Délmagyarország, 1967. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-21 / 18. szám
É=aMeMCQ 5BG7. JANUÁR 31., SZOMBAT NÉVNAP: ÁGNES HIDEG IDO Várhaló Időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, az ország délnyugati részein havazással. Hideg Idő. Helyenként zúzmaraképződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton mfnusz 1—mínusz 6, keleten mínusz hat—mínusz tíz fok kőzőtt. (MTI) A Nap kél 7 óra 23 perckor, és nyugszik 16 óra 28 perckor. A Hold kél II óra 52 perckor, és nyugszik 2 óra 51 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken 200 cm. (Apadó.) SZAZ EVE született VicWite Blasco Ibanez (1867—1928) a haladó spanyol Irodalom világhírű alakja. Antlklerlkális felfogása miatt kora fiatalságában kellett elhagynia a szülői házat. Nyomorgott, mlg egy történelmi regénye egy csapásra népszerűséget szerzett nevének. A kiadók ettől fogva versengtek írásaiért. 18 éves korában már nyolc megjelent regény dicsérte nem mindennapi alkotókészségét. Elvégezte az egyetemet. A nép nyomorának naturalista megrajzolásával regényeiben erős társadalombírálat feszült. Publicisztikájával is kihívta maga ellen a hivatalos körök üldözését. 22 évesen emigrációba kényszerült. Párizsban megírta nagysikerű munkáját a spanyol forradalomról. Hazatérve, 1893-ban megalapította A Nép cimü republikánus harcos újságot. 1696-ben bebörtönözték. 1898— 1907-ig képviselővé választották. Mintegy fél száz regénye a polgárságról, parasztokról, halászokról, nagyvárosi Ipari proletárokról, a bikaviadalok világáról, szülőföldjének. Valencia környékének népi életéről szól. Irt kitűnő történelmi műveket, antiklerikális, szocialista színezetű publicisztikát, útleírásokat. Támadta hazája diktátoralt. Emiatt Ismét menekülnie kellett. Emigrációban halt meg. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A pikk dáma. Bemutató előadás. Csokonai-, Odry-bérlet. Vége kb. 10 órakor. KAMARASZTVHAZ Este T órakor: Egy vasárnap Now Yorkban. Uray „Albérlet. A RARSZLVHLZ VASAWNAPI MŰSORA Délelőtt 11 órakor Tünde- és Mackó-bérlet, délután 3 órakor toérletszünet: Naszredin kalandja. MOZIK Vörös Csillag: Házasság olasz módra. Színes, szélesvásznú olasz film. Csak 18 éven felülleknek. Előadások kezdése: neeved 6 és fél 8 órakor. — Fáklva: dttntin 2 és 4 órakor: Némó kapltánv. Színes, szélesvásznú amerikai fűm. Korhatár nélkül. Este 6 és 8 órakor: Pipák. Színes. szz,esvácznú csehszlovák—osztrák film. Csak 16 éven felülieknek. November 7. Filmszínház, ÜJazeged. Odesszai krt. 42.: Vasárnan este 6 órakor: A kőszívű ember f'nl. Színes, szélesvásznú kéfészea magyar film. Korhatár nélkül. Postás Mezi: Fantomas. Előadások kezdése: fél 6 és fél 8 órakor. Nvugddas Szakmaközi Művelődési Olahon, Kossuth Latos Sugár't 53.: Az éiszaka világa. Színes, szélesvásznú olasz film. 14 éven felülieknek. Előadások kezdése- 5 és 7 órakor. Ságvár't-ieoi Művelődési Otthon: Örök megújulás. Magyar film. 6 órakor. INSPEH LATORVOSI SZOT OAI.AT Szeged város területére Január 21-től 28-ig este 6 órától reggel 8 óráig (vasár- és ünneonap nappali is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról a hivó fél köteles gondoskodni. Kádár János elvtárs ajándéka a tarnazsadónyi fiataloknak Az MSZMP IX. kongresszusára hazánkba érkezett L. I. Brezsnyev elvtárs, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára egy értékes zenegépet hozott ajándékba Kádár János elvtársnak, aki úgy határozott, hogy az ajándékot az egyik legjobban dolgozó KISZ ifjúsági klubnak adja. A KISZ Központi Bizottságának javaslatára a Heves megyei tarnazsadányi fiatalok érdemlik meg legjobban a zenegépet. Az ajándékot pénteken este Szabó János, a KISZ Központi Bizottságának titkára adta át ünnepélyesen a klub tagságának, a falu fiataljainak. Kiosztották a Grünwald Géza matematikai emlékdíjakat Pénteken délután a Technika Házában kiosztották a Bolyai János Matematikai Társulat 1956. évi Grünwald Géza emlékdíjait. Az eiső fokozatot nem adták ki. A második fokozatot tavalyi kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseképpen Bollobás Béla, Katona Gyula és Wiegandt Richárd, a Magyar Tudományos Akadémia matematikai kutató intézetének munkatársai, Gacsályi Sándor, a Kossuth Lajos Tudományegyetem adjunktusa, Gécseg Ferenc, a József Attila Tudományegyetem aspiránsa és Szabados József, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanársegéde kapta. Rangadók a termekben A TÜKÖR című képes hetilap a 4. számában (megjelenik január 24-én) kezdi meg az Egy koronatanú halála című dokumentumsorozat közlését. A cikksorozat eredeti amerikai forrásmunkák nyomán készült és a főszereplője: Jack Ruby, a Kennedy-gyilkosság egyik legtitokzatosabb alakja. A TÜKÖR az ő személyén keresztül bevilágít a mindmáig felderítetlen merénylet szövevényéibe. A képen: Jack Ruby őrei kíséretében a dallasi börtönben. Az egészségügyi miniszter szabályozta az Inzulin és a szájon át szedhető cukorbaj-ellenes készítmények, az úgynevezett orális antidiabektlkumok rendelését és kiszolgálását. Ezeket a gyógyszereket kizárólag cukorbetegeknek szabad rendelni, mégpedig egyszerre legfeljebb 1 hónapra elegendő mennyiségben. A cukorbetegséget fekvöbeSzabadegyetem századunk zenéjéről A TIT Csongrád megyei szervezetének művészi szakosztálya az idén kiilönsorozatban indítja az irodalmi, képzőművészeti és zenei előadásokat. A zeneművészeti sorozat első előadását A századforduló színpadi zenéje címmel Fábián Imre tartja január 22-én, délelőtt 11 órakor a Somogyi Könyvtár előadótermében. A szabadegyetem többi előadója: Földes Imre, dr. Kárpáti János, Szathmári Géza, Raics István és Petrovics Emil. Egy koronatanú halóla A lottó nyerőszámai: 13, 19, 43, 49, 90 Pénteken délelőtt, Nádor utcai székházában sorsolta a lottó 3. játékheti nyerőszámait a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A televízió nyilvánossága előtt megtartott húzáson a következő nyerőszámokat sorsolták ki: 13, 19, 43, 49, 90. — Üzemi baleset történt tegnap a szegedi kéziszerszámgyárban. Rózsi Istvánná festőmunkás benzinben mosta munkaruháját. A szövet dörzsölésének hatására elektromos töltés keletkezett, s a benzin lángra lobbant. Rozsiné első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. — öngyilkosság. Schmutzer Anton 54 éves könyvkereskedő, osztrák állampo'gár, bécsi lakos, aki turistaként tartózkodott Magyarországon, az Astoria szállóban levő szobájában öngyilkosságot követett el és meghalt. Az öngyilkosság körülményeinek vizsgálata folyamatban van. Földrengés Mongóliában Mongóliában pénteken, magyar idő szerint 2.57 órakor, ismét erős földrengést észleltek. Az előző földrengés január 5-én volt. A szovjet szeizmikus állomások adatai szerint az újabb földrengés epicentruma 270 kilométerre nyugatra van Ulánbátortól. Az epicentrumban nyolckilenc a földrengés valószínű erőssége. — Irodalmi matinét rendez a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium orosz szakköre január 22-én délelőtt lo órai kezdettel az iskola dísztermében. — Közlekedési balesetek. Elütötte egy teherautó a Marx téren Oláh Erzsébet Tápé, József Attila utca 30. szám alatti lakost, mert egy álló gépkocsi előtt kilépve akart az úttesten áthaladni. Szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett. — Szabálytalanul előzött tehergéokocsival az Algyői úton Kovács Tibor szolnoki lakos. Összeütközött egy szembejövő személygépkocsival, amelyet Do monkos János Szeged, Kistisza utca 6. szám alatti lakos vezetett. Megsérült a mellette utazó Dobó Mihály Szeged, Róna utca 3. szám alatti lakos. Szegeden a hét végén csak a termekben rendeznek sportversenyeket, mérkőzéseket. Most kezdődik az asztalitenisz NB II., és ennek során férfi helyi rangadóra kerül sor. A Kender és a SZEAC összecsapása a gyári csapat győzelmét ígéri. A teremkézilabda-bajnokságban ma férfi, holnap pedig női raneadók lesznek. Itt mindegyik mérkőzésen nagy küzdelemre van kilátás. Könynyen lehet, hogy a férfiaknál és a nőknél is hódmezővásárhelyi csapat nyeri a bajnokságot. A H. Spartacus női-, illetve a H. Hunyadi férfiegvüttese legesélyesebb az első helyre. A részletes hét végi műsor a következő: SZOMBAT Jégsnort. A Rókusi Altalános Iskola jégünnenélve az iskola udvarában levő jégpálván. fél 4. Kézilabda. Terembajnokság a Rókusi Tornacsarnokban. Ifjúsági mérkőzések háromnegyed 2-től sorrendben: Vasútforgalmi Technikum—Tömörkény- Gimnázium női, Vasútforgalmi T.— Tisza parti G. férfi, Rózsa F. G. II.—Statisztikai T. II. férfi, Vasútforgalmi T. II.— Kender női, Textilipari T.— Statisztikai T. női, Statisztikai T.— Textilipari T. férfi, Rókusi Alt Isk.—OTP férfi, Rókusi Alt Isk.—Haladás Tsz női, Erdészeti T. írGépipari T. II. férfi, Gépipari T.—Rózsa F. G. férfi, Erdészeti T.—Ifjú Gárda III. női, Radnóti G.—Erdészeti T. férfi. Fél 7-től Sz. Előre—H. Hunyadi I. o. férfi rangadó. Negyed 8-tól ifjúsági mérkőzések: Radnóti G. II.—Erdészeti T. II. férfi, Rózsa F. G. II.—Ifjú Gárda női. Este 8 órától Sz. Építők—H. Hunyadi I. o. férfi rangadó. Fél 9-től alapfokú mérkőzések. VASÁRNAP Asztalitenisz. Idénnyitó NB II-es mérkőzések: Sz. Spartacus—Bp. Építők riői, Kolozsvári téri iskola, fél 10. Sz. Kender—SZEAC férfi helyi rangadó. Dugonics utcai iskola, fél 10. Szegedi járási férfi és női egyéni-párosbajnokság, tápéi kulturális otthon, 9 óra. Kézilabda. Terembajnokság a Rókusi Tornacsarnokban. Reggel 7 órától alapfokú mérkőzések. Fél 9-től I. o. mérkőzések: H. Spartacus —SZEAC női rangadó, Dorozsma—Makói ITSK férfi, H. Helyiipar—Móravárosi Kinizsi női, Textilművek—H. Spartacus női rangadó, M. ITSK—UTC férfi, Sz. Kossuth SE—Sz. Építők férfi. Háromnegyed 12-től alapfokú mérkőzések, közben 1 órától Sz. Építők—Sz. Spartacus férfi I. o. találkozó. 2 órától ifjúsági mérkőzések: Tisza parti G.—600. ITSK férfi, Sz. Építők—Statisztikai T. férfi, Mórahalom—VasútDobogóra kerüllek HOLTTEST A TAXIBAN Egy öt nappal ezelőtt ellopott taxiban csütörtökön reggel találták meg Párizs egyik szépasszonyának, a 26 éves Francoise-Helene Besimenskynek meztelen holttestét: a volt manökent pisztollyal lőtték le. A francia rendőrség jelenlegi feltevése szerint: egy bűnöző ellopta a taxit és arra várt, hogy gazdag utasra akadjon, majd revolverrel akarta kényszeríteni az asszonyt, hogy átadja ékszereit. Az utas valószínűleg sikoltozni kezdett, s ekkor a bandita lelőtte. CUKORBAJ ELLENI GY OGYSZEREK RENDELÉSE teg Intézetben, kórházban, klinikán állapt.iák meg és ugyanott áuttják be a gyógyításhoz szükséges készítmények napi adaglát. Kivételesen Járóbeteg számára is be lehet állítani a napi gyógyszeradagot. A továbbiakban a gyógyszereket a cukorbeteget gondozó orvos (körzeti, üzemt orvos stb.) írja fel. A Sportélet című képes folyóirat szerkesztősége az előző évekhez hasonlóan most is elkészítette az év legjobb magyar sportolóinak rangsorát. Most is hat sportolót erpeltek ki, s állítottak az újság jelképes dobogójára. Az első helyre Balczó András öttusázó került, aki sorrendben harmadszorra nyert egyéni világbajnokságot. Második helyezett Hesz Mihály kajakos, aki 1966ban 10 000 méteren világbajnok lett. Tóth Géza súlyemelő világbajnokunk harmadik, Varjú Vilmos súlylökő Európa-bajnokunk negyedik, Farltas János, a Vasas gólrekorder csatára ötödik, míg Gulyás István teniszező hatodik lett Érdekesség, hogy a legjobb hat közé egyetlen női sportoló sem került Túravezető! tanfolyam A Szakszervezetek megyei Tanácsa és az MTS Elnökségének határozata értelmében Szegeden s a megye többi városában a természetjáró sportág fejlesztése és népszerűsítése érdekében túravezetői tanfolyamok kezdődnek. Szegeden a szakmaközi bizottság és a Csongrád megyei Természetbarát Szövetség szervesében január hó 25-én délután fél 5 órai kezdettel lesz a szakszervezet székházában a túravezetői tanfolyam első összejövetele. Szegedről 40— 45 fő részére biztosítottak helyet. A tanfolyam 12 előadásból áll, s befejezéskor a hallgatók közös túrán vesznek részt. A költségeket a szakszervezet fedezi. Azok, akik a tanfolyamon részt kívánnak venni — elsősorban olyan helyekről, ahol már van természetjáró szakosztály, vagy a jövőben létesül —, a tanfolyam kezdetének a napján is jelentkezhetnek a szakszervezeti székházban a tanfolyam vezetőjénél. Teremké2i!abd3-3)Binokság I. osztály Férfiak: 1. H. Hunyadi 5 2. Sz. Előre 5 3. Sz. EMERGÉ 7 4. S-z. Építők 6 5. Sz. Kossuth 7 6. S^EAC 7 7. UTC 6 8. Sz. Spart. 7 9. Dorozsma 7 10. Makói ITSK 5 Nők: 1. Textilművek 2. H. Spartacus 121: 96 10 104: 79 9 157:134 160:145 119:136 145:161 120: 97 105:127 142:173 99:124 3. SZEAC 6 73:48 10 4. Sz. EMERGÉ 6 45:55 4 5. Sz. Meteor 5 42:52 4 6. Mórahalom S 36:59 2 7. Móraváros 5 23:64 2 8. H. Helyiipar 6 47:99 — 6 88:42 12 5 92:27 10 Repülőgép és hóeke karambolja Az amerikai United Airlines Viscount gyártmányú repülőgépe ötven utassal a fedélzetéin csütörtökön délután a Virginia állambeli Morfolk repülőtéren leszállásra készült. A gép pilótája, Richárd Mciver kapitány, csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy a behavazott kifutó pályán egy hókotrógép dolgozik. A gép egyik futóműve összeakadt a hóekével, majd a Viscount a szó szoros értelmében fejreállt. Különös szerencse, hogy az ctven utas közül csak néhányan sebesültek meg, azok is könnyebben, a hóeke vezetője pedig megúszta azzal, hogy összezúzódott a térde. Az ÉM Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz épületasztalos szakmunkásokat Jelentkezés: Szeged, Bocskai u. 1—12. Munkaerőgazdálkodás. x. K. 34. Ifjúságiak Fiúk: 1. Textilip. T. 6 145:113 11 2. 600. ITSK 5 124: 97 10 3. Rózsa F. G. 5 124: 99 7 4. Radnóti G. 5 143:102 6 5. Erdészeti T. 5 101: 95 6 6. Gépipari T. 5 103:103 6 7. Statiszt. T. 6 129:152 4 8. Vasútf. T. 5 88:118 2 9. Tisza-parti G. 5 93:126 — 10. Sz. Építők 5 97:142 — Lányok: 1. Rózsa F. G. 4 60:28 6 2. Statiszt. T. 4 55:31 6 3. Vasútforg. T. 4 52:32 6 4. H. Spartacus 4 39:38 4 5. Mórahalom 4 36:62 2 6. Textilművek 4 20:71 — forgalmi T. női. Fél 4-től Sz. EMERGÉ—Mórahalom I. o. női találkozó. 4 órától tartalékbajnoki mérkőzések. 5 órától ifjúsági mérkőzések: Textilipari T.—Gépipari T. férfi, Tömörkény G.—Bőrösök női, Gépipari T. II.— TextiliDari T. II. férfi. Fél 7től alapfokú mérkőzések* közben negyed 8-tól Rózsa F. G — Radnóti G. fiú ifjúsági, fél 9-től Sz. EMERGÉ— Sz. Előre férfi I. o. találkozó. A terembainokság hatodik fordulójának műsora az este 9 órakor kezdődő Vasútforgalmi Technikum—Erdészeti Technikum fiú ifjúsági találkozóval fejeződik be. Röplabda. A megvei női közéoiskotás röplabdabajnokság beíejző mérkőzései. Húsipari Technikum, reggel 8 óra. Nyolcadé hely a kézilabda VB-n A svédországi kézilabda világbajnokság pénteki versenynapján, Eskilstunában a magyar csapatnak nem sikerült javítania három év előtti Csehszlovákiában szerzett helyezésén, megint csak a 8. lett, miután 24:20 (9:9) arányban vereséget szenvedett Jugoszlávia válogatottjától. (MTI) SOROKBAN Az országos tekeszövetség értékelte a női NB I egyéni eredményeit. Eszerint a bajnokság legjobb dobójának dr. Szamosszegi Béláné, a Szegedi AK versenyzője bizonyult, aki 21 mérkőzésen átlagosan 426 fát ütött. A szegediek közül Sós Györgyné 418,5-es átlaggal a negyedik, Jenei Erzsébet 408-cal a tizedik, Sajtos Istvánná 403-mal a tizennegyedik. Érdekesség, hogy a SZAK versenyzői jobb átlagokat értek el, mint a Bp. Előre bajnokcsapatának játékosai. * Kecskeméten ma és holnap rendezik meg a juniorok (19 és 20 évesek) vívóbajnokságának területi döntőjét. Egyéni és csapatversenyek lesznek. Az utánpótlás nagy versenyén megyénkből a Szegedi Postás indítja a legtöbb fiatalt, szám szerint tizennégvet, indulnak a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, a Szentesi MÁV és a SZEAC vívói is. * Michel Jazy, a kiváló francia hosszú távfutó viszszatért első sportsikereihez, a labdarúgáshoz. Kijelentette, hogy a jövőben szívesen részt vesz jótékony célú mérkőzéseken. A nyugatnémet Norpoth, aki a tavalyi budapesti EB-n nagv ellenfele volt, szintén futballcipőt húzott és egy kiscsapatban szerepel. Hasonló eset helyi viszonylatban: Tóth Gyula, a Szegedi VSE rövidtávfutója, aki tavalyelőtt kétszer bekerült az országos nagwálogatottba, már csaknem teljesen abbahagyta az atlétizá'ást, heIvette a Szegedi Építők NB II-es kézilabda-csapatában játszik... dél-magyarország A Magyar Szocialista Munkás* pári Csongrád meg/cl és Szeged városi bizottsága é« a tanács lap|a. Megleíenlk hétfő kivételével mlndennao Szerkeszt! a szerkeszti bizottság Főszerkesztő: dr Lökés Zoltán. Szerkeszt őség* Szeged Masvar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535, 13-003 Éjszaka! telefon: 13-506 • Kiadta a Csonerád Meevel I.aDkiadó Vállalat Felelős klaaő: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged M-nvar Tan >-sköztársn* ság útja 10. Telefon: 13-500. 13-118 Beküldött kéziratokat nem őre zünk mea és nem adunk vissza.) A tanot nvomia a Szegedi Nvomda Szeged Ba1csv-7,s1linszkv u 28. sz. INDEX 29 053 Teriesztik n Csonerád megvel ncsmhlvatalok Előfizetést c:fí pev hónaDra 12 Ft Elöfizethc 0 bármely postahiv M álnál és keze besitőnéL 6 dél-magyarország Szombat, 1967. január 21.