Délmagyarország, 1966. augusztus (56. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-25 / 200. szám
Levél nyomán: Van-e elég zöldfőzelék: az éttermekben? Szerkesztőségünkhöz írott levelében R. Lászlóné miskolci lakos arról panaszkodott, hogy amikor az ünnepi hetekben Szegeden járt látogatóban, a vendéglőkben kevés zöldfőzeléket, és egyéb idény jellegű ételt talált. Különösen azt nehezményezte, hogy a Boszorkánykonyha bisztróban egyáltalán nem tartanak zöldfőzeléket. A panasz alapján felkerestük a Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatóját, Szabó Józsefet, s a beszélgetés után több étterembe is ellátogattunk. — Az utolsó panasszal kezdeném — kaptuk a választ a vendéglátó igazgatójától. A Boszorkánykonyha bisztró jellegű önkiszolgáló étterem, s ezért a rendelkezések értelmében itt főzeléket egyáltalán nem szabad árusítani. Ezen a helyen csak frissen sültek, hidegkonyhai készítmények kaphatók. így tehát ezen a gyakorlaton nem áll módunkban változtatni. A többi szegedi étteremben viszont előírás, hogy többféle főzeléket kell minden napra biztosítani. Ellenőreink eddig nem tapasztalták ennek a rendelkezésnek a megszegését. Valóban, a szegedi éttermekben járva, az étlapokat nézegetve, mindenütt találtunk főzeléket. A szakácsok viszont arról panaszkodtak, igen kicsi az érdeklődés a főzelékek iránt, inkább alföldi ételspecialitásokat és az idénynek megfelelő töltött paprikát, lecsót stb. keresik. Például a Hági étteremben, azután a jóval kisebb kapacitású Bárka étteremben sa Búbosban, sőt még a Gulyáscsárdában is két-háromfajta főzelék volt az étlapon, s bent a konyhában is. A panasz mindenütt ugyanaz, a vendégek nagyon ritkán kérnek főzeléket. Meg is indokol ták: a szegediek többsége üzemélelmezési éttermekben ebédel, és ott van elegendő főzelék. A Szegedre érkező vendégek nagyrésze szintén nem a főzeléket, hanem halat, frissen sültet keres és kap. Esküvő után válás .Vall" a statisztika Tovább emelkedett a felbontott házasságok száma — állapították meg az illetékesek. A válási statisztikák adatai szerint ugyanis 1965ben több mint 20 ezer 500 házasságot bontottak fel jogerősen a bíróságok, míg egy évvel korábban 19 ezer 700, 1963-ban pedig alig több mint 18 ezer válás volt A most elkészült statisztikai mérleg egyébként arról tanúskodik, hogv változatlanul sok a túlságosan fiatalon. rövid ismeretség után kötött — rendszerint rövid éle,tű — házasság. Tavaly például több mint ezer válást az első házassági évforduló előtt mondtak ki. Aránylag magas a két-három-négy esztendős házasság utáni válások száma is. Viszonylag csendes korszaka a házasságoknak az esküvőt követő öt-tíz esztendő közé eső idő. a válások száma ebben a periódusban fokozatosan csökkenő tendenciát mutat. Az együttélés 10. esztendeje után tovább javul ez sz arány. így a legkritikusabb évek az együttélés 1— 4. esztendei közé esnek. A korábbi évtizedekben a házasságok felbontását kérők között túlnyomó többségben voltak a férjek. A felszabadulás után fokozatosan emelkedett a nők aránya. s 1965-ben már körülbelül ugyanannyi feleség adott be válókeresetet, mint ahány férj. Az elvált házastársak között a férfiak többsége 30—34. a nők nagyrósze pedig 20—24 év közötti volt. Figyelmeztető adat a meggondolatlanul házasuló fiatalok számára: tavaly a házasság felbontásakor csaknem 800 feleség 19 éves. vagy még annyi sem volt. 2 ezer 150 féri pedig még a 25. évét sem töltötte be. Számottevő az újra próbálkozók aránya is. főként a férfiaknál. Ezt bizonyítja, hogy az 1965-ben felbomlott családi közösségek férfitagjai közül előzőleg egyszer már elvált csaknem háromezer. kétszer elvált több mint 400. háromszor vagy annál többször mintegy 70. A feleségeknél egyszer elvált több mint 2 ezer 600: a kétszer, háromszor elváltak száma pedig körülbelül ötven százaléka az ugyanennyiszer házasságot bontó férfiakénak. Az elmúlt esztendőben felbontott házasságok nyomán — a válófelek családi adatainak tanúsága szerint — sokezer gyermek maradt édesapa, vagv édesanya nélkül. Tervszerűbbek az IKV házfelújítási munkái Kezdeményezések — Az önállóság növelése Ha elromlik a lakásban valyi kezdésú emeletráépíté- gok és lehetőségek közvetlen egy vízcsap, nem záródik sek programja a Bajcsy-Zsl- ismeretével a célnak legjól az ajtó, javításra, esetleg linszky utca 21, a Lenin kör- megfelelőbben alapozhatja cserére öregedett a fűtőbe- út 52 és a Dózsa György út meg a produktív munkát rendezés, fellazul a parkét- 4. számú házon. Szeptember ta — s ki tudva mind első- közepére végeznek az Aprirolni. mennyi kisebb-na- lis 4 útia 11 számú épület gyobb bosszantó hiba adó- munkáival is. Dolgoznak a dik, a lakó beielenti a ház- Tolbuhin sugárút 55 számú felügyelőnél, az intézkedik a ház felújításán és azt a terházkezel őségen s az ingat- vezet november 15-i határlankezeló vállalat szakembe- idő — kongresszusi vállalás- ^ban rejlő"'tartalékok leltei „kiszállnák", elvégzik a ként — be is akarták fejez- - munkát. Aztán mennek to- ni. vább. nogy sorrendben a Hamarosan kezdik az Oskövetkező bejelentést is or- kola utca 15 számú ház felvosoliák. A lakóházak túl- újítását, ennek egy része a nyomórésze régi építésű, terv szerint áthúzódik a 1öMa már a tervek zömét ez a jó képességű, rutint szerzett tervező részleg készíti. Uj munkaszervezés Másfél éve határozták el. szintén a nagyobb önállóismerésével. hogy olyan részlegeket állítanak fel. amelyek saját maguk gazdálkodnak. Az e^ső kísérletek pozitív tapasztalatai alapián 1966. január l-től önálló gyakoriak a kifogások s még vő évre Ugyancsak 1967-ben munkaerő. bérgazdálkodási, az ujabb lakasokban is ha- fejezik be a Mikszáth Kai- j-ufalmazási és fegyelmi jogmar elárulják magukat a mán ucta 4 számú ház honv kört kapc>(-t a három házkerejtett építési hibák. Az in- lokzati kiképzését, az úisze- g egyenként mintegy gatlankezelő vállalat tehát a gedi ..hatházak" felújításából go munkással. Továbbá a kereskedelmi, a közlekedési, két épület munkálatait. Az lg0 munkást ' foglalkoztató a köztisztasági vállalatok idei téli munkák között a nagyiavító részleg" és a 60 mellett azok közé a közérde- dolgozók foglalkoztatottságé- munkással dolgozó kémény' " '- közé tartozik, nak biztosítására szolgál a set-,rg részleg is Ez az öt kezdésű Tolbuhin kisebb gazdasági' egvség sa„ 53. a Magyar Ta- ját szaks2ervezeti műhelybinácskoztarsaság utia 2 a Pe- ^^g^ is rendelkezik. tofi Sándor sugarut 52 es a Több mint €gv félévi gya„ Jósika utca 25. számú épu e- korlat ^ igazolia_ hogy ^ tek felújítása. Október ele- xí a szervezéssel sokkal jén 1967-es befejezesi hatar- operatívabb a munka. több idővel kezdik meg az Arany a műszaki újítás, s — ami A Szegedi Ingatlankezelő Janaf utf 14 £ "" szintén nem közömbös — kű szervek amelyele a lakosság legszé- későbbi lesebb rétegeivel tartanak sugárút állandó kapcsolatot — s nem mindig a legnépszerűbbek a tömegek között. Megszépüli házak Névadás a gyárnak A gumiipar átszervezése, az Onszágos Gumiipari Vállalat megalakítása óta az iparág egyes gyáregységeinek nem volt hivatalos elnevezése. Az illetékesek most úgy intézkedtek, hogy az Országos Gumiipari Vállalat budapesti gépkocsiabroncs gyártó egységét Cordatic gumigyárnak nevezzék el. A telep többi üzeme pedig egységesen Ruggyantaárugyár néven szerepeljen. A X. kerületi volt Műszaki Gumigyárat Tauril, a szegedi műszaki gumiüzemet pedig EMERGÉ Gumigyárnak nevezték el. A pesti Palma Gumigyár megtartotta régi, ismert elnevezését. A nyíregyházi és a váci gumigyár továbbra is a Pálma fióktelepeként működik. Vállalatról tárgyilagosan meg lehet állapítani, hogv de főleg nagyobb volumenű felújítási munkáinak eredményes elvégzése miatt az utóbbi időben sokak elisca 21 számú ház felújítását, emeletráépítéssel együtt Megalapozott tervezés A vállalat idei első félévi egyszerűbb és gyorsabb az ügyintézés, az adminisztráció. Az IKV-nál jelenleg is kísérleteznek olyan úi munkaszervezési módszerekkel, amelyek egyrészt a dolgozók mérését nyerte el. Haladás megtakarításaiból a szüksé- munkájánák könnyítését van a kisebb munkák végzésében is — bár itt még koránt sincs rendben minden. s a vállalatnak a munkaszervezés tökéletesítésében további lépéseket kell tennie. AZ IKV működésének történetében első ízben az idén érte el. hogy az egesz ged m, j. városi tanács végévi terv műszaki program- rehajtó bizottsága legutóbját az első félévben 53,6 szá- bi ülésén megtárgyalhatta, zalékra teljesítette, miköz- E szerint 1967-ben a Szegeben jelentős anyag- és költ- di Ingatlankezelő Vállalat ségmegtakarítást ért el. Az 28,5 millió forintot fordít1965-ről terv szerint is át- hat lakóházak javítására, 2 húzódó födémcserés felújí- millió forintot pedig egyéb tási nagy munkák közül be- munkákra, fejezte a Hunvadi János Mind a tervek időben és sugárút 9. a Lechner tér 6. kivitelezésre alkalmas móaz Oskola utca 11 és 13. és don történt elkészítése, mind az Attila utca 3. számú ház pedig az első fél év ütemezés rekonstrukcióját (ez utóbbin szerinti teljesítése az IKV például csaknem 200 ezer bátor kezdeményezéseinek forint költséggel alacsonyab- az eredménye. Két éve inban a tervezettnél). Szentem- dűltek el azon az úton. hogy ber 15-ig elkészül a Francia raját tervező részleget alautea 26. számú ház is. kítsanak ki. Ez a vállalaton Ugyancsak befejeződött a ta- belüli körülmények, adottságes munkaerő kapacitás bír- másrészt a még ütemesebb takaban terven felül végzi a és gyomai lakóháziavításoBocskai utca 6 es a Honvéd kat céiozzák Ezekkel a keztér 5—6 számú épületek fel- deményezésekkel tulajdonujitasát s még mintegy fél- képpen ráléptek az általánomillio forint erteku részfel- san is tervbe vett gazdasági újítást Ugyancsak az idén reformok útiára. vált lehetővé első ízben, hogy a következő évi tervek már elkészültek s azt a SzeHolnap: csillagászok országos taiáikozója Holnap, pénteken reggel 9 órakor nyílik meg Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Rerrieh Béla téri Béke-tantermében a Csillagászat Baráti Köre IV. Országos Találkozója. A TIT Csongrád megvei szervezete által rendezett háromnapos találkozóra a neves csillagászati és űrkutatási szakemberekkel együtt az ország valamennyi Uránia csillagvizsgálójának képviselőjét valamint külföldi vendégeket is meghívtak. A valamennyi érdeklődő számára is tanulságos előadások augusztus 28-án. vasárnap fejeződnek be. Villanynyelv és cuclik Egy új, összkomfortos „szálloda" Az ész tiszteleg a célszerű, nár Imre brigádvezető — a Aztán következnek a közös modem, kényelmes borjúne- három férőhelyes várószo- fülkék, ahol a már megerővelő láttán. Egyszerre szülő- bét. A magas falon túl az södött borjak szabadon moctthon, bölcsőde és napközis egyfülkés szülde, vele szecn- zognak. Időnként kisétálhatóvoda ez — gondolatban ben kis orvosi szoba és nak a csőkerítéssel körülvett i'yen emberi jelleúizőlikel ru- gyógyszertár, illetve gon- udvarra, házom fel a kisborjak új ott- aozói szoba. _ Emitt meg a halszáikás honat, melyet a szegedi Fel- A második helyiségben tej- tejivó — mutat a brigádveszabadulas Tsz építtetett. báz Van, melyben érdekes zető egy ferde bordázatú. Önkéntelenül jon ez az „em- pasztöröző berendezést sze- vaskorlátokkal ellátott „soraberiesítés", hiszen a gondo- reltek fel. Innen kapják a koztatót", ahol tizenkét borjú zok gyermekkent becezak az baktériummentes tejet a kis- étkezik egyszerre a cuclis istállók kedvenceit; no meg borjak, azért is, mivel a vadonatúj ^. borjúnevelő az emberi gon- TaSas helyiségbe vezet az ajtó, itt van a bölcsőde és a nevelőotthon. Lezárt kút Lehet már két hónapja is, Csendes utcába, vagy a Gép hogy a Szél és a Szivárvány utcába kell járniuk vízért és a gondunkat csak fokozza, hogy az utcánkban többnyire idős emberek laknak. Kérjük a vízmű dolgozóit, hogy ne büntessenek bennünket feledékenységükkel. Juhász Lajos Gólya utca 12. utcában csöveket fektettek le és a munkálatok miatt elzárták a Gólya utca és a Kolozsvári tér sarkán levő kutat. A munkálatokat valószínűleg befejezték már, vagy abbahagyták, de ezt a kutat azóta sem nyitották ki. Így a Gólya utca lakóinak a Por és zaj daskodás minden szakszerűségét példázza. vödörből. Cél és eszköz Boxok — Szülés után nyomban ezekbe a kis boxokba he— A vemhes teheneket lyezzük a borjakat. Villányidé hozzuk — mutatja Mol- géppel szárítjuk őket, nem íme ilyen egy korszerű borjúistálló. Technika, tudomány, pedantéria, fegyelmezettség — a célszerűség érdekében. Az állati szeretet kizárva, hiszen még megzaKorlátlan korlátok A meleg nvari napokon sokan szívesen látogatják a szegedi partfürdőt Egy bosszantó dologra hívta fel figyelmem itt a minap vidéki vendégem. — Mi van itt. roncsavűitő telep" — kérdezte, amikor a tornakertnek titulált területre ..tévedtünk". Az itt felállított két korlát mindegyikének ugyanis etívik fája hiányzik. Igv aztán tel iesen használhatatlanok. Feltételeztük: nem véletlenül helyezték el itt a tornaszereket. Az ember szívesen tesz könnyű testmozgást a szereken még akkor is. ha nem kenyere a torna. Nem lehetne hát a kettőből egyet — de rendeltetésének megfelelőt — ..kihozni"?1 Ügy hiszem ennek nincs korlátja' L. E. engedjük, hogy az anya le- várná a borjak súlygyaraponyalja — mondja a brigád- dását. Itt az anya alig több vezető. (Emlékezetemben mint egy szülő-gép, illetve gyermekkori emlék villan: tejtermelő berendezés. Eló. - , . . .,,,nye, hogy teljes „amortizaegyszerű falusa istalloban cfój'a" után nem kerül a rozsboldogan, felto pillantasok- datemetőbe, mert ráadásul kai nyalja érdes nyelvével meg is lehet enni. kisborját a tehén. Dehát a Na, de ne hallgassunk a modern istállóban „villany- balga hiszen állatoknyelv" lesz szolgálatban.) Sorakoztató — Miért nem az anya? ... — Hogy ne érezze meg az anyai szeretetet a kisborju. Akkor nem eszik rendesen, amíg el nem felejti. Visszaesik a fejlődésben. ról van szó. A tudomány, a technika, a nagyüzemi állattenyésztés kérlelhetetlen törvényei így parancsolják. A cél: olcsón, gyorsan jó minőségű borjakat tenyészteni. S az új istálló kiválóan szolgálja mindezt. B. Ö. Hajnalonként 4 óra után megindulnak az autóbuszjáratok és körülbelül este 11 óráig egyik kocsi a másikat kergeti. Az autóbuszok igen sebesen haladnak és óriási port vernek fel a Mérei utcában, s ugyanakkor a zajtól pihenni sem tudunk. A házak valósággal meg-megremegnek és még a bútorok is elmozdulnak. A nagy zaj és por miatt napközben ablakot nyitni nem lehet, és még csak tetőzi a Patyolat üzem füstfellege. A Méred utcai lakók azt kérik a 10-es számú AKÖV vezetőségétől, hogy adjanak utasítást a gépkocsivezetőknek: csökkentsék sebességüket ebben a sűrűn lakott utcában. A Városgazdálkodási Vállalat pedig azzal segíthetne bajunkon, ha a különböző napszakokban legalább ötször-hatszor végigküldené locsolóautóját a Mérei utcán. Tóth H. István Néhány észrevétel a közlekedésről Szeged közlekedésével kapcsolatban szeretnék néhány észrevételt és javaslatot tenni. Először megemlíteném, hogy az újszegedi villamosjárat — a híd miatt — rendkívül lassú. Ezért a városfejlesztéssel foglalkozó szakemberek bizonyára arra is gondolnak, hogy Újszegedet gyorsabb járműforgalommal kapcsolják a városhoz. Nagyobb gondot kellene fordítani Szegeden a jelzőtáblákra is, s ez főként az E—5-ös útnak a városon áthaladó területére vonatkozik. Célszerű lenne világító táblákat elhelyezni a nagykörút és a Kossuth Lajos sugárút, valamint a Petőfi Sándor sugárút kereszteződésében. Megkönnyítené a közlekedést, ha a Kossuth Lajos sugárút átépítésénél jobbra forduló sávot képeznének ki és jelzőlámpát állítanának a nagykörútnál. Július l-e óta több mint 20 autóbuszjáratot szerveztek Szegedem, de még ma sincs alkalmas tájékoztató, amely ezekről eligazítana, csak a Marx téren. Javasolnám, hogy legalább a nagykörúton belül jelezzék a megállóknál, melyik járat áll ott meg, olymódon, ahogyan Budapesten. vagy Pécsett látni lehet a megállást jelző táblákon. Egy új autóbuszvonal megindításának szükségességét is érdemes volna megvizsgálni, egy régebbi útvonalon — a Szabadság tér és a Marx tér között. Az egységes tarifarendszer ezt már lehetővé tenné és különösen piaci napokon nagy szükség lenne erre a járatra. Révész Mihály Gcza Petőfi Sándor sugárút 90. Csütörtök, 1966. augusztus 25. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 r •J