Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-28 / 203. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 56. évfolyam, 203. szám Ara: 80 fillér . Vasárnap, 1966. augusztus 28. Szovjet jegyzék Kínához A szocializmus távlatai A városi tanács ügyintéző munkája Kisteleki emberek a szögesdrót mögött A vevők megbecsülésének mér ege A „láthatatlan" lista A jó másfél órára elnyúló beszélgetés tulajdonképpeni elindítója a —vízhiány volt. Míg az újabb adag meleg fürdővizet várták, a műszak izmokba rakódott fáradtsága a bice-bóca lábú öltözői falócákra parancsolta őket: ott üldögélve esett szó a „kis-Pintér" órabér-emeléséről. A fiatal szakmunkás — akit zömök termete miatt neveztek el „kis-Pintérnek" — rövid idő alatt másodszor kapott bérjavítást: voltak, akik feltették az ilyenkor mármár elengedhetetlennek tűnő „mennyivel tud ő többet, mint mások" kérdést, a többség azonban egyöntetűen helyeselt A kis-Pintér: megérdemelte. Mert — fogalmazta meg a helyeslők egyike az „élcsoportban van a láthatatlan listán". Láthatatlan lista? A beszélgetés — a gyors fürdés néhány percét leszámítva — most már gyárkapun kívül folytatódott A szokatlannak tűnő fogalom használója most már részletesebben indokolt Van egy hivatalos rangsor — fejtegette. Beosztás, fizetés, előléptetés, hozzáértés, eltöltött évek — sok minden szerepelhet rajta. És van egy „láthatatlan lista", az emberekben kialakult részben szubjektív, részben objektív tapasztalatokra alapozott rangsor, amelynek alapján ki-ki megítéli munkatársait feletteseit, mindazokat, akikkel közvetlenül vagy közvetve együtt dolgozik. A két lista sokszor fedi egymást, de van, hogy különböznek az értékítéletek: az említett esetben például találkozott a hivatalos elismerés az emberekben kialakult személyes értékítélettel. Az kapta a bérjavítást, aki valóban mindent tud, mestere szakmájának, a legkényesebb feladatot ia nyugodtan rábízhatják. Az emberekben kialakult belső értékrend bonyolult, s nem mindenkor nyomon követhető hatások és ellenhatások következménye. Mégis, létezik, van ilyen „láthatatlan lista", melyet a munkában összetartozó emberek kollektívája alakít ki, s számolni kell vele. Ha valakire egy gyárban — vagy másutt — azt mondják, hogy érti a dolgát, jó munkás — és: jó üzemvezető, mérnök, igazgató stb. —, akkor ezt sok-sok apró tett, emberi vonás, munka közben szerzett1 tapasztalat támasztja alá. Egy hivatalos intézkedés — s ez lehet előléptetés, bérjavítás, bármi — önmagában még nem elég ahhoz, hogy valaki előbbre rukkoljon a belső értékrend kialakította listán. Mert van — még van — példa arra; hogy érdemtelen jut előbbre, arra érdemesebbek orra előtt; ügyeskedők kaparnak maguknak többet, s csendes rátermettek háttérbe szorulnak; hízelkedők-törleszkedők gyanús gyorsasággal hagyják maguk mögött a szókimondókat. A közősség — tehát a döntő többség — véleményén ez mit sem változtat. A kollektíva — még ha olykor nem is mentes az irigységtől — csak a tényeket, a valóságot értékeli: a meglevő tudást, tehetséget, a bebizonyított hozzáértést, rátermettséget, szorgalmat, fegyelmet. Az elmúlt években igen sok történt azért, a párt általános politikájának részeként, hogy közeledjék egymáshoz, sőt, minél többször fedje egymást a kétféle értékítélet Alaposabbá, s emberközelibbé vált a kádermunka, reálissá a mérlegelés, s ugyanakkor a termelői kollektívák bölcsessége is elmélyültebbé lett. Éppen ezek az eredmények jelentik a továbbhaladás biztos alapját: a gazdaságirányítás új rendszere ugyanis az eddigieknél öszszehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben kívánja meg az üzemi demokrácia kibontakoztatását, a dolgozók bevonását a tervek, feladatok kidolgozásába, s véleményük meghallgatását a személyre vonatkozó döntések meghozatala előtt Az üj gazdasági mechanizmus keretei között rendkívül fontos szerephez jut a szakszervezetek tevékenysége: elsősorban éppen azért, mert összegyűjti, és mérlegeli áz emberek véleményét, s annak birtokában reálisan ítélheti meg a helyest és a helytelent, azaz — példánknál maradva — a dolgozók kialakított értékrend demokratikus tolmácsolója lehet A „láthatatlan lista", amiről bevezetőben szó esett, az önálló gondolkodás, véleményalkotás, a gazda felelőssége diktálta mérlegelés egészséges megnyilvánulása. Nem örökérvényű Íratlan névsor ez, sőt, sokszor rugalmasabban, az élettel jobban lépést tartva változik, mint másik, hivatalos válfaja. A kettő közelítése, egyezésének elősegítése, az ehhez szükséges, a mainál gazdagabb szervezeti-formai feltételek megteremtése: az új mechanizmus előkészítésének egyik lényeges, b az üzemek légkör® tekintve mással nem helyettesíthető Nőtt a munkások átlagkeresete, | fbi imh psiván emelkedett a termelékenység feladata. É. T. A SZOT elnöksége szombati ülésén többek között megvitatta az év első felében kialakult bér- és munkaügyi helyzetet, valamint a lakosság első félévi fogyasztásának alakulását Igen örvendetes, hogy az első fél évben az ipari termelés üteme mind a tervezettnél, mind pedig a múlt évinél gyorsabb volt Az eddigi eredményekben is tükröződik már a IX. pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny lendülete; a dolgozók áldozatosabb munkája és a gond® sabb munkaszervezés máris azt eredményezte, hogy az első fél évben több mint 6 százalékkal termeltünk többet az egy évvel ezelőttinél és e növekedésnek mintegy 80 százaléka a termelékenység emelkedéséből származott Kedvezően alakult iparunk exportterv-teljesítése, valamint az időjárási nehézségek ellenére' is a mezőgazdasági munkák elvégAz első fél ér biztató eredményei jó hatással voltak a munkások és alkalmazottak életszínvonalára. A termelés és a dolgozók pénzbevételi forrásának kedvező alakulását mutatja az, hogy a kifizetett bérek növekedését — több év után ismét — nagyobbrészt az átlagkeresetek emelkedése, kisebbrészt a foglalkoztatottság növekedése eredményezte. Az állami iparban a munkások napi keresete 4,5 százalékkal haladta meg a múlt év első félévének színvonalát, és ezenkívül az egyéb juttatások ls növekedtek. Kedvezőnek ítélte még a SZOT elnöksége azt a tényt, hogy — ugyancsak több év óta először — nem emelkedett az állami iparban foglalkoztatott alkalmazottak száma. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a foglalkoztatottság kiegyensúlyozottabbá válása mellett az általános iskolát végzett fiatalok továbbtanulási, ill®ve elhelyezési 1® hetősége még nem kielégítő. Folyó árak alapján kilenc, összehasonlítható árakon pedig 6,5—7 százalékkal növekedett a kiskeresk® delmi forgalom az előző év azonos időszakához képest Kedvezőbben alakult a lakosság zöldségés gyümölcsellátása, bár az áruterítésben helyenként zökkenők mutatkoznak. A SZOT elnökségének ülése A SZOT elnöksége felhívta az illetékesek figyelmét az áruellátással kapcsolatos negatív jelenségekre. Kedvezőtlenüí hatott például az, hogy az év eleji árleszállítás alá eső ruházati cikkek egy részéből az igényeknél kevesebb mennyiség és főleg kisebb választék került kiskereskedelmi forgalomba. Ezenkívül a fél év folyamán egyes helyeken a kenyér, az ármódosításokat követő időszakban pedig a hús és húskészítmények ellen jogos minőségi kifogások merültek feL A SZOT elnöksége megelégedéssel állapította meg, hogy a dolgozók és a szakszervezetek jelzései alapján különböző intézkedések történtek, amelyeknek eredményeként a helyzet bizonyos fokig javult Még ma is gyakori azonban, hogy az ipar a húskészítmények zsiradék* és-víztartalmát az előírtnál magasabbra növeli. Az ipari termékek egy részének minősége sen\ kielégítő. Számos termékre, p dául egyes tartós fogyasztási és ruházati cikkek minőségére, továbbra is panaszkodnak a vásárlók. A SZOT elnöksége szükségesnek tartja, hogy a gazdasági fejlődés, a dolgozók termelésben elért eredményei, a munkások és alkalmazottak áruellátásában is tükröződjenek. Tovább kell javítani az ipari és élelmiszeripari termékek minőségét, növelni a kiskereskedelmi forgalomba kerülő áruk választékát és mennyiségét Éppen ezért a SZOT elnöksége a lakosság fogyasztásának alakulásával, valamint a bér- és munkaügyi helyzettel kapcsolatos újabb észrevételeit, javaslatait — megfelelő intézkedés végett — eljuttatta a kormányhoz. (MTI) e Kozmosz—128 Szombaton a Szovjetunióban Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—128 jelzésű mesterséges holdat A szputnyik keringési ideje 90 perc. Pályájának a Földtől való legnagyobb távolsága (apogeum) 364 kilométer, legkisebb távolsága (perig® um) 212 kilométer. A pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 65 fok. A szputnyikon elhelyezett rádióadókészülék a 19,995 megahertz frekvencián dolgozik. A szputnyik segítségével folytatják a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelen-; tett űrkutatási program megvalósítását A Kozmosz—128 berendezése kifogástalanul működik. A földi koordinációs számítóközpontban folyik a beérkező adatok feldolgozása. (MTI) Megkezdődött a választási hadjárat Dél-Vietnamban A dezertálás tömeges méreteket öltött a bábhadsereg soraiban (Lleb-nann Béla frflv.) #» Szegeden a Széchenyi tér északi oldalán — mint erről - OS niár hír{ adtunk — megkezdődött az út- és járdaépítés. A munka fontos részét képezi a váro3 út- és járdahálózata évek óta folyó korszerűsítésének. U I é Dél-Vietnamban a szombati nappal kezdet® vette a választási hadjárat Ennek nyitánya 48 tábornok tanácskozása volt amelyen jóváhagyták az alkotmányozó gyűlési választások lebonyolítására vonatkozó terveket A tanácskozásról közi® ményt adtak ki, amelyben a tábornokok fogadkoznak, hogy tűzzel-vassal biztosítani fogják „a választások^ zavartalanságát összesen 542 jelölt vetélkedik 148 mandátumért A választásokat szeptember II-én rendezik meg, de csak azok indulhatnak, akik a dél-vietnami kormány irányvonalát többé-kevésbé tám® g&iiják. Hét „honatya"-jelölt pénteken este a rádióban, „jólétet, bőség®' 'ígérgetett a választóknak. , A rádióbeszédek elhangzásával egyidőben kormánykatonáknak öltözött hazafiak Saigon határában rajtaütöttek egy rendőrőrsön. Tűzharc támadt, hat rendőrt megöltek, majd a támad®? gépkocsin elhajtottak. • A saigoni rezsim zsoldosai közlött a dezertálás valósággal a tömeges menekülés méreteit öltötte. Mint a felszabadulás vietnami hírügynökség jelenti, az év eleje óta havonta áltagban kereken 15 000 katona hagyja el a bábhadsereg sorait A saigoni katonai vezetőknek különösen nagy gond® okoz az ez egyre gyakoribb jelenség, hogy a saigoni hadsereg egyes alakulatai zárt sorokban, fegyvereik® magukkal víve mennek át a szabadságharcosokhoz. Az idén januártól márciusig 12 csapategység állt át a DNÍFF oldalára. A felszabadítás hírügynökség jelentéséből kitűnik, hogy 1961-től 1965-ig a saigoni rezsim hadseregéből 275 000 katona szökött meg. • Amerikai repülőgépek szombaton délelőtt támadást intéztek a VDK területén fekvő célpontok ellen. A vietnami néphadsereg légvédelmi tüzérsége a támadó gépek közül kettőt letért, t ezzel 1366-ra emelkedett aa Észak-Vietnam légiterében elpusztult amerikai repülő gének száma. • Mint a hanoi rádió Jelenti, a CGT Francia Szakszerv® zeti Szövetség főtitkárának vezetésével francia küldöttség tartózkodott a VDK fővárosában, A küldöttség megbeszélések® f®ytat®t a VDK szakszervezeti vezetőivel. • U Thant ENSZ-főtitkár pénteken Mexicóban tartott sajtóértekezletén az újságírók kérdéseire válaszolva többek között sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az ENSZ eddig nem tudta bizt® sí tani a vietnami probléma békés rendezését A világszervez® főtitkáraként mi® dent elkövetett a békés rendezés érdekében, de eredménytelenüL A jövőben is folytatni kívánja erőfeszítés s®t Paradiesommtagból olaj Uj magyar találmány sikere a Szegedi Konzervgyárban goznak fel, s ennek a szárított magja 25 százaiokban a napraforgóéhoz liasorüó finomságú olajat tartalmaz, Mindez korábban hulladékba került. Az ilyen olaj p® dig igen értékes, külföldön is nagy az érdeklődés iránta. Az így nyert olajat előreláthatólag exportálják. Az eljárás jelentőségét növeli, hogy a Szegeden szerzett tapasztalatok alapján az ország más konzervgyáraiban is f®szerelnsk hasonló magszárító berendezéseket, s ott is megmentik az értékes magvakat, illetve az olajat. Ezeknek a gépeknek a kezelésére nemrégiben országos tanfolyamot tartottak a sz® gedá üzemiben. a & A Szegedi Konzervgyárban megkezdte az üzemszerű termelést a magyar találmány alapján készült magszárító berendezés. Segítségév® a különféle olajosmagú termények — főképpen a paradicsom — másodlagosan is hasznosítható: tehát elsősorban a szokásos konzervekké dolgozzák fel, másrészt magvaikat megszárítják, hogy így olajat sajtolhassanak belőlük. • Erre szerkesztették a feltalálók — a Földművelésügyi Minisztérium kutatómérnökei — az úgynevezett lebegtetés rendszerű, olajtüzelésű szárítógépet. Működésének lényege: a 300 Celsiusfokos levegőt szállító szélcsatornába. illetve a szárítótoronyba Juttatott nyers magvak mindaddig lebegnek a forró levegőben, amíg nedvességtartalmuk el nem táv® zik. Ezután a magok fajsúlya csökken, s így a gyors légmozgás következtében kirepülnek a megfelelő hűtő-, illetve gyűjtőhelyre. A száraz magokból azután a Növényolajipari Vállalat készít olajat. A szegedi üzemben most a paradicsommagot szárítják. Később kísérletek® folytatnak szőlő-, valamint paprikamaggal is, ugyancsak olajnyerési szándékkal. Az új eljárásrak, illetve berendezésnek nagy a népgazdasági jelentősége, hiszen az üzemben az idén csak paradicsomból 2 ezer vagonnal dol*