Délmagyarország, 1967. április (57. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-20 / 92. szám

Atlasz — munkaruhában A friss falak itt még vas­tagabbak egy magasodó áll­ványsorral. A fémfényű csö­vek, az olajos, sötét színű „bilincsek" hajlós pallókat tartanak a munkájukat vég­ző kőművesek alá, talajt ké­szítve a nemsokára sorra ke­rülő bádogosoknak, festőknek is. Az állványemeletek épí­tői: Bogyó Ferenc, Kakuszi György meg Németh Ferenc most épp lent segédmunkás­kodnak a Bercsényi utcai ház előtt: amiben tudnak, se­gítenek a többieknek. Erős emberek Épp ezért dicsérte őket a Szegedi Építőipari Vállalat igazgatója is: az állványozó brigád erejére meg univerzá­lis ügyességére mindig lehet számítani. Télen át, amikor természetesen kevesebb áll­ványt kell emelni, a legkü­lönfélébb munkákat is elvé­gezték, derekas helytállással. Ha meg az állványrakás dan­dárja köszöntött rájuk, so­sem szóltak vissza, hogy le­járt már a munkaidő. Elké­szítették a másnapi állást a szakiknak, miattuk ne kell­jen késlekedni. Erőt kívánó munka az övék. Jól megtermett, vállas­izmos emberek az állványo­zó brigád tagjai. Két éve már, hogy együtt a trió. s jól értették egymás szavát-tet­tét, s idén úgy érezték, több­re is képesek. Határoztak: Gagarin nevét viselve most már a szocialista cím elnye­réséért buzgólkodik a brigád. Szépen lajstromozták a vál­lalásaikat. s utóbb szálkás betűkkel ezt is odakanyarí­tották a papírra: a hős viet­nami nép megsegítésére két napi munkabérünket ajánl­juk feL Amilyen bőséges a válla­lás, olyan fukaron méri a szót eleinte a brigadéros. In­kább Badényi Sándor, az it­teni generálművezető meg Dönczi András, az ácsok-áll­ványozók parancsnoka felel­get kérdéseimre. Sándor bá­csi, akinek nagy tekintélye van a szakmabeliek között, szóval, mindenképpen adni lehet a véleményére, úgy vé­1 ekedik: közmegelégedésre, biztonságos, jó állványokat készít a brigád. A szóhoz eleven illusztráció is járul: a pöttyöktől 6zürke ablakon túl egy fakókék ruhás ember dolgozik, a második emeleti magasban, biztonságosan. Még be is mosolyog, miköz­ben vakolókanala megteszi az utat a vödör meg a fal között Egy műszak öt helyen Később már' frissebben fo­lyik a szó, oldódik Bogyó Ferenc nyelve is. Elmondja, hogy ők bizony afféle „ván­dormadaraknak" számíta­nak, hol itt, hol ott tűnnek fel a vállalat munkahelyein. Most éppen ilyen költöző időszak következik. — Bizony volt már úgy, hogy egy nap öt helyre is el kellett mennünk — magya­rázza kapósságuk történetét —, egyik művezető jobban kiáltott állványozók után, mint a másik. Ilyenkor az­tán jön a rádolgozás, hogy mindenkinek eleget tegyünk. A felajánlások közt sze­repel: zökkenőmentesen, fennakadás nélkül, időre ké­szítik el a szükséges állvá­nyokat. Kérdem, hogy hár­man elegen vannak-e hozzá? Bizonykodnak, hogy igen. Volt negyedik is, de őt ki kel­lett közösíteni a brigádból, lendíteni nem sokat lendített a munkán, viszont a „tütüt" túlságosan is kedvelte. Meg­váltak tőle, s most hárman csinálják ugyanazt. Elegen­dő, de kevesebb már nem le­hetne a létszám. ..Két em­ber ennél a munkánál nem ember." Változó mutatványok — Mi a jó állványozás tit­ka-fortélya? — Nincs abban semmi ti­tok; ezek a csövek a „fix­bilincsekkel" nagyon jók — egy bilincs 12 mázsa terhe­lést bír meg —, csak az a fontos, hogy olajozza a me­neteket az ember, mert másképp megeszi a rozsda az anyagot, kirágódik a csavar. Ha valamelyik rossznak mu­tatkozik, azt kicseréljük a tartalékból, nehogy elmozog­jon. Az állvány alját is ak­kurátusan kipallózzuk, ne le­gyen billenése, meg a falba is bekötjük, stabilizáljuk. Az átvétel valóságos szemle. De hozzánk utána is jöhetnek kívánsággal, kéréssel a szak­társak, szívesen segítünk, hisz nekik kell, hogy jó le­gyen. Amikor a súlyos tárgyak emelgetése kívánja: erőmű­vészek. Ha úgy jön sora; ak­robaták. Fölkaptatunk az áll­ványzat mellé kapcsolt cső­létrán a három emeletnyi magasba, hogy délelőtti mun­kájukról képet alkothassak. A meredek kapaszkodó után a legfelső szint pallói követ­keznek, ruganyosak, kissé meg is hajlanak a léptek alatt. Az állványzat véget ér: átkapaszkodunk a szomszé­dos ház tetejére, itt deszká­ból összerótt létra ad támaszt a lábnak. IS. 6 Állványszövedék — Ez az — mutatja Bogyó Ferenc a két ház, az új meg a régi közt aknaként tátongó világítóudvart. A házak be­zárta négyszög százszorszáz centiméteres, s a homályba vesző aljától idáig szinte megtöltik az állványok. — A szomszéd házból úgy en­gedtek be a fürdőszoba abla­kán át, aztán beadogatták, kötélen leeresztgették az anyagot, így értem föl. egy­másra rakosgatva a „lépcső­ket". S ha már megjártam ezt az utat. ki is meszeltem nekik — mutat a fehér, szemközti falra. Előttünk az új ház kémé­nyei, mindhez külön állványt építettek, ami szintén nem akármilyen munka. Jobbról­balról cserepes tetők, a szem­közti ablakokban néhány rá­érő: az építkezés nézőközön­sége. Homlokát ernyőzve a távolban keres valamit a már jócskán lebornult arcú brigadéros. — Látja, ott, a nyárfák irányában, az a cipőgyári kémény. Azzal alaposan megizzadtunk A 36 méter magasság se kutya, meg az­tán vas az egész, 7 mázsás tagokból raktuk össze. Je­ges, csúszós is volt akkor az állvány, meg is emlegettük, de másfél nap alatt azért el­készültünk vele. Már visszafelé tesszük meg az utat az állványokon, a lépcsőn. Jól járható út ez, ahogy nyilván biztonságos munkahelynek érzik a test­vér-brigádok is az épségüket védő állványzatot Eltöpren­gek. kihez-mihez is hasonlít­hatnám őket, hármójukat, a magasban is anyaföld-biztos talajt szerkesztő munkájuk­kal. De csak amint távolról személem már az állvány­sort akadok rá a legtalálóbb szóra: Alasz. Atlasz — mun­karuhában. Csakhogy az áll­ványozó nem az égboltot, ha­nem építőtársait tartja a ma­gasba az állványsor pontos, erős szövedékével. Simái Mihály Uj termékek a BNV-re A szegedi ipari kiállításon is bemutatkoznak a Csongrád megyei ipar legjobb termékei A tervezők egyéves mun­kája lassan anyagba formá­lódik. a legújabb bútorok, vázák, iparcikkek a vásár tó­közönség nyilvánossága előtt tesznek vizsgát két kiállítá­son. Több szegedi és me­gyei vállalatnál már készül­nek az árukollekciók, ame­lyekből a legfrissebbeket most bemutatjuk. 0 A Tisza Bútoripari Vál­lalat szegedi gyáregységében új dolgozószoba-garnitúra ké­szül Palócz Sándor tervei alapján. A legkényesebb igé­nyeket is kielégítő bútort a mai, divatos natúr színre fé­nyezik. Az asztalok és szé­kek szürke acélcsőlábakon .állnak, az üléspárnákat fe­kete műbőrrel kárpitozzák. Az új dolgozószobának még nincs neve, de az már biz­tos, hogy a múlt évi modell­nél lényegesen korszerűbb és szebb lesz. Ha a vállalat a szegedi kiállításon több he­lyet kap, a dolgozószobán kívül egy háromdarabos készletet ls bemutatnak, amely íróasztalból, gépasz­talból és redőnyös irattartó­ból áll. 0 A Szegedi EMERGÉ gumigyár nagy szilárdságú, a szénbányászatban használa­tos szállftóhevederjét küldi a. BNV-re. Ezt a terméket különlegesen nagy követel­mények kiállítására tervez­ték: 500 kilogramm 'betétcen­timéter szakító szilárdságú, terilén anyagból készítik. Az EMERGÉ a vásári nagydíjra pályázik ezzel a termékkel. Természetesen az erős he­veder Szegeden is bemutat­kozik a múlt évivel meg­egyező területű pavilonban. A választék új fekete-fehér és fekete-sárga színű gumi­padlóval, valamint egy sze­gedi gyártású mélyfúró töm­lővel gazdagabb lesz a ta­valyinál. 0 Egyenesen Párizsból importált divattal készül a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat szegedi gyáregysége. Rimár Gábor és Stumpfhauser Lászlóné modelltervezők az őszi párizsi szőrmekiállítá­son „lesték" el a legújabb — sport, trencskó, karcsúsított és az úgynevezett militeri­vonalakat. Az utóbbi a ka­tonai egyenruhák szabását követi — innen kapta nevét. 80—90 modellből válogat­ják majd ki a 8—10 legsi­kerültebbet, legvonzóbbat. A BNV-n ezek az „Év legszebb terméke" pályázaton is in­dulnak. 0 A Hódmezővásárhelyi Majolikagyár is bemutat új termékeket a BNV-n és a szegedi kiállításon. Választé­kukban a népművészetet kö­vető, írókás díszítésű vázák­tól a legkorszerűbb grafit­mázas hamutartókig 500— 600 féle használati és dísz­tárgyat is bemutatnak. Bő­vítik a színskálát, a dísztár­gyak követik a modern, na­túr színű bútorok jellegét. 0 A mérleggyári pavilon slágere a szegedi és a buda­pesti kiállításon egyaránt a tranzisztorokkal működő mé­rőberendezés lesz. Olyan mérleg ez, amely nemcsak leméri az anyagot, hanem a kapott súlyértéket fel is jegyzi. A kiállításokon ezenkívül optikai rendszerű hídmérle­get is láthatunk, amely nem mutatóval, hanem — hagyo­mányos módoktól eltérően — számjegyekkel jelzi az ér­tékeket. Ezzel megkönnyíti és egyszerűbbé teszi a leol­vasást. Előreláthatólag a BNV-n és a szegedi ipari ki­állításon már szerepel egy új keverő automata modellje is. Ez a berendezés előre programozott kívánság alap­ján meghatározott arányok­ban keveri a takarmányt A legújabb mérleggyári termékeket egy év alatt kí­sérletezte ki a fejlesztési osz­tály. Munkájuk szép ered­ményeket hozott, hiszen elektronikus megoldásaikkal elérik a világszínvonalat. Matkó István Czlnege Lajos látogatása a Szovjetunióban Czinege Lajos vezérezre­des, a Magyar Népköztársa­ság honvédelmi minisztere A. A. Grecsko marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterének meghívására áp­rilis 17-től 19-ig nem hiva­talos baráti látogatást tett a Szovjetunióban. A két mi­niszter baráti légkörben köl­csönös érdekű kérdésekről folytatott megbeszélést. Czinege Lajos szerdán visz­szaérkezett Budapestre. (MTI) Francia-magyar konzuli egyezmény A francia minisztertanács szerdai ülésén jóváhagyta a Magyarországgal kötött kon­zuli egyezményt, amelyet Couve de Murville francia külügyminiszter tavaly bu­dapesti látogatásakor írt alá. A szerdai sajtótájékozta­tón Georges Gorse tájékoz­tatásügyi miniszter hangoz­tatta, hogy ez az első ilyen egyezmény, amelyet Francia­ország egy szocialista ország­gal kötött (MTI) A moldavai küldöttség Gödöllőn A moldavai kulturális na­pok alkalmából hazánkban tartózkodó küldöttség szer­dán a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetemre látogatott. Az egyetem munkájáról dr. Kiss Albert és dr. Magyari András tanszékvezető tanár adott tájékoztatást, majd a vendégek megtekintették a biológiai, kémiai és az ál­lattenyésztési tanszéket, va­lamint a korszerűen beren­dezett kollégiumi épületeket. Délután nagygyűlést ren­deztek az egyetemen. Varga Ferenc, a megyei tanács el­nöke mondott ünnepi beszé­det. Megemlékezett a szov­jet—magyar barátság jelen­tőségéről, majd a megye fej­lődéséről beszélt kedelmi tevékenységben rejlő lehető­ségek, a piackutatás fokozottab ki­használása. Hosszú évtizedekig a közúti közlekedés fejlesztésének ellenére is a vasút marad a közlekedés gerince. Ezért Csongrád megyében a vasút lé­tesítményeinek felújítását is szorgal­mazni kelL a vasút gerinchálózatán — melyen a forgalom döntő többsége bonyolódik — a legkorszerűbb közle­kedés fettételeit kell biztosítani. E program keretén belül kerül teljes felújításra a Szeged—Cegléd közötti vasútvonal, melynek munkái az idén fejeződnek be. A szegedi vasútigazgatóság terüle­tén 8.6 millió tonna áru feladása vár­ható, mely több mint 3 százalékos nö­vekedést jelent. Mintegy 9—10 szá­zalékkal nő a leadásra kerülő áruk mennyisége. Az autóközlekedés szál­lítási feladatai továbbra is nagyobb ütemű fejlődést biztosítanak. Teher­szállítási feladataink 10—II százalék­kal haladják meg az 1965. évit A gaz­daságos szállítás érdekében töreked­ni kell a kocsi fordulók csökkentésére — amit a szállíttatok a gyors ki- és berakással nagymértékben elő tudnak segíteni —, valamint a gazdaságos, ésszerű fuvarok szervezése. A növek­vő szállítási igényeket elsősorban a rendelkezésre álló kapacitás jobb ki­használásával, a termelékenység növe­lésével kell biztosítani. A forgalmi te­vékenység termelékenységének növe­lése érdekében elsőrendű feladat a járműpark műszaki színvonalának emelése. A személyszállítás várható növeke­dése a vasútnál 3—4 százalék és az autóközlekedésnél 7—8 százalékos lesz. Fokozott figyelmet kell fordítani mind az áruk, mind a személyszállításban a lakosság részére történő szolgáltatá­sok körének bővítésére, a minőség ja-. vitására, a lakosság és a kommunális szállítási igények kielégítésére, a sze­mélyforgalom területén nyújtandó szolgáltatások fokozottabb bevezetésé­re, a szociális, a munkavédelmi és az üzemegészségügyi munka javítására. A szállítási igények kielégítésén túl törekedni kell a vasútállomások, sze­relvények tisztaságára, világítására és fűtésének javítására, az elővárosi, az ipari körzetek és a városi helyi köz­lekedés erősítésére. A menetrendek munkakezdésekhez, befejezésekhez va­ló igazításával, céljáratok indításával, a korszerűsített pályákhoz igazított se­besség növelésével, valamint a még be nem kapcsolt községek, települések menetrend szerinti közlekedésbe való bekapcsolásával javítani kell a váro­sok munkaerő-helyzetét. E célok és feladatok megvalósítá­sát jelentős beruházások segítik. A vasútnál több mint 260 millió forin­tos beruházásból befejezik a már em­lített Szeged—Cegléd közötti vasútvo­nal korszerűsítését, megoldanak több, régóta húzódó szociális problémát — többek között a Szeged—Rendező, Ti­sza és Rókus pályaudvarokon az öl­töző, mosdó építését, a Tisza pályaud­vari rakodóhelyek szélesítését. Tovább épül a közel 100 millió forintos sze­gedi komplex gépkocsitelep, mely biz­tosítja majd a modern közúti közle­kedésben szükséges javító kapacitást is. A közúti közlekedés fejlesztésének egyik jelenlegi kulcskérdése oz útépí­tés fokozása. Megyénk minden községe el van látva bekötőúttal, de az utak minősége kifogásolható. Az idén foly­tatjuk a megyei úthálózat korszerűsí­tését. portalanítását. Megkezdjük me­gyénkben is az E 5-ös nemzetközi fő közlekedési út átépítését, korszerűsíté­sét. A közúti közlekedés biztonsága érdekében több vasúti kereszteződés­nél fénysorompót szerelnek fel. Az autóközlekedés szállítmányozá­si tevékenységének egyik fontos fel­adata lesz a műtrágya vízi szállítása. Korszerűsíteni kell a be- és kirako­dást, hogy még jobban használhassuk a vízi szállítás előnyeit. Növeljük a rakodógépparkot, és megkezdjük egy folyóparti kirakópont építését, ezáltal lehetőséget biztosítunk a vízi szállí­tás bővítéséhez. A hírközlés területén 4—5 százalé­kos teljesítménynövekedéssel számo­lunk. A távbeszélő központok nagy­arányú kapacitásbővítése ez évben nem szerepel a tervben, de megkez­dődik a körzeti kábelek kiépítése, amely egyik alapfeltétele a korszerű hírközlésnek. Bővítik a telexközpon­tot. Az új közlekedéspolitikai elképze­lések érdekében jobb, gazdaságosabb közlekedést kívánunk létrehozni, melynek alapfeltétele a különböző közlekedési ágazatok közötti összhang és jó kapcsolat. E politika realizálá­sa során megszüntetnek néhány gyen­ge forgalmú vasútállomást vagy meg­állóhely áruforgalmát, s újabb körzeti pályaudvarokat alakítanak ki az elő­feltételek biztosítása után a helyi sa­játosságok figyelembevételével. A közlekedés előtt álló nagyobb feladatok teljesítése érdekében vegyék igénybe az egész dolgozó kollektíva aktivitását. Biztosítsák, hogy a dolgo­zók széles körben megismerkedjenek a feladatokkal, az új gazdasági me­chanizmussal és a közlekedéspolitikai célkitűzésekkel. A gazdasági vezetők­nek, a párt- és szakszervezeteknek egymást segítve kell szervezni, irányí­tani a dolgozók termelő munkáját, szocialista munkaversenyét, s biztosí­tani a végrehajtás feltételeit, hogy eredményesen valósíthassák meg a közlekedés, a szállítás ez évi felada­tait TASI JÁNOS IF^WrX ^ fi j||fi jüj jfixr v 401 ' 4 1 -sí vjsv ^bk, 9 í ibfw uSírjs,W Wiu • Utt/'1 i é&ájt («:; 'tf fllwrir f wmkM m^h w 1 (lwn foto — Friedmann Endre felvétele) A budapesti Vígszínházban lis Napokon bemutatkozott tartották a Moldavai Napok a vendégszereplésre érkezett megnyitó ünnepségét. A Ma- Miorica népi táncegyüttes, gyarországon elsöízben meg- Képünk: az együttes műsora­rendezett Moldavai Kulturá- ról készült. Mélypontén a hldeghullám rek arra hívják fel a ter­melőüzemek vezetőit, hogy a melegigényes növények —> paradicsom, paprika kiülte­tését egyelőre ne folytassák, a már kiültetett kultúrák­ban, valamint a gyümölcsö­sökben és szőlőkben pedig állandó füstöléssel, esetleg öntözéssel, permetezéssel csökkentsék a talajközeli le­vegő lehűlését. Főleg a szél­től védett zöldségtermő te­rületek és gyümölcsök, to­vábbá a melegágyak és po­lántanevelő telepek szorul­nak fokozott védelemre. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályai adott tájékoztatás szerint a hideghulláu csütörtökre vir­radó éjszaka elérte mély­pontját. A továbbiakban mái lassú javulás várható. A grönlandi eredetű hi­deg légtömegek erős északi széllel a szerdára virradó éjszaka elárasztották a Kár­pátmedencét, és szokatlan hirtelenséggel 10—15 fokot zuhant a hőmérséklet. Szer­dán reggel számottevő fagy még sehol nem volt. Az óriás tömegű sarki hideg megülepedése súlyos fagy­veszélyt jelent, elsősorban a kertészeti kulturákra, főként a nagyrészt már virágzó gyümölcsösökre, rügyező sző­lőkre. Csütörtökön hajnalra ugyanis a talajszinten 0— mínusz 5, kétméteres magas­ságban pedig plusz 2 — mi­nusz 3 tokos lehűlést jósol­tak. A fagykárok elhárítása vagy mérséklése érdekében minden eszközt mozgósítani kell. A kertészeti szakembe­Csütörtök, 1967. április 20. DU-MAGXARQR5ZAG 3

Next

/
Thumbnails
Contents