Délmagyarország, 1967. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJ 57. évfolyam, 27. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1967. február 1. Jffol izámfjjtkkdt: Kezdődnek a jelölő gyűlések Akikről az emléktábla szól Cirokcsokorból valuta Tizenhétezer személyautó Tízpercenként egy motor főjavítása Hódmezővásárhelyen már dolgozik a Diesel-motorjavító Losonczi Pál és Győri Imre elvtárs avató beszéde Kezdődik a szegedi földgáz- és olaimezők beruházási programjának előkészítése Negyven fontos ipari beruházás az országban Az Idén több mint negyven fontos ipa­ri beruházás építéséhez fognak hozzá az ÉM-vállalatok. Elsősorban az ország fi­zetési mérlegének javítását segítő üze­mek létrehozását gyorsítják. Az alumíni­umprogram keretében sor kerül a Székes­fehérvári Könnyűfémmű új présüzemének építésére és a budapesti alumínium­edény-gyár fejlesztésére. Megkezdték a Szeged környéki olaj- és jöldgázmezők több éves beruházási programjának elő­készítését, s a második fél évben már felvonulnak az építők. Az élelmiszeripar fejlesztésére Budapesten korszerűsítik a szalámiérlelő üzemet, Pécsett bővítik a sörgyárat és Miskolcon új tejüzemet épí­tenek. A lakásépítési program végrehajtá­sára gyors ütemben folytatják a győri, a miskolci és a második budapesti házgyár építését Az iparfejlesztési programon belül mintegy hatvan egyéb új beruházás épít­kezését irányozták elő. Többek között megkezdik hat új iparitanuló-iskola és 17 középiskola munkálatait. Miskolcon áru­házat, Siklóson kenyérgyárat építenek. A Balaton mentén az arácsi és füredi hotel építésének folytatása mellett megkezdik egy új szálló építését Balatonalmádiban. (MTI) Podgornij visszaérkezett Moszkvába Hétfőn este Nyikolaj Pod- repülőtéren Aldo Moro mi­gornii, a Szovjetunió Leg- niszterelnök és Amintore felsőbb Tanácsa Elnökségé- Fanfani külügyminiszter bű­nek elnöke együtt vacsorá- csúztatta. zott Luigi Longóval, az Olasz Podgornij, aki Olaszország­fEnvedl Z. felv.l Képünkön (balról-jobbra): Győri Imre, Losonczi Pál és Bartucz István motorszerelő Tegnap délelőtt került sor megyei pártbizottság első tás. A motorok technológiai Kommunista Párt főtitkáré- ból hazaterében átrepült a Hódmezővásárhelyen, a titkára köszöntötte a válla- sorrendben jutnak be az ^ 63 32 OKP más vezetö" Magvar Népköztársaság fe­Csongrád megyei Mezőgaz- ... , ,, üzembe. A motorok a szét­dasági Gépjavító Vállalatnál ^z^úf üzcm lrtreho S2<*elíK ™s"-> osztályo­,n ruoci.rrWn.íoirff/, """ Aí "•> uzcm leireno- . KAI „„ „^„„„IA. az új Diesel-motor javító ^ az ^ , ftásá. t& üzemrészből az adagoló-, üzem avatására. Ebből azal- k lénveees állomása Jel- hengerfej-, hengerpersely-, kálómból megjelent és az naK Ienyeges auomasa' Jel — képezi munkás-paraszt Indítómotor-felújító ciklu­hS Pot u! sokhoz jutnak. Az Indító­kenő­olaj-, és légszűrő-előkészítő ünnepségen felszólalt Lo- szövetségeti hiszen az m «1ÜCZÍ- t0ld^e éT dolgozók többsége azelőtt is "jotor- üzemanyag O^ri miniszter. A. feldíszí- » u formában kap- °a " 6s ^szurő­*ett üzemcsarnokban ren- csolatbayn volt a mez5gazd£ cik usok után a végszerelő dezett gyűlésen elmondotta sá termeléssel. Ezen£ÍVÜI a slagból a fékterembe jut­hogy örömmel vesz részt gé -avitó vállalat termékei nak a motorok, ahol 15 ék­minden olyan uj létesítmény f » előnyösen befolyásol- PadáUás műszerei segttsegé­ünnepelyes átadásán amely ^ mezőgazdasági terme- határozzák meg a leg­ez ország felemelkedesét j&t Az üzem mon. — — szolgá ja. Bevezetőjében tol- dotta többek közöu _ máesolta a párt Kozponti Bizottságának, a kormány- nemcsak Vásárhelynek és séget Ezután a csomagolás nak és a Földművelésügyi Csongrád megyének tesr következik. Minisztériumnak a köszöne- jó szolgálatot, hanem tét a vállalat dolgozóinak egész országnak Is, az új üzemcsarnok üzembe főbb adatokat. Ezt követően a festődében elektrosztatikus festőberendezés nyújt segit­Az új Diesel-motorcsar­nokban több mint 200 gép és berendezés működik — helyezéséért. — Ez a válla- £ ve. é^15 ezer traktor és ? ^'Sen" táj^ő? lat — mondotta többek kö- Komoajnmoior iojavuasai lí-Q-yfölr Vanrinlf srnvipt rött — keztek. Vannak szovjet NDK. csehszlovák, olasz, kí­nai. dán és magyar gyárt­gazdaságban tevékenykedett, S„d„« próbaüzemeltetés zavarta­lan, a beépített technoló­giai berendezés kiválóan működik. Ez dicséri az UVATERV ló gyei Állami Építőipari Vál­lalat munkáját is. Nem ki­sebb szerep hárult az üze­végzi el. Büszkék vagyunk erre a vállalatra, annál in­eddig ls jelentősen segl- kább ta mivel dolgozóinak Az üzemelte_ tette a mezőgazdaság szo- naSy része azelőtt a mező- ^ elalista átszervezését, és gazdfSgban . . , s ma mar ipari munkás, s ezután még Inkább számi- méghozzá 0iyan ipari mun. tnnk támogatására. kás, aki kiválóan megállja Jelenleg olyan megfelelő a be,yét" ., , szakmunkásgárdával rendel- Nyámádl Gábor igaz- __ kezik, amire büszkék lehe- 8ató 20 kiváló dolgozó ökle- tervezési munkáját, vala­tünk. akik hathatósan támo- velet, illetve jelvenyt adott mint az gM Csongrád me­gatiák mezőgazdasági poli- ét azoknak, akik a legjob­tikánk megvalósítását. Ez a ban kivették részüket a vállalat eddig is igen jól technológiai berendezések működött. A továbbiakban szereleséből, ezenkívül 8 dol- meitető vállalat dolgozóira azt kérjük a vállalat dol- pozonak adott át pénzjutal- akik öni|iióan végezték el a gozóitól. hogv minél többjo mat- Az ünnepség vegezté- technológiai gépet adjanak át mezőgaz- vel a meghívottak megte- szerelését dasági üzemeinknek, hogy ez- kintették a Csongrád me- Az Diesel-motorjavftó eel is elősegítsék a szocialista Kvei Mezőgazdasági Gépja- özem működésével nemcsak magvar mezőgazdaság megszi- vitó Vállalat ul Diesel-mo- vásárhe)y< nemcsak me­Iárdítását. Ez a kollektíva, törj avitó üzemen kívül a gyénk. hanem az egész or­.mely rövid idő alatt elsa- Szág gazdagabb Iett játftotta a mezőgazdasági majd közös ebéden vettek motorok javításának a tu- részt. dományát, a továbbiakban Lapunk munkatársának az . , , , . ünnepélyes üzemavatón részt ta eredményesen fog dolgoz- ^ vendégek elm0ndották ni. Azt kérjük a vállalat hogy dolgozóitól -r- mondotta be­M • . a vásárnelvi Diesel-motor­fejezőül a földművelésügyi va,óhan cgyedüláll; miniszter —, hogy Európában. továbbra ls határidőben és Egyedülálló azért, mivel jó minőségben adják át a évenként 15 ezer traktor-, ti­kijavított motorokat, ietve kombájnmotor főjaví­és ezzel ls segítsék szocia- tására képes, és egyedülálló lista mezőgazdaságunk fel- azért is, mivel a legkorsze­emelkedését. rűbb technológiai berende­berendezések Oravec János val és az OKP más vezető- Magyar Népköztársaság ségi tagjaival. Mint a lett, a repülőgép fedélzetéről TASZSZ jelenti, a találkozó táviratban fejezte ki jókíván­meieg hangulatú, • elvtársi ságait. Dobi Istvánnak. a légkörben zajlott le. Magyar Népköztársaság El­Nyikolaj Podgornij kedden nöki Tanácsa elnökének, délben — néhány perccel 12 Podgornij nyolcnapos olasz­után — repülőgépen haza- országi állami látogatásáról utazott Rómából. A szovjet kedden visszaérkezett Moszk­államfőt a ciampinói katonai vába. Tiio BudPoeslre utazott Tito jugoszláv elnök, a JKSZ elnöke feleségével kedden vonaton Moszkvából Budapestre utazott. Mint is­meretes, január 28-a óta aa SZKP Központi Bizottságá­nak meghívására nem hi­vatalos látogatást tett S Szovjetunióban. A zászlókkal díszttett pályaudvaron Tito elnököt és kíséretét Leonyid Brezs­nyev, Alekszej Koszigin, Ki­ril Mazurov. Jurij Andro­pov, valamint Gromiko kül­ügyminiszter búcsúztatta. Jelen volt az elutazásnál Szipka József moszkvai ma­gyar nagykövet is. Szegeden: 460 vagon szalámi A Csongrád megyei Hús- alapján a vállalat dolgozói delők legnagyobb megelégel ipari Vállalatnál tegnap, ked- kilenc napi munkabérnek désére. A makói üzemükben den tartották meg az idei megfelelő nyereségrészese- 80 vagon kolbászt készítenek, első műszaki konferenciát, désre számithatnak. Ebben zömmel az ismert gyulai amelyen megjelent a Hús- az évben 460 vagon szalámi márkából. Érdekesség még, ipari Tröszt vezérigazgatója, gyártását határozták el, hogy a makói vágóhídon Köves Béla ta. Várallyai Re- amelyből 300 vagonnal kül- 20 150 birkát vágnak, amely­zső vállalati igazgató értékel- földre szállítanak. A szegedi bői 1350 pecsenye bárány te a múlt évi eredményeket, szalámigyár 25 államba ex- lesz a húsvéti ünnepek ide­és az 1967-es feladatokat. Az adatokból kiderült, hogy tavaly már „közbe szólt" a piaci ingadozás is a tervek teljesítésébe. Tervüket 97,8 százalékra teljesítették; eny­nyit igényelt a kereslet. A vállalatai eredmény viszont meghaladta a 16 millió fo­rintot, amelyet ugyancsak befolyásolt a kereslet és a kínálat alakulása. A sok ja­vító és rontó tényező sajno6 nincsen összhangban a gyár érdeke és a fogyasztók érde­ke között. Sokkal több kelle­ne a keresett és olcsóbb hen­tesárukból: hurka féleségek­ből, étkezési tepertőből, sza­lonnából, sajtból... A múlt évi eredmények portál téliszalámit a megren- jére. Épül a földalatti járműtelepe , .. , _ _ - , zeseKKei renaeiKezin. t\ IOUU Ezt követően Győri lm- négyzetrnéter építészetileg ta re elvtárs, az MSZMP Köz- modern üzemcsarnokban sza­ponti Bizottságának tagja, a lagszerűen folyik a főjaví­Idén nagy erővel épül to- az idén megépítik a Fehér mozgólépcső ta. Ezt a Bá­vább a budapesti földalatti, út—Népstadion állomás kö- ross téren próbálják ki. Egyik végállomásnál a Fe- zött a föld alatti pályát, A Deák tér és a Szent Ist­hér út és Kerepesi út sar- ezen a pályán közlekednek ván tér között már meg­kán már hozzáláttak a jár- majd próbaképpen az idén épültek a vonalalagutak. A2 műtelep kialakításához. Az érkező szerelvények. év végéig elérik a Duna pes­elgondolások szerint még eb- 1967-ben befejezik a Ba- ti partját. ben az évben — előrelátha- ross téri mélyállomás és az A Kossuth Lajos téren tólag a negyedik negyedév- abba torkoló vonalalagutak már hozzáláttak a mélyéi­ben — megérkezik az a négy szigetelését. A Földalatti lomás kialakításához, zésekkel rendelkezik. A 4600 szovjet motorvonat, ame- Vasút Vállalat vezetői úgy Ugyancsak ebben az év­lyekkel ez év végétől vagy számolnak, hogy még az idén ben épül meg a Déli pá­ti jövő év elejétől próba- próbaüzemre megérkezik a lyaudvar—Moszkva tér kö­meneteket tartanak. Még Szovjetunióból az első nagy zötti vonalalagút. II magvar református egyház küldöttsége Amerikában A magyarországi reformá- István, a Református Élei tus egyház négytagú küldött- felelŐ6 szerkesztője és drj sége. amerikai egyházi szer- Tóth Károly, a református vek meghívására, háromhetes egyetemes konvent titkára. körutat tett az Egyesült Ál- A küldöttség a Tennessee lamokban. A küldöttséget dr. államban levő Memphis-ben Bartha Tibor püspök, a refor- reszt vett az amerikai pres. mátus egyház zsinatának el- biteriánus egyházak tanács­nöke vezette. Tagjai voltak hozásán, s ott találkoztak aa Szamosközi István, a Duna- Egvesült Államok, Kanada melléki Református Egyház- és Közép-Amerika 13 refor­kerület püspöke, dr. Finta mátus egyházának küldöttei-j vei. A magyar egyházi vezeJ tők meghívták az amerikai egyházak képviselőit a ma­gyar református egyház meg­alakulásának 400. évforduló­ja alkalmából rendezendő ünnepségekre. Mint dr. Bartha Tiboa püspök elmondotta, a papi küldöttséget a magyaa gyülekezetekben nagy szere­tettel fogadták. A protestáns és orthodox egyházakat egyesítő amerikai egvházak országos tanácsa vendégül látta a magyar kül­döttséget. Radványi János, a washingtoni magyar nagy­követség ideiglenes ügyvivő ja fogadást adott az egyházi küldöttség tiszteletére. (MTB

Next

/
Thumbnails
Contents