Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-27 / 202. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKl A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 58. évfolyam, 202. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1966. augusztus 27. USA-bombázás amerikai csapatokra Új tanév — új feladatok Költözik a seprűgyár A buszpályaudvar forgatagában Országos csillagásztalálkozó A HOSSZABB IDŐRE SZÖL ő KÖLTSÉGVETÉSI TERV EZÉS TAPASZTALATAI — A VÁROSFEJLESZTÉS KÉRDÉSEI — AZ ÜZEMEK SZOCIÁLIS HELYZETÉNEK VIZSGALATA (llést tartelt a Csongrád megyei tanács Pénteken Szegeden ülést szét a második fél évben fi- lesztési problémáit. Figyetartott a Csongrád megyei zetik be. A kiadási elő- lemmel kísérték a tervosztanács, a megyei tanácsháza irányzatok teljesítése — an- tály munkáját és megállapínagytermében. A tanácsülést nak ellenére, hogy a me- tották, hogy az osztály jól Kovács Imre, a végrehajtó gyei összesített eredmény dolgozik, bizottság elnökhelyettese 47,5 százalékos — jónak A városok részérói az az nyitotta meg. A tanácsta- mondható, mivel a megye igény merült fel, hogy a gok elfogadták az előterjesz- központi költségvetésében felettes szervek ne csak a tett napirendi javaslatot előirányzott fejlesztéseket a feladatok kitűzésében, haEszerint elsőnek Sajti lm- szakosztályok csak a harma- nem azok végrehajtásában is re, a hódmezővásárhelyi ta- dik negyedévben bontják le, nyújtsanak segítséget Kinács vb elnöke számolt be a Mindézekből megállapítható, emelte, hogy a bizottság városi tanácsnak a kulturá- hogy a gazdálkodó szervek munkáját bizonyos formális fejlődés érdekében ki- az első fél évben jól ellát- lizmus is jellemzi, hiszen fejtett tevékenységéről. Be- ták feladatailcat, a takaré- legtöbbször a hivatalból ilszámolóját Link Mihály, az kosság és megfontoltság el- letékesektől kapott tájékozideiglenes bizottság elnöké- vei érvényesültek. tatás és nem az alapos tanek jelentése egészítette ki. nulmányozás szerint alakiMásodik napirendi pontként A Községfejlesztési terv tották ki állásfoglalásaikat került sor Hantos Mihálynak, a megyei tanács vb el- A jelentés a továbbiakban nökhelyettesének az 1966. foglalkozott a községfejleszelső félévi költségvetés és tési feladatok végrehajtásáközségfejlesztési feladatok ^ Az e'®6 telévi községvégrehajtásáról szóló előtér- tef«ztést bevételi tervet rád megyei Nepi El enoraéjesztésére. Ezután dr. Nagy 90,6 százalékra teljesítették, si Bizottság második felLajos a terv és községfei- A kiadási tervek nem ki- évi munkatervét. A NEB az lesztési állandó bizottság el- elégítő teljesítésének egyik elkövetkező időben foglalnöke értékelte a bizottság oka a megalapozottság nél- kőzni kíván a dolgozok üze1964—1965 évi tevékenysé- küli tervmódosítás. Zavaré- mi, szociális helyzetenek alagét A beszámolókat vita tag hatott továbbá a kapa- kulfcárol, a leszállított árú követte. Eredményeképpen a citás hiánya az egyes válla- ruházati cikkek termelesével tanácsülés módosításokkal latoknál. A tanácsok elké- és forgalmával, a gazprogelfogadta az előterjesztett szítették a községfejlesztés ram vegrehajtasáva , a belhatározati javaslatokat. harmadik ötéves tervét, vWcárok elleni hatékonyabb amelyet a végrehajtó bízott- védekezessel, a másodalláTakarékosság Ság a tanácsülés elé terjesz- fs mellékfoglalkozások r /„„.„ F.„,;„, tett. A harmadik ötéves meés megfontoltság qvei községfdlesztési terv Az 1966. első félévi gazA NEB vizsgálata Az előterjesztések között a tanácsülés elfogadta a Csongvizsgálaíával stb. A tanács elismerését fejez_ te' ki Adamicza László elvbevéieiiel és '262 millió 862 társnak, a Csongrád megyei NEB © dálkodásról szóló referátum " " '."V,"kiaö ássál"számol NEB elnökhelyettesének SSt TölteUe S gébként Sf. taSdí ^^ lelkiismeretes 2 ÍSSfdJíiS??toráfe szakra esik az új gazdasági munkájáért bi gyakorlathoz viszonyítva mechanizmus előkészítése újszerű eljárással készült. és. bevezetése. Ez a tény Először fordult elő, hogv a minden bizonnyal befolyátanácsok kétéves költségve- ®°'n _ f<?ja a költségvetési tési tervezetet készítettek, és kozsegfejiesztési gazdálEzzel lényegében kezdetét kodás rendjét vette a hosszabb időre szó- A költségvetésről kialakult lé, távlati összefüggéseket vitában Gránicz Antal figyelembe vevő költségveté- (Szentes), a pénzügyi állansi tervezés, ami összefügg az dó bizottság elnöke indoúj gazdasági mechanizmus kolta az egyes előirányzaelképzeléseivel. A Pénzügy- tok számadatainak alakuláminisztérium a tervezésnél a sát. Hozzászólt még Kutiván fokozottábbb takarékosságra Rezső (Szeged) és Korom és mértéktartásra hívta fel Mihály (Szeged). Dr. Bozó a figyelmet. Ez évtől, a költ- Sándor vb-titkár a vita öszségvetési maradványokat szegezéseként felhívta a tanem zárolják, hanem ezek nácsokat, hogv az éves terátvihetők lesznek. A taka- veket nagyobb gonddal kérékosság következtében kép- szítsák el. igyekezzenek úgy ződő alapot ily módon újabb gazdálkodni, hogy a tervefeladatok megoldására le- zett összegeket" az idén feihet hasznosítani. Az 1966-ra használhassák, viszonylag szűk keretek között tervezett költségveté- A városiasodás sek végrehajtását a gazdálkodási év folyamán újabb A terv és községfejieszténehézségek zavarták. Amint si állandó bizottság tevéa végrehajtó bizottság jelen- kenvségéről szóló referátése megállapítja, a tervtel- tűmből kiderült az is. hogy jesítések általánosságban a bizottság két albizottságot időaránvnsak és elfogadha- hozott létre. Ezek közül kütók. A kifogásolható tételek lönösen a közgazdasági aljó része a tervezés fogyaté- bizottság munkája mondhakossávára vezethető vissza. tó eredményesnek. TanulA bevételi előirányzatok mányokat dolgoztak ki, teljesítése kedvezően a!a- amelyekben bizonyos kérdékuít A gazdasági ágazatok- seket közgazdasági elemzésnél mutatkozó kisebb lema- nek vetettek alá. Többek köradás indoka, hogy az elő- zött megvizsgálták megye irányzott bevételek egy ré- három városának városfej„Büszkéklehetnekeredményeikrer' Dán nőküldöílség magyarországi tapaszfalatairól A Magyar Nők Országos Tanácsának meghívására hazánkba látogatott a Dán Kommunista Párt Nőszövetségének küldöttsége: Lilian Thomson, a Dán KP Központi Bizottságának tagja, a Nőszövetség elnöke és Dora Sörensen, a koppenhágai nőbizottság titkára. A vendégek pénteken az MNOT székházában találkoztak a magyar nőmozgalom képviselőivel. Magyarországi élményeikről szólva a többi között hangsúlyozták: örömmel tölt el bennünket, hogy az utóbbi időben mind gyakrabban fordulnak meg az önök szép országában hivatalos dán küldöttségek, s egyre több dán turista látogat Magyarországra. Elmondhatjuk, hogy ezek hazatérve a Magyarországon szerzett élményeik alapján jó propagátorai a magyar életnek. — Mi is a legnagyobb elismeréssel adózunk: Budapest a világ egyik legszebb városa. Büszkék lehetnek azokra az eredményekre, amelyeket a felszabadulás után az élet különböző területein elértek. Mindaz, amit Magyarországon láttunk, megerősítette a szocialista társadalomba vetett hitünket, további erőt ad munkánkhoz, a békeharchoz. (MTI) Közös hadgyakorlat Baráti találkozó Az MSZBT elnöksége pén- Hazafias Népfront Országos I teken este a Barátság Házá- Tanácsának titkára. Kukucs- J ban fogadást adott a grúz ka János, a küiügyminiszté- ( kulturális napok alkalmából rium csoportfőnöke, valamint • Usangi Oboladze vezetésével a grúz vendégművészek. A hazánkban tartózkodó grúz fogadáson Mihályfi Ernő és baráti küldöttség tiszteletére. Usangi Oboladze poharkoA baráti találkozón részt szöntőt mondott. Oboladze érvett dr. Orbán László, az tékes ajándékot nyújtott át MSZMP Központi Bizottsá- az MSZBT elnökségének, gának osztályvezetője. Mi- Rusztaveli, a nagy grúz kölhályfi Ernő, az MSZBT el- tő domborművű képmását nöke. Harmati Sándor, a (MTI) Átépítik a szabadtéri színpadot Föld alatti birodalom 72 méter hosszúságban Nem valamiféle túlbuzgó- lévő részt most lebontják, kocsifelhajtó út helyett azonság az oka, hogy a szabadtéri sőt helyén a tér kockakőbur- ban mindkét oldalon lépcső játékok színpadát most, az kolatától számítva körűibe- IA^-C/JPU-VOI íridei előadások után a szo- lül két méter mélyrégig ld- J.ef' " lépcsőfokkal. Erkásosrál sokkalta jobban emelik a földet Ide kerülnek ttekess6g. hogy eredetileg szétszedik. A Csongrád me- ugyanis Rerrich Béla Is lépcsőt tergyei Építőipari Vállalat dol- . veaett ide, de elképzelése a gozói tegnap Pénteken azért "-JJ-J" **nhS* « templom építésének idején vették birtokukba ezt a te- helyiségei. J _._, _ hrwrv úi a követei- _ „ kudarcot szenvedett. Elölről ményeknek minden ^rfrin- ^SlVffi 8f32 ***** tótben megfelelő színpadot , templom homlok- lépcs° *** M a három kaöltözőket és egyéb berende- Etával párhuzamosan fut f^haz. Ezt a szabadtéri szra zéseket építsenek. csaknem 72 méter hosszú- zonban vasszerioezet alkalA beruházás - mintegy 13 ságban. Ide különböző tech- marásával lefedik és hozzámillió forintot kitevő költ- f>ikal szobák, a szellőző gép- csatolják a színpadhoz. Szíroz^r ^ IStóinSSE «*»* életét úgynev. terveit a Szegedi Tervező ntínt több raktár kerül. Köze! 58 méter hosszú balett-platóval borítják, folyosó biztosítja az ösz- 552 elnyeli a lépések zaját, s szeköttetést a helyiségek, kényelmes talajt ad a színévalamint a szárnyrészek szek- táncosok Iába alá. között. Az átépítés megoldja C Ennek a földalatti folvoső- szabadtéri színpad világosinak a szabadtéri előadások tásá problémáit is. Eddig a idején más funkciót is szán- csonka toronyhoz ragasztva. ^ien^JMá^kif; » -«tháromság-sz^ színpadra, a statisztéria, a h05" meUett egy-egy otmetecsaknem minden produkció- res, fából ácsolt taranyalkotban nélkülözhetetlen törne- mányból világosították meg gek körkörös mozgatása az a színészek arcát Ezeket el Vállalat egyik kollektívája készítette Nagy János irányításával. A Dóm főbejárata előtt (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Szombaton hajnalban az NDK északi részén befejeződött a nemzeti néphadsereg és a szovjet hadsereg egységcinek közös hadgyakorlata. A Varsói Szerződés négy tagállamának közös hadgyakorlatára is rövidesen sor kerül Csehszlovákiában. Képünkön: a magyar néphadsereg tisztjeinek egy csoportja, akik a közös hadgyakorlatra már Ceske Budejo viccbe érkeztek. sem bontották évközben. Helyettük kétszer olyan magas. szétszedhető reflektor-tornyok készülnek. eddiginél sokkal egyszerűbbé, gyorsabbá válik. Az E alakzat alsó és felső részének megfelelő szárnyak közül a Tisza-part felőliben alakítják ld a női öltözőket, számszerint négyet, a vezető Egyelőre még vita van az színészek részére. Itt lesz a illetékesek között e tornyokkarmester öltözője is. Mei- kai kapcsolatban, úgyhogy lettük rendezik be a 60 bővebbet most nem érdemes négyzetméter alapterületű. erről ^danj. Nagy újdon_ aráTÍlg Jff*3 . tárSalRÓ!; te®2 "tóg a világosításmelyben büfét ls nyitnak ban a 120 szabálvozott árammajd. Az Apáti kollégium k5rű tirisztoros szabályozó, fele eső szárnyban négy fér- ^y kés5bb esetig lyuk_ fiöltöző és a fodrász kerül, kártya-rendszer segítségével Az öltözőkhöz zuhanyozó- programozhatóvá alakítható, mosdó helyirég Is járuL ^ ,eS2. ^ első „y^ Az előbb említett hosszú sítményű tirisztoros szabáfoiyoső közepéről közvetlen lyozé az országban. átjárás nyílik a Dóm al- . , . „ .. _ , ., . templomába, ahol többek kö- „ ^ L^ J?^ rétt szintén raktárakat hra ^J^ lyeznek el épitkezesre, me4y végre megfelelő helyet AZ egész föld alatti létesít- biztosít a szabadtéri Játékomenynek Jó ventillációval kon fenépó művészek számáfriss levegőt biztosítanak ra, lehetőséget ad a zenekari a szellőző gépházból, illetve hangszerek, a szabadtéri jáaz onnan kiinduló légcsator- tékok akusztikai felszerelés nák segítségével. sének tárolására, és több Az öltözők, raktárak tete- technikai újdonság hasznájére természetesen vissza- latba vételét is jelenti. ~ helyezik a templom főbejá- A szerződés szerint 19ffl ratának megközelítését szol- Június 26-ra kell befejezgáló teraszt, amely eddig és nie a munkát a kivitelezőezután is a szabadtéri szűré nek. padként használatos. A fö- Tehát jövőre, a Játékok nyidém vasbetonszerkezet lesz, tányán a korábbinál sokkal mely a tér kockakőburkola- jobb körülmények között tának szintjéhez képest működhet az ország legnamintegy másfél méterre gyobb színháza, s ennek emelkedik ki. Rá ismét asz- végső soron a százezernyi faltot terítenek. Az eddigi közönség látja használ >