Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-02 / 28. szám
Negyvenéves a kisvasút 1927. február 1-én pöfBgött kl először • szegedi Rudolf térről a kisvonat lokomobilja. Az eredeti fényképfelvételt Csóty Jenő nyugdíjas vasutas, akkori állomásfőnők bocsátotta rendelkezésünkre. Elmondta az idős Csóty bácsi — ő most ünnepli 80. születésnapját —, hogy a szegedi kisvasút avatása jelentette az első világháború utáni első vasútátadást Magyarországon. A síneket a perecesi bányától vásárolták több jó minőségű váltóval együtt, majd kiépült a keskeny nyomtávú pálya Pusztamérgesig, illetve a kunhalmi elágazással az akkori Várostanyáig, a mai Ásotthalomig. A kisvasút igen hasznos szerepet töltött be régen, és tölt be ma is. Szeged nagy kiterjedésű tanyavilágát hozta közelebb a városhoz, a „világtól" is elzárt vidékről elősegítette a személy- és áruszállítást. Ha nem is hosszabbították rrfcg a város belső területén vonalát, ma is szükséges és nélkülözhetetlen Szeged és környékének közlekedésében. A jubileum alkalmából sok sikert kívánunk a kisvasút minden dolgozójának. Télen is edzenek a vízilabdások A minőség kézikönyve Nemrégiben Jelent meg a könyvesboltokban az amerikai J. M. Jurán: Quality Control Handbook című könyve magyarul. Ez a műszaki és gazdasági vezetők, gyártmánytervezők, technológusok, mérnökök, mérnök-közgazdászok, minőségellenőrök, áruátvevők, üzemszervezők nélkülözhetetlen kézikönyve. (Műszaki Könyvkiadó.) A minőség kérdése napjainkban világprobléma. A kapitalista rendszerben az egyre élesedő vállalati verseny, a szocialista országokban az a törekvés, amely a nyersanyagok legjobb kihasználására, a vevőközönség igényeinek fokozott kielégítésére irányul, a minőség problémakörét az érdeklődés homlokterébe állítja. A könyv önálló fejezetekben foglalkozik a minőség gazdaságosságával, a minőséggel kapcsolatos általános elvekkel és feladatokkal, a minőségelőírásokkal, a minőség tervezésével. Jó áttekintést ad a gyártmányellenőrzés és a minőségellenőrzés munkahelyeinek tervezéséről. Tárgyalja a minőséget befolyásoló üzemszervezési módszereket, minőségellenőrzés személyzeti munkamódszerét, a gyártásközi ellenőrzést, tájékozódást a gyártás jellemző adatairól. A minőségjavítás kérdésével foglalkozó fejezet külön méltatást érdemel, mert a minőségi program elemeinek ismertetésével olyan kérdésekre kapunk feleletet, mint az előzetes minőségtervezés feltételei, a RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió i.Jfl Hírek. 4.32 Hajnaltól reggelű: ... 5.0H Hírek. 5.9(1 Reggeli krónika. 5.50 Falurádió 8.00 Hirek. 0.30 Hírek. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 OJ könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertető*. 8.20 Szórakoztató zene nyugdijasóknak. 9.00 Időszerű nemz-Xközl kérdések. 9.10 Norma. Részletek Belllnl operájából. lo.no Hirek. 10.10 Rákosi Anna énekel, a Dobsa-egvüttes latszik. 10.30 Sokan voltunk. Elbeszéli® rádióra alkalmazása. 1 il.oo Három szimfónia. 11.57 Hallgatóink flgye'mébe. 12.00 Hírek. 12.15 Nótacsokor. 13.00 A budapesti színházak műsora. 13.03 vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.19 Brahms-zongoraművek. 13.50 Falusi gondolatok. 13.55 Kórnspódlum. Az Ifjú Zenebarátok Juventus kamarakórusa énekel. 14.05 Könnyűzene. 15.00 Hírek. 1S.1S Tanyavilág. 18.57 Hallgatóink ügyeimébe I 17.00 Hírek. 17.15 Julle Andrews és Frarik Sinatra Rodgens filmzenéiből énekel. 17.40 Operabarátoknak. 18.20 Ifiümunkás-pnrlament. 18.35 Mikes Eva. Mailáth Jenő és Bnkaest Béla énekel, az Expressz egvüttes látretk. 19.00 Esti krónika 19..75 Közvetítés nz Erkel Színházból. Közben: Kb. 20.35 Igy ésdemes. Kb. 20.50—30.S5 Hírek. Időjárás. Kb. 11.35 A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara Játszik. 22.00 Hirek. 22.20 Sporthírek. 22.25 Wagner: A walktlr — IX. felvonás. 24.00 Hirek. 0.10—0.25 Salinas zongorázik. Könnyűzene. Petőn Rádió 4.30—7.58 Azonos a Kossuth Rádió müsoraval. Közben: 6.20— 6.30 Torna. 10.00 Zenés est öt tételben. Boros Anikó műsora. Ism. 10.55 Iskolai kórusok énekelnek. 11.05 Változó térkép. Algéria. 11.25 Szovjet fiatalok muzsikálnak. 11.55 A búcsúzó klaszszlclzmus. Haydn utolsó kamaraművei. 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00 Bortöndalok Hos'nua Whlte amerikai népdalénekes műsorából. 13.20 Kerekes János—Romhányt József operettJelből. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig... A Petőfi Rádió zenés délutánja. 18.00 Hirek. 18.10 Cigánydalok, csárdások. 18.25 Vita az új szatíráról. 19.00 Németh Marika és Nat King Colé énekel, Maré Lanleen és Roger Roger zenekara Játszik. •19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika TI. 20.35 Tarka krónikák. Vidám zenés műsor. 21.07 Huszka Jenő legszebb operettjeiből. 21.45 Élettér és Magyarország. TI. 22 00 Hangversenynaptár. 22.15 Tánczene, 23.00 —23.15 Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 8.10 Iskola-tv. Földrajz fáit. Isk. v. oszt.). 9.00 Raj r <ált. isk. TV. oszt.). 9.55 Magyar nyelvtan (ált. Isk. V. oszt.). iu.20 Teababa. Magyarul beszélő nyugatnémet film. (14 éven felülleknek.) 1.1.40 Földrajz. 14.30 Rajz. 15.25 Magyar nyelvtan. 12.20 Mezőgazdasági szakfilmsorozat. 17.50 Hírek. 17.55 Variációk egy táblázatra ... 18.15 A világ térképe előtt. 18.25 A vadember. Magyarul beszélő csehszlovák fim. 19.15 Esti mese. 19.70 Tv-hfradó. 19.40 A Magyar Állam! Hangversenyzenekar hangversenye. 20.25 Műkorcsolya EB. Férfi szabadonválasztott gyakorlatok. Kb. 22.30 Tv-hlradó. II. kiadás. Jugoszláv televízió tl.00 Angol nyelvoktatás. 11 » Tanuljunk énekelni. 16.15 Angol nyelvoktatás. 16.40 Tanuljunk énekelni. 17.05 Hírek. 17.10 Gyermekműsor. 17.35 Pionírok tv-stúdiója. 17.55 Műsorismertetés. 18.00 Tv-újdonságok. 18.15 Még egy lépés. Ifjúsági tribün. 18.35 öt kottavonal. Zenés műsor. 19.05 Hét Hamlet. 19.30 Zenesarok. 19 40 Hirdetések. 19 54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Tv-híradó. 20.30 Időszerű beszélgetés. 21.10 Műkorcsolya EB. Férfi szabadonválasztott gyakorlatok. 23.00 Tv-hlradó. Román televfzló 17.00 Legkisebbjeink műsora. 17.20 Pionírstúdió. 17.50 Hirdetések. 18.00 Tv-hlradó. 18.23 Román nyelv a tévén. 18.35 Zenés központok: Nápoly. 19 05 Műkorcsolya EB. 22.30 Tv-híradó. minőségjavítás főbb lehetőségeinek felmérése, az állandósult hibák okai, az azok felfedezésének módszerei. Nem kisebb jelentőségű a minőség biztosításával foglalkozó fejezet, amely tárgyalja a minősítés célját, a minőségi besorolást, minőségi reklamációk felülvizsgálatának ügyintézését. A termékminőség számszerű értékelése régóta foglalkoztatja az ellenőrző szerveket Erre vonatkozó próbálkozások helyességét támasztják alá a minőségmutató szám alkalmazásának elvi és gyakorlati kérdései, a minőségellenőrzés statisztikai módszerei. Megismerkedhetünk a könyv oldalain a minőségellenőrzés adminisztrációs feladataival, a gépesített adatfeldolgozó berendezések használatával. Jó példákat hoznak és hasznos tapasztalatokat adnak a három vezető ipar: a vegyipar, a gépipar és az elektronikai ipar, továbbá a faés textilipar legkülönbözőbb területeiről. A könyv megismerése után bárki értékelheti vállalata minőségellenőrzési és hatékonysági rendszerének érdemeit és hiányosságait A sok gyakorlati példa felsorakoztatásával jó segítséget kap arra vonatkozóan, hogy a selejtproblémákat és forrásokat miként lehet megoldani, illetve megszüntetni. Ez a sok ipari problémát felvető, de a megoldásokra is utat találó könyv kiadása nagyon aktuális. Dr. Bátyai Jenő * Az MTSZ Csongrád megyei szervezete ma, csütörtökön délután fél 5 órai kezdettel ankétot rendez J. M. Jtiran könyvéről a Széchenyi tér 3. szám alatti klubban. Szilágyi László gépészmérnök. a Műszaki Könyvkiadó szerkesztője minőség tervezése, szabályozása és ellenőrzése" címmel előadást tart. Bizonyára sokak előtt ismeretes, hogy a Szegedi EAC vízilabda-csapata tavaly a megyei összevont bajnokságban szerepelt Az együttes 1966-ban sok örömet okozott az űjszegedi versenyuszodába kilátogató szurkolóknak, biztosan szerezte meg a bajnoki címet, s ezzel visszajutott az NB II-be. Veres Iván edző elégedett a csapatával. Bár, ha a vízilabdasport régi, szegedi hagyományait figyelembe vesszük, még mindig el vannak maradva a színvonaltól. Régebben a SZUE-nak, a Vasutasnak, majd az SZMTE-nek és a Szegedi Dózsának is volt jó képességű NB l-es csapata, de 1953 óta szegedi csapat nem szerepelt a vízilabdasport élvonalában. — Miért van ez? — kérdezhetik az olvasók, és a sportág Idősebb és fiatalabb szakemberei ezzel kapcsolatban a következőkben fejtik kl véleményüket: Lemaradtak — Kétségtelen, hogy az elmúlt évek során a nevelő munkában lemaradtunk. Figyelembe kell azonban venni: a felszabadulás utáni években egyre több labdajáték kezdett elterjedni Szegeden. Azelőtt a kosárlabdát alig ismerték, de 1946ban már NB l-es csapatok voltak Szegeden. Azután jött a röplabda és a kézilabda, s ők mind a mi terhűnkre „terjeszkedtek"... Ez persze nem mentség, csak magyarázat, de a dolognak kétségtelenül van alapja.;; Belátva a nevelés terén fennálló hiányosságokat, a vízilabdasport szegedi hívei tavaly hozzáláttak az intenzívebb munkához. A SZEAC-nál és az összevont vidéki bajnokságban szereplő Vasutasnál is sok fiatal szerveztek be és jelenleg jő körülmények között halad a munka. Téli edzések A SZEAC szakosztályában nincs különösebb probléma. A versenyuszodában a téli edzési lehetőség biztosított, a lehetőségek kedvezőek. Hetenként kétszer az uszodában vannak, kétszer a gumiteremnek elnevezett egyetemi tornacsarnokba látogatnak el, vasárnap délelőttönként pedig a szabadban edzenek: az Ady téri sportpályán kézilabdáznak, vagy kosaraznak a pólósok. A vezetésben nincs változás. Továbbra is Veres Iván marad az edző, Dunai Pál a szakosztályvezető, Ádám Ferenc pedig az intéző. Az első csapat keretébe a következő játékosok kerültek: Csikós Mihály, Gulyás Miklós, Csonka Lajos, Lippai Pál, Nagy Zoltán, Nemes András, Nóvé László, Rácz Béla, dr. Szalay Zoltán, Szendrei SánSPDSI Tegnap délután a Tiszaparti stadionban 300 néző előtt játszott barátságos mérkőzést a két csapat. A találkozót Spitzer vezette. SZEAC: Tóth — Kószó, Vásárhelyi I„ Kővári _ Dezsőfi, Reményik dr. — Pusztai, Zádori, Hajós dr., Kozma, Dobó. Dózsa: Bánfi — Széli Csörögi, Csanádi — Madarász, Zab — Orovecz, Balogh, Hegyes dr., Széli II., Sóki. Az első félidőben erőtlen támadásokat vezetett az NB l-es csapat. Néhány lövést Bánfi biztosan védett. Szünet után a SZEAC-ban Tóth helyett Zsirai védett, Pusztai helyett Csömör, Hajós helyett Gyifkó állt be. A lila-fehéreknél két csere volt: Oroveczet Károlyi, Csörögit Olasz váltotta fel. A második félidőben a Dózsa pompásan kezdett. Mezőnyfölényben volt, s emellett néhány veszélyes támadást is vezetett. A 12. percben szép összdor, dr. Kasza Géza, Lihóczky Károly, Gyémánt László és Balázs Gábor. Probléma, hogy a csapat egyik legeredményesebb játékosa, Szalay Zoltán Hódmezővásárhelyen dolgozik, s így csak kevés ideje jut az edzésekre. A vezetőség idén mindent megtesz ainak érdekében, hogy dr. Ssalay Szegedre kerüljön. Nincs még sorsolás A vízilabda OB II mérkőzései április 30-án kezdődnek. A sorsolást még nem készítették *el, a Magyar Úszó Szövetségben február 10-én hozzák nyilvánosságra a tavaszi idény műsorát Üjság még a SZEAC vízilabdásainál, hogy ifjúsági csapatukat idén benevezték a budapesti IL osztályú ifibajnokságba. Itt a küzdelmek már április elején megkezdődnek. M. K. Dózsa— 1:1 (0:0) játék után Széli II. mintegy tíz méterről Zsirai kapujába lőtt. 1:0 a Dózsa javára. A SZEAC csatársora továbbra is erőtlenül játszott. Nem sokkal a befejezés előtt a jobboldalra kihúzódott Kozma ügyesen adta be a labdát és az előrefutott Reményik dr. kiegyenlített. 1:1. Az NB III-as Dózsából mindenki dicséretet érdemel, de különösen Szél II. és a fiatal Olasz, mint középhátvéd játszott jól. A SZEACból csak Gyifkó játéka dicsérhető. Az NB l-es játékosok mereven és kissé kényelmesen játszottak. Várhelyi III. meghűlt, Vass és Arató pedig sérülés miati hiányzott a csapatból. Fekete és Szigeti vidéki bajnok Kecskeméten népes mezőny, tizenkét város versenyzőinek részvételével rendezték meg az országos vidéki ifjúsági és utánpótlás cselgáncs-bajnokságot Ezen a SZEAC gárdája sikeresen szerepelt Az ifjúságiak (17— 19 évesek) küzdelmében Fekete Zoltán első lett súlycsoportjában, ugyancsak első helyen végzett az utánpótlás (19—21 évesek) bajnokságán Szigeti János is. Ezzel mindketten a kitüntető vidék bajnoka címet szerezték meg. A szegediek közül a nagy versenyen Szabó László második, Márton László, Fábián Gusztáv és Papp János harmadik helyezést ért el súlycsoportjában. A fiatal szegedi és szőregi birkózók Szentesen és Kiskunfélegyházán léptek szőnyegre. Szentesen területi jellegű serdülő kötöttfogású viadalra került sor, s ott* a szegediek közül a következők nyertek: Komáromi, Pál, Lapu (SZVSE), valamint Nagy I., ifj. Benkő és Kószó (624. sz. ITSK). A Kiskunfélegyházán megrendezett területi úttörő szabadfogású bajnokságon Bódi István (Szőregi Rákóczi) súlycsoportjában első helyet szerzett. IMI. február 2-án és Ma vásárlással egybekötött hidegkonyhai ás cukrászati bemutató Tisza Szálló Éttermében Közreműködnek a b"idepesti mesterszakáesok és cukrászok. Február 3-án este 20 órak7r vacsorabemutató. Minden kedves vendégünket szeretettel meghívjuk: Hungária és Tisza Szállodák vezetősége és dolgozói. xK. 30 =S=0=R=0=K=B=A=N = Most, hogy megint hide- Gimnázium udvarában levő gebb lett az idő, két szegedi korcsolyapálya hétköznapojégpályát újból megnyitót- kon délután van nyitva, vatak. Á Rókusi általános is- sárnap pedig egész napon át kola udvarában és a Radnóti használható. A Szcrcncsc-sorsjcgy húzása február 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a * Magyar Újságírók Országos Szövetsége Székházában Budapesten. Főbb nyeremények: 2 szobás családi ház garázzsal, személyautóval, vagy 2 szobás összkomfortos fővárosi öröklakás berendezve, személyautóval. Az 1968-as mexikói olimpiára 2 személyes részvételi jegy, vagy egyenértékű külföldi út, Moszkvics 408-as személygépkocsi, Skoda 1000-es személygépkocsi, 1 db 45 000 forint értékű vásárlási utalvány, 1 db 15 000 forint értékű vásárlási utalvány, 1 db 12 000 forint értékű vásárlási utalvány, 3 db 10 non forint, értékű vásárlási utalvány. A Ferencváros labdarúgócsapata pénteken az esti órákban repülővel Kairóba utazik és február 14-ig tartó túrája alatt három mérkőzést játszik, valószínűleg találkozik az egyiptomi válogatottal is. * Szerdán este Isztanbulban játszotta a török és a spanyol labdarúgó-válogatott az év első Európa-bajnoki mérkőzését. A magyar Gere Gyula játékvezetése mellett a mérkőzés gól nélküli döntetlenre végződött DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Mun alapún Csongrád meg vei Cs Szeged városi bizottsága é* a tanács láp la. Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeirtl n szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lökös Zoltán. Szerkesztőség: Szeged Mnevar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535. 13-003 Éjszakai telefon: 13-500 Kiadta a Csongrád Megyei l.aoklacló Vállalat Felelős kiadó: Kovács lászlö Kiadóhivatal: Szeged M»«v,k Ta n i -sköztárw Ság útja 10. Telefon: 13-500. IS-IM Beküldött kéziratokat nem 8r» zünk meg és nem jdunk vissza .1 A taoot nvomla a Szegedi Nvomda Szeged Batcsv-Zstllnszkv u 28 sz. ÍNDF.X 29 053 Teriesztik n Csonerád megyei ncstahivatalok Előfizetés) d)1 egv hónaora 12 Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél.