Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-06 / 185. szám
pSWTMMB Évi 600 ezer autó NAPPALI FELMELEGEDÉS Várható időjárás ma estig: kevés felhő napközben való szinüleg már eső nélkül. Gyenge, időnként megélénkülő. változő irányú szél. A nappali felmelegedés nyugaton erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 fok kőzött. (MTI) 1966. AUGUSZTUS «.. SZOMBAT NÉVNAP: BERTA Az autógyárnak, amely a szovjet Autóiparügyi Minisztérium és az olasz Fiat-cég megállapodása nyomán épül a Szovjetunióban, tervezett kapacitása évi hatszázezer autó. A Kujbisev közelében fekvő Togliatti városában építik meg. Naponta kétezer autó kerül majd le a gyár futószalagjairól, amelyek együttes hossza eléri a 230 kilométert. Az üzemekben körülbelül 3500 gépet és 137 automata-gépsort szerelnek fel. A gyáróriás olasz tervek alapján, olasz szakemberek közreműködésével épül. Elektronikus számítógépekkel felszerelt tudományos kutatóközponA Nap kél 4 óra 27 perckor tot hoznak létre a gyár mellett, a gépek kipróbálását peés nyugszik 19 óra 12 nerckori dig 3.5 kilométer hosszú kísérleti autópálya teszi lehetővé. A Hold kél 21 óra 29 perckor, és nyugszik 9 óra 21 perckor. VÍZÁLLÁS A lottó nyerőszámai Taskent száz napja A Tisza vízállása Szegednél Béuteken 431 cm. (Áradó.) A Sportfogadási és Lottó- Száz nap múlt el az első Tíz ÉVE igazgatóság tájékoztatása és legtragikusabb taskenti a^-S ?ést™nszS aRUma- ^rint Balatonfüreden, a földrengés óta. Száz nap gyar képzőművészet értékes szabadtéri színpadon meg- alatt a varosban bZU Iolaioegyénisége Nagybányán Feren- tartott lottósorsoláson, a 31. kést regisztráltak, amelyek iTssz^Tdeig'Tu Vp^zsba.V aí: játékhéten a következő nye- most már gyengülő tendenkotásaira a francia 'estészet ha- rőszámokat húzták ki: ciat mutatnak. Az egymilliós lakosú üzbég fővárosban 26, 27, 45, 53, 69 több mint 75 000 család maradt hajlék nélkül. A megfeszített építő és helyreállító — Szegedi Fotószalon. Ma. munka eredményeképpen szombaton deli 12 órakor 40 000 családot már elhenvilik meg a második Sze- lyeztek magában a városeedi fotószalon a Magyar b sokan éitek a többi Kommunista Ifjúsági Szövet- s -et köztársaságból és az * A ktáimttn™e&rSZág nagyvárosaiból kapott ú -./M I , -.^meghívással és távoli vidészabadteri játékok kiegészítő , „,„„ A hét végén Szegeden: faB'| I Ff lom U & la |M "Pl 10M tása nyomla bélyegét A. modern magyar festészetben jelentős szerenet betöltő életművében virágcsendéletet, utcai részleteket, vidám hangulatú enteriőröket, arcképeket s őszinte kedvvel alkotott tájképeket találunk. Kiemelkedően szének a dunai vízpart költői ábrázolásai. NEMZETI SZÍNHÁZ Nyári szünet. SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK Este fél 8 órakor: Háry János, rendezvényeként a Szegedi Daljáték. MOZIK Vörös Csillag: Két nap az élet. Előadások kezdés-: negyed 6 és fél 8 őrekor. — Fáklya: Királylány a feleségem Előadások kezdése: 2. 4 6 és 8 órakor. Postás Mozi: A katona apia. Fél 6 és fél 8 órakor. Fotóklub vezetősége rendez meg. 6-tól 20-ig láthatják az érdeklődők. ,,Szerencse" lakás film. KULTURPARK Nyitva 13 órátM 21 óráig. A DÉL-MAGVARORSZAG FÉNVÜJSAGJA 19.30 órától 22 óráig sugároí híreket a Klauzál téren. INSPEKCIOS ALLATORVOS1 SZOLGALAT Szeged város területére Augusztus 6-tól 13-ig este 8 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal js) elsősegély kekre költöztek. Taskent belvárosában 3 000 épületet bontottak le eddig. Helyükön vagy már megkezdődött a földrengésbiztos építkezés, vagy egyelőre parkokat létesítettek. Az üzÚj házat avattak tegnap Üllésen a „Szerencse" gaz- epitomunkas dolgozik. Az , Nyugdíjas Szakmaközi Müve- (Iái. Most épült fel Ugyanis f^L^^SanvI/^"?" lodesi Otthon, Kossuth Lajos a családi otthon ame- llk lde az építőanyag, elelsugárút 53-: A hazug lány. Ma. ** * FF***" rttaáuítóvOr miszer, gyógyszer. Szeptemgyarul beszélő francia filmvig- ivet a Magyar Újságírók Ur- pl' m!nt rr.inrten iáték 5 és 7 órakor. 14 éven szágos Szövetsége által ki- eIS®-,en' mlat.,, m1™6.® felülieknek bocsátott Szerencse sorsjáté- évbentagranyitják kapuihoS„-RVző,dirP,7^VuIfidésJr °tt- k™ nyert Karasz István, az kat a isko]ák- Télre or. agyar ^jj^j Árpád Tsz agronómu- mindenki fedél alá keruL sa és Rácz Mária üllésl lakos. A lakásavatóra eljöttek — Súlyos baleset a gumiasrárszakemberek, a községi gyárban. A szegedi gumitsz-ek vezetői, valamint az «'ár lemezüzemében súlyos építők. üzemi baleset történt Két A MUOSZ nevében Rad- dolgozó elektromos targonványi Ferenc, a MUOSZ tit- cán úgynevezett középbenkára adta át a szén otthont zint szállított. Amikor a lea ..Szerencse" két kedveltjé- mezüzem bejáratához értek nek. akik a 350 ezer forint ~ feltehetően sebességváltás értékű főnyeremény ellené- közben egy szikrától — a ben egv személygépkocsit benzin felrobbant. Kosztyó é»''nehézefíés""ecetére Tg'velett's kaDtak és a szövetség fel- Nászló 27 éves ós Mészáros dr. Palotás Gyula állatorvos, építtette számukra a csa- Sándor 24 éves TMK-dolgoLnkasa: Partizán u. 7. Telefon: ,ddi házat zó súlyos égési sérüléstszenAZ állatorvos kiszállításáról ' _ _ „ védett. A legutóbbi orvosi • hívó Ml köteles gondoskodni. —Ittas járművezető.Olyan jelentes szerint Kosztyo ittasan hajtott motorkerék- László állapota válságos, .7 7? "v^páLtórfiú vadda-l ^'ótó S^T Virgonc ^Iste - Ejtőernyősök szerencsétrazsakat akart kifüstölni Ya" Szeged. Ságyáritelep lensége. Egy francia ejtőerDócon a legelőn összerakott Udvardi "tea 25. szam alatti nvosverseny alkalmabol két szalmakazaf mellett A tűz Iakos- hogv a rendőrjárőrnek ejtőernyős a levegőben ösztovaterjedt és mintegy 30 csak összefüggéstelenül tu- szeütközött, úgy, hogy mindmázsa szalma elégett A kár dort beszélni. Előállították ketten elvesztették eszmélemintegy 1500 forint ' vérvételre, majd elvették tő- tűket. Az egyik lezuhant és le gépjárművezetői jogosít- szörnyethalt, mert nem tudva nvát. Eljárást indítanak ta az ejtőernyőt kinyitni, a ellene. másik még magához tért és ernyőjét kinyitotta, de a — Elektromos energlaszük- földre éréskor ő is súlyosan séglet. A Gazdasági Együtt- megsebesült, működési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése szerint a világ elektromos energiaszükséglete 1068-ig 146 százalékkal növekszik az 1962. évihez viszonyítva. Az OECD szakértőinek véleménye szerint a világ energiaforrásai 1980-ig elegendőek lesznek a szükségletek fedezésére. Repüiesbravúrok Ema-SiajiitÉsáfi és N3 il-es labdartigó-mérküzés Szegeden a hét végén is- VASÁRNAP mét több érdekes sportese- Motorcsónak. Az Európa. _ , . . _ .. ménvre kerül sor, melyek bajnokság és a nemzetközi A Cspngrad megyei^Repu- Iegnagyobb részét az ünnepi verseny második napi. befe"" hetek keretében bonyolítják jezó küzdelmei a Tiszán, délle. A programból országos vi- előtt 10 órától. Az 500 kemszonylatban is kiemelkedik a es motorok harmadik Eurómotorcsónak Európa-bajnok- pa-bajnoki futamát 10 óráság. Most játssza az őszi tói. a negyediket az utolsó idény első mérkőzését a előtti számként, fél 1-től boVasutas és a Spartacus lab- nyoiít.ják le. (A négv futam darúgó-csanata. Az ünnepi alapján értékelik az ered mehetek csel gáncsversenyét is nyeket.) most rendezik meg és ezen Cselgáncs. Országos felnőtt hét egyesület legjobbjai in- verseny a szabadtéri iá-téiőklub tagjai közül Csizma dia Sándor és Szűcs József a vitorlázórepülésben kiemelkedő eredményeket értek el. Csizmadia Sándor 300 km-es háromszögrepülést tett Algyő—Szolnok— Kisapostag—Algyő távon 7 óra 31 perces idővel, s közben 2100 méter magasságra emelkedett. Szűcs József 200 km-es távrepülést végzett 6 óra 47 perc alatt. A legnagyobb magassága 2000 . J\1 méter volt. kezo: Első a szalámigyár Szegeden tizenegy csapat részvételével most folyik az alapfokú tekebajnokság. A (lulnak. A részletes műsor a követ SZOMBAT kok vándorserlegéért. Rókusi Tornacsarnok. 10 órától kb. 5 óráig. Kerékpár. Megvei 200 kilométeres bajnokság a bajai „ , , , országúton a Szeged—MóraMotorcsonak. Europa-baj- halom-Kisszállás közötti tánokság es nemzetközi ver- von kéts7Cr mpgtéve. rajt 7 seny a Tiszán délután 3 órá- órakor, beérkezés kb. 12 óratói . a Szőke Tisza hajó es a kor A rait és a cél a szc. Szalámigyar közötti szaka- gedi rePjnőtérnél szon. A rait a hídnál lesz. 3 Labdarúgás. NB II: SZVSU órától ünnenélves megnyitó. —Gyulai MEDOSZ, Vasutasmérkőzések rendben bonyo- majd utána az 500 köbcenti- stadion. 4 óra, Wottava. NB lódnak le és a részvevők méteres motorok első Euró- Spartacus-Békéscsamindie iobh és iobb ered- , ba' Honvéd, Hunyadi ter, nemSeki érnS d A ki ^Mnaki íutamat bonvo- Ryed n. Fekete. Megyei iflencedik forduló után a lít:-iak A második bajnoki júsági torna: Szegedi járási Szegedi Szalámigyár együt- futam az utolsó szám lesz válogatott—Makói járási vátese biztosan vezet a táblá- 6 órai kezdettel. Közben hat lo«úott Szőreg 2 óra. . . , , . , , , Csapataink idegenben. A zaton és a jelek szerint meg- versenyszámot rendeznek Szegedi Honvéd Mezőkovácsnyeri a bajnokságot A nyol- külföldi és hazai résztvevők- házán játszik bajnoki méroadik fordulóban Erdei kel, kőzést, a szegedi városi if4 (Kender) 390 fával, a ki- Labdarúgás. Barátságos júsági válogatott Hódmezőmérkőzés: SZEAC—Szegedi vásárhelyen a szentesi járási Dózsa. Tisza-parti stadion. 5 válogatottal vívja a megyei óra. torna döntőjét lencedik fordulóban Bodor (Postás) 405 fával volt a legjobb egyéni versenyző. Rajtolnak a labdarúgó-csapatok Az idén különösen nagy szel? Erről beszélgettünk az Tibor is. A tavaszi véghajküzdelem folyik a labdarü- érdekelt edzőkkel és szakve- rában szerzett öt ponttal a gó NB Il-ben. Mint isrnere- zetővel. íme a válaszok. 12. helyre küzdöttük fel mates, mind a két csoportból Dr. Kalocsai Géza, az gunkat. Nincs komoly (Kéli á rom-h á rom csapat kerül SZVSE edzője: lyünk a feljutó három közé fel az NB I B-be és csak — Felkészülésünket a kerülni, így csak arra tóegy-egy esik ki. Ez a ked- nyári kupa mérkőzésekre rekszünk, hogy az év vé» vező helyzeti előny megnő- alapítottuk. Ez»ken keresz- gén a tabella közepére kevelte a résztvevők harci tül próbáltuk megtalálni ruljünk. ÉM Budapesti Betonárugyár Budapest XXI,. Rákóczi F. u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel felvesz legalább 5 év feletti szakmai g? akorlattal rendelkező laka'os, jó képességű autószerelő és autóvillamossági szerelő szakmunkásakat valamint bolgár Diesel-villás targon cavezetöket. azonkívül mozaiklap-gyártáshoz nfli. betonelem-gyártáshoz női és férfi segédmunkásokat Munkásszállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés ellenében biztosítunk Fe'vételhez munkakönyv MII. Jan és taná *si Igazolás szükséges. Jelentkezés a fenti cím munkaüevl esooortláná] RÁDIÓMŰSOR kedvét, hiszen most több őszi csapatunkat, kevés síegyüttes előtt nyílik lehető- kerreL A tavasszal szerepelt ség a feljutás eléréséhez, együttesbe egy-két új játéAz SZVSE labdarúgóinak kos beiktatását tervezzük, sajnos erre komoly esélyűk Ez egyben azt te jelenti, nincs. Csak abban remény- hogy még mindig a „jövő" kedhetnek, hogy megtartják csapatának a kialakításán jelenlegi helyezésüket vagy fáradozunk. Qszi sorsoláazt tovább javítják. sunk viszonylag kedvezőbb Az NB IlI-ban nagyjából a tavaszináL Most ugyanis ugyanez a helyvet. Országos a tabella első hat helyezett- ±u vaHUT] viszonylatban 98 csapat ost- je közül öt ellen itthon ját- n! AIEVS romolja mind a hat csoport- szunk. Az első fordulóban a is- Asotthaiom ban a magasabb osztályt Gyulai MEDOSZ együtteséjelentő első három helyet vei találkozunk hazai páMi a tavaszi jó szereplés lyán. Nehéz mérkőzés lesz, titka vagy a gyengébb tel- de reméljük, hogy sikerrel jesítmény oka, hogyan ké- jutunk át az első akadászültek a nyáron és mit lyon. várnak csapatuktól az ősz- Balogl Kálmán, a Honvéd edzője: — A nyári kupa jelentet- panTtcT"0'3*' te számunkra te az őszi sze- 9. Fémfeidola. Solti Mihály VÁROSI LABDARUGO-BAJNOKSAG 1. PcstáB tlll I S8a« t» 2. Tápé H 8 - 3 25:18 M 3 Baktó 11 7 3 2 25ne M 4. Juta 11 8 2 3 20:13 M 5. Szöreg 11 5 2 4 25:16 12 6. Sándcrfafva 11 6 - 5 19:17 13 7. Börös 11 4 2 4 15:17 11 8. IKV. 11 4 2 5 1431 10 9. Mőrahafom II 3 2 8 2033 8 10. Vasútforg. n 3 1 T n35 T n 3 1 t IS 37 7 11 1 - 10 1S:43 | ATAPFOKU LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A csoport 1. SZEAC IV 2. Építők 3. Gyufagyár 4. Autőjavítő 5. Városi T. 6. Ecseteyár Közlemény x Negyvenéves polg. islc. találkozót rendezn.>k az 1925'26-ban végzett növendékek a volt Tanítónöképzőben aus. 14-én. Gyülekezés a réet osztályban fél 10 órakor Hunvadi János sEt. 61. Megbízott id. Ludányi Mártonná. Barát u. 5. S 95 852. x Figyelem: Bál! A vasutas művelődési otthon ma este 20 órától reggel 4 óráig tartó hagyományos alsóvárosi bált rendez Kitűnő zene. büfé. Minden fiatalt szeretettel vár a rendezőség. S. 95 850. X Kinizsi Pál címmel bábelőadást tart a Városi Bábszínház augusztus 6-án este 6 órakor a Móricz Zsigmond Művelődési Otthonban Mihályt éleken Belépődíj: 3.- Ft S 95 849 Keresünk felvételre FŐKÖNYVELŐI munkakör betöltésére alkalmas számviteli főiskolai vizsgával, vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel és ipari gyakorlattal rendelkező szakembert. Pályázathoz kérjük mellékelni a végzettséget igazoló okmány másolatát, önéletrajzot. „Vidéki Ipari Vállalat" Magyar Hirdető 193. Szeged. H. 90 946 SZOMBAT Esti krónika. 20.20 Alkhimon Kossuth Rádió almála. Komédia. 21.20 Az Alla4.30 Hlrek. Időjárás. 4.32 Haj- mi Néni Együttes müsorábóL naltól reggelig.. . 4.45 Faflurá- 21.45 Sporthíradó. 22.00 Hlrek. dió. 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli kró- Időjárás. 22.15—0.25 Táncoljunk! nika. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek. Közbenj 24.00-0.10 Hírek. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Kör- Petőfi Rádió zett Időjárás. 7.30 Uj könyvek. 4.30—10.58 Azonos a Kossuth 8.00 Hlrek. 8.05 Műsorismertetés. Rádió műsorává! Közben: 6.20 8.20 Lányok asszonyok. 8.40 —6.30 Tcrna. 10.00-12.30 Zenés Micimackó kuckója. 9.01 Zene- műsor üdülőknek 13.45 Időjákarl muzsika. 9.21 Orvosok a ras- és vízállásjelentés. 14.00 mikrofon előtt. 9.29 Népi mu- Fúvószene. 14.10 Tudósítás az zsika. 10.00 Hírek 10.10 Anye- ENSZ-ből. 14.20 Operettrészlegln. Részletek. 11.00 Köznapi tek. 15.00 Hírek. 15.05 Részletek legenda. 11.57 Hallgatóink fi- magyar énekkarok hangversegyelmébe! 12.Oo Hlrek. Nemzet- nyéből. 15.35 Orvosok a mikroközi lapszemle. 12.15 A mosoly fon előtt. 15.43 Tótágas. 16.35 országa. Részletek. 12.59 Buda- Néni muzsika 17.00 Hírek. 17.05 pest kulturális programjából. Heléna. Opera 18.04 Könnyüze13.00 Vasárnapi tánc. 13.15 ne. 18.45 Gádor Béla idám íráDvorzsák: IX. 14.00 Hirek. 14.05 saiból 19.00 Hírek. 19.10 A Hlidetőoszlop 14.20 Zenekari dzsessz kedvelőinek. 19.30 A flmuzsika. 14.45 Mi történt a hé- lozófia nagy problémái. 19.45 ten a nagyvilágban? 15.00 Csak -- nóták 20.20 Hangverfiataloknak! 15.40 Rita Gorr senvközvetítés Moszkvából. Közénekel. 16.09 Hlrek. 16.15 Hét ben: 21.60—21.05 Hlrek. Időjávége. 17.37 Harcoló Vietnam, rás. 21.35 Lakócsat szőttes. 21.50 17.57 Hallgatóink figyelmébe! Zenekari muzsika. 22.25 A T. 18.00 Hírek. 18.10 Régimódi be- Házból Jelentik.. . 22.56 Ügetőtörő 18.31 Zenekari muzsika, versenv-eredménvek. 23.00— 19.47 Jó estét, gyerekek! 20.00 23.15 Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió Két Babits-vers: 1 Cigánydal: 17.10 Hirek. 17.15 A római bl- 2- és tavasz között. 22.15 Tvrodalom határán. Filmösszeállí- 3 Jugoszláv1 televízió tás 17.30 Százéves az állatkert. 18.25 Műsorismertetés. 18.30 TvA mai állatkert. H. r. 18.10 Egy újdonságok. 18.45 Egv per egy. esztendő az Antarktiszon. Hir- Szórakoztató zenés műsor. 19.40 ling György meteorológus be- Nyári Iskola 19.40 Rekíámok. számolóiénak II része. 18.40 A 19 54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 tv lelenti. . Aktuális riport- Tv-hiradó 20.30 Időgéo. 21.00 A műsor. 19.20 Miért tértünk ha- Koperi Fesztivál közvetítése, za? Riportfilm. 19.40 Sportolj (Átveszi az Eurovizió.) 22.10 A velünk. Totórejtvény. 19.45 Est- chilei sívilágbainokság megnvimese. 20.00 Tv-híradó. 20.15 Mon- tása 22.40 Hírek Intermezzo, te Cristo grófja. Magyarul be- 22.55 Igaz történetek. Sorozatszelő angol filmsorozat. V. rész. film 23.45 Hírek. 21.10 Stúdió Uno. Az olasz tv Román televízió könnyűzenei stúdióműsora. 22.05 Nincs adás. zonra való felkészülést. Itt szereplésünk nem volt eredményes. De arra alkalmas volt, hogy néhány játékost kipróbáljunk. Áz élmezőny igen szoros, a feljutásra legalább hat együttes egyforma eséllyel pályázik. Mindjárt, az első fordulóban egyik riválisunk ellen kell kiállanunk. Pontot elhozni Mezőkovácsházáról igen nehéz lesz. A tavasszal a jő erőnlét döntő volt egyes mérkőzések kimenetelére. Ebben nálunk nincs hiány. Bízunk benne, hogy ott leszünk a feljutó három kőzött. Szalal Márton, a Spartacus labdarúgó-szakosztályának vezetője: — Kéthetes nyári szünet után labdarúgóink rendszeres edzésekkel készültek az őszi fordulóra. A tavaszi együttes csak annyiban változik, hogy formájuktól függően helyet kap a csapatban az ifiválogtatott Gábor Antal és társa a fiatal Kopasz • i -1 fik • hi 9711 21:8 IS r 9 5 1 3 27:18 U 9 4 2 3 15:16 19 9 3 3 3 1020 9 9 3 3 4 14: 9 S 9 3 3 4 1427 tt 9 2 2 S 927 fr 9 -4 5 1120 1 í. Crm 2. OTP 3. Textíln. 4. Szalámigyár 5. GöngyMeg 6. Rőlrusi Vá. 7. Vendéglátó 8. Kor.zervgyáe 9. ÉL,IKER B csoport Tanács 9 7 3 - 3328 t0 9 9 2 1 28: 8 M 9 5 4 - 3223 H 9 6 18 1621 13 9 4 1 4 3024 9 9334 1021 8 9 3 1 % 920 7 9 2 3 5 528 « 9 -37 1227 8 Több éves gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt keres ipari nagyvállalat azonnali belépésre. Jelentkezés pályázattal „Sürgős 95 837" jeligére a Magvar Hirdetőbe. Szeged. Kígvó u 2. sz. xs. 95 837 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és • tanács lapja. Megléténfk hétfő MváMé—I minden asD. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: dr. LflkSs ZoTtáa, Szerkesztőség? Szeged. Magvar Tanáeskőztársn* ság útja 10. Telefon: 39-39. 80-09 Éjszakai telefoa: 39-00 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatalt Szeged. Mncvar Tanácsköztársaság útla tO Telefon: 35-00, 31-10 rBeWUdött kéziratokat a cm 6n zünk meg és nem adunk visszaj A lapot ayomla a Szegedi Nyomda. Szeged, Balcsy-Zsfllnszfcy o. 29 sz. INDEX 25 <93 Terjesztik a Csongrád megvei postahivatalok Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál <* kóa. bealtdaóL G DÉL-MAGYARORSZÁG S/ombat, 1966. augusztus 6. < • \