Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
Tanúk - és nyilasok IavasTz: muíák Szegedi * Togazdasagban felháborodását, es megvetését egy-egy önVallomások a zuglói tömeggyilkosok bűnügyében A Fővárosi Bíróság nagy október 4-én a zuglói nyilas ..körülmények véletlen ösztárgvalótermében napok óta pártszolgálatosok körülvet- szejátszásából" kerültek anfolynak a tanúkihallgatások ték a gyárat, majd becsen- nak idején a zuglói nyilas a tömeggyilkos zuglói nvi- gettek Verschitz. lakásába, pártházba. Baráth Kálmán lasok bűnügyében. A hall- Richtmann gyanútlanul aj- például — aki a nyomozás gatóság — amely a vádlót- tót nyitott, azt hitte: Rá- szerint az egyik legkegyettak kihallgatásakor gyakran kosi Endre felesége jön, lenebb. legbestiálisabb primegfeledkezett arról, hogy akit ebben az időben vártak bék volt. s akit saját társai gyilkosokkal szemben érzett haza. Amikor meglátta a is „hóhér"-nak neveztek, gyűlöletét, küszöbön álló nyilasokat, be- ahányszor szóba kerül, és csapta az ajtót. A pártszol- mindig kínzásokkal, kivégkéntelen felkiáltással, mél- gálatosok lövöldözni kezdtek, zésekkel kapcsolatban — azt tatlankodó megjegyzéssel majd betörtek a lakásba, ismételgeti, hogy ez „nem sem fejezheti ki — most Richtmann ekkor már ha- igaz, ez nincs így". Ez ,.vaszokatlanul csendes. Der- lálos sebet kapott, Rákosi lótlanság", mert ő akkor, medten hallgatják azokat Endrét és Verschitz Emilt amikor a „szóban forgó az embereket, akik a te- a nyilasok magukkal hur- eset történt", éppen katoremör szólítására egymás colták. Verschitz feleségét na volt Az, hogy egyetlen után állnak a mikrofon elé, most tanúként kihallgatta a katonatársat, egyetlen tanút hogy felidézzék 23 évvel ez- bíróság. Az asszony elmond- sem tud megnevezni állíelótti szörnyű emlékeiket., ta, hogy 1!)44. november 5- tása igazolósára, hogy társai Azokat a napokat, amikor a én. tehát a nyomda elleni szemébe mondják: „Te is meggyötört és megalázott nyilas támadást követő na- velünk voltál!", nem zavaralriozataik tehetetlen és ki- pon feljött vidékről meglá- ja. Sándor Alajos, aki töbszolgáltatott prédái voltak a togatni a férjét. A lakásban bek között a nyilas főkerübűnügv 19 vádlottjának és nyilasok várták, őt is elhur- létnél és n vezérkari főnökcolták. Kihallgatták, vallat- ség 6. osztályán háborúelletók. majd szembesítették nes és kommunista propaférjével és Rákosi Endré- gandafelderítési és elhárítáAz egyik tanú magas, ba- vel- si feladatokat is végzett, azt T70..T állítja, hogy őt. mint katoNEM EMLBKSEEM... n4t „vezényelték" a nyilasok - A férjemet — mondja közé" Az egyik tami a™"berében feleségével, gyere- halkan az asszony — ek- "an ~~ a ve7-eroari főnökkével és két idős rokonával egy zuglói házban bujkált. A menekülést, az élettársaiknak. ALKU TTT ÉLETÉRT rázdált arcú, idősebb férfi: tömött, súrű haja erősen őszül. Mérnök. 1944. decemEgr hónapig tartó munká- A tavakat iól előkészvtethoz" kezdtek a Szegedi Tó- ték. szakszerű gondossággal gazdaságban, a teleltető me- hozták rendbe s 5 ezer 300 dencékből a nagv vizekbe méter hosszúságú partszahelyezik át az állományt, kaszt felújítottak, nádfonatösszesen negyvenhat vagon tal megerősítettek. A parthalat költöztetnek tágas védelmi munkák költségei„lakosztálvokba". a csaknem nek csökkentésére a jövőben 2 ezer 600 holdas tórend- már saját gépeket állítanak szerbe. Ezt megelőzően- most be. Most rendeltek két DT— is. mint a korábbi években 54-es lánctalpas traktort és védőoltást, klorocid injekci- különböző földmunkagépeót kapnak a halak. Az át- ket. telelés nagyon jó volt és mi- Március végére tervezik a vei korán tudják kihelyezni gazdaság ikrakeltető házáa pontyokat., ez a tenvész- nak idénynyitását, ahol sülidő megnyújtását jelenti, ami lő- és pontyivadékokat álvárhatóan nagyobb súlygva- lítanak eló mesterséges krlrapodással kamatozik majd. tetéssel. Most első ízben A pontyok mellett 120 ezer folytatnak kísérleteket egynyaras és 1 ezer 600 két- pontvivadékoknak a szokottnyaras növényevő hal is he- nál korábbi nevelésére. Az lyet kap. Az idén számuk is- innét kikerülő kishalakat mét növekszik: mintegy fél- előbb védett helyen, medenmillió egészen apró növényr cékben tartják s megerósöevő hal érkezik a Szovjet- désük után teszik át naunióból. gyobb tavakba. Séta a Holdon A montreali Világktállí+áa látoeatói .„sétát" tehetnek a Holdon. Moszkva egyik elővárosában egy óriási teremben készült el a Föld természetes útitársának • diorámáia, amelyet bemutatnak maid a Világkiállítás szovjet pavilonjában. A dioráma a szovjet Hold-felvételek alapján készült A dioráma a Viharok óceánját a Holdnak azt a részét ábrázolia, amelyet, a szovjet kutatok tanulmányoznak. A dioráma mérete 200 négyzetméter. Egy éven át több mint száz festő, szobrász, automatizálási szakem. ber dolgozott rajta. benmaradás reményét azok vér volt az arca. csak ami a hamis igazolványok jelen- kor a pulóverét láttam, aktették, melyeket az üldözött kor tudtam, hogv ő az... kor már annvira megkínoz- ?pa eRykori magas rangú ták. hogv az első percekben ""De, akit a háború után meg sem ismertem. Csupa Suly°s börtönbüntetésre ítélt ember barátaitól kapott, — Egy éjjel — kezdi vallomását — ránktörték az aj- vitték, tot. Négy fegyveres ember meg rontott a szobába. Nyilasok Engem később elengedtek a nyilasok, de a férjemet elDachauban halt Csaknem valamennyi taa Népbíróság — elmondja, hogy abban a propagandaalakulatban. amelynek Sándor Alajos ls tagja i'olt, s amelyet a németek láttak el technikai felszerelésekkel, csak a legmegbízhatóbb, legki próbáltabb nyilasok tevoltak. Razzia! — monda a núvallomás percekbe sűrf- vek"rykedhettek... vezetőjük. — Mutassa a tett dráma. Huszonhárom év „Nem tudom ..„Nem papírjait!... — Megmutat- távlatából is elevenen ható, ígv • " "Nem ernléktam. — Ezek nem valódlak megrázó élmény, hiszen azo- szem" — jóformán csak ezt — üvöltött. Tudtam, hogy kat a szörnyűségeket, me- ballani a tanúkihallgatások elvesztünk. Egyetlen esély Ivekről a tanúk ' akik aoran a vádlottak és tanúk maradt, ha meg tudom mindezt átélték — vallanak, szembesítésekor Kröszltől és győzni, hogy téved, igazol- sem a múlt, sem a jövő . . vánvaink valódiak, nem nem feledtetheti el. Egy-egy zonyitek es mind több azok vagyunk, akiket keres... Ervelésére, magyarázkodó ^ _ iára a nyilas oda sem fi- felkavarja a tanúkat'és a társaitól. De mind több a bitamonton, halk vagy nem "".mondja szemükbe elritkán könnvekbe fulladó evulhetetlerj es megbocsátvisszaemlékezés egvaránt hatat,an bűntetteiket. gyeit, hiszen nem az érvek hallgatóságot — csak a vádérdekelték. A mérnök ek- lottakat nem. Egy-két tárkor megkísérelte az utolsó suktól eltekintve, akik talán B. L. Tűzoltó készülékek orvosai Veszedelmes madár a „vő- Javító karbantartó résztege, vezetővel együtt elvégezzék rös kakas". Vigyázni kell, ahol éppen ezeknek a félté- a szokásos nyomáspróbát így nehogy felrepüljön, kárt teleknek a biztosításáért és még sokféleképpen vtzsesetleg súlyosat is, okozzon munkálkodnak. Az ismert gáztatják a készülékeket valamiben. Ha pedig mégis piros tartályok, lapos szűr- Egy nap is jónéhánynt: hét meglobogtatja a szárnyát, ke palackok ötlenek a be- egész évben? kell, hogy kéznél legyen va- lépő szemébe a Pacsirta ut- — Körülbelül kétezer dalamilven fegyver, amivel cél- cai szerény kis műhelyekben, rabot javítunk meg évente ba vehető. ahol a „gyógyító" munka fo- — mondja a részlegvezető.— ^^^ lytk: a tűzoltókészülékek or- A karbantartás, ellenőrzés ^^^ vosai tevékenykednek nagy summája pedig évi 41 ezer Ilyen fegyvereket, pirosra figyelemmel. készülék, festett kézi tűzoltókészülé- Jókora halomban magaso- •• keket sokfelé láthatunk; ki- ... „„„„.„„ .„...„.„h. sebb tüzek ellen porral, hab- d,k az ^ymasra fektetett bal vagy akár gázzal ered- sok „beteg", egviket-másikat Még néhány a jellemzőbb számokból: tizenöten dolgoznak mónvesen veszik fel a har- ugyancsak megviselte már az , , , . cot, ha van, aki „odapörköl- idő. Fodor András részleg- "ak a részlegben mintegy jön" velük a lángoknak, vezető meg Kossó Mihály T.™^™™^™^ Persze az eredményességnek fődiszpécser, gépésztechnikus , . , . ,. még egy fontos előfeltétele kalauzol közöttük. Egy fiatal ^Cw^-zfidé^s is van: üzemképesek-e, meg- izmos javítómunkás, Kiss stb' allaak szerződéses felelő-e a töltésük? Sándor épp vízzel tölti fel viszonyban. Negy megyeból A Szegedi Kazánjavftó az egvik készülék tartálvát. hnzza„lde a Y°"at- * P°*ta Ktsz-nek dolgozik egy olyan hogv Magéra István csoport- a lavltam ,va7. "eYT ,mp gyebe vonatozik a S karbantartó-ellenőrző munkás, hogv a helyszínen időszakonként megvizsgálja a készülékeket. És még valamit az eredményekből: tavaly 300 ezerrel túlteljesítették' egymillió iorintos tervüket. Az itt dolgozók a tűzoltóság segítői. Velük állnak kapcsolatban, a parancsnokságon tesznek jártassági vizsgát, minden esztendőben. Munkájuk fontos a társadalomnak. az egyes közületeknek; azért is sérelmezik a szövetkezetiek, ha néhol „Na már megint itt van!"-nalfoghdják az ellenőrzést. Bezzeg. ha egyszer nagy szükségben a „lövőké" csütörtököt. mondana, tudnák mire való az új meg űj látogatás. A ktsz-nél azonban „lekopogva" mondják:: még eddig nem volt ilyen probléma munkájukkal. között áruda, üzem, iskola, lehetőséget: tudta, hogy számításból (az ószinte, tözöldinges csőcselék nemcsak redelmes beismerő valloverre szomjazik, hanem mást a bíróság enyhítő köaranyra, ékszerre, pénzre is. rülménvként értékeli), talán Félrehívta a vezetőt, és amíg lelkiismeretük könnyítésére a többiek a székben terpesz- hajlandók szembenézni bűnkedtek. a másik szobában megkezdődött a halálos vásár: alku öt életért. A tetteikkel, a többség közönyösen üldögél, s ha róluk vallanak a tanúk, megátalmérnök mindenét odaadta: kodottan tagadnak. Mindent pénzét, ékszereit, maid le- tagadnak. Kröszl. az egvkovettette óráját is. Amikor rí kerületvezető, kihallgatákíléptek a szobából, az egyik sakor társait — akikkel nyilas éppen töltött piszto- együtt fosztogatta, kínozta lyával bökdöste az egyéves és gyilkolta számtalan álkisgyerek haját.. dozatát — A vádlottak között fel- ismerni. Ismer valakit, akkori látogatói közül? — kérdezi a tanácselnök. — Igen — sem akarta felA tanúkat sem. Azt a tanút sem, aki a következőket vallja: — Nemcsak Kröszl Vilrnondia halkan a tanú: — most. de az egész Kröszl Kálmán László. O ott volt. családot ismertem. — Hon— Álljon fel. Kálmán! Jgv nan? — kérdi a tanácséitörtént? — Igen. Illetve, nök. — Hosszú évekig egv Á néni hiedelmek, egvee vöt kinyilatkoztató vallásos elemek és a kulti- szállja meg őket. lo* szokások közelebbi megértéséhez, nagv segítséget nyújt a tudoinánv a ..varázsszerek" leleplezésével. A vallásos hír. elültetésében a kevésbé művelt, emberek kö nem ... azaz ... — Szívósan bizonygatja, hogy ő ugyan ott volt, de ez csak véletuteában laktunk. — Kröszl! Maga ismeri a tanút? — A | volt kerületvezetó bárgyún A tudomány leleplezi a )>varázsszereke t« len. mint. ..nemzetőrt*' hív- bámul a tanúra, szokása szeták magukkal a nyilasok, rá rint az. első kérdésre nem csak azért volt. szükség, válaszol. Kröszl nagvot„hogy az igazoltatás törvé- hall, de hiába van fülhallnyes legyen" A FÉR.? DACHAUBAN MEGHALT.. gató a fején, mégis akkor hall. amikor akar. Most például nem. — Ismeri a tanút? — hangzik másodszor a kérAz illegális kommunista d<?s. — Nem. Nem hiszem. .. párt egvik mártírja. Rieht- — A tanúvallomásból kémann Sándor azt a feladatot főbb érthető lesz. miért nem kapta, hogv Magyarország akar Kröszl emlékezni. Ednáci megszállása után fegy- dig ugyanis váltig azt állíverek elrejtésére alkalmas totta. hogy amíg nem lett helvét keressen. Richtmann kerületvezetó. sem egyenrutalált is megfelelő helyisé- haia- fegyvere. még get, a zuglói Textiliána Sző- csak nyilas karszalagja sem \ őevár elhagyott részén. Az vo|t. A tanú most. szemébe illegális kommunistát az. mordja, hogy már jóval üzem náciellenes fömérnö- korábban naponta látta őt ke, Verschitz Emil segítet- teljes harci díszben, és fegyte. majd amikor a párt il- verrel hazajárni, legális nyomdáját új helyre kellett telepíteni, a gépeket Verschitz. szolgálati lakása- őrük KATONA... ba vitték. A nyomdát az — ugyancsak illegális knmmu- Folytathatnók tovább a nista Rákosi Endre és fele- felsorolást: hogyan, miképsége kezelte. Több hónapig pen akarnak, vagy legalabbdolgoztak: ezer és ezer röp- is próbálkoznak kibújni lappal buzdították ellenál- bűntetteik felelőssége alól a lásra a budapestieket a ná- vádlottak. Ha valaki csak ci megszállók ellen. A néhány percre jönne be a nyomda működéséről később tárgyalóterembe, és nem tudomást szerzett a Gesta- ismerné az előzményeket, pó és a Nyilaskeresztes Párt talán még meg is döbbenfőkerületét bízta meg a ne: a. vádlottak padján rsukommunisla nyomda felszá- pa ártatlan, ahoav monda molásával. A főkerület pe- ni szokás, a légynek sem dig a zuglói nvilas pártszer- ártó. jámbor ember ül. akik ihlet" különös hatásokat vált kl. Kis edaeia élénkséget, lókedvet Idéz elő. a testi erőt A kohoba atTr,er>etileg fokozza. NagvoKh adag bevétele után a A XV. század végén Haiti gomba fogyasztása már nem —- . .. - „ , tud magán uralkodni, féktezött nagv lélektani hatásuk Matere lepő felfedezők ^ . ^ ^ tánr)w kp/i van a „csodaszerek". ..va- megflgvelfék. hogv az ottani . . • ' rázsszerek" alkalmazásának. 1or7.rek naniai. ha kapcsolat- ma4d '^f5 latomasai ta" . , ,, ... ., , . madnak. Az ünnepségeken l a akartak lénnl isteneikkel. A fakírffl vagy halottakat akartak hiányozhatott e idézni. kohobát készítettek. ffomba. holott egy ílven ... ... gombának evakran eev renA megfeithetetlennek lat- Fyv novenr szántott leveszó - főként kelet-á^iai - leit porrá törték és ezt fel- azar™" wlt az ..csodákról" megállapították, szippantották orrukba. Nap- fanunk -som kel! talan. hoaa hogv azok az idegrendszert jaink kutatói végére jártak a aornbat a saman arusl% befolyásoló növénvi szerek a kohoba hatóanyag révület- totta .,. halasának tulaidonithatok. A , ., ., . , mohamedán fakír például ke,,d re'telvenek. sőt a .szer . , , látszólag vallásos révületbe hatását orvosok és kémiku- r+Z ÖL. ItírvUrx zuhan, holott valóságban fa- sok önmagukon is kipróbál- i ,r i .,„. ,, kírfű (kurrusz) fózetébíl ké- ták. A beálló tudatzavar, a „DUTölSJtOjö BARATII. szült hasis hatása alatt áll. Az az ember, aki kurruszlét fogyaszt, közönvbe sü'lveJ. számtalan hallueináció. a valóságként előtűnő látomsOldalt nagy dobozokban liszt.szerű fehér por, ez az úgynevezett hidrofob, parányi szemcsésre őrölt szódabikarbóna. A korábbi durvább őrlésű változat után most fokozatosan ennek a használatára térnek át. Ez itt a leggyakrabban használt tüzfojtó anyag. Kalauzaim még egv vidám történetet, is s bódulatában belefeleitke- *ak átélése során bebizonyo- a varázR]lWok titka volt a zik a szmesen nvuzsgo 1 a t•>- sodott. noev a termeszen neA mai Dél-Mexikó területén élt. aztékoknál ugvancsak j mesélnek arról hogyan ka másokba A ma már ecvál- ^ nem túloztak, amikor a talán nem titokzatos szer csillapítja a fájdalmakat, te. szerek „varázslatos" hatásá„iövőbe látás hatalma". Egy vadszőlőhöz hasonló kűszó növény (Rivea corymbosa) lemes adag esetén halálszerű ról beszéltek Amit azonban maeiát k(:nett elrágcsálniuk eszmélet'enscset okoz. Ebből ők természetfölötti eredetű ahhor hmv is,„neiket ..meg. az álalnotoó! eív-ket nan hú-,-öletnek tartottak, az va- kérdezhessék" a iöv6 alakll. után Következik be a jol .,, ___ „ u_ misztifikálható „feltámadás". lo'aban rem maR* m,nt a ha" búsáról. A „nagyhatalmú vatoanvaenak az agyra, a lelki ráSzló" ígv az érzékcsalódáA szórna A iól ismert hasis mellett: :ok más ..varázsfüvet'' is isműködésre gyakorolt saját- sa; által torzított látomásait ságos hatása. Nem a „termé- mondta el híveinek, vagy szetfölöttibe". vagv a iövö a7t. amit el akart hitetni veeseménvei'oe va'ó ltepillan- lük ... -'ív iflöc Hvmc/.Muvri iö "3— . ,, , . . . ner a Távol-Kelet. F.gv S0ü 'ásról van tehát szo. hanem Srtkáic sorolhatnánk még?, éves indiai füveskönvv több agv különös káorázatai- raffinált „csodaszereket", száz ősi varázs- és gvóevnö- ról. Tanulságosan kivehetjük a vényt so-.-ol fel. Az esvik ilyen növény tejszerű nedve — melyet szóménak neveznek — mámorító hatású, ugyanakkor féktelen jókedvre deríti élvezőjét. Különöven a brahmanok (kiváltságos napi csoport Indiában) rös kalaoú. fehér pettyes, isszák, hoev ..érintkezésbe hírhedt mérges gomba része m*S ezeket a felsorolt példákból, hogv a A sámánok titka bodula£ ba£ásfi alan sokmindent el lehet hitetni a naiv A haidari sámánok „tudó- emberekkel. Még szerencse, mánvának" fő eszköze a ni- hosv a minden titkot feltáró tudománv a'aniaihan dönti misztikumckerülienek a túlvilággal, a gftő leve i*olt. A ma musz- kat is. vegeteket utasította 1944. csupán „félreértésből", a szellemekkel", es hogy .Jő- karin neven ismert anyag b i. vart „hóvihart" ebből az őrleményből az egvszert kolléga, aki a nvitókereket véletlenül fordítva csavarta meg egy emberekkel teli szobában. S ha már a derűs történeteknél tarlunk. az is sztori. hogv volt mái' olvan buzgó ügyfelük is. aki a vízzel ol- , tó (persze szintén szénsavas hajtással működtetett) készülék tartályát küldte el hozzájuk megtöltetni. El is csodálkoztak rajta, ejnye, de szűkében lehetnek arrafelé a H.O-nak, ha már azért a néhány literért is Szegedre folyamodnak. A belső helyiségben is sok készülék látható, csak itt már a szépen kicsinosított, befestett, a nyomáspróba jelölésével, a ktsz címkéjével ellátott oltófegyverek soriáznak. Várják az elszállítást, hogv rendeltetési héívükön tovább őrködienek a tűzbiztonság érdekében. «. m. Vasarnap, 1967. március 12. DEL-MAGYAAORSZAe 9