Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-30 / 75. szám

r A korelnök Farkas Istvánnál minden nap van látogató. Alig akad olyan órája, amit egyedül töltene. Ha nem otthon, ak­kor valamelyik hivatalban tárgyal, vagy éppen az utcán állítja meg az egyik isme­rőse: — Pista bácsi, baj van — • már mondja is a gondja' A panasz nem talál sükel fülekre. Az eredménynek örül... Amikor beléptem hozzá, éppen búcsúzott egy férfi. — Viszontlátásra! Nagyon köszönöm. Már két hete rendben vagyunk. Nagyon köszönöm... — Miért kereste fel? — kérdem, miközben a szobá­ba tessékel. — Családi ügy. De sze­rencsésen végződött. Egy tanácstagnak nemcsak a la­kás- és járdaépítésben kell segítenie a választóknak, Kátyúk, gödrök, buktatók Összehangoltabb munkára van szükség j közműjavításoknál A leghidegebb havas téli megállón túl már újra fel- nek megemelésére is hama­uapokat kivéve szinte egész törte esztendőn át látni a város í különböző részein út- ésjár­öaépítőket. Hol az eddigi íöldutat cserélik fel korsze­11 ű, szilárd útburkolattal, hol a kőből, bitumenből épüli I úttesteket, járdákat javítják. „valaki" a járdát. Nem jókedvből bontanak rosan sor kerül.) A munka­terv szerint először a leg­forgalmasabb belvárosi uta­kat javítják meg. ezek kö­zül azokat veszik előre, ame­lyeken autóbusz közlekedik. Szervezettebben is lehetne Az elmondottak alapján — Hogyan lett tanácstag? — Az unokaöcsém ré­dezésében is. Látszik rajta, nem hatja hanem a magánéletük ren- vén ... — Hogyhogy? — Ö volt ennek a kör­meg a köszöngetés. Jólesik zetnek a tanácstagja. Bete­ugyan hogy a jó hírrel is geskedett s hogy kíméijük> meglátogatta a nemreg még .... , . .. , , panaszos férfi, de az ered- értettem neki az ügyek el­ménynek örül, és nem a há- intézésében, ö meg etmond­lának. Ötvenkét éve a közéletben ta a körzetben: ezt is, azt is én intéztem el. A követ­kező választás idején a la­kók engem javasoltak. Most ismét Farkas István a népfront az I. kerület 20­as számú városi választó­kerület tanácstagja. — Szívesen vállaltam új­ból választóim megbízását. Nekem ez az élet: a gond, 6 a megoldás után az öröm. — Nem zavarja, hogy nincs egyetlen nyugodt pil­lanata sem? Még az ottho­nában ia zaklatják? — Egész életemben „zak­lattak", 6 én ezt nem érzem . háborgatásnak. El sem tud- Műm h^ 'n^tni nám képzelni, hogy nyuga- 1 1 1 "ollya"M lomban éljek. Unalmas len- ___ fcpIpl/pHni ne minden. Hetven éves va- ' LoCICrXCUI II gyok, s 1915 óta dolgozom a munkásmozgalomban, öt- Négy évig a városi ta­venkét év alatt megszoktam nacs ÍP3" állandó bizottsá­a közéletben való részvételt gán** voR az elnöke. Nem Nvomdászként „szabadul- zajlott le nélküle tanács­iam" s voltam szakszerve- ülés- Mindenről alkotott vé­zeti elnök, párttitkár, iga- leményt, s példák hosszú zoló bizottsági elnök. Min- sorával bizonyítva mutatott dig ott szerettem dolgozni, a hibákra. Mindig a lako­ahol segíthettem az embe' reknek. — Ezért van nyitva min sok érdekeit képviselte, so­ha nem volt részrehajló. — Tudja, találkoztam már „ ... , . , olyan emberrel, aki azt dig az ajtóm. A tanács- mondta, hogy a tanácsnak tagi fogadónapra nem min- úgyis mindig igaza van. denld jut eL Sokan jobban Nem jutott eszébe, hogy ez szeretik, ha négyszemközt, már nem a tízezrek, hanem „xiL- i a milliók tanácsa, s ha az mások jelenléte nélkül appap4tusban valaW téved. mondhatják el problémáikat a mniiók kijavíthatják tó­Mindenkinek a saját kis védését. De ehhez nem hali­ügye a legfontosabb, s ez gatni, hanem cselekedni kell. érthető is. De nincs is kis és A városi tanács alakuló „„ra. ra.„^ v-x-xtt i,;;is„k„/.. ülésének 5 volt a korelnoke nagy gond között különbség. De bp,.zéd(,n sem mun_ mind megoldásra var. kájában nincs nyoma ko­És sorolja, ml mindennel rának. Csak tapasztalatai­fordultak hozzá, mint az X. nak. kiegyensúlyoaottságá­<-.„„„ ^ - í i nak, meggondoltsarának. kerület 20-as számú városi sm,' w felásnál külö­választókerületének tanács- nÖ6en hasznos erénr tagjához. K. A. Elég is ennyi. Mert a vá­A szegediek mégis sokat rosgazdélkodási vállalat út­bosszankodnak, panaszkod- építéseinek vezetője több ól­nak a sűrű buktatók, boka- dalas listát mutat, amelyen ficammal fenyegető kátyúk a Dél-magyarországi Áram­miatt. Ezek a pár négyzet- szolgáltató Vállalat, a gáz­méternyi horpadások, göd- mű- a víz" és csatornamű sem iehet felmentést adni a rök veszélyességük mellett altal megrendelt javítási meglevő és a keletkező ká­: ;úfítják is utcáinkat. S ha munkák szerepelnek. Az az tyuk nüatt. Mert nagy ré­;vik helyen eltüntetik a ka- 'fiazsag, hogy Szeged kózis- szük ugyari a szükséges bon­gyakran előfordul, hogy merten elavult közmű-háló- tásból keletkezik, de az is messze tőle pár naD Etával mindig baj van. jgaZ| hogy a közművállala­újabb keletkezik. Vagy a vízvezetéken kelet- tok jobb együttműködésével, a úgy tűnik, mintha kezik tol"es es felszokell a s a bontások helyreáliításá­. zeknek a munkáknak nem V1Z- vaSy a gazvezetek lyu- nak gyorsabb megrendelésé­lenne gazdája, s a kátyúk kad ki> s szivárog a gáz, Vel mégiscsak csökkenteni egyre csak szaporodnának. vagy a villanykábeleket kell lehetne a buktatók számát. az úttest alatt javítani. Ez a Nem ntka ugyanis, hogy CA+ra ra rnunk? n?,lnd,fu bontassal ugyanazon a helyen egymás Séta a De/varosban laA de elkerülhetetlen. Az után bont a vfz- és csator­emlitett listán 96 tetei sze- namd js meg a gázmű is, Felsorolni mind lehetet- repel, ennyi helyen kell holott ezeket a munkákat len. De egy reggeli séta is rendbehozni az utat vagy a össze lehetne hangolni. Az elegendő ahhoz, hogy — leg- íardat csupán a télen veg- ig gyakori, hogy valamelyik alább a belvárosi részen — zett bontások miatt. Közben közmű javítása után szó nél­megjelöljük a legszembetű- mindennap ujabb es ujabb kül otthagyják a felületesen nőbb kátyúkat. A Lenin kör- helyeken bontanak, s mind- beszórt gödröt, s később már út elején három egymás- ezeket tetezi az utak, jar- senki nem vállalja a követ­után következő buktató ve- dak termeszetes kopása, to- kezményeket. szélyezteti a gépjárművek fedezése. A k.eruleti taná- A kerületi tanácsok építési rugózatát Ezeken a helye- csok évente tobb százezer csoportjainak rendszeresebb ken az úttest alatti vezeték- forintot fize£n®k, az. ilye.n ellenőrzése is segítene a hálózat javítása miatt bon- termeszetes hibák kijavita- helyzeten, hiszen bárhol vég­tották fel az aszfaltot. A 6aert- zik a hálózatjavítást, az út­Kálvin téren a templomjár- Al utak, járdák idei prog- test vagy a járda alatt, azt dán éktelenkedik egy gödör, ramszerű javításához már- a kommunális őr megjegyez­A Tisza Áruház előtti útsza- cius 1-én kezdett hozzá a hetné és hatósági jogkörben kaszon majdnem feldől a városgazdálkodási vállalat. S sürgethetné a helyreállítást, gépkocsi a hepehupák miatt, miközben új utat épít a Hét- S nem felesleges talán arra .De ez még mind hagyján a vezér utcában, új járdát az sem felhívni a figyelmet, körútnak a Dugonics tértől öthalom utcában s másutt, hogy az újonnan választott a Tiszáig terjedő útviszo- március első három hetében tanácstagok, mint vá'ssrfA. nyaihoz képest. Ezen a ré- húsz helyen összesen 2200 kerületük gazdái, tartsák szen kockaköves az út. s a négyzetméter „kátyúzást" számon, hol, mikor javuot­kövek sok helyen fellazul- végzett, s végzi tovább fo- ták a föld alatti hálózatot, tak vagy besüppedtek. Ilyen lyamatosan a munkát egy- s a bontás helyét rendbe útra mondják azt. hogy „ki- szerre több helyen is. (A tették-e. rázza az embernek a lelkét", színház előtti átjáró szintjé- Kondoros! János Az Aradi vértanúk terének a Dóm tér felöli oldalán, s a színpad nézőtere mentén szintén repedezett, kátyús az út. Már előre félő, hogy a Somogyi Béla utcában vég­zett közmű-rekonstrukció után milyen lyukak, gödrök maradnak az úttest helyre­állítását követően. Mint az Oskola utcában ls, ahol a nem is oly régen készüli utat felbontották, s a hely­reállítás után kátyús maradt Tavaly korszerűsítették a Vö­rösmarty utca úttestét, ezen még nincs kátyú, de a szín­ház előtti átjárónál minden kis esőt követően bokáig érő víz áll. A Magyar Tanács­köztársaság útján a villa­mossín mellett találni fene­ketlen lyukakat Ha ezekbe belelép valaki, lába törik. A Kossuth Lajos sugárúton a napokban fejezték be a jár­dakátyuk javítását, de a vas­üzlet oldalán, a villamos­Tavaszi irodalmi ünnepségek Szegeden több irodaim! emlékműsol t rendeznek áp­rilisban. Április 7-én, Ju­hász Gyula halálának 30. évfordulójára rendez műsort a Szeged városi tanács mű­velődésügyi osztálya és a Juhász Gyula Művelődési Otlhon. Bevezető előadást Illyés Gyula Kossuth-díias költő tart. A műsorban köz­reműködnek: Dcmjén Gyöngyvér, Kovács János, Mentes József, Szabó Kál­mán, a Szegedi Nemzeti Színház művészei, a színház kamarakórusa és a Szakszer­vezetek Általános Mur.kós­kótusa dr. Mibálka György vezényletével. Az ünnepségre egy 20 oldalas emlékfűzet is rpf gjelenik. Április 8-án Illyés Gyulát látjuk vendégül. A Kos.-uth­díjas költő délelőtt megte­kint: darabjá iák. a Tüvéte­vöknek próbáját az Egye­temi Színpadon. Este tiszte­le'ére irodalmi műsor lesz az egyetem Aulájában. Beveze­tő előadást dr. Madácsy László egyetemi docens ta: t, közreműködnek: Kovács Já­nos és az Egyetemi Színpad tagjai. A költészet napja alkal­mával. április 11-én Benjá­min László, Csanádi Imre, Raab Zsuzsa, Weöres Sándor, Károlyi Amy és Papp Lajos vesz részt a Szép versek címmel rendezett ünnepi műsoron a November 7. Mű­velődési Otthonban. Itt Fa­zekas István, a városi ta­nács művelődésügyi osztályá­nak munkatársa tart elő­adást a műsorban Falvay Klára, Högye Zsuzsa, Ko­vács János és Szabó Kálmán szerepel. Szintén áprilisban, 24-én tartják a Tiszatáj 20 éves évfordulójának ünnepi műso­rát a Tisza Szállóban. Dar­vas József tartja a bevezető előadást A műsorban fővá­rosi és szegedi művészek lépnek fel. GYORSPOSTA f GYORSPOSTA GYORSPOSTA « GYORSPOSTA Nem fud bemenni Ki csínáltassa meg a kocsibejárót? a lakásába Wolf Péter, Szeged, Rá- a rendelkezés már tavaly is kóczi utca 16. szám alatti érvényben volt Pinczés Zoltán Szeged, , Mérei utca 7 szám alatti la- lakos panaszlevelet irt szer­kos levelében a Patyolat Vál- kesztőségilnknek, amiatt, lalatra panaszkodik, a vál- hogy háza előtt a régi gya­lalat a lakóépülettel és az iogjárdát felbontották, újat udvari résszel határos üzemi . ,. , . , , . „„„ épület falának megerősítő- fektetnek le, viszont nem al- gyalogjárda sére aládúcoltatta. A geren- helyre a mar koráb­dák Pinczés Zoltán lakóépü- ban meglevő kocsibejárót. Iete előtt, az udvaron állnak, Saját költségén viszont an­nak megépítéséhez kaphat engedélyt. Panaszával felkerestük a III. kerületi tanács építési és Kérdés viszont, hogy erről a rendeletről tudott-e a pa­naszos? Ha nem, akkor a korszerűsítése előtt a III. kerületi tanács illetékes csoportjának tudat­nia kellett volna, és azt is, hogy négyzetméterenként mennyit kell fizetnie ahhoz, hogy kiképezzék az új kocsi­közlekedési csoportját. Gla- bejárót? Ezt meg is teszik s akadályozzák a lakásba való ki- és bejárást. A dú­coló gerendák végei úgy nyúlnak be a udvari terület­re, hogy a téglajárda hasz­nálatát lehetetlenné teszik. Pinczés Zoltán panaszával Sf majdál,aalafelüSgyegiae^ *« ^zsef csoportvezető vá- ugyanabban az utcában egy gyakorló városi tanács ipari laszolta, hogy új gyalogjár- másik háznál. Wolf Péter ol­osztályához fordult, de ez- dák építésekor, korszerűsíté- vasónk viszont hangsúlyozta: ideig eredménytelenül. KPM-nek A betegsége miatt távolié- B**™ — a KPM nek vő igazgató helyett a Patyo- rendelete szerint — az állam lat üzemvezetője tett igére- költségén nem lehet kiképez­tet érdeklődésünkre, hogy ni kocsibejárót. Azt meg kell Pinczés Zoltán udvarán a térítenie az illető ház tulaj­egy náluk a III. kerületi tanács illetékes csoportjának képvi­selője nem járt, tehát nem is tudhatnak semmit, hogy mit kell tenniük, hogy ismét közlekedést gát'ó körűimé- , , , . nveket napokon belül meg- donosanak. legyen az magán­szüntelik. vagy állami kezelésű ház. Ez legyen kocsibejárójuk. „Kozmikus óra" a Tömörkény gimnáziumban Vajon ml mindenre lehet használni, miként lehet az iskolai munka szolgálatába fogni egy elmés találmányt, a budapesti elektrotechni­kus, Fürjes József házi ké­szítésű, az országban egye­dülálló, okos oktatógépét? Erre kerestek választ, ku­tattak megfejtést az elis­merő csodálkozástól kisimu­ló tekintetek néhány perc­cel a „kozmikus óra" után. A Tömörkény gimnázium vendégei, a város kulturá­lis életének munkásai olyan tanítási órára kaptak meg­hívást, ahol kattogott a ke­verőasztal, szólt a magneto­fon, s mozinak beillő „szé­lesvásznú" képernyőn sora­koztak az ábrák, matema­tikai képletek: a tananyag. Az óra hagyományos ré­sze mindössze annyi, hogy jelent a hetes, a tanár pe­dig üdvözli az osztályt, és óra végén röviden összefog­lal, feladja a leckét. Ami közben történik, minden be- rendnek megefelelően sora­(Somosrylné felv.) programozott, gépesített, tel­jesen automatizált Valahogy így: Kapcsolás a keverőaszta­lon, megszólal a magneto­fon: „Ma a szögfüggvények általánosítását ismételjük, Amit csak a tanár Iát a gépből: vezérlőasztal A vezérlőasztalon — csak gát, de ha megfelelő gya­tanár látja — apró lám- korlatot szereznek, 10—20 pécskák gyúlnak ki, az ülés- óra ls elegendő. Az anyag viszont örök, bárhol, bár­koztatva. Ha helytelen a mikor használható, hosszú válasz, ott a megfelelő égő évek múltán is. vagy éppen sötét marad, s a pedagógus érettségizők felkészítésére, azonnal kontrollálhatja, hon- Az igazgató, Diós József pe­nan jött rossz felelet. Sőt. a dig korlátlan lehetőségeit kérdések összességére kö- ecsetelte: a program leállít­zölt válaszokat sem kell a közelebbről a sinus szög- tanárnak egybegyűjteni, a keverőasztalon tekercs rög­zíti. a kicsöngetés után, a tanu­lók szünetre vonultak, s függvényt". Megjelennek a számok, ábrák a képernyőn. A tanulók feszülten figyel­nek. Aztán jön az első kér­dés: „Nézzük, mit jegyez­tetek meg eddig. Mennyi sinus 270°". S míg a padok­ban élénk számolás kezdő- lehetett az órát előkészíte dik, a filmre BDPT betűk­kel jelezve a válasz négy variánsa kerül. Közülük ható, előre-hátra vihető aszerint, ki mit nem értett. Már történelemhez és nyelvtan órához is csináltak Alig telt el néhány perc hasonlót. Bizonyos, egyetlen órán 20—25 perces gépi programnál többet értelmet­máris sorjáztak a vendégek len tervezni; fárasztó. Meg kérdései. Micsoda energia aztán a hagyományos mód­szerekkel történő kombiná­lása nélkülözhetetlen, pótol­hatatlan, a pedagógus ma­gyarázata, percenkénti aktív ni, a programot felvenni? Leterhelhető-e ennyire a fi­gyelem? Hol, miként, ho­csak egy jó megoldás van. gyan és mikor lehet legcél- segítsége. És tantárgya vá­amit a tanulónak kell meg- szerűbben alkalmazni? A lógatja, mikor szerencsés, határozni, majd megnyomni „drága" MAGNOKORR — mikor gátló hatású, padjában azt a gombot, mert igy hívják a 70 ezer Egyszóval: kísérlet még. forint értékű gépet — és ta- Pezseg a vita, ágaskodnak amelyik szerinte a helyes feleletet mutatja a képen. Hogy miért éppen ezek a betűk szerepelnek a gom­bokon? Mert nehéz súgni őket, könnyen mássalhangzók. nár gazdái készséggel áll­ták a próbát. Láng Józsefné elmondta, a vélemények. Annyi azon­ban biztos, a gépek betör­tek az iskolába, megindult a közel 100 órába került, míg tanítás „csendes forradal­elérthető leírta, rajzolta, mikrofonba közvetítette 41 perces anya­ma" Nikolényl István Csütörtök, 1967. március 30. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 *

Next

/
Thumbnails
Contents