Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-01 / 51. szám

Vízügyi építkezések Nagyarányú vízügyi épít­kezésről érkeznek jelentések %z ország minden vidékéről. Az egyik legnagyobb szabású Kiunka a szigetközi szakasz egységes Duna-medrének ki­alakítása. A munka első üte­mében az idén, a 19 Duna­ágat magában foglaló Cikola­szigeti ágrendszer teljes ren­dezését oldják meg. E mun­kára 34 millió forintot köl­tenek, az újabb 40 millió fo­rintos beruházást igénylő második ütemben a dobor­gaz-szigeti ágrendszert sza­bályozzák. (MTI) Felár és bérpétlék a fontos beruházások építőinek A harmadik ötéves terv- most a fontos beruházások felelően 3 vagy 4 százalékos ben előirányzott, népgazda- előtérbe helyezésével cs felárat kell előirányozni a ságilag fontos ipari építkezé- munkaerőgondjainak megöl- kivitelező részére. Minthogy sek, beruházások üteme, dásával összefüggő anyagi a népgazdaságilag fontos gyors kivitelezésének támo- ösztönzésről is. Az építésügyi munkák évente négymilliárd gatásáról nemrégiben hozott miniszter az Országos Árhi- forint értéket képviselnek, határozatot a kormány. Az vatal és az Országos Tervhi- előreláthatólag 120—130 mii­intézkedések nagy része az vatal elnökével egyetértésben lió forintos felárra számít­építőanyagellátás gyors és elrendelte, hogy a kijelölt hatnak majd a vállalatok, soron kívüli megjavításáról népgazdaságilag jelentős ipa- A felár egy részéből, de rendelkezett. A kormányha- ri beruházások építéséért a legfeljebb 50 százalékból a tározat alapján döntöttek munka fontosságának meg- kijelölt és népgazdaságilag fontos ipari beruházások Harminchat méter magas függöny Elkészült a Cigánybáró díszletterve MAISZE EL a házasságról A harmadik műszak és a — Harmadik A házasságban új fesztnt- gánháztartás társadalmi ségek, új problémák támad- iparrá való átalakulásának tak. Többek között megis­mertük a második és a harmadik műszak fogalmát. Megismertük és lassan el­csépelt közhely vált belő­lük. De ettől még maga a második és harmadik mű­szak maradt. Vagyis: a nő­nek, auki kivonult a házas­ság védett, vagy legalább­is védettnek látszó falai kö­zül az életbe — a napi 8. vagy több, vagy kevesebb órai elfoglaltságot jelentő munkahelyre, az ezzel együttjáró küzdelmekbe, csatározásokba, ugyanakkor vállalnia kellett az összes terhet, amely azelőtt is az ő kötelessége volt, mielőtt munkába állt volna. Az ő feladata a gyermek­gondozás. nevelés, a háztar­tási kötelezettségek: a be­vásárlás. főzés, mosás, Szó­val mindaz, amit röviden második és harmadik mű­szaknak nevezünk. Társadalmi ipar A háztartási gépek, a dol­gozó nő otthoni munkáját megkönnyítő cikkek terme­lése nagyon sokáig nem állt arányban a nők munkábaál­lásának ütemével. Ez egy­részt az 50-es évek gazda­ságpolitikájából következett, másrészt egyszerűen nem voltak még meg a technikai előfeltételek a háztartási cikkek ilyen Iramú előállí­tására. Az utóbbi évek szociálpo­litikája meggyorsította nevez és amit elengedhetet­len előfeltételnek tart ah­hoz, hogy a nő valóban — ne csal® papíron — egyen­jogú legyen a férfivel. Az elmúlt években cik­kekben, riportokban gyak­ran jelentek meg nyílt vagy , burkolt felhívások arra, szlvesen sereghajtóként üzemi munkájára fordítja. Ott ezt el is várják tőle. Megköveteli ezt saját becsü­letérzése is. Senki sem sze­ret hátramaradni a gyárban, hivatalban kialakult vetél­kedésben, az értékelés rang­során senki sem szerepel hogy a férj épp úgy vegye ki részét a háztartás gond­jaiból, terheiből, mint fele­sége. A Statisztikai Hiva­tal legutóbbi felmérése sze­rint a sürgetes nem is ma­radt hatástalan — néhány esztendő alatt azoknak a férjeknek aránya, akik ke­Az otthonra legtöbbször már csak maradék energiá­ja jut Mit lát, mit érzé­kel a férj? Jól tudja, hogy az asszony épp annyit vagy még többet dolgozik, mint ő. Tudja, hogy az élet, a háztartás fenntartásához szükséges költségek nem el­resö feleségüknek segítenek hanyagolható részét az asz­34.8 százalékról 50 száza- szony keresi meg. lékra emelkedett. Azt hisz­szük, ez a férji segítség csu­pán átmeneti megoldás. Nem ez a jövő útja. Hiszen az értékes szabad idó egyik partnernél sem arra való, hogy háztartási munkával töltse, hanem hogy pihen­jen. szórakozzon. képezze magát. A jövő útja — ..a magánháztartás társadalmi iparrá való átalakulása". Vagy-vagy Most azonban a házasság­ról vem szó és nem a ház­tartásról. A legtöbb nő választás előtt áll: vagy-vagy. Vagy a munkahelyén teljes em­ber vagy otthon. Olyan nagy energiával ren­delkező nő, aki mindkét te­rületen helyt tud állni — ritka. A konfliktus termé­ütemet. Mindenesetre egy szetszerűleg a legtöbbször lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, amit Engels a ma­úgy dől el, hogy a nő ener­giája, ereje javát hivatali­|||J|I"I IP VILLAMOS F KÉSZÜLÉKEK BOLTJA Mindezt tudja. Mégis szen­ved attól, hogy felesége este elnyűtt, megviselt, hogy kö­zeledése elől azzal tér kl: fáradt vagyok. önkéntelenül ls összeha­sonlítja feleségét a munka­helyén dolgozó asszonyok­kal. Frissek, vidámak, élén­kek, ápoltaik. Képzeletében a sok gondozott, kellemes, csinosan öltözött nő közül idővel az egyik kiválik, ha­tározottabb körvonalat kap. A legtöbbször olyan, akivel egy szobában, egy műhely­ben dolgozik, gépük, íróasz­taluk szomszédos, vagy munkakörük úgy hozza, hogy gyakran érintkeznek egymással. Megjelenik a munkahelyi szerelem. A „harmadik". A válóokok között kima­gasló helyet foglal el a „harmadik". A statisztikák általában az alkoholizmus és az alkalmatlan lakásviszo­nyok (szülőkkel, hozzátarto­zókkal való együttélés) után sorolják. építkezésein foglalkoztatott dolgozóknak bérpótlékot kell fizetni. Az építésügyi mi­niszter a Szakszervezetek Országos Tanácsával, vala­mint az Építő-, Fa- és Építő­anyagipari Dolgozók Szak­szervezetével egyetértésben arra utasította a felár fel­számítására jogosult vállala­tokat, hogy a munkásoknak a havi alapkereset 6—8 szá­zalékának megfelelő összegű, úgynevezett kiemelt pótlékot fizessenek. Ezen felül az alapkeresetnek további 5—10 százalékát műszakpótlék cí­mén kaphatják meg a ki­emelt építkezéseknek azok a munkásai és munkahelyi al­kalmazottai, akik rendszere­sen több műszakos vagy a folytonos termelés szerinti munkaidő-beosztásban dol­goznak. A korszerű, jól szer­vezett munkahelyek tehát mindkét pótlékra, vagyis 11 — 18 százalékos többletkere­setre jogosítják a dolgozó­kat Az országos építőipari átlagkereset alapján és mind­két pótlék esetén a kiemelt építkezéseken a szakmunká­sok havi kereste 180—300, a segédmunkásoké 130—230 forint körüli összeggel emel­kedik. Hozzávetőleges számí­tások szerint csaknem 20 000 építő, szak- és szerelőipari dolgozó jut kiemelt pótlékhoz vagy műszakpótlékhoz, eset­leg mind a kettőhöz. (MTI) Két „Harmadik <* Szeged. Kölcsey utca 4 Látogassa meg új üzletünket, ahol kizárólag kipróbált tele­víziót, rádiót és elektromos ház­tartási gépeket árusítunk. A késsülékeket díjtalanul háxhas szállítjuk és bekap­fH csaljuk. x. Bp. 1666 Groteszk lánc alakulhat ki. Mert mialatt a férj felfi­gyel munkahelyén egy má­sik nőre, aki ápoltságával, kedvességével, élénkségével olyan éles ellentétben áll az 6 elhanyagolt, fáradt fe­leségével, lehet, hogy ugyan­akkor az asszony munkahe­lyén ls felfigyel egy férfi az ő feleségére, aki ápoltságá­val, kedvességével, élénksé­gével olyan éles ellentétben áll saját, elhanyagolt, fáradt asszonyával. Az meg egyenest vígjáté­ki fordulat és ha a valóság­ban nem is igen fordul elő, de végletességében jellegze­tes: ha az első férj felesége Harmadikká válik a második férj életében, akinek a fe­lesége viszont az első férj­nél szerepel Harmadik­ként... KERTÉSZ MAGDA Következik: A LAKÁSKÉRDÉS Márdus 18: Soron kívüli szabad szombat az építőiparban A választások lebonyolitá- nyesek a munkásszállások sát szabályozó korményreii- lakóira, akik rendszerint delet szerint március 19-én ideiglenes bejelentővel tar­mindenki szavazhat, aki az tózkodnak az otthonban, illető választókerületben a Számuk országosan mintegy választók névjegyzékében, il- 200 000, s javarészük az épí­letve pótnévjegyzékben sze- tőiparban dolgozik, ezért az repel. Ez annyi jelent, hogy Építésügyi Minisztérium a mindenki ott szavaz, ahol a szakszervezettel egyetértés ­választójogosultak összeírása ben a választás napját meg­alkalmával nyilvántartásba előző szombatot — március vették. A több mint 30 bu- 18-át — soron kivül szabad dapesti í®ollégium és diák- szombattá minősítette. Így szálló fiataljai éppen ezért minden szálláslakó számára — bár állandó lakóhelyük lehetővé válik, hogy állandó vidéken van — a fővároskan lakóhelyén eleget tegyen ál­szavaznak. lampolgári kötelességének. Más rendelkezések érvé- (MTI) autúalkatrész-üzlet nyílt Szegeden Tegnap nyílt meg Szege- mondta, hogy szerződést kö­dén, a Takaréktár utcában a töttek az ÁFOR-ral, s a má­vidék első olyan autóalkat- sedik negyedévtől az ország rész szaküzlete, melyben a 15 kijelölt benzinkútjánál — magán autótulajdonosok Tra- köztük szegedinél is — a bant, Skoda, Wartburg és legszükségesebb autó-alkat­Moszkvics gépkocsik alkat- részeket árusítják, részeit vásárolhatják. Az Üz­letben több mint ezerféle au­tóalkatrész kapható, s a kö­zeljövőben szélvédő üveget, autógumitömlőt és köpenyt is árusítanak. Az autóalkatrész-üzlet az 1700 szegedi autótulajdonos mellett ellátja Dél-Magyar­ország autótulajdonosait al­katrészekkel. Az üzlet át­adásakor Szenta&kó Antal, az Autófenntartóipari Tröszt vezérigazgatóhelyettese el­(Slflts felT.) A szabadtéri Játékok trodá jában Baké József díszletterve­zé és Vastagh Attila azeenikus beszélget a Cigánybáró díszle­teiről Horváth Mihállyal, a Ját ékok igazgatóhelyettesével. — Hát elkezdtük! — tárta zsef. — Ám az operett 3/4-es szét karját megelégedett mo- szerkezetéhez a keringő hul­sollyal Tari János, a szabad- lámzását érzékeltető lágy téri játékok igazgatója né- formákat kerestünk, hogy a hány perccel azután, hogy zenei konstruktivizmus to­Bakó Józseffel és Vastagh vább éljen a színpadon. Ilyen Attilával sikerült közös ne- az ívelt vonalú, szintekre ta­vezőre jutni a Cigánybáró golt emelvényrendszer, ami díszleteiről. A fővárosból ml- nagy tömegek látható moz­nap látogatott Szegedre a gatását teszi lehetővé, s az szabadtéri játékok lelkes „ál- egészet egybefogó 36 méter landó munkatársa", Bakó magas függöny, a Cigánybá­József főszcenikus, hogy be- ró-palást. Sok gondot okozott mutassa és vitára bocsássa a továbbra is a három felvo­nyári program első doku- nás ter jedelmében széles pa­mentumát, a Strauss operett norámája, a zsupán háza, a színpadképének miniatűr pa- cigányok tábora és a Burg pírmakettjét elemeinek összekomponálása. — A muzsika és a helyi mo- Mindenesetre annyit előre numentális téradottságok mondhatunk: reprezentatív változatlanul dekoratívitást előadást szeretnénk, követelnek - véli Bakó Jó- N. L Utasszámlálás — nyereménnyel A Szegedi Közlekedési a bérletpénztárban, illetve Vállalat kérdőíveket bocsá- a villamoskalauzok és a ve­tett ki az utazóközönségnek zetők által. A kérdőíveken szereplő kérdések: Melyik megállóban lép fel a kocsi­ra. s melyik megállóig uta­zik? Hol szokott átszállni? Naponta hányszor utazik? A kérdőív lenti részét meg kell tartani, az adatokat tar­talmazó papírlapot pedig az utasok leadhatják a kalau­zoknak, kocsivezetőnek, il­letve a központi megálló­ban és a bérletpénztárban. A szelvénynek az a része különösen értékes, amelyen számok szerepelnek: ezek majd sorsoláson vesznek részt. Mintegy százan nyer­hetnek a második félévre érvényes ingyenes bérletet Miért van szükség az utas­számlálásra? — kérdeztük Peták Józseftől, a Szegedi Közlekedési Vállalat igazga­tójától. — Szeretnénk még ponto­sabb képet kapni az utas­forgalomról, hogy ennek megfelelően az eddiginél is jobban oszthassák el a ko­csikat a vonalakon. A kér­dőívek alapján azt is meg­tudjuk majd, hogy utasaink milyen távolságokba utaz­nak. A válaszok ls hozzáse­gítenek bennünket ahhoz, hogy a következő években a villamos-kocsiparkot az igényekhez alkalmazkodva fejleszthessük. L. F. Ili művelődési autó a tanyákon Mától kezdve új művelő- tőre — s ezzel a megyében dési autó járja a Csongrád hatra - emelkedett a ha­u 1 ' , ., . „ sonlo hivatásu kocsik szamai megyei falvakat, tanyakat. A Az üj ^ kü]detésehez Csongrád megyei Népműve- elkészült az első hónapi lési Tanácsadó új népműve- program. Minden hétfőn lést kocsijával Szegeden ket­SPORTEGYESÜLETEK — ISKOLÁK FIGYELEM Március 3-án Szegeden, a Gyufagyár kul túrtermében (Bakai Nándor u.) sportfel­szerelési cikkekből és tornatermi felszerelésekből bemutatót tartunk 1967. évre rendeléseket veszünk fel a he lyszinen. Szeretettel várjuk megrendelésükkel. Csm. Vegyes Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Hv. 34138 délután a szakszervezetek művészbrigádját, a Nemzeti Színház művészeit viszi elő­adásokra. Hetenként két al­kalommal a művelődési osz­tály és a népművelési ta­nácsadó munkatársait szál­lítja ki különböző művelő­dési otthonok műsoraira. Szintén a mai nappal kez­dődően zenei ismeretterjesz­tő előadássorozatot indíta­nak. Szerda, 1961 március 1. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Thumbnails
Contents