Délmagyarország, 1966. november (56. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-25 / 278. szám

Szociológiai kutatások a szegedi fsz-ekhen Az utóbbi évtizedek során mélyreható társadalmi-gazdasági változások következtek be a földművelő lakosság életében. E változások tudományos számbavétele mutatja meg a szövetkezeti parasztság életében a fejlődés főbb irányait, melyeket nem lehet figvelmen kívül hagyni a szocialista mezőgazdaság építésében. Ezeket az adatokat a Szövetkezeti Kutató és Dokumentációs Intézet gyűjti össze. Ilyen tudományos célokat szolgáló vizsgálat, szociológiai adatgyűjtés kezdődött a napokban a szegedi tsz-ekben is. A széleskörű felmérő munkában részt vesznek a Tanárképző Főiskola történelem szakos tud© mányos diákkörének tagjai. A főiskolások otthonaikban keresik fel a szövetkezeti gazdákat, s személyes életkörülményeik változásával kapcsolatban, a szövetkezethez való viszonyukban és a közös tulajdon szemléletében végbement változásokat kutatják, s ezekkai kapcsolatban tesznek fel kérdéseket A kérdések csakis tudományos célokat szolgálnak. Az összesített adatok végiU's számos megoldásra váró problémára adnak majd feleletet Ezért a Szövetkezeti Kutató és Dokumentációs Intézet a főiskolások munkájának támogatását kéri a mezőgazdasági lakosságtól. Külkereskedelmi küldöttségünk Nigériában Dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével kereskedelmi delegáció utazott a lagosi önálló magyar kiállítás megnyitására, valamint abból a célból, hogy a nigériai kormányszervekkel a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokról tárgyaljon. A küldöttséget a lagosi repülőtéren a nigériai külügyminisztérium és külkereskedelmi minisztérium vezető munkatársai fogadták. (MTI) Aram olvasztja a jeges váltót Sikeres kísérletsorozat eredményeként a jövőben áram olvasztja majd a jeget a vasúti váltóknál. A hideg idő beálltával állandó problémát okozott a MÁVA RUHAGYARBAN Q Gondjaink is velünk jönnek A Szegedi Ruhagyárban, amint azt már említettük is, a dolgozók többsége nő. Számuk meghaladja a másfél ezret S ahány asszony, annyiféle sajátos gond, vagy éppen a nyugodt és gondtalan körülmény. Talán ez a téma a legnehezebb, hiszen a teljesség megkövetelte volna, hogy minden aszszonnyal és lánnyal külön is beszélgessek. Ez megoldhatatlan. Be kellett érnem szűkebb számmal, a kettes terem dolg© zóinak a véleményével. Ezen belül is hosszasan tanácskoztunk a „Március 8." brigád négy munkásnójével. ök fogalmazták cikkem címét is, amikor így beszéltek: „A gondjaink velünk jönnek a gyárba, s mindig is velünk maradnak". .. elő kell segíteni a közerdeket szolgáló alkotómunka szabadabb kibontakoztatását ...» (Az MSZMP Szeeed városi nártértekezleténelc beszámolójából.) Ki segíthet? As asszonyok többsége ugyan kiegyensúlyozott családi életet él, a gondok sem családi természetűek, legfeljebb összefüggésben vannak azzal, amikor például lakásügyek, bölcsődei és óvodai férőhelyek, vagy a bevásárlás kérdései kerülnek előtérbe. Sokkal nagyobb nehézségekkel küzd© nek azok az egyedülálló nők, akiknek még családot is fenn kell tartanluk. Számuk nem is kevés: meghaladja a százat Kérdeztem, hogy a gyárban kihez fordulhatnak gondjaikkal, elintézésre váró kérdéseikkel. Kitől várják a segítséget? Nehezen tudtak a kérdésre válaszolni. Valójában minden vezetőhöz, az igazgatótól kezdve a művezetőig, valamint a politikai és társadalmi szervezetek vezetőihez elmehetnek és el is mennek. Zárt ajtókat sehol sem találnak. Mégis hiányolták, hogy az igazgató nem tart a hét egy bizonyos napján fogadónapot. Azt tartják. hogy mégiscsak hivatalosabb lenne és nem zavarnának senkit mindennapi munkájában. Ügy vélem, Igazuk van. Persze, akadnak olyan gondok is, amelyen nehezen segíthetnek a gyáriak. A minap például egy fiatalaszszony sírva kereste fel a szakszervezeti titkárt gondjával, bánatával. Tizennyolc hónapos kisgyermekével albérletben lakik. A gyermeke néhány napig beteg volt, de ő csak fizetés nélküli szabadságot vehetett kl, hiszen ekkora gyereknél már nem kap az anya táppénzt. Amikor a gyermek meggyógyult, akkor a bölcsődében rendeltek el zárlatot valamilyen betegség miatt Üjabb egy hetet kellett fizetés nélkül távolmaradnia a munkahelyéről. Sírt, persze, hogy sírt, 500 forintos albérlet és fizetés nélküli napok. Ez alkalommal a megélhetéséért kellett kopogtatnia, s esetében az együttérzés — mivel a gyár csak ennyit adhat — kevés. Néha a munkatársak is A 2-es terem termelési tanácskozásán is részt vettem. A beszámoló száraz «oU és érdektelen. Egy szóval sem említette az előadó, hogy milyen sorsra jutottak a múltkori tanácskozáson elhangzott felszólalások. Ettől függetlenül többen is elmondták véleményüket. Nagy Lászlóné mindjárt azzal kezdte, hogy a kiadott vállpárnák gyakra rosszak, nem lehet őket használni. Előfordul, hogy visszaszállítják a raktárba javítani, de anélkül, hogy kijavítanák a hibát, újból megkapják a műhelyben. Jó lenne ebben intézkedni — mondta. Szekeres Józsefné is munkatársaihoz intézte szavait. Nem pontosak a zsebek és a térdfoltok, gyakran nekik kell átszabni. Valaki közb© szólt, hogy rövidek a gallérok is. Ezeken a gondokon és panaszokon már könynyebben segíthetnének a gyárban. A felelős művezetők, minőségi ellenőrök, de önmaguk a munkatársak is, akik a vállpárnákat készítik, s akik a szabászaton dolgoznak. Az ilyen gondokon való segítés kötelessége a gazdasági, műszaki vezetőknek. De talán nem fetisizálom a dolgot, ha ez a kötelesség sokszorta elsőrendűbb feladat ott, ahol zömében aszszonyok dolgoznak. Nem kell tetézni az amúgy is több gondot magukkal cipelő asszonyok helyzetét. Okot tanácsok A Március 8-a brigád négy képviselője — Zádori Gyuláné, Kiss Margit; Szanka Ferencné és Gyuris Ferencné — néhány megvalósítható tanáccsal is előállt. Hogyan lehetne segíteni a nagycsaládos anyákon, az egyedülálló assz© nyokon? Lehetne-e ment© síteni őket a több műszak gondjaitól? Lehetne — vallják egyhangúan és Szankáné javaslatot is mond: — Ügy tudom, hogy jövőre apróbb cikkeket is gyártanak az üzemben. Létre kellene hozni egy kisebb szalagot, ahol csak délelőtt dolgoznának és azok az egyedül élő családfenntartók és gyerekes mamák, akik arra valóban rászorulnak. — Mivel jelenleg nincsen Ilyen lehetőség, bizony sokan kilépnek a gyárunkból, holott szükség van a betanult varrónőkre — egészíti ki a gondolatot Kiss Margit A bölcsőde és óvoda állandóan visszatérő gond a ruhagyári asszonyoknál. Aki messze lakik a gyártól, bizony elfárad, mire a gyerekkel együtt megérkezik, különösen, ha a karján kell cipelnie. A tanácsi bölcsődék reggel hattól este hatig vannak nyitva. Annak se jó, aki délelőttös, de annak se, aki délutános. Ahol van nagymama, vagy olyan családtag, aki segít, ott megoldható a bölcsődei vagy óvodai dolog, de ahol nincsen ilyen segítség, ott bizony sokat segíthetnének Szankáné javaslatainak megvalósításával. Nem kívánságlista, de... Apró dolgok és nagy dolgok. Vajon lehet-e osztályozni a gondokat? Ha munka után nem tud rendesen bevásárolni a feleség és emiatt nincsen vacsora, akkor nagy gond keletkezik a családban. Többen is elmondták, hogy az üzemi konyhában igen ízletesen főznek, általában elégedettek a gyári koszttal, az árával is és a mennyiséggel is. De igen nagy segítséget jelentene, ha kihordásra is adnának ebédet az üzemi konyháról. A plusz adagért vagy adagokért szívesen megfizetik a teljes költséget. Csupán felsorolásképpen írom le néhány megoldásra váró panaszukat: zsúfolt az öltöző, emiatt gyakran késnek a munkahelyükről. Korszerűtlen és ugyancsak zsúfolt a fürdő, a mosdókagylókat magasan helyezték el, nincs elegendő hely a ruháknak. A dolgozóknak nincs külön szekrényük, ahova ruhájukat elzárnák, emiatt gyakran előfordul 1© pás is. — Jó lenne már az átalakított munkatermekben dolgozni — sóhajtoznak azok, akik a régi körülmények között vannak. Küllemre nagyon szép ez a gyár, talán párja is alig akad az országban, de bizony néhány munkaterem élesen elüt a küllemtől. Dicséretes a gyárvezetés igyekezete, hogy fokozat© san átalakítja az elavult termeket. Remélhetően mielőbb eltűnnek a régiek, s ezzel ls segítenek a dolgozó nők gondjain. Az igaz, hogy a gondok velünk jönnek, s egész nap velünk is maradnak, de ha kevesednek e gondok, könnyebb lesz a cipekedés. Gazdagh István nak, hogyan biztosítsák a zavartalan forgalmat. Hiszen nemcsak a hóakadályok, hanem a lefagyott vasúti váltók is késleltetik a vonatokat. Az elektromos váltómelegitő berendezések most megoldják ezt a kérdést. A próbaüzemeltetés befejeződött, és a ferencvárosi rendezöpályaudvaron már fel is szerelték az első hazai elektromos váltómelegítőket Átadta megbízólevelét a dán nagykövet Dobi István, a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke csütörtökön fogadta Aksel Christiansent, a Dán Királyság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Az Elnöki Tanács elnöke és a nagykövet egyaránt hangsúlyozta: a dán—magyar kapcsolatok az utóbbi Időben a kölcsönös megbecsülés és előnyök alapján kedvezően alakultak. A megbízólevél átadása után Aksel Christiansen nagykövet bemutatta a kíséretében megjelent Henrik Holger Haxthausen nagykövetségi tanácsost, majd az Elnöki Tanács elnöke szívélyesen elbeszélgetett a nagykövettel. Megbízólevelének átadása után Aksel Christiansen a Hősök terén megkoszorúzta a magvar hősök emlékművét (MTI) Földi László miniszterhelyettes Szeneden TVgrvap, csütörtökön Szegedre látogatott Földi László könnyűipari miniszterhelyettes. A vendéget hivatalában fogadta Árvái József, a Szeged megyei jogú városi tanács vb elnökhelyettese. A miniszterhelyettes a szegedi tanácsi ipari vállalatok munkájáról, problémáiról tájék© zódott, majd délután látogatást tett Árvái József vbolnökhelyettes és Zömben János, a városi tanács ipari osztálya vezetőjének kísér© tében a Szegedi Nyomda Vállalatnál és a Szegedi Ecset- és Seprűgyárban. A két helyiipari üzemet termelés közben tékán let te meg, s beszélgetett az üzemek vezetőivel és dolgozóival. Segítségünket nagy sieretetfel fogaillák Olaszországban Csütörtökön délután viszszaérkezett Budapestre az a tehergépkocsi, mely a Magyar Vöröskereszt segélyszállítmányát juttatta el Olaszországba az árvízkárosultaknak. A tehergépkocsi vezetője, Takács Sándor, elmondta, hogy úticéljuk Verona volt, s arrafelé haladva Velence és Trieszt között elhaladtak egv olyan 25 kilométeres útszakaszon, ahol a települések mind víz alatt álltak. — Akár a tenger — emlékezett a látványra a gépkocsivezető. — Azokon a területeken, ahonnan már visszavonult a víz, óriási buldózereket lehetett látni, amelyek a felgyülemlett sarat, iszapot próbálták eltávolítani Veronában nagy szeretettel fogadták a Magyar Vöröskereszt adományait, a gyógyszereket itt rakták le, de a szállítmány többi részét az Olasz Vöröskereszt képviselőinek kérésére, segítettek eljuttatni rendeltetési helyeire. Egy napot töltöttek Velencében, a város szinte teljesen kihaltnak látszott, embereket alig láttak, az üzletek is zárva voltak. Kedden lépték át az olasz határt, s akadályozta útjukat, hogy Ljubjana felé óriási hóviharba keveredtek. Szerdán haladtak át a magyar határon, ahol a határőröktől hallották, hogy nemrég ment el Olaszország felé az a másik szállítmány, mely a magyar szakszervezetek ajándékait vitte. Sémákban nem tér meg az élet JJ a az írót kérdezem a „könnyű-faj"-ról, a válasz leggyakrabban elutasító, vagy jobb esetben azt mondja: „ez a szórakoztatóipar" profilja. Ha a könnyű műfaj képiselőit kérdezem, a válasz rendszerint így hangzik: „nem tömény filozófia kell; vidámság, kedély, mert ez a dolgos élet sava-borsa". Ez két végletes pólus, de mindkettőben van igazság is. s vitatnivaló is. Kezdem azon, hogy a művelődés és a szórakozás merev elhatárolása semmiképpen sem fejezi ki a valóságot A „szórakoztatóipar" is képes művelődési lehetőséget teremteni (és teremt is) és a művelődés is bőségesen nyújt szórakozást ha úgy tetszik, felüdülést, vidámságot Az elképzelhetetlen, hogy valamilyen társadalom eljusson egy olyan fokra, amikor apraja-nagyja a Bachszonátákban találja meg a zenei műélvezetet. Elképzelhetetlen az is, hogy a cigánymuzsika rajongói alkossák a zenei közízlést s a cigánymuzsikán kívül eső zene pedig amolyan finnyáskodás számba veendő művészi „valami" legyen. Ezzel egyúttal kifejezésre jutott az is, hogy az úgynevezett „nehéz" műfaj harcosai és a könnyű műfaj „bajnokai" egymással szemben nem képviselnek objektív álláspontot a társadalmi valóságot tükröző vélemény© ket, amikor saját kizárólagosságukat vallják. A tréfát félretéve, ez a kérdés nemcsak a művészi életet hanem az egész társadalmat érinti. A felszabadulás után ezek a kérdések nem kerülhettek a közéleti érdeklődés középpontjába. A fordulat éve után, 1954-ig pedig egy megmerevített koncepciót hajszoló kultúrpolitikából kiszorult sok olyan művelődési ág, szórakozást nyújtó motívum, amely évtizedes, évszázados tradícióval rendelkezik. S ami nemcsak a „szokás hatalmánál" fogva vált az élet természetes vonásává, de azért is, mert nem volt helyette — tömegméretekben — más. Generációk nőttek fel és élnek közöttünk tíz- és százezrek, akik még nem láttak operát: akik éneklő sikításnak tekintik a klasszikus opera áriáit. De a cigányzenénél suhanckoruk óta elkesergőznek vagy vidámkodnak. Ráadásul többségükben rendes, dolgos tagjai a társadalomnak. Miattuk ne játsszunk operát színházainkban, televíziónkban és rádiónkban? Ostobaság lenne! Mint ahogyan ostobaság volt az említett Időszakban a cigányzenét majdcsak a megszűnésig degradálni. Vannak tömegesen, akik az operett világában látják az élet szép perceit és óráit. Akik nem néznek meg egy drámát, különösen ha annak fogós társadalmi mondanivalója van. Ettől még játszunk klasszikus és mai drámát, természetesen operettet is. Régen az olcsó ponyvairodalom volt a „szellemi tápláléka" a vékonypénzű embernek. Ma ugyanazért a pénzért (még formátumban is) valóságos irodalmi értéket kap. Az Olcsó Könyvtárra gondolok. A kik az élet felszínén járnak, gyakran szem elől tévesztenek néhány lényeges vonást mai valóságunkból. Többször szóltunk arról, hogy nincsen egységes kultúrközvéleményünk. De ha e megállapítás mögé nézünk, akkor annak nyugtázásával, hogy évente százezren nézik meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat, a színházat negyedmillióan látogatják, négymillióval több a mozilátogató, hogy 35 ezer tv van Csongrád megyében, 10 ezer rádió stb. s mást is találunk. S erre a „másra" talán jobban kellene figyelni. A színházba járók arányú igencsak megoszlik az opera és operett között, a dráma és a vidám, tréfás darabok között, a tv-nézők (újdonsága ellenére) sok ezres tömege is éppen úgy válogat a műsorban, mint a színházbajárók. Teljesen biz'tos, hogy a 140 ezer tv-néző (a 35 ezer néggyel szorozva) nem mind kíváncsi Pálffy külpolitikai összefoglalására, s nem kíváncsiak valamennyien az Angyal krimijére, vagy az Inter—Vasas mérkőzésre stb. De a lényegesebb az, hogy él itt Csongrád megyében 100—150 ezer ember — főleg falvakban és tanyákon — úgy, hogy hetenként egyszer lát újságot, egyszer-egyszer hall rádiót, könyvet pedig talán az elemiben olvasott utoljára! Persze nemcsak a tanyákon, falvakban, a városokban is találhatók ilyenek, s nem is kevesen. Itt tehát nem a magas eszmeiséget hordozó kultúrtermeknek vau keletje, sokkal inkább az egyszerűbb művelődési eszközöknek, amelyek egvben szórakozást is nyújtanak. (Ilog ' a kultúrszociológia milyen fontos lenne, talán az iménti felsorolás bizonyítja legjobban. Megállapítani, megközelítő pontossággal, tudományosabb igénnyel a feltevések helyett. hogy voltaképpen hol tartunk a művelődési ig- nyekkel!) Az emberek egyedeikben és kisebb-nagyobb csoportjaikban más és más módon művelődnek és szórakoz nak. Itt nincs kaptafa. Van, aki Sartre filozófiájával viaskodik, de két nagy fröccs mellett cigányzenét hal gát. Van, aki Papp Lajos lírájára esküszik és közbe > pihenésül Rejtő Jenőn derül, mert azt hiszi, most iga i ponyvát olvas. Mások meg azt állítják, az olasz operá.i kívül nincs más. ami azelőtt és azután történt, semmi! S vannak sokan, akik Bartók előtt hódolnak. Sokan a „széo cirádás" rikító képet tartják gyönyörűnek, s egy Kosztí, , Tornyai- vagy Kohán-kép előtt azt mondják: „Hát « 3 azért mégse olyan szép, mint ami otthon van". Ugyarezek igen jól értik például a társadalmi, politikai él, t kérdéseit, marxista tájékozottsággal közelítenek meg k sebb-nagyobb ügyeket. Ehhez még hozzáveszem azt a néhány maréknyi kultúrsznobot, aki szemében 1945-tel eltemettük az „igazi" kultúrát, azóta itt nincs érték. S azt a prűd és végtelen stupid kispolgárt, aki egy könyv-, vagy filmcímnél ugyan többet nem tud a kultúrából, de azzal „feszeleg", és tudóskodóbb mint egy igazi fi.'os (Ez a fajta kispolgár nemcsak ránk maradi a múltból, termeltünk a húsz évben is hasonlókat, bőven, korábl : osztály-hovatartozásuktól függetlenül.) J> izonyításra aligha szorul ezek utan, hogy a műveludés és a szórakozás egymásnak nem ellentmondó jegyek hazánkban. Sajnos, még nem találtuk meg a könnyű műfajban azokat a tartalmi, formai elemeket, amelyek a szocialista töltetű tendenciákat egyértelműbben közvetítenék az úgynevezett „szórakoztatóiparból". Talán azt sem kell bizonygatni, hogy a mi társadalmunk műveltségbeli állapotát szinte semmilyen vonatkozásban sem lehet a három évtizeddel ezelőtti viszonyokhoz hasonlítani! S azt sem, hogy egészséges az a fejlődés is. ami előttünk és közreműködésünkkel történik napjai tikban. De nem lehet elrugaszkodni a valóságtól: nem lehet sémákba ágyazni a művelődést és a szórakozást. D. J, Péntek, 1965. november 25. DÉL-MAGYARORSZÁG 3