Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-05 / 55. szám

GACKOVICH ALICE: PÁSZTOR György Forenc Képeskönyv ielnőüeknek LAJHAR — Hát téged a szorgos, munkaban ma gátol? Mért válsz ki lajhársaggal a brigádból? — Mit szaladgáljak? Nem vagyok Nurmi. Függő állásban hogv' lehet mozdulni? MÉH Csupa szelidseg ö, s merő edesseg. S epit: hatszögű szobakat alakit. Vagyis hát „mérgében" hal meg. ha muszáj megszúrna vajakat. VERÉB Csirip-csirip... hát ez mar igazan nem való... Mily sok az autó, s mily keves a ló. GALAMB Hogv szazsn vannak-e vagy ezren, az egyre megy, ha nem és esak nem akar felszállni a világ felett az az Egy .,. GÓLYA Ember! Ember! Te vadállati eredet! Gólya kémenvedre mát átallni , nem mer. „ , - ir„ (Véged: nem hoz több gyereket...) LIBA Nem igaz. hogy „buta. mint a ITbe". Például, ha a má i ára gondolok, csak azt mondhatom, hogy alig van. alig akad ennél „okosabb" dolog. PAVA öltözéke oly ékes. mint ruhája e híres külföldi diplomatanak. Am hangja éppoly undok marna. Az embernek e gondolata taonad. PACSIRTA Q. te csepp dalos, ott fenn az egén, jaj. ne szállj olasz varosok felett! „Szeret" téged a talján, mar régen. Nyárspolgár: nyársra húzza testedet. RIGÓ Sárgán lobog a zöldben, mint a lang. Halgatta füttyét anyánk s nagyanyánk. „Fogyamijó' — mondja, évezredek óta jajongja, hullik a dió ... „hulllkadió"... (A szerei készfIA UlusEtrslt kAteMML) Szomja* vagyok — mondta a no. Feküdt a fűben, a szemét ra se nyitotta a fiúra. A fiú hallgatott egy darabig, aztán megmozdult, előkotorta a nő táskájából a termoszt. Lassan baktatott lefelé a dombról a túristaházhoz. A presszós hideg szódát töltött a termoszba. Egészen megtöltötte, még ki fe buggyant, mikor a dugót rá-' nyomta. Negyedórát tartott az út, közben a nap is odebbált. Két-három felhő keringett a domb fölött. Időnkint halvány árnyékkal teritették le a dombot, aztán a túristaházat. Mire visszaért, a nő elszundikált. Végigguritotta a hideg termoszt a nő homlokán. — Naaa ... — mondta a nő, de a szemét erre se nyitotta fel. Nyújtotta a kezét és ujjaival zongorázott a levegőben, hogy oda kéri a termoszt. Csak azután ült fel, kihúzta a dugói es ivott. Néhány csepp végiggurult az állán, le a fűbe. Visszaadta a fiúnak, újra lefeküdt, éppen úgy, mint ivás előtt. — Köszönöm — mondta a pillái mögül. Nem lehetett, tudni, aludt vagy gondolkozott. Szűk ruhája egészen felcsúszott, a combját napoztatta. néha megemelte a térdet. Mezítláb volt, a cipőt a fiú vette le róla, s gondosan lerakta oldalt. A fiú ült a fűben, Fecskét szívott, időnként a gondosan letett cipőre nézett, őrizte. A cipő nemcsak cipő volt. Felvette a nő lábának tartását. A nőnek keskeny csípője volt. de járásnál nagyon puhán ringatta. Ez mind benne volt a cipő formájában, legalább fél éve használta már. Hegyesorrú cipő volt, alacsony túsarokkai A nő ebben remekül tudott járni, minden mozdulata könnyen érvényesült. — Alszol? — kérdezte a fiú. A nő intett a kezével. Nem akart beszélni, de ezt is csak jelezte. A fiú felnézett a túristaházhoz. egy regi fekete kocsiból két nő szállt ki. a férfiak az első ülésen maradtak. Ezeket figyelte egy ideig, aztan szétmorzsolta a Fecske maradványát es a hata mögé dobta. — Azt mondtad, hogy ma beszélünk ... — mondta a fiú. — -Tó.,. — mondta a nő. — Vagy később akarsz? — Később — mondta a nő. — A napon nagyon jó hallgatni. — Nem bánom. — mondta a fiú. pedig tudod, hogy beszélni kell. — Fogunk is — mondta a nő —, annyi időnk van még estig. — Nagyon kellene — mondta a fiú. — Persze, de ha tudsz meg, hallgass egy kicsit Megpróbálok — mondta a fiú —. Lemegyek a túristaházhoz. megnézem. kik jöttek, aztán-eszünk. — Mindent megettünk — mondta a lány —. Két zseVniyé van még a törülköző alatt, de már biztosan megszáradtak, — Hozok szendvicset, láttam, van sonkás, meg sajtos, vagy inkább ebédelni akarsz odalenn? A nő a kezével intett, hogy nem akar ebedélni. Mielőtt elindult, a fiú kivette a törülközőt a táskából es összehajtotta. Megemelte a nő fejét, ai aesusztatta a törülközőt. — A napszemüveget... — mondta a nő. — Folt marad az orrodon, meg a szemed körül. — Nagyon eles a fény — mondta a nő. A fiú kivette a táskából a napszemüveget. A lány az újjahegyevel segített neki eligazítani. Aztán fogta a táskát es elindult lefelé a domboldalon. A pincér figyelmeztette, hogy kész az ebéd, meg is mutatta neki az étlapot, kevés vendég volt. Akik az v? iy WZ, 3 « qr ^ uí < X — ANNYI IDŐNK VAN MÉG ESTIG 1 ócska fekete kocsi ml érkeztek, most ittak a feketéjüket. A fiú szendvicset vásárolt a preszszóanőtől, es eh-akta a táskába, ö is kért egy feketét, s azt kérdezte a presszósnőtől, hogyan tudna egy duplát elvinni. — Csak így pohárban — mondta a presszós —, de kihűl. A táskát a karjara akasztotta, a másik kezeben a feketét vitte, Ujjaival átfogta a poharat és a napon tartotta. — Hoztam egy duplát, — monta a fiú. — Forró? — kérdezte a nő. — Langyos, a napon hoztam, nem hűlt ki egészen. — Nem jó úgy — mondta a nő. — Idd csak meg nyugodtan. — Már ittam. — Nem tudom... — mondta a nő. Levette a napszemüveget, s egyik száránál a levegőben lóbálta. A homlokán és arcán apró sarga szeplők jelentek meg. — Nem kell? — kérdezte a fiú. — Nem tudom meginni langyosan — mondta a nő —, hányingerem lesz. A fiú kiöntötte a feketét a fűre, kicsurgatta a poharat, s beledobta a taskaba. A füvön párologni kezdett a kávé, lehetett érezni az illatát. — A kávéültetvényeken is ilyen kávé szag van? — kérdezte a fiú. — Kévé szag? — Igen. Kiöntöttem a fűre. egész kellemesen lehet erezni. Nem lehetne így lakast illatosítani? A nő felült egy pillanatra, körülszaglászott a levegőben, a megnézte a tájat. — Nem érzek semmit — mondta és visszafeküdt. — Gondolod, hogy lesz még időnk beszélni? — kérdezte a fiú. — Persze — mondta a nő —. majd én szólok neked. Sokat szívsz ma . .. Megérezte, hogy a fiú ismét rágyújtott. mert. egész nap nem szívott egyetlen cigarettát. — Mikor érkezik? — kérdezte a fiú. — Ahogy mondtam ... — Szóval holnap. — Holnap. Reggel majd felhívom a Nyugatit, hogy mikor érkezik pontosan a vonat. , , . — Ügy.... — mondta a fiú. A nő keze véletlenül a cigarettához ért, amit a fiú hagyott ott. Egyideig az újjs közt tartottá, aztán hallotta. hogy a fiú kezében zörög a gyufásdobor. és feje fölött meglátta a lángot, rágyújtott. — Hoztam szendvicset, nem vagy éhes'' — Maid később — mondta a nő —. most már elszívom. Eligazította a törülközőt, s visszaejtette a fejét. A fiú kicsomagolta a szendvicset és enni kezdett. Amikor lenyelte, kettőt papírra tett. aztán megfogta a nő kezét és a tenyerébe helyezte. A nő eldobta a cigarettát és beleharapott. Intéztél valamit? — kérdezte a fiú. — Tudod, hogy igyekszem. Nem rajtam múlik. — Elhoztad a ruháidat? — Részben — mondta a nő. — Ez mit jelent? — Amit megbeszéltünk — mondta a nő. — Kivettél két nap szabadságot. Azt hittem azért vetted ki... Ügy beszeltük meg. — Latod, hogy amit tudtam, megtettem. — Te mondtad, hogy így mar nem megy tovább — mondta a fiú. — Én mondtam. — Igv is lesz? — Különben nem lennek itt. A fiú elővette a termoszt es ivott. Aztan belenézett, hogy mennyit hagyott még. — Nem jó ez a termosz — mondta —, valahogy rosszul szigetol. — Add csak ide — mondta a nó. Ismét ivott, de sokkal hosszabban, mint. a fiú. Utolsó cseppig kiitta a szódát — Ez a legbiztosabb — mondta — ennek már nem árt a meleg. A nő tükröt és fésűt vett elő a táskájából. Fél kézzel ketszer belefesült a hajába, megnyalta az ujjat, s végighúzta a szemöldökén. Egész közelről belenézett a tükörbe, s megforgatta benne az arcat. A fiú összegyűrte b papirt amiben a szendvicset hozta és eldobta. — Holnap már dolgozol? — kardezte a fiú. — Sajnos — mondta i nő. — Akkor holnap mar nem tudsz intézni semmit. — Biztos megvártak egy asomó munkával. Azon az alapon, hegy en mar öt eve csinálom. Már azt is mondta a főnök, hogy a levelezést önállóan kellene intéznem. — Nem is butasag. Mit válaszoltál? — Jól néznék ki. Ha en ugyanazt tudnám, rrunt a főnök, akkor legyen ő a gépírónő, én meg felveszem helyette a fizetését. ' _ Nem sértődött meg? — Ugyan. — Mondd, nem ez a főnök az. akibe belebonyolódtál, s most nem tudsz szabadulni? — Ez egy öreg pacák és lila a feje. Nincsenek lilafejű ügyeim. — Van pénze? — kerdezte a fiú. — Van — mondta a nő —, maszek volt. meg női is vannak. Meséli nekem. milyen női vannak. Néha olyaos szórakoztató... — Nem igaz az. csak meséli — mondta a fiú —, valamiben biztosan töri a fejét. — Ismersz engem, — mondta a nő. — Akkor miért nem tudsz szabadulni attól a másik ügytől. — Nem olyan egj-szerű... — mondta a nő. — Szeretnem neked megvenni azt a cipőt. — Ne vegyél semmit. — Tőle sem fogadtai el semmit? — Semmit — mondta a nő. A fiú ült a fűben. A nó kirázta a töi-ülközőt. aztan leporolta a szoknyáját. A termoszból kirázta a maradék vízcseppeket, s rácsavarta a kupakot. Mikor mindent visszarakott a taskába. a fiú kezebe adta a tükröt. Beállította a fiú kezét, aztán letérdelt elé és megfésülködött. Korán őszülő fekete haját két oldalt homlokába simította, és kontyot tűzött. Két fecskefarkot rajzolt a szemecsücskébe. aztán halvány rúzzsal átkente a száját. — Menjünk — mondta a fiúnak. Odanyújtotta kezét és felhúzta a fűről. A domboldal keskeny ösvényén leballagtak a turistaházhoz. Mellettem lépked a hajós, velem együtt kerülgeti a fekete tocsakat. Nem is nezék ra. mégis lalom hosszú, kissé meghajlott alakját, kopott havelockját. borostás arcát a széles karimajú kalap alatt. Már suttogó basszusat is hallom. — Margitka kísérője vagyok abban az óraban mindennap — mondja. — Most fordul majd be. amott a sarkon. Aprókat lép. pedig úgy igyeCv.ik. hogy lépteit hozzam igazítsa. En meg csak megyek mellette. a magam lusta, hosszú lépéseivel, es suttogom gyönyörű, örök hazugságaimat sírig tartó hűségről, szerelemről. Régi költök verseit idézem. Reviczkyét. Vajda Jánoséi, olykor még Kulidfay Edéét, Komócsy Józsefét, Vachott Sándorét is. Szegényke azt hiszi, hogy az én szivemből sarjadnak ezek a bársonyos rigmusok, és eppen akkor sarjadnak, amikor kivirágoznak bajuszom alatt, és mind, mind neki muzsikálnak. Megalltunk egy alacsony ház boltozatos kapuja alatt és onnan kémleltünk a távoli sarok felé, ahol Margitkanak hamarosan be kell fordulnia. A nagy csöndességben csak Szindbéd öreg szíve muzsikált. Különös muzsika volt. egyre tá-. volodó könnyű női cipők halk kopogása zengett benne, aztán zúzmarás telefondrótok zizegése, finom csengettyüszó, majd messzi harangkongás. Néha egészen elhalkult, hogy még a sötét ablaküveghez surlodo köd neszét *s haliam leheteti. aztán följajdult újból, mntha siratna valamit, aaiú regen es visszavonhatatlanul elmúlt. Talan egy elszalasztott csókot, egy félrelökött leányszivet, egy átkártyázott ejszakat. miközben hiába várt a Kedves s félhomályos szobácskában, lesve a néma ajtó mozdulatlan kilincsét és a hajnali szürkületben aztán könnyes szeme elé húzott kendővel osont el a kihűlt utcácskából. — Most már jönnie kell — súgta a hajós —, mielőtt tizenegyet ütne az újlaki templom órája, haza kell érnie, mert a tizenegyedik ütés pillanatában megcsikordul falábú bácsikája. Franci bácsi kulcsa a vén kapu rozsdás zavárjában. Margitka életében soha nem ment haza kapuzárás után. Azaz hogy csak egyszer, egyetlenegyszer, amikor én vártam meg a krisztinavárosi virágosbolt előtt, és velem kószált a szigeti romok között éjiéi utánig, összesimulva jöttün'k végig ezen az utcán. Szájának gyöngyvirág-illata volt, és a szive riadt galambként remegett a vékony batiszt blúz alatt. Ott, a .sarok mögött, kibontakozott karomból és halottsápadt volt az arca. „Jaj, istenem, mit szól majd Franci bácsi", — rémüldözött. Tétovázva álldogáltunk jóidéig. Magam sem tudtam elgondolni, hogv mit szól maid Franci bácsi ebben a késő éjszakai órában, ha tanúja lesz Margitka világraszóló ledérsésének D* az is eszembe jutott, hogy már turedmetlenúl a-arhatnak a kaszinóbell partnerek, akiktől én kértem revanche-ot a minap, mikor frakkom záiogceduláját is elvitte a ferbli. Ilyeneket suttogott a sűrűsödő ködben Szindbád. a hajós, miközben a sarok felé leselkedtünk, hogy jön-e már Margitka? — Aztán én rátoltam meg a csengőt — emlékezett tovább. — Talán, ha nem húzom meg, még most is ott állunk, és várunk valami csudát, mert Margitkában nem lett volna bátorság hozzá. A kis harang sivalkodó hangja megbotránkozva kúszott elő a bezárt kapu mélyéből, es futott aztán szanaszét a sötétségbe bújt kis házak között. Végre csoszogás hallattszott, a nagy kulcs mérgesen fordult a zárban és a kapun kicsinyke rés támadt. Margitka hirtelen átváltozott. Csak a nagyon szerelmes nők tudnak ilyen gyorsan alakot váltani. Könnyű tánclépésekkel libbent a réshez, de rózsaszínű térdecskéi finoman remegtek a szoknya alatt. ,.Én vagyok. Franci bácsi. Ypsilantis hercegkisasszony mennyegzőjére nagyon sok draga bukétát. rendeltek a várbeli gavallérok. Csak most végeztünk." — füllentette vakmerően. Aztán felém bókolt, aki a kapu sarkában lapultam: „Köszönöm a kíséretet, a viszontlátásra." Ügy csókoltam míg keskeny kezét, mint egy valóságos királyi hercegnőét valamelyik nagvon regi életemben. A hajos elhallgatott. Kódkőpön vegének gallérját felhajtotta és nekitámaszkodott a lámpaoszlopnak. — Soha többé nem találkoztam vele — sóhajtotta később —. nem is lattam. de halott szivem megdobbant, amikor viharos evek multán halottas kocsimon hajókáztam el ablaka alatt a temető felé. Azóta minden este megvárom és hazakísérem. Senki sem lát, a kaján szomszédok, a leselkedő öregasszonyok, a csúfolkodó gyerekek, sőt Franci bácsi sem akinek a háború vitte el a fél labat. De Margitka lát, tudja, hogy várok rá a sarkon, mélyen megemelem a kalapom előtte, és szorosan összesimulva megyünk együtt a kapuig. Már jön fe... Mintha ritkulni kezdett volna most a köd. Szindbád eltűnt mellölem. és a következő pillanatban egy előregörnyedt, vézna nőalak tűnt elő a sarkon. Amint az árva utcalámpa halvány fénykörébe ért, kiegyenesedett es fürge, apró lepésekkel tipegett a kapuhoz. Megfogta a vaskos kilincset, halkan kacarászott, majd kinyitotta résnyire a kaput és besurrant rajta. De aztán újból kilibbent kissé, kecsesen pukedlizott és vékony kislányos hangon megszólalt: — Köszönöm a kíséretet, a viszontlátásra ... A kis óbudai utca sötét, üres és süket volt. A ködöt gyönge szél kavarta meg, es mintha valaki sóhajtott volna: — Boldog Margitka... ím március 5. DÉL-MAGYARORSZÁG J