Délmagyarország, 1966. október (56. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-23 / 251. szám

VASÁRNAPI |f 4lllHIIIIIIIII||lllltlllllllllll|ltl|IUIII|lllllllllllllll|l . n a VASÁRNAPI |f 4lllHIIIIIIIII||lllltlllllllllll|ltl|IUIII|lllllllllllllll|l . n on 3 vé iyvsz emie ? A 85 éves Picasso A műalkotás születése Maksay László könyve Az emberek nagy többségének a művészet szerepéről általában, a műalkotásokról konkrétan igen szubjektív véleménye van — ha van. Igen gyakran hallunk múzeumokban, kiállításokon olyan megjegyzéseket, amik arra engednek következtetni, hogy gazdáik valamiféle szolgáltatóiparnak tekintik a művészek tevékenységét Szerintük a művészet feladata, hogy gondjaikat elűzze, az andalodni vagyókat megkönnyeztessc és az unatkozókat elszórakoztassa. „Ilyet az én négyéves fiam is tudna csinálni" — gyakran hallott lekicsinylő kritika, vagy: „Ezt se akasztanám ki a szobám falára"! — felkiáltás már a mű hatására felébredt tiltakozást mutatja. A művészet nem töltheti be tisztesség ne essék szólván — az udvari bolond szerepét aki szórakoztatva időnként ráhibáz az igazságra. Korunk művészi rangja nagyobb: „Míg a tudomány csak téityeket közöl, a művészet érzelmileg is kapcsolatba hoz a külvilággal". Az embernek tehát, az egyénnek éppúgy mint a társadalomnak. szüksége van a művészetre, ezért meg kell tanulnia fölismerni és elfogadni. Ezt az igényt szem elótt tartva Maksay László kitűnő könyvet írt A Gondolat kiadásában megjelent könyv szerkesztésmódja világos és áttekinthető. Bevezetésként azokról az idők során kialakult téves nézetekről és félreértésekről beszél, amik a művészi tevékenységet általában övezik. A műalkotás létrejöttének folyamatát egyrészt a társadalmi Igények, másrészt a művészt alkotásra késztető szubjektív indítékok felől közelíti meg. Ez utóbbival részletesen foglalkozik, mert ez a marxista esztétika érdemtelenül elhanyagolt területe. Munkája ezért hézagpótló. Nem kritikusokat akar nevelni, hanem magához az alkotó folyamathoz akarja az olvasót elvezetni. „A műélvezet voltaképpen a művész élményének utánélése", ezért az ének és zene oktatás, a nyelv és irodalom tanítás mintájára hathatósabb vizuális kultúrára való nevelést sürget. De nemcsak sürget, hanem jó ötleteket is ad. Amikor a műalkotásról beszél, nem kizárólag a képzőművészetre gondol. Tételeinek igazolására zenészeket, írókat, költőket es esztétákat egyformán megidéz, és igy a folyamat általános voltát érzékelteti. Van néhány olyan megállapítása, amire úgy érzem, nemcsak a közönségnek, de egyes művészetpolitikusoknak is szüksége van. Elveti az egységes korstihis kialakítását sürgetők érveit, ez szerinte nem felel meg a XX. század sajátos arculatának. „A szocialista realizmus nem stílus, hanem alkotói módszer" — ezt nem lehet elég gyakran hangoztatni. „Ha a közönség esztétikai műveltség szempontjából rétegezett, akkor ennek következményeképpen azt is tudomásul kell venni, hogy a rétegezettségnek megfelelően sokféle formanyelvű, stílusú képzőművészetre van szükségünk." „Revideálni kell a közérthetőség fogalmát" — mondj». Nem vadonatúj elvek erek, da nagyon hasznos őket minél gyakrabban ismételni. Makaay László föltételezi, hogv az Igazán nagv művész embernek is kiváló. Kiválik tehetsége, vállalkozó zzelleme és társadalmi felelőssége folytán. Miután nincs műalkotás közönség nélkül, így « művészet nemcsak a művészek dolga, hanem az azt befogadóké is. Ezt a magasabb értelemben vett pedagógiai célt valósítja meg könyvében Maksay László nagy hozzáértéssel és rendkívül vonzó formában. Kulka Eszter Pablo Picasso 1906-ban még csak 25 éves volt, de sok barátja és tisztelője szerint már akkor is nagy festőművész. Ma, hatvan évvel később még mindig nagy, újat és megint csak újat kereső, tág horizontokat bejáró. Egyéniségének bélyegét rányomta félévszázad képzőművészetére, szinte ninca olyan irányzat vagy iskola, amely ne vallaná mesteréül, ós nincs ország vagy világrész, ahol ne tisztelnék nevét Egyes művei, mint a békegalambot ábrázoló rajza. a század legfontosabb és legismertebb jelképévé váltak, nagyszabású és bonyolult képei valamennyi modern képzőművészeti kónyv-' ben megtalálhatók. Ez a hálaima* hatás és a személyét övező népszerűség a történelem kivételes ajándéka, csak a legnagyobbaknak adatik meg. S Picasso életműve valóban a század nagyszerű eredményeit, kitágult látókörét és tragikus ellentmondásait egyaránt híven tükrözi. K nagy festő életútja is tele van mozgalmas fordulókkal. Spanyolországban született 1881-ben, s apja, aki szintén festő volt, már kezdettől a művészpályára nevelte. Picasso 1900—1901-ben látogatott először Párizsba, ahol az impresszionizmus művészete és Toulouse-Lautrec bravúros rajzai gyakorolják rá a legnagyobb hatást. A Montmartre és a Montparnasse kávéházainak életét festi, idealizálás nélkül, drámai őszinteséggel. 1904-től kezdve vegleg Párizsban telepszik le, ekkor kezdi festeni „kék" képeit, ezeken a külvárosok nyomorgó elesettjei jelennel meg szorongató éjszakai világításban, és szánalmas magányosságban. A következő két-három évben a „rózsaszín" árnyalat válik uralkodóvá müvein, ekkor készülnek gyöngéd körvonalú és törékeny azénségű Harlekin-figuráú a cirkuszosok éR a vándorartisták életét rokonszenvvel bemutató kompozíciók. Igazságot szomjazó nyugtalansága azonban nem eléged/letett meg a perifériákra szorultak iránti rokonszenvvel. Az érzelmes képeket festő Picassóból — 1908 körül — türelmetlen es romboh-a építő szenvedély lobbant fel, amely aztán végigkísérte egész életében. A néger faszobrok, vagy a kései C'ezanne-képek geometriája a valóság mélyebb és igazabb arcát ígérték számára. Megkezdődött az a forniaelernzö és formaépitkező munka, amelynek eredménye a kubizmus lett Picasso, és francia barátja, Brague elsősorban csendéleteket festettek ezekben az években, a testek és a formák egymásba-kulosolódó játékát, dinamikus elevenségét igyekeztek megragadni. A kubista képeik erősen geometrikus formái teljesen felbontották az eddigi ábrázolás törvényeit, ám a formák azóta áthatották a modem civilizáció tárgyi világát; az építészettől — az autó-karosszériáig. Picasso művészele a későbbi évtizedekben is egyre változott és gazdagodott Az 1920-as években az Európában turnézó Orosz Balett, és a számukra zenét komponáló Stravinszkij hatására Picasso is elkezdett egy neoklasszikus korszakot, amelyben a népművészet figurái és mesés elemei nagy szerer>et kaptak. A húszas-harmincas évek szürrealizmusa Picassót a kollektív hiedelemvilág örökségének, a mítoszoknak újra-felfedezéseheí vezette. A spanyol származású művész ekkor talált vissza szülőföldjénoic népi világához, a bikaviadalok tradícióihoz, és az arénán folyó küzdelem hősi erejű jelképeihez. A harmincas évek erősödő fasizmusa és a spanyol polgárháború tragédiája alkalmat adtak ahhoz, hogy ezt a mitoszvilágot Picasso ne öncélúan, hanem a humanitás Irüzdelmoinem éa megpróbáltatásainak jelképeként ábrázolja. 1937-ben festette Guernica cfmű óriási vásznát, amely életművének koronája, itt összegeződtek korábbi korszakainak elvont kutatásai a XX. század gondolkodó és politizáló emberének szenvedélyes lelkével. A kedden 35 éves Picasso a soha nem nyugvó kutat ószenvedély, a művészi bátorság, és az emberi nagyság, a békés alkotómunkáért vívott hare egyik eleven szimbóluma. E nagy művész művében a tragikus mellett mindig fontos szerepet játszott a komikus is; az álarc mögé rejtőző, és igazi arcát és érzéseit csak a válságra pillanatokban megmutató Harlekinfigura. Harcolni az igazságért, és felszabadultan játszani, játszrxt teremteni — ezek azok az erények, amelyeket Picasso oly nagy erőve! mutat. Ezért köszönti őt, születésnapján olyan hálával és szeretettel a világ. GUERNICA Picasso e m maga* és majd 8 m hosszú, szürke, fekete és fehér színű képen azt festette meg, amit dféit, mikor a rémet repülők, 1937-ben, a spanyol polgárháború idején, bombazáport zúdítottak a védtelen Guernica kisváros polgári lakosságára. A bika itt a fasizmust jelenti, a vadságot, erőszakot — (a háborút marokkói csapatokkal és német bombázókkal nyerték meg) — és a lándzsával keresztüldöfött ló a spanyol nép. A csupasz villanykörte, bántóan éles fényével mintha az óvóhelyek hangulatát idézné fel. a ló alatt a levágott, kar a kettétört karddal meg a virág, a bika és a ló feje felett az égre gágogó, kétségbeesetten vergődő liba — minden csupa szimbólum. A téma égrekiáltó szörnyűsége ellenére a kompozíció klasszikus: a fő cselekmény közepén háromszögbe van összefogva, a levágott kartól, a bal oldali sarokban, a ló fején át a menekülő asszony háfranyújtott lábáig, a jobb. alsó sarokban. A középponti cselekmény mellett az oldalszárnyak — egyrészt a bika és a jajveszékelő asszony a megölt gyermekével, másrészt a két kezét felnyújtó, fejét hátrahajtó asszony az égő házban és az ablakon kihajló fáklyát tartó asszonyi alak — egyensúlyban vannak. E festményen a szürke hol sárgásnak tetszik és mintha meleg volna, hol meg kékes és hideg. Picasso nem akarja lerázni magáról a francia iskola kifinomult színkultúráját. Ami az élőlények formáinak erőszakos eltorzítását illeti, arra feljogosítja a téma. A karikatúrában megszoktuk, hogy a művész túlozza, amit észre akar vétetnd As elhagyja, amft nem érez lényegesnek. Itt Picasso a lelkét tette fel rá, hogv kifejezze ezt a minden emberi mértéken túli kínt fájdalmat, haragot, tiltakozást Száz meg száz vázlaton át jutott el, hosszú keresés, tapogatózás után ide. ahol minden vonás maga a tömör erőszak. Rudolf Rroby-Johanson jellemzése alapján F. Tóth Pál LEGBNYFOGÓ Rozika nem akart, férjhez menni. Hiába biztatta erre az egész család. Az édesanyja csak úgv csendesen, egy-egy elejtett megjegyzéssel, az öccse. Ferkö csipkelődve és tréfásan, a nagymama szomorúan. hiszen 5 már tizenhét eves korában asszony volt s mi lesz ebből a lányból, még a végén pártában marad. ftúszéves — te jóisten! — egészen vénlány, és hallani sem akar a házasságról. Azt mondja, hogy jól érzi magát a brigádban. ahol még rajta kivül legalább tizenvalahányan éppen ebben a karban vannak, s eszük ágában sincs ilyesmin töprengeni. Vidámak, szeretnek szórakozni is munka után. He semrot több Ráérnek még, azt tartják, rabigába hajtani a fejüket Mert ne is mondja édesanya meg a nagvmama, rabság a házasság, a nőnek különösen.. Mi öröme volt például a nagyinak az életben? Felnevelt hat gyereket négy fiút és háiom lánvt, féltette, óvta őket mosott, y&snlt rájuk, mégis szétszéledtek, mint az aprócsirke. Az. ország minden részében van belőlük Néha látja is őket, húsvétkor vagv karácsonykor, ha eszükbe jut Írnak is de a mama megöregedett es jóformán fiatal se volt. nem is élt. a faluján kívül sosem járt azelőtt, csak távul v amikor a téesz, elvitte a nyugdíjasokat a Balatonhoz. Hát ezert kellene sietni úgy azzal a férjhezmenéssel? Különben 1* a férfiak nagy része léhűtő. részeges csavargó, asszony-leányboJondító — no, persze, apa az kivétel, olyan ember tán a földön sincs másik! —, egyszóval, nem érdemli meg egyik sem, hogy valaki hozzájuk kösse az életét. Pláne fiatalon. Hogy eljár azidö?No és aztán? Nem úgy van az már. mint régen, hogy a nőnek csak úgy volt kenyere, megélhetése az ura után. A kertészeti brigádban akármelyik lány keres annyit, mint egy férfi a növénytermesztőknél, még tán többet is. És ezt. nem is hencegésból mondja. csak azért, hogy megértsék, nem és nem... legalábbis egyelőre nem. S ha netán egyszer mégis rászánja magát, az sem lesz mostanában. Hiszen még nem is ismer olvanfélét, akit elképzelne az oldala mellett:... TI ven és ehhez hasonló érvekkel verte vissza a családi támadást minden alkalommal. s nem is eredmény nélkü1, mert mostanában, ha a családban mégis véletlenül szóbajött a férjhezmenése, csak legvintettek rá: — Ugyan, kár róla beszélni! (óreglánynak készül, biztosan. De maid megbánja még! S a nagvmama Ilyenkor keserves sírásra fakadt, olyannyira sajnálta kedves unokáját. Csak édesapja, akit a szövetkezetben mindenki István bácsinak tisztelt, pedig még az ötvenedik évét sem érte el, egyedül ö mosolygott a bajusza alatt. — Mit bántjátok folyton ezt a lányt! eljön annak is az ideje, nem lehet azt siettetni. Megérjük még, hogy kötözni sem lehet az anyja szoknyájához. Akkor meg az lesz a baj, fogadom. Különben is, hol akadjon össze neki tetsző legénnyel. Tán abban a „nyelves-brigádban"? Így nevezték a kertészetieket, mivel csupa lányból meg asszonyból állt, az öreg kertész, Pali bácsi kivételével, akit viszont már a saját felesége sem tartott veszélyes embernek a női nemre nézve. A „nyelves brigád" kifejezésre ugyan felszisszentek a ház asszonyai, s ugyancsak leszedték a csipkelödöről a keresztvizet, de István bácsinak mégis lehetett valami igaza, mert alighogy eljött a szeptember közepe, az „anyja — Rozi" igy fordult hozzá, amolyan csendesen puhatolózó szóval: — Aszondják, hogy az idén nem lesz közös szüret. — Aztán miért ne lenne? Mikor legyen. ha éppen most nem, hiszen már tavaly is termő volt az a nyolcvan hold újtelepítésú. Az idén meg tel jesen beállt. Vétek volna idegent ráereszteni, hogy aztán összedibolják. úgy. mint a múlt esztendőben. Közös szüret lesz, ez a határozat. Nincs apelláta! De kihúzás se... — A kertészetben még sok ám a munka. azok biztos, hogy nem mennek át — kockáztatta meg az ellenvetést az aszszony próbaképpen. István bácsi felhorkant. — A vezetőség kimondta, punktum. Különben is két-három nap nem a világ. annyi ember, ha nekimegy a szőlőnek, hamarosan végez, a szedésével. Pláne, ha még az idő is kedvez. — Tán csak nem ódzik a bocskorod tőle? — nézett csodálkozva a felesegére. — Ugyan, ismerhetsz már — tiltakozott az ijedten —, csak hát a lány, tudod, hogy ki nem állhatja a legényeket... Az ember valami cifrát mondott erre, aroitöl egészen elpirult az asszony, nedig nem szokott pirulni mostanában, de .hiába, ha ezúttal a fejébe kergette a vért a mosdatlan férfibeszéd. A kérdezősködést azért mégsem sajnálta, mert a sz.üret ideje legalább nem érte készületlenül. Rozika ugyan csodálkozott, hogy miért sündörög olyan sokat az anyja körülötte, R mitől lett egyszeriben olyan engedékeny. Egész nyáron át könyörgött neki, hogy vegye meg számára azt a kockás női pantallót, amit a szövetkezeti áruház kirakatában látott, de édesanyja hajthatatlan volt. Hogyisne, azt a feszeset, kiesne tőle az útonjarók szeme. Meg aztán mit szólna öreganyád? lgv lamentált. És most, egyszeriben megváltozott a véleménye. Sőt még biztatta is, kérje el a holnap délelőttöt es nia.id bemennek epvütt a városba, hátha akad más „vásdllani" való is Azt a szén nejlon-blúzt is megvehetné, amit a múltkor kinézett magának. Meg a kendője is napszítta már, ideje, hogy kicserélje újabbal. Valami cipőfélét, is ajánlott, ami nem ül el a homokon, de mégis elegáns. Roztkának már akkor kezdett derengeni valami, de mitseni szólt..' sőt kihasználta az alkalmat, és olyan alaposan bevásárolt anyai segédlettel, hogy még István bácsinak is feltűnt: — Nincs még itt a zárszámadás, hé! — zsörtölődött, de tudta, úgyis hiába, mert amit az asszonyok egyszer eltervelnek, a2 szentírás. 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1066. október 23. I