Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-24 / 277. szám
Tájékoztatás a szegedi medence szénhidrogén-kutatásáról Szerdán délelőtt a szegedi szénhidrogén-medence központjában tájékoztató megbeszélést tartottak a kutatási munka jelenlegi helyzetéről és soron következő feladatairól. A megbeszélésen jelen volt Vályi Péter, az Országos Tervhivatal első elnökhelyettese, dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese, dr. Komócsin Mihály, a Csongrád megyei pártbizottság titkára, Csakmag György, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Bencze László, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgató helyettese, valamint az Alföldi Kőolajfúrási Üzem vezetői. A megjelentek előtt dr. Dank Viktor, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt fógeológusa tartott tájékoztató beszámolót a szegedi medencében folyó kutatómunkáról. Győri Gyula, az Alföldi Kőolajfúrási Üzem főmérnöke a műszaki és technológiai problémákról tájékoztatta a megjelenteket. Ezután Rácz Dániel, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt termelési főosztályvezetője termelési feladatokról számolt be. A vendégek délután megtekintették az Algyő térségében levő munkahelyeket és azt a gyűjtőállomást, ahol csővezetéken keresztül szállítják az olajat a tiszai tartályhajókba. Úia!?b segélyszállítmány Segélyküldeményt Indított útnak szerdán a SZOT az olasz árvízkárosultak részére. A ruhaneműt, ágyneműt és élelmiszert tartalmazó küldeményt Jelűnek Kálmán, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának titkára és Kohári József, a SZOT nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője adja át Bellunóban, az Olasz Általános Munkásszövetség (CGIL) képviselőjének. A munkásvédelemről tárgyalt a bányászszakszervezet vezetősége Szerdán ülést tartott a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége. A tanácskozás részletesen foglalkozott a munkásvédelem és a szociális ellátás kérdéseivel, hangsúlyozva, hogy különösen nagy gondot kell fordítani a következő időszakban a rohamosan fejlődő kőolajés földgázbányászat dolgozóinak egészségügyi, munkásvédelmi. lakásellátási, kulturális kérdéseire. Elsősorban az Alföldön, ahol ez az iparág még fiatal és ezek a problémái megoldatlanok. A RUHAGYÁRBAN Szeged tudományegyeteme a város életében Az egyetemi tanács ülése •A szegedi városképnek ma már a világ számos országában jól ismert, szép része a Dóm tér árkádos épületsora. Jellegzetesen emelkedik ki környezetéből az Aradi vértanúk terén a régi gimnáziumi épülete; az üveg-torony tetővel hozzá csatlakozó Béke-épület köti össze a régebbi múltat a közelebbivel. Masszív épülettömbjével az egyetemi központi épület őrzi a Dugonics teret Talán valamivel ugyan kevésbé szép környezetben, de önmagában mégis méltóságteljes épület uralja az Ady teret A központi épület közelében magasodik fel az állam- és jogtudományi kar közelmúltban „megnőtt szép otthona is. Üjszeged fiatal színfoltja a diákoktól pezsgő Móra Ferenc diákotthon, de a Lenin körút, az Április 4. útja, a Hunyadi János sugárút eleje is sürgő fiatalokkal van tele szeptembertől júniusig. Az itteni diákotthonokban és a városunk legszebb részein emelkedő, komoly, szép épületekben lüktet egyetemünk élete. Vajon mit tud erről az életről az a szegedi polgár, aki ügyes-bajos dolgainak intézése közben elsiet előttük, vagy éppen az őszi napsugarat élvezve a Dugonics tér egyik padjáról József Attila szobrára téved a tekintete? Vajon mennyire érzik nagytekintélyű professzoraink, tudósaink és fiataljaink városunk levegőjét, ki vannak-e tárva az épületek ablakai eléggé?« Ezekkel a mondatokkal kezdődik az a jelentés — A József Attila Tudományegyetem szerepe Szeged város tudományos, kulturális és társadalmi életében című —, amelyet az egyetem tanácsa tegnap délutáni rendes ülésén a Dugonics téri egyetemi épület tanácstermében megvitatott A tanácskozást dr. Szabó Zoltán akadémikus, az egyetem rektora nyitotta me© majd dr. Szalay László egyetemi tanár, tudományos rektorhelyettes, a jelentés készítője szóbeli kiegészítést fűzött az írásos anyaghoz. Az ezután kialakult élénk tartalmas vitában felszólaltak a tanácsülésre meghívott vendégek is: Deák Béla, a városi párt-végrehajtóbizottság tagja, a pártbizottság osztályvezetője, Papp Gyula, a városi tanács vb elnökhelyettese. Lácsán Mihályné, országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront városi bizottságának alelnöke és ökrös László, a Dél-Magyarország kulturális rovatának vezetője is. Lapozgatás a panaszkönyvekben Mindenki előtt ismert dolog, hogy a gyárak munkatermeiben is vannak panaszkönyvek, hogy azokba a dolgozók beírhassák panaszaikat, javaslataikat, hiszen a termelési tanácskozások negyedévenként adnak csak lehetőséget az ügyes-bajos dolgok rendezésére és jelzésére. Engem az a cél vezetett a könyvecskék felé, hogy lássam, használják-e a dolgozók, szükségük van-e ilyen levelezésre a gondok megoldásában? Már amelyikben lehetséges A panaszkönyvek lényegében a normaügyekben illetékesek. A könyv borítólapjára rá is van írva: normapanaszkönyv. A lapok sorszámozottak és duplák, azaz indigóval két példányban készülhet a panasz. Egyik benne marad a könyvben, a másik pedig a művezető láttamozása után a normásokhoz kerül, hogy ők érdemben intézkedhessenek. A norma csoport vezetőjével, Elekfalvi Katalinnal indultam el, hogy négy munkateremben. az 5-, 6-, 7-, és 8-as termekben megnézzük, hogyan is állnak tulajdonképpen ezek a könyvek. A nyolcas teremben Hódi Gyula művezető készségesen mutatja a panaszkönyvet. Bejegyzések is vannak a könyvben, a legutóbbit Deme Jánosné írta be novemberben, az előtte levő bejegyzés éppen kétéves. A hetes teremben nem talál'••nk ilyen könyvet. Senki s ;m tudta megmondani, hogy hol lehet. A hatos tejemben ugyan tudott a művezető a panaszkönyvről, de nem találta. Viszont a terem másik felében egy szekrény oldalán ott volt a javaslatok könyve. Vastag, kék fedelű Irka. Nyomtatott betűkkel írták rá a címet, s belől bélyegzővel ellátva: „Ezen javaslattevő könyv nyolcvan számozott lapot tartalmaz", használatba véve 1965. május 18-án. A lapokat hiába forgatom, nincs abban egyetlen bejegyzés sem. Az ötös teremben Tapod! József művezetővel közösen kerítjük elő a panaszkönyvet, mivel nagyon nehéz megtalálni: egy rámába foglalt hirdetmény alatt rejtőz'k, teljesen eltakarva. A könyvecskében két bejegyzés is volt az utóbbi időben, de a másolatot nem tépték ki és nem továbbították a normásokhoz. November 4-én Bálint Istvánné írta be panaszát. Lehet, hogy ha most nem bányásszuk elő a könyvet, talán még jövőre sem kap választ üzenetére. Válasz Deme Jánosnénalc A nyolcas terem könyvecskéjébe ezt irta Deme — .. Jobban ki kell bontakcznla a szocialista típusú egyéni kezdeményezésnek a vezetés és a vésrenajtüs valamennyi szintjén .. (AZ MSZMP Szeged várost Dártértekezletének beszámolóiéból.) Jánosné november elsején: „A gallért készítettem és túl szigorúnak tartom a gallér teljes elkészítésének normaidejét, mert véleményem szerint 90 darab gallért bevasaláson kívül elkészíteni nem tudom, annak dacára, hogy körülbelül két-három éve gallérkészftő vagyok. Kérem a normaidőt felülvizsgálni". Lássuk az elintézés módját! A művezető ráírta a lapra, hogy mérjék le Deméné normáját. A normacsoporttól Gelei Mária foglalkozott a panasszal. Megállapította, ez másfajta gallér, mint amelynek készítésében Deméné nagy gyakorlatot szerzett. A gyakorlat jelenleg még hiányzik, ezért úgy határoztak a normások, hogy Deménének 1 hónapig bérkiegészítést adnak, amíg az elvárható gyakorlatot megszerzi. Ugyanis más termekben ugyanezt a munkát végzik, más sorrendiségben, és teljesíteni tudják a normákat. Deme Jánosné ezt a választ írásban megkapta Elekfalvi Katalintól, de nemigen nyugtatta meg a döntés, mivel úgy érzi, hogy egy hónap múlva sem tudja az előírt időt teljesíteni. Csupán az vigasztalta meg, hogy egy hónap múlva ezt a cikket nem kell készítenie. S egy előzetes válasz Az ötös teremben, ahol a ráma mögött rejtőzött a panaszkönyv és volt bejegyzés is, magunkkal vittük a lapocskát a normairodára. Bálintné panasza így hangzik: „A 42-es munkahelyen eddig csak gombozni kellett, most viszont a farzsebek begombolásával több lett a munka. Megpróbáltam a tervet adni, egy pár napig ment is, de annyira megfeszített erővel, hogy hosszabb ideig képtelen vagyok megcsinálni. Kérem kivizsgálni. Bálint Istvánné". — Mi lesz a panasz sorsa? — érdeklődőm Elekfalvi Katalintól. — Megnézzük — mondja a norma csoport vezetője —, de úgy érzem, a panasz nem jogos. Tudniillik, amíg a gép megy és varrja a gombot, addig be lehet gombolni a farzsebet. Ezt a választ akár előzetesnek is veheti Bálintné, bór meglehet, hogy azóta írásban is értesítették. Elmondják a normások, hogy gyakran csak „kipróbálják" őket, különösen ak- | kor, ha valakinél ténylege-' sen is javítani kellett a norma idejét és néhány filléres többlet jelentkezik. Valószínű Kovács Sándorné panasza sem volt megalapozott, amikor azt rta a könyvecskébe, hogy szorosnak tartja a pantallógombozás és aljafelvarrás normáját, ö is választ kapott: ellenőrzőmérést végeztek nála és megállapították, hogy abban az időszakban 115 százalékos teljesítményt ért el. Itt legfeljebb szigorítani lehetett volna a normaidején. ...az írás megmarad A panaszkönyvek lapozgatása közben néhány véleményt is hallottam. „Minek az, a munkás nem irnok, van nekünk szánk, majd megmondjuk". „így tán macerálásának is vélik az ember panaszát". Ilyen és effajta megjegyzések az egyik oldalon. A másik oldalon pedig: „Jobb, hogy van panaszkönyv, hiszen az írás megmarad". „Amióta van, gyorsabb az intézkedés, hiszen ott a bejegyzés dátummal együtt". Talán ez az utóbbi megjegyzés találta legjobban fején a szöget. A szóban elhangzott véleményeket sem szabad sorsukra bízni és feledésbe hagyni, de az mégiscsak igaz, hogy az írásban benyújtott panasz sorsát határidőn belül elintézik, akár tetszik a válasz, akár nem tetszik. Inkább biztatni kellene a dolgozókat arra. hogy javaslataikat is írják be a naplóba, mert a panasz még csak bekerül ritkán, de javaslat már egy sem. Persze ehhez egy dolog feltétlenül szükséges: legyen ott a helyén a könyvecske. Gazdagh István Eredményes kutatások, kapcsolatok a városi intézményekkel, feladatok A tanácsülés — a jelentés «i Jogi tanszékekkel pedig tézményd — a múzeum, a alapján — egyenként megtárgyalta a tudományegyetem karainak, a jogtudományi, a bölcsészettudományi és természettudományi karnak a munkáját. Az ülés először azt vizsgálta, hogy a szegedi társadalmi és gazdasági viszonyok mennyiben és hogyan inspirálták az államés jogtudományi kar tanszékeinek kutatási témaválasztását. A többi között megállapította, hogy bár a jogtudomány sajátosságaiból következően kevés azoknak a kutatóknak a száma, akik kifejezetten a szegedi témát állították volna munkájuk középpontjába, mégis: vannak ilyen kutatási témák is. A jogtörténeti tanszéken például kandidátusi disszertáció készül Szeged büntető jogának történetéről, egy másik dolgozat Szeged nemzeti bizottságának megalakulását és működését vizsgálja, elemzi. A szegedi vonatkozású témák másik csoportját Szeged demográfiai adatainak gyűjtése, feldolgozása és a városi tanács szervezetére, tevékenységére vonatkozó anyagok jelentik. A jogtudományi kar tanszékei a város intézményeihez nem csupán kutatási célból fordulnak. Az egyetem munkája szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy a tanszékek állandó kapcsolatot építettek ki a város politikai, igazságszolgáltatási stb. szerveivel. Több tanszék mellett — olykor szervezett formában — kialakultak a városi intézmények dolgozóiból alakult csoportok, amelyek a tanszék kutatási profilja iránt érdeklődnek. A büntető és polgári jogi tanszékek köré például elsősorban a bíróságok, ügyészségek ambiciózusabb, kiemelkedőbb képességű munkatársai kapcsolódtak. Az államjogi, államigazgatáA termelésben kamatozó mezőgazdasági kutatások A gazdaságirányítás tervezett új rendszerének megfelelően nagyobb anyagi önállóságot kívánnak biztosítani a mezőgazdasági kutatóintézeteknek. A kutatóintézetek mellé olyan vállalati jellegű üzemeket is terveznek, amelyek „szabadföldi laboratóriumként" szolgálnának a kísérletekhez. A cukorrépa-nemesítés legújabb sikere: az M 102-es örökletesen egymagvú cukorrépa-fajtajelölt: használatával, az előzetes kísérletek szerint, 50 százalékkal csökkenthető az egyelés munkája. A burgonyatermesztés fejlesztése érdekében meg kell oldani, hogy a kutatóintézetek közvetlenül juttassák a termelő üzemekbe az elit minőségű vetőgumót mert különben a burgonya — kedvezőtlen klimatikus viszonyaink miatt — már az elszaporítás ideje alatt leromlik. Az állattenyésztési kutatók több jó takarmányozási eljárást dolgoztak ki a gazdaságosabb borjú- és sertéshizlalásra. Fontos kutatási-tenyésztési eredményként könyvelhető el a fehér hússertés „átalakítása": törzshosszúságának növelésével és szalonnarétegének csökkentésével jelentősen javították az értékes hús arányát a zsír rovására. A baromfinemesítők kialakították a G—35-ös tojóhibridet. amely tojáshozamban felveszi a versenyt a legjobb külföldi hibridekkel, de amazoknál igénytelenebb, s így háztáji tartásra is kiválóan alkalmas. megyei, városi, járási tanácsi dolgozók keresnek kapcsolatot. Az egyetemi tanács ülése a többi között azt is megvizsgálta. hogy a kar oktatói mivel járulnak hozzá a városi problémák megoldásához, a helyi állami, társadalmi és kulturális szervek munkájának eredményességéhez és általánosságban a helyi lakosság érdekeit szolgáló munka megjavításához. A város intézményei — mint a jelentés és a vita egyaránt megállapította — a legkülönbözőbb területeken magas szintű szervezett kapcsolatokat építettek ki az egyetemmel Erre mutat többek között az, hogy a jogi kar több dolgozója valamilyen városi intézménnyel állandó, szervezett kapcsolatban áll, tagja választmányának, különféle vezető bizottságainak, továbbá, hogy a kar oktatói igen sokoldalúan tevékenykednek a politikai, társadalmi, valamint hatósági és állami szerveknél. Mindennek ellenére — mint a jelentés és a vita egyaránt rámutatott — a kar rendelkezik még olyan tartalékokkal, amelyeknek aktivizálásával jelentős mértékben tovább lehetne segíteni, és ezzel javítani a városi társadalmi-kulturális szervek és intézmények munkáját. Különösen a fiatalabb oktatókat lehetne nagyobbb társadalmi, kulturális aktivitásra serkenteni. Az ünnepi hetek egyre bővülő programja és azon belül a nyári egyetem vetette fel például azt a gondolatot, hogy a jogászok is hozzájárulhatnának valamilyen rendezvénnyel a kísérő program szélesítéséhez. Részletesen elemezte a tanácsülés ezután a bölcsészettudományi kar munkáját is, s rámutatott, hogy ennek a karnak az oktatói is igen intenzíven vesznek részt a város társadalmi, tudományos és kulturális életében. Ennek egyik jellemzője, hogy akárcsak a jogászok, a bölcsészettudományi kar oktatói is egyre nagyobb mértékben vesznek részt például a helyi napilapok, a Dél-Magyarország és a Csongrád megyei Hírlap munkájában. Mindkét kar oktatóinak tollából igen sok kritika, recenzió és tanulmány jelenik meg a Tiszatáj hasábjain is. Jelentős az a munka, amit a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat helyi szervezeteiben végeznek. Az oktatók ismeretterjesztő előadásokat tartanak, szervezik a TIT tevékenységét és a történeti tanszék munkatársai részt vállaltak Szeged munkásmozgalmának történetét feltáró munkaközösségek munkájában is. Az irodalomtörténeti tanszékek intenzíven részt vesznek a város kulturális életében. Foglalkozott a tanácsülés a nyári egyetem munkájával. és a város kulturális inlevéltár, a Somogyi Könyvtár stb. — kapcsolatával és megállapította, hogy bizonyos együttműködés már kialakult ugyan, de ez a munka még vem eléggé tervszerű. Rámutatott a tanácsülés ezenkívül egyebek közt arra is, hogy több olyan kulturális terület van, amelyen az oktatók egyáltalán nem tevékenykednek — képzőművészet, zene, színház műkedvelő művészeti mozgalmak — holott erre is volna lehetőség. A természettudományi kar munkájával kapcsolatban megállapította a tanácsülés, hogy igen jó a kapcsolat a kar és a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége között. A szövetséghez tartozó tudományos egyesületek nemcsak tudományos előadásokat rendeznek, hanem az egyetemen folyó oktatási munkát is segítik, továbbá igen sokat törődnek azzal, hogy a: ifjúságban egy-egy szaktudomány iránt az érdeklődés korán felébredjen. Ebben a tekintetben különösen a Bolyai- és az Eötvös-társulat tevékenysége emelendő ki. Igen értékesnek minősítette a tanácsülés azt a munkát, amelyet a kar oktatói a Tisza-kutatásban, a helyi ipartelepítés egyes kérdéseinek megoldásában, a szegedi üzemekben végzet! egyes mérésekben, az öntözéses gazdálkodás vonatkozásában és más, biológiai, földtani, élettani, éghajlattani kutatásokban elértek. A természettudományi kar nemzetközi szerepe és jelentősége sem közömbös a város szempontjából. A természettudományi kar Actái — különösen a régi hírnevű matematikai Acták — szinte az egész világon ismertek. A kar professzorainak kiemelkedő munkái — tankönyvek, monográfiák — nemcsak az egész országban ismertek, de jórészük különféle idegen nyelven, más országokban is növeli Szeged egyetemének és magának a városnak jó hírét. A jelenlegi helyzetnek — mutatott rá többek között a tanácsülés — bizonyos javulását jelentené, ha a karnak a város vezetó állami szerveivel jobban kiépített kapcsolatai lennének. Külön szólt a tanácsülés az Egyetemi Könyvtár munkájáról, s a többi kőzött kiemelte az üzemek és intézmények számára szervezeti figyelőszolgálatának jelentőségét, továbbá a könyvtár bibliográfiai tevékenységét. összefoglalva: hangsúlyozta a tanácskozás a jelentéssel egybehangzóan, hogy a József Attila Tudományegyetem Szeged város egyeteme. Nemcsak létében, helyileg az, hanem a tudomány, a kultúra és a társadalmi élet ezer fonalával eltéphetetlenül összefonódott otthonával. CMUŐrttt, UM. wmwvmhm TA, DÉL-MAGYARORSZÁG 3