Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-21 / 300. szám
Fontos határozatok az ENSZ záróülése előtt 0 New York (MTI) Az ENSZ-közgyűlés, az ülésszak befejezése előtt, több fontos határozatot fogadott el. A közgyűlés 114 szavazattal elfogadta a Szovjetunió által előterjesztett és a latin-amerikai, afro-ázsial országok csoportja által módosításokkal ellátott határozattervezetet, amely elítéli az államok belügyeibe való beavatkozás valamennyi formáját. Anglia és Málta küldöttsége tartózkodott a szavazástól. A közgyűlés Jóváhagyta a politikai bizottságnak a „koreai kérdésben" hozott határozatát, amelynek megvitatását, akárcsak korábban, most is az Egyesült Államok erőszakolta a bizottságra. Mint ismeretes, az Egyesült Államok megakadályozta, ho© a kérdés me©itatásában részt vegyen a KNDK képviselője és ho© elfogadják 14 ország (e©es szocialista országok, Kongó [Brazzavllle], Kambodzsa, Mali, Szíria) határozatát az amerikai és más külföldi csapatok kivonásáról, valamint az ENSZ koreai bizottságénak feloszlatásáról. Fedorenkó szovjet küldött javasolta, ho© a politikai bizottság határozatához fogadjanak el módosítást, amelynek értelmében a kÖz©űlés határozatot hozna a „koreai kérdés" megvitatásának megszüntetéséről. A közgyűlés 67 szavazattal 19 ellenében, 32 tartózkodással elfogadta a politikai bizottság határozatát. A köz©űlés 56 szavazattal 36 ellenében, 25 tartózkodással elfogadta 18 afroázslal ország és Jugoszlávia közös határozati Javaslatát, amely azt ajánlja, ho© az ENSZ békefenntartó műveletel kérdésének átfogó vizsgálatával bízzák meg a közgyűlés 5. rendkívüli ülését, legkésőbb 1967. április 30-ig. A köz©űlés ugyancsak e©hangúlag jóváha©ta azt a határozatot, amely helyesli a világűr — beleértve a Holdat és más égitesteket — kutatásával és felhasználásával foglalkozó szerződést. Ez a szerződés megállapítja, ho© a Holdat és más égitesteket csupán békés célokra lehet felhasználni. U Thant ENSZ-főtitkár üdvözölte a köz©űlést a határozat elfogadásával kapcsolatban. Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottsága december eleje óta folytatott tárgyalásokat arról a kérdésről, amelyet a közgyűlés a ma©ar kormány javaslatára tűzött napirendre. A javaslat — amelyet a köz©űlés jogi bizottsága és azt követően a köz©űlés plénuma is egyhangúlag elfogadott — az ENSZ programjába Iktatta a nemzetközi kereskedelem programjának fokozatos fejlesztését, az egyes országok kereskedelmi jogainak e©ségesítését. A javaslat vitabevezetőjét dr. Ustor Endre na©követ, magyar küldött tartotta meg. A vita során határozati javaslat került a jogi bizottság elé, amelyet Magyarország és 34 más ország közösen terjesztett elő. A társszerzők között egyaránt voltak afrikai és ázsiai államok, szocialista és tőkésországok, köztük az Egyesült Államok is. A közgyűlés e tár©ban 29 tagú állandó bizottság létesítését határozta el. A magyar kormány kezdeményezése tehát sikerrel járt. December 20-án, az ENSZköz©űlés 21. ülésszakának utolsó napján a közgyűlés elfogadta a ©ánisági bizottság és a ©ámsági tanács több ajánlását, majd megtartotta záróülését U Thant kitart javaslatai mellett a vietnami kérdésben 0 Saigon (MTI) B—52-es amerikai nehézbombázók kedden hajnalban Ismét támadták a vietnami demilitarizált övezet déli részét, az 1954-es genfi e©ezmény értelmében különleges védettséget élvező területet. Thunderchief F—105-ös vadászbombázók hétfőn a VDK területén ismét bombázták a Vinh és Dong Hoi között húzódó vasútvonalat, amelyet már e©szer elpusztítottak, de Észak-Vietnam lakossága az elmúlt hónapban újra helyreállított. 0 New York (MTI) U Thant közvetlen környezetéből szerzett értesülések szerint — írja a DPA — a világszervezet főtitkára továbbra is szilárdan kitart három pontból álló javaslata mellett, amelynek értelmében bármiféle tár©alás megkezdésének előfeltétele: a VDK amerikai bombázásának beszüntetése, a hadműveletek fokozatos megszüntetése és az, ho© az Egyesült Államok tárgyalópartnernek Ismerje el a DNFF-et. A francia hfrü©nökség biztos forrásból ú© értesült, ho© U Thant közölni fogja Washingtonnal; haszontalanok lesznek mindaddig azok a lépések, amelyeket az amerikai kormány vár tőle, amíg az esetleges tár©alópartnerrel nem közölheti, hogy az E©esült Államok jelentős módon engedett eddigi álláspontjából. IICSKP Központi Bizottságának állásfoglalása eddigi antileninlsta és főképpen nacionalista politikájukat, amely a munkásmozgalom e©sége ellen irányul. A KKP vezetői támadásalkat elsősorban az SZKP és más testvérpártok ellen irányítják. A CSKP KB foglalkozott a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása összehívásának kérdésével, és több testvérpárt nézetével összhangban, egyetért a tanácskozás összehívása előkészítésének meg©orsításával, a testvérpártok legszélesebb körű részvételével. 0 Prága (MTI) December 19-én és 20-án tartotta a CSKP KB plenáris ülését. A Központi Bizottság meghallgatta V. Kouckynak, a CSKP KB titkárának a nemzetközi kommunista mozgalom jelenlegi helyzetéről és a Kínai Kommunista Párt vezetői eljárásának következményeiről szóló tájékoztatóját, és álláspontját határozatban lefejezte kl. A CSKP KB-nak az a véleménye, ho© a KKP vezetői tudatosan fokozzák ÁLLAMI GAZDASAGOK, TERMELŐ SZÖVETKEZETEK. EGYÉNI TERMELŐK! A Mezőhegyes! Cukorgyártői azonnal korlátlan mennyiségben vontatóval és vasúton e©szer préselt nyersszelet métermázsánként 5 forintos, kétszer préselt nyers szelet vasúton 9 forintos árban járműbe rakva megrendelhető. A vonatfuvar a vásárlót terheli. Megrendelés Írásban, va© telefonon azonnal. k 426 Mezőhe©esl Cukor©ár Sukarno beszéde 0 Djakarta (MTI) Sukarno indonéz elnök kedden, hónapok óta elsőízben jelent meg hívei előtt, és intézett hozzájuk mozgósító beszédet Az elnök palotájában fogadta az Indonéz Nemzeti Párt ifjúsági szervezetének 1500 tagú csoportját Kijelentette, ho© tovább halad a maga útján — „nem fog meghátrálni". Az elnök hevesen támadta a Kami szélsőjobboldali diákszervezetet amely Sukarno lemondását és bíróság elé állítását sürgeti. U©anakkor bírálta Mashuri felsőoktatásügyi minisztert ls. Mint ismeretes, Mashuri volt az, aki az Indonéz forradalom befejezettségét nyilvánította kl, és követelte az elnök hatalomf osztását Beszéd közben Sukarno fel©űrte ingujját és felhevülten kiáltotta, ho© „Mashuri ellenforradalmár". Burkoltan bírálta saját kormányát ls, mert az szemmelláthatóan élvezi a nyugati hatalmak támogatását Az AP a beszéd ismertetésének kapcsán megjegyzi, politikai megfl©elők közül sokan ú© vélekednek, ho© a Sukarnóhoz hű és a Sukarno-ellenes erők elkerülhetetlenül összecsapnak, hacsak Suharto tábornoknak nem sikerül beavatkoznia. ítélet a Sobibor-perben • Hagen (MTD A tervezettnél pontosan egy évvel később hirdettek ítéletet a sobiborl (Len©elország) koncentrációs-tábor SS-©ilkosainak perében. A Nyugat-Németország-! Hagenben az ügyet tár©aló bíróság esküdtszéke kedden délelőtt a 11 vádlott közül 6-ot bűnösnek mondott ki, minte© 150 000 zsidó meggyilkolásában. őt vádlottat „megfelelő bizonyítékok hiányában" felmentettek. Mint emlékezetes a per fővádlottja. Kurt Bölender ez év októberében cellájában ön©ilkosságot követett el. Kari Frenzel, volt SS-őrmestert életfo©tlglanl börtönbüntetésre ítélték, öt vádlott-társa — két volt SS-tiszt és a sobibori tábor három voll őre — 3—8 évig terjedő fe©házbüntetést kapott. Koszigin Ankarában (Folytatás az 1. oldalról.) dult a szovjet kormányfőhöz. Kiemelte ho© a török— szovjet kapcsolatok majdnem fél évszázados történetében most látogat el először szovjet minisztereinolt Törökországba. — A török kormány és a török nép őszintén óhajtja a Szovjetunióhoz fűződő jószomszédi kapcsolatok fejlődését — folytatta Demirel. Nem kételkedünk abban ho© ezek a kapcsolatok elősegítik a békét és a nyugalmat térségünkben és világszerte, s hasznosaik országaink számára. Koszi gin válaszában megköszönte a szívélyes fogadtatást majd í© folytatta: — Látogatásunkat a jóakarat és a barátság jellemzi. — Azért érkeztünk ide, ho© találkozzunk és eszmecserét folytassunk önnel és a Török Köztársaság más államférfiaival. Szeretnénk megszilárdítani a szovjet—török kapcsolatoknak az utóbbi években történt pozitív alakulását, sőt ahol lehetséges, tovább haladni e kapcsolatok fejlesztésében. Ezután Koszigln DemJrel kíséretében szállására, a török' külügyminisztérium villájába hajtatott A feldíszített útvonalakon a török főváros lakosai melegen üdvözölték a szovjet vendégéket Koszigin szovjet miniszterelnök kedden megkoszorúzta Kemal Atatürk, a Török Köztársaság első elnöke mauzóleumát U©ancsak kedden megkezdődtek a hivatalos tár©alások Koszigin szovjet miniszterelnök és Demirol török kormányfő között ÖSzovIetunié Legfelső Tanácsa Elnökségének ülése 0 Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége keddi ülésén jóváhagyta Nyikolaj Podgornij elnök tevékenységét legutóbbi ausztriai látogatása során. Podgornij beszámolójában hangoztatta: a bécsi tár©alások bebizonyították, ho© az osztrák fél nézetei egyes nemzetközi kérdésekben azonosak a Szovjetunió nézeteivel. Ide sorolta az atomsorompó szerződést, a kelet-nyugat közötti feszültség enyhítését éa az atomfegyver kísérletek összes faj tál nak beszüntetését A Legfelső Tanács ugyancsak Jóváhagyta a nemrégiben Angliában és Kambodzsában járt parlamenti küldöttség tevékenységét. Walter Uibricht a kongresszus előkészítéséről 0 Berlin (TASZSZ) Walter Uibricht a Német Szocialista E©ségpárt Központi Bizottságának plénumán elhangzott záróbeszédében kijelentette: a VII. pártkongresszus előkészítésiében a legfontosabb az, ho© a vezetőket és a dolgozókat tevékenységükben a szocializmus gazdasági rendszerének elvei vezéreljék és erőfeszítéseiket a szocializmus építése befejezésének szenteljék. Hangsúlyozta, ho© a népgazdaság minden területé* következetesen meg kell valósítani ax új gazdasági rend, szert Klaus kancellár tobb szocialista országba látogat „Egy elnök halála" 0 New York (MTD Jacqucline Kennedynek, a meg©ilkolt elnök özvegyének keresetét az „Egy elnök halála" című könyv kiadásának betiltása kérdésében december 27-én tárgyalja egy New York-i bíróság. A Reuter jelentése szerint a Kennedy család a hosszú könyvből tulajdonképpen csupán né© oldalt kifogásol. Ez a né© oldal a következő részletekkel foglalkozik: Kennedynének Johnson elnökről alkotott protréja. amelyszerint Johnson e© kulturálatlan, faragatlan ember, aki mohón kapott a hatalom után. U©anltt áll, ho© Kennedyné az elnök vérével átitatott ruhát akarta hordani, „hadd lássák, mit követtek el". Ezután a titkosszolgálatot bírálta, amely tehetetlennek bizonyult U©anezen a négy oldalon jut még kifejezésre bizonyos „kellemetlen érzés", amely Kennedy szenátorban és Johnson elnökben kölcsönösen alakult ki egymás irányában. Értesítjük kedves fogyasztóinkat, hogy XII. hó 22-től félzsíros étkezési tárónk változatlan áron, 1 kg-os csomagolásban, ízléses műanyagtasakban kerül forgalomba, mely az eddiginél higiénikusabb, biztonságosan szállítható, biztosítja az étkezési túró eredeti állagát Kóstolta meg Ön is! Cs. m. Tejipari Vállalat. H. 140 307 0 Bécs (MTD „1967-ben egy sor, keleteurópai országokba szóló meghívásnak készülök eleget tenni" — jelentette ki Klaus osztrák kancellár keddi bécsi sajtóértekezletén az MTI tudósítójának kérdésére. Elmondotta, ho© a lehető leghamarabb, í© előreláthatólag február végén—március elején látogat el a Szovjetunióba. Később viszonozni szándékozik Maurer román, s Cyranikiewicz len ©el miniszterelnök bécsi látogatását egyidejűleg meghívás* van Budapestre és Szófiába. A jövő év folyamán látogat Ausztriába Tito Jugoszláv köztársasági elnök. — „O© vélem, ho© e gazdag utazási program ls jellemző ax osztrák külpolitika keleteurópai aktivitására" — mondotta válaszában. Klaus igen pozitívan Ítélte meg a néppárti kormány nyolchónapos munkájának eredményeit Megegyezés az FKP és a baloldali szövetség közölt 0 Párizs (MTD Megállapodással értek véget a Francia Kommunista Párt és a demokrata—szocialista baloldali szövetség vezetőinek tár©alásai a márciusban esedékes parlamenti választásokon való együttműködésről. A megállapodás megkötésének a választási taktikán túlmenő jelentőségét az adja, ho© 1936, a népfront időszaka óta most történt először, ho© a baloldal fontosabb politikai erői a kommunistákkal együtt Ilyen e©ezményt írtak alá. A megállapodás a múlt hét keddjén kezdődött tárgyalások eredménye. A CSM. TEJIPARI VÁLLALAT XII. 20-tól ISMÉT új termékkel kíván kedveskedni FOGYASZTÓINAK. »/i kg-os ÍZLÉSES, HIGÉNIKUS CSOMAGOLÁSBAN SZÉP KIVITELBEN, KELLEMES JELLEGZETES ÍZŰ, JÖ MINŐSÉGŰ TE AS AJTÓI HOZ FORGALOMBA 42.— ft/kg-os áron. KÓSTOLJA MEG AZ ÖN ÍZLÉSÉT IS KIFOGJA ELÉGÍTENI. CSM. TEJIPARI VÁLLALAT angol lap a kínai-amerikai acélügyletről 0 London—Washington (MTI) Donnis Bloodworth, az Observer singapore-i tudósítója olyan értesüléseket szerzett, amelyek szerint a Kínai Népiköztársaság több ezer tonna acélt adott el az amerikaiaknak, s a vásárlók az acélt új dél-vietnami katonai és légitámaszpontok építésére használják fel. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője — a Reuter szerint — kijelentette „igen szkeptikusan fogadja az E©esült Államok kínai Bcélvásárlásaira vonatkozó híreszteléseket". A Kínai Népköztársaság londoni diplomáciai képviseletének szóvivője rágalomnak minősítette a lapjelentést. Kedden a pekingi stadionban — amely a „kulturális forradalom" kezdete óta szinte mindennap politikai gyűlések színtere — újabb százezres nagygyűlést tartottak „Peng Csen, Liu Ting-ji, Lo Zsuj-csing és Jang Sangkun bűneinek leleplezésére". 2 0ÉL-MAGYARORSZÁG szerda, 1966. december U.