Délmagyarország, 1967. április (57. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-19 / 91. szám
J Rövidfilm* H fesztivál H Miskolcon Május 22—27 között rendelik meg a IV. miskolci rövidfilmfesztivált Már befejeződtek az előzetes zsűrizések: a benevezett filmekből 67 alkotásnak szavaztak „előzetes bizalmat" a zsűritagok, azaz összesen 32 mozi- és 35 televíziós film kapott rajtengedélyt. A továbbjutó kisfilmek öt kategóriában versenyeznek majd a SZOT 15 000 forintos nagydíjáért. Kiosztanak öt kategória fődíjat, s díjat ajánlott fel a rendező város, Miskolc is. Miskolc diját ezúttal nem a fesztivál-zsűri, hanem a város lakosaiból alakult külön biráló bizottság ítéli oda. Külön előadást szentelnek a műsorban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának. Didaktikai segédeszközök 1 Az ÉDOSZ népi együttesének bemutatója uj műsora Moldavai iparművészeti kiállítás Kedden a Műcsarnokban művészeti jellegű étkészle— a Magyar—Szovjet Ba- tek, fali kerámiák adnak kéráti Társaság és a kiállítási pet Moldava népének műintézmények rendezésében — vészeiéről, a moldavai kulturális napok Ezután M. P. Petrik, a alkalmából moldavai népi Kisinyocivj Képzőművészeti iparművészeti kiállítás nyílt. Múzeum igazgatója ismerDemeter Sándor, a Kultu- tette a kiállítást, majd a rális Kapcsolatok Intézeté- megjelentek nagy tetszéssel nek alelnöke megnyitó sza- tekintették meg a régi davaiban hangoztatta: raboktól a mai művészek alA kiállításon több mint kotásáig az egész népi ipar300 tárgy, textilek, kerámiák, művészet keresztmetszetét fafaragások, régi viseletek és adó sokoldalú, gazdag anyaegészen új, máir inkább ipar- got (MTI) Az avizátort, informátort berek számára bemutatta az és az emeletes, osztott táb- úi eszközöket. Részt vett a lát. ezeket a didaktikai se- bemutatón Papp Gyula, a gédeszközöket László Nán- város' tanács vb elnökhedornak, a Móra Ferenc ipa- lyettese, Bódi László országritanuló intézet igazgatójá- gyűlési képviselő, a Vadonnak e fontos újításait olva- töde igazgatója, Szabó Lásasóink már ismerik. Annak- ló, a városi pártbizottság idején, hónapokkal ezelőtt, munkatársa, Ágoston György, amikor a Tolbuhin sugárúti , ..... _ . , iskolában megkezdték fel- a Jozseí Attila Tudományhasználásukat az oktatásban, egyetem tanszékvezető tarészletesen bemutattuk őket nára* valammt a Csongrád lapunk hasábjain. tmegyei * a,Jf2?edI var?f , , „,. , , , tanacs művelődésügyi osztáMost sor került ezeknek és iyanak vezetői és munkatármns nemrég; ben bevezetett saiki toVabbá gyakorló pedapedagogiai ujitasoknak, di- gógusok. daktikai segédeszközöknek az a értékelésére, annak megvizs- A vendégek először az isgálására, mi'yen eredmé- kola úgynevezett pedagógiai nyekkel járt felhasználásuk, kabinettjét tekintették meg. Az iskola igazgatósága el- Ez a neveléstudomány szakméleti és gyakorlati szakem- ágaira vonatkozó dokumep•• • - táció elsősorban az iskola pedagógiai képzettséggel és végzettséggel nem rendelkező oktatói. mérnökök, technikusok számára készült Hosszú idő óta eredményesen működik. Megtekintették a vendégek az iskola audiovizuális szaktantermét is, s az új eszközöket működés közben tanulmányozták. Végül az emeletes, osztott táblás tantermet nézték végig. Bemutató a Szegedi Nemzeti Színházban A vendégek nagy elismeréssel nyilatkoztak a látottakról és egyöntetűen megállapították, hogy az intézet új didaktikai segédeszközei a modern pedagógia elveinek szellemében jöttek létre. (Somogyiné felv.) Az ÉDOSZ „Szeged" népi együttes legsikeresebb számát, a Pátfalvl szvitet mutatja be Közönség, szakmabeli, korba válogatott egyvelege. Alom és annak valóságra kritikus úgy van az ÉDOSZ- A „technikai" programokat, ébredése adja különös varaegyüttessel, mint babonás melyek a népi tánc l'art zsát a kompozíciónak. Kár, ember egy ritka, értékes pour l'art szépségét, dinami- hogy a muzsika és a szó talizmánnal: szereti, hisz kájat reprezentálják Galli— egyidejű használata — ha benne, féltő szemmel vi- Lutor: Sarkantyús csárdása rövid ideig is tart — zavargyázza. Kiváltképp, mert és a Lutor Gyula koreográ- ja egymást. A jelenetek szóolyan műfaj művelőinek ke- fiájával, zenei összeállításé- listái — Link Márta, V<5neki Mihály, Piacsek Ilona, vés számú reprezentánsai val bemutatott magyarorszáközé tartozik, ami ma is gi eszköztáncok jelentették. Zsiga Erzsébet, Korom Denépszerű, közönségigényes, Tematikus táncok között^há- zső, D. Kocsis Margit, Duaz emberek „bejönnek" rá. rom újat láttunk, valameny- dogh Béla — látható jóAmatőr társulat, ahol anya- nyi rövidebb lélegzetű, íz- kedvvel mozogtak, imittgi gondok mellett teremhi- léssel, gondosan színpadra amott a pantomin elemeit is ánnyal, szűkös próbalehető- tett kompozíció. Steiner— ügyesen beépítve a különségekkel kell számolni. Ve- Lutor Pásztorkép című je- böző fordulatokba. zetőjük, Jáger Ernő többször lenetében Petőfi helyzetda-Legnagyobb sikert mégis is mondta, nem tudja elég- lainak fogantatását érezzük, az együttes régi száma, Waldmann—Mezei—Lutor: Pátfalvi szvitje aratta. Jó Mivel cseréljük fel a kapát? Kukoricatermesztés vegyszeres és gépi műveléssel Azt szokták mondani, hogy Felvetődik a kérdés: folyó- Fogasolás után — amikor a kukorica termése a kapa méterenként mennyit ves- szükséges — küllőskapét nyelében van. Ez a növény, sünk ki szemenként? A te- járassunk a kukoricatáblán, különÖ6en fejlődése kezdetén, nyészterület nagysága a Mar- mert ez a kukoricasorokból májusban—júniusban, igényli tonvásári l-es és a hozza ha- kiforgatja az éppen kelő a kapálást, illetve a gyom- sonló típusú kukoricáknál, egyszikű gyomokat is. Ezmentes talajt Ez időtájt a jobb vízgazdálkodású tala- után a tenyészidő alatt a gazdaságokban sokféle a te- jon 0,28—0,35 rrr (átlagban gyomosodástól függően, kétendő, mindenhol kézi mun- 0,32m2) legyen. Sekély ter- szer-háromszor traktoros kulkaeró szűkében vannak. mőrétegű, rossz vízgazdálko- tivátorral kultivátorozzuk a Ezen úgy próbál enyhíteni dású talajon ennél több. A sorközöket 5—6 cm mélyen több tsz, hogy átmenetileg a sortávolság — bár 100 cm-ig kukorica részes művelését al- is változhat terméscsökken- yQgySZCTek kalmazza, ami modern nagy- tés nélkül — alkalmasabb- Or üzemi viszonyaink között so- nak látszik, ha 70 cm-ben ál- a korszerű kukoricaterkáig nem tartható. Helyette lapítjuk meg. mert szemen- mesztés elengedhetetlen esza tudomány és a technika kénti vetéssel könnyebb biz- köze a komplex művelés, vívmányainak kell mielőbb tosítani a megkívánt tőtá- vagyis a gépi kapálással tért hódítaniok a kukorica- volságot és az optimális te- egyidejűleg a gyomirtó termesztésben. nyészterületet, mint a széle- vegyszerek használata. Ott, Egy hold kukorica műve- sebb sor- és kisebb tőtávol- ahol a kukoricát néhány léséhez 19 munkanap szűk- sággal. évig kukorica után termeszseges, amiből 16 kézi munka. Ha 1 kh-on átlagban tik, a vetés előtt, vagy keHazánkban kisparaszti viszo- 18 500 növényt kívánunk biz- lés előtt adjanak 5 kg Hunnyok közt egy mázsa szemes tosítani, akkor a szemenkén- gazint kh-ként 600 liter kukorica előállítására 15—20 ti vetógépet úgy kell beállí- vízben oldva — ott pedig,; Tény viszont, félig-medddig munkaórát, állami gazdasá- tani. hogy 70 cm-es sorta- ahol a kukorica után más kényszerűségből: két táncos gokban 9—10 munkaórát for- volság esetén az elméleti 45 növény következik, ugyan- produkció elmaradt A puszdítanak. Ez nagyon sok. cm helyett 36 cm-re vessen ilyen módon és mennyiség- tán szerkezeti mutató melki egy-egy szemet, mivel a ben K 64-es vegyszert haszszántóföldi kelés gyengébb a náljunk. laboratóriumi csírázásnál. A kukoricát — amint azt a kísérleti eredmények igaMiltnr VPCCllnk ? rolják — fattyazni nem kell. Hogyan lehet csökkenteni? /T,"W' *CO»Ulli\. A kukorica betakarítás géElsősorban az egyelés elha- A vetést csak akkor kezd- pesítése — bár az utóbbi gyósával. Helyette vezessük jük el, amikor a talaj hő- években sokat fejlődött, gyabe a szemenkénti vetést. E mérséklete 10 cm mélység- korlatilag nem megoldott, célt szolgálják a kalibrált, ben tartósan eléri a 10 C°-ot, Addig is. alkalmazzuk a jól csávázott hibridvetőmagvak, hogy a laboratóriumi csírá- bevált adapterekkel — külöa talajfertőtlenítés, a jól elő- zási és a szántóföldi kelési nősen francia gyártmányú készített magágy, a vetési százalék közel azonos legyen, adapterekkel — felszerelt idő helyes megválasztása, s A kukorica ápolásánál arra kombájnokat. Ehhez via szemenként vető gépek ad- törekedünk, hogy a kukori- szont gondoskodjunk aszemkalmazása. A szemenkénti catábla gyommentes legyen termés szárításáról. gé köszönni az élelmiszer- a Huncut legény — Galli— ipari üzemek és a Hazafias Lutor szerzeménye — egy Népfront hathatós támoga- ártatlan szerelmi háromszög lenne, ha több ilyen anyag tását, ami lehetővé teszi frappánsan poentírozott hu- kerülne a repertoárba, ami fennmaradásukat moreszkje. A Szeghy Endre egyetlen darabban tágabb Az ÉDOSZ-osok néhány muzsikájára készült örségen lehetőséget ad a társulat évvel ezelőtt a néptánc- keretes szerkezeti formába egészének mozgatására. művészet űj útjait keresték helyezi és találták meg a tematikus táncok színpadra komponálásával. Hogyan, merre tovább? Ez volt a kérdés, erre vártunk választ hétfő este a Szegedi Nemzeti Színházban, amikor az ÉDOSZ „Szeged" együttese bemutatta új műsorát a kongresszusi munkaversenyben kiváló eredményt elért szocialista brigádoknak ajánlva. Ami leginkább szembetűnő a nyolctagú népi zenekar felnőtt a táncosok mellé, s korábbi műsorpótló kiegészítő szerepe helyett egyenrangú partnere lett a tánccsoportnak. Igaz, már évek óta önállóan is fellépnek, de funkciójuk az együttesben jobbára a táncosokhoz igazodott: színfalak mögötti átöltözéskor, műsorkezdéskor, technikai szünetekben muzsikáltak. Most domináltak a programban: 14 számból, a kísérőzene mellett j nyolc saját műsoruk volt mondanivalóját. Nikolcnyi István Vetés — szemenként vetést különös gonddal kell a tenyészidő folyamán. Dr na(?y Miklós, elvégezni, mert ettől függ el- Lehetőleg még vetés előtti Dél.alföldi Mezőgazdasági sosorban hogy sikerul-e a talajelokeszítő munkakkal, T„t(W t,,totóin megfelelő (17—20 ezer kóruh) már „feher cernaszal" allaholdankénti tőszámot bizto- pótban irtsuk ki a gyomosítani. kat. Ezt tegyük vetés után is. Szemenkénti vetésre csak Kelés után újból azonnal foa kalibrált vetőmag alkal- gasoljunk könnyű fogassal a mas. mely SZKGN-6 és sorokra keresztbe 5 km óra FKV-6 peremcellás kukorica- vontatási sebességgel. A szakvetőgépekkel ültethető el. Az szerű fogasolás a kukorica osztályozott kukoricavetöma- csíranövények megjelenése got csak a TVD—6-os és ga- előtt és után egyike a legbonavetőgépekkel szabad vet- fontosabb gyomirtó eljáráni. A magadagolás pontossá- soknak. A kelés utáni fogagát felszíni vetéssel ellen- solást a kukorica két-leveles őrizzük. De vigyázzunk, hogy korában el kell végezni, a vetőgép vontatása ugyan- úgy, hogy a növény leveleiazzal a sebességgel történ- nek megsértését, vagy betejék, mint. amilyennel a szán- metését elkerüljük. Adatok tóföldön is dolgozik. 6 km óra bizonyítják, hogy a fogasosebességig a magadagolás lás által megsemmisül az pontossága még elfogadható, egynyárigyomok 70—80 száennél nagyobb sebességnél zaléka, míg a kukorica már nagyobb eltérések van- mindössze 3 százalékban sénak. rül meg. tán szerkezeti mutató mellett azonban többet mond, hogy a zenekar tudása milyen sokat fejlődött; repertoárja színesebb, sokrétűbb lett. Benne eredeti színfolt a Budai Sándor vezette citeraegyüttes. A .prímás, a mindössze húszesztendős Rajta János, nagyon komoly ígéret, akár a verbunkosok, Bisztró helyett újra étterem Májustól megint less közétkeztetés Uj a Béké- ben H Ugyancsak szép sikerrel szerepelnek az énekesek: Terhes Irén, Pává Ferenc és Nagy Sándor. A táncszámok régi és új Kísérleti Intézet kutatója ' darabok szerencsésen csoKLsipari szövetkezetek, ke- tárgyalták a Béke bisztró reskedelmi üzletek dolgozói, ügyét, illetve a fogyasztói magános nyugdíjasok: azAp- igények teljesítésének leherilis 4. útja elején levő Bé- tőségeit. A városi tanács keke bisztró környékének la- reskedelmi osztálya, a Közkói több ízben tették szóvá egészségügyi és Járványügyi szerkesztőségünkhöz írt le- Állomás és a vendéglátó válvelükben egy évekkel ezelőtt lalat képviselői megegyeztek jól bevált ételhordási rend abban, hogy megszüntetik a rájuk nézve hátrányos meg- bisztró jelleget, mert azon a változtatását Még tavaly helyen étteremre van szükősszel a kerületi tanácsúié- ség, amelyben előfizetéses, sen is interpelláció hangzott elhordásos szolgáltatást is el ebben az ügyben, ekkor teljesíthetnek. Megállapítota felszólaló tanácstag kérte, ták — a jövőre való tanulhogy a Béké-ben állítsák ságként — azt is, hogy az vissza a közétkeztetést, s te- átalakítási munkák tervezégyék lehetővé az étel elhor- sekor kellett volna első hedását. iyen figyelembe venni a foMielőtt az étterem átala- gyasztók igényét, a korszerűkításához. bővítéséhez mint- sítést kellett volna eleve egy két évvel ezelőtt hozzá- úgy végeztetni, hogy az újfogtak, száznál is több volt jáalakított üzlet megfeleljen itt az előfizetéses étkező. Az- a követelményeknek, tán megkezdődött az átépítés Az új döntés szerint a s erre az időre az egyetemi vendéglátó vállalat rövid étterem szolgálta ki a Béke idő alatt megteszi az intézrégi vendégeit is. Mikor a kedéseket, elvégzi a szüksébisztró tavaly nyáron meg- ges átszervezést, s május nyílt, az amúgyis zsúfolt 1-től bisztró helyett újra étegyetemi étteremben meg- terem lesz a Béke, ahonnan szüntették az elhordható éte- a környékbeliek nemcsak lek kiszolgálását. Igenám, ebédet, hanem vacsorát is csárdások, akár a parádés 'de ugyanakkor a korszerűsí- elhordhatnak. Ezen a megPacsirta hegedűszólóját te- | tett vendéglátó konyha sem beszélésen határozták ed azt kintjük: kezében a marsall- i fogadta vissza a régi vendé- is, hogy szintén május I-től bot a legjobbak közé. geket A bisztró az bisztró, megnyitják a nagyállomásgyorsan készített, s helyben pál levő Sárkány étterem' elfogyasztható ételek kiszól- diétás konyháját gálására való. A közegész- Kondoros! János Huszonnégymilliárd a lakosság takarékbetétje Az Országos Takarékpénz- ben, 2,3 milliárdot gépkocsi tártól kapott tájékoztatás sze- nyereménybetétkönyvekben, rint ez év első negyedében a többit KST-ben, nyerea betétállomány 1,6 milliárd ménybetétkönyvekben stb. forinttal növekedett és már- helyezte el a lakosság. A cius végére elérte a 24, 6 24,6 milliárd forintos betétmilliárd forintot. Tavaly összegből 15milliárd a vidéugyancsak március 31-én 22,1 ki és 9,6 milliárd forint a milliárd forint takarékbetét- fővárosi lakosoké. A megyék je volt a lakosságnak. közül Bács—Kiskunban a A jelenlegi betétállomány- legnagyobb a betétállomány, ból 18,6 milliárd forintot ta- majd sorrendben Borsod és karékpénztári és postai ka- Csongrád megye következik, matozó takarékbetétkönyvek (MTI). ségügyi hatóság az érvényben levő rendeletek szerint nem engedélyezhette a bisztró jelleg fenntartása mellett a közétkeztetés gyakorlását, illetve az ételek elhordását is. E kettős profil alkalmazásához ugyanis még a bővült előkészítő ós konyha helyisége sem volt megfelelő. Az intézkedést azok a fogyasztók, akik az előző, korszerűtlen étteremből elhordhatták ebédjeiket, nem értették meg, de a helyzettel nem volt elégedett a vendéglátó vállalat sem. Hamarosan kiderült ugyanis, hogy a bolt nem megy úgy, mint azelőtt, a forgalom érezhetően csökkent Ezek után került rá sor, hogy a Dél-Magyarország kérésére a napokban az arra legilletékesebbek közösen Áramszünet Az áramszolgáltató Vállalat közli, hogy 1967. április 24-én 7—16 óráig Retek u.. Bihari u., Dankó P. u.. Hajós u., Csaba u.. Fecske u.. Vajda u.. Kereszt u. által, valamint Tolbuhin sgt., Lendvai u.. Répás u., Korda sor, továbbá április 24-től május 6-ig 7—16 óráig Kálvária tér. Szende B. u.. Rigó u.. Boross József u. és Zoltán u. által határolt területen áramszünet lesz. Friss Viroma, Csipke és Vitasprint szörpök érkeztek. Gyógynövények nagy választékban. Gyógynövény Szaküzlet Lenin krt. 67. 12-38L Telefon: ,mm mi wm n... QtL-msxA&aMiÁ* 5 / v