Délmagyarország, 1966. július (56. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-13 / 164. szám
Indira Gandhi Moszkvában 0 Moszkva (TASZSZ) Indira Gandhi indiai miniszterelnök kedden a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett A szovjet főváros ünnepi díszben fogadta. A repülőtéren Alekszej Koszt gin, a szovjet minisztertanács elnöke ós felesége, Dimsic és Novikov miniszterelnökhelyettesek, Gromiko külügyminiszter, Malinovszkij honvédelmi miniszter, Patoliesev külkereskedelmi miniszter és más hivatalos személyiségek fogadták az indiai kormányfőt és kíséretét Indira Gandhi és kísérete, köztük Szvaran Szingh külügyminiszter, a hét végéig tartózkodik a Szovjetunióban és tárgyalásokat folytat a szovjet vezetőkkel. Alekszel Koszigin. a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kedden rezidenciáján felkereste a Moszkvában tartózkodó Indira Gandhit, India miniszterelnökét Megbeszélésük szívélyes baráti légkörben folyt le. Kommunista hivatalnokok eltávolítása Indonéziában • Djakarta (Reuter) Basuki Rachmat vezérőrnagy indonéziai belügyminiszter kedden elrendelte, hogy a tartományi kormányok távolítsák el hivatalaikból a kommunistákat és azokat akiket a kommunisták iránti szimpátiával gyar n visítanak. A kommunistaellenes kampány fokozása azzal egy időben történt hogy hírek szerint Subandrio volt külügyminiszter. aki március óta a hadsereg foglya, megkísérelt kicsempészni egy levelet börtönéből. A volt külügyminisztert a levél tanúsága szerint a vallatás során megkínozták. I jugoszláv kgmmunisták fglytatják a plénum határozatainak megvitatását 0 Belgrád (MTI) Jugoszláviában országszerte folytatódik a JKSZ Központi Bizottságának 4. plénumán hozott határozatok megvitatása. A tanácskozásokon, amelyeken a pórttagok és a pártonkívüliek tömegei vesznek részt, támogatásukról biztosítják a plénum döntéseit A felszólalók számát és a vita élénkségét tekintve — — mondják Belgrádban — a mostani tanácskozások csak az alkotmány elfogadása előtt kibontakozott nyilvános vitáihoz mérhetők. E viták alapján is leszűrhető az a megállapítás — ezt egyébként Tito elnöknek a plénum után elhangzott nyilatkozatai ls megerősítették —, hogy tulajdonképpen két álláspont harcáról van szó. Az egyik álláspont hívei az önigazgatási rendszer következetes továbbfejlesztése, a szocialista demokrácia megerősítése mellett törnek lándzsát, míg a másik álláspont kővetői félnek a szocialista demokrácia kiszélesítésétől és nem bíznak a munkások, a dolgozók öntudatában. Jugoszláv politikai körök nyomatékosan hangsúlyozzák, nem személyekkel való leszámolásról van szó. A plénumon az önigazgatás fejlődését késleltető felfogásoknak üzentek hadat. Jugoszláviágan közben folytatódik az állambiztonsági szervek átszervezésének előkészítése. A jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács (a kormány) hamarosan bizottságot hoz létre, amelynek az lesz a feladata, hogy konkrét javaslatokat terjeszszan elő az állambiztonsági szolgálat átszervezésére. Egyidejűleg folyamatban van az állambiztonsági szolgálat munkájában mutatkozó visszaélések feltárása is. Hasznos volt a szovjet kanadai eszmecsere # Ottawa (TASZSZ) Hétfőn este búcsúvacsora volt Poljanszkijnak, a szovjet minisztertanács Kanadában tartózkodó első elnökhelyettesének tiszteletére, amelyen a szovjet vendég és Martin SÜLT HAL mtndennao kADható a Marx téren az új D.vllonban. XK. 9937 l dűljön és pihenjen a palicsi tónál Egy- és krtnapos társasutazások autóbusszal Palicsra es Szabadkára Egynapos utazások: augusztus 7, 14, 20. 21, 29-án. Részvételi díj: 170,— Ft (utazási kóltség, ebéd és vacsora, útlevél.) * Kétnapos utazások: augusztus 6-7, 13—14, 20—21, 27—28-án. Részvételi díj: 260,— Ft. (Utazási költség, vacsora, szállás, reggeli, ebéd, útlevél.) Jelentkezni lehet az Indulást megelőző 25. nap délig, IBUSZ, Takaréktár u. 8. sz(Július 23-tól Klauzál tér 2.) XS. 79 769. kanadai külügyminiszter mondott beszédet Poljanszkij kijelentette, hogy kanadai látogatása során mindenütt szivélyes fogadtatásra lelt úgy találta, hogy a kanadaiak őszintén jószomszédi kapcsolatokra törekednek a Szovjetunióval. Martin külügyminiszter válaszában hangsúlyozta, hogy igen hasznos volt az őszinte eszmecsere, s bár természetesen nem oldotta meg a nemzetközi problémákkal kapcsolatos valamennyi nézeteltérésünket — tette hozzá —, mégis egyetértünk egy dologban, abban, hogy nem ismerjük el a háborút politikai eszközként. Géphímzésben jártas, varrni tudó nőt állandó munkára felvesx a Szegedi Szabó Ktsz Kölcsey u. 13. H. K. Ujabb tizenötezer amerihai katonát veinek be Dél-Vietnamban A dél-vietnami vallási közösségek bojkottja a választások ellen • Hanoi Az amerikai légierő gépei kedden újabb bombatámadást intéztek Hanoi térsége ellen. Mint az ADN jelenti, a légi kalózok elsősorban a körzet üzemanyagraktárait és hajókat támadtak a Vörös-folyón. Quang Ninh tartomány felett két amerikai repülőgépet semmisített meg kedd délelőtt a VDK légelhárítása — jelenti az Üj Kína hírügynökség. A vietnami néphadsereg főparancsnokságának összekötő missziója kedden a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságnál tiltakozott amiatt, hogy újabb 15 000 amerikai katona dél-vietnami bevetését jelentették be. A tiltakozó távirat megállapítja, hogy ezzel 275 000-re emelkedik a Dél-Vietnamban állomásozó, és 350 000-re a vietnami háborúban részt vevő amerikai katonák száma. Észak-Vietnam nagyvárosainak, mindenekelőtt Hanoinak és Haiphongnak legfontosabb problémája ezekben a napokban a lakosság kitelepítése. A lakosság kitelepítését nem egyedül a légitámadások veszélye indokolja. TarIán még ennél is nagyobb az árvízveszély. Üjabb árhullámmal számolnak és az amerikai bombázások gátszakadást okozhatnak ott. ahol a vízállás egyébként ezt nem ls indokolná. A harmadik oka a kitelepítések szükségességének a városok ellátásának megkönnyítése. A háború és a bombázások miatt a közlekedésben és a szállításban nagyok a fennakadások, korlátozott az élelemfelhozatal, még gyümölcsöt és zöldséget is csak a közvetlen környékről hozhatnak Hanoiba és Kaiphongba. A kitelepítés fegyelmezetten folyik. Hanoi lakosságának nagy része elköltözött már vidékre. Elsősorban az öregek és a gyerekek. Van olyan körzete is a fővárosnak, ahonnan a nélkülözhető lakosság ©0 százaléka kitelepült 0 Saigon Ky tábornok, dél-vietnami miniszterelnök a Reuter értesülése szerint kormányátalakításra készül. Vállalkozásának célia a kormány hatékonyságának és tekintélyének növelése. Dél-Vietnam nagy vallási közösségei: a buddhisták, a katolikusok, a caodaisták. a hoa hao szekta hívei, a protestánsok, valamint az ország déli tartományainak három politikai csoportja elhatározta. hogy elutasítja és teljes mértékben bojkottálja a jelenlegi vietnami kormány által kitűzött választásokat. A választások bojkottján kívül a kormányellenes csoportok követelik egy ideiglenes polgári forradalmi kormány azonnal megalakítását, amely a lakosság támogatását élvezi ós amelynek feladata lenne az alkotmányozó gyűlés tagjai megválasztásának megszervezése. Közös közleményük hangsúlyozza. hogy a nagy vallasi közösségek bármelyikének támogatása nélkül egy kormány sem tudja magát hoszszabb ideig hatalmon tartani. A katonai kormány — állapítja meg a közlemény — egyévi uralom után csak odáig jutott el. hogy diktatúrát hozott létre, egymás ellen játszotta ki a pártokat inflációt hozott magával, amelynek következtében a létfenntartási költségek megkétszereződtek. de nem sikerült megszereznie a nép, különösen a buddhisták és a közép-vietnami lakosság támogatását A dél-vietnami szabadságharcosok kedden kora hajnalban tüzérségi támadást intéztek a dél-vietnami kormánycsapatok egy őrállása ellen az onszág északi részén. A partizánok a védőknek veszteségeket okoztak. A VNA hírügynökség közlése szerint a dél-vietnami Gia Lai tartományban kitüntettek egy 13 éves kisfiút aki maga készítette aknákkal ós egyéb kezdetleges fegyverekkel több mint 120 ellenséges katonát ölt meg vagy sebesített meg. és 13 katonai járművet pusztított ei. illetve rongált meg. r Johnson Ázsia békéjéről 0 Washington (MTI) Johnson elnök kedden este a nyugat-virginiai államban levő Whibe Sulphur Springsben pedagógusokhoz intézett beszédében a vietnami helyzettel foglalkozott. Az elnök megerősítette azt a már ismert álláspontját, amely szerint az Egyesült Államok mindaddig kész Vietnamban maradni, amíg — úgymond — Dél-Vietnamot „kommunista veszély fenyegeti". Az elnök nem titkolta, hogy az Egyesült Államok a katonai erőfeszítések fokozásával meg akarja félemlíteni Észak-Vietnamot A vietnami háborúért a felelősséget ezúttal is megpróbálta a VDK kormányára hárítani. Johnson kenetteljes szólamokkal ecsetelte, hogy ő milyennek képzeli el Ázsia békéjét, s ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a „békés Kína jelentőségét" Ázsia békéje szempontjából. Érdektelenségbe fulladt az angnl parlament külpolitikai vitája London (MTI) házi beszédéhez. Az alsóházA labdarúgó világbajnok- 13311 végtelen mennyiségű ság megnyitása teljes érdek- semmi hangzott el, s ennek telenség homályába burkolta legnagyobb részét Stewart az angol parlament rendkívü- adta e10-' li külpolitikai vitáját, amely Sokkal nagyobb figyelmet hétfőn minden látható ered- keltett Londonban Maudlingmény nélkül be is fejeződött nak, az ellenzéki párt külA keddi Times leplezetlen ügyi szóvivőjének kijelentégúnnyal így sommázza a vita se. Maudling, aki a napokban és a külügyminiszteri beszéd tért haza Moszkvából, úgy sovány eredményeit: összegezte benyomásait, hogy „Ha - Isten őrizz! - vala- a szovjet vezetők nehezen ha is kiadnának egy hivatalos tudnak tárgyalni az angolokkommünikét az egész brit ugyanis „az ő vélemékülpolitlkáról, akkor ez na- nyük szerint nekünk egyáltagyon hasonlítana Stewart ,án n|ncs független külpolitikülügyminiszter hétfői alsó- kámk". szervei hétfőn és kedden már több tanácskozást folytattak a választási eredmény értékeléséről és a jövőben folytatandó taktikáról. Mint ismeretes, Északrajna-Vesztfáliában a CDU elvesztette pozícióját, s a szociáldemokraták törtek az éke. A politikai kommentátorok általában „történelmi fordulópontként" értékelik a választási eredményt Több vezércikkíró is azt hangoztatja, hogy „ezzel kezdetét vette az Erhard-korszak vége". A Frankfurter Rundschau hangsúlyozza, hogy a választás tulajdonképpeni vesztese Ludwig Erhard és miután kiderült, hogy „Erhard választási mozdonya ugyan hevesen füstölög, de már nem húz", meginognak hatalmának alapjai is. A SZEGEDI KONZERVGYÁR azonnali belépéssel felvesz középiskolás diáklányokat Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. (Rókusi ff. 6.) 7—13 óra között. xS. 79 733 R. SZ. 9 9 erőgéphez vlzsBá70tt erőgépkezelőt, M. A. 200 öntözőberendezéshez gépészt felveszünk. AlRyő, Napsugár Mgtsz. xK. 307 Felsőfokú mezőgazdasági technikumi végzettséggel felvásárlási ellenőrt felveszünk. Motorkerékpárjogosítvány szükséges. Szegedi Tejüzem. Párizsi krt. 16. k. 9975. De Gaulle: a vietnami háború veszélyezteti a világbékét # Párizs (MTI) De Gaulle a francia la,.mj VI pok értesülése szerint attól Savang Vatthana laoszi kl- hogy ^ amerikaiak rály Souvanna Phouma mi- lépcs6zetes hadviselése köniszterelnök kíséretében ked- vetkeztében a vietnami háden háromnapos hivatalos ború a szomszédos országoklátogatásra Párizsba érkezett, ra is kiterjed- A francia elDe Gaulle a repülőtéren fo- nők egyelőre nem lát lehetőgadta vendégét. A francia Béget a genfi értekezlet ötszköztársasági elnök üdvözlő szehívására, de mint jől érbeszédében hangsúlyozta: a tesült körökben hangozta tlátogatás alkalmul szolgál, ják, szeptemberben, kambodhogy megtárgyalják a dél- asai látogatása alkalmával, a kelet-ázsiai helyzetet. A Vietnammal szomszédos InVietnamot pusztító háború dokfnal országokkal egyet— mondotta De Gaulle — a 1-,T,nör>Awp«. hékelaoszi népet is nyugtalanítja, ^fff1; JTi^-^ és veszélyezteti az egész vi- felhívást kíván Intézni a világ békéjét. lág közvéleményéhez. „Az Erhard-korszak végének kezdete" 0 Bonn (MTI) mányi választás eredménye a Bonnban továbbra ts az fő tanácskozási téma politiÉszakrajna-vesztfáliai tartó- kai körökben. A bonni parlament pártjainak vezető Az arcátlanság netovábbja... 0 Moszkva (MTI) Az Izvesztyija foglalkozik a július 9-i szovjet jegyzék amerikai fogadtatásával. Ebben a jegyzékben a szovjet Külügyminisztérium rámutatott, hogy a Haiphongot bombázó amerikai gépek súlyosan veszélyeztették a kikötő-, ben horgonyzó szovjet hajúk épségét. A szovjet jegyzéket ismertették a világ összes hírügynökségei, a kom mentátorok többsége — mint az Izvesztyija rámutat — osztoztak a szovjet kormány felháborodásában. És hogyan reagált Washington? „Ahelyett, hogy nyilvánosan bocsánatot kért volna és végre elgondolkozott volna azon, hogy hová vezet a vietnami szennyes háború esztelen kiterjesztése, Washington úgy döntött, hogy újabb lépést tesz az arcátlanság útján. Rusk külügyminiszter a szovjet tiltakozó jegyzéket .felesleges szóbeszédnek' nevezte. Távol-keleti útjáról július 9-én tért vissza, nyilvánvalóan teletömték fejét ott háborús pszichózissal. A tábornokokkal való érintkezés úgy látszik elemi valóságérzékétől is megfosztotta az amerikai diplomácia vezetőjét. Mi mással lehetne magyarázni ezt a legalábbis különös reagálást?" — kérdezi as Izvesztyija, majd Így folju tatja: ^ „A washingtoni tisztviselőknek nem kellene elfelejteniük. hogy nem valamelyik amerikai tábornok dél-vletnaml fedezékében vannak és nem a parancsaiknak alárendelt martai ócokkal beszélgetnek". Rudahov Temetése 0 Moszkva (TASZSZ) Kedden eltemették; ASeSú szandr Rudakovot, az SZKP Központi Bizottságának vasárnap elhunyt titkárát A gyászszertartás a VBrös téren zajlott le. A mauzóleum emelvényén az SZKP és a szovjet kormány vezetői foglaltak helyet. Ivari Kapitonov, az SZKP Központi Bizottságának! titkára, Nyikolaj Jegoricsev? a moszkvai pártszervezet első titkára és Ivan Kazamyed vaskohászati miniszter mondott búcsúbeszédet. Ezután az elhunyt földi maradványait tartalmazó urnát befalazták a Kreml Salába. Tárgyalások Damaszkuszban 0 Damaszkusz (MTI) Damaszkuszban befejeződ-J tek az Egyesült Arab Köztársaság küldöttségének és a szíriai államférfiaknak a tárgyalásai. Ibrahim Makhusz szíriai külügyminiszter a sajtó képviselőinek elmondotta: a megbeszélések célja volt? hogy megvitassanak néhány, a két országot érintő problémát. 9 NaiO-lagáilamok értekezlete 0 Párizs (TASZSZ) A NATO 14 tagállamának (Franciaország nélkül) képviselői kedden reggel értekezletet tartottak. A tanácskozás tárgyáról nem adtak kí semmiféle közleményt. Amióta Franciaország kijelentette. hogy kilép a NATO integrált katonai szervezetéből. „a tizennégyek" képviselői fokozott aktivitást ta- ' núsítanak és hetenként többször tartanak tanácskozást. 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1966. Július 2.