Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-26 / 73. szám
flf ost tízéves a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a párt ifjúsági szervezete. Az 1956-os ellenforradalom vihara után a magyar fiatalok legjobbjai határozták el, hogy a KIMSZ örököseként, a KISZ munkájának folytatójaként olyan tömegszervezetet hoznak létre, mely az ifjúkommunisták nevelőiskolája, az egész ifjúság szövetsége lesz. Így volt ez Szegeden is. S az évfordulón 1240 szegedi és Csongrád megyei ifjú kommunista kapta meg a KISZ tízéves jubileumi jelvényét. Ma az ifjúsági mozgalom több mint 30 ezer tagot számlál ezen a vidéken. A fiatalok szava mesz6ze hangzik, odafigyelnek rá: a termelésben, politikában egyaránt élen járnak. összeállításunk a forradalmi ifjúsági napok és az. akcióprogramok tettei alapján A szegedi KISZ-vezetők csoportja 1957 áprilisában. Az újjászervezett ifjúsági szövetség elsó vezetőképző tanfolyamának résztvevői: a fiatalok mai „veteránjai' Teli tarsollyal Elkészült már a KISZ vámutatják be a jubiláló KISZ rosi bizottságának akciótevékenységét programja, el az üzemek, FORRADALMI IFJÚSÁGI NAPOK 1967 A csúcspont: április 4 A forradalmi ifjúsági napok gazdag programja a szegedi ifjúság csaknem minden rétegét mozgósítja. Ez érthető is: úgy állították össze, hogy ki ki megtalalja benne azt ami leginkább kedvére való. A rendezvények többségéről eddig és ezután is rendre tudósít a Dél-Magyarország, most csak összefoglalásul jelezzük, mi minden történt ezekben a napokban. A középiskolákban — az Erkel diakünnepségekre készülődvén — számos kulturális műsort rendeztek, melyekben a legkülönfélébb öntevékeny, művészeti együttesek mutatták be tudományukat. Először ülésezett Szegeden ifjúmunkás parlament és diákparlament s tárgyalta meg a fiatalok életét, problémáit. A forradalmi ifjúsági napok politikai tartalmát a három nagy történelmi évforduló. különösen március 21. és április 4. adja meg. Ünnepi KISZ-taggyűlések, veteránok, fiatalok találkozói, KISZ—Komszomol öszszejövetelek mélyítik el Szeged ifjúságának hazaszeretetét és internacionalista érzületét. Az ifjúsági napok csúcspontja még hátra van: ez az új KISZ-esek ünnepélyes fogadalomtétele lesz Szegeden. a Széchenvi téren. De a lendület, melyet, ezek a napok felkeltettek, nem lanyhul továbbra sem: április 24-én megemlékeznek a gyarmati fiatalok napjáról. Közben az alapszervezetek, majd a felsőbb KlSZ-szervek vezetőségválasztásai kerülnek sorra. A KISZ VII. kongresszusa után pedig egyre inkább a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának méltó megünneplése kerül a szegedi ifjúkommunisták munkájának középpontjába. intézmények KlSZ-szervezeteinek akcióprogramja is: mire összegyűltek vaskos iratcsomóvá, a bennük foglalt elképzelések, tervek egyes részeit már teljesítették is a fiatalok. Mégpedig nem is „papírforma" szerint, hanem úgy, ahogy az élet megkívánta. Sok nagyszerű ötlet, áldozatkész vállalás van ezekben a programokban. Például: a kábelművek műanyag üzemében dolgozó KISZ-tagok a hét első napján felváltva reggel 5-re járnak be. hogy a gépekre rákapcsolják a fűtést, s így a 6 órai munkakezdéskor megkezdhessék velük a termelést. Pedig ugye ők is aludnának még egy óra hosszát? A csúnya „termelést segítő tevékenység" kifejezés foglalja magába azt is, hogv a textilmüvekben a KISZ-esek védnökséget vállaltak a szövödei exportcikkek felett. A védnökségvállalás már bevált módszere a KISZ-nek, s nemcsak országos jelentőségű esetekben — mint amilyen a DCM felépítése is volt — segít a kibontakozáshoz. Egy-egv üzem exportja különben sem „kis eset". Ennek tudatában vállaltak védnökséget a cipőgyári fiatalok is a külföldi megrendelésre készülő cipők minősége és a határidők betartása dolgában. A DAV szegedi üzletigazgatóságának fiatal dolgozói, közgazdászai vállalták a gazdasági munka költségelemzésének továbbfejlesztését, gyakorlati hasznosítását, s ezért létrehozzák a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsát. Hány „guruló" forintot csípnek majd nyakon, az az év végi mériegböl derül majd ki! A Fürdők és Hőforrás Vállalat KTS7.-esei is többek között védnökséget vállaltak: a partfürdői hévíz szekundervezetékének lefektetése fölött. A Csongrád megyei Építőipari Vállalat KTSZ-esei elsősorban a KlSZ-lakásepítkezések felett vállaltak védnökséget. Ez a téma már átvezet az akcióprogramok egy másik területére: az érdekvédelemhez. Szegeden összesen 286 ifjúsági lakóház készül el 1967-ben, s mintegy 300 építését készíti elő a városi KISZ-bizottság. Az építőipari kapacitás, a hitelforrások hiánya és a telekárak miatt a kezdés azonban egy évvel eltolódik. Az érdekvédelmi munka fokozását szolgálja, hogy a városi tanáccsal egyetértésben munkairodát hívnak életre idén. Feladata elsősorban a fiatalok nyári elhelyezésének, munkába állításának intézése lesz, de bárkinek szívesen adnak segítséget elhelyezkedéséhez. Az akcióprogramok gerincét természetesen a politikai munka alkotja. Erre épül fel valamennyi KISZszervezet egész évi tevékenysége. Feldolgozzák az MSZMP IX. kongresszusának, a harmadik ötéves tervnek és a gazdasági mechanizmus reformjának anyagait, de oly módon, hogy elsősorban a fiatalok érdekeltsége domborodjék ki ezekben. Jól tudjuk, hogy a KISZ-esek milyen derekas részt vállaltak Szegeden is az országgyűlési és tanácsválasztások előkészítésében és lebonyolításában, most pedig a forradalmi ifjúsági napokkal emlékeznek meg történelmünk három kiemelkedő eseményéről: a szabadságharcról, a Tanácsköztársaságról és felszabadulásunkról. A KtSZ kongresszusra készül: június végén ülnek össze a fiatalok küldöttei, hogy értékeljék az eddig végzett munkát, s megszabják az új feladatokat. Az akcióprogramok végrehajtása azt. jelenti, hogy a szegedi KISZ-esek teli tarsolylval indulhatnak a VII. kongresszusra. Fehér Kálmán A Csongrád megyei bíróságon is gyakorlattá vált. a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1966. évi 21. számú törvényerejű rendelete a szabadságvesztés büntetés végrehajtásáról. A törvényerejű rendelet feladata, hogy a i szavadságvesztés végre'najtá1 sa alapvető kérdéseinek szabálvoza-sával meghatározza a büntetésvégrehajtas módozatait es rendjét, az elítéltek kötelességeit és jogait, előmozdítsa a büntetés céljai-' nak megvalósítását, a bűnözés megelőzését és csökkentését. A szabadságvesztés végrehajtásának célja az ítéletben meghatározott ' joghátrány alkalmazásával, valamint a szocialista nevelési elvek és módszerek gyakorlati érvényesítésével és felhasználásával az elítéltnek törvénytisztelő állampolgárra nevelése. Négyféle mód — Messzemenő humazimus érvényesül a büntetésvégrehajtas új módozataiban — mondotta dr. Simon László, a Csongrád megyei bíróság elnöke. — Korábban a büntetésvégrehajtásban összekeveredtek a különböző bűncselekmények miatt elítéltek, noha előéletükben, a kiszabott büntetés mértékében, érteinű és szellemi fejlettségük tekintetében és koruk szerint is nagyon különbözőek voltak. A szabadságvesztés végrehajtásának új módozatai viszont lehetővé teszik a megfelelő szétválasztást attól kezdve, hogy a híróságok kimondják a jogerős ítéletet. E rendelet szerint a büntetésvégrehajtásnak négyféle módja van: szigorított börtön, börtön, szigorított büntetés végrehajtási munkahely és büntetésvégrehajtási munkahely. A büntetésvégrehajtás új módozatai összefüggésben vannak a börtön nevelési eszközeivel? — Nagymértékben. Az alapvető cél, hogy az elítéltek munka- és törvénytisztelő emberekké váljanak büntetésük alatt és annak letöltése után, vagyis visszataláljanak a társadalomba. Itt van például a szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak elbírálása. Büntetésvégreha.itásukat teljesen külön kezelik. Rájuk a szabadságvesztés négy fokozata közül csak kettő, a börtön vagy a büntet.ésvégrehajtási munkahely vonatkozik. Nevelésükön túl gondoskodnak iskoláztatásukról, biztosítják, hogy szakmát, tanuljanak. A felnőttek esetében is. érvényesül például, hogy visszaeső bűnösökkel nem kerülnek essze az első bűntettesek. .Pontosan és feltétlenül A bírói gyakorlatról szólva dr. Simon László hane-úlyozta: — A bűncselekmény* elkövető általános emberi magatartását, jellemet, életkörülményeit alaposan Lanuimanyozzák és mérlegelik. Mód van rá, hogy a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását egy fokozattal szigorúbb vagy enyhébb mód szerint határozza meg a bíróság. Például börtön helyett szigorított börtön vagy büntetésvégrehajtási munkahelyen való végrehajtást rendel el. — A szabadságvesztés végrehajtásának rendjében minden lokozatban megkövetelik az elitéltek kötelességének pontos és fo'tétlen teljesítését, az intézet rendjének maradéktalan megtartását. A szigorított börtönben az elítéltek mozgása korlátozott, napirendjük irányított, kapcsolatuk a külvilággal korlátozott. A börtönben az elítéltek szabadidejük egy részét öntevékenyen használhatják fel, gyakrabban válthatnak levelet és fogadhatnak látogatót, keresmenyükből saját céljukra fordíthatnak. A szogorított büntetésvégrehajtási munkahelyen ég a büntetesvégrehajtási munkahelyen kötetlenebb az. elítéltek mozgása, 'kedvezményeik kevésbé kárlatozottak stb. Figyelemmel kísérik — A jó munkát, a javulás komoly jeleit fokozottan figyelemmel kísérik a szabadságvesztés alatt — hangsúlyozta a bíróság elnöke. — Adott esetben a hörtönbíró a büntetés végrehajtása alatt engedélyezhet enyhébb végrehajtási módozatot a börtönpararicsnok javaslatára. Az elítélt példamutató magatartásáért a munkában és a tanulásban átlagon felüli szorgalmáért és eredményéért dicséretben és kedvezményekben részesíthető. Sőt mód nyílik rövid tartalmú eltávozás engedélyezésére is. Ez utóbbi is nagymértékben szól a humanizmus mellett, hiszen adott esetben a rövid tartalmú eltávozás azt is bizonyítja majd, hogv a büntetésvégrehajtás alatt menynyire sikerült az elítéltnek a saját és a társadalom érdekében megváltoznia. L. F. Mozgatható műanyag kéz Az Odessza körúton négy. Közülük három már elérte (Somogyiné felvétele) egyénként 20 lakásos társasház épül a fiatalok számára, a teljes magasságot, • az idén átadják a lakoknak — Fogja meg a kezem! Jaj, ne szorítsa annyira! Most vegye fel a ceruzát! Simítsa végig a homlokát... Jól van, csak így tovább. Gvakorolja minél többet! — mondta elégedetten Barkós Bertók, a Gyógyászati Segédeszközök Gyára szegedi telepének vezetője a vele szemben ülő Szekeres György 22 éves pusztamérges! fiatalembernek. Szekeres György fjedig kipirulva, izgatottan egyre tovább próbálkozott, s közben meghatottan mondogatta: „Köszönöm, köszönöm, nagyon köszönöm." Aztán. aggódva hozzátette: „Ugye, így már dolgozni is tudok?" A telepvezető biztatóan válaszolt: „Természetesen, csak mozgassa az ujjakat, minél többet. Később nem is lesz ilyen fárasztó." Az érdekes beszélgetésnek a Kálvin ter 2. szám alatt működő Gyógyászati Segédeszközök Gyárának szegedi telepén voltunk tanúi. Szekeres György fél karral született. Most. 22 év után végre a bal kezét is tudja használni, a telep dolgozóinak jó munkája eredményeként A telepen — vidéken először — Varga Mihály műszerész — 23 éve dolgozik a szakmában — néhány hónappal ezelőtt készítette el az NDK-ban kikísérletezett mozgatható műanyag kezet. Először egy hódmezővásárhelyi embernek — akinek mindkét karja hiányzott — készítették a kísérleti próbakart. A mozgatható kézfejjel készült műkart SZTK rendelvényre adták át s így a többezer forint értékű kézpótlót Szekeres György mindössze néhány forintért kapta meg. H. M. Több éves rendelkező gyakorlattal lioll ve/előt keres négyszemélyes vegyesáruházi bolt vezetésére a Sándnrfalvl Fmsz. Jelentkezés személyesen vagv frásban az fmsz központi troliéban. Törvényesség és humanizmus Dr. Simon László nyilatkoznia a biintetésvégrehaitás úi módozatairól TÍZEVES A KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG Vasarnap. 1967. március 26. DÉL-MA<3YAhOASZA« g