Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-27 / 202. szám

Országos csillagásztalálkozó Három esztendővel ezelőtt, emlékérmet Márki-Zay La­1963-ban jöttek össze elő- jósnak, a szegedi Uránia ve­ször Szentendrén az égbolt zetőjének. tudományának leglelkesebb A találkozó programja hazai művelői, hogy megala- ifi. Bartha Lajosnak, a bu­kítsák a magyar amatőr dapesti Uránia Csillagvizsgá­Csillagászok Baráti Körét, ló munkatársának előadásá­Azóta Miskolc és Győr látta val folytatódott. Délután a vendégül az 1965-re hatszo- távcsőépítő amatőrcsillagá­rosára növekvő csillagász-ba- szok tapasztalatcseréjét ren­rátok táborát. Tegnap Sze- dezték meg, majd a résztve­geden, a József Attila Tudo- vők eg ik csoportja megte­manyegyetem Rerrich Bela , . . \ ,. .,f „ téri Béke-épületének lépcső- kmte«0 3 szegedi csillag­zetes előadótermében pedig vizsgálót. A találkozó ma dr. már 1500 főnyi tagság' kép- Almár Iván kandidátus, a viseletében érkezett az or- Magyar Tudományos Akadé­szóg valamennyi tájáról a mia Csillagvizsgáló Intézete Csillagászat Baráti Köre IV. tudományos munkatársának ?:fIágOl,TalalkO!Oja?ak,^=0 előadásával és a külföldi hazai, valamint tíz külföldi — jugoszláv, csehszlovák, lengyel, román és német — résztvevője. Dr. Szalontay József, a TIT megyei szervezetének titkára üdvözölte az egybe­gyűlteket, majd Hantos Mi­hály, a Csongrád megyei ta­nács vb elnökhelyettese nyi­totta meg a háromnapos ta­lálkozót. Ezt követően dr. Kedvessy György professzor, a Hazafias Népfront Szeged városi bizottságának elnöke. Bóka Gedeon, a TIT Orszá­gos Központja csillagász vá­lasztmányának titkára, dr. Makai Lajos egyetemi ad­junktus, a TIT Csongrád megyei szervezete csillagész szakosztályának elnöke, va­lamint a külföldiek részéről, GÖmorl György, a csehszlo­vákiai Rozsnyói Népi Csil­lagvizsgáló vezetője és ju­goszláv csillagászok nevében Alekszander Kubicseva, üd­vözölte a találkozó résztve­vőit. Ezután dr. Kulin György, a budapesti Uránia igazgatója, a baráti kör ügy­vezető elnöke beszélt a moz­galom jelentőségéről és jövő­beni terveiről. Hangoztatta a Csillagász Baráti Kör és az ismeretterjesztés szoros kap­csolatának jelentőségét, va­lamint azt az áldozatos mun­kát, mellyel a Föld és ég cí­mű, immér 15 ezer példány­számos folyóiratot létrehoz­ták. Külön beszélt a szegedi Uránia érdemeiről a csillagá­szat tudományának minél szélesebb körű elterjesztésé­ben. Elismeréssel szólt a sze­gediek erőfeszítéseiről, akik külföldi szakcikkeket fordí­tanak és sokszorosítanak az országban. Dr. Kulin György előadása után az egybegyűl­tek lelkes ünneplése köze­pette adta át a Zerinváty vendégek folytatódik. es a beszámolójával Segítség a földrengés áldozatainak A Magyar Vöröskereszt 250 ezer forint értékű segélyt küld a török Vörös Félhold útján a törkországi földren­gés áldozatainak megsegítés séra A sátrakból, takarók­ból, ágyneműből, és gyógy­szerekből összeállított kül­deményt a napokban indít­ják útnak. (MTI) Uj nyomdagépek A városligetiben a BNV egyik pavilonjában pénteken megnyílt a Polygraph export vállalat kiállítása. Keretében az NDK gyártmányú nyom­ta- és papíripari gépek új típusait sorakoztatják fel. Hi ezredik Dieselmozdony A Ganz-Mávag Mozdony-, nak és Lengyelországnak Vagon- és Gépgyárában az szállított eddig a gyár. A ju­ezredik Diesel-mozdony el- bileumi példány is a lengyel készülte alkalmából ünnep- vasutaknak megy. séget tartottak. Forgó Sán- Az ünnepi beszéd után a dor, a Ganz-Mávag műszaki fúvószenekar indulójára So­igazgatója ismertette a moz- mogyi János, donygyártás múltját, fejlő­dését. Diesel-mozdonyt tíz éve készít az üzem. Az ezredik egy DVM 2 tí­pusú, 600 lóerős nagyvasúti az üzem legrégibb moz­donyvezetője „vitte ki" a csarnokból az ezredik Die­sel-mozdonyt. Az ünnepségen kitüntet­Diesel-mozdony, népszerű ték és megjutalmazták azo­nevén Bo-Bo. A DVM 2-ből kat a dolgozókat, akik az a MÁV-on kívül Albániának, ezer Diesel-mozdony gyár­Bulgáriának, Csehszlovákiá- tásában a legeredményeseb­nak, Jugoszláviának, Kíná- ben működtek közre. Tárgyali a KNEB A Központi Népi Ellenőr- lentést. A KNEB úgy hatá­zésl Bizottság pénteken rozott, hogy a vizsgálat ülést tartott. Meghallgatta és anyagát és javaslatait meg­tudomásul vette a KNEB küldi az OKISZ elnökének, elnökének beszámolóját a A bizottság ezután elfo­befejezett vizsgálatokat kö- gadta a gázprogram végre­vető intézkedésekről, a Mi- hajtásának ellenőrzésére ké­nisztertanácsnak a KNEB szített tervet, majd a közúti előterjesztései alapján hozott járműállomány, az áru- és határozatairól. A bizottság személvszállítás és a közút­megvitatta a szövetkezeti hálózat fejlesztése összhang­vagyon védelmének vizsgála- iának vizsgálati programját, tárói készült összefoglaló je- (MTI) Gázfogadó állomás A Nagyalföldi Kőolajipa- nek összegyűjtésére, a to­ri Vállalat orosházi kiren- vábbítására összesen 4.5 ki­deltségének központi tele- lométernyi távvezeték és öt pén, Kardoskúton, épül fel bekötővezeték készült el hazánk második legnagyobb csaknem 6 millió forintos gázfogadó állomása. A több költséggel. így lehetőség eves munkát igénylő nagy beruházás első része, az nyílik arra, hogy már szep­úgynevezett minimál-prog- tember els6 napjaiban föld­ram elkészült. A pusztaföld- gázt szolgáltassanak Duna­vári olajmező gázterméké- újvárosnak. 3 gyorsan változó Szatymaz % Alig 16 esztendővel ez- Csak a juhállomány fejlő- kai több kellene, de mivel előtt alakult a kis tanya- dése alakult az utóbbi évek- még nincs kész a falu álta­település községgé, s azóta ben kielégítően. lános fejlesztési terve, meg a Dél-Alföld gyümölcster- „ kellett állni az újabb tel­mesztésének hírneves köz- EgyiltleS fSjlSSZIOSI kek mérésével és értékesí­pontja lett Szatymaz. Táj- farú tésével. körzete ma az ország őszi- _ Rohamosan nő a község, barack-termésének mint- Pedig, hovatovább az ál- s ennek megfelelően kell egy 70 száraiékát adja. Eb- lattenyésztés függvényévé javítani a közegészségügyi bői is kitűnik, milyen szor- alakul az ószibarackter- ellátást, és az iskolai tanter­galrnas és tehetséges pa- mesztés is, mert a trágya- meket is szükséges sraporí­rasztnép lakik itt. S affelől vásárlási' lehetőségek egy- tani. A körzetesítés révén sem lehet kétség, hogy te- re kisebbek. E gond máris az általános iskolai tanulók hetségének kibontakozását erősen nyomja az itteni ve- létszáma az utóbbi évek­kizárólag a mi társadal- zetők vállát. Nagyon sze- ben megtöbbszöröződött munk tette lehetővé. Eredmények, gondok Néhány évvel ezelőtt még nem kevesen voltak, akik azzal érveltek: „Sratymaz­hoz nem szabad nyúlni' retnék gyarapítani a közös Ugyanakkor a felsrabadu­állatállományt — takarmány jós óta csak egy tanterem is lenne — csak a férőhe- épült. Tehát — ammt a lyek hiányoznak. Űj istál- végrehajtó bizottság ebben lók kellenének, de nem is állást foglalt — a lég­it apnak beruházást, mert a sürgősebb teendők közé tar­jelenlegi helyzetben, a tsz- tozik egy új négy tantermes ek birtokviszonyai még ko- iskola építése, rántsem véglegesek. Minden- A betegbiztosítás kiterjesz­egyéni termelés megbolyga­tása, a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése átmene­tileg megakasztaná a fej­lődést A kommunisták azonban nem fogadták meg ezt a rossz tanácsot, s meny­nyésztés nagyobb iramú fej­lesztése körÜL A falu ha­tárának zöme — összesen 5970 hold föld — a három helybeli tsz: a Finn—Ma­gyar Barátság, a Béke és a Homokgyöngye — kezén van. S a lehetőségekhez ké­pest még mindig nagyon alacsony a közös állatte­nyésztés nívója. Például ta ]ó volt Szegeden — Bocsánat, orosz beszédet hallottam és szeret- rokat, amelyeket a Hangszergyár termel és na­nék Önökhöz csatlakozni, ha az nem tűnik tola- gyon tetszettek neki a népművészek munkái, kodásnak a részemről. A népművészet mindig alapja egy nemzet kul­Beszélgető társunk, aki szegedi lakos, nagyon túrájának — jegyezte meg. — Nálunk, Grúziá­kellemes ember benyomását keltette. Elmesélte, ban, szeretik és nagyra értékelik a népművé­Tflzött a nap. Fénye élénkre festette az utcá- hogy állandóan keresi az orosz embereket, mert szeti tárgyakat. Nagyszerű dolog, hogy Szegeden kat, házakat, sétányokat. A fülledtség vattába 6zeretl hazánkat, irodalmunkat. Szeretne ellátó- is éppen az ipari kiállításon sikerült megtalálni csomagolta a várost, alig lehetett lélegezni. Hű- gatni Leningrádba, amelyről sokat olvasott és a népművészet lényegét, amely ragyogó tónusá­vösséget még a Tisza partján sem lehetett talál- hallott. ; val betört az iparba és gazdagítja az embereket, ni. Lassúak Voltak az emberek léptei, megfá- Nekünk, leningrádiaknak ez különösen jólesett. A beszélgetés a tbiliszi opera és balett színház radtak az öreg épületek falai, nehezen bólongtak és mi is elmondtuk, mennyire tetszik Szeged, és szegedi fesztiváli fellépésekor zajlott le. Mindig a Széchenyi tér platánfáinak ágai. A megálló mnyen nagyra értékeljük a magyar és szovjet emlékezetes marad az a szeretet, amellyel Sze­levegőben szinte csak lábunkat érintette egy emberek közti szívélyes kapcsolatot. Néhány ged lakossága fogadta a szovjet művészeket. A szellő. . órára ő lett lelkes idegenvezetőnk és szívesen „csillagok alatti terem"-ben, a grúz művészek Ülünk a múzeum előtt a szökőkutnal, melynek mutatta a város legszebb részeit. előadásain fejek tengere és tapsok mennydörgé­sugarait sokszínű fény világítja meg. Mögöttünk ^ váltunk el mint a legiobb jóbarátok se. Az eulőadások után vontatók, teherautók in­aiig hallhatóan mozdul a folyó. Balra a híd ~ dúltak a környező falvakba. Hangok vidám zsi­alatt elparázslik a tűz, amely fölött néhány órá- Sok ilyen találkozásunk volt. A szegedi em- vaja> elégedett mosolyok beszéltek arról, hogy ja még birkahús főtt a bográcsokban. Az étel berek, amikor meghallottak, hogy Leningrádból tetszett az előadás. A tánc emocionális ereje meleg Illata még most is ott terjeng a szabadtéri erkeztunk, rögtön melegen köszöntöttek. Bár magával ragadta a nézősereget. Ez az érzés vendéglő körül. Szeged Odessza testvérvárosa ez egyaltalan nem nem telál szavakat, árad szívtől a szívig, meg­Most összegyűjtjük élményeinket. zavarta abban a szegedieket hogy kifejezzek tölü a lelket barátságokat szül. A szegedi fesztivál vendégeinek: turistáknak, rokonszenvüket a Neva-part hos varosa iránt Néhánv S7Ó barátságról A művészek barát­utazóknak tarka tömege hömpölyög az utcákon Egyikük, .vtartt^svbrti^nket. hogv sáS^A balett magyS" zenekarkfértó A A város érdekes és sajátos arculatu. A terek Ferenc szemelyesen meghívott bennünket hogy 3 komDozitorok Dartitúráia nehéz művészi építészeti egysége, emlékművei - Szeged ősi és megtekintsük a Szegedi Ipari Kiállítást. Csíkos £a™í0™ a készeket AzT­dicső múltjának tanúi - mindenkiből az elra- elvtárs nagy hozzáértéssel beszélt a varos a me- tetóda^eMánitot tó am: mnuni 4- tráHiút lri eve inaranak es eazdasag: eletének teilodeserol. ' h .. . . . . 1 j > gadtatás szavait váltják ki. Állunk Kossuth Lajos szoboralakja előtt — és emlékezünk ennek a hatalmas embernek és for­radalmárnak az emlékére, aki minden hitét a szabadságba és boldogságba vetette. Tisztelettel és kegyelettel időzünk a tér obe­liszkjei előtt. Szeged lakosai állították ezeket a gye iparának és gazdasági életének fejlődéséről. Teremről teremre jártunk, ismerkedtünk a sze­gedi lakosság ellátásának kérdéseivel. Külön fel­hívta a figyelmünket a Gumigyárra, amely a kö­zeljövőben Magyarország gumiiparának egyik központi üzeme lesz. akik életüket Magyarország szabadságáért áldoz­ták. A park útjain játszanak és vidáman nevet­nek a gyerekek. A kép rendkívüli és csodálatos harmóniát áraszt. y Láttuk az odesszai városrész új házait, az « AZ 0gyík pavilon előtt hosszan nézelődtünk: len 2ene mniden sajótságát. S a végeredmény: a város központjába, a szovjet hősök tiszteletére, ]}} állítottak ki a Diesel-mozdonyok: raaiatorau. EZOvjet karmester és a magyar zenekar forró és - ' Megtudtuk hogy a szegedi üzem evente 200 ra- megérdemelt sikere. Talán ez az, ami a hálás diatort szállít a Szovjetuniónak. közönség tetszését még jobban fokozta, ezért Hosszan néztük a szövet és cipőrészleget. Az ünnepelték olyan hosszasan a zenészeket. áruk nagy mesterségbeli tudásról, a fazonok jó A fesztivál ünnepségei véget értek. Az élet ljíxi i uis. az uj ao ízléséről tanúskodtak. És nem lepődtünk meg, visszatért megszokott, hétköznapi medrébe. És a egyetem épületeit, iskolákat, kórházakat, 'színes mikor közölték, hogy a szegedi gyárak terme- város is megváltozik. Ugyanúgy tűz a nap, de árukkal teli üzleteket. Láttuk a munkát és gondoskodást. Megkapó volt egy véletlenül adódó utcai be­szélgetés. Napbarnított, 40 év körüli férfi lépett hozzánk, és így szólt meghallva az orosz szava­kat keit a világ legkülönbözőbb államai: Anglia. Franciaország, Hollandia szívesen vásárolják. A „Szeged" márka kiváló minőséget jelez. Útitársaink egyike, V. Paliasvili, a Grúz SZSZK népművésze különösen a hangszerkiállí­tással volt megelégedve: nézte a gyönyörű gitá­Kivételes hely ez, ahol az kóppen egy tsz kívánkozik tésével óriás mértékben nő­idé. Egyesíteni kellene a vekedett az orvosi rendelő három gazdaságot, s máris forgalma. A zsúfoltság már­szó lehetne akár egy 20 már akadályozza az alapos milliós srarvasmarha-te- gyógyító munkát. Ezért ha­nyésztelepről is. Az egyesü- tározták el a járási vb­léssel kialakulnának a vég- ülésen: a harmadik ötéves m ,„„ leges területviszonyok. Ahá- tervben meg kell építeni nyíre tóT"tették azt maga az TOm tsz együttes fejlesztő- Sratymazon az új egészség­élet igazolta Nemcsak hogy si terve régen készen áll. ügyi kombinátot. Mivel meg­nem lett kisebb a gyümölcs- E, tervből kellene kiindul- szaporodtak az utcák, ke­termés hozama hanem ép- nl- s "a Jelenleg meg hiá- ves lett az ivóvíz, hidrofor­pen az átszervezés révén to- ?!7?z"ak 12 egyesülés po- házra is szükség van. vább növekedett. Ez de- lltlkai feltételei, az epitke- A sokfele kozségfejleszté­rült ld a járási tanács vég- z®seket már közösen le- si feladatot aligha győzik rehajtó bizottságának leg- hetne folytatnL , helyi anyagi forrásokból, utóbbi ülésén is, melyet a - , . . **a már azonban lennenek községben tartottak. H llalalOK idevágó jó pénzügyi jog­A szén eredmények mel- Foglalkoztak a Végrehajtó szabályok, az anyagi gondo­A szép ereamenyeK mel- " ülésén a fiatalság k®* nagyobb állaim segítség lett sommásan szerepeltek A T^ M- nélkül is megoldhatnák. Pél­a tárgyalóasztalon a prob- serdülő jó néhány paraszt- daul a kozségi takarékszö­lémák, az újabb feladatok fiatal Sratymazon mintha vetkezetben 13,5 millió fo­is. Van tennivaló a világné- szégyelné egy kicsit szülei "nt fekszik ma is s hitelál­zeti neveié? területén én- mesterségét A nyolcadik Jomanya a lehetőségekhez nevetés termeten ep- b kimaradó fiata- kópest nagyon alacsony. Mi­pen úgy, mint a szövetke- , 2 Zto Kimaraao riata- adhatnának a falu „ , . ., . lok zöme — helyesen tovább , , ,,,,,,1/?, ,?, 7 zetí gazdalkodás fejlesztésé- tanuk Az érettségizett fiata- lakói hitelszövetkezetük ré­ben és a helyi közélet többi iok az0nban, bár élvezik a Ydn köA0S,5nt éppe" 3 ^ területén. szövetkezeti mezőgazdaság lat Jólétüket szolgáló cé­Farkas Laiosnénak a köz- minden áldását, általában lokra a kozsegnek? Ezekre rarkas LajosnenaK, a köz- vállalnak munkát a a kérdésekre majd a gazda­ségi tanács vb elnökének ^kten. ságirányítás új rendszere 59 kérdésre kellett válaszol- Van helyl mezőgazdaság hozza mes a választ nia. A kérdések nagy cso- szakközépiskola is. Az első „ Napirendi volt a helybe­portja gyűrűzött - töb- évfolyam tavaly végzett s n művelődési haz ugye. A bek között - az állatte- csöppet sem erősödött ^^í m^^Jte ^ a szakember-ellátottság a mé? ™ndlg tsz-ekben. Az elnökasszony Yplti be kulturmisszioját. szerint a mostani második Rendezvényei szegenyesek, osztályos szakközépiskolások s k6VQS a látogatójuk. Osz­közül jut már a helybeli tsz- szetugg ez azzal is, hogy ke­ekbe is. vés a pénz a fenntartáshoz. Szükségessé válik már a kö­1 fejlOdéS zeljövőben, hogy a tsz-ek fnónuni saídt kezelésükbe vegyék ezt lyUllVei az intézményt Költségeihez Gombamódra szaporodnak járuljon hozzá a földműves­a szebbnél-szebb családi há- szövetkezet és a MÉK ls. valy a három tsz-nekmind- rak. 1950-ben, a községgé A művelődési ház anyagi össze 158 közös srarvasmar- alakulás esztendejében csak gondjainak a megoldása ré­hája volt, ugyanakkor a 22 lakóházból állt Szatymaz, vén talán közelebb jutnának falu egész srarvasmarha-ál- ma 182 lakóházat számlál- a mezőgazdasági srakmun­lománya meghaladta az nak. S a nagyobb arányú kásképzés mostani gondjai­1100 darabot. Az össz-sertés- lakásépítkezések a tsz-ek nak megoldásához. Ugyanis állomány a múlt év végén megalakulása után kezdőd- jelenleg igen alacsony az 3652 volt, ebből csupán 1452-t tek. Jelenleg 120 porta van érdeklődés Sratymazon a számláltak a közösben, beépítés alatt Ennél sok- mezőgazdasági szakmák iránt. Például a Finn—Ma­gyar Barátság Tsz-ben több fiatal kertésztanulónak je­lentkezett, viszont mikor megtudták, hogy az üveghá­zi növénytermesztés ismere­teiből itt semmit sem kap­hatnak, egy-kettőre odébb álltak. Ha azonban a műve­lődési ház kebelében intéz­ményesítenék a szakmun­kásképzést, talán ezeknek a fiataloknak a problémáját is megoldhatták volna. Téve­dés azt gondolni, hogy Sratymazon nincs szükség üvegházi kertészeti szaki s­meretekre. Számos nyugati államban máris nagymérték­ben terjed az üvegházi sző­lő- és gyümölcstermesztés, s ezzel a konkurrenciával itt is számolni kell. FslelGsség a közügyekért A végrehajtó bizottság 'vizsgálta a községi tanács négyéves tevékenységét. Megállapították: hivatása magaslatán áll a testület, bár a jelenlegi tanácstag­ság egyharmad része még nem érzi kellően felelőssé­gét a közügyek iránt. Nem járnak tanácsülésekre, így nem vesznek részt a helyi közélet • irányításában. Künn már ereszkedett az esti szürkület, mire véget ért a községi tanácsházán a járási tanács végrehajtó bi­zottságának ülése. A részt­vevők közül sokan együtt maradtak még ezután is. öt­letek, tervek cseréltek gaz­dát a megszépült jelenről, s a jövőről. Cseni József a zene mélyen nemzeti vonásai — mindez a ze­nekartól nagy odaadást, átélést követelt. Az est szovjet karmestere V. Paliasvili, a Grúz SZSZK népművésze arra törekedett, hogy egységbe hoz­za a zenekar produkcióját a darab egészével. A zenekar kitűnően játszott, megértve az ismeret­lassan eltűnnek a turisták zajos csoportjai, és velük együtt a sok emlék, amelyet élőnek őriz­nek meg. Jó volt Szegeden. Tetszett a város. I. LEONYIDOV, a leningrádi Pravda munkatársa Szombat, 1966. augusztus 27. DÉL-MAGYARORSZÁG t

Next

/
Thumbnails
Contents