Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-05 / 235. szám

Expressz-utak az év végén j 2555522 Az Idén minden eddigi­nél jobban sikerültek a sze­gedi Expressz-utak: 11 or­szágba mintegy 900 fiatal lá­togatott el. A legtöbben, szám szerint 330-an az NDK-ban jártak, de a Szov­jetunióban is több mint 280­nn voltak. Jugoszláviába ugyancsak egy szokásos cso­port indult, de ha hozzá­vesszük a palics—szabadkai különvonat utasait, ott is kö­rülbelül 280-an fordultak meg. Aránylag nem is ke­vesen, százan kirándultak Szegedről ai idén Expresz­szel nyugati tőkés országok­ba. Most először, több belföl­di utazást is szervezett az Expressz. Két különvonat indult a BNV-re mintegy 1300 utassal, s két autóbu­szon dunántúli körutazás is volt. Az Expressz idei prog­ramja még nem ért véget: az utolsó negyedév szintén több kellemes utazást ígér. Októberben két csoport megy az NDK-ba, az egyik R Szász-Svájcba, a másik Berlinbe, és Weimarba. No­vemberben Moszkvába és Leningrádba szerveznek ki­rándulást, ennek résztvevői az okfőberi forradalom ün­nepét a Szovjetunióban töl­tik. Pozsony—Brno—Bécs érintésével lesz egy út no­vemberben, majd december végén is. Utóbbi résztvevői Bécsben szilvesztereznék. Szilveszterre indul egy cso­port Berlinben és Potsdam­ba, illetve Krakkóba és Varsóba. A még hátralevő utakra, csakúgy, mint eddig, 30 éves korig lehet jelentkezni ked­den és pénteken délután 4­tól 6-ig a KISZ Szeged vá­rosi bizottságán. RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió 1966. október 5. 4.Jó Hlrck. Időjárás. 4.32 Hal­mitól- reggelig. . . 4.45 Falurá­dió. 5.00 Hitek. 5.30 Reggeli kró­nika. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek. 7.00 ReSKóU krónika n. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 t71 könyvek. 8.00 Hí­rek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Hecceli hangverseny. 8.55 Orvosi tanácsok. 9.00 Regélő várak. 9.20 Orerett részi etek. 10.00 Hírek. 10.10 Könnyűzenei híradó. 10.53 Néhánv nerc tudomány. 11.00 Is­kolarádió. 11.30 A Szabó család 12.00 Hirek. 12.15 Nótacsokor. 12.57 A budaDcstt színházak műsora. 13.00 Törvénykönyv. 13.15 Kama­ra. ene. 14.00 Hírek. 14.05 Köny­nvűzene 14.30 Lánvok asszo­nyok. 15.00 Zenekari muzsika. 15.09 A sziget. Folvt. reeénv. 15.30 Közvetítés a Győri Vasas F/rO-Florentina labdarúgómérkő­zésről 16.15 Hírek 16.20 Tánc­zenei koktél. 17.00 PszicholóEl.H Világkongresszus Moszkvában JT. 17 21 FldPlio Részletek. 17.56 H. Ilrrnt61nk flevetmébet 16 00 Mi történt a nnRy vtlácban? 18.10 Ha­».árk hírei. 18.18 Könnyűzene. 18.10 Közvetítés az FTC—Oliin­ni In MvbHana VVK-labdarugó­írtvrközésrőL 19.15 Ü1 nénzenei felvételeinkből. 19.28 Tó élszakát everekek! 19.35 Budanesti zenei hetek 1966. Közben 20.25—20.45 Es­ti krónika. 21.30 Könnyűzene. 22.00 Hírek. ?2.1o Időszerű nem­zetközi kérdések 22.20 Soorthi­rek. 22.25 Onerarészletek. 23.00 A mama udvarióla. Elbeszélés. 23.15 Operett részi et ek. 24.00 Hírek. 0 10—0.25 Eti zene Petőfi Rádió 4.Só—10 58 Azonos s Kossuth Rádió műsorával. Közben 8.20— 6.90 Torna. 10.00—12.13 Zenés mű­sor 13.45 tlőlárás- és vfzállás­lelcntés 14.no Iskolarádió 14.15 Zenekari muzsika 15.00 Hírek 15.05 Néni muzsika 15.33 A né­met kultúra hete. 15.55 Fantasz­tak. Részletek. 16.20 Orvosi taná­csok. 16.25 Hancversenv a stú­dióban 17.00 Hírek. 17.05 Könnyű zenei híradó 17.50 Hlrdetdoszloo 18.00 Az iskolarádió melléklete. 19.00 Gazdaszemmel a nacyviláe mezőenzdasácáról. 19.15 Közvetí­tés a Vasas— Snortlnc Lisszabon BEK lahdarúcó-mérkőzésról. Köz­ben 20.00-20.10 Tánczene. 20.00 Hí­rek 21.05 A veztr elefánttá. 21.42 Mefístofele. Részletek. 22.07 Köny­nyűzene. 22.56 Ücetőverseny-ered­ntények. 23.00—23.15 Hírek Idő­lárás. TELEVÍZIÓMŰSOR §F0RT Magyar versenyzők Mez kóban Tegnap délelőtt hat sport­ág válogatott versenyzői elutaztak a Ferihegyi repü­lőtérről Mexikóba, ahol ok­tóber 12-én Mexikó Cityben nemzetközi sporthét kezdő­dik. Közismertebb nevén: az előolimpián a következő ma­gyar sportolók vesznek részt: Atléták: Mecser, Nagy Zsuzsa, Kaloesay, Zsivótzky. Kajakosok: Wichmann, Hesz, Kemecsei. Tornászok: Ducza, Tressel. Űszók: Túróczy, Lenkel. Vívók: Kamuti J., Péasa, B. Nagy. Juhász Ka­talin. Birkózók: Hollósi, Varga, ölveti, Steer. Mind­egyik sportág versenyzőivel edző is utazott A küldöttség tagjai egy hónapig lesznek tával, mert Mexikó City bői Kubába utaznak, ahol Havannában a kubai sporthatóságok meghí­vására közös edzéseken és bemutatókon vesznek részt a helyi sportolókkal. Idén még röplabdában, kosárlabdában és ökölvívás­ban rendeznek próbaolimpi­át a mexikóiak. Ezekben a sportágakban azonban a nagy költségekre való tekin­tetei nem indítunk csapato­kat. illetve versenyzőket, mi­vel az esélyeink, nem túlsá­gosan nagyok. Ma: nemzetközi és hazai kupamérkőzések Ma, szerdán „kupanapja" lesz a a magyar labdarúgás­nak. Még sohasem fordult elő, hogy egy napon három élvonalbeli csapatunk itthon nemzetközi kuamérkőzést vívjon. Ma a Győri ETO a Kupagyőztesek Kupája mér­kőzések keretében a Fioren­tinát fogadja. A Vasas a Sporting Lisszabonnal a Bajnokcsapatok Európa Ku­pájáért, a Ferencváros pe­dig az Olimpia Ljubljanával a Vásárvárosok Kupájáért találkozik Budapesten. A Népstadionban ma este kettős programot bonyolíta­nak le. A Vasas a Lisszabonnal most mérkőzik először, a Ferencváros már volt Ljubl­janában és a jugoszláv csa­pattal szemben döntetlen ért el. A győriek is visszavágót játszanak: egygólos hátrány­nyal veszik fel a küzdelmet a világhírű olasz együttessel, mert — mint ismeretes — Firenzében 1:0-ás vereséget szenvedtek. A mai kupanap eseményei közé tartozik még, hogy lebonyolítják az MNK újabb fordulóját is. Most már a legjobb tizenhat közé jutá­sért küzdenek a csapatok. A mezőnyben szegedi és Csongrád megyei együttes már nincs, és így számunk­ra a kupaküzdelmek — saj­nos — nem jelentenek külö­nösebb szenzációt Tégla Ferenc újabb rekordja A hét vége atlétikájának érdekessége a Szegeden megrendezett kétnapos me­gyei összetett és váltófutó­bajnokság volt, melyet pár meghívásos versenyszám tett sokrétűvé. A meghívásos diszkoszvetés hozta a nap kiemelkedő nagy eredmé­nyét. összetett bajnokság. Fér­fiak. Felnőtt tízpróba: 1. Ko­vács (SZEAC), 5260, 2. K. Nagy (SZEAC), 5058, 3. Gu­lyás (SZEAC), 4936. Ifjúsági ötpróba: 1. Varga (Sz. Erd. Techn.), 2446, 2. Raáb (Sz. Text. Techn.), 2427, 3. Sza­bó (SZEAC), 2172. Serdülő hárompróba: 1. Tari (Csong­rádi Gimn.), 1360, 2. Elek =S=0=R=0=K=B=A=N= Magyar televízió 17.28 Hitok 17.35 A Macvar Hi ide tő műsort. 17.30 Teleimoex Külkereskedelmi és világgazda­sági híradó 18.2(1 Látomás a valóságról Szentendre 18.45 Es­ti mese 18.55 Tv-híradó. 19.10 Labdarúgó Balnnkesanatok Eu­rópa Kttnáín. Vnsas—Snortlnc Lisszabon. Közvetítés a Népsta­dionból. A szünetben: Hazai tű. kör... (Aktuális Jegyzet.) 21.00 Z. nel flcvelő. A tv -enel úJság­21.45 Az ember és a háború. A'Ok ott szemben. Macvarul beszélő francia film. (14 éven fe­lülieknek!) 22.40 Tv-hlradó. II kiadás Jugoszláv televfztó 9.48 Iskola-tv. 10.40 Angol nyelvlecke. 11.88 Oktatás, neve­lés. 14.00 Iskola-tv. 16.55 Zene­oktatás. 17.55 A vllác kénekben 18.25 Műsorismertetés. )8.30 Tv­üldonsáeok. 18.45 Rtoortműsor. 19.05 Szórakoztató zene. 19.30 A tv nostála 19.54 Jó élszakát Bverekek! 20.0!) Tv-hlradó 20.30 Hirdetések. 20.37 Játékfilm. 22.07 Tv-híradó. Román televízió n.08 Lecklsebbleink. 18.28 Sakk. 18.30 A kícvó háza. Soro­zatfllm 19.00 Orvos! tanácsok. 19.20 A hanclemez története. 19 35 A tv-nostáía. 19.45 Meehí­vó. 20.0n Feleséé eey ausztrállal részére. Lengyel film. 21.40 Tv­híradó A Szegedi Ecset- és Seprűgyár gyakorlattal rendel­kező vízvezeték-szerelőt keres egvműszakos munkakörbe, azonnali belépéssel. Jelentkezés: a Központi telep munkaügyi osztályán, Cserzy Mihály utca 35. A SZEAC labdarúgó-csa­pata ma a szegedi Honvéd­dal játszik barátságos mér­kőzést a Tisza-parti stadion­ban. Ugyancsak ma lesz a Szegedi Építők—SZVSE ed­zőmérkőzés is Újszegeden, a SZAK-pályári. Holnap, csü­törtökön játsszák a Szegedi VSE II.—Alsóvárosi MÁV megyei találkozót a Vas­utas-stadionban. Mind a há­rom helyen délután fél 4 órakor kezdenek. * Az Orosházi Spartacus I—. II—III osztályú kötöttfogá­sú birkózóversenyt rende­zett és ezen a Szegedi VSE is képviselte magát. A sze­gediek közül Savanya Fe­renc győzőtt súlycsoportjá­ban. * A megyei labdarúgó-baj­nokság hét tizenegvét a kö­vetkezőképpen állítottuk ösz­sz.e; Katona (Alsóváros) — Gulvás (H. Textiles), Tanács I. (Móraváros), Pető (SZAK) — Csordás dr. (Sz. Dózsa), Oszlács (H. Honvéd) — U­bor (Szentesi KMTE), Ri­schák (H. MEJDOSZ), Ungi (Dorozsma). Fodor (Alsóvá­ros), Bori (Szentesi KMTE). * A budapesti új sportcsar­nok-tervpályázat nyilvános ismertetését és vitáját októ­ber 7-én, pénteken délután fél hatkor rendezik meg Bu­dapesten, a Magyar Építő­művészek Szövetsége szék­házában. * A SZFAC csapata nyerte a szegedi serdülő labdarúgó­bajnokságot. A SZEAC a Móravárosi Kinizsi ellen a csoportdöntőben 2:l-re, majd 2:0-ra győzött.. * Döntetlenek a városi lab­darúgó-bajnokságban; IKV— Bőrösök 0:0. Tápé—A levő 0:0. Bakt.6—Juta 0:0. Móra­halom—Vasútforgalmi Tech­nikum 2-2. A Szőreg—Sán­dorfalva mérkőzésen Sán­dorfalva nem jelent meg. (Cs. Sí), 1349, 3. Nagy (Sz. Erd. T.), 1253. Nők. Felnőtt ötpróba: 1. Gulyás (SZEAC), 3401, 2. Antalné (SZVSE), 3317. Ifjúsági hárompróba: 1. Marosváry (SZVSE), 2115, megyei csúcs! 2. Perjési (SZEAC), 1889, 3. Siti (SZVSE), 1798. Serdülő há­rompróba: 1. Borka (MVSE), 1888, 2. Szigeti (SZVSE), 1700, 3. Helfrieh (MVSE), 1591. Váltóbajnokság. Férfiak. Felnőttek. 4x200 m: SZEAC 1:40.8. Ifjúságiak. 4x100 m: Sz. Text. T. 47,5. 4x800: MVSE 9:03,6. Serdülők: 4x 100 m: SZVSE A 48,0. Nők. Felnőttek. 4x200 m: SZEAC 1:55,9. Ifjúságiak. 4x100 m: SZVSE 54,1 Meghívásos számok. Disz­kosz férfi ifj: 1. Tégla (SZVSE), 61,78, megyei Ifjú­sági csúcs! Kalapácsvetés felnőtt: 1. Trényi (SZEAC), 54,22. 2. Lázár dr. (SZVSE), 49,58. 3. Nikolasev dr. (SZE­AC), 49,50. Monostori Tibor Az Építők szép győzelme A NB-s tekebajnokságban a szegedi csapatok közül az itthon játszók nyertek, az idegenbe utazók pedig vere­séget szenvedtek. Különösen szép sikert ért el a SZAK nói együttese, mert majdnem 2500 fát ütött és az Építők, amely legyőzte a bajnok­jelölt Ferencvárost. A várt­nál gyengébben szerepeltek az SZVSE férfiak: Ózdon egyetlen pontot sem szereztek. NB l-es eredmény: SZAK —Z. Danuvia 6:2, 2498:2315. Szeged. NB l-es férfieredmé­nyek: Sz. Építők—FTC 5.5: 2.5, 2558:2510. Szeged. Özdt Kohász—SZVSE 8:0, 2633: 2331. özd. NB II-es férfieredmények: Kecskeméti MÁV—Sz. Pos­tás 7:1. 2491:2282. Kecskemét. Bp. Vízművek—SZAK 5.5: 2.5. 2629:2623. Ezen a héten Is több sze­gedi versenyző került a hét legjobb csapataiba. A nőknél a SZAK-ból dr. Szamossze­gi Béláné 469-cel az első, Saj­tos Istvánná 453 fával a má­sodik. Hogyan tippeljünk? NB I Bp. Honvéd 0.)—Vasas (!•> a 8 FTC (2.)—Tatabánya (S.» 1 Diósgyőr (S.)-Pécs (8.) 1 SBTC (12.)-Ü. Dózsa (4.) X S Dunaújváros (U.)—Csepel 04 1 NB I B Nyíregyháza (15.)— Debrecen (2.) 1 X Székesfehérvár (ló.)— Egyetértés (13.) 1 SZEAC (3).—Oroszlány 04 1 Szombathely (11.)— Szállítók 0.) t NB II Nyurat Pécsi Bányász (3.)-* Pécsi VSK (5.) 1 X Kaposvár (l7.)-4utóbtMB 04 x Sopron (ÍS.)-ZTE (4.) x 1 Dombóvár (12.)—F.sztergom 0.) X 13+1 Pápa (16.)—B. Snart. 0.) 1 1 Tétmérkőzések Z. Dózsa (11.)—Győr 0.) 1 MTE (18.)—Veszprém (14.) I t (zárójelben a csapatok helye­zési számát közöljük.) 1 1 SAKK fl 1 Október 18-án rendezi meg a megyei sakkszövetség a csillag­szerző versen vét. ametven me­gyénk mesterlelöltl és első osz­tályú minősítéssel rendelkező versenyzőt Játszhatnak A ver­senyt az SZVSE klubhelyiségé­ben rendezik meg: lótéknaaok kedden és pénteken 6 órától A Szegedi Ruhagyárban első osztályra minősítő verseny kez­dődött lí sakkozó részvételével • Santa-MonJeában az év legna­gyobb versenyén az utolsó előt­ti fordulóban az amerikai Fi­scher utolérte SznasszkH nagy­mestert. Ez azt Jelentette, hogy az ötezer dolláros első nagydí­jat az nyert meg. aki az utolsó fordulóban győzni tud. SznasszkH széo iátszmában győzte le a holland Donner nagymestert, míg Fischer csak döntetlent tudott elérni Ián vlágbaJnok ellen. Bemutatjuk az első bety Bor­sát eldöntő Játszmát: Világos: SZPASSZKH Sötét: DONNER 1. c4. e5. 2. HfS. Hc«. 8. »Wk 86. 4. Fa4. HÍS, 5. Ve2, bt, I. Fb3. Fe7. 7. ó-ó. 0—8. 8. eS, dt. ». dS, d4. 19. Bdll, Futó, 1L Hhd2. Be8. 12. FxeS, fxe. 13. Hb3, dxc, 14. bxe, FdS, 11. dt, Hd7. 16. Fgíí, Vc8. 11. c4. Hxdl, 18. Hbxd4, exd. 18. e5t, Ff8. 28. Bxd4, e6, 21. Bhl, re7. 22. Fxe7. Bxe7. 23. Hg5. hí. 24. He4L Vél, (24. Hxe5-re. 28. Hd6). 28. Hd6, Bd8, 26. Bdl, Vb«. 27. Bhdl, Bf8. 28. Khl. Vc5. 29. f4. Hbí* 30. Ile4. VaS. 31. Vtrl, bxe, 32. Hf6+, KhS, 33. BdS. Bc7, 34. Vxg61, gxf. 35. Vf6+. sötét fel­adta! Sem erdőben, sem városon Évek óta nem látott öreg ismerősömet keres­tem nyaralásom egyik napján a lakóhelyén. Valamikor, mielőtt még a hajrá vált volna élet­stílusommá, télen is, nyáron is eltöltöttem két­három napot a padlásszobás erdészházban. Prisz­tavok Gyuri bácsi testi edzésnek szánt 8—10 kilométeres hajnali barangolásokra vitt s én mégis leginkább lelkileg gazdagodlam, szellemi­leg frissültem a vele töltött napok alatt. Itol, milyen gomba, mely időszakban tenyészik leg­bujábban, az érnek melyik kanyaréban oltja szomját az őzsuta s mikor kezd sárgulni a vén tölgy levele, hol talál a hó alatt is porcsint a nyúl? — ezeknek s ezernyi másnak lettem tudója az erdőőr révén. Annak. amir<M két megyében is hires volt, sohase tudtam utánzója lenni, pedig de szerettem volna: hogy az erdészház környéki madarak, csizék, gerlék, feketerigók s minden­fajta mások füttyszavára vállán, kinyújtott karján telepedtek le. S fő büszkeségének sem. hogy a leg­okosabb vizslákat 6 nevelte, messziről jöttek hozzá nagypénzen vásárolni vadászkutyákat. Kora délelőttön ebédidő is elmúlt már. mire többszörös kérdezgetés és útbaigazítás után az erdőn keresztül vezető makadámút hajlatában megleltem a kunyhót, ahol lakott E hajlék — súrozatlan vályogfalával, vesszőkévékből rakott fedelével — úgy elbújt a patakmenti bokrok tö­vében, hogy három lépésre sem voltam tőle, mikor szemembe tűnt. De akkor már a három nagy fa tövében mozgó kutyanövendékek hang­ja is jelezte: célomhoz értem. Az öreg is fel­neszelt az ismeretlen zajú léptekre, mint mond­ta. füle csak a mélybe roppanó fagallvak, s a \ -te barátkozó állatok okozta zörejt ismeri jól. y -.thetonkónt bepva'ogol a hárnmkiiométer­nvire fekvő faluba kenyérért, sóért, petróleu­mért, egyébért, akkor embert ls lát ugyan, de hát erről ő nem tehet. A háromszor három mé­teres belméretű kajibában a priccs, az ászokról lógó avasszagú féloldal szalonna s megkezdett sonka, fél zsák liszt, kopott tűzhely, s három nagyobb ládában újságok, tizenöt-harminc év­vel ezelőttiek, szaklapok, s néhány Jókai-re­gény. Prisztavok Gyuri bácsi vendége voltam két napig, s ezalatt az újságkötegek legaljáról elő­halászott kilónyi hivatalos levélből, beadvány­ból bogozgattam a sorsát. Elfelejtett ember ő szószerinti értelemben. S több mint másfél év­tizede már. Akkor, 1951 elején harmincegy évi hibátlan szolgálat után az én kitűnő szakember ismerősömet máról-holnapra elbocsátották az állásából, valami mondvacsinált faelszámolási késedelem miatt. Mondása, s a hét évig folyta­tott levelezés summájaként valójában azért kel­lett mennie az erdészházból, mert az egyik fe­lettesének lopkodásait, sikkasztásait, az erdő fáinak gavalléros ajándékozásait szóvá tette. Erre azt mondták: intrikál. Újságszerkesztőségek, hivatalok, társadalmi szervek nyugtató, biztató, majd egyre kevesebb reménnyel kecsegtető válaszait olvashattam tintaceruzával írt, másolatában készített füzetnyi beadványaira. Érdemlegesen semmi nem intéző­dött Közben egy vihart is átélt az ország, s Gyuri bátyám ellenzői sorra letűntek, ő pedig beleunt a kapálódzásba: remetének temette el magát. Miből él? Megművelt a vadonban egy holdnyi földet és évente három-négy kutyát be­idomít, Miskolcon élő húga küld neki néha két­háromszáz forintot. így. Most volt 62 éves, de koránál fiatalabb a lába, a szeme és az elméje. Csak az arca aggastyán. Van egy másik történetem ls. Ez városibb, kézzelfoghatóbb. Kora tavaszt, hogy Szegedre kerültem, jó sorsom vezetett özvegy Kovács Józsefnéhoz albérlőnek. A fürgemozgású — bár egész fizikumában egy nyűgös élet, roppant ter­heit hordozó — 72 éves asszony második anyám­má lett. Ügy viselte gondjaimat, úgy törődött velem, hogy háromszáz kilométerre levő szeret­teim hiányát is csaknem feledtetni tudta, míg nála laktam. Megismertem öt hónap alatt. Dióhéjban az élete: tizennégy éves se volt, hogy anyja meghalt, apja magukra hagyta őket. Három kisebb testvérével nagyszüleihez ment, s cselédnek állt, hogy legyen mit enniök. Fiata­lon ment férjhez, férje az első világháború ele­jén elesett, ötvenegy éves koráig élt özvegyen, míg a második világháború egy négygyermekes, bombázástól özvegyült emberrel hozta össze. Tíz évig éltek békés házaséletet, mikor a máso­dik férje is meghalt. Mária néni első özvegysége kezdetén piaci zsibárus volt, s a harmincas évek derekától jegyszedőnek alkalmazta a mozitulaj­donos. A mozik államosítása után is, 1957-ben nyugdíjazásig jegyszedő volt a városi mozikban. Kis pénzért fél éjszakába nyúló idegrontó mun­kát végzett a csöpp asszony. S amikor még nem kezdődtek- meg az előadások, a nap szabad sza­kában az üzemekbe járt sorstársaival együtt, hogy szervezze a munkásokat a szocialista mozik látogatására. Így kívánta a párt, s Kovács néni párttag volt: fáradságot sohasem ismert. Kilenc éve múlt, hogy nyugdíjas, tisztességesen megél a nyugdijából, szép kis lakása van. Idő­közben a mozikat restaurálták, átalakították, új jegyszedők kerültek a régiek helyére. De Ko­vács néni még nem kapott egy tiszteletjegyet a moziba, még nem keresték fel egyszer sem, ta­lán azt sem tudják a volt munkahelyén él-e, s hogyan él. Nos, becsületesen s tisztesen él, de fáj neki, hogy huszonhárom évi szolgálat után elfelejtették. Hasonló történetek vannak még. Tudom, szór­ványosan vannak ilyenek. Hiszen mi is mindig megírjuk, hogy az egyik-másik üzem fiataljai meglátogatják a nyugdíjasokat, a volt munka­helyek mozgalmi szervei vendégül látják az öregeket Megírjuk, hol, hány öregek napközi otthona nyílt s ezekben milyen jól érzik magu­kat a munkában fáradt emberek. Talán ezért is feltűnőbbek a fentlekhez hason­ló kirívó esetek, amelyekről alig esik szó. Nem akarunk írni, hallani elfelejtett emberekről, de ehhez az kell, hogy ne is találjunk ilyeneket. Sem az erdőben, sem pedig a városban. Kondorost János iH • m m ipl p ft g Sl" I p ' p w * w n 1 Tf TTi W: Világos: KhS. B15. Feé. Fhl. HfS. Hc4 (6). Sötét: Kh7 (1). Világos indul s a harmadik 16* nősben mattot ad! (R. Brieeer feladvánva.t A múlt heti feladvány oldása: 1. Fhll DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­uár« Csongrád meevel és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja. Megjelenik hétfő ki vételévei mindennap Szerkeszti a szerkesztfl bizottság Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán, Szerkesztőség; •"•zeeed Matrvar Tanácskőztámn* sás Út1a 10 Telefon: 35-35. S0-9B Eíszakai telefon: 35-88 KJadJa a Csonerád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kr*áes László Kiadóhivatal: Szeged. Macvar Ta.iá-.sköztársn* sás útla 18 Telefon: 35-00 81-18 'Beküldött köziratoké* nem ér. zürk mee és nem adunk vlssza-t A lapot nyomja 9 Szegedi Nvomda Szeged. Balcsv-Zqtttriszkv u 28 sz INDEX Í9 053 Terjesztik a Csongrád megyei Dostahivatalok El íflzetési díj egy hónapra 12 »t Előfizethető bármely postahivatalnál és kés­besítőnéL 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda. 1966. október 5.

Next

/
Thumbnails
Contents