Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-14 / 294. szám

Katit Ázsiából keresik... Ebédhez készülődtem, ami­kor — az MSZBT megyei irodájában — felkeresett két szovjet tiszt Egyikük egy fiatal örmény származású kapitány — akit már régebb­ről ismertem —, elmondot­ta, ho© segítségemet szeret­nék kérni e© hősi halott katona sírjának felkutatásó­ban. Nem ritka dolog az ilyesmi, ezért kértem a ha­lott adatait és — ahogy Ilyenkor lenni szokott — al­kalomszerűen felkutatjuk a sírt azokban a temetőkben, amelyekben tudomásunk szerint szovjet hősi halottak nyugosznak. — Ez most na©on sürgős, tóváris — szólt az örmény kapitány. Iá© oroszsággal. Kérdezősködé­semre < elmond­ta, ho© a Moszkvai Ooe-' rettszínház öt tagja előadó­körútra érkezett Ma©aror­szágra. A művészcsoport kí­séretéhez tartozik egy Junij Goldman nevezetű őrna©­tudósító, aki mellesleg kato­naköltő; 6 szeretne elbeszél­getni e© szegedi egyetemi hallgatóval. Az őrna© Csi­rába való és Moszkvában csatlakozott a művészcso­porthoz. Az alaesonytermetfl, feke­te tiszt szokatlan bőbeszédú­réggel folytatta a tájékozta­tást. Kiderült, hogv e© egye­temi hallgató lányról van szó, akit elsősorban kellene felkutatnunk. A lányt Koz­ma Katalinnak hívják. O az, akit Ázsiából keresnek. Ezt olyan természetességgel ad­ta elő a kapitány, mintha Katit — teszem fel — Kis­kunféle©házáról keresnék. Ezekben a pillanatokban még nem volt előttem vilá­gos, ho© hol is keressük Katit. Mi tagadás, e©előre csak kérdőjelek bontakoztak ki bennem, amíg össze nem álltak az összefüggések. Köz­ben arra ls fény derült —, de nem teljes bizonyossággal —, ho© a lány talán másod­éves fizika-matematika sza­kos. Ez már támpontnak számított — tehát Irány az e©etem. A rendelkezésünk­re álló katonai terepjáró az e©etem felé repített ben­nünket A kocsiban — a véletlen összejátszása folytán — egy újabb örmény katonával Is­merkedtem meg. az ő bőbe­szédűségétől már nem kellett tartani, mert minden tevé­kenysége ördöngös vezetésé­ben nyilvánult meg. Tévedésből a bölcsészkarra kalauzoltam a kocsit. Azért felvilágosításban itt sem volt hiány, u©anis közöltek, hogy Kozma Katalin nevezetű hall­gatójuk nincs, de a szakossá­gát tekintve a Természettu­dományi Karon kell keres­nünk. Kicsit elszégyelltem magam tévedésem hallatán. A na© sietség sosem volt Jó, de sebaj, a kari titkár felajánlotta segítségét. Egy­két telefonálás és máris ki­derült, ho© a kislány való­Fenyőfa­árusítás: • földmüvosszövetkezet xöldséz-zvümölcs boltjai­ban: 24. ax bolt Szent István tér 1.. 25. XX. bolt Szent István tér 17.. 83. sx. bolt Kossuth L»V>s sgt 75.. 54. sz. bolt Marx tér pavilon. 20. ax. bolt Paracó u. 18. XS. 442 ban TTK-s és ceglédi szüle­tésű, sőt jelenleg a József Attila sugárúton lakik. Mi­vel azonban ma dékáni szü­net van, nem érdemes az e©etemen keresni. Még az is lehetséges, ho© hazauta­zott Ceglédre. Nagyon saj­náltuk, ho© a kedves fogad­tatás és tájékoztatás ellenére sem jártunk szerencsével. Mit tegyünk? Goldman őr­na© nem utazhat vissza Csitába anélkül, ho© Kati­val találkozna. Próbáljunk hát szerencsét és nézzük meg a lakást! A lakásadó háziasszony szerint Kozma Katalin négy hónappal ezelőtt férjhez ment. De tudják a címét, mert az ő fiuk vette felesé­gül. Talán mégsem pártolt el mellőlünk egészen a szeren­cse. — Harasó — derült fel az örmény kapi­tány arca, mint Pamír csúcsán a kora reggeli napfény. Ezek szerint Cegléd már kiesett a számításból. Máris robogtunk visszafelé és néhány percbe sem telt, Katalin férjével beszélget­tünk, aki megadta a szüksé­ges információt, miszerint Kati az egyetemen van, elő­adáson. A szünet csak felté­telezés lehetett — közölte —, mert már egy nappal előbb véget ért. Paffok voltunk. Két Ilyen na© tévedést egy órán belül elkövetni! — ne­vettünk egymásra az ör­ménnyel. De fő a kitartó szándék. Mondanom sem kell, ho© legközelebbi uti­célunk a TTK volt. E©re Izgalmasabbá vált a Játék. Nem furesa ho© Katalinról többet tudnak Ázsiában, mint mi Szegeden? Minden­kit nem ismerhet az ember, igyekeztem vigasztalni ma­gam. Az örmónv helyeslőleg bologatott. Szilárdan meg­egyeztünk abban, ho© Katit még aznap elő kell keríte­nünk, ha törik, ha szakad. Ezentúl már minden ú© ment, mint a karikacsapás, Kati olyan simán előkerült — a tanulmányi osztály se­gítségével —, aho©an elő­kerülhetett volna egy órával korábban, ha ott kezdjük a nyomozást. Most már mind­egy, fő ho© megvan! Meg­könnyebbülten sóhajtottunk fel. De nem í© Kati. akit kissé megijesztett a fogdta­tás. — Mi történt? — érdeklő­dött sáoadt arccal. Alig tud­tuk megnyugtatni, ho© az é©i1ágon semmi sem tör­tént. legalább is semmi rossz. Mindiárt szüleire, bátyiára gondolt, aki az envik kísérle­ti lniéret munkatársa — at­tól félt Kati, ho© valami bajuk esett. — Ázsiából keresik isme­rősei — nyug­tatta meg az örmény kapitány. Néhány szelid szó meghozta Kati hangulatát. — Talán Natasa van itt? — kérdezte örömmel. Mosolya kissé hervadttá vált arcán, mikor megtudta, hogy Nata­sa'sajnos nem lehet jelen, de gondolt rá és üzenetet kül­dött ismerőseivel Csitából. Kozma Katalin — most már Várhelyi Ferencné — készségesen elmondta J. Goldman őrna©nak. ho© Natasával folytatott levele­zése alaoján felkereste báty­jának sírját, aki húszéves korában, mint a Vörös Had­sereg Fiatal hadna©a, a ha­zánk felszabadításáért vívott harcokban halt hősi halált a Szeged környéki harcokban. Kati lefényképezte a sírt, majd megküldte az elesett katona édesanyjának és hoz­zátartozóinak Csitába. A címet László nevű báty­jától kapta, aki néhány év­vel ezelőtt a Szovjetunióban járt tanulmányúton. A leve­lezésről már a csitai lapok is cikkeztek és az őszinte ba­rátság példaképéül állították. A bizonyítékokat, hosszú újságkivágatokal Goldman őrna© a lány elé helyezte, e©iken még fénykép is lát­ható, amint a fiatal hősi halott katona édesanyja bánattó! és örömtől vegyes könnyek közepette olvassa Kati leve­lét családja körében. Szép percek következtek, amint hiányos orosz nyelvismeretet segítő kézmozdulatok köze­pette, de mély baráti érzé­sektől áthatva emlékeztek a jelenlévők. Emlékül: egy poéma Ami ezek után történt, már természetesnek hatott az előz­mények után: baráti beszél­getés, közösen elköltött ebéd és apró ajándékok cseréje. Közben Goldman őrna© Ka­tinak ajándékozta legújabb verses kötetét Poémát írt, amelyet a ma©ar interna­cionalisták emlékének szen­telt, azoknak a bátor ma­gyar vöröskatonáknak, akik hős tetteikkel az ifjú szovjet államért harcoltak és életü­ket áldozták a szocialista rend megteremtéséért Szép gesztus. Több annál: elisme­rés. a ma©ar és a szovjet népek történelmi sorsközös­sége, az e©más iránti köl­csönös megbecsülés szép pél­dái. Végezetül ellátogattunk a temetőbe és megtekintettük a sírt, amelyet Goldman őr­na© lefényképezett. Közben ő maga is emlékeit elveni­tette fel, 1945-ből, amikor Szolnok környékén részt vett a felszabadító harcokban. Búcsúzáskor Kati kissé ta­golt oroszsággal mondta el jókívánságait a szülőknek, Natasának, ismerősöknek, barátoknak. A baráti kézszo­rítás sok mindent kifejező mozdulatai után sokáig inte­gettünk Goldman őrna© tá­vozó kocsija után, aki a régi emlékek mellett az új barát­ság érzéseit viszi magával ázsiai barátainkhoz, Csitába. BOROS JÓZSEF Mi újság a labdarúgó NB l-ben? A labdarúgó-pályák kapui nyán Baróti .Lajos lesz a zárva vannak, de a legtöbb szakvezető, csapatnál azért most is Űjpcsti Dózsa. Franclaor­akad érdekesség. Az aláb- szágba készülnek, ahol a biakban az NB l-es együt- tervek szerint december tesekről szólunk. 28-án Bordeaux-ban, majd Vasas. A piros-kékek Nyu- e© torna keretében 30-án gat-Berlinbe utaztak és ma és január 1-én Marseilles­este barátságos mérkőzést ben játszanak. Balogh Sán­játszanak az SC Hertha csa­patával. A bajnokcsapathoz mí m m^ m^m amm. Csordás Lajos kétéves szer­ződést írt alá. Ferencváros. Az új edző, Lakat Károly már átvette az Irányítást. Albert a héten elutazik Brazíliába, ahol a Flamengo meghívására két hetet tölt. Fenyvesi dr. hosszabb ideig tartó sérü­•urraT •fUfii léséből teljesen íejgyó^lt d marad M ^zS. Üjság Jövőre 4-5 fiatal játékossal é h Borbé, akj a« akarnak frissíteni. Teljes elmBúlt ldényben £ özd ka_ Pihenőt tartanak túrára ^ visszatér a lila­e©előre nem utaznak. fehérekhez. Tatabánya. Ausztriai tú- Gy6r Izgatottan ^rják a rán vannak, ahol Salzburg- KEK további sorsolását, ban barátságos mérkőzésen amelyet holnap Genfben ej­1:0 arányban ©őztek az tenek meg. A ©őriek kon­Austria Salzburg ellen. Hl- goi és görögországi portyá­. . , , , ról is tárgyalnak. Vasárnap degkuti Nándor edzőnek még Szombathelyen MNK elő­nincs utódja. Olyan hírek döntőt Játszanak, tehát ed­terjedtek el, ho© Tatabá- zésben van a csapat. Százkilenc csapat a kézilabda-bajnokságban 4. Sz. Építők 5. Sz.Emergé 6. Sz. Spartacus 7. Sz. Előre 8. Makói ITSK 9. SZEA C 2 54:50 3 3 65:62 3 2 39:40 2 3 67:75 — 1 17:26 — 2 38:60 — I Nők: 1. Textilművek 2. SZEAC 3. Sz. Emergé 4. H. Spartacus 5. Sz. V. Meteor 2 16:18 6. Mórahalom 3 21:40 7. H. Helyiipar 8. Móraváros 2 33: • 2 23: 8 3 27:23 1 17: 2 4 4 4 2 2 2 2 16:26 — 3 13:35 — Bajnok a „Stati" a , SAKK A magyar bainokság mostani döntőiétöl hiányosnak a nagy HcS, Világos: FLESCH Sötét: M. KOVÁCS 1. d4, dí. 2. cl, e«. 2. nevek, mert a havannai sakk- Hfí, 4. FgJ, Fel, S. Hf3, 5—9, S. olimpián sikeresen szerepelt hat h«. 7. Fxfc, FxfS, S. Vdt, |_«_„, „„„,.. ,,, c«, í. Fd3. Hi7, 10. cxd. exd, látéko* közül senki sem Ját- JJ gf ,s; „. 'nxdS. exd, 11. szik. Örvendetes viszont, hogy HxfS+, Hxfs. 14. Hxd4 Fx/'l. hosszabb ldelű visszavonulása 15. n, Vd5, 15. ngl. Fxf3, ?7. 6ta Barcsa Gedeon nagymester. Jgjg- & Ismét küzd a bainokl elmért. A Fd3. r:l. 22. Hh5. Bx-»3+, 23. többszörös magyar bainok az Kel, Badl. 24. Kf2, B12+, 25. élmezőnyben szerepel a a ver- "xM H^^f^ £ seny első szakasza után a vezo- Bxe4> M KfJi B„e8t 3L Kfg, tést la átvette. Fd5. 32. Badl. Fxaí. 33. Bdft. Van még eay negatívuma az »*"«+. «- Kxn. Bc«+- világos idei bainckságnak. Evek óta elő- feladta! ször fordul elő. hogy a döntő­ben egyetlen vldéld sakkozó sem szerepel. Bemutat luk a verseny egyik érdekes iátszmálát. amelyben a fiatal M Kovács meglepően gyorsan ért el nyerőállást a sö­tét színekkel Flesch lemzetközi mester ellen: Ezen a télen is na© lét­számmal, 71 férfi- és 36 női csapat részvételével kezdőd­tek meg a szegedi teremkézi­labda-bajnokság küzdelmei. A második vasárnapra ez a létszám még Inkább szapo- 10. Dorozsma rodott. mert két csapat u©an visszalépett, de négy új je­lentkezett, s í© most száz­kilenc együttest foglalkoztat a bajnokság. A férfi első osztályú cso­portban már csak a Hódme­zővásárhelyi Honvéd nem vesztett pontot, igaz, ho© a Szegedi Előre az osztályozó miatt még e© mérkőzést sem játszott. A terembajnok­ságban eddig csak két talál­kozó maradt el kl nem állás miatt a férfi és a női cso- Szegeden a Húsipari portokban e©aránt. Technikum tornatermében Az első osztályú csoportok rendezték meg a Csongrád állása: megyei középiskolás fiú röp­labda-bajnokságot A kis Férfiak- mezőnyben — mindössze 1. H. Honvéd 3 71:54 6 három csapat Indult — a 2. Üjszeged! TC 3 69:42 4 Szegedi Statisztikai Technl­3. Sz. Honvéd 3 49:60 4 kum együttese jó játékkal szerezte meg az elsőséget. A „Stati" játékosai sokat ütöttek és a mezőnyben is ü©esek voltak. Csapatuk­ban Dunai, Kovács, Juhász, Altordai, Szekeres, Nagy és Bódis szerepelt. A siker a iátékosokon kívül dr. Pa­lásthy Pál testnevelő tanár lelkes, hozzáértő munkájá­nak eredménye ls. A megyei bainokság má­sodik helvén a Szegedi Ság­vári Gimnázium csapata végzett, harmadik a Szege­di Textilipari Technikum. 1 1 Serttaváeáahoz bél & ssseffctSS húzboltokban kapható. xS. 435. te; £ m HiJ £ Vllásos: Khl. Vd8. Btt. Fe4. gyalogok: 03. (13 g6. h2. (5.) Sötét: Ke7. Vc5. Bf6. Fe7. gya­logok: a7. c«. h« (7.) A fenti állás egv régebbi ver­senyen Jött létre. Világos Indult s szén kombinációval a negye­dik lépésben mattot adott! A múlt heti feladvány megol­dása: 1 Vb8! A mxnbadkai Hotel Valié zenekar VLADISZLAVLJEVIC SZTEVICA vezetésével L hó 14-től 20-tg a Tisza Szállít éttermében vendégszerepel. Belépődíj nincs. Minden kedves vendégünket szere­tettel várjuk. X. S. 525 Használja ki az őszi kedvező Időjárást, újítsa fel házikertjét, háztáji gyümölcsösét Ehhez legnemesebb alma, körte, kajszi, őszibarack, szilvacsemetéket, rózsatőt különböző fajta csemege­szőlő oltványokat, ribizli, málna szaporítóanyagokat biztosít a Szegedi Földművesszövetkezet. Minden mennyiségben vásárolható a fagy beálltáig, a Marx­téri zöldség-gyümölcs felvásárló telepén (volt MEZÖKER). S. 518 SOROKBAN Budapesten volt az orszá­gos Ifjúsági súlyemelő-ba1­nokság, amelyen a Szegedi Spartacus két versenyzője a dobogóra került: a légsúlyú Juhász László 225 kg-mal. a középsúlyú Ördögh István pedig 327,5 kg-mal a harma­dik helyen végzett. Hódmezővásárhelyen első ízben rendezték meg a Szán­tó Kovács János ökölvívó ranlékversenyt. A felnőttek és az ifjúságiak csoportjában öt egyesület versenyzői küz­döttek. A Szegedi Dózsából a még ifjúsági Kovács Lajos győzött, aki ebben a korosz­tályban megszerezte a ver­senybíróság által felajánlott legtechnikásabb versenyző­nek járó tiszteletdíjat. • A Bécsben megjelenő Ar­beiter Zeitung közölte az osztrák labdarúgó-szövetség javaslatát. Eszerint Bécs. Prága, Budapest és Belgrád közösen kérje a labdarúgó ­világbajnokság megrendezé­sét. A cikkíró szerint önálló­an Ausztria, Csehszlovákia. Magyarország és Jugöszlávia sem tudna ilyen nagy világ­versenyt rendezni, miért ne lenetne akkor a VB Közép­Európa fővárosaiban? Bp. Honvéd. Továbbra la Bozsik József marad az ed­ző. A játékosokról az a hír kering, hogy néhányan meg­válnak az e©esülettől, vi­szont fiatal tehetségek ke­rülnek Kispestre, mint pél­dául Kocsis. Pécs. Még mindig tarta­nak könnyű edzéseket. Ér­dekesség: csak Teleki Gyula edző a sérült, aki e© öreg­fiúk mérkőzésén vált harc­képtelenné és valószínűleg porcleválással megoperálják. CsepeL Az edzői tisztet továbbra is Keszthelyi Mi­hály tölti be. Afrikai túrá­ra készülnek. Diós©őr. A Játékosok de­cember végéig szabadságon vannak. Az e©esület veze­tősége még nem döntött, kl lesz Preiner Kálmán edző utóda. MTK. A héten Hidegkúti Nándor Játékosértekezleten vázolja elképzeléseit. Salgótarján. Kocsis után más labdarúgók távozásáról ls beszélnek. Szőkét ismét meg kellett operálni, a jobb kezével van baja a kapus­nak. A Stécé teljes pihenő­re tért. Mészáros József ed­ző elsősorban környékbeli tehetséges fiatalokkal sze­retné kibővíteni a játékos­állományt Dunaújváros. Marosvári Béla marad az edző. Szeret­nének két-három NB l-es képességű játékost igazolni. Szeged. A vezetőség l©ek­szik minél jobban erősíteni. Azt mondják: lesz megfelelő középhátvéd, de nevet e©e­lóre nem közölnek. Most pihen a csapat december 19-én Rábay László vezeté­sével kezdik meg az előala­pozást. A SZEAC jánuár 2-ától két héten át Budapes­ten a Népstadionban alapoz. Ugyanakkor ott lesznek az Eger és a Komló játékosai is. Komló. Szőcs János edző erősítés után kutat. Kapust, középhátvédet és két csa­tárt akarnak szerezni. Eger. Az MLSZ kedvez­ményes átigazolási lehetősé­gét — amelyet a né© fel­jutott e©üttes vehet igény­be ügyesen szeretnék ki­használni. A hangulat elé­gedett; Szentmarj© Tibor marad az edző. Szombathely. Az első csa­pat Játékosaira mind szá­mítanak, ezenkívül három fiatalt Igazolnak. Vitás még. ho© a külföldre szerződött Albert József helyett ld lesz az új edző. Tátrai Sán­dor és Bodola Gyula nevét emlegetik a városban. Va­sárnap a Győrrel MNK­mérkőzésük lesz. Hogyan tippeljünk? Olasz I. osztály Lazlo (15.)—Inter. <1.1 » X Foseia <18.1-Roma (8.1 X 2 Lanercsst (13.1—Mantova <».> 1 Leeco (17.1—SPAL <11.1 X l Milán (10 1—Atalnnta '12.1 1 Naooll <4.1—Casllrrl <3.1 1 Torino (8 >—Florentlna (7.1 x VenezJa (15.1-Tuventus (í.i 8 Olasz L B osztály Genoa (14 V—Varese fl.1 »x Messtna (12.1—Potenza (4.1 X 1 Pale-mo (tl.1-STr.Ddoria <*.) x AC Roozlnna <17.1— Saletrltana (7.1 1 x Verona <181—p-díva flt.l xa 13+1 Francia bajnokság Lyon (18 1—Nantes (2 1 * X A néttr>érkfizések.an leelnkább döntetlen eredménv várható. Zárólelben a <—aontok helyezési szátnát közöltük. OÍL-MAGYAAOASTAG A Magvat Szortaflsta Munkáé oar- Csongrád mez vei ta Szeged városi blzotfi-a ta a asárt lapja. Megletentk tritfé kiv4telév«i mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság cőszerkesTtö dr fdkftt Fottáa. Szerkeszt öséa: ízesed M»«v«r Tanárakeztársa sár útta IS Telefon- 35-35 80-«8 El szakai tel tíon- 35-5* Kiadta a Cso n ff rád Meevel Bankiadé váltalat Felelős Hadé- Kr>árs LáxzM Kiadóhivatal: •ízesed M-aa-í. r» -, -skdztársa. sás út-ta te Telefon: 33-00 81-18 BekttlJdtt Kézl-atoka. nent dr. -Ork mer és nem adunk vissza.! A laoot nv-imta s Szesedt Nvnmda Szeeed. Batrsv »eM<-s-uv tl 73 sz inoix m my reriesztik 3 Cxonerád meeveS aostrt-.lvatalok Befizetés) dlt av hönrora 12 '1 Elrtflíetheta oártnely oostabfatalnál ta Icéb­besltónéL 6 OtL-NlAGUkADMiAG Szerda. 1968. december 14.

Next

/
Thumbnails
Contents