Délmagyarország, 1966. december (56. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-20 / 299. szám
BRBfn Bz esélyes csapatok győztek Ma kezd a SZEAC A Szegedi EAC labdarúg® csapatának játékosai háromhetes pihenőn voltak. A la® darúgók szabadsága ma lejár, és megkezdődnek az 1967. évi NB l-es küzdelmekre az előkészületek. Az együttes idén december 20-a és 29-c között hat előalapozási edzésen vesz részt: kedden, szerdán és csütörtökön lesz foglalkozás a Tisza-parti stadionban. .Az előalapozáson csak a régi játékosok vesznek részt, akik tavaly is szerepeltek a csapatban. Az igazolásra kerülő labdarúgók csak január 2-án kapcsolódnak majd bele a munkába, amikor a SZEAC Budapesten a Népstadionban megkezdi az edzéseket A szegedi teremkézilabdabajnokság harmadik fordulójában az első osztályú mérkőzéseken az esélyesek győztek. Talán csak az számít meglepetésnek, hogy a SZEAC férficsapata kétvállra fektette az UTC-t. (Az UTC tartalékkapussal állt ki.) A falusi együttesek derekasan küzdöttek, de sem a Dorozsma, sem a Mórahalom nem tudott pontot szerezni. Férfi I. osztályú eredm® nyek: Szegedi EAC—Dorozsma 25:24 (14:12). Vezette: Varga. SZEAC: Patakfalvl — Cslszér, Ormos, Blazsó, Göb, Tamás, Szekeres, Kovács Gy. Dorozsma: Zádori — Árendás, Acs G., Acs I., Ézsiás, Kovács J., Dézsi J., Csaba. Mind a két csapatban több cserejátékos szerepelt, és ezért végig élénk iramú volt a mérkőzés. Sze-edl EMERGft—Szegedi Spartacus 26:17 (16:7). Vezette: Szedő. Szegedi Honvéd—Dorozsma 21:19 (13:10). Vezette: Farkas. Szegedi EAC—Újszeged! TC 22:19 (12:6). Vezette: Hajdú. Szegedi Előre—Szegedi Építők 20:17 (11:8). Vezette: Czikkely. Női I. osztályú eredm® nyek: Hódmezővásárhelyi Spartacus—Szegcdi Vörös Meteor 14:6 (5:4). Vezette: Tóth T. Spartacus: Fodorné — Baranyiné, Oláh J„ Báló, Tóth, Galgóczi. Meteor: Kovács Enikő — Járay, Kedves, Schermann, Rosta, Kovács Katalin. Az NB Il-es vásárhelyi játékosok sokat dobtak kapura és a második félidőben látottak alapján biztosan nyertek. Hódmezővásárhelyi Spartacus—Hódmezővásárhelyi Helyiipar 24a (8:2). Vezette: Kiss. Szegedi Textilművek—Szegedi Vörös Meteor 11:7(5:4) Vezette: Szedő. Szegedi Textilművek— Hódmezővásárhelyi HelyiIpar 21:8 (9:4). Vezette: Halász. Szegedi EAC—Mórahalom 13:10 (6:7). Vezette: Dobóczky. SZEAC: Kókainé — Bokor, Csirik, Bessenyei, Tóth, Száméi, Papp. Mórahalom; Babarczi — Hajdú, Varga, Tóth, Bende, Takács. Nehéz győzelem. Győr-Szombathely 2:0 (1:0) Szombathelyen vasárnap tízezer néző előtt, Soós G. vezetésével került sor a két NB l-es labdarúgócsapat Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzésére. A Győri ETO győzött, és ezzel bekerült a döntőbe, ahol a Ferencváros lesz az ellenfele. Győr: Tóth — Szániel, Orbán, Izsáki — Nell Kiss — Stolcz, Varsányi, Saaló, Győrfi, Keglovich. Szombathely: Szarka — Szabó B., Szántai, Mérlegen a szegedi lahdarúgág A Spartacus a vártnál gyengébb volt Amikor 1965-ben a Szegedi Spartacus labdarúgócsapata a Szentesi Kinizsi előtt két pont előnnyel megnyerte a megyei bajnokságot sokan mondogatták: — Ez az együttes az 196® os NB III-ban jó középcsapat lesz. már csak azért is, mert megfelelően erősítettek. A jóslatok, sajnos, nem Váltak be. Az együttes gyenge összteljesítménnyel csak a tizenharmadik helyen tudott végezni. A lÓ'enge teljesítményt a számok is hűen tükrözik: 30 mérkőzésből 8 győzelem, 8 döntetlen és 14 vereség. De n gólarány la erre mutat A 29:13 azt igazolja, hogy sem a védelem, sem pedig a támadósor nem tudta kiel® gftően ellátni feladatát A csatársor meddőségére jellemző. hogy az utolsó tíz mérkőzésen . csak két gólt ért el, azokat ls védőjátékos, Portörő és Varga rúgta. Mivel magvarázható a gyenge szereplésT Mindenekelőtt azzal, hogy az átigazolások során több idegenből szerzett játékos került a csapatba, de már az első mérkőzéseken kitűnt, hogy az új szerzemények nagy része játéktudásban nem üti meg az NB III-ban megkövetelt mértéket. Így került sor 22 játékos szerepeltetésére, ami erősen hátráltatta az együttes egységének kialakítását. Bár a tavaszi forduló második felében kissé előrehaladtak és az idény végén a tizedik helyre küzdötték fel magukat. Oj edzőt is kapott az együttes Nyári Tibor személyében, aki azt a célt tűzte a csapat elé, hogy az „újakat" beépítve olyan együttes alakuljon kl, amely a legjobbakkal szemben is megállja a helyét. Ebből azonban több okból nem lett valóság. De volt még ami erősen kihatott a gyenge szereplésre. A csapatból hiányzott a lelkesedés és a küzdeni akarás. Etát még az is tetézte, hogy a játékosok zöme sokszor fegyelmezetlenül viselkedett Alig-alig akadt mérkőzés, ahol ne fordult volna elő felírás, figyelmeztetés, vagy netán kiállítás. Az NB III sportszerűség! versenyében a Spartacus a tizenhatodik helyen végzett Az MNK-t is hamar befejezték. Már az első fordulóban vereséget szenvedtek a Kiskunfélegyházi Vasastól. A szakvezetés úgy véli, hogy a csapat megérett a teljes átszervezésre. Etáért máris döntő lépéseket tettek a jövő évi együttes kialakítására. A következőkkel erősítenek: Véber, Bába, Sándor és Borbély (Szegedi Honvéd), Stefán, Megyesi és Csányi (Kiskunfélegyházi Honvéd). Befejezett tény, hogy j® vőre Nyári Tibor helyett Kalmár György vezeti majd a Spartacus edzéseit, akinek munkájától fejlődést és az eddigieknél jobb eredményt várnak. Az első csapat kialakítására jelenleg mintegy huszonöt játékos áll rendelkezésre. Január 8-án kezdik el az alapozást az új edző irányi tásávaL Solti Mihály S=0=R=0=K=B=A=N Szegeden január közepén labdarúgó játékvezető-képző tanfolyam kezdődik. Akik a tanfolyamon részt akarnak venni, levélben jelentkezzenek Szeged I. Postafiók 84. címen. Az Európai Atlétikai Sz® vétség elkészítette a jövő évi nemzetközi programot. A számunkra érdekesebb események a következők: Július 22—23: Magyarország—Lengyelország válogatott ifjúsági viadal Budapesten. Július 23: Nemzetközi ba ratoni verseny Szegeden Július 23: Magyarország—NSZK női válogatott viadal Budapesten. Július 29 —30: Magyarország—Anglia Érdekességek a teremből ..AZ OLIMPIAI ESZMEÉRT..." A két szegedi NB 11-es íérficsapat tekemérkőzésére az Építők erősen tartalékosán állt kl, s Így az Előre simán nyert. — Mi a terembajnokságban mindig csak az olimpiai eszméért játszunk — magyarázta Szatmári Emil, az Építők edzője. — A részvétel a fontos és nem az eredmény... Ma jd nyáron a szabadtéri bajnokságban, remélem, megint kitesznek magukért a fiúk. MEGFIGYELŐK A harmadik fordulóban több csapat panaszkodott a versenybíróságra. A szoros eredmérnvel végződött mérkőzések után azt kifogásolták, hogy az eredményt pontatlanul jegyezték. A zsűri ezzel kapcsolatban közli, hogv a csapatok megfigyelőt küldhetnek a jegyzőkönyvvezető mellé, ha már nem bíznak meg a jegyzés hitelességében ... VESZÉLYESSÉGI PÓTLÉK Kómár József fiatal makói játékvezető minden szombaton és vasárnap beutazik Szegedre, hogy bíráskodhasson. Reggeltől estig kinn van a tornacsarnokban, és ha valamelyik játékvezető esetleg nem jelenik meg. rögtön „beszáll" ... Vasárnap délután például egyfolytában másfél órán át volt góljelző. Mivel az egyik férfi mérkőzésen a csatárok renge'eget dobtak mellé, egy néző megjegvezte: — Ennek a fiúnak veszélyességi pótlékot kellene fizetni, mert a végén az egyik lövés még eltalálja... M. K. férfi és női válogatott verseny Budapesten. Október 7 —8: Magyarország—NDK válogatott verseny Budapesten. • A magyar televízió karácsonykor teljes egészében újra közvetíti a magyar— brazil VB válogatott labdarúgó-mérkőzést. Az év legnagyobb sporteseményei közül megelevenítik még a budapesti atlétikai Európa-bajnokság legérdekesebb jeleneteit. • A Tatabánya labdarúg® csapata Bécsben az Austria ellen barátságos mérkőzésen 1:0 (0:0) arányban nyert A gól a befejezés előtt négy perccel esett Szabó lövés® bői. • Hétfőn Pozsonyban sorsolták a labdarúgó Középeur® pai Kupa negyeddöntőjét. A párosítás a következő: Tatabányai Bányász—Florentina (osztrák, illetve jugoszláv játékvezetőkkel). Dinamó Zagreb—Austria Wien (olasz— csehszlovák), Szarajevó—Újpesti Dózsa (csehszlovák— olasz), Lazio (Róma)—Szpartak Trnava (magyar—osztrák). A mérkőzéseket április l-ig kell lejátszani. Mester — Gyarmati, Homolya — Szabó S., Himer, Hegedús. Iszák Tóth. Enyhe hazai fölénnyel kezdődött a játék, mégis a 15. percben a győriek értek el gólt: Keglovich szögletrúgásból kapu elé ívelt és a la® dát a jól helyezkedő Varsányi befejelte. 1:0. Utána megélénkült a küzdelem, valamivel a vendégek vesz® lyeztettek többet Szünet után a Szombathely került fölénybe, a győri védelem nagy munkában volt A hazaiak azonban nem tudtak egyenlíteni, pedig több jó helyzetük is volt. Az utolsó negyedórában is többet kezdeményezett a Szombathely. Már úgy látszott, hogy nem változik az eredmény, amikor a befejezés előtt egy perccel egy eléggé váratlan ETO-támadás k® vetkezett. A szélre húzódott Szabó beadta a labdát, és Gvőrfi közelről a béiAv*, lőtt. 2:0. Tiszasz*get nyerte a serleget Tápén vasárnap a Juhász Gyula Művelődési Otthonban rendezték meg a szegedi járási Hazafias Népfront Kupa asztaliteniszversenyt Ezen öt községből negyvenöten vettek részt A férfiszámokban az ásotfhalmiak, a nőknél pedig a tiszaszigetiek voltak a legeredményesebbek. Férfiegyes: 1. Horváth Lajos, 2. Csiszár Sándor, 3. Vámos András, 4. Barsi László (mind Ásotthalom). Férfipáros: 1. Csiszár Sándor, Nyerges Károly, 2. Horváth Lajos, Barsi László, 3. Rózsa Géza, Lábecz László (mind Asotthalom). 4. Széli Béla, Gyapjas Sándor (Tiszasziget). Női egyes: 1. Jávor Olga (Tiszasziget), 2. Link Márta (Dorozsma), 3. Link Anna (Dorozsma), 4. Bodó Márta (Tiszasziget). Női páros: 1. Jávor Olga, Bodó Márta (Tiszasziget), 2. Link Anna, Link Márta (Dorozsma). Vegyespáros: I. Link Márta, ifj. Link Mihály (Dorozsma), 2. Jávor Olga, Ferenczi Béla. 3. Bodó Márta, Bódi Ferenc, 4. Kocsis Margit, Gyapjas Sándor (mind Tiszasziget). A résztvevők sok Izgalmas mérkőzést vívtak, de a legizgalmasabb mégis az volt, amikor a verseny végén n versenybíróság asztalánál Török Ferenc, a járási TS kiküldöttje összeszámolta, hogv melyik község hány pontot szerzett. Az egvesületek közötti versengésben a tiszaszigetiek bizonyultak a legiobbnak 47 ponttal. Mögöttük mindössze egv ponttal maradtak le az ásotthalmiak, harmadik helyen a dorozsmai együttes végzett 36 ponttal, negvedik Tápé, ötödik pedig Algyő. RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió 4.30 Hírek. 4.32 Hainaltól regKelig.. 5.09 Hírek. 5.30 Reggeli krónika. 5.53 Falurádió. 6.03 Hírek. 6.30 Hírek. 7.00 ReggeU krónika II. 7.15 Körzeti Időlárás. 1.30 Ül könyv, k. 8.00 Hírek. 8 0) Műsorismertetés. 8.20 Zenekari muzsika. 8.50 Hol történt? 9.00 Harsan a kürtazót 9.42 Operet tekből. 10.00 Hírek. 10.10 Népi muzsika. 10.50 Dobd Zsotev bolgár író mlnlatűrlel. 10.10 Fúvósmuzsika. 11.32 A Tátrai-vonósnégyes látszik. 11.57 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek. 12.15 Stefánia Woytowlez és Mark Relzen énekel. 12.45 Kisváros fákkal. 13.00 A buda-erii színházak műsora 13.03 Könnyűzene. 13.40 Vita a szakmunkásképzésről. 13.55 A rút kis kacsa. Mese'áték. 14.30 Énekkari hangversenvekből, ]5.o« Hírek. 15 15 Zenekart muzsika. 16.00 Nézze meg. pénzt ad érte! 16.04 Rádlólskola. 16.57 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek. 17.15 Ebe Stignanl-hangversenv. 17.40 Tanú az egész világ. Dokumentumműsor. 18.25 Könnyűzenei híradó. 19.00 Estt krónika. 19.30 A Szabó család. 20.00 Az Állami Népi Együttes műsorából. 2Ö.S9 Két jelenet. 20.55 Hírek. 21.00 Házimuzsika. 22.00 Hírek. 22.20 Sporthírek. 22.25 Egy éj Velencében. Részletek. 23.1.1 Medltá. ciók. 23.23 Zenekart muzsika. 24.00 Hírek. 0.10-0.25 A vidám vásár. Filmzene, részletek. Petőfi Rádió 4.30—7.58 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. Közben: 6.296.30 Torna. 10.00 Bécsi Ünnepi Hetek. 1966. A Bécsi Szimfonikus Zenekar Mozart-hangvcreenve. — n. 11.15 Jacobi—Martosa Sybill - az I. felvonás fináléja. 11.28 Bankett. 11.38 Natv sláge. rek — nagv sikerek. 12.19 Há. zunk tála. 12.34 Népi muzsika. 12.37 Zongoraművek 13.47 Vízállásjelentés. 14.09 K-Hőtől ha. tirj ... 18 MO Hírek. 18.10 Hang. Iemezgvűjtők húszonree. 18.30 Munkásakadémia. 18.54 Dávid Ol-ztrah lemezeiből. 19.84 Jó é1« szakát, gyerekek! 70 00 E-ti kró. nlka. n. kiadás. 20.30 Ritmtkug percek. 20.57 A halhatatlanságpróba. Rádiókomédia. 22.00 A tompái tamburazenekar látszik. 22.20 A szép könyv. Riport. 22.39 Kádár Kata. Operarészletek. 23.00-23.15 Hírek. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 9.00 Tskola-tv. Környezetismeret. Olvasás. (Alt. Isk. H. oszt.l Kisdobosok között. 14.30 Környezetismeret. (Ism.) 17.13 őfelsége a csecsemő. A Magyar Hirdető kisfilmje. 17.20 Pályaválasztási tanácsadó. 17.50 Hírek. 17.55 Játék és matematika. Dr. Rénvl A'fréd műsora. 18.25 Hírős történet. Kisfilm. 18.45 Esti mese. 18.55 Molr.ár Gál Péter színházi tegvzete. 19 05 Shak -soeareBrecht- Coilolonus. Kétrészes tragédia. Közvetítés a fővárosi Nemzeti Színházból. <14 éven feIliteknek.) A szünetben: A Tvhlradó. Szolidaritás Vietnammal. Rirertműsor. 21.50 Ül könyvek. 21.55 Munkások, szakszervezetek. világkereskedelem. Beszélgetés sz SZVSZ budapesti értekezletének résztvevőivel. 22.10 Tv-hladó. n. kiadás. Jugoszláv televízió 17.50 Heti szemle albán nveL ven. 18.20 Rlportműsor Néphadseregünkről. 18 40 Kedden esto. 19.00 A nagyvilág a képernyőn, 19.40 Városaink. 19.54 Jó élszakát. gyerekek! 20.00 Hírek. 20 1( Vietor Huvo: Nyomorultak. I. rész. Az. Olasz Televízió műsoa ra. 21.10 Mozaik. 21.50 Hírek. Román televízió 17.00 Iskolások műs>ra. 77.59 Hirdetések 10.00 Tv-hlradó. 18.39 Előzetes bemutató » Csak a fiúk az okai című tvlátékbóL 18 39 Színházi közvetítés. Anyakönyvi hírek t KERÜLET Házasság: Baltv Miklós és Bokor Jolán. Bicskei Gábor István ás S&rosdi Ildikó Anna, Koncz János Péter és Csontos Anna. Jelenfl Artal és Végvári Márta Viktória. Jaksits László István és Balogh Ilona, Felső Pál Zoltán éa Hochtedter Ilona házasságot kötöttek. Születés: Szepesi Józsefnek és Vass Lídiának Ildikó. Radlcs Józsefnek és Tóth Honának J® zsef. Rákóczi Lajosnak és Szekeres Rozáliának Lajos Károly, Subicz Ferencnek és Vecsei Lídiának Ferenc. Szentesi Aron nak és Horváth Erzsébetnek Edit. dr. Ballá Sándornak és Komlós Máriának Edina. Erdödi Sándornak és Dörmő Honának Hona. Jánosi Zoltánnak és Frldrlch Máriának Zoltán György. Nagy Lászlónak éa Német Ilonának Zsuzsanna. Petrás Mihálynak és Boros Erzsébetnek Zsuzsanna Mónika. Dékánv Lajosnak és Majoros Rózsának Hdlkó. Vánv) Gábornak és Dobó Máriának Gábor Sándor. Takács Jánosnak és Tóth Arankának Attila Sándor. Marót! Istvárnak és Bakos Gizellának Tünde Simon Sándornak és Szabó Máriának Mátvás. Csáki Ferencnek és Csfk Erzsébetnek Andrea Márta. Kovács Lászlónak és Márki Ilonának Hona. Vőnekl Gézának és Hegyközi Klárának Zoltán. Németh Ferencnek és Farkas Valériának Ferenc. Tóth Endrének és Faragó Ágnesnek Endre. Matkó Istvánnak és £JMr«h Máriának Iván András. Miklós Józsefnek és Kanvó Erzsébetnek József. KlssPatik Józsefnek és Dudás Margitnak Tünde Margit. Mlhálv Gábornak és B'harl Borbálának Ágnes. Széli M'bálvnak és Molnár Máriának Ildikó. Kuti Imre Gusztávnak és Dobó Hajnalkának Ágnes. Farkas Istvánnak és Molnár Magdolnának Magdolna, Srolka Lajosnak és Sulik Kstallnnek Róbert Attila. T.őrinez Istvánnak és Paop Annának Zsclt István. Nagv Kálmánnak és Harmati Piroskánok Ertti. Molnár Lás'lőnok és Farkas Juliannának Csaba Zsolt. T<már Józsefnek és Toting-r Máriának Hedvig. Lnlv Józsefnek és Tamási Rozáliának Emese. Tanács Igy kelleti volna tippelni! 1. Lazio—Intern. 10 1 2. Fopgla—Roma 2:2 x 3. I.anerrssl—Mantova 2:2 x 4. I.ecco-Spal 1:1 x 5. Milán—Atalanta 0:0 x 6. Napoli—Cagliaii 10 1 7. morlno—Florentina 2:2 x 8. Venezla-Juventus 0:2 2 9. Genoa—Va-csa 2:0 1 10 M-ssIns—Patanza 4:1 1 11. Palermo—S.ampdorla 0:1 2 12. AC Regglana-Salernitana 3:1 I 18. Verona—Padova 9:0 x 14. íven—vantes 1:2 2 13 plusz 1 éa 13 találatot senki pem ért eb A 12 találatos szelvények száma 20 darab. F.zek nyereménve a nyereményllleték levonása után 34 527.— forint. 11 találata 340 fogadónak volt. Ezek nyereménye a nvereménvllleték levonása után 8'2.— for'nt. A 10 talá'atos szelvények száma 3752 darab, a nyeremény é-ze! vényen kint a nyereményilleték levonása után 111.— forint. Az I0C0 forinton aluli nyeremények kifizetésére december 24-től az 1000 forin'on felüliekére december U-től kerül sor. (MTI) Korszerűen berendezett ÚJ CSILLÁR BOLTUNK m MEGNYÍLIK °-»ged. Kárász u. 14. Csongrád megyei Vegyes Iparcikk. Klskcr. Vállalat H. 122 178 Györgynek és Komócsin Ere*® betnek István György. Lakat 4 Kálmánnak és Martocsán Erzsébetnek Kálmán. Dobó Latosn-* és Csár.vl Piroskának KataLa Tünde nevű gyermekük született. Halálozás: Horváth* Béla, Lichtenthál Gyula. Blszelt íré Szepesi Hdikó. Klemen I-ászldy Klrálv Vilmos, dr. Erdélyi Mlháljné Könlg Hona. Fogas Jó* nos Horváth János, Nagy Ands rásné Gulyás Mária, Szil ág-d Etelka. Keresztesi Józsefné Vara ga Mária. Szűcs Vendelné Sebők Anna KIrch Miklós. Kovács László Ferenc. Subicz Ferene, Kcváes Imre. dr. Barscházl Ödönné Kocsis Róza. Bóka G6za, Rimávecz János. Dudás Sándor András. Márl István. Pál ff y István. Berta Imréné Szécsl Mária. Dékánv István. Oláh Emő, Kovács Benő. Szálkai Benő. Lajos János József elhunytak. II. KERÜLET Házasság: Ökrös Mátyás «a Frank Veronika. Tarl Mátvás László és Gyarmati Erzsébe'. Báló Mihály és Rohony Ágnes Márta. Geleta Mátvás és Sólya Ugró Jolán. Stefán Mihály és Kővágó Mária Hona. Katz Jenő és Burunkal Erzsébet. AndrásBéla és Temesvári Rozália házasságot kötöttek. Halálozás: Molzes József. Varga istvánné Csűri Veronika élhunytak. III, KERÜLET Házasságkötés: Battanes Sándor és Schmidt Terézia házasságot kötöttek. Születés: Klspéter Istvánnak és Csehó Évának Zoltán. Kelemen Lászlónak és Dobó Margitnak László. Patlk Jánosnak és Krelnlkcer Máriának Gabriella. Volfort Károlvnak és Török Teréziának Róbert György. Beks István Lászlónak és Verebe-) Irénnek Éva Heeedfls Istvánnak és Fekete Viktóriának Márta, Dobó Dezsőnek és Schramek Julannánnk Judit nevű gyermekük 8Zf)!e*ett. Halálozást Hehreeenl Antal, Oádzer József. Magvar Nándor, Székely Kntatin. Somoevi T,ászIóné Klrálv Fte'Ua. Tóth Vtneéné Szannanos Rozália. K?s .Tőz-efné Kenet Rozália. B—á»b F-renc Farkas Ferenc. Cenelc János. Sznbő Antal. Takó Ferenc elhunytak. 0£L-MAGr4ftOJISr4« A Magyar Szocialista Munkásoar- Csongrád megvet ét •reged! városi bl/oita4-n ta a -anáes lapla. Megjelenik h*tfö kivételével mindennap •zerkesztt a szerkesztő bizottság Főszerkesztő or lök öt Zoltán, Szerkesztőséé: •Izeeed Mnevar TaoAogköztársasáe űtta 10 Telefon: 138-33. 130-03 Éjszakai telefon: 135-Oé Kiadta a Csone. art Megvet bankiadé Vállalat Felelős kiadó- Kr - Art Unit Kiadóhivatal: Szesed. Magva- ra ) 1 -aköztárusáé útla 10 Telefon: 135-00. 131-16. (Béküljön Kéztaaioka* nem ér. türk mee és nem adunk viasza.) ö laoo, nvomla a Szegedi Nvomda Szeged. Ra'rsv Zs'U-szrv u ?A sz IN-'ÉX ."9'I8> reriesztik a Csongrád meaveS oostahlvatslok El Mlretesi dll e\ honi Dia 12 '« F.lőflzethetö bármely posu hu-»iainál és kés, bealtűoéL fi OC^MAGYARORSZÁG Kedd, 1966. dccemj— *