Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-14 / 38. szám

Hatalmas hűtőházakat építenek Az élelmiszeripar terme­lési volumene az idén 4,5 —5 százalékkal nő. Az Élel­mezésügyi Minisztérium a rendelkezésre álló anyagi uszközöket a központi ke­retből jutó mintegy 1,3 mil­liárd forintot a legfontosabb iparágak fejlesztésére, a hű­lő- és a tárolóterek bővíté­sére és a technológiai fo­lyamatok gépesítésére for­dítja. A vállalatok a sa­ját erejükből felhasználha­tó több mint háromszázöt­venmillió forint beruházási összeget ugyancsak a na­gyobb feladatokat elősegítő rekonstrukciókra, az üzemek korszerűsítésére költik. Az élelmiszeripar leggyor­sabban fejlődő ága, a hűtő­ipar gyors fagyasztott ter­mékeinek jó részét exportra, * ebből is sokat tőkés ex­portra gyárt. A termelés több mint ötvenszázalékos idei növekedését két új hű­tőház összesen 1700 vago­nos mirelite-gyártó kapaci­tásának belépése teszi lehe­tővé, A bajai hűtőházban a múlt évben elkészült 750 vagonos tároló mellett — késve ugyan — várhatóan a szezon elején üzembeáll az ezervagonos gyorsfagyasztó üzem. A székesfehérvári hűtőház beruházói és kivi­telezői szocialista szerződés­ben vállalták, hogy a léte­sítményt május elején át­adják rendeltetésének. Foly­tatják a jövőre elkészülő ezer-ezer vagonos győri hű­tőház és mirelite üzem épí­tését, amellyel — a követ­kező évekre tervezett nagy ütemű fejlesztéssel együtt az ötéves terv végéig 6700 va­gonra növekszik a hűtőipar gyorsfagyasztott áruterme­lése. Gyors ütemben fejlődik a konzervipar is, amely a tavaly kezdődött nagy re­konstrukciók — a nagykő­rösi és a szigetvári kon­zervgyár bővítése — nyo­mán az idén 1900 vagonnal több termék gyártására lesz képes. Folytatódik a paksi és a nagyatádi konzervgyár bővítése, korszerűsítése. Az idén már nagy lendülettel épül az 1969-ben vagy 1970­ben elkészülő debreceni konzervgyár, ahol ezervago­nos hűtőház is és ezervago­nos gyorsfagyasztó üzem is helyet kap. Ezenkívül fize­tési mérleg javító hitelből Mosonmagyaróvárott kétszáz vagon paradicsompüré gyár­tására alkalmas üzemet lé­tesítenek a szezon kezdeté­re. Kumszomol-vizető Község, város, megye Ivan Komov, a Komszo­mol KB nemzetközi kap­csolatokkal foglalkozó osz­tályának vezetője a KISZ KB vendégeként hasonló funkciójú magyar kollégája, Szűts Pál társaságában szombaton Szegedre látoga­tott. Városnézés után a textil­művekbe érkeztek, este pe­dig a Kenderfonó- és Szö­vőipari Vállalat KISZ bizott­ságának ifjúsági klubjában Heltai-műsort tekintettek meg. Az üzemekben Szaly­bély Mihály főmérnök és Szlávik Margit, az üzemi KISZ bizottság titkárhelyet­tese; illetve Palotás Jenőné alapszervezeti KISZ-titkár fogadta a vendégeket. Vasárnap délelőtt az egye­temi KISZ-klubban Hevér László számolt be az egyete­mi ifjúsági szervezet ered­ményeiről. Az egyetemi KISZ VB titkára rész­letesen foglalkozott az odesszai Mecsnyikov-egye­temmel kapcsolatos tervek­kel, elképzelésekkel. A nyár­ra például kibővítik az épí­tőtáborokba utazó csere cso­portok keretét: így a József Attila tudományegyetemről valószínű hogy 15 leány és ugyanennyi fiú utazik a Szovjetunióba nyári munká­ra. Ivan Komov vasárnap dél­után folytatta útját Jugo­szláviába. A táblázatok és számada­tok önmagukban száraz ol­vasmányok, de a számok mögött mégis az eleven élet húzódik. A Statisztikai Hi­vatal Csongrád megyei igaz­gatóságának összefoglaló je­lentése a múlt évről érde­kes adatokat közöl, érdemes tallózni a számok között. Új munkahelyek Csongrád megye népessége 1966-ban elérte a 438 ezer főt. a természetes szaporo­dás nem emelkedett ugyan, de mintegy 1000—1500 fő költözött a megyébe más me­gyékből. Mérséklődött a fa­lusiak beáramlása a megye székhelyére, Szegedre. Az iparban 2000 új mun­kahely létesült a múlt év­ben. Üzembe helyezték a nagylaki pozdorjalemez üze­met, jelentősen bővült az EMERGÉ gumigyár és a hód­mezővásárhelyi Divat Kötött­árugyár. A szegedi meden­cében folyó szénhidrogén­feltárás már közel ezer em­bert foglalkoztat. A szénhid­rogén-feltárás újabb munka­alkalmakat teremt, s lehető­vé teszi, hogy .a leállításra kerülő, gazdaságtalan szén­bányák dolgozóinak egy ré­sze itt találjon elhelyezke­dési lehetőséget. Szeged és Csongrád megye iparában több mint 55 ezer • Csongrád megye lakossága 438 ezer • Ötvenötezer ember dolgozik az iparban • A kereskedelem forgalma 4 milliárd f orint • Nyolcvanegyezer tanuló az iskolákban Választási jelölő gyűlésekről jelentjük Országszerte folytatódnak a választási jelölő gyűlések. A Hajdú-Bihar megyei tanácstagjelöltek között van a 19 éves, most először szavazó Koroknai Róza, a balmazúj­varosi Lenin Termelőszövetkezet dolgozója. Békés megyé­ben eddig 13 esetben fordult elő, hogy az eredetileg ja­vasolt személy helyett a közéletben aktívabban tevé­kenykedő dolgozóknak szavaznak bizalmat. Fejér megyé­ben a következő négy évben előreláthatóan 41 új tanács­tag tevékenykedik majd Fejér megye tanácsában, közöttük húsz nő, majdnem kétszer annyi, mint az elmúlt cik­lusban. A mai felelő gyűlések Fáradságot nem kímélve Szegetlen Az T. kerületben. A 12-es sz. városi választókerület 25-ös és 26-os kerületi választókerületé­nek lakói részére a szakszer­vezeti székházban (Tolbuhin sugárút) 17.30 órakor. A 10-es számú városi választókerület 21-es és 22-es kerületi választó­kerületének ialtói részére a Bé­ke utcai általános iskolában 17.30 órakor. A 17-es sz. városi választókerület 35-ös és 36-os kerületi választókerületének la­kói részére a Madách utcai ál­talános iskolában. 17.30 órakor. A II. kerületben. A 49-es sz. városi választókerület 34-es ke­rületi választókerületének la­kói részére a Hódmezővásárhe­lyi Közúti Vállalatnál (öthalmi A köpcös Ozmin, ** a Varázsfuvola méltóságteljes Saras­M'oja, a viharos ten­gerész, Daland és sok más felejthetet­len alakítás után tegnap „új szerepet"' kapott Sinkó György, a Szegedi Nemzeti Színház Liszt-díjas operaénekese. De ez­úttal nem közvetlen munkahelyén, a szín­házban, hanem kö­zönségétói, hallgatói­tól, akik estéről-es­tére tapsolnak művé­szetének. A Guten­berg utcai általános leányiskolában váro­si tanácstagnak je­lölték. Ha valakire illik a jelölő gyűlések im­már állandósuló ter­minus technikusa: „sokfelé ismerik" — talán éppen ő az. Legtöbben városunk­hoz fűződő 14 eszten­dős pályafutására, néhányan a színház szakszervezeti bizott­ságának elnökeként végzett négyéves tár­sadalmi munkájára emlékeznek. A váro­út 18/a) 17 órakor. Az 50-es sz. városi választókerület 36-os és 37-es kerületi választókerületé­nek lakói részére a gedói álta­lános iskolában 17 órakor. A 44-es számú városi választóke­rület 23-as és 24-es kerületi vá­lasztókerületének lakói részér c a rókusi általános iskolában 17 órakor. A III. kerületben. A 70-es szá­mú városi választókerület 25-ös és 26-os számú kerületi válasz­tókerületének lakói részére a MAV Fiúnevelő Intézetben (Áp­rilis 4. útja 44.) 17 órakor. A 71-es sz. városi választókerület 27-es és 28-as kerületi választó­kerületének lakói részére a Hu­nyadi János sugárúti óvodában 17 órakor. Premier ember dolgozik, 3 százalék­kal több, mint 1965-ben, bár még jelenleg is több mint 6 ezer ember — 90 százalék­ban férfi — a megyén kívül jár dolgozni, főleg ipari és építőipari vállalatokhoz. Bérek, jövedelmek A foglalkoztatottság emel­kedése és a múlt évi febru­ári bérintézkedések követ­keztében a banki bérkifize­tések 7 százalékkal emelked­tek. Az átlagkeresetek a meg­figyelt ágazatokban 5 száza­lékkal haladták meg az elő­ző évit, a bérintézkedések hatása ebből 3,5 százalék volt A februári bérintézkedések eredményeképp 61 százalék­kal nőtt a megyében kifize­tett családi pótlék összege, az alacsony nyugdíjak emelésé­re pedig 14 millió forintot fordítottak. Az építőiparban a munkások egyharmada ha­vi 350 forint különélési, a műszaki alkalmazottak 63 százaléka pedig havi 230 fo­rint munkahelyi pótlékban részesült. A munkások havi átlagos keresete 1966-ban 1534 fo­rint volt, amely alacsonyabb, mint az ország többi megyé­jében. A takarékosság terü­letén viszont Szeged és Csongrád megye az elsők között foglal helyet. A meg­előző évhez képest 20 száza­lékkal nőtt a betétek állo­mánya és év végére megha­ladta az 1 milliárd forintot. A betétállomány növekedési üteme és az egy leikosra ju­tó takarékbetét meghaladja az országos átlagot. Vásárlás, lakásépítés A lakosság 9 százalékkal többet vásárolt, mint a meg­előző esztendőben; összesen 4 milliárd forintot hagytunk az üzletekben. Az árintézke­dések hatására változott a lakosság vásárlásának szer­kezete is. A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az ol­csóbb és csökkent a drágább cikkek kereslete. A megnövekedett forgalom lebonyolítását elősegítette a kereskedelmi hálózat jelen­tős fejlesztése. A Szeged kis­kereskedelmi eladóterét 31 százalékkal növelő Tisza Áruház mellett 42 új bolt és 26 vendéglátó hely létesült 1966-ban. Ettől függetlenül a lakosság áruellátása az álta­lános javulás és a forgalom jelentős emelkedése ellenére sem volt kielégítő. A múlt év folyamán 1957 lakás épült a megyében és Szegeden, megközelítően ugyanannyi, mint a legutób­bi években. A lakásépítés mértéke továbbra is elmarad az országos átlagtól. A csök­kenő lélekszámú községek­ben és a járási jogú váro­sokban emelkedett a lakás­építés. Tanuló megye Igen érdekesek a művelő­désügy adatai, amelyekből kiderül, hogy Szegeden és Csongrád megyében összesen 87 ezer ember jár valami­lyen iskolába, a nappali ta­nulók száma is meghaladja a 80 ezer főt. Szegd és a me­gye általános iskoláiban 54 ezer tanulót oktatnak, a kö­zépiskolákba 10 857-en jár­nak a nappali és közel 6 ez­ren esti és levelező tago­zatra, a felsőfokú oktatásban 8547 hallgató vesz részt, a nappali tagozaton 5430-an tanulnak. Az Iparitanuló in­tézetekben 8 ezer fiatal ta­nul. A Nádor utcai óvodában megtartott jelölő gyűlésen dr. Varga Jánost is egyhan­gúlag választották kerületi tanácstagjelöltnek. Dr. Varga - a közéletben si tanácsnál több iz- a gyerekek bölcső­ben megfordult kol- dei elhelyezésének legák lakásügyében, segítésére. Színpad­(Siflis felvétele) Sinkó György otthonában, a zongora mellett próbál ról pedig éppen nem most kell bemutat­nunk. Olyan világ­hírű énekesekkel hallottuk már a sza­badtéri rivaldafényé­ben, mint Zenaida Patly, Luigi Ottolini. Margaret Tyries, Svéd Sándor és má­sok. Alig egy eszten­deje magasszínvona­lú előadó kultúrája elismeréseképpen Liszt-díjat kapott, s vitrinjét díszíti a Szakszervezetek Csongrád megyei Ta­nácsának Juhász Gyula művészeti dí­ja is. Szerepei, családja, mindennapjai szoros szálakkal kötik Sze­gedhez. Itt nyert si­kereket, talált ott­hont, munkahelyet. Érthető tehát, ha úgy beszél, mint akinek számára egyáltalán nem közömbös a vá­ros sorsa, további fejlődése. És örül an­nak, hogy ebben te­vékeny részt vállal­hat nemcsak mint művész, hanem most már mint a közélet aktív munkása is. (Somogyiné felv.) János fiatal korában gyufa­gyári dolgozó volt, részt vett az Ifjúsági mozgalomban, a felszabadulás után pedig fon­tos munkát vállalt a közrend és közbiztonság védelmében. 1958 óta a közigazgatásban tevékenykedik, 1963-ban vá­lasztották először tanácstag­nak, jelenleg a megyei jogú városi tanács igazgatási osz­tályának vezetője. Munkakörénél fogva is a törvényességi előírások al­kalmazásának őre az állam­igazgatásban. Tanácstagi minőségében is sok-sok kéréssel, panasz­szal, problémával fordultak a választópolgárok dr. Var­ga Jánoshoz, akiről mogt a jelölő gyűlésen elmondották: „mindig, a nehéz ügyekben is megtalálta a legcélraveze­tőbb megoldást, türelmes felvilágosító szóval, segítőké­szen állt a hozzá fordulók mellé". Közismert társadalmi tevé­kenysége a város labdarúgó­sportjának fejlesztésében, a sportolók politikai, erkölcsi nevelésében is. Mint a Sze­gedi EAC labdarúgó szakosz­tályának elnöke, fáradságot nem kímélve munkálkodott azon, hogy a helyi labdarú­biztosítsanak. Tanácstag­gá jelölése alkalmával a fel­szólalók ezt a nagy ambí­cióval végzett, nem mindig népszerű társadalmi tevé­kenységét is szóba hozták a közérdekű munkára való al­kalmasság indokolásánál. Lesz elegendő cement! (Budapesti tudósítónktól.) Lesz-e elegendő cement az idei építkezésekhez? — kér­deztük a Cement és Mész­ipari Vállalat igazgatójától, dr. Szűcs Jánostól. A részle­tes adatok szerint a Mész és Cementipari Vállalat felké­szült a tavalyinál erőtelje­sebb építkezésre és az idei terv alapján 2 millió 550 ezer tonna cementet ígér. Az első fél évben 1 millió 200 ezer tonna termelést ter­veznek. — Mind az építőipar, mind a lakosság részére megköze­lítően biztosítani tudjuk minőség szerint is az igények ki­elégítését — mondja az igazgató. — Pontos számszerüséget adni még nem tudunk minőségi megoszlás szerint, mert az építőipar és a belkereskede­lem minőségi igényét ne­gyedévenként, illetve havon­ta közlik velünk. A belföldi igényekre jóval több 500-as cementet tudunk majd bizto­sítani. — Meg kell mondanunk még azt is, hogy az elkövet­kezendő 1—2 éven belül, te­hát még a harmadik ötéves terv időszakában a dunai cement művek termelését ?00 ezer tonnával növelnünk kell és biztosítani a tervezett évi 1 milliós termelést. — Jelenleg még csak en­nek 80—85 százalékát tudiuk termelni a berendezések hiá­nyossága miatt, de 1—2 éven belül több mint 1 millió tonna termelést ér el a DCM. — Mit várhatunk a Bere­menden létesülő új cement­gyártól? — Az elgondolások szerint Beremenden el kell kezdőd­nie — még a harmadik öt­éves terv ideje alatt — egy olyan hatalmas cementgyár építkezésének, amely éven­ként legalább 1 millió tonna cementet gyárt majd a ne­gyedik ötéves tervidőszak elején. Legkésőbb 1972-ben termelnie kell a beremendi cementgyárnak. — Az elmúlt esztendő ce­mentellátási nehézségeinek az is oka volt, hogy a ce­mentipar nem tudta felmérni az cpítőioar teljesítését. Az előző években ugyanis vol­tak lemaradások, viszont a tavalyi időjárás nagymérték­ben kedvezett az építőipar­nak és az — tudomásunk szerint — legalább 10 száza­lékkal teljesítette túl a ter­vét. Ez legalább 140 ezer tonna cementtel nagyobb szükségletet jelentett, ami felborította az elosztási mér­leg egyensúlvát. Ennek elle­nére a hiánvok megszünteté­séhez nagvmértékben hozzá­járult a belkereskedelem im­portja. — Noha a belföldi cement­igények ebben az esztendő­ben is nőnek, mindent elkö­vetünk a termelés folyama-' tossávára és az igények ki­elégítésére — feiezte be g tájékoztatást dr. Szűcs János a cement és mészművek igazgatója. Zsolnai László Kedd, 1967. február 14. OÉL-MAGYAROR52A6 3

Next

/
Thumbnails
Contents