Délmagyarország, 1966. szeptember (56. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Vasárnap, 1966. szeptember 25. 56. évfolyam, 227. szám Ara: 80 fillér A nemzetért vállalt felelősség A i utóbbi esztendők terveink, erőfeszítéseink, anyagi befektetéseink egyik legvonzóbb, s ma már mérhető, szemmel látható sikere — jobb szó még nincs rá, mondjuk tehát most is úgy, ahogy megszoktuk — a vidék iparosítása. E folyamat hatására korábban kizárólag mezőgazdasági jellegű városok új arculatot nyertek, gyárak nőttek fel egykori legelők helyén, modern üzemek, s olyan iparok jelentek meg az ország minden szegletében, amelyekhez fogható eleddig csak Budapesten volt. Műszert és ipari üveget tranzisztort és izzólámpát szerszámot és magnetofont, négy-öt világrészen ismert és híres gyógyszereket híradástechnikai cikkeket állítanak elő ma már olyan helyeken, ahol még évtizedekkel ezelőtt is szinte teljességgel a földhöz kötődött munka és termelési kultúra volt az uralkodó. Nem célunk most, hogy e roppant horderejű — bár még csupán a kezdetén tartó — folyamat gazdasági jelentőségét értéket termelő hasznát, az ország képét és jellegét formáló szerepét elemezzük, vizsgáljuk. Bizonyos, hogy e tényezők bármelyikéről hivatott közgazdász vaskos tanulmányt írhatna, mint ahogy az is igaz, hogy a hozzáértőt feltétlenül kutatásra, vizsgálódásra ösztönzi ez a téma. Gazdasági jelentőségén túl azonban ennek az országátalakító munkának mély politikai-társadalmi tartalma is van, sok ol>an lényeges vonása, amely alapjában jellemző a mai magyar társadalom egészére. A magyar munkásosztály egész története: a próbatételek sokasága. Így volt ez a felszabadulást megelőző évtizedekben, a kíméletlen osztályharcban, a küzdelemben egy jobb világért a gátlástalan és könyörtelen elnyomók ellen. A felszabadulást követően közvetlenül követő kor — természetesen homlokegyenest más tartalommal és más módon — ugyancsak sokoldalú próba elé állította a munkásságot Meg kellett indítani az életet, kormányozni és igazgatni kellett az országot, a munkásnak bankok és vállalatok vezetését kellett vállalnia, s megtanulnia. Tízezrek kerültek minden szinten vezető posztokra, s ott dolgozniok kellett, vállalva a legteljesebb felelősséget a nemzet egésze előtt S amilyen jogos büszkeségre késztető az a kor, s ez a hősies — nem túlzott ide a szó — harc, éppoly elgondolkoztató az ls, ami közvetlenül ekkor vagy nyomban ezután a munkásosztály egészében végbement. Lezajlott az Idődiktálta őrségváltás: az idős, régi és harcokban edzett munkások ezrei, tízezrei nyugdíjba vonultak. Más tízezrek vezető helyre kerültek. S jöttek helyettük mások, s az iparfejlesztés velejárójaként mind újabb tíz-, ésszázezrek özönlöttek a gyárakba, magukkal hozva régi életformájuk szokásait, gondolkodásmódját S ha a munkásosztályt ért negatív hatásokra gondolunk, nem szabad megfeledkezni az ötvenes évtized közepének bonyolult politikai viszonyairól sem, amelyeknek egyik, s még visszatekintve sem lebecsülhető vonása az a revizionista törekvés volt amely végső fokon e történelmi osztály jelentőségét vezető szerepét akarta elvitatni. A magyar munkásság korszakos érdeme, hogy annyi, s ennyi fajta előjelű hatás közepette véghezvitte, s véghezviszi feladatát, amelynek megoldására elhivatott. S a végbement, s a ma ható társadalmi folyamatok legfőbb jellemzője, hogy a nemzet egésze, társadalmának minden rétege gondolkodásmódjában, világnézetében, legjobb tulajdonságaiban hovatovább e forradalmi osztályra jellemző sajátosságokat ölti fel. Az a sok százezer ember, aki az évek során a gyárakba került, a tősgyökeres munkások közé, szinte egészében, a szó teljes értelmének megfelelően munkássá vált Ezért jellemző a mai magyar társadalom életére, hogy benne a munkásság mind nagyobb tömegei — a régiek mellett az újak százezrei is — érzik át és vállalják a felelősséget az ország sorsáért, vesznek részt cselekvően a közéletben. Nem szavakban hirdetett felelősségvállalás ez, a szó igazi, benső értelmét tettek sokasága adja. Korunk természetéből fakad, hogy csak annak van, s lehet joga hivatkozni a nemzetért, az országért érzett felelősségre, aki tettekkel szolgálja, hogy teljesebb és gazdagabb legyen az élet, boldogabb a haza, s minden becsületes fia. Nos: a munkásosztály felelősségét ilyen tartalom jellemzi. Hogy csak napjaink példájára utaljunk: ki tudná felmérni, s milliárdokban, anyagi javakban kifejezni azt a példás tett-sorozatot, amelyet összefoglaló szóval szocialista brigádmozgalomnak és kongresszusi versenynek mondunk? S ez még csak részben, szinte csupán töredékében tükrözi a valóság teljes képét: munkások százezreinek példás és önzetlen áldozatvállalását az alkotó, az építő munkában, az ország gyarapításában. S a nemzetért vállalt felelősségből táplálkozik sok más tényező is, amelynek forrása mindig és kizárólag a munkásosztály. Utaltunk az iparral átalakuló vidékre, s annak, ami ott történik, szinte pontos menetrendjét lehetne összeállítani. Az iparral megjelenik néhány régi munkás, vezető és beosztott, százak, ezrek nevelését kezdik meg egy-egy helyen, s rövid idő múltával új emberek sokasága bánik már hozzáértő módon anyaggal és géppel, megtanulja a munkásosztály fegyelmét, sorai szerveződnek és rendeződnek. A gyár mindennapi tevékenységüket illetően magas igényeket állít, s ezt az igényességet lassan-lassan természetükké teszik, magukkal viszik, s kiterjesztik mindenkire: kultúrára, szokásokra, öltözködésre, még lakásukban a bútorok elrendezésére is — munkásokká válnak. agyszerű, jelenében és távlataiban egyaránt vonzó, í^j kiteljesedő folyamat tanúi és részesei vagyunk. E folyamatban emberek százezreinek élete válik tartalmasabbá, gazdagabbá. S • ezzel, ezen a bázison formálódik a nemzet egészének arculata és sorsa is — olyanná, mint amely a felépült szocial nus Magyarországának népére egyértelműen jellemző Írsz. t «vros lAszlö Hazánkba látogat L. I. Brezsnyev elvtárs A Magyar Szocialista tásra Magyarországra érke- érkezik J. V. Andropov elvMunkáspárt Központi Bizott- f ^JltnnTó Tomr^ta * Smv3títaiÚ6 KommU" ságának meghívására szop- CCoTtS tember 25-én baráti látoga- nak főtitkára. Vele együtt zottsaganak titkára. (MTI) MAI SZÁMUNKBAN Szovjet javaslatok az ENSZ-ben (2. oldal) Kisangani lángokban (2. oldal) Az USA | felforgató tevékenysége hazánkban (3—4. oldal) A Trisztán bemutatója a színházban (5. oldal) A baktói pór (5. oldal) Wallisch Kálmán ntolsó útja (6—7. oldal) Családi kórben (8. oldal) Legfrissebb sporteredmények (12. oldal) Tanácsi küldöttség utazik Szabadkára Háromtagú tanácsi delegáció utazik holnap, hétfőn dr. Biczó Györgynek, Szeged m. j. városi tanács vb elnökének vezetésével Szabadkára, s ezzel viszonozza a szabadkai városi tanács vezetőinek májusi szegedi látogatását. Májusban — mánt ismeretes — testvérvárosi egyezményt kötött Szabadka és Szeged. Ez alkatommal cserélik ki az egyezmény ratifikált példányait. A szegedi tanácsi delegáció néhány napot tölt J ugoszláviában. Törlesztik adósságukat a téglagyárak Gyakori panasz az építkezéseken. hogy nincs elegendő tégla, a magánéDítkezők pedig nehezen, vagy egyáltalán nem kapnak. Ez a probláma nem újkeletű. hiszen évek óta gondot okoz a téglahiány. Bár az ok eléggé kézenfekvő: az építési igény állandóan emelkediit ugvanakkor sok kis téglagyárat leállítottak, a meglevő nagy gyárakat viszont nem fejlesztették jelentősen. Csaiataink jól helytálltak a Vltava-hailgyakoriaton Czinege Lajos honvédelmi miniszter nyilatkozata Czínese Lajos vezérezredes. a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere benyomásairól, tapasztalatairól nyilatkozott az MTI munkatársának a Vltava hadgyakorlattal kapcsolatban. — A gyakorlat részletes értékelése még nem történt meg. Előzetes ismereteink azonban már most is vannak. Ismerjük Bohumir Lomsky hadseregtábornok, gyakorlatvezető, csehszlovák nemeztvédelmi miniszter és a főparancsnokság véleményét Ha ehhez hozzátesszük az általunk látottakat és tapasztal takat. akkor az a véleményünk: a Vltava nagyszerűen sikerűit gyakorlat volt. — Az ilyen, több ország hadseregének részvételével lebonyolított nagyméretű gyakorlat megszervezése igen bonyolult. nehéz munka, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a gyakorlat kedvező időjárási viszonyok között zajlott le. Meg kell mondanom: tervezése és levezetése Igen magas fokú szervezettséget mutatott. Figyelembe véve a gyakorlaton részt vevő erőket, a feladatok, a mozzanatok bonyolultságát — véleményem szerint — igen magas fokú értékelést fog kapni a gyakorlat. Ez azért vált ki jó érzést bennünk, mert nem különleges kiválasztás alaoján vettek részt a közös hadgyakorlaton csapataink, s úgv gondolom, odahaza levő egységeink ugyanígy képesek lennének hasonló jellegű feladatok megoldására. — Nagyszerű lehetőség nyílott tapasztalatok szerzésére. hiszen ismeretes, hogy először vettünk részt országhatáron kíviil ilven nagyszabású közös hadgyakorlaton, hogy lemérjük katonáink felkészültségét, kiképzettséCét. más hadseregekkel öszszehasonlítva. Ezzel kapcsolatban az a véleményem: a részt vevő magvar csapatok megálltak helyüket. s valószínűnek tartam, hogy ezért megfelelő értékelést kapnak. Volt a gyakorlatnak néhány különösen kiemelkedő mozzanata. Így például, amikor szovjet, csehszlovák és magyar egységek menetből, szorosan együttműködve hajtottak végre a feltételezett ellenséggel szemben ellentámadást. igen nehéz terepen. nagv ütemben. — Jogosan lehetnek büszkék a résztvevők. A büszkeség érzetén túl a gyakorlat a testveri szocialista országok ' alakulatainak szinte óramű pontosságú együttműködése bonyolult harci mozzanatokban, azt bizonyítja. hogv csapataink külön-külön is magas fokon sajátították el a haza védelméhez szükséges katonai ismereteket. tudnivalókat. Ugyanakkor a gyakorlat azt is tanúsítja, hogy a csapatok együttműködése biztosítja e hatalmas erő sikeres felhasználását — mondotta a miniszter, majd így folytatta: Valóban, nagyszerű érzést keltett, ahogyan fogadták a különböző országokból a baráti csehszlovák földre érkezett egységeket. köztük a magyarokat. Meg kell mondanom, hogy ez a fogadtatás a legkisebb faluban, a vasútállomásokon. mindenütt igen szívélyes volt. — Ha végső soron a gyakorlat tanulságait nagyon tömören összegezni akarom, azt mondhatom: bizonyos időközönként célszerű ilyen méretekben. több ország hadseregeinek részvételével gyakorlatot végrehajtani. Azzal fejezem be. hogv csapataink — a gyakorlat szerves részeként — most hazatérnek. s ez mint harci feladat ál! előttük. Otthon megünnepeljük a fegyveres erők nauiát. s utána — terveinknek megfelelően — tovább folvtatiuk a munkát, feladataink megoldását — fejezte be nyilatkozatát Czinege Laios. (MTI) technikáiuk. technológiájuk sem változott az elmúlt évek során. Mikorra várható valamilyen javulás? Talán már ebben az esztendőben, mert azt ígérik, hogy teliesíitk éves terveiket a téglagyárak dolgozói, s egyre inkább előtérbe kerül a meglevő nagyüzemek korszerűsítése sőt egy nagyszabású beruházási program kidolgozásához is hozzáláttak. A terv; 126 millió darab A Csongrád—Bács megyei Téglaipari Vállalat gyáraiban az eredeti tervek szerint 126 millió darab téglát kell gyártani. E mennyiségnek körülbelül 80 százalékát a Csongrád megvei téglagyárak készítik, a többit a Bács megyei üzemek. Sajnos, az év első felében nem teljesítették terveiket s még jelenleg is elmaradással küszködnek. Az első negyedévben 3.5 millió darabbal gyártottak kevesebbet, mint az előirányzott mennyiség. A második és harmadik negyed valamivel jobban sikerült és 1.5 milliót ledolgoztak az elmaradásukból. A többit — maidnem 2 milliót — az év hátralevő hónapjaiban kell elkészíteni. A vállalat vezetői azt mondják, hogv legyártják az ígért 126 millió darab téglát. De miért maradtak el olvan súlyosan az év első felében? Az indulás nem volt jó: a 20 millió darab előkészített nyerstéglából több mint í millió darab tönkrement. A későn legyártott nyerstéglák egy része megfacvott és szétmállott. tavasszal nedig a naiv esők mostak el több mint 4 millió darab nyerstéglát. Hosszú és enyhe ős* kellene Körülbelül 20 millió darab nyerstéglát kell biztosítania tél beáiita előtt. Az átmenő készlettel különösen jól állnak a szegedi l-es. a szentesi l-es és 2-es. valamint a hódmezővásárhelyi gyárak, s ez az átmenő készlet sokkal iobb minőségű, mint a tavalyi volt. A nyersgvártást október elsejéig végzik, s ha hinni lehet a meteorológiai jóslásoknak, hogv hosszú és epvhe lesz az ősz. akkor a téglagyáraknak sem kell félni a téltől, mert időben legyárthatták a tervezett 20 millió darab nyerstéglát. A biztonságos tárolás azonban komoly gondot ielent. mivel kevés a fedett szín a gyárakban. A felkészülés persze sokkal gondosabb jelenleg, mint az elmúlt esztendőkben volt: ahol kevés a tárolószín. ott ideiglenes tetőzetet készíte nek. s mintegy 1500 négyzetméter fóliát is felhasználnak a nyerstégla megóvása érdekében. A téli gépjavítások programját ma* elkészítették, úgv tervezik, hogy február elsejére mindenütt készen lesznek a iuvítási és karbantartási munkákkal. Az 1-es gyár újjáépítés* A szegedi l-es számú téglagyár újjáépítéséhez egy h >nap múlva hozzákezdenek. A 38 millió forintos beruházás * első szakaszában lebontják a szárítószíneket, s azokat a makói, valamint a szőre-ú gyárakban használták ma >d fel. A szegedi gyárban átalakítják a műszárítót cirkulációs rendszerűvé, a így függetleníthetik a szárítást az időjárástól. A szegedi üzem újjáépít* se egyébként elég soká a tart csak 1969-ben fejezik l e teljesen. Viszont, ha befejd ződik az átépítés, akkor a jelenlegi 12 millió darab tétu. la helvett évente 28 milliű darabot gyárthatnak a modern. alagútkemencével é* eléggé nagyfokú gépesítés i ellátott téglagyárban. Az átépítés jelentősen növeli a termelékenységed csökkenti az önköltséget é« javítja a munkakörülményeket is. Az alagútkemencénél nem lesz szükség arra. hogy a munkások a forró hőmérsékletű égetőtérben dolgozzanak. mert itt az egyik végén „bemegy" a nyerstégla, a másik végén pedig .kijön'4 a kész égetett tégla. Ami t jelenleg 1 millió darab tégla gyártásához 7 főre van szükség. az új technikához 2—3 fő is elegendő lesz. Az építkezők egyre több nagyméretű blokktéglát igénveinek a téglagyáraktól, azonban a Csongrád megvei gyárak eddig nem tudtak eleget tenni az igényeknek. nem rendelkeztek megfelelő présgépekkel. A következő évben jelentős változás várható, mert a szóregi és a hódmezővásárhelyi téglagyárakban új NDKbeli présgépeket állítanak üzembe. A szőregi gyárban már felszerelték, a hódmezővásárhelyi gyárban pedig a tél folyamán szerelik fel a gépeket tehát a következő év elején már gyárthatják a hagyományos téglánál ötször nagyobb lyukacsos blokktéglát. Korszerűsíteni fogiák a makói téglagyárat is. de ennél sokkal szenzációsabbnak hat az a beielenté>= hogy a negyedik ötéves terv idején Szentesen építik fel hazánk legmodernebb téglagyárát A beruházás programját az illetékes szervek jóváhagyták: 110 millió forintot fordítanak egv nagv teljesítményű téglagyár felépítésére. A leendő szentesi gyárban évente 56 millió darab téglát készítenek maid. s ez a gyár a téglaiparban ismert legűiabb technikát és technológiát képviseli.