Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-13 / 268. szám

Pham Van Dong köszönő távirata Kállai Gyulához A napokban a Vietnami Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa meghallgatta a kormány gazdasági küldöttségének a szocialista országokban tett baráti látogatásáról szóló beszámolóját. Ezzel kapcsolatban Pham Van Dong elvtárs, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága, a VDK kormánya és a vietnami nép nevében az alábbi köszönő táviratot intézte Kállai Gyula elvtárshoz, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökéhez: „A Le Thanh Nghi elvtárs vezette gazdasági kormányküldöttség a közelmúltban sikeres tárgyalásokat folytatott a Magyar Népköztársaság kormányának illetékes vezetőivel az 1967. évre szóló segélyről és a kölcsönös áruszállításokról. A jelenlegi helyzetben az amerikai imperializmus fokozza és kiszélesíti agressziós háborúját országunk ellen. Ilyen körülmények között pártunk Központi Bizottsága és kormányunk különösen nagyra értékeli az országaink között ez alkalömmal aláírt segély- és árucsereforgalmi egyezményeket. Igen értékesnek tartjuk a magyar segítséget, mely erősíti nemzetvédelmünket és gazdaságunkat, hozzásegít bennünket az amerikai imperialista agresszor legyőzéséhez. Ez a segítség közös forradalmi ügyünket szolgálja, hozzájárul népeink harci szolidaritásának erősítéséhez és fejlesztéséhez, testvéri együttműködésünkhöz. A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és a vietnami nép nevében őszinte köszönetet mondok azért az értékes segítségért, melyei a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kormány és a Magyar Népköztársaság népe internacionalista szellemben nyújtott népünknek az amerikai agresszorok ellen a nemzet üdvéért folytatott igazságos és győzelmes harcához. Köszönetet mondok önnek azért a baráti és meleg fogadtatásért. melyben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány gazdasági kormányküldöttségünket részesítette. Szeretetteljes üdvözletemet küldöm önnek, Elnök elvtárs, s kívánok önnek jó egészséget. PHAM VAN DONG, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke Befejeződött a szüret Kezdődik az újborok palackozása A Csongrád és Szolnok vidéki Állami Pincegazdaság felvásárlási osztályának jelentése szerint az utolsó fürtök is lekerültek a tókékről, befejeződött a szüret. A terméshozam — amit nagyban befolyásolt az időjárás — vidékenként változó. A betakarítás nem a legkedvezőbb körülmények között történt. A szeptemberben hullott nagy mennyiségű csapadék arra kényszerítette a gazdaságokat, hogy a szokottnál korábban kezdjék meg a kadarka és az ezerjó szedését Csongrád megyében az esőzések tízszázalékos, Szolnok megyében pedig húszszázalékos kiesést okoztak. A holdankénti szőlőtermés a pincegazdaság egész területén tizenhét mázsa, ami a tavalyi nagyon gyenge termésnek jó kétszerese. Jól „mutatkoztak be" az idén termőre fordult új telepítések: hozamuk mindenütt magasabb a régi telepekénél. A szőregi palackozó üzemben rövidesen megkezdik az újborok üvegekbe öntését és szállítását. Még november hónapban mintegy kétezer hektoliter kövidinka kerül palackokba az óborokon kívül. Decemberben már megháromszorozódik ez a menynyiség, januárban pedig főként idei termésű pusztamérgesi rizlinget, csongrádi kadarkát, ezerjót, kövidinkát, s más kedvelt alföldi borfajtákat szállítanak országszerte. Holnap kezdődik az újoncok bevonulása A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatója Lakáskérdés - lakásügyek A sorozás már országszerte befejeződött — mondották a Honvédelmi Minisztériumban. — Megállapítható, hogy a sorköteleskorú állampolgárok ilyen irányú kötelezettségüknek — ezúttal is — fegyelmezetten, lelkiismeretesen eleget tettek. A sorkötelesekre az általános és technikai műveltség növekedése jellemző. Különösen nagyarányú a fejlődés a fiataloknál az egészségi állapot, a fizikai alkalmasság és az állóképesség tekintetében. A továbbiakban a minisztérium illetékesei közölték, hogy a sorkötelesek behívása már nem kapcsolódik kifejezetten az őszhöz, mint a korábbi években. Januártói decemberig ugyahis különböző időszakokban hfvják be az újoncokat, illetőleg szerelik le a sorkatonai szolgálati idejüket már letöltött fiatalokat. A hadsereg, a határőrség, a karhatalom, valamint a polgári védelem alakulatainál országszerte felkészültek a leszerelésre és az újoncok fogadására. Ünnepségeken búcsúznak majd a leszerelóktól, s ugyanígy fogadják a helyükre érkező fiatalokat. Az idei utolsó behívásokra a következő hetekben kerül sor. A bevonulás napjai: november 14, 24 és 25. A szolgálati idejüket letöltött katonák november 17—18-án szerelnek le. Egy kisebb hányada a sorállománynak — szolgálati érdekből — az elmúlt évek gyakorlatával megegyezően csak decemberben szerel le. A honvédelmi törvényben foglaltaknak megfelelően az idén befejeződik az áttérés a sorkötelesek 18. életévében történő behívására. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy most minden 18 éves fiatalt behívnak sorkatonának, mert a sorállomány jelentős része — tanulmányok folytatása, egészségi, vagy egyéb fontos ok miatt — szolgálathalasztásban részesül, és csak később vonul be. A minisztériumban felhívták a figyelmet arra, hogy a bevonulók munkaviszonya sorkatonai szolgálatuk ideje alatt nem szűnik meg, leszerelésük után munkahelyük köteles visszafogadni őket. (MTI) F

ONTOS TÁRSADALMI probléma a lakaskerdes. Ez is a múlt igazságtalan társadalmi viszonyainak hagyatéka. Megoldani azonban ezt is — mint annyi más kérdést — a szocialista társadalomnak kell. A megoldás éppen úgy nem történhet egy-két esztendő alatt, mint ahogyan ez a probléma sem egy-két évtized alatt alakult ki. De a szocialista társadalmi rendszer e fontos szociális kérdés megoldását az elsők között kezeli. Valamennyi ötéves tervünkben lakásépítésre igen jelentős összeget fordítottunk és fordítunk. Nem annyit, mint szívünkből szeretnénk, de egy év alatt is többet, mint a néphatalom előtt bármely kormányzat tette egy-egy évtized alatt. Ez természetes, hiszen ennek kell következnie a szocializmus szelleméből. Csak az hangzik igazságtalanul, ha akad valaki, aki a múlt rendszer okozta lakásnehézségeket a szocialista társadalmi rendszer nyakába akarja varrni. Mert van példa ilyen torzult szemléletre — sőt egyik-másik lapunkban, folyóiratunkban ez napvilágot is lát! —, mintha a lakáskérdés megoldása csupán azon múlna, akarja-e megoldani ezt a problémát mondjuk egyik-másik erre hivatott vezető, a kormányzat, vagy sem. Ha alaki ismeri a lakásnehézségeket, elsősorban a tanácsok és a kormányzat ismeri, hiszen a tanácsoknak pontos képük van területük lakásigényeiről, a meglevő lakások állapotáról, a legjobban Ismerik, hol akar a lakókra omlani a fal, s pontos elképzeléseik, terveik vannak e kérdés megoldására. Persze mi sem lenne könnyebb most, mint a reális lehetőségeket félresöpörve, csak a követelésekkel előállni. Pedig ilyen olcsó demagógiára megyénkben ti akad példa. Szerkesztőségi portánkban az emberek ügyes-bajos dolgait ismertető levelek között is egyike a leggyakoribbaknak a lakásügyekkel foglalkozók. Hivatalos szervek, tanácstagok, s más közéleti emberek egyik legtöbbet foglalkoztatott ügyei a lakásügyek. S közben azt látjuk, hogy megyeszerte, s nem kevésbé a megye székhelyén, Szegeden, új és korszerű lakóházak, emeletes bérházak, sőt egész lakónegyedek, lakótelepek nőnek ki a földből. Ha nem is éppen rohamos gyorsasággal (építőiparunk még sok korszerűtlenséggel, helyenként szervezetlenséggel küzd), mégis minden eddiginél nagyobb ütemben magasodnak a falak, s születnek új otthonok. IFÉLE ELLENTMONDÁS ez? 1 Mi hát az igazság? A kérdés csak azok számára tűnik meghökkentőnek, akik nem próbáltak közelebbről is megismerkedni a lakáshelyzet látszólag szövevényes problémájával, vagv hajlamosak arra, hogy mindenben valamd „su.skust" lássanak. Egy szóval sem állítjuk, hogy a lakáselosztás mai rendje, formája, lehelősegei mindenben a legjobbak és tökéletesen megoldottak. Az sem tagadható, hogy vannak ügyeskedők, akik meglovagolnak minden lehetőséget, hogy maguknak kaparják ki a sült gesztenyét, s nem átallják — nem egyszer sajnos sikerrel — félrevezetni a hatóságokait is. Ez mind igaz. Mindent egybevetve — a laikáselosztás jelenlegi rendjének egyes módjait is figyelembe véve — azonban mégiscsak az az igazság. hogy kormányra tünk, s közelebbről a Csongrád megyei és a Szeged megyei jogú városi tanács igen jelentős erőfeszítéseket tesznek a lakásgondok minél hatékonyabb enyhítése érdekében. E hasábokon már többször foglalkoztunk egy-egy konkrét eset kapcsán is ezzel a kérdéssel. Most, a közelmúltban lezajlott pártértekezletek teszik különösen időszerűvé, hogy újból napirendre tűzzük, s néhány észrevételt tegyünk. A megyei pártbizottság beszámolója külön fejezetben elemezte a lakóhelyi körülményeket, és jogosan állapítja meg, hogy az elmúlt évek során jelentős tevékenységet fejtettünk ki az ezen a területen meglevő gondok enyhítésére. A szegedi városi pártbizottság beszámolója pedig határozottan leszögezi, hogy a lakáshelyzet megjavítását mindig fontos politikai feladatnak tekintették. Bizonyára így kezelte ez:t valamennyi pártbizottságunk, a szegedit azonban azért kell külön is kiemelnünk, mert a lakáskérdósben a megyeszékhely jellege, fejlődése sajátos helyzetet jelent. Az elmúlt években ugyanis Szegedre a környékbeli községekből a megye, sőt az ország számos területéről igen nagymérvű volt • bevándorlás. A néhány év alatt bevándorlók száma mintegy 12 ezerre, vagyis mintegy 3—4 ezer családra tehető. E rengeteg ember lakást követel. Pedig Szeged a múltból is súlyois örökseteket hordoz. A Horthykorszakban alig épült lakás: 25 év alatt kevesebb, mint a most eltelt tíz esztendőben. A lakosság nem elhanyagolható rétegei éltek pincelakásokban, amelyeket ma már nem tekinthetünk elfogadható otthonnak, s felszámolásuk elengedhetetlen. A pincelakásokból kiköltözők helyébe nem mehetnek újabb családok. Ráadásul az 1950-es évek elején a város fejlődését az akkori kormányzat elhanyagolta, lakások jóformán nem is épültek. Ez a magyarázata, hogy tovább kellett emelni Szeged, de vele együtt a megye városainak — Hódmezővásárhelynek, Makónak, Szentesnek, Csongrádnak — lakásépítési részarányát a falvakkal szemben. Az elmúlt öt évben a kások kétharmada a lakásellátottság szempontjából hátrányosabb helyzetben levő városokban épült, egyharmada pedig a községekben. A megyeszékhelyen a már említett okoknál fogva és a bevándorlást különösen figyelembe véve, tízezer lakosonként több mint kétszer annyi Lakás épült, mint a megye többi területén, de még így is hátrányos a helyzetünk. A többi megyei jogú városhoz — Pécshez, Miskolchoz, Debrecenhez — képest uevanis még így is lényegesen kevesebb lakás épült föl. A

LEGSZERB SZAMADATOKés a legkorszerűbben felépült lakóházaik is édeskeveset jelentenek azoknak, akik ma még számukra kedvezőtlen körülmények között kénytelenek élni, többedmagukkal, társbérleti torzsalkodások közepette várják, hogy mikor költözhetnek. Ez igaz. És sajnos csupán Szegeden e pillanatban mintegy 7 ezer lakás hiányzik az igények kielégítésére. Különösen az a baj. hogy a jelzett lakáspolitikai tendenciák ellenére is évek óta alig csökken az életveszélyes, vizes, egészségre ártalmas pincelakások száma, s ezzel egy időben a betelepülések növelik a feszültséget, a lakáshiányt — amint azt a Szeged városi pártbizottság beszámolója is megállapította. Ezek tények. A legelkeseredettebb lakásígénylö sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy az arra illetékes hatóságok mit tesznek a gondok enyhítéséért, s mindaz, amit tesznek, találkozik-e az emberek jogos igazságérzetével. Ebbe igyekeztünk egy kis bepillantást nyerni, hogy a helyzet teljes ismeretében, a rendelkezésre álló lehetőségek és az intézkedések mérlegelésével nyújthassunk tájékoztatást, és foglalhassunk állást ebben a létkérdésnek mondható társadalmi problémában. Mert mi sem lenne könnyebb annál, mint felelőtlenül ítéletet mondani és messzemenő kör vetkeztetéseket levonni egy-egy valóban sajnálatos lakáshelyzet, lakásügy kapcsán. Talán szereznénk vele olcsó népszerűséget bizonyos körökben, de magát komolynak tekintő orgánumok nem élhetnek ilyen demagóg, méltatlan eszközökkel. Eléggé sajnálatos, hogy némely folyóiratnál, időszaki lapnál dolgozó kollégáink közül akadnak, akik nem tudnak ellenállni aiz efféle csábításnak, és meggondolatlanul tollat ragadnak a jó barát vagy valamilyen áttételes hivatali nexussal rendelkező ismerős lakásügyében. Az ilyen egyéni érdektől fűtött sorokat senki sem veszi komolyan, hiszen kiragadott példák semmit sem bizonyíthatnak. Arra azonban valóban kíváncsiak lehetünk, hogy milyen elvek érvényesülnek a lakáskiutalásoknál? I

NFORMÁCIÓKAT szereztünk elsősorban a Szeged m. j. városi tanácsnál, de más tanácsnál is. Az előadottak arról győztek meg, hogy az alapelvek helyesek: mindenekelőtt a nagycsaládosok kaphatnak lakást, s előtérben vannak a kis keresetű emberek, valamint azok. akik megállapítottan egészségtelen. sőt életveszélyes lakásban laknak. Gondoskodni kell a fontos népgazdasági érdekből más helyről ideköltöző problémái nak megoldásáról is. Senki sem mondhatja, hogy ezek nem helyes elvek. A felépült új lakások egyrészt nem minden esetben jelentik a lakáslétszám bővülését, másrészt viszont csak a kisebb hányadával rendelkezik a tanács, mint kiutaló hatóság. Miért? Az új bérházak egyben a városfejlesztést is szolgálják. Sok bérháznak úgy nyernek a Belvárosban telket, hogy előzőleg néhány lakást felszámolnak. Ezeknek a Lakástulajdonosoknak azonban ugyancsak lakást kell adni. Vannak egy város fejlesztésének olyan érdékei is — például ipartelepítés stb. —, amelyek szintén nyomban lakást kívánnak, ez tovább csökkenti az elosztható lakások amúgy is kevés számát. Az 1966-ban felépült és átadásra került 122 lakásból Szegeden szanálásra és az új ipartelepek szakemberei később felépítendő lakásai előlegeként 69 lakást adtak, további 31 az üzemek között került elosztásra és csak 22 lakást utalhatott ki a tanácsi lakáshivatal. Ez év szeptemberétől kezdve azonban Szegeden 31 olyan család kapott lakást, aki életveszélyes helyen lakott. Botos Mihály a Vadász utca 3. sz. alatti pincéből 10 tagú csaladjával a Teleki utca 3. alá, Schubert József s Dugonics utcai életveszélyes lakásból 7 tagú családjával a Lenin krt. 39. alá, Rácz Béla (Pálfi u. 16) 4 tagú családjával a Kossuth Lajos sugárútra, Vass Imre. Hunyadi János sugárút 48-ból 8 tagú családjával ugyanebbe az utcába a 15. szám alá költözött. Laudisz Lajos 10 tagú. Hámra Béláné 11 tagú, Bodri János 5 tagú családját stb. szintén életveszélyes épületből költöztette a tanács megfelelő lakásba, és így tovább. Mondhatja persze még erre is valaki, hogy tud egy családot Alsóvároson. vagy itt meg amott, amely vizes lakásban él, pedig most született a negyedik gyerek. Nem vitatkozunk vele. Lehetséges, mert még nem jutottunk el odáig, hogy mindenkit kielégítsünk. Nem mentegetőző érv, de hány és hány ilyen családot örököltünk a múltból? S hánynak juttattunk közülük már lakást? Erre kell felelni, s bizonyos, hogy nem kell szégyenkeznünk. Pedig mindehhez hozzátehetnénk azt is, hogy a városok, különösen Szeged nagymérvű iparosodásával egyre több szakembert is el kell helyezni. Lakásokban, jó lakásban — nem kivételezésből. hanem mert szüksége van rájuk a városnak, az egész közösségnek, amely tudásuk által gyarapodik* s ígv közvetve előbb-utóbb újabb lakásokhoz is juthat. Érvényesíteni kell ezeket a szempontokat is. Ezért is juttattak az illetékes tanácsok lakásokhoz szakembereket, s Szegeden például nem kis számban egyetemi kutatókat. 1962—65-ben például a két szegedi egyetem dolgozói 22 állami, 41 szövetkezeti, 20 emeletráépítéses lakást kaptak — s 32 lakást a kollégiumok bővítése és a fogklinika építése miatt felszámolt lakások helvett. A két egyetemnek most épül 86 lakásos társasháza, és előkészületben egy 100 lakásos társasház létesítése. Az egyetemi dolgozók részére a lakások zöme természetesen állami segítséggel ugyan, de magánerőből épül. Ugyanezen idő alatt több száz lakásba költöztek munkáscsaládok és más társadalmi rétegek, a párt munkáspolitikájának megfelelően. (Pedig ehhez nem is segítettek fogadatlan prókátorok...) A

LAKASELOSZTAS rendszerb ben továbbra is a szociális elveket szükséges erősíteni. Éppen ezért találkozik mind szélesebb társadalmi körök helyeslésével az a vélemény, hogy meg kellene szüntetni az állami lakások „nemzeti ajándék"-jeli egét, azaz: ingyen senki se kaphasson lakást. Ez alól csak indokol t kivétel lehet: a túl nagycsaládosok és a rendkívül nehéz anyagi helyzetben levők. Ez az elgondolás egybeesik a társadalmi javak igazságosabb elosztásának elvével is. Természetesen az ország erőforrásaihoz alkalmazkodva továbbra is szükséges a lakásépítési hitelkedvezmény rendszerének — esetleg módosított — fenntartása. Továbbra is szükséges biztosítani, hogy a lakások árát, az eddigi szövetkezeti lakásokéhoz hasonlóan, hosszú lejáratú kölcsön formájában fizethessék vissza a beköltözők. Hogy akadhatnak olyanok, akik netán az ezredfordulóig is fizetik a részleteket? Ezt nem szemére vetni kell társadalmunknak — mint némelyek teszik —, hanem inkább javára írni, mert hiszen nem azért tart olyan soká a visszafizetés, mivel az összeg túlzottan magas, hanem a részletek emberségesen kicsire szabottak. A lakáselosztás rendszerének további igazságos módosításával (és ezzel egyidejűleg természetesen a lehetőségek szerint még fokozottabb lakásépítkezésekkel) feltétlenül enyhülne az e kérdés körüli társadalmi feszültség. Nyilvánvalóan nem várunk e problémakörben máról holnapra változást, de már csak azért ls beszélnünk kell erről, hogy az arra illetékesek a közvéleménnyel egyetértésben alakíthassák ki a leghelyesebb, legmegnyugtatóbb és mindenek felett a legigazságosabb megoldást LÖKftS 70T.TAN—RACZ LAJOS Yasáoiw, KXKV. november 11 DÉL^GÍAKORSZAG 3