Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-30 / 257. szám

vasárnapi |fnnvuc7pmlp tiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiíi Hullj fwLvllllv Á szívetekre bízom Polner Zoltán versei A ma újságíró Polner Zoltán második kötetének S4 verset még azokban az években irta. amikor magyarszakos tanárként a kiszombori általános iskolában dolgozott. Hajnalban kelt, vonatra vagy jó időben motorra ült, s 12 órát tanított naponta, kicsiket és felnőtteket; mire hazaért Szegedre — ahogyan több versében megfogalmazta — felesége és fia már aludt. De ő ekkor még nem feküdt le. Éjfélig verseket írt, sokszor fáradtan, kimerülve. Nem tehetett mást. Közölni akart valamit, s máskor nem volt ideje a költészet számára. Versei, amelyek ebben a szigorú, kemény, munkás életformában születtek, a költő mindennapos, hétköznapi élményeit tartalmazzák, az a kétféle világ tárul fel bennük, amelyben a városból falura kijáró fiatal pedagógus élt. Találkozunk a versekben tanuló parasztokkal, akik ugyan nehézkesen ismerkednek az elemi tudnivalókkal, de a világ lényeges dolgairól világos és határozott fogalmaik vannak, megismerjük a tájat, amely nem adja könnyen kincseit az erpbernek, és megismerjük természetesen elsősorban magát a költöt, aki az egyszerű emberek „sorsénak igazához önként szegődik el", s azzal a szenvedéllyel akar beszélni róluk, mintha ők maguk szólnának. A kötet verseiben bizonvosfajta érzékenység a legfeltűnőbb. A költő rendkívül érzékenyen, sokszor indulatosan figyeli és rögzíti az elmaradottságból, a megalkuvásból, a haszonlesésből vagy a tunyaságból keletkező ellenszenves, torz emberi tulajdonságokat. Különösen a városi embernek ezeket a vonásait szemléli indulatosan, felháborodva, bemutatva kisszerű, ostoba voltukat. Így háborog a költő például A varosban, A hetedik napon című verseiben a léhaság, a felületesség ellen, keményen, szigorúan, elnézés nélkül. „Olcsó nagyképűségről", „kókler szökókutakról", „nyafka cukrászdákról és kávéházakról", „álszent körutakról" beszél. Versei azonban szókimondasuk és szigorú puritanizmust képviselő hangjuk ellenére sem városellenesek. A költő nem a „bűnös várost" látja és énekli, hanem a bűnt, a roszszat S ebből következően falun sem csak az Idillt látja, ördögűző címmel egész, ciklust írt a babonákról, szokásokról, hiedelmekről, azokról a tradíciókról tehát, amelyeknek jó része akadálya annak, hogy — mint mondja — feloldódjék a múlt és megszülessek a jobb jövő. F.z.ekben az eredeti látású versekben beszél a költő a Roníds-ról, a Lucaszéké-rö\, a Szemverés-rő\ és a babonavilág sok más motívumáról, eleméről. A hang azonban, amellyel erről beszél, mégis mintha enyhébb és árnyaltabb lenne, mint amikor a városról szól. Nem elnézőbb, de amíg azokban érzik valami személyes keserűség és elszántság, ezekben a költeményekben erösebb a segíteni akarás, a türelem, mozzanata egyfajta azonosulás, nem az. elítélt jelenségekkel természetesen, hanem az emberekkel. A kötet versei magától értetődően nemcsak erről beszélnek. Legnagyobb szenvedéllyel a fasizmusról, az új háború veszélyéről szól a költő; ez. a problematika mennyiségben is jelentős helyet kap a kötetben. Említsük meg végül a hangulatos, őszinte érzelmekkel átfűtött, szerelmes verseket, s akkor — nagyjában egészében — helyes képet kapunk Polner Zoltán új kötetének tartalmáról. ti. L. A

mikor a hatalmas vászndn a csöppnyi szív először összehúzódott, aztán ahogyan az erek még áttetsző hálójában Beethoven nyitányának ritmusában lökődtek tovább és tovább a vérrögöeskék — a nézőterekén gyakran csattant fel a taps. A Nyitány című kisfilm nemcsak tekintélyes zsűrik tetszését nyerte el, de mindenütt, ahol vetítették, idehaza és külföldön egyaránt, az. elragadtatás hangján beszéltek róla. Sokan csak ennek a nagyszerű produkciónak a láttán kezdték felfedezni, hogy Magyarországon a népszerű-tudományos filmek gyártásának milyen magas a színvonala. Tulajdonképpen most kezdenek csak az egész műfajra igazán odafigyelni, világszerte, bár az oktatófilmek ugyan olyan régiek, mint maga a filmgyártás. Mikor — mintegy hetven esztendeje — Lu miére első kamerájával odaállt a pályaudvari sinek mellé és gyorsan forgatva a felvevőgép karját, megörökítette az egyre nagyobbodó mozdonyt, a kl- és beszálló embereket, egyaránt tarthatta ezt filmdokumentumnak és oktatási anyagnak: ilyen a vonat érkezése. A harmincas években már kultúrfilmek özöne árasztotta el az. európai országokat. Az igazi fejlődés azonban az elmúlt másfél-két évtizedre esett. Rájöttek, hogy nem az oktató-illusztráló módszer az igazán hatásos, hanem az, amikor igénybe veszik a művészet eszközeit a természet titkainak bemutatására. A Nyitány iskolapéldája ennek a módszernek. Nagyszerű fényképezés, vágás, a zene szerkezeti felhasználása eredményezte, hogy maradandó művészi élményünk legyen az élet keletkezéséről. Hasonlóképpen emlékezetes részleteket találhattunk Kollányi Ágoston Örök megújuíás-ában, amely mintegy összefoglalója is volt korábbi, hasonló témájú rövidfilmjeinek. Nem véletlen, hogy mind a két téma az élettan, a biológia köréből való. Ahhoz, hogy egy tudományágat hatásosan népszerűsíteni lehessen, élnie, virágoznia kell ennek a tudományágnak. Megmerevedett álláspontokat, üres sémákat nem lehet a művészet eszközeivel sem feloldani. A MAFILM népszerű-tudományos stúdiója ezt az alapigazságot ismerte fel — rendezők hajlamainak is engedve —. mikor elsősorban a biológia, Már nemcsak „Nyitány" az esztétika és a lélektan tudománya felé orientálódik. Most például egy olyan filmet forgatnak, ami — ha sikerül — méltó folytatása lehet az eddigi kitűnő filmeknek. Témaválasztása szokatlan, de teljesen logikus: az emberi test esztétikája. Logikus, mert külső arányaiban, formáinak harmóniájában már régóta felfedezték az emberi test szépségét; elég talán a klasszikus görög szobrokra utalni. Na de mi van belül? Sár, betegség. gusztustalanság, vér, legalábbis így gondolunk gyakran testünkre, s ebben bizonyára annak az egyházi szemléletnek a nyomai is megtalálhatók, amely a testet bűnös élettartozéknak tekintette csak. Az orvosi könyvek viszont rendszerint a betegség, a kóros elváltozások és ígv az elmúlás csöppet sem vidám nézőszempontjából közelítettek a testhez. Pedig az egészséges emberi test arányaiban, színeiben, csodálatos formagazdagságával belül is lehet nagyon szép. Ezt próbálja majd bizonyítani a már említett készülő új filmjében Szabó D. Pál rendező, aki a népszerü-tudománvos műfaj elmaradhatatlannak tetsző kellékéről, a magyarázó szövegről is teljesen lemond. A kísérőzene és a kiválasztott színek nemcsak élvezhetőbbé, hanem érthetőbbé is teszik a látványt. Más szín-háttér és más típusú muzsika kíséri például a esontrendszer alapelemeit bemutató mikroszkopikus felvételeket és más az idegrendszert ábrázoló képeket Egv kőszobor és egy élő női akt lesz a kiinduló pont, hogy a test belső tájainak térképén is felfedezzük a látvány szépségének érzelmeit. Az esztétika, a más művészeti ágak törvényszerűségeinek kibontására is jó lehetőségeket biztosit a filmesek számára a magyar művészettörténészek felkészültsége, esztétikusok, kritikusok munkássága. Takács Gábor egész sorozatát készítette el például a képzőművészeti kisfilmeknek. Kompozíció a festészetben, Térábrázolás a festészetben, Színek a festészetben volt a sorozat három darabja. A rendező most nehéz dologra vállalkozott: a zenemű képi értelmezésére. S könnyű dolga lett volna, ha Liszt vagy Mendelssohn romantikus müveivel próbálkozik, ahol a zene valami történést, eseményt próbál lefesteni. Takács Gábor azonban Bartókot választotta, s ráadásul a Mikrokozmosz-t, amely eredetileg sem más. mint zenei tananyag, művészi formába öltöztetve. A Mikrokozmosz mégis a humanitást hirdető gondolat nagyszerűségét példázza. Takács Gábor ebből indult ki, ezt a gondolatot próbálta képben kifejezni. Hat, kis — önálló fi lm jelenet ben jeleníti meg az élettelen természet, az élő anyag, az ember, s aiz emberi fogalom megszületése gondolatkörét. És mindezt Bartók zenéjére! Lehet, hogy nem mindegyik kis etűd felel meg igazán a kiválasztott zen® résznek, a próbálkozás újszerűsége és sokat sejtető lehetőség® azonban így ls nyilvánvalóak e kisfilmben, amit hamarosan bemutatnak ... Az a rendszeres és alapos munka, amellyel a magyar filmesek szinte körbejárnak egy-egy tudományágat, a filmek kitűnő átlagszínvonalától függetlenül is nagy elismerést vált ki minden nemzetközi találkozón. Nyugaton és Keleten is a népszerű-tudományos filmgyártás egyik legjelentősebb központjának. tartják a budapesti stúdiót. A díjak és az elismerések sem maradnak el, de ami a legfontosabb, s amiért a Nyitány példáját idéztük: a közönség ma már szívesen fogadja, — még ha várnia is kell tíztizenöt percet a játékfilmre, amelyért megváltotta jegy® — a tudományt népszerűsítő kisfilmeket Rernáth László Varsányi Péter versei Anyám Ráncosra marták petrólámpás éjek. Robotban élte szürke napjait. Cseléd volt — mint más — s az úri szeszélyek naggyá növelték gondját, bajait. A rideg szavak sújtották mint ostort — hajnaltájt kelt — „Felpofozlak nagyon!". .'. Ez volt a bére egyik része akkor, ha az úrnó ébredt a pamlagon. Kék eresre szívták kezét az évek. a lépcsőzés árt meggyengült szívének. — Lám mégis most járja az „oskolát". Estenként vaskos könyvek fölé hajol, közben rámpillant a pápaszem alól... E két szem már: örökkévalóság. Apám Ki tudja mennyi szoba csendje órzt'.'.'. és mennyi lélek mélyén él neve, ki holt anyagból új és mégis ősi szépet varázsol — ez az élete! Ki tudja mennyi szerelmes ajándék hordozza munkás, eres kéznyomút, s szívét, hol ott ég az őszinte szándék, akár nyarakban a pipacs-virág. Ki tudja, hogy a magyar rónaságon hány korsója rejt iiditő vizet azoknak, akik a föld-barikádon izzadón teremtik az életet. Ki tudja mennyi kedv-varázsló kancsó csücskén csordul ki a hegyek leve, mit 0 alkotott alföldi agyagból — a derűs élet összes gyermeke. Varga Ákos Vénasszony ok nyara Megjelenésükig a motorcsónak az egyetlen esemény. Agresszív magamutogatással köröz a part előtt. Hullámverése összekoccantja a hajóétterem poharait, berregése durván átcsap a hangszórókból áradó halk zene felett. Ök akaratlanul kerülnek az érdeklődés középpontjába. Otthonosak és valahogy mégis idegenek ebben a környezetben. Akkor jönnek napra feledkezni, amikor masok színes blúzokba bujtatják barna idomaikat: hiszen már semmi ereje sincs a fénynek. A pincérek tanácstalanul nézik a korlát melle telepedő négy idős asszonyt. Találgatják: bankett lesz-e, összetoljanak-e néhány asztalt. Egyszer már volt itt ötvenéves találkozó, de arra csak kevesen jöttek el. Mival a kis asztaltársaság nem látszik bővülni, felveszik a rendelést: — Tíz sajtosrudat, meg valami limonádéfélét. Egy darabig becsukott szemmel élvezik a késői' langyos napfényt. Tudják, ez már nem perzseli fel pirosítóval élénkített petyhüdt bőrüket, de visszaad valamit a nyár melegéből. S a folyó is — amelyen még elsiklik egv-egy csónak — ilyenkor hozza a legtöbb illatot. Csípős rőzsefüstöt. száradó széna szagát, meg érő gyümölcsökét a túlparti kel-lekből. — Melyik őszibarackot teszitek? Azt a zöld magbavnlót? — kérdezi egyikük csak úgy lehunyt szemmel. S észre sem veszi, hogy szalicilos, cukros receptje ott lebeg az asztalok felett. Ezt az emelt hangot szokta meg. Az öreg fül csak az erősebb nyomatékú szavakat fogja fel. Szavaik elől nem lehet kitérni. El-elmosódva. felerősödve hullámzanak végig a fedélzeten. Elterelik a figyelmet az újság sorairól. belopakodnak a csendes beszélgetésekbe. — Holnap kimegyek a temetőbe. Kifizetem az október—november—decembert. — Már most? — Mindig előre fizetek. Három hónapot ... Csak szél ne legyen. A partmenti rezdületlen fákat nézik. De ahogy tekintetük a napfényben fürdő lombokon ragad, elárulják: gondolatban meszszebb járnak. Négyen négyfelé. A dallamot önkéntelenül veszik át. Dúdolni kezdik a hangszóróból felröppenő melódiát. Csak akkor zökkennek vissza, amikor egyikük a szöveget is megtalálja: — Hangulat, egy mámoros kis hangulat.. . Mi is ez? Olyan ismerős. — Hangulat? Hol van az már! — Meg a mámor! A leplezetlen sóhajok közé gyönge, csiklandós nevetés vegyül. Talan egy emlék feltörő utóíze. Azután a csillámló vízen feledkeznek. A nagyritkán fel-feltűnő kajakokon. — Szép sport. — Fiúknak. De ígv párosával! Csak addig eveznek, míg szem elől tűnnek. Ezeknek nem a víz, hanem a bokros part a fontos. — Miért? Ez a divat. Ágika mesélt egy házibuliról. Amiket mostanában rendeznek. Azon például csupa párok voltak. És volt egy szoba, ahova időnként bementek. De csak ketten . .. Gondoljátok el! A kuncogást nehéz visszafojtani. Akaratlanul röppen fel. Nem úgy. mint Honthy Hanna kiszámított kacarászása a rádióban. Igaz, nekik az is tetszik. — Nem tudom, honnan veszik ezeket a lemezeket. Mind ismerős ... A „Kis Petrovom"-at várom. Valamikor ezzel lehetett levenni a lábamról ... — Rég volt — csúszik ki egyikük száján olyan hangsúllyal, amiben benne van: kár is róla beszélni. — De szép volt— dacol az emlék. — Ami volt. az soha nem ,iön vissza. Mintha csak erre a végszóra várt volna, felcsendül a dal: „Hol van az a nyár, hol a régi szerelem ..," Dúdolják. Félhangon, hangtalanul. Egyikük a szöveget mondja. A másik énekelne is: de reszkető, vékony hang.ia nem találkozik a dallammal. Legmélyebbre a feketeruhás merül. Száját csücsöríti, mintha fütyülne. Észre sem veszi, hogy ajkát — melyen összerepedezett a bátortalanul felrakott, divatjamúlt rúzsréteg — nem hagyja el hang. — Na, hol van? — kérdi valamelyikük a szám végén. — Megértük, hogy már nem is emlékezünk rá — mondja a feketeruhás egy be» lülről fakadó keserű mosollyal. Csend telepszik közéjük. A messzire futás csendje. Évtizedekben lábalnak vissza. Csak tudatlanul babráló mozdulataik (az asztalkendőt gyűrögető, poharat nap elé emelő, vízbe morzsát szóró ujjak játéka) maradnak a fedélzeten. — Esetleg feketét, vagy fagylaltot? — tör rájuk a pincér. — Fagylaltot?.,. Nem, nem. az hideg nekünk. Talán egy feketét... Vagy inkább sört? — Délelőtt feketét, délután sört szoktam inni... A sörtől lehet aludni. — Hát akkor sört... Ti nem kértek!? ... Kettőt. Olyan kicsivel... — Piccolóval. — Az ebéd kívántatja. Nagyon sós volt a kacsa. — Holnap hol esztek? — Vasárnap? Amíg tart a jó idő. kiülünk az ernyők alá. Jó rántott szeletet csinálnak. — Nem kell mosogatni, takarítani. Nekünk mindig elveszi az. időnket. Holnap is szeretnénk temetőbe menni, meg misére is. De a kettő nem megy együtt. Periig a kis pátert szerettem volna meghallgatni. — A fiam is szereti. Mert hivő és nagyon intelligens. — Ha jó! tudom, a felesége református. Hogy bírják így? — Miért? Én is református vagyok és én csinálom a legszebb oltárterítőket. Sőt, mióta szegény Gyuluska meghalt, minden este elmondom érte az üdvözlégyet. A pincér figyelmesen megtörli a poharak alját, s úgv állítja az asztalra, hogy a nap átcsillanjon az aranysárga italon: — Szép habja van. Friss csapolás — mondja. — Kedves gyerek. — Biztos egyetemista. — Ilyenkor mind ezek szolgálnak fel — találnak végre ismét olyan témát, amibe mindannyian belefonódhatnak. — Kell nekik a pénz. — Van ösztöndíjuk, meg otthonról is kapnak... — Nem is arra... Ruhára, meg szórakozásra. — Utazni. — A mai fiataloknak más az életideáljuk. Nem kell föld, ház, drága berendezés. Elég egy rekamié, egy televízió, egy kávéfőző ... Inkább látni akarnak mindent. Olaszországot, Párizst, Londont. — Nekik van igazuk. Nem akarnak vaksin kuporgatni. Mint szomszédunkban az a házaspár. Se gyerekük, se barátjuk. Az aszszony... Nem is tudom megmutatni miiyen széles. Tegnap is, este tízkor ott áll óriási viszeres lábaival egy kétágú létra tetején, ahol már fok sincs, és pemzlivel a plafont meszeli. Máskor nem jut hozzá. Egész nap a hordókat tömi. Rakja a savanyúságot. Az egész ház, az egész udvar csupa hordó. Sokat keresnek vele. Több mint százezrük van a takarékban. De más örömük sincs, csak az evés. Esznek amenynyit bírnak. A férfi időnként leissza magát. Akkor 24 óráig fekszik. Azt mondják: a reumája bántja. Egyszer ott üti meg a guta őket a savanyúságos hordók között. — És talán ki sem tették a lábukat ebből a városból. — Ezért mondom, hogy a fiataloknak igazuk van. Pincéreskednek egy darabig, és ha valamennyit összeszedtek, motorra ülnek. Akár egy nap alatt a tengernél lehetnek. — Ágikénak mégsem kellett volna elmennie. Most mit mondanak az ismerősök: egy fiúval motorozgatott idegen országutakon. — Láthatják. Hazajött, nem lett semmi baja. Különben is azt meséli, csupa nővel van teli az Adria. Német lányok egész Dalmáciát végigkalandozzák. Hármasával, négyesével egv-egy kocsiban. — Már ti is ezt a kalandozást emlegetitek! Az a szerencsétlen Béla is azt mondja: eljött az új „kalandozások kora". Gondoljátok el, odaállt vízumért azzal a rokkant labavaL S 0£L-MAGYARORSZA6 Vasárnap, 1383. október 38.