt. Temeaasz dolgozóinak, akik szeretett tése folyó hó 22-én 15 órakor édesanyánk, özv. VARGA ISTVANNE temetésén megjelentek, virágaikkal fájdalmunkat enylesz a Gyevi-temető ravatalozó, iából. A gyászoló család. Fecske u. 4. T. 3627. Novájo] ei Hungarujo. - KUN. Lenke: Szeged. — SZÉKELY Imre: Szeged: A Pedagógus Csoport eredményeiből. Hungara Esperantisto, április. MIHAJLOV, Ljubomir: A szegedi nemzetközi pedagóial szemináriumról. Hungara Esperantisto, április. [A Nuntempa Bulgario c. lap cikke.] BERETZK Péter: A Csongrád megyei Szervezet Biológiai Szakosztálya Madártani és Természetvédelmi Szakkörének munkájáról. Búvár május-június. KISFALUDI Sándor: Könyvespolc. — Két ünnep között. Népfront május. [A Tiszatájantológiáról is.] Oj könyvek. — Mocsár Gábor: Nálunk vidéken. Szakmunkásnevelés, május. [Könyvismertetés.] MAGYAR László: Móra Ferenc ezerkettedik élete. Pest megyei Hírlap, máj. 13. [Móra Ferenc levelezéséről.) [KOVÁCS Attila] (k. a.): Egyperces interjú. Polgári Védelem. máj. 13. [Perlaki Franciskával. a Szegedi Ruhagyár bérelszámolójával. Fényképpel.) öt perces beszélgetés Rábay Lászlóval és Szőcs Jánossal. Népsport, máj. 16. [A SXEAC labdarúgó-csapatáról.] SOMORJAI Ferenc—NAGY Miklós: Hol tart ma az őszi zab termesztése és a szegedi fajták nemesítése? Magyar Mezőgazdaság, máj. 17. [A Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet munkájáról. Fényképekkel.] KADAR Márta: Szeged hívja, várja önti Tízmillió forintos korszerűsítés. — Végleges színpadterv, Ország-Világ, május 17. [Fényképpel a szabadtéri játékok előkészületeiről.) FABlAN Imre: Ero. a menynyetjárt vőlegény. Film, Színház, Muzsika, máj. 19. (Kritika a színház előadásáról. Fényképpel.l [FEJES László] (Fejes): Otelló — Vadas Kiss László. Film, Színház, Muzsika, május 19. [Fénykép a szegedi énekes operaházi vendégszerepléséről.] T. A.: Jegyzetek kiállításokról. Népszabadság, május 19. [A szegedi Süli András Székesfehérváron kiállított képeiről is.] Péntek, 1967. május 21. DÉL-MAGYARORSZÁG 3