Délmagyarország, 1967. április (57. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-03 / 79. szám

Tavaszi szélben AMAGYAR SZOCIALISTA MVNKASP ART LAPJA 57. évfolyam, 73. szám Ara: 80 fillér Hétfő, 1967. április 3, T

örténelmet sodor emlékezetünkbe a vizeket árasztó, földeket szikkasztó, vetéseket dédelgető friss tavaszi széL Ha eltűnődünk a múlton, ha felidézzük az első feledhetetlen április 4-ét, nem tehetünk róla, melegség tolakszik szívünk tájékára. Bizony annyi téglát egymásra malteroztunk, annyi örömet megérleltünk, olyan sokat szépítettünk magunkon azóta, amennyire csak futotta tehetségünkből. Ha most népünk dolgos köznapjainak több mint két évtizedes eredmény-leltárát akárcsak hevenyén is összeállítjuk, új erőre kap bennünk az a meggyőződés, hogy minket ténylegesen, jog és igazság szerint egyaránt megillet a jelen, amelyet nemrég még csodás jövőként jósolgattak váteszi lelkű nagyjaink. Azt mondják, a múló idő a legszebb érzelmeket is megkoptatja. Lehetséges. De némelyek hányavetin azzal is megtoldják néha, hogy ami ma van ebben az országban, az olyan természetes, mint a levegővétel, hiszen a társadalmi haladás törvényszerűsége hozta magával. Pedig ez már nem olyan egyszerű. Élnek más népek is a nagyvilág ölében, akik ragyogó lapokat írtak a történelembe, mert mihelyt kínálkozott az alkalom, azonnal magasba emelték a forradalom zászlaját, s mégis újra, meg újra térdre kényszerítették őket Talán nem volt elég erejük végigvinni a harcot? Vagy mégis gyáváknak bizonyultak? Nem. Victor Hugó megénekelt egy párizsi fiút, akit a „tiszta vérrel mosott s gaz vérrel szennyezett" barrikádon társaival együtt elfogtak az ellenforradalom darabontjai, s habár őt kivételesen futni hagyták volna, nyitott mellel jelentkezett a kivégzőfalnál. Bátor, igaz férfiakban nem volt hiány sem Dózsa György seregében, sem a Magyar Tanácsköztársaság vöröskatonáinak soraiban, mégis fölülkerekedett a bitang reakció. Egyedül Oroszország nagyon-nagyon megalázott népe terítetne le végképp elnyomóit és ezzel követendő példát adott az egész emberiségnek. Hogyan született meg a világhistóriának ez a leggyönyörűbb győzelme? Ügy, hogy az orosz forradalmat a harcokban megedzett bolsevik párt szervezte és amelynek olyan óriás állt az élén, mint Lenin. Az uralkodó osztályok háborújától megundorodott és feldühödött orosz munkások, katonák, matrózok a lenini párt fegyverével kergették el a pökhendi Romanov-dinasztiát és ejtettek egyúttal gyógyíthatatlan sebet az eddig egységes és elbizakodott imperializmus testén. Bebizonyosodott, hogy egyetlen országban is diadalmaskodhat a szocializmus, ha kellő pillanatban egy hatalmas, szabadságszerető nép indítja meg a rohamot. Hazánkban is egyre kiáltozták a költők, hogy „nem játék a világ, látni, teremteni kell", a könnyből, kínból, piszokból mégsem tudtunk a magunk erejéből fölemelkedni. Vérvörös csütörtökök, Orgoványok, Margit körúti börtöncellák, kommunista mártírok emléke áll elő tanúskodni, hogy a magyar munkásosztály minden lehetőséget megragadott a népszabadság diadaláért. A látók és merők nagyon is akartak itt értelmes életet teremteni, de a belső és a külső ellenség a konstruktív gondolatoknak még a csíráját is igyekezett széttaposni. Magyarországon — legjobbjaink harcaira is számítva — a Szovjet Hadseregnek kellett elvégeznie a tavaszi nagytakarítást. Arről, hogy mi mindent köszönhetünk folszabaditóinknak, bőven beszéltek például tavaly ősszel a kommunista tanácskozásokon és az utóbbi két hónapban lezajlott népes választási gyűléseken. A tapasztalatok alapján sokan úgy vélekedtek: nem is annyira a megfogható gazdasági sikereket kell a szocializmus javára elkönyvelni, hanem azt a kétségtelen tényt, hogy meghatványozódott a világos gondolkodású, a további bonyolult tennivalók elvégzésére is kész állampolgárok száma. Másoknak az jelent soha nem halványuló élményt, hogy nyugodtan ébredhetünk reggelente, mert a megélhetés gondja nem fájdítja többé a fejüket. És valóban, akik adnak valamit az emberi méltóságra, azoknak népköztársaságunk alkotmánya drágább a betevő falatnál, ök így fogalmaznak: az a „megfizethetetlen", hogy most már nem rugdos belénk senki, ha szabadságdalra támad kedvünk; nem itatnak le bennünket, mielőtt szavazni indulunk, nem fordít hátat a hatalom, amikor panasszal megyünk hozzá; nem kell kilincselnünk az elemi munkajog ügyében; nem muszáj imádkoznunk, ha értelmetlennek találjuk; nem tartják nyilván, hogy mikor, kivel állunk meg beszélgetni. Igen, ma már csakugyan afelé hajlunk, hogy magától értetődő dolgok ezek, de azt nem feledhetjük sohasem: csak azóta, mióta április 4-e legnagyobb nemzeti ünnepünkként szerepel a kalendáriumban. Idegenkedünk a frázisoktól, s már ez is iskolázottságunk, kifejlődött politikai igényességünk eredménye. De azt közel 10 millióan is nyugodtan elismerhetjük, hogy most már nekünk zöldell tavasszal a cukorborsó, a magunk gyáraiban szőjük a divatos kelmét, a mi számunkra tárják föl rejtett lényegüket az elemek. Minden gondunkkal-bajunkkal együtt őszintén tudunk örülni azoknak a messzemenően humanista intézkedéseknek, amelyek a párt IX. kongresszusából fakadnak. Az egész ország szemeláttára fokozatosan valósul meg az a jelszó, hogy „mindent az ember érdekébein". Ma már eljutattunk odáig, hogy a lakosság zöme megérti: csak azt fogyaszthatjuk el, amit erőnkkel, tudásunkkal megtermelünk, nincs tehát sok értelme az úgynevezett kívánságlisták benyújtásának, ha kielégítéséhez még hiányuk az anyagi fedezet E széles körű belátás alapján értékelik legtöbben az üzemi munkaidő csökkentését, a gyermekgondozási segély bevezetését, a szövetkezeti gazdákra vonatkozó nyugdíjrendeletet és az' újonnan épülő lakások még Igazságosabb elosztásának szándékát Nincs ezzel ellentétben az sem, hogy mindenfelé élénk viták zajlanak további fejlődésünk lehetőségeiről, módszereiről. Az a lényeg, hogy a párt és a kormány gondjait milliók vallják magukénak, közéletünk élénken pezseg és egyre fokozódik a dolgozó tömegek alkotóvágya és készsége. ri rthető ezek után, hogy április 4-ét Jjj évről évre levett kalappal, s kissé megilletődötten ünnepeljük. Érthető, hogy ezen a nagy napon mindig koszorúkat viszünk a mi szabad boldogulásunkért elesett szovjet hősök emlékoszlopára és sírjaira. A hála virágaival, a rövidke tisztelgéssel azonban egyúttal magunkat is emlékeztetjük a folyamatos felelősségre. Arra, hogy soha a legszédítőbb eredmények láttán sem szabad ölbe ejtenünk a kezünket, hanem egymást szinte naponta nevelve, ellenőrizni és buzdítva kell tető alá hoznunk azt a művet, amelyet huszonkét évvel ezelőtt óriási lendülettel és nagy-nagy bizakodással kezdtünk el építeni. F. NAGY ISTVÁN Díszünnepség, fogatialomtétel, koszorúzás Ünnepi program Szegeden és a járásban Ma. április 3-án délelőtt 10 órai kezdettel Szegeden a Vörös Csillag Moziban díszünnepséget rendez hazánk felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából az MSZMP Szeged városi bizottsága, az mj. városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizotsága. Ünnepi beszédet mond Sipos Géza, az MSZMP városi bizottságának titkára. Kedden, április 4-én délelőtt 10 órai kezdettel több ezer ifjúkomunista tesz ün-; nepélyes fogadalmat a Széchenyi téren, a KISZ Szeged városi bizottságának rendezésében. Ünnepi beszédet mond Mészáros Zoltán, a KISZ KB osztályvezetője. Közvetlenül a fogadalomtétel után, 11 órakor a párt, a népfront, a tanácsi szervek, a társadalmi és tömegszervezetek, az üzemek, az intézmények, a fegyveres testületek megyei és városi képviselői megkoszorúzzák a Széchenyi téri és a Dugonics temetőben levő szovjet hősi emlékműveket. Az ünnep két napján több helyen rendeznek ünnepségeket. Komszomol—KISZ találkozókat A szegedi járásban tíz községben tesznek a legfiatalabb KISZ-esek ünnepélyes fogadalmat Ezekben a napokban Kiskundorozsmán, Szőregen, Röszkén, Mórahalmon, Üllésen, Kisteleken, Sándorfalván, Algyön, Szatymazon és Üjszentivánon rendeznek fogadalomtételt (Somogyi Károlyné felvétele) , Szovjet és magyar államférfiak táviratváltása hazánk felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi te L. I. Brezsnyev, az SZKP KB főtitkáBizottsága első titkárának, Dobi István- ra, N. V. Podgornij, a Szovjetunió Legrvak, az Elnöki Tanács elnökének és Kál- felső Tanácsának elnöke és A. N. Kólái Gyulának, a Minisztertanács elnöké- szigin, a Szovjetunió Minisztertanácsánek a következő üdvözlő táviratot küld- nak elnöke: „Kedves Elvtársak! A Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepe — az ország fasiszta iga alól történt felszabadulásának 22. évfordulója — alkalmából a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége, a Szovjetunió Minisztertanácsa, minden szovjet ember és a magunk nevében szívélyes üdvözletünket és legjobb kívánságainkat küldjük Önöknek és a testvéri magyar népnek. Azok a kiemelkedő sikerek, amelyeket a magyar dolgozók marxista—leninista pártjuk vezetésével arattak a politikai, gazdasági és a kulturális életben, fényesen példázzák az új társadalmi rend nagyszerű életerejét és fölényét. A szovjet népnek szilárd meggyőződése, hogy sikeresen valóra válnak az MSZMP IX. kongresszusának határozatai. A IX. kongresszus fontos szakasza a szocializmus Magyarországon való teljes felépítésének útján. Az a következetes elvi harc, amelyet a Magyar Népköztársaság vfv más testvéri szocialista országokkal együtt a békéért és a szocializmusért, az európai biztonság megszilárdításáért, a népek szabadságáért és nemzeti függetlenségéért, az imperializmus ellen, az Egyesült Államok vietnami agresszív rablóháborúja ellen, hozzájárul a szocialista közösség nemzetközi összefogásának megerősödéséhez, a magyar szocialista állam nemzetközi tekintélyének növekedéséhez. A szovjet embereket őszinte öröm tölti ei, hogy szakadatlanul fejlődik és erősödik a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság barátsága és sokoldalú együttműködése, a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján a szovjet és a magyar nép javára, amelyek egy sorban haladnak a közös nagy cél — a kommunizmus felé. Kedves elvtársak, kívánunk Önöknek, a testvéri Magyar Népköztársaság minden dolgozójának további sikereket a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcukban." L. I. Brezsnyevnek, N. V. Podgornijnak tot küldte Kádár János, Dobi István és és A. N. Kosziginnek a következő távira- Kállai Gyula: „Kedves Elvtársak! Szívből köszönjük nemzeti ünnepünk, hazánk felszabadulása 22. évfordulója alkalmából küldött jókívánságaikat. Barátságunk e nagy napján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány, az egész magyar nép nevében testvéri üdvözletünket küldjük Önöknek és a nagy szovjet népnek. E nagy évfordulón népünk a jogos büszkeség érzésével tekinti át eddigi utunk eredményeit. A szocialista Magyarország építőinek tudatában hazánk előrehaladása elválaszthatatlan a Szovjetunió barátságától, testvéri, önzetlen segítségétől. Pártunk, kormányunk, népünk a jövőben is barátságunk erősítésén, egységünk elmélyítésén, együttműködésünk kiszélesítésén fog munkálkodni. Elve az alkalommal, kívánjuk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom fél évszázados évfordulójának évében a szovjet nép kommunista párt.ia vezetésével érjen el újabb kiemelkedő sikereket, a XXIII. kongresszus határozatainak végrehajtásában, közös nagy ügyünk, a béke, a szocializmus és a kommunizmus javára." A. A. Gromiko szovjet külügyminiszter és Péter János külügyminiszter kölcsönösen jókívánságaikat fejezte ki egymásnak hazánk felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából. Üdvözlő táviratot váltott a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa és a SZOT elnöksége, a lenini Komszomol Központi Bizottsága és a KISZ Központi Bizottsága, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Szovtet— Magyar Baráti Társaság elnöksége. (MTI)