Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-29 / 281. szám
A magyar labdarugó B-válogatott vasárnap Párizsban a francia B-válogatottal mérkőzött, s ezen a hazaiak 4:1 (3:1) arányban győztek. A francia csapat Loubet góljával már az 5. percben megszerezték a vezetést, majd Guy kétszer talált Rapp hálójába és már 3:0 volt az eredmény. A 32. percben Nagy István tizenegyesből szépített. SZEAC—Üjpesti Dózsa 70:59 (31:27). A kiesés múlott ezen a budapesti mérkőzésen, s így érthető, hogy a szegedi csapat nagy erőbedobással küzdött A lelkes játékot siker koronázta. Az első félidőben Faragó, Dobó és Zöllei játszott jó formában és távoli dobásaik rendre behullottak a kosárba. A fordulás után pedig Hódy Zsolt mutatott jó játékot A győzelmet a SZEAC elsősorban, eredményes távoli dobásainak köszönheti. Legjobb dobók: Faragó (18), Zöllei (15), Hódy Zsolt (12), illetve Laborcz (14) és Simon (13). E győzelemmel a SZEAC NB l-es kosárlabda csapata nemcsak hogy elkerülte a kiesést hanem egyben a 8. helyen végzett A végeredményt az alábbi tabella szemlélteti. Az első vonal feletti csapat a bajnok, a második vonal alatti csapatok kiestek. BBflS? Bennmaradok a kosarasok líÜlé Vereség o franciáktól 1. Bp. Honvéd 26 25 1 2636:1604 51 2. MAFC 3. Bajá 4. Csepel 5. Sopron 6. BEAC 7. VTSK 8. Szeged 9. Ü. Dózsa 10. Ganz-M. 11. Pécs 26 22 26 21 26 20 26 14 26 11 26 11 26 10 26 9 26 9 26 9 4 1904 5 2279 6 2126 12 1946 15 1663 15 1974 16 1757 17 1820 17 1749 17 1968 :1511 48 :1935 47 :1867 46 :1084 40 :1768 37 :2069 37 2048 36 :2051 35 :1954 35 :2139 35 12. TF 13. Bp. Előre 14. Szíehérvár 26 8 18 1706:2022 34 26 8 18 1640:2048 34 26 5 21 1801:2158 31 Szombathely az élen SOROKBAN A labdarúgó osztályozó máSzünet után nagy akarással sodik fordulójában vasárnap játszott, a magyar csapat, a szerdai két győztes egymégis védelmi hibából Dog- más elleni küzdelemre dönliani növelte a vendéglátók tétlenül végződött, míg az előnyét. 4:1. Űzd alulmaradt a Komlóval Csepeli Papír SKSz. Dózsa 12:8 . . , .. , . Közép-európai Kupa labszemben. Az őahak most darúgó-mérkőzéseken az Újmar kiestek az NB I-ből fe ti Dózsa a Siovan Bratis. jovore az NB I B-ben ját- lava együttesével Pozsonyszanak. ban 1:1„et játszott A maEzzel szemben megnőtt a gyar csapat 6:2-es összesített Szombathelyi Haladás fe a gólaránnyal továbbjutott Dorogi Bányász esélye. Mind. két csapatnak a döntetlen ls * elég lenne ahhoz, hogy jövőre az élszín vonal ban szerepeljen. A szombathelyiekAz NB II-be jutást eldöntő mon osztályozó mérkőzések máso- met feladta a dlk fordulóját nagy érdeklő- szegedi Kovács Eldőlt a feljebbjutás az NB II-ben. A keleti csoportnek a jelek szerint arány- bó1 a.Bp' Spartacus, a Kecslag könnyű dtáguk lesz az kefmét és a Bp' E1°™' fZl.iAul gah csoportból a Várpalota, Fővárosi Autóbusz és utolsó fordulóban, mert az a kilátástalan küzdel- Ozdot kapják ellenfelül. Anválogatott, nál nagyobb küzdelem várPál ellen ható a szerdán kiírt Dorog a Fővárosi Autóbusz es a Pécsi Bányász jutott az NB I B-be. cife mellett Kecskeméten (4:4). Kisváltó: Hornyák el- —Koinló mérkőzésen. rendezték meg. A szegediek lenfelét. Sitkei I-et sérülés a sikeres rajt után, ezen a címén a mérkőzésvezető, találkozon balszerencsés kő- nagy meglepetésre, leléptette A vasárnapi eredmények: Dorog—Szombathely 1:1 (1:0). Komló—Óad 1:0 (1:0). íülmények között fe némi (6:4). Váltó: Vágit a vezető- osztályozó állása: 1. Szombathely 2. Dorog 3. Komló 4. Ozd A Szegedi Spartacus NB Il-es női asztalitenisz-csaAz pata Kiskunfélegyházán a MAV Reménység ellen 19:1í i t - 4 a s re győzött í 1 1 - 4:3 3 2 1 - 1 2:3 2 2 - - 2 2:4 bírói „segítséggel" alulma- bíró leléptette, mert Tóth radtak a fővárosiakkal szem- Mihály döntő fölényben volt ben. Az eredményt irreálissá (6:6). Nagyváltó: Lukácsot a teszi az, hogy a két alsó szegedi Román Adám döntő súlycsoportban Sitkei II. és fölénnyel győzte le (6:8). KöLökös L. a súlyhatáron át- zép: Maár pontozással nyert estek, így a csepeliek mer- Vazorka ellen (8:8). Félne- . s^tothelv-Órö!" Ntéteordíenl'T-re'nyert' kőzós nélkül, miiKijái-t 4:0 héz: Bálás kiütéssel győzött i y Szombathely—üzd. Meteor eiien z.i re nyert. ;irányú vezetéssel kezdtek. Bakai ellen (10:8). Nehéz: Ehhez járult még Sitkei I. Szegedi István ellenfelét, indokolatlan és jogtalan le- Aszta'ost a mérkőzésvezető léptetése is. Végül a Papír- sérülés miatt leléptette (12:8). gyár csapata a fenti előny- A Csepel—Szeged mérkönyel és eredményesebb felső zés előtt, az osztályozó mást í lvc soportos öklözöl révén sák két résztvevője csapott szerezte meg a győzelmet össze. Ezen a találkozón a Eredmények (elől a csepeli Debreceni MGM Vasas megX'ei-senyzők): Légsúly: Ba- ismételte az első fordulóban dari ellenfél nélkül győzótt mutatott jó jálékáti és a Do_ (2:0). Harmat: Eckert ellen- . , „ „ tói nélkül győzött (4:0). Pe- ^ Bányász csapata ellen hely: Orbán-t Tóth Sándor fa győztesen hagyta el a kiütötte (4:2). Könnyű: Sl- szorítót Az utolsó, szerdai forduló A SZEAC vízilabda-csapaműsora: Csepelen: Dorog— ta Budapesten, Komjúdi KuKomló, a Hungária úti sport- pa-mérkőzésen a Bp. Vörös n balnokság kovácsai Vasárnapi számunkban értékeltük és áttekintettük a SZEAC labdarúgó-együttesének ez évi szereplését. Most induló sorozatunkban egyenként is bemutatjuk a győzelem kovácsait, a mérkőzések szereplőit, a csapatot vezető és munkáját nagyban elősegítő személyeket. Elsőként Rábay Lászlónak adjuk meg a szót, akinek nagy érdeme többek között, .hogy a letört csapatot egységbe forrasztotta, küzdőképessé tette és bajnokká segítette. Cegléd-SZVSE 5:1 (2:0) A hazaiak már az első pu jobb sarkába lőtt 3:0. A percekben nagy lendülettel 15. percben az SZVSE-nek kezdték a játékot és a 10. sikerült szépítenie. Farkas percben vezetéshez jutottak: szabadrúgása után a labda a Csontos középhátvéd sza- védőkről kipattant. Karsai budrúgása után, az erős lab- elé, aki közelről a hálóba da Karsai lábán irányt vál- emelt. 3:1! A 20. percben toztatva a kapuba perdült a hazaiak tovább növelték 1:0! A gólra heves támadá- előnyüket. Csurgai lesről insokkal felelt az SZVSE, de dúlva zavartalanul lőtt a csatárai két jó helyzetben is jobb felső sarokba. 4:1. A hibáztak. Utána egyik gyors 22. percben az SZVSE is ért hazai támadás újabb gólt el gólt Halász révén, de a eredményezett. Csurgai a játékvezető les címén nem Jobb szélen 30 m-ről várat- adta meg. A 25. Percben lanul kapura lőtt és a lab- Pintér beállította a végeredda Simái kezét érintve a ményt A balösszekötő hehálóba perdült. 2:0. lyén nagy lövést küldött A második félidő 5. per- kapura, a labdát Simái csak eében a hazaiak tovább nö- kiütni tudta éppen a csavelték előnyüket. A balösz- tár elé, aki másodszor már szekötö Pintér két védőt ls nem hibázott. 5:1. kicselezett és közelről a ka- Solti Mihály nehezen nyert a Dózsa Csongrád megyében — di. Sóki. Algyő: Vörös — VImlr,t arról már beszámol- dács, Fekete, Tóth I. — tunk — megkezdődtek az Zomibori, Dráva — Molnár, 196". évi labdarúgó Magyar Németh, Mihály, Bakos, BeNépköztáraasági Kupamérkő- lovai. afeok. Vasárnap három sze- S ed, reV-Bakté 5:0 86(11 f (1.0). Szabadság tér. Veze! te: csapat lépett pályara. proldi IKV: Bolba — Török. Szegedi Dózsa—Algyő 3:2 Kisistók, Szombati I. — (2:1). Algyő. Vezette: Hor- Oláh, Kórász — Szombati II. váth M. Dózsa: Bánfi — (Tóth), Dömötör, Vasa, KoSzéll I., Csörögd, Kószo — mócsin (Márkus), Nagy. A Zab, Madarász — Széli II.. Baktó csuk kilenc emberrel Somooy falvi, Balogh, Csaná- állt ki. Így kelleti volna tippelni! 4ÉIPÉ&& i a 'l/^MÉittB — Nagy megtlsztelés volt számomra, hogy mint fiatal edzőre, ilven nehéz helyzetben az elnökseg és a szakosztál yvezetőség rám bízta a csapat edzői teendőinek ellátását, az NB I-be való visszajutás megvalósítását Nem volt könnyű dolgom. Féltem, mert olyan játékosokkal kellett foglalkoznom, akikkel héhány éve még aktívan egy csapatban játszottam. Ezen a nehézségen azonban példamutató viselkedésükkel Dezsőfi, Hajós dr. és Nemes hamar átsegítettek. A rossz kezdés után sikerült fiatalokkal felfrissíteni a csapatot és az együttest ütőképessé tenni. — Legfontosabb feladatomnak a kiesett csapat mélypontra jutott baráti és közösségi szellemének a megjavítását tekintettem. Munkám sikerrel járt. A jelenlegi jó baráti szellem, mely a csapatban uralkodik, alapja lett az egész évi munkának és az elért jó eredményeknek. Ügy ér> zem, a fiúkkal megtaláltam azt a hangot, mely biztosította az egymás iránti bizal mai, a közös munta egyik feltételét. Az elnökség és szakosztályvezetőség részéről minden legális segítséget megkaptam, s ezért köszönetemet fejezem ki. Hálás vagyok a szurkológárdának, a baráti körnek azért a lelkes biztatásárt, amellyel hozzásegítették a csapatot a bajnokság megnyeréséhez. — Nagy feladat vár ránk újra az NB I-ben. Remélem, hogy egy-két helyen sikerül megerősítenünk a csapatot. Az edző után Dezsőfi Ferenc csapatkapitánynak adjuk át a szót, akinek kulcsfeladata az ellenfél gólerős játékosainak, „gólzsákjainak" kikapcsolása volt. 2, Jús/b ríny—Szoln. MAV 0:3 * 2. Gyula—Bp. Előre 40 2 3. NagybAtony-Bp. Spart. 1:1 2 4 Szoln. MtE—Borsodi B 1:1 X I. Salg. SE-MHkolct B. 4:2 1 S. K1STKXT—MGM Oebr. 4:0 1 7. Kaposvári K.—Pécsi B. 1:4 I I. Z. rgersscgl D. —Várpzloia í. Aiitóbtior-ZTE 10. B. Spart.—Esztergom 11 Palermo—Varese 12. Potcnza—Sampdorla 13. Modena—Messlna 14. Catanzaro—Cattnla 10 1 30 1 2:2 X 0:0 X 0:0 X 2:1 1 2:1 1 13 találatot 321 fogadó ért el. ezek nyereménve szelvényenként a nvereinénvllleték levonása után 1122 forint. A 13 találatosak közül 13 plusz 1 találatot 213 fegadó ért el. nyereményük szelvényenként a nvereménvtlleték levonása után 1742 forint. A 12 találatos szélvénvek száma 5253 -larab. szelvényenként1 nvereménv a nvereménvllleték levonása után 43 forint. 11 találatot 31 930 fogadó ért el. ezek nyereménye sz üvénvenként a nyereménviUeték levonása után ».— forir.t. 10 találatos szelvények száma 107 537 darab, nvereménv a nverem*" vllleték levonás után 4.- forint. — Minden, őszi mérkőzésen játszottam a csapatban. Hogy bíztam-e a feljutásban? A forduló előtt még igen.de az első gyenge szereplések után bennem is megingott a remény. De sikerült a fiatalítás és a sikerek visszaadták a csapat önbizalmát. Így tudtunk bajnokok lenni... — Sok mindenre megtanított bennünket az NB I/B! Többek között arra is, hogy mindvégig, mind a 90 percig hajtani és küzdeni kell annak, aki győzni akar. — Mit tettem, mint csapatkapitány? Igyekeztem segíteni én is a jó baráti szellem kialakulását. Ami szereplésemet Illeti, nekem sem ment mindig úgy a játék, ahogy szerettem volna. A tavaszi szezonban ezért is maradtam ki többször a csapatból. — Terveim? Harmadéves joghallgató vagyok, szerelnék ott is eredményesen vizsgázni, s természetesen még az NB l-es csapatban is játszani. Én a csapatot az NB I-ben képesnek tartom arra, hogy a kilencedik vagy tizedik helyen végezzen. A D A 5 v E I é • nclj.tei legelőnyösebben vasarolli.il értékesíthet Fa.us oelyeKKerebkedea. Kelemen u. 4. » G.'.nuakac, rozsaújdonságok. fenyők. (0 cm-tol. diszoseritk, ribizli, egres, málna kaphatók Tulliusz Mihálynál. Bérkert u. 26. x Panorámás fekete Opel Rekord, 58-as kiauásu eladó. Dr. Tímár L„ Nagyszénás, Szabadság u. 106. Négyszemélyes rekamié. 2 fotellal két székkel és négyszemelyes rekamié igényesnek eladó. BaIray Nándor u. 21. Kombinált szekrény, széD háttámlás kétszemélyes. négyszemélyes, fotelágy, párnázott székek, fotelok olcs.n eladók. Lengyel utca. 32. Készpénzért vásárolunk televíziót, rádiót. magnetofont, valamint vlllonyháztartásl cikkeket. Bizományi Áruház. Szeged. x OTP-hltellevélre is mindennemű bútort, televíziót, fényképezőgépeket árusítunk. Bőveob felvilágosítást az üzlet ben adunk kedves vásárlóinknak. Bizományi Áruház. Szeged, x Eladó hármnsszekrény. rekamié, asztal. fotelok, konyhakredenc. ruharzekrény. hálószobabútor. ágyak, tükör, éjjeliszekrények. Íróasztal, matracok. ágyba való sodronyok. sexlon. tv-antenna rúddal. Teleki u. 6. ÜJ Delta tv eladó. Meg ekinthető va sárnap egész nap. Kiss Józsefnél. Szeged. Kölcsey u. I * Kifogástalan állapótban levó szputnyik gyermekkocsi elndó. Erd.: Szőreg. Arnád u. 35. x Alig használt fehér csempézett kályha eladó. Röszkei u. 19 Eladó modern konyhaszekrény. sezlon. 2 fotel. gurtntégy. nyugágy. rövid tanvlózongora, vngv tangóharmonikáért elcserélhető. Köli'gpv ii. 5 s-absék. Fehér boromat 10" literen felüli tételhen e'adásra alánlom. 14 hektoliter Erd.: Dobó János Balástya. összeszét30' »7. x ÜJ kombinált szekrény. kisebb méretű. feste«t eladó. Danké Pista u. 2L Szoba WC-t ker-sek megvételre. LlUom rTptnoi u. rt x Cserepet Ú1ut. vagv hrsznáitnt kis m-n. rvlséeben ls veszek . Sürgős" 15 '36 lel Igére a Sajtóázbn. Méhészek, figyelem! A Szegedi Méhészszövetkezet szaküzletében állandóan kapható NB 24 keretes kaptár, kerelléc. újfajta rakodókaptár. műlép, viasz cserébe, kerethuzal. különböző nagyságú szegek, ftyógy-cukorlepény. Méhviaszt 75,- forintért vásárolunk. X riadók gGrgflaea konyhakredenc. — ágyak, székek, asa, tal. stelázsl. könyve szekrény. sezlon, gáziüzhely. matracpárnák. tükör, égy. ba sodronyok, márványlapok, kis kályha, hálószobabútor, konyhabútor, ruhaszekrény 200 forintért, egyajtós kes. keny szekrény. — Kossuth Lajos sgt. 3'. sz. Politúros Íróasztal, igényesnek eladó. Török u. 4/c, I. em. 12. x riadók gGrgflaea konyhakredenc. — ágyak, székek, asa, tal. stelázsl. könyve szekrény. sezlon, gáziüzhely. matracpárnák. tükör, égy. ba sodronyok, márványlapok, kis kályha, hálószobabútor, konyhabútor, ruhaszekrény 200 forintért, egyajtós kes. keny szekrény. — Kossuth Lajos sgt. 3'. sz. Politúros Íróasztal, igényesnek eladó. Török u. 4/c, I. em. 12. x Egy 200 kg körüli hízó eladó. Érdek, lödnl 3 után. Pe« tőfitelep, IX. utca 552. Mez: nélkülünhet-tltn élelmiszer. Szükségletét szerezze be a Szegedi Méhószbzövetkezetnél (Szeged. Arany János u. 8.1. Salát termésű akác- éa vegyesvlrágntéz állandóan kapható. kg-ként 21 forintért. X Egy 200 kg körüli hízó eladó. Érdek, lödnl 3 után. Pe« tőfitelep, IX. utca 552. Mez: nélkülünhet-tltn élelmiszer. Szükségletét szerezze be a Szegedi Méhószbzövetkezetnél (Szeged. Arany János u. 8.1. Salát termésű akác- éa vegyesvlrágntéz állandóan kapható. kg-ként 21 forintért. X Könyvbarátok kl. vánrágait postaikig intézi dr. Vlda antikvárium. Buda. pest. Kiss János nlthv—naflv ót 54. Mez: nélkülünhet-tltn élelmiszer. Szükségletét szerezze be a Szegedi Méhószbzövetkezetnél (Szeged. Arany János u. 8.1. Salát termésű akác- éa vegyesvlrágntéz állandóan kapható. kg-ként 21 forintért. X Eladó gyalupad, vrskálvhs. horogfák. Szent Mihály u. 7.. asztaloanál. Veszgk ágyakat, sezlont. konyhokredencct, asztalokat. — Klelnné, Pacsirta u. 29. Eladó gyalupad, vrskálvhs. horogfák. Szent Mihály u. 7.. asztaloanál. Veszgk ágyakat, sezlont. konyhokredencct, asztalokat. — Klelnné, Pacsirta u. 29. Eladó rekamié, fotelek. hérmasszekrény. tv-szekrény, heverő. Kossuth La. 1os sgt. 32.. fszt. bal. Bontásból faanyag eladó. Felső Tiszapart 16. Csónakmíibely. Eladó rekamié, fotelek. hérmasszekrény. tv-szekrény, heverő. Kossuth La. 1os sgt. 32.. fszt. bal. Bontásból faanyag eladó. Felső Tiszapart 16. Csónakmíibely. Si-rtéspörkölő, ben. zines. eladó. Oszt. rovszkv u. 10.. felső n«enPő. \ arrógép, rövid deszkák, rézüst eladó. Szatymazi u. 15. Gázgyárnál. Si-rtéspörkölő, ben. zines. eladó. Oszt. rovszkv u. 10.. felső n«enPő. \ arrógép, rövid deszkák, rézüst eladó. Szatymazi u. 15. Gázgyárnál. Pannónia motorkerékpár eladó. Zsom. bó. Felszabadulás út 2(1. Használt bunda (férfi) elaló. Arany János u. 14. sz. udvar. Pannónia motorkerékpár eladó. Zsom. bó. Felszabadulás út 2(1. Használt bunda (férfi) elaló. Arany János u. 14. sz. udvar. 30 literes Ú1 vtllanvbovler eladó. Érdeklődni': Dobó u. 37.. egész nao Perzsalábhunda, Zctka motorkerékpár tartozékokkal eladó. Tóth. Gál u. 2. 30 literes Ú1 vtllanvbovler eladó. Érdeklődni': Dobó u. 37.. egész nao Perzsalábhunda, Zctka motorkerékpár tartozékokkal eladó. Tóth. Gál u. 2. Betétkönyvön nyert Wartburg de lux-e, vagy 408-as ikeriám. pás Moszkvicsot veszek. Értesítést kérek. Balogh, Móra. halom. Szegedi út 52. Fotytonégő kétaknás Jó állapotban levő vaskálya. nöl kerékpár, vllágttáss-K és egy ágysodrony eladó. Erd.: délután 5-től Dánt u. 11., tézt. Jobb. Ebédlő-, náló- és konyhabútor, férfiés nőt ruhák, ágytoll, kályha, ládák, edények, gáztűzhely, üvegek eladók. 8— 12-ig Vasasszentpéter u. 5'a. Betétkönyvön nyert Wartburg de lux-e, vagy 408-as ikeriám. pás Moszkvicsot veszek. Értesítést kérek. Balogh, Móra. halom. Szegedi út 52. Fotytonégő kétaknás Jó állapotban levő vaskálya. nöl kerékpár, vllágttáss-K és egy ágysodrony eladó. Erd.: délután 5-től Dánt u. 11., tézt. Jobb. Bodé gyümölcsösben eladó. Csongrádi sgt. 41.. emelet 6. Betétkönyvön nyert Wartburg de lux-e, vagy 408-as ikeriám. pás Moszkvicsot veszek. Értesítést kérek. Balogh, Móra. halom. Szegedi út 52. Fotytonégő kétaknás Jó állapotban levő vaskálya. nöl kerékpár, vllágttáss-K és egy ágysodrony eladó. Erd.: délután 5-től Dánt u. 11., tézt. Jobb. Hízott fehér sertések 150—200 kg között eladók. Rákóczi u. 22. Betétkönyvön nyert Wartburg de lux-e, vagy 408-as ikeriám. pás Moszkvicsot veszek. Értesítést kérek. Balogh, Móra. halom. Szegedi út 52. Fotytonégő kétaknás Jó állapotban levő vaskálya. nöl kerékpár, vllágttáss-K és egy ágysodrony eladó. Erd.: délután 5-től Dánt u. 11., tézt. Jobb. Hízott fehér sertések 150—200 kg között eladók. Rákóczi u. 22. 100—200 és 300 kg-os bízók eladók. Osz u. 27. -ladó négy szem elyes rekamié, kétszemélyes rekamié, lotelok. párnásszékek. fotelágy, kombinált szekrény, könyvszekrény, hármasszekrény. négyajtós szekrény, magányos szekrény, 3 ajtós tükör. Hunyadi tér 5'a. 100—200 és 300 kg-os bízók eladók. Osz u. 27. -ladó négy szem elyes rekamié, kétszemélyes rekamié, lotelok. párnásszékek. fotelágy, kombinált szekrény, könyvszekrény, hármasszekrény. négyajtós szekrény, magányos szekrény, 3 ajtós tükör. Hunyadi tér 5'a. Jó állapotban levő kárpitozott garnitúra eladó. Erd.: 17-» 19 óráig. Deák ütvén fítmesl tt. 13. -ladó négy szem elyes rekamié, kétszemélyes rekamié, lotelok. párnásszékek. fotelágy, kombinált szekrény, könyvszekrény, hármasszekrény. négyajtós szekrény, magányos szekrény, 3 ajtós tükör. Hunyadi tér 5'a. Eladó lapán rádió, hajlított nő| kerékpár. Alkony u. l/a, Tóthék. -ladó négy szem elyes rekamié, kétszemélyes rekamié, lotelok. párnásszékek. fotelágy, kombinált szekrény, könyvszekrény, hármasszekrény. négyajtós szekrény, magányos szekrény, 3 ajtós tükör. Hunyadi tér 5'a. Príma nagyobb méretű, rózsás. Jobboa tűzhely, egy fűrész, poros kerek kályna 2 tartállyal, Jó álla. pótban kisebb mo. retű kályhák él. adók. Erd.: Tolbuhin «gt 51. 200 kg-os hízott sertés, márványlapok eladók. Vesasszenlii. Ili. Príma nagyobb méretű, rózsás. Jobboa tűzhely, egy fűrész, poros kerek kályna 2 tartállyal, Jó álla. pótban kisebb mo. retű kályhák él. adók. Erd.: Tolbuhin «gt 51. Cserépkályha sürgősen eladó. Béketétéo Mnrótl u. 3. Príma nagyobb méretű, rózsás. Jobboa tűzhely, egy fűrész, poros kerek kályna 2 tartállyal, Jó álla. pótban kisebb mo. retű kályhák él. adók. Erd.: Tolbuhin «gt 51. Kifogástalan állapotban levő fotelápv. fém kis kerek asztal, előszobafal. cladő. Mérey u. 17. sz.. n. 2. Érdeklődni 18 érától. Príma nagyobb méretű, rózsás. Jobboa tűzhely, egy fűrész, poros kerek kályna 2 tartállyal, Jó álla. pótban kisebb mo. retű kályhák él. adók. Erd.: Tolbuhin «gt 51. Kifogástalan állapotban levő fotelápv. fém kis kerek asztal, előszobafal. cladő. Mérey u. 17. sz.. n. 2. Érdeklődni 18 érától. Fonógyári út 15. as. alatt rózsa canina, kicsiny és nagy mennyiségben kap. ható. Belvárosi te. inető mellett. so db 100-150 melegágy t ablak olcsón eladó. ÜJszeged. Rózsa Ferenc sgt. 97. 'zám. Teljesen úl konyhagarnitúra. Carmen tv tűzhely sürgősen eladó. Megtekinthető; délután »-t01. — Tímár u. 7.. vasén, nnn egész nap. Óriási fllodendron. 11 hatalmas levéllel sürgősen eladó. Szeged. II.. Damjanich u 11.. I. 3. Teljesen úl konyhagarnitúra. Carmen tv tűzhely sürgősen eladó. Megtekinthető; délután »-t01. — Tímár u. 7.. vasén, nnn egész nap. Óriási fllodendron. 11 hatalmas levéllel sürgősen eladó. Szeged. II.. Damjanich u 11.. I. 3. Vívósisak, olasz párw tajtőr. szövőszék, gvermekágy. asztal•flzhelv eladó. Felső Tisza-part 22/3. Endeklödnl: délelőtt tí -12. vasárnoD egé^z .- - — x— Nemes szörm "bélés (nerc), dupla ágyravaló plüseteritő. fehér zománcos Gudl'n-tőzhely eladó. — Tárogató u. 14., Ül—.ffUrt/S. Vívósisak, olasz párw tajtőr. szövőszék, gvermekágy. asztal•flzhelv eladó. Felső Tisza-part 22/3. Endeklödnl: délelőtt tí -12. vasárnoD egé^z .- - — x— Nemes szörm "bélés (nerc), dupla ágyravaló plüseteritő. fehér zománcos Gudl'n-tőzhely eladó. — Tárogató u. 14., Ül—.ffUrt/S. Kombinált szekrény, hármasszekrény. 3 ágyba való matrac eladó. Oroszlán u. 6. fszt. 0. Díszhalak, akváriumok helvhlány miatt eladók. Marx tér 1-8. Somogyi. Kombinált szekrény, hármasszekrény. 3 ágyba való matrac eladó. Oroszlán u. 6. fszt. 0. Gyászköz'emények Köszönetet mondunk, mindazon rokonuknak, ismerősöknek, r.u.Uat.usaKnak, kik felejthetetlen halottunk, özv. BALLA ANTALNÉ Horváth Anna temetésén megjelentek, rész.étükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyh leni igyekeztek. A gyászoló család, Veresácz u. 36. sz. k. 15 223 Köszönetet mondunk a rokonoknak. Ismerősöknek, lakútáriaknak, az összes megjelenőknek, kik szeretett halót. unk. GYOIUBLB LAJOS temetésén koszorú- és virá;; adományaik kai mély fájdalmunk in enyhíteni .gyekeztoK. Köszönetet m.indunk a Villamosva ,úl dolgozóinak, a lön Örkény üdülő társula nak, a II. sz. Belklinika orvosainak, pólóinak, leik fájd.il.nán euyo.tcnt igyekeztek. Gyászoló feesége és családja. Honvéd tér 5. k. '5 236 Mély fájdalommal tudatjak, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama, ARADI JÓZSEFNÉ Tombácz Anna, életének 70. évé»en hirtelen elhunyt. Temetése folyó hó 23-én 14 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Tisza Lalos utca 22. T. 2813. Mély fájdalommal tudatjuk, h* gy szeretett édesapa, nagyapa, dédapa, id. KOPAr7 FERENC, életének 33. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 29 én 12 6-akor lesz a Gjevt-temető ravatalozójából. A g; ászoló család, Sándor u. 56. T. 2621. Mély fájdalommal tuda.juk, hogy f7. ere tett térj, édesapa, VFSMAS BÉLA, MAV ellenőr, életének 45. évéb >n váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 29én 15 6 akor lesz a belvárosi temető ravatalozóját*!. A gyászoló család. Pacsirta u. 11. T. 2824 Mély fájdalommal tuda'juk, hogy szeretett édesapa, nagyapa. a-ós és testvér. TOT11 GVO-RUY. életének 63. éyében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hé 41-án IS árakor lesz a Gyevl-temetö ravatalozójából. A gvásaoló család, Szent István tér 10. T. 2626. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, munkatársaknak, a Taná-képzá Főiskola tanárainak, dolgozóinak, kik szeretett kisfiunk. AURA II Ml MISIRE temetésén megjelentek. részvétükkel és virágaikkal mélv fá'dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a ti. sz. Sebésr.-ti Klinika orvosainak és ápolóinak odaadó munkájukért. A cvászoló Ábrahám család, Pálfi u. 83. T. 2823. DtL./MAffVAftOftSri* t Magvat Szocialista Munkásár- Csongrád megvet és Szeged várast blzotts-tea és s -anács taoia Meelelentk o-tf* kivételével mlndenn*o Szerkeszti a szerkesztő bizottság ''.szerkesztő ar Lőkös Zoltáu. Szerkesztőség: '•zeeed Marva: Tao-tésköztársá. sác űtta 0 Telefon 75-35 30-08 filszakat tetéíon 35-0* ICladla a Cs-vne-SO Megvel Laoklnd' Vállalat Felelős vied-v K -árs László Kiadóhivatal: tzeoed MTa -, sközlársa. sáa űtta 10 Telefon: 35-00 S1-I* BekülJrttt Kéztéatoka* nem «r. Ilrk mee és nem adunk vissza » A laoot nv-im1a a Szegedi Nyomda Szeeed Bateav XeMt-v-xv u 2* az IN-FK .H 13> feriesztik a Csonarao meevel postahivatalok ET, tflzetést dlt ev homora 12 «i Előfizetheti oármelv oostnho'niainál és kéz. besltónéL 10 NOVEMBER 29„ KEDD }