Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
Utl. MÁRCIUS 5., VASARNAP NÉVNAP: ADORJÁN """"sZtL, FUTÓ ESO Várható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, legfeljebb szórványos, fuló esőkkel. Többfelé még erős, fokozatosan mérséklődő északnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várhaló legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 9—14 fok kőzött (MTI) m Első választás ,Kozmosz"-éiénkség Csibenevelő a padláson A N«p kel 6 óra 18 perckor, és nyugszik 17 ora "4 perckor. A Hold kél 3 óra 38 perckor, és nyugszik 11 óra 14 perckor. VIZAI.I.AS A Tisza vízállása Szegednél szombaton 451 centiméter (Áradó). 1907. MÁRCIUS 6., HÉTFŐ NÉVNAP: LEONÓRA A Nap kél 6 óra 16 perckor, és nyugszik 17 óra 36 perckor. A Hold kél 4 óra 24 perckor, és nyugszik 12 óra 17 perckor. SZÁZNYOLCVAN ÉVE született Joseph Fraunhcfer (1787 —1826) német fizikus. Nevéhez alapvető tudományos felfedezések sora fűződik, ö kezdte meg a fizikát és a kémiát forradalmasító szinkép-vlzsgálatokat. Az égitestek — elsősorban a Nap — színkénének tanulmányozása vezette legnevezetesebben eredménvéhez: saját szerkesztésű, nagy színszórású spektroszkópiával felfedezte a Nap színképének sötét csfklalt. a róla elnevezett Fraunhofer-féle vonalakat. Fél ezemél több szfnképl vonal pontos helyének meghatározásával és ezzel kapcsolatos megállapításaival ú] tudományág, az asztrofizika megalapítóia lett. NEMZETI SZlNHAZ Ma. vasárnap délután fél 3 érakor; My fair Lady. Bérletszünet. , , Ma. vasárnap este 7 órakor; HI. Richárd. Tömörkény-bérlet. Kedden este 7 órakor: Nyugat leánya. Bartók opera-bérlet. Szerda este 7 órakor: III. Richárd. Katona J.-bérlet. Csütörtök este 7 órakor: A pikk dáma. Petőfi-bérlet. Péntek este 7 órakor: III. Richárd. Egressy-bérlet. Szombat este 7 órakor: A mosoly országa. Bemutató előadás. Bérletszünet. Vasárnap délután fél 3 órakor: III. Richárd. Gárdonyi-bérlet. Vasárnap este 7 ómkor: A mosoly országa. Radnóti-bérlet. HAMAR ASZINH AZ Ma. vasarnap délután 3 órakor. Házasságról szó sem lehet. Bérletszünet. , , Ma. vasárnap este 7 órakor: Házasságról szó sem lehet. Radnóti „A"-bérlet. Péntek este 7 órakor: Házasságról szó sem lehet. Varsányi „B"-bérlet. . Szombat este 7 órakor: Házasságról szó sem lehet. Bérletszü"Vasárnap délután 3 órakor: Házasságról szó sem lehet. Bérletszünet. Minden legy elkelt. Vasárnap este 7 órakor: Házasságról szó sem lehet. Tömörkény „C"-bérlet. BÁBSZÍNHÁZ Délelőtt 11 órakor Tünde-bérlet. délután 3 órakor bérletszünet: Pinocchio. MOZIK VOrös Csillag: Otelló Gyulaházén. M.igvnr film. Korhatár nélkül. Előadások kezdése: 3. negyed 6 ós fél 8 órakor. Hétfőn: Á rózsafüzér Magyarul beszélő lengvel film. Korhatár nélkül. Előadások kezdése: negyed 6 és fél 8 órakor. , , Fáklva: délután 2 és 4 órakor: Klrálvíány a feleségem. Francia fitmfelúiítás. Korhatár nélkül, este 8 és 8 órakor: A cár és a tábornok Szélesvásznú bolgár film Korhatár nélkül. — Matiné: int kiskutya. Amerikai film. Korhatár nélkül. Fel 11 órakor. Hétfőn: délután 7 és 4 őrakor: Felkelés. Szélesvásznú román film. Csak 16 éven felülieknek, este 6 és 8 órakor: A kulcs. Magtárul beszélő jugoszláv film, széles változatban. Korhatár nélkül November 7. Művelődési Otthon Újszeged: Ma. vasárnap és hétfőn este 6 órakor: Amerika. Amerika. I.. II. rész. Amerikai film. széles változóiban. Korhatár nélkül. A film hosszúságára tekintetlel dupla helyárral vetítik. Nyugdíjas Szakmakőzi Művelődési Otthon Kossuth Lajos sugáút 5.1.: Tiszta égbolt. Magyarul bes-'élő színes, szovjet film. 10 éven felülleknek. Előadások kezdés,: 5 es 7 órakor. Postás Mozi: Cicababák. Csak 13 éven felülieknek Flőaőások kezdése: fél 6 és fél 8 órakor. Az elmúlt héten 143., 144.. 145. sorszámmal három ..Kozmosz" szputnyikot bocsátottak fel a Szovjetunióban: hétfőn, kedden és jpénteken. A három műhold pályasíkja A közelmúltban érdekes, eltérő szögeket zár be az egyenlítő síkjával s maguk a ugyanakkor rendkívül gazdapályák is olyanoknak tűnnek, mint amelyekről általános sagosnak igerkezo vállalkoképet lehet kapni a Föld körüli térség állapotáról. zásba fogtak a szegedi Oj Moszkvában amellett, hogy a szovjet hatalom Jubi- Élet Tsz gazdái. A még leumi évére kimagasló kozmikus teljesítményeket várnak, utalnak arra is, hogy nemsokára ötesztendős lesz az 1962. március 16-án meghirdetett szovjet űrkutatási program, amelynek keretében eddig 145 „Kozmosz" rendszerű műholdat vezéreltek Föld körüli pályára. épülő, de máris üzemelő szarvasmarha tenyésztelepük egyik 100 férőhelyes tehénistállójának a padlását húscsibenevelő házzá alakítják — összecsukható kerék- — Előkészület az Erkel ... _ , , , a pár. A Csepel Vas- és Fám- Diákünnepekre. A Ságvári 4t A nagy Padlásteret leszűművekben a kempingezők ré- Endre gyakorló gimnázium kítik s gázolaj kályhák seszére olyan kerékpár gyár irodalom, ének, zene miivé- gítségével fűtést is biztosítatását készítik elő, amel.v szeti csoportjai és szólistái nak a modern baromfineveösszecsukva a gépkocsi cso- holnap délután 5 órakor mu- ,, . , . , magtartójában, vagy táskába tatják be műsorukat a Gvu- lés mmden igényét kielégítő téve kézi poggyászként is lai Erkel Diákünnepek elő- helyiségben egyszerre 10 ezer szállítható, A kerékpár ósz- készületeiből. pecsenyecsirkét nevelhetnek, szehajtogatva elfér egy 72X80X30 centis táskában, de még -kisebb helyen is tárolható, ha néhány csapszeget eltávolítva, a kerékpárt három részre szétszedik. A kerékpár súlya 15,8 küogramm, s az év második felében kerül forgalomb?. MOGYORÓHÉ/BAN ZSÚR PLETYKA — Semmi sem Szent előtte I — ???... — Egy viccem volt — g lelőtte! IGAZI PAPUCSFÉRJ .. . Még életemben Ilyen 1ó bolondot: ráhagyott mindent, mit az asszony mondott. S most, hogy a bestét a kaszári elkapta, felnyög a neje: „Meghalok S ráhagyta. VILLON! STÍLUSBAN — Iga* hogy a Jegenyefák nem nőnek az égig, de — aok vihart átvészelnek, a kutya szentségit! (Mészáros Andráa rajza.) — De kislányom, azt hittem, hogy az idén nég csak képviselőt választasz! Korszerű KOSZ JENŐ — Negyven kilométerenként egy kemping. Jugoszláviában a Magyarországról érkezett autós turistáknak eddig Palicson, Srbobranban és Újvidéken rendeztek be kempinget, vagy ahogy a vajdasági magyarok nevezik: csillagszállót. Most az idén Belgrád és a magyar határ között két újabb autóátábort építenek, az egyiket Stara Pazovánál, a másikat Zobnaticánál. Így a magyar határ és Belgrád között minden 40 kilométeres szakaszon elérhetnek egy-egy kempinget az autósok. — ÜJ fővezetéket épít a DÁV a szőreg—kübekházi vonalon. Korábbam kerülő úton jutott az áram a faluba. A szerelők már Kübek— Több fűszerpaprikát termesztenek az idén a szegedi tsz-ek. A négy Közös gazdaság — ide számítva a háztájiakat is — összesen 941 hold új ültetvényre kötött szerződést a paprikaíeldolgozóval. SELEJTEZŐK A GYULAI FESZTIVÁLRA Tegnap délután a Móra Ferenc Művelődési Otthonban három együttes, az Ifjú Gárda, az Epítilparl Technikum és a MUM 624-es iparltanuló-intézet népltánc-csoportjának részvételével megkezdődött a gyulai Erkel Diákünnepségekre készülő s egedl középiskolák kulturális színvonalversenye. Március 11én vers- és prózamondásban 12 középiskola 30 tanulója bizonyltja felkészültségét az Ifjúsági Házban, 12-én a Tábor utcai zeneiskolában komolyzenei versenyen találkozik 40 diák, a KISZ-hézban pedig a szellemi öttusa csapatküzdelmeit bonyolítják le. Nyolc együtteB részvételével tartják az Irodalmi színpadok szinvonalversenyét 14én a Móra Ferenc Művelődési Otthonban, négy zenekar és nyolc szólista közreműködésével a tánczenekarokét 15-én a Modern nyugati kasszafúrók háza határában dolgoznak. November 7 Művelődési Házban. Végül március 18-án tizenhárom kórus közül válogatnak a Ságvári gimnáziumban, énekkari selejtezőn. A verse- — Növendékhangverseny a ze- — Remekművek a Szépmflvények legjobbjai képviselik vá- nclskolában. A Szegedi Zeneok- szeti Múzeum Képtárából címrosunk színeit május 25—28-án a tató Munkaközösség 32 növen- mel reprodukciós kiállítást renmár hagyományos Erkel-fesztl- déke részvételével rendez hang- dez az újszegedi Rózsa Ferenc válón. versenyt ma, vasárnap délután Gimnáziumban a Képzőművé4 órakor a Tábor utcai zeneis- szeU Atap kiadóvállalata. A ki-kólában. állítást ma, március 5-én délelőtt 10 órakor Tóth Sándor — Jubileumi koncert. A gyu- szobrászművész nyitja meg. ..„a x „ „ lal Erkel Diákünnepekre készü- — a fotóművészet műfajai Albérlők jeligére: Sem nevü- lő Ságvárt gimnázium Irodalom-, clmmei március 6-án, hétfőn fél ket, sem elmüket nem Írták le- ének- és zeneművészeti csoport- 7 órai kezdettel dr Végvári Lavelükre. Panaszukkal csak akkor jal a KISZ fennállásának tízéves j0s a Képzőművészeti Főiskola tudunk foglalkozni, ha ezeket jubileuma tiszteletére rendez- tanára tart előadást a Szegedi utólag pótolják. nek műsort ma, vasárnap dél- Futóklubban (Juhász Gyula L. István: Észrevételét a pa- után 5 órakor az Iskola dísztér- Művelődési Otthon) naszkönyvbe kellett volna beír- mében. -- . . , , „ . , nia. Természetesen annak hite- ~ .M8! T™ Irodalmi Szabadles ég t érdemes teljes nevével - Filharmonikus koncert a ?syctem; A TIT, Irodalmi szaés elmével ellátni, nem úgy, színházban. A közelmúltban el- ^a.deíyeÁeil\, ,m.al Hamlngwaymint telte ezt szerkesztőségünk- hunyt Tardos Béla Evocatio cl- elOÍ»aasát Krlsto Nagy István nek küldött levelében. mű műve. valamint Csajkovszkij 'a"j8 8 Sdm°gyl Könyvtárban B. A.-né egyetemi hallgató: Hegedűversenye és VI. (Pathetl- . ™ 6r»kor. Nem tesz említést arról, melyik que) szimfóniája szerepel a A Magyar Hidrológiai Tárüzletben kifogásolta a klszolgá- Szegedi Bartók Béla Szlmfoni- ®8sa? sz?§edi csoportja holnap, lást. Ezért nem tudunk a prob- kus Zenekar műsorán holnap, n®"0" délután fél 5 órai kezdetiémával foglalkozni. héttőn este 8 órakor a Szegedi tel ?? MTESZ Széchenyi téri Traviata jeligére: Versének Nemzeti Színházban. A filhar- előadótermében klubestet ren1 raviata jrugerc. verseneK A-hérleti hanoveroenvén dez. Balló Iván osztályvezető gondolatai szépek, megformá á- m°"la A°fr'etl a ^ főmérnök számol be jemeni tasuk azonban a művészi mérté- Lukacs Miklós vezényli a sze- nulmányútjáról. A beszámolót ket nem éri el. Ezért nem kö- gedl zenekart. Közreműködik vetített képekkel is iílusztrálzolheijük. Kocsis Albert hegedűművész. ják. Dr. M. József: Köszönjük észrevételeit, alkalomadtán munkánkban felhasználjuk azokat. Kovács A.-né: Kérjük, személyesen keres-e fel szerkesztőségünket a jövő héten, bármely napon 11 és 12 óra között. — ÜJ belvtrlevezető csatornák építését kezdték meg Szatymaz környékén. A Finn—Magyar Barátság Tsz Il-es üzemegységének területén készülő csatornák a falu egy részét is mentesítik a belvizek pusztításaitól. Előadások, rendezvények Államfő mint filmszínész A maga nemében egyedülálló világpremierre került sor pénteken este Prágában. A csehszlovák kormány elnökének, tagjainak, a diplomáciai képviseletek vezetőinek jelenlétében bemutatták a Bűvös erdő című színes kambodzsai filmet. A forgatókönyv írója, a film rendezője és főszereplője Norodom Sihanuk herceg, kambodzsai államfő. A film női főszerepét felesége játszsza. A bemutatón megjelent Norodom Sihanuk is, aki elmondta, hogy fimjének célja bemutatni a világnak Kambodzsát, annak hagyományait, szokásait, művészetét és gazdag természetét. Norodom Sihanuk herceget fogadta Antonin Novotny köztársasági elnök is. Szerkesztői üzenetek — Iparcikk- és ruházati bolt épül Röszkcn. a falu központjában. A földművesszövetkezet házvásárlásra, átalakításra és a bútorzatra mintegy 600 ezer forintot költött. A modern berendezés már a raktárban várja, hogy a nyár derekán az üzletbe kerüljön. — Nincs Sttalálatos a lottón. a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése sze* rint a 9. játékhétre öttaláliitos szelvény nem érkezette Négy találatot 45 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 90 ezer 760 forintj Három találatot 4540 fogadd ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után 440 forint. Két találatot 151 ezer 420 fogadó ért el, nye? reményük egyenként 17 forint A közölt adatok tájé? koztató jellegűek. — Kábítószer a buszban; Másfél tonna hasist koboz? tak el a líbiai vámhatóságok. A kábítószert két autóbusz kettős tetejében rejtették el. A buszok zarándokokat szállítottak BeirutbóJ Mekkába. — Gyermcktragédla. Aa Illinois állambeli Rockfordban egy Ismeretlen nő telefonon értesítette a rendőrséget, hogy a város, parkjának egy elrejtett pavilonjában két 14 éves fiút vérbon fekve talált Mire a rendőrség a helyszínre érkezett, a fiúk annyi vért vesztettek, hogy egyikük meghalt, amint a kórházba szállították, a másik pedig két órával később a műtőasztalon. A vizsgálat megállapítása szerint a két gyerek gyomor- és fejlövések miatt vesztette életét — Villamosítják az öthalmi állami kísérleti gazdaság kübekházi üzemegységét — A hortobágyi puszta monográfiáját készíti dr. Béres András, a Hajdú-Bihar megyei múzeumok igazgatóságának vezetője. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szert lett férj. édesapa, nagyapa, após, testvér és rokon, SZÓI CSANYI DEZSŐ, hamvainak búcsúztatása 1987. március 7-én kedden délután 3 órakor lesz, a belvárosi temetőben. A gvásfoló család, Horváth M. ti. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa, r.agyapa. dr. KELEMEN LASZLÖ nyug. táblabíró, egy. m. tanár, éleiének 72. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Terrjetése f. hó 6-án 13. őrakor lesz a DuCipészek fittyeleni! Tavasznak megfejelő színes bőrök újból kaphatók Fmsz... Bőr Szaküzlet. Somogyi u. 17. S. 27 480 gnnies-teniető ravatalozójából. A gyászoló család, Hajnóczl u. 6. T. 3251 Köszönetet monduAk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak és munkatánsak, nak. kik szeretett halottunk. ÜFVÉSZ JÓZSEFNÉ Matolcsl álárla temetésén részt vettek. A gyászoló család. Tápé, Móricz Zs. u. 1. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak ismerősöknek, kik szerelett halottunk. özv. ACS sANTA JÖZSEFNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Mihálytelek. T. 3247 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, kik szeretett halottunk. FÜLÖP JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Tündér ú. 21. T. 3244 Tudattuk hogv özv. IIORVATH SANOORNÉ, életének 88. évében elhunyt. Temetése f. hó 6-án 13 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozóiéból. A gyászoló család. Dúriné u. 43 a. T. 3252 Kiváló minőségű rózsatő kopható a tápéi „Tiszatój" Termelőszövetkezetben. x Vegyen részt Szegedről induló IBUSZ társasutazásainkon! május 27—június 2 7 napos erdélyi körutazás 1750 Ft június 3—június 8 6 napos cseh—lengyel körutazás 1500 Ft június 10—17 8 napos dubrovniki üdülés 2550 Ft június 17—23 7 napos abbáziai körutazás 2450 Ft június 24—július 1 8 napos dubrovniki üdülés 2550 Ft július 1—7 7 napos erdélyi körutazás 1750 Ft július 8—15 8 napos dubrovniki üdülés 2550 Ft július 15—21 7 napos abbáziai körutazás 2450 Ft július 22—27 6 napos cseh—lengyel körutazás 1500 Ft augusztus 19—26 8 napos dubrovniki üdülés 2550 Ft augusztus 26—szeptember 1 7 napos abbáziai körutazás 2450 Ft szeptember 2—8 7 napos erdélyi körutazás 1750 Ft szeptember 16—21 6 napos cseh—lengyel körutazás 1450 Ft A fenti utazásokról részletes tájékoztatást kaphat irodánkban. IBUSZ SZEGED, Klauzál tér 2. S 27 495 Gondos apának mindig tudnia kell, milyen nevelési hatások érik a gyerekeit. Így magam is odakuporodok fiaimmal a televízió elé, ha csak teltetem, hogy segítsek nekik a szellemi „emésztésben". Így szurkoltam velük végig a Tenkes kapitányát, a Nyomorultak minden nyomorúságát, gróf Monté Christo csodával határos kalandjait, Telhetetlenség Prlnc együgyűségeit, s most az Ivanhoe-nál tartunk. Éppen jön a lovag a képernyőn, fehér lovon, fehér ruhában, fehér sisakkal, miként egy menyasszony. Aztán nagysokára eljutunk odáig, hogy segédje megköszörüli a kardját, s a lovag levágja az ellenséget, mind egy szálig. Még azt is, aki marad. A kisebbik fiú majdnem belebújik a képernyőbe, épphogy le nem rágja az ujját, s mikor Ivanhoe ellovagol, ahogy Jött, olyan szűzi fehéren, hozzám fordul. — Te apa! Miért nem csinálnak egy olyan filmet is a tévében, amelyikben a Monté Christo, a Tenkes, a Jean Valjean meg az Ivanhoe csapna össze? Az lenne ám a nagv hírig! Sz. S. I. Szeged a hazai lapokban 1967 9 MERÉNYI Kálmán: Könyvankét a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Jogtudományi Közlöny. február. BÉKÉSI Imre — ZSOLNAI József: Közösségben nevelünk-e közösséget nevelő pedagógusokat? Pedagógiai Szemle, február [Tapasztalatok a Tanárképző Főiskolán.1 OROSZ Sándor: A köznevelés rendszerének fejlődése a társadalmi és tudományos-technikai forradalom korszakában. — Szegedi Nyárt Egyetem. 1966. Pedagógiai Szemle, február. Századunk magyar elbeszélői Tömörkény István. Hajdú-Bihari Napló, febr. 19. [Fényképekkel.] Vigyázz, veszélyes zóna! Ml lesz vcleitrk újoncok? Népsport, feor. 28. [A SZEAC labdarúgócsapatáról ls.) [TÖTH Pálj T. P.: Körséta aa NB I-cs csapatoknál. Szegedi Helytállni az eLső osztályban. Népszabadság, febr. 26 fA SZEAC labdarúgó-csapatáról] BA.TNAI Teréz: 16 kapitány, 16 kérdés. 16 felelet. Képes Sport, febr. 28. [Dezsőfl Ferenc nyilatkozata is.l Négy évtizedes a szegedi termálvizkútatás. Magyar Nemzet, febr. 28. ORSY József: 6 lány. 24 Hú. Hatszáz kilométer kerekoáron. Turista, március. [Fényképpel a városi KISZ-bizottság és a Vedres István technikum túráiéról.1 Shakespeare. Film. Színház, Muzsika, márc. 3. rfénvkép a Szegcdi Nemzeti Színház „III. Richárd" előadásáról.] FALUS Róbert: Könyvszemle. Népszabadság, márc. 3 [Mocsár Gábor ..Náltnk vidéken" címd kötetéről is.l Vasárnap, 1967. március 5. DÉL-MAGYARORSZÁG l1