Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-13 / 11. szám

KORSZERŰSÉGET A KÖZLEKEDÉSBEN Makiári László Szeged, 'Április 4. útja 38. szám alatti lakos hozzánk küldött leve­lében a szegedi villamosköz­lekedésről írott cikkünkre reagál. Megdöbbentőnek ta­lálta egy másik olvasónk ja­vaslatát, mely szerint az l-es vonalon közlekedő csuklós villamosra középen ls fel le­hessen szállni. Véleménye szerint, ha a szegedi villa­mosvasút — a meglevő pá­lyákkal és kocsiparkkal — ilyen javaslatokat megvaló­sítana, visszafejlesztené, las­sítaná a forgalmat. A közle­kedés fegyelmet, rendet kí­ván! Ez közügy, s ezért ki kell zárni minden hátráltató egyéni elképzelést, amely nem a közlekedés további korszerűsítését célozza! MÉG EGYSZER AZ ISKOLABUSZRÓL Tóth Lajos, Domaszék 318. szám alatti lakos nem ér­tett egyet a lapunk december 22-i számában megjelent „Kofák az iskolabuszon" című cikkünkkel. Sértőnek találta a megjegyzést, hogy „kakukkfiókák" telepszenek meg a buszon. Mint írja, tény, hogy a domaszékiek a szegedi piacra hordják termékeiket, mivel annyit termelnek, hogy a város lakosságának is jusson. Ezért kénytelenek minden közlekedési eszközt igénybe venni, hogy áruikat behoz­hassák Szegedre. Nem baj az, hogy felnőttek is utaznak az iskolabuszon, ha felférnek, hiszen a rendes járaton is szép számmal utaznak diákok. Olvasónkkal mégsem érthetünk egyet: az iskolabuszo­kat nem a piacozók számára állították forgalomba! UJAT VEGYEN HELYETTE? Épül a polietilén gyár Tavaly kezdték a Tiszai Vegyi Kombinát polietilén gyárának építését, A csak­nem kétmilliárd forintos be­ruházással készülő üzemben alacsony oktánszámú ben­zinből évente 24 ezer tonna különféle minőségű és szín­árnyalatú polietilén port ál­lítanak elő. A gyárat a leg­korszerűbb szovjet és angol berendezésekkel szerelik fel. Érdekesség, hogy egy részét a szabadba telepítik. A múlt esztendőben 120 millió forint értékű munkát végeztek el, s ennek eredményeként a ta­vaszi hónapokban már hoz­záfoghattak két üzemrészben a gépek szereléséhez. A po­lietilén gyár 1968 végéig több mint háromszáz féle külön­böző szovjet gyártmányú be­rendezést kap. Ezeknek több­sége már megérkezett Tisza­szederkénybe. (MTI) a f öld m íivessza vetkezeti küldöffközfyüBések Országszerte megkezdőd­tek a SZÖVOSZ VI. kong­resszusának előkészületei. A kongresszust az Országos Földművesszövetkezeti Ta­nács május 15—16—17-re hívta össze. A nagyszabású országos tanácskozás előtt újraválasztják a helyi veze­tőket és megválasztják a járási és megyei küldött­közgyűlések küldötteit. A he­lyi földművesszövetkezetek, valamint a földművesszövet­kezetek keretében működő alacsonyabb típusú szövet­kezetek — szakcsoportok hegyközségek — közgyűlései február 20-ig zajlanak le. A járási küldöttgyűlések már­cius 31-ig, a megyei küldött­gyűlések április 15-ig feje­ződnek be. A kongresszuson napirend­re kerül a földművesszövet­kezeti mozgalom továbbfej­lesztése. A szövetkezetek a következő időszakban is el­sősorban tagjaik életkörül­ményeinek javítását, társa­dalmi, gazdasági é3 kulturá­lis'felemelkedését szolgálják. Továbbfejleszthetik a tényle­ges igényeknek megfelelő ipari, szolgáltató és javító te­vékenységet, bővíthetik a ta­karék- és lakásszövetkezetek működését, fejleszthetik az exportot mindazokon a terü­leteken, ahol a népgazdaság számára hasznos és gazdasá­gos. A gazdaságirányítási re­form megvalósítása során lé­nyegesen megváltoznak majd a szövetkezeti szervek működésének szabályai és módosul egész gazdálkodá­suk rendszere. Az Országos Földművesszövetkezeti Ta­nács olyan gazdálkodási rendszer megvalósulását ja­vasolja, amely lehetővé te­szi, hogy azok a szövetkeze­tek, amelyek nagyobb nye­reséget érnek el, gyorsabban és magasabb színvonalon elégíthessek ki tagjaik szük­ségleteit. (MTI) Egy ház gondja Simon Ferenc. Szőreg, Pe­tőfi utca PO. szám alatti la­kos nemrégiben propán-bután gáztűzhelyet vásárolt, öröme azonban nem sokáig tartott mert a gáztűzhely a garan­ciális időben elromlott Mint levelében íria, többször volt bent a szegedi gáztöltő ál­lomáson érdeklődni, hol ja­vítják meg a gáztűzhelyt. Hódmezővásárhelyre utasí­tották, a Vegyipari Vállalat Táncsics Mihály utca 20. szám alatti gáz javító rész­legéhez. Olvasónk ajánlott levélben fordult az említett vállalathoz, bejelentve a hi­bát, s kérve, jöiienek ki megjavítani. A levél novem­ber 23-án ment el, de válasz és szcelő azóta sem érke­zett. Olvasónk elkeseredetten kérdezi, mit tegyen: dobja el a kétezer forintért vett gáztűzhelyt és vegven he­lyette másikat? ,lUZAVONA A Szegedi Ingatlankezelő Vállalat intézkedése ellen tett panaszt levelében Sípos Szabó Sándor, Szeged, Pozsonyi Ignác utca 5., földszint 6. szám alatti lakos. Sérelmezi, hogy az IKV hosszú huza-vona után kezdett csak hozzá a ház tatarozásához, de az alászigetelés és parkettázás után a lakás többi részét nem hozták rendbe. Pedig a konyha padozata nagyon rossz stb. Sípos Szabó Sándor több hó­napja járja már a Szegedi Ingatlankezelő Vállalat irodáit, de panaszára még eddig nem kapott orvoslást. Influenza elleni védőoltások Szegeden Dr. Márkos Sándor, a sze­gedi városi tanács vb. egész­ségügyi osztályának helyet­tes vezetője elmondotta: az iskolákban december utolsó napjaiban, illetve az iskolai szünet előtti napokban beol­tották az influenza elleni vé­dőoltásra jelentkező gyerme­keket Ez természetesen tel­jesen önkéntes alapon tör­tént A klinikákon, kórházakban ls beoltják a betegeket, a ke­rületekben a körzeti orvosok az ápolónők segítségével ad­ják az influenza megelőzé­sére szolgáló oltást. A koráb­bi évek tapasztalatai szerint a védőoltásban részesülők 80—90 százaléka nem kapta meg az influenzát vagy az legalább is egészen enyhe le­folyású, szövődménynélkü­li volt Hazánkban egyébként — mint lapunk tegnapi számá­ban az Egészségügy Minisz­térium tájékoztatója alapján közöltük — nincs influenza járvány. Természetesen ez a megállapítás Szegedre is vo­natkozik. Életkorát tekintve fiatal­nak számít Szegeden a Le­nin körút 18—20. számú kor­szerű ház. Lakói azonban egyre többet panaszkodnak amiatt, hogv gyakran kire­pednek a központi fűtés ra­diátorai, s ezért ideig-óráig szünetel a fűtés. Kedden, január 10-én egy­szerre két lakásban mondta fel a szolgálatot a fűtőtest — immár a 26. és 27. a közel­múltban. Az „áldozat" éppen nem tartózkodott otthon, így az ajtórésen a folyosóra öm­lő vízből vették észre a bajt. Mire hazaért a lakásban jócskán állt a víz. Neki még szerencséje volt, egyik sors­társánál ugyanis jobb híján az ajtót kellett betörni, mi­vel értesíteni sem tudták. Mostanában gyakran törté­nik ehhez hasonló eset a lakótömbben. A fűtést — amíg a meghibásodott radiá­torokat megjavítják — el kell zárni. Eredmény 10—14 Cel­sius fokra süllyed a lakások hőmérséklete. Az ingatlankezelő vállalat alkalmanként segít a hibán. Két szerelője állandóan a helyszínen dolgozik, szinte ügyeletet tartanak. Leszere­lik a fűtőtestet, meghegesz­tik, visszaszerelik, stb. Ez azonban — hiába tesznek meg mindent az áldozatkész szerelők — nem változtat gyökeresen a nehéz helyze­ten. A szakemberek vélemé­nye szerint a radiátorok mi­nőségével van baj. Éppen ezért sürgősen hivatalos vizsgálatnak és gyors intéz­kedésnek kell következnie. De addig is míg kiderül a hibák oka — feltétlenül biz­tosítani kell a családi ottho­nok fűtését! Matkó István Előkészületei? a mezőgazdasági könyvhónapra Tanácskozást tartott tegnap délután a Hazafias Népfront szegedi járási könyvbarát bi­zottsága. A februári mezőgazdasági könyvhónap előkészületeiről a járási művelődési osztály képviseletében Atlasz Hen­rik tartott beszámolót. A könyvhónap elsődleges célja a mezőgazdasági szakiroda­lom fokozottabb, széles körű terjesztése. Valamennyi köz­ségben tartanak ismeretter­jesztő előadásokat a művelő­dési otthonok, könyvtárak is­meretterjesztő társulatok és földművesszövetkezetek se­gítségével. Számos mezőgaz­dasági könyvkiállítást ren­deznek és az iskolák segít­ségével megszervezik a me­zőgazdasági könyvek árusí­tását házról házra. Kiemelt rendezvényt két községben tartanak: Doma­széken A korszerű növény­védő szerek a mezőgazdaság szolgálatában címmel, Dócon pedig A nagyüzemi állatte­nyésztés és háztáji állattar­tás címmel tartanak ankétot. A cél az, hogy ne zsúfol­ják túl a rendezvényeket, de amiket tartanak, azok ala­posak és sikeresek legyenek. A megyei könyvtár könyv­jegyzéket készít az előadá­sok témáihoz. Sikátor Cj filmek Vizsgálat a firenzei árvízkatasztrófa ügyében Antonio Masini állam- Azt jelzi, hogy az állam­ügyész szerdán tájékoztatta ügyész vizsgálódásainak vé­az állami kezelésben levő gére ért, s amikor az ügy bí­Enel Erőmű nyolc munka- róság elé kerül, az Enel —• társát, hogy jó lesz, ha ügy- egyébként még meg nem ne­vedet választanak maguknak Ez az „ajánlás" az olasz tör­vénykezésben ismert dolog. Kedvező szezon előtti lehetőség! Jawa Ideál robogó most OTP-hitelakció• bant részletre is vásárolható! Ara: 5609,— Ft 275/Bp vezett munkatársai számít­hatnak rá, hogy kérdőre vonják őket. Az Enel üzemelteti a Fi­renze környéki Levane és La Penna völgyzáró gátakat. November 4-én a medréből ki'épett Arno Firenzével együtt elöntötte Pontea Burjano falut és több száz települést A két zsilipet mű­ködtető erőmű naplóiban — kiszivárgott értesülések sze­rint — a vizsgálatok egymás­nak ellentmondó adatokat találtak. (MTI) TIT nyelvtanfolyamok és helyesírási tanfolyamok r.dulnak. Beiratkozás és mdiíbefizetés (32 óra 90,— Ft. 64 óra 180.— Ft) 1anu­.r 13-án. nénteken délután i órától a Tömörkény Gim­náziumban. xK. 14. Méltatlan lenne ezt a fil­met az 56 előtt született munkástematikájú filmekkel összehasonlítani. Igazsága, szépsége, mondanivalójának ereje, hitelessége miatt egy egész világ választja el az akkori lakkozott sematiz­mustól. Felületesen látnánk azonban ezt a Rényi Tamás rendezte új magyar filmet, ha ezt a különbséget mind­össze abban jelölhetnénk meg, hogy itt reálisabban je­leniki meg a munkásélet tár­gyi világa, környezete, a si­vár bérkaszárnyák, a rideg albérletek, a negyedosztályú lebújok, italboltok, a málló­falú, régimódi lépcsőházak. A különbség nagyobb: lé­nyegbeli. Nem a tárgyi vi­lág ábrázolásában, hanem az emberi világ rajzában mu­tatkozik meg. Mintahogy a sematizmus tulajdonképpeni és igazi veszedelme is nyil­ván az emberek és az em­beri problémák egyfajta tor­zításában rejlett elsősorban. S nem abban, hogy a környe­zet, amelyben a munkások megjelentek, idealizált, lak­kozott volt, hogy a házak, lakások, ruhák, italboltok szebbek voltak a filmeken, mint a valóságban. A Kertész Akos igényes és nagy feltűnést keltett regé­nyéből készült film története nagyon egyszerű és első pil­lantásra nem több egy furcsa szerelem intim történeténél. A regényben is és a filmben is azonban éppen az a ki­emelkedő, hogy ebben az intim és csak a cselekmény felületét tekiintő szemlélet számára végig a magánélet síkján játszódó történetben egy egész emberi világot tu­dott érzékeltetni; a gondol­kodásnak, a magatartásinak szemléletes; erőteljes totali­tását. A film főhőse egy faluról nemrég Budapestre került fiú, aki látszatra beilleszke­dett már a városi világba, még ha őriz is magában valami kis falusi félszegsé­get. Ez a fiú találkozik egy elvált asszonnyal, aki egye­dül neveli hároméves kis­fiát. Ebből a szerelemből, ennek a szerelemnek a sor­sából aztán kiderül, hogy a fiú találkozása a várossal, a modern életfelfogással, ha szabad azt mondanunk, egy emberibb, humánusabb szem­lélettel, teljesen felületes. A fiú magatartását — később Koncz Gábor és Törőcsik Mari a Sikátorban megtudjuk, nemcsak a sze­relemben, hanem a munká­ban is — a faluról, a hazul­ról hozott maradi nézetek határozzák meg. Annyira, hogy végül tragédiát okoz — másoknak és magának is, holott ezt a maradi magatar­tást annak biztonsága tette szilárddá, keménnyé, hogy legalább saját magának jó. Kiderült, nem az. éppen el­lenkezőleg; a film végére az önzés biztosnak hitt vára kártyavárként omlik össze. A tendencia a valóságban van — tanítja a marxista esztétika. Ezt a filmet éppen ennek megmutatása teszi ki­emelkedővé. Az tehát, hogy a művészet nyelvén, azaz emberi sorsokban, nagy meg­győző erővel, intenzitással tárul elénk az, amit egysze­rűen szólva tudatbeli elma­radottságnak nevezünk. A film két főszereplőjét, a fiút és a fiatalasszonyt Koncz Gábor, illetve Törő­csik Mari játssza. Mindkét alakítás hiteles, árnyalt, ki­fejező, magas színvonalú művészi munka. Különösen Koncz Gáboré. Az alakítás egységes, Koncz minden szava, mozdulata, hangsúlya a mondanivaló szolgálatában áll. A filmet Forgács Ottó fényképezte. Kitűnő képei nagy művészi erővel idézik fel a Sikátor világának han­gulatát, atmoszféráját. Ö. U Türelem játék A közönség szimata krimi­ügyben csalhatatlan. Megér­zi, ha valahol izgalmas de­tektívesdit játszanak, akár jót, alkár gyengét. Különbsé­get nem tesz köztük, egysze­rűen azért, mert kedveli. Vagy talán, mert eszi vagy nem eszi ... Hilary Waugh Aludj soká, szépségem — akasztófahu­morral címzett regényéből Val Guest írt és rendezett újabb angol krimit. Sémája: ismert helyen X megöli Y-t, ugyanakkor a brightoni Rest­lin ingatlanügynökségre éj­szaka Z betör, és ellopja az ominózus ház bérleti szerző­dését A rendőrség tehát há­rom ismeretlenes egyenlettel birkózik, hogy legalább az egyik ismeretlent megtalálja. Ehhez viszont a matematika szabályai értelmében egyen­letrendszer szükséges. A de­rék Scottland Yard tudja, hogy jelen esetben X és f azonos, tehát máris két Is­meretlen marad. Mo6t már csak alapfokú írói logika szükséges ahhoz, hogy először természetesen az Y-t fejtsék meg, s csak végül az X-et Azokat pedig, akik még nem látták — megnyugtatá­sul — mindössze annyit árul­hatunk el: megtalálják. És hogy mi a véleményünk a filmről? Azt hiszem, ilyen­kor teljesen mindegy ... N. L Péntek, 1967. január 13. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Thumbnails
Contents