Délmagyarország, 1967. március (57. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-23 / 70. szám
fl hitszegő amerikai agresszorok nem kerülhetik el vereségüket ; A VDK külügyminisztere nyilatkozott az MTI tudósítójának Iz SZKP és az NSZEP küldöttségének tárgyalásai Moszkvában • Hanoi (MTI) Nguyen Duy Trinh, a VDK miniszterelnök-helyettese és külügyminiszter, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja fogadta Fábián Ferencet, a Magyar Távirati Iroda hanoi tudósítóját és válaszolt kérdéseire. Egyebek kőzött kijelentette: a vietnami nép háborúja a függetlenségért és a békéért még hosszadalmasnak és keménynek ígérkezik. Az amerikai expedíciós hadsereg további kegyetlen bűnökre készül déli honfitársaink ellen. Észak-Vietnamban fokozni fogja légitámadásait Ugyanakkor szemfényvesztő módon újból „békéről" és „tárgyalásokról" szónokolnak, hogy álcázzák véres háborújukat De bármilyen kegyetlenek és hitszegők is, az amerikai imperialisták nem kerülhetik el vereségüket Vietnam népe egy emberként áll szemben velük, és a testvéri szocialista országok nagy segítségével, valamint a nemzeti függetlenségüket kiviVott országok, t a világ békeszerető népeinek támogatásával feltétlenül győzni fog. A magyar néptől kapott nagy segítség — mondota befejezésül a miniszter — lelkesíti és erősíti népünket Észak-Vietnam megvédéséért, Dél-Vietnam felszabadításáért és a haza békés egyesítésért folytatott harcában. Szeretném ezért ezúton is kifejezni népünk háláját és forró köszönetét. Képmutató üzenet AZ EGYMÁSSAL szembenálló kormányok között, az ügynevezett „diplomáciai csatornákon" • folyó bizalmas üzenetváltások az adott nézeteltérések idején vagy háborús időszakban ritkán 'átnak napvilágot — most mégis az történt. A világ közvéleményének tájékoztatására, az Egyesült Államok vezetői konokságának és álnokságának leleplezésére a VDK Külügyminisztériuma közzétette Lyndon B. Johnson amerikai elnök üzenetét és Ho Si Minh Johnsonhoz intézett válaszát. Indokolt és szükséges voll az üzenetváltás nyilvánosságra hozatala annál ls Inkább, mivel az nem hozott pozitív eredményt és mert az amerikai agresszorok — min* a VDK Külügyminisztériumának nyilatkozata ls hangsúlyozza — „szüntelenül hangoztatják képmutató állításaikat •* békevágyukról-, s félrevezető híreket közölnek az Egyesült Államok kormánya és a VDK kormánya között állítólag fennálló kapcsolatokról." MI TÖRTÉNT tulajdonképpen ez év február elején, amikor Johnson Ho SÍ Minhez küldött üzenetét Moszkvában az USA képviselője átadta a VDK képviselőjének? Még január utolsó napjaiban egyházi személyiségeket fogadott Ho Si Minh — köztük A- J. Musté amerikai lelkészt —, és többek között közölte velük; „Én meghívom Johnson urat Ide, Hanoiba, ... de oldalán ne legyen pisztoly, kíséretében ne legyenek tábornokok és tengernagyok." Néhány nap múlva az egyházi szemelyiségek Londonban sajtóértekezleten ezt a nyilatkozatot úgy értelmezték, hogy Ho Si Minh vendégül látná Johnsont, ha az fegyvertelenül érkezne, vagyis hogy az amerikaiak szüntessék mci 'egalábbis a VDK területének bombázását. Nem sokkal később Nguyen Duy Trinh. a VDK külügyminisztere Wlllfred Burchett neves ausztrállal újságírónak kljelentette: „A VDK és az Egyesült Államok között csak akkor lehet szó tárgyalásokról. ha az Egyesült Államok feltétel nélkül megszünteti bombatámadásalt és az összes többi háborús cselekményeit a demokratikus Vietnam ellen." KEKK VOLTAK azok az előzmények, amelyekre Johnson üzenetében hivatkozott is. Az amerikai elnök levelének keltezése tulajdonképpen február 2-a volt. de rsak február 8-án, a Holdújévi tűzszünet életbe lépésének napján nyújtották át a VDK moszkvai képviseletinek. Ekkor világszerte reménykedtek abban, hogy a négynapos Hold-újévi fegyverszünetet — amelyet a DNFV hét. napra javasolt — meghosszabbítják és valamiféle tárgyalásokra kerül sor. Magáról a johnsoni üzenetről mit sem tudott a világ és most az üzenet és az azt követő események ismeretében ismét lelepleződött az amerikai elnök képmutatása. „Ha nem tudunk igazságos és békés megoldást találni, akkor a történelem kemény ítéletet mond felettünk" — írja egyik mondatában Johnson, es ebben teljesen igaza van. Az amerikai elnökről valóban kemény (téletet fog mondani a történelem, hiszen ebben a „békés" üzenetben — feltóteleket szab (a VDK kormányának előbb Idézett javaslata a bombázások „feltétel nélküli" beszüntetését hangsúlyozza). Ez a feltétel pedig az, hogy akkor szünteti meg az USA a VDK bombázását, „ .., amint biztosítékot kapok arra, hogy mind szárazföldi, mind tengeri úton megszűnik a DélVietnamba Irányuló beszivárgás..." — írja Johnson. A tárgyalásokra vonatkozólag pedig kijelenti: „...miért ne valósulhatna meg az újévi ünnepek — a TET — végén". Majd még azt is hozzáteszi: az ön katonai hatóságai és a dél-vietnami kormány katonai hatóságai haladéktalanul tárgyalhatnának a Hold-újévi fegyverszünet kiterjesztéséről." ISMERETES, hogy a VDK mindig tiltakozott a „beszivárgásokról" szóló amerikai állítás ellen — tehát ilyen feltételt szabni már eleve is képtelenség. Ho SÍ Minh a Hold-újévi tűzszünet harmadik napján kapta kézhez Johnson üzenetét, amelyben az amerikai elnök még az újévi ünnepek alatti időszakra határozta meg a tárgyalások létrejöttét, kibővítve azt a dél-vietnami bábkormánnyal! Világos dolog, hogy már maga a fettételszabás is eleve azt a következményt vonhatja maga után, hogy a VDK elnöke visszautasítsa azokat. Az események pedig azt is bizonyították, hogy Johnsonnak tulajdonképpen esze ágában sem volt a tűzszünet meghosszabbítása és a tárgyalások megkezdése, mert február 13-án bejelentette és Ismét megkezdte a VDK bombázását, holott üzenetére még nem kapott választ Ho Si Minhtől. S miközben világszerte tiltakoztak a VDK bombázásának felújítása miatt, február 15-én a VDK képviselője átnyújtotta az Egyesült Államok képviselőjének Ho Si Minh Johnsonhoz intézett válaszát. A VDK elnöke levelében leleplezi az USA agresszióját, s bevezetőjében írja: „Vietnam több ezer mérföldnyire fekszik az Egyesült Államoktól. A vietnami nép soha nem bántotta az Egyesült Államokat" — majd kiemeli: „Az Egyesült Államok kormánya háborús bűnöket, követett el. bűnöket a béke és az emberiség ellen . ." Ho Si Minh felsorolja a VDK ismeretes négypontos álláspontját, s kijelenti: „Ha az Egyesült Államok kormánya valóban kívánia ezeket a tárgyalásokat, akkor előbb fettétel nélkül be kell szüntetnie a VDK elleni bombázásokat és egyéb háborús cselekedeteket. Csakis a VDK ellen irányuló amerikai bombázások és egyéb háborús cselekedetek fettétel nélküli beszüntetése után kezdhet tárgyalásokat a VDK és az Egyesült Államok, vitathatja meg a két felet érdeklő kérdéseket." A LEVÉLVÁLTÁS óta az USA tovább bővítette vietnami eszkalációját, a szárazföldi tüzérség és a haditengerészet is ágyúzza a VDK területét és naponta szállnak fel a B—52-esek, hogy bombázzák a VDK iparvidékeit és lakott területeit. A vietnami háború kiterjesztésének újabb állomásairól érkeznek hírek. Legutóbb Guam szigetén a washingtoni vezetők és tábornokok kidolgozták az USA délkelet-ázsiai háborújának kiszélesítésére irányuló terveket. Johnson elvakultsága, képmutatása milliókat ábrándított kl. Mégis bízik a világ abban, hogy előbb-utóbb győzedelmeskednek a békét óhajtó erők. Ho Si Minh válaszlevele így fejeződik be: „A vietnami nép sohasem hátrál meg az erőszak elől, sohasem lesz hajlandó a tárgyalásokra bombák fenyegetése alatt. Ügyünk feltétlenül Igazságos. Remélhető, hogy az Egyesült Államok kormánya ennek megfelelően fog eljárni." Markovits Tibor (Teleíoto - MTI Külföldi Képszolgát.*! A tárgyalóasztalnál Koszigin, Brezsnyev, Podgornij, Willi Stoph és Walter Ulbrichi Párizsban tartja ülését a nemzetközi törvényszék 0 Párizs (AP) Mint az AP jelenti, az amerikaiak vietnami háborús bűncselekményeinek kivizsgálására alakult nemzetközi törvényszék április 10től 14-ig Párizsban ülésezik. A bíróság, mint ismeretes, Lord Russellqek, a neves angol filozófusnak és békeharcosnak, valamint a francia Jean-Paul Sartrenak, a világhírű írónak és filozófusnak kezdeményezésére szerveződött meg. Kozmosz—150 0 Moszkva (TASZSZ) Szerdán újabb mesterséges holdat juttattak Föld körüli pályára a Szovjetunióban. A Kozmosz—150 elnevezésű szputnyik műszeréi a világűr további tanulmányozását szolgálják. A szputnyik berendezése kifogástalanul működik. Mao Lord Chalfont és a proletariátus az atomstop-szerzödésrfil 0 Moszkva (TASZSZ) A Trud szerdai számában B. Sztolpovszkij megállapítja, a Mao Ce-tung által a kínai „kulturális forradalom" során felszított szovjetellenes ség a kínai proletariátus érdekeinek semmibevevését jelenti. A munkásosztállyal szemben tanúsított bizalmatlanság nem új dolog Mao Ce-tungnál, aki a XX. század parasztmozgalmának ösztönös kispolgári erői közül került előtérbe. Mao Ce-tung egyre inkább szembehelyezi a proletáriátussal a népi felszabadító hadsereget. A kaszárnya-rendszert a Kínai Népköztársaság társadalmi rendszerének mintájává kiáltja kl. A hadsereg ellenőrző és irányító szerepének Mao Cetung számítása szerint az a célja, hogy teljesen kirekessze a proletáriátust a hatalomból. 0 London (TASZSZ) Lord Chalfont, aki NagyBritanniát képviseli a Genfben ülésező 18-hatalmi leszerelési bizottságban, kedden, egy londoni vacsorán mondott beszédében hangsúlyozta: A szerződés aláírása jelentős mértékben megjavítaná a nemzetközi légkört és lehetővé tenné olyan újabb intézkedések megvalósítását, amelyek a béke megszilárdítását szolgálják. Hangsúlyozta, hogy kedvezően ítéli meg a szerződés aláírásának esélyeit Módosított összeesküvés Egy szíriai tiszt leleplezései 0 Kairó (MTI) Ahmed Mustafa Ramzi szíriai tiszt, aki az elmúlt év szeptemberében Szelim Hatum összeesküvő ezredessel Jordánlába szökött, elhagyta az összeesküvő csoportot és a hónap elején EAK nagykövetségen. Ahmed Mustafa, aki Hatum ezredes jobbkeze volt, a napokban Kairóba érkezett és az Ahram szerdai számában részleteket közölt a Szíria ellen folyó összeesküvésről A szíriai tiszt elmondotta, hogy Talaal Abou Asszari Mentesítő retőmagboltunk (Somogyi Béla u. 13., volt GÁZÉRT-iroda) mindennap nyitva: 8—16.30-ig. Vetőmagvak nagy tálaaztékban! Szegedi Földművesszövetkezet. x. S. 27 968 Politikai zűrzavar Sierra Leoneban 0 Frcctown (MTI) regének főparancsnoka szer_ _ _ ,, dán bejelentette, hogy minDavid Lansana dandártá- , „„,, . . . , „. T . , den erőfeszítést megtesz „a bornok, Sierra Leone hadse- . . . „. _ ,.,.. , . "„ jelenlegi politikai zűrzavar megszüntetésére és egy „alkotmányos kormány beiktatására". Beirutba utazott: ott politi- ezredes múlt októberi" lekai menedékjogot kért az leplezései után módosították a Szíria elleni terveikel Az űj terv a következő: Fegyveres behatolás Dzaebel El arab hegyvidékre, amely a jordán határokkal szomszédos: ezzel megkezdik a polgárháborút a haladó Szíriai rendszer ellen. A behatolással egyidejűen Hatem a szíriai hadseregben használatos gépkocsikon kommandót vezet Szíriába, hogy megzavarja az ellenállást. Az összeesküvésben részvevő néhány szíriai pilóta bombatámadást intéz azok ellen a szíriai erők ellen, amelyek a behatolók ellen vonulnak. Az összeesküvők megállapodtak több kereskedővel törzsfőnökkel éa szakadár szakszervezeti vezetőkkel, hogy támadás után felkelést robbantanak ki a kormány ellen. A polgárháború megkezdése utón Husszein király páncélosait Hatum rendelkezésére bocsátja. Megnyílt a csongrádi és a szőregi földművesszövetkezet közös rendezésében a bűtorkiállitás Szőregen, a községi kultúrházban. Nyitva: 26-ig, délelőtt 9 órától 17 óráig. Tekintse meg a bútor- és lakberendezési kiállítást, a kiállított áruk a helyszínen megvásárolhatók (OTP hitelre is )" V. 105 702 x. Tekintettel a fővárosban uralkodó feszült helyzetre, a tábornok éjszakai kijárási tilalmat rendelt el. Kedden este — mint ismeretes — összetűzések voltak. A házi őrizetbe vett, alig néhány órával korábban miniszterelnökké kinevezett Siaka Stevens hívei tömegtüntetést tartottók, s a katonaság a tömegbe belelőtt. Szemtanúk szerint legalább négyen meghaltak. Helyi megfigyelők nem tartják lehetetlennek, hogy mind a katonai vezetők, mind pedig a rendőrségi parancsnokok szívesen látnák valamiféle koalíciós kormány megalakulását. Sukarno 'es'örei a Könyvelői gyakorlattá) rendelkező munkaerőt felveszünk. I éfCN r dőlu rt a 111 r • való helyettesítésre. tnvrvEmsAi, ktsz, t.enln krt. 58. sz. S. 89 679 0 Djakarta (AFP) Az indonéz rádió kedden közötte, hogy egy hét múlva djakartai különleges katonai bíróság tárgyalni kezdi Sukarno egykori testőreinek perét.. A Tiakarbihawa ezred tíz tagját azzal vádol-, iák. hogy .részt vettek a Nasution tábornok elleni merénylet-kísérletben. A djakartai katonai körzetparancsnokság által kedden továbbított dokumentumok szerint a tíz testőrkatena azok között volt, akik 1965. október 1-én rátörtek Nasutionra; megsebesítették, s bár a tábornok el tudott menekülni, kisleánya és egy százados a tűzharcban életét vesztette. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök. 196Z március 23. x 4