Délmagyarország, 1966. szeptember (56. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-03 / 208. szám

Milliókat éra ötlet Nemrég a mezőgazdasági újságírók országos értekezletén is szerepelt a szil­vaügy. Panaszolták: a fákon romlik meg a termés, mert a MÉK tehetetlenné vált az idei szilvadömpinggel szemben. A konzervipar hasznosíthatná ezt a kitűnő gyümölcsöt, szilva-pudingot készíthetne belőle, erre azonban nincs lehetőség. A szilvaszezon ugyanis egybeesik a para­dicsomszezonnal; a paradicsomot is ne­hezen győzik feldolgozni a gyárakban. Ezek után könnyű megérteni, mit je­lent népgazdaságunknak az a nagy­szerű ötlet, mely két héttel ezelőtt Farkas Jánosnak, a Szegedi Konzerv­gyár főmérnökének és Martonosi Jó­zsefnek, a Csongrád megyei MÉK osz­tályvezetőjének agyában fogant meg. A lényege: magozott, felezett szilvát adja­nak át a termelők a MÉK-nek, s az igy továbbítja a gyárnak. Ha ez sikerül, akkor az egy vagon szilvapuding gyár­tásához szükséges emberi munkaerő két­ezerötszáz óráról körülbelül 100 örára csökkenthető. , Martonosi József néhány napig a szentesi telepen kísérletezett, de nem sok eredménnyel, ugyanis munkaerő dolgában a MÉK sem áll valami jól. Ekkor fordultak a termelőkhöz, s el­mondották: otthon esténként családi körben megvalósítható egy-egy kosár vagy egy mázsa szilva kimagozása, fe­lezése. Eddig a puding-szilváért 1 fo­rint 90 fillért fizettek kilogrammon­ként. Ezután 3 forint lesz az ár, tekin­tettel a súlyveszteségre, meg a munká­ra, ha a szemeket elfelezik, s kima­gozzák. A Szentes—Csongrád környéki házi­kert tulajdonosok, háztáji gazdák kap­va kaptak a munkán, s alig 10 nap alatt 25 vagon félkész terméket juttattak a MÉK útján a szegedi gyárnak. Ezzel az áruval most már néhány ember is könnyen boldogul az üzemben. Forráz­zák, sterilizálják, s ügyes gépekkel gyorsan dobozolják. Máris valóságos kis hegyeket alkotnak a raktárakban a szép, aranyszínű, friss felezett szilvával telt 5 kilós dobozok. Értékük megközelíti a 3 millió forintot. Jó pénzt kaptak a termelők, komoly haszonhoz jutott a népgazdaság is, mert a szilva-pudding az egyik legpénzesebb exporttermék is. Cs. J. Mit lát a világból? Puha kenyeret eszünk, húzatjuk a cigánnyal, au­tózgatunk Európa országút­jain, kávét szürcsölünk a presszóban, vagy szerel­münkkel mulatjuk az időt. Emberek vagyunk, s azt tesszük, ami egyéniségünk­nek, hangulatunknak, vagy éppen pénztárcánknak meg­felel. Megérdemeljük az élet napos oldalát, mert a mi kezünk nyomán fakad min­den érték, szépség és élve­zet De vajon, mire gondo­lunk a süteményes tálnál, merre kószál az eszünk két ráérős mozdulat között? Em­berek vagyunk, illenék tud­ni, hogy nemcsak magunk lélegzünk ezen a glóbuszon. Cinizmus Hát nem tudjuk? Nem (Erezzük? Olykor kétségek támad­hak bennem. Egy ismerősöm L- mint mondja — az ideg­Bsszeroppanás mezsgyéjén éli, mert idén nem kapott útlevelet az Egyesült Álla­mokba azzal a megokolás­sal, hogy két évvel ezelőtt járt kint. Égbekiáltó igazság­talanságot emleget, jogait yéli durván megsértve. Egy megrázó kép lebeg felőttem, azt hiszem, a tévé képernyőjéről tapadt rám múlhatatlanul. Valahol Vi­etnamban sáros, véres fejű kisgyerek harapja kínjában a földet, s a „tisztogató had­művelet" katonái olyan kö­zönnyel lépdesnek át rajta, mint egy vakondtúráson. Aztán a Szabad Európa Rá­dió kommentátorának hang­ja ver a fülembe, azt bi­zonygatván, hogy az ameri­kai tőkések ráfizetnek a há­borúra. Alátámasztásul idéz az egyik business-lapból, amely adatokat közöl a há­borús idők profit-visszaesé­séről, majd végezetül kiok­tatja a marxistákat: nem ártana, ha Marx Tőkéje he­lyett ezeket a bankvezéri közleményeket olvasnák. Vajon milyen emberek, s mennyi pénzt zsebelnek be azok, akik ekkora arcátlan­ságot mernek az éterbe ereszteni? Mekkora ciniz­mus szükségeltetik ahhoz, hogy valaki süket és érzé­ketlen legyen az ártatlan anyák, csecsemők, aggok, betegek módszeres halálba küldése iránt, s ugyanakkor az agresszió okozóit és táp­lálóit igyekezzék sajnál tat­ni? Minden egészséges em­beri elme arra a kézenfekvő válaszra jut, hogy aki nem bírja, tegye le. Ha a Wall Street nagyiparosainak zse­bére megy a vietnami hábo­rú, akkor ne csinálják: szed­jék a sátorfájukat és hurcol­kodjanak haza. De Johnson elnöknek egyelőre esze ágá­ban sincs ilyen parancsot kiadni. Ellenkezőleg, mind­untalan a katonai költségve­tés további megemelését sürgeti, katonákat kunyerál a csatlós országok kormá­nyaitól, pedig már az egesz földkerekség harsogja a fü­lébe, hogy semmi keresni­valója Vietnamban. Miért erőlködik mégis? Nyilván azért, mert imperialista megbízóinak busás hasznot jelent a kis népek szabad­ságának eltiprása. Követke­zésképpen: a SZER alkal­mazottai szemrebbenés nél­kül hazudnak, mit sem tö­rődve azzal, hogy már tudja róluk mindenki. Mégsem... Mindenki? De hiszen ép­pen az a szörnyű, hogy ez nem igaz. Az én Amerikába vágyakozó ismerősöm se tudja, vagy nem akarja tud­ni. Nem hallja a megtá­madottak jajait és átkait,, csak a nyugati halandzsa jut el a fülébe. Megkérde­zem tőle, miért akar ő az Egyesült Államokba utazni. Ügy mered rám. mintha meghibbantam volna. Né­hány pillanatig tűnődni lát­szik, hogy érdemesítsen-e a válaszra, aztán valóságos dicshimnuszba kezd a ten­gerentúli gazdagságról, a nagyvonalúságról, a szabad érvényesülésről. Tudom: ha elmondanám neki, hogy a kapitalizmus „jóvoltából" a világon jelenleg is 40 millió ember hal éhen évente és mintegy kétmilliárd nem lakik jól rendszeresen, ezt is merő kitalálásnak tarta­ná. Furcsa. Neki is megvan a feje, keze, lába, ugyanazt a levegőt szedi, mint én, mégsem értjük egymást. Minden érvet elhárít Re­ménytelen eset vagyunk egymás számára. Tudom, ezer meg ezer tisz­tafejű ember jut nálunk egyetlen zavaros ismeretűre. Azzal is tisztában vagyok, hogy milliók közös akara­tával szemben lényegében tehetetlen az itt-ott felbuk­kanó individualizmus. Mégis foglalkoztat a rák módjára viselkedők természetrajza. A talajt vizsgálgatom, ahonnan kisarjadhat egy-egy közö­nyös, vagy kificamodott ma­gatartás, az okot keresem, amelyből a torz okozat kö­vetkezhet. A séma nem jó. Az egyik kisipari szövetke­zetben tíz év óta dolgozik egy hajdani nagygazda fia és már tud lelkesedni is azért, amit tapasztal maga körül. Alakul, formálódik, lassan egészen kicserélődik koponyájának tartalma, mert fogékony volt a társadalmi igazság felismerésére és be­fogadására. Ma megbecsülik és boldogul. De aki miatt ezeket a sorokat írom, an­nak nincs brosúra szerinti gyökere, amely az emberte­lenséghez kötné. Az olyan családok, mint az övé, ma tömegesen igénylik a mát és nem tartják rossznak azt, amit a párt mond az or­szágnak. ö kétezernyolcszá­zat vág zsebre havonta, a felesége is keres ezernyolc­százat, s nem is tagadja: az anyagi gondok mindig elke­rülték a háza tájékát Mi a magyarázat? Dehát akkor miért fulla­dozik ott, ahol az egész nép kellemesen érzi magát? A kérdésre — bevallom — nem tudok kielégítő választ adni. Csak azt a magyarázatot lelem, hogy az embereknek egy vékony rétege tudatlan, gyáva és lusta: képtelen a társadalmi problémák mé­lyéig hatolni, nincs mersze a nyílt elvi vitákhoz és ké­nyelmességből az olyan de­magóg beszédeknek hisz, amelyek hízelegnek tartal­matlan egyéniségének. S mit tehetünk? Azt Jiiszem, kár emésztenünk magunkat, mert habár az ilyen talajta­lan és elszigetelt egyének sorsa kétségtelenül sajná­latra méltó, minket elsősor­ban a nagy alkotó közösség boldogulása érdekel. F. NAGY ISTVÁN flz erőket összefogva Az első nemzetközi szocialista kongresszus 100. évfordulója S záz esztendővel ezelőtt, 1866. szeptember 3­án ült össze a svájci hegyek között, Genf városában a Nemzetkö­zi Munkásszövetség, az In­ternacionálé első kongresz­szusa. Az I. Internacionálé 1864-ben alakult meg azzal a céllal, hogy szervezetileg összefogja az erősödő szoci­alista mozgalom különböző csoportjait és irányzatait. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben ugyanis sorra léte­sültek a gyárak, fejlődött a bányászat, a vasútvonalak hálózata mindinkább befon­ta a kontinenst. A tőkés fej­lődés azonban egyben létre­hozta azt a társadalmi osz­tályt, a proletariátust, amelynek történelmi hiva­tása éppen a kapitalista ki­zsákmányolás elleni küzde­lem volt. A munkásosztály ügyének képviselőit már a század első felében foglal­koztatták azok a célkitűzé­sek és módszerek, amelyek elérhetővé teszik egy „igaz­ságos" társadalmi rendszer" megvalósítását Több irány­zat is magáévá tette a tőkés tulajdon megszüntetésének, kisajátításának követelését Ezekből a különböző irány­zatokból magasodott ki az 1848-as európai forradalmak előestéjén Marx és Engels elmélete: a tudományos szo­cializmus. A történelmi fejlődés ta­pasztalata, az osztályellenté­tek mélyülése mind több és több munkást ébresztett ön­tudatra; mind több proletár vallotta magát a kapitaliz­mus ellenségének. A Nem­zetköri Munkásszövetség tag­jai különböző nemzetiségűek voltak, a kapitalizmus elle­ni küzdelemről különfélekép­pen vélekedtek, egyet értet­tek azonban a munkásosz­tály felszabadításának nagy végső célkitűzésében. Marx és Engels ezért álltak a Nemzetköri Munkásszövetség megalakításáért vívott küz­delem élére, mert életbevá­góan fontosnak tartották a szocializmus nemzetközi erői­nek tömörítését. Tudatában voltak annak is, hogy a tu­dományos szocializmus az Internacionáléban mindin­kább megnöveli majd befo­lyását; mind több munkás fog ráébredni arra, hogy a tőkés kizsákmányolás elleni nemzetközi forradalmi küz­delem eszméi világíthatják csak meg a munkásosztály végleges felszabadulásához vezető utat A marxizmus érvényre juttatásáért azonban az Internacionálén be­lül is meg kellett küzdeni. Éppen ennek a küzdelemnek volt jelentős állomása a genfi kongresszus. Az Ang­liából, Németországból. Fran­ciaországból, Svájcból meg­jelent, több mint hatvan kül­dött véleménye megoszlott szervezeti és elméleti-politi­kai kérdésekben egyaránt A kongresszus — hosszú vita után — végül is a demokra­tikus centralizmus alapelvén félépülő, éppen ezért úttö­rő jellegű, Marx által fogal­mazott szervezeti szabályza­tot fogadta el; azt a történel­mi dokumentumot, amely félreérthetetlenül kimondot­ta, hogy a munkásság fel­szabadulása csak magának a munkásosztálynak a műve lehet A Szabályzat meghir­detése egyben mindenfajta, a szervezettség jelentőségét el­vető anarchista nézet és a munkásmozgalom feladatait leszűkitetten felfogó, szektás vélemény elutasítását is je­lentette. A kongresszuson részvevő marxisták következetesen fel­léptek a proudhonista néze­tek ellen. Proudhon a fran­cia munkásmozgalom alakja volt Híveivel együtt kárhoz­tatta a kizsákmányolást, azonban nem talált rá az el­lene vívandó küzdelem he­lyes útjára. A proudhonisták így nem ismerték fél azt sem, hogy kapitalista viszo­nyok között a sztrájkok a munkásság helyzetének meg­javításáért folyó harc haté­kony eszközei. A kongresz­szus azzal, hogy — a prou­dhonisták véleményét eluta­sítva — állást foglalt a sztrájkmozgalmak mellett, nagy szolgálatokat tett a to­vábbi fejlődés ügyének. A küldöttek zöme a munkásság gazdasági küzdelmével fog­lalkozva — ugyancsak a proudhonistákkal szemben — kiemelte a szakszervezetek jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a szakmai egyleteknek küzdeniük kell a munkásság helyzetének megjavításáért, kizsákmányolás mérséklé­séért és egyben részt kell vállalniuk a proletariátus teljes felszabadítását célzó küzdelemben. Hasonló je­lentőségű volt az a határo­zat is, amely — egyes kül­döttek aggályoskodása elle­nére — hitet tett a törvé­nyesen biztosított 8 órás na­pi munkaidő követelése mellett A munkások min­dennapi életviszonyaival fog­lalkozva a tanácskozások részvevői a termelésibe mind­inkább bevont nők és gyer­mekek munkafeltételeinek megjavítását szorgalmazták. A kongresszus kiemelte a munkás-szövetkezetek jelen­tőségét is. N em hiányoztak a kifeje­zetten politikai jellegű határozatok sem. A küldöttek magukévá tették a Marx által írt Alapító Üze­net legfontosabb megállapí­tását: a munkásosztálynak ahhoz, hogy felszabaduljon mindenfajta kizsákmányolás alól, meg kell a politikai hatalmat hódítania. A kong­resszus a továbbiakban azt kívánta, hogy az uralkodó osztályok népelnyomó had­seregeit a nép felfegyverzé­sévél helyettesítsék. A meg­jelentek állást foglaltak a materialista világnézet mel­lett, ugyanakkor azonban hangoztatták a még idealis­ta, vallásos eszmék hatása alatt levő munkások szerve­zésének fontosságát is. Az 1866-os kongresszus elvi vitában létrejött alapvető határozatai joggal nevezhe­tők történelmi jelentőségúek­nek. A nemzetköri munkás­mozgalom Genfben össze­gyűlt első harcosai olyan kö­veteléseket írtak zászlajukra, amelyekért a munkásosztály világszerte hosszú évtizede­ken át küzdött és sok helyütt még küzd ma is. Ugyanak­kor ezek a követelések m szocializmus országaiban, s így hazánkban is rendre megvalósultak. ERÉNYI TIBOR Befejező szakasz Budapesten a Körűt és Rákóczi út sai-kán> épülő alauljáró beton födémszer­kezete csaknem teljesen el­készült, tető alá került a nagycsarnok. Ezzel egyide­jűleg megkezdték a belső szereléseket. Már a helyszín­re érkeztek a Szovjetunióból és Bulgáriából az első bur­koló fehér márványlapok. Gyors ütemben készül az aluljárót a Földalatti Vasúi állomásával összekötő csar­nok oszlopsorának kialakítá­sa. A tervek szerint ebben a hónapban már ismét eredeti helyén közlekedik majd a villamos. A képen: Az aluljáró építkezésének jelenlegi hely­zete madártávlatból. II román katonai művészegyüttes hazánkban Szegeden is bemutatják műsorukat Többhetes magyarországi vendégszereplésre tegnap délután Debrecenbe érkezett a Román Néphadsereg Közi­ponti Művészegyüttese. A román katonaművészek deb­receni, nyíregyházi, karcagi és szolnoki vendégjszereplés után szeptember 8-án mu­tatkoznak be Szegeden, a Nemzeti Színházban. A Mun­ka Érdemrenddel kitüntetett együttes közel két évtizedes, sikerekben gazdag múltra tekint vissza. 1947-ben ala­kult, s a 180 tagú — férfikó­rusból, balettkarból, szimfo­nikus- és népi zenekarból, énekes és hangszeres szólis­ták csoportjából álló — tár­sulat fennállása óta mintegy 4 és fél millió néző előtt több mint 2 ezer 850 előadást tartott. Műsorukban 500 leg­különfélébb műfajú zenés darab szerepel: zömmel népi ihletésű dalok, katonadalok, klasszikus és modern szerződ; alkotásai. A balettegyüttes repertoárja országuk vidé­keinek folklorisztikus eleme­it, a katonai élettel kapcsola­tos táncokat, más népek mű­vészetét gyűjts egybe. A román ka tonamű vészek Magyarországon kívül idáig Bulgáriában, Csehszlovákiá­ban, Kínában, a Német De­mokratikus Köztársaságban, Jugoszláviában, Mongóliában és a Szovjetunióban mutat­ták már be tudásukat. Az idén először: Őszi ifjúsági építőtáborok a középiskolásoknak Szeptember elején — az idén első izben — a kutasa és a balatonboglári, majd hét további állami gazda­ságban újra megnyitják kapuikat a KISZ-if,jósági építő tá­borai. Több mint ötezer középisko­lást látnak vendégül, akik előreláthatólag október vé­gén az őszi betakarítási mun­kában. az almaszedésben és a szőlőszüretben sgédkeznek majd. A fiatalokat általában állandó jellegű épületekben helyezik el. A 14—18 évesek csoportjai tíznaponként vált­ják egymást. Nyolc órát dol­goznak a földeken, s teljesítményük arányában rendes munkabért kapnak. A középiskolások őszi épí­tőtáborozását kísérletképp--' i rendezik meg az idén. s ha •• tapasztalatok kedvezőek lesz­nek. jövőre szélesebb körben szervezik meg az akciót. (MTI) Szombat, 1966. szeptember 3. OÉL-MAGYaHÜMÍAí <5 t

Next

/
Thumbnails
Contents