Délmagyarország, 1966. július (56. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-19 / 169. szám

Sukarno megkapta a tervezett kormány listáját 0 Rogor (Reuter) Az indonéz szűkebb ka­binet vasárnap háromórás ülésen részletesen foglalko­zott. az ország egyre súlyos­bodó pénzügyi helyzetével, a mintegy 1500 millió ame­rikai dollárt kitevő külföldi adósságaival ós költségvetési deficitjével. Sukarno elnök az Ölés után újságíróknak adott nyi­latkozatában hangsúlyozta, hogy az Indonéz kormány a pénzügyi nehézségek ellené­re sem szándékozik pénzéit könyörögni, nem fog meg­alázkodni más országok előtt, hogy pénzbeli segítsé­get kapjor Megvitatták az áj kor­mány megalakításának kér­dését, a bel- és a külpolitika időszerű problémáit Vasárnap Suharto tábor­nok átnyújtotta tervezett kormányának teljes listáját Sukarno indonéz elnöknek. A Reuter Jelentése szerint folytatódik a baloldal el­leni hajsza Indonéziában. Az indonéz államügyész ha­lálbüntetést kért Sukrisno ezredesre, az Indonéz légi­erő egyik parancsnokára, azzal a váddal, hogy részt vett a Szeptember 30-a moz­galomban. Spaak: Bonn ismerje el a jelenlegi német határokat • Párizs (MTI) Spaak volt belga külügy­miniszter a Figaróban meg­jelent vezércikkében felszó­lítja Bonrrt, haladéktalanul ismerje el a jelenlegi német határokat és határozott for­mában egyszersmindenkorra mondjon le a nukleáris fegy­V"—'VRAI. Spaak véleménye szer+nt e két kérdés tisztázása nélkül Curópábiin nem következhet be tényleges enyhülés és nem lehet szó Németország újraegyesítéséről. A volt bel­ga külügyminiszter a továb­biakban hangsúlyozza: a né­met kérdés megoldása nagy­mértékben maguktól a né­metektől függ, a nyugatné­met szociáldemokraták he­lyesen tették, amikor elfo­gadták az NSZEP által ja­vasolt párbeszédet „Elegem van a néger rendőrökből 0 Chlcagó (Reuter? Chicago négernegyedéből, az elmúlt héten lezajlott vé­res zavargások színhelyéről hétfőn reggel Visszavonták a icnd fenntartására kivezé­nyelt 2700 nemzeti gárdistát. Míg Chicagóban a jelek szertnt helyreállt a rend, a Georgia állambeli Atlanta városában vasárnap este egy fehér ember agyonlőtt egy néger rendőrt George Bumete 28 éves né­ger rendőr, aki egyik társá­val együtt teljesített szolgá­latot. megállított egy autót amely szabálytalanul haladt az úttesten. A fehér utas előrántotta pisztolyát és lelőtte az egyik rendőrt A másik még hallot­ta. amint a gyilkos ezeket a szavakat mormolta: „elegem van már a néger rendőrök­ből, akik mindenkit megál­lítanak" — aztán gázt adott és elrobogott Válság várja a Moszkvából hazatérő brit kormányfőt Koszi gin és Wilson tárgyalásai 0 Moszkva (TASZSZ) Hétfőn reggel a Kremlben találkozóra került sor Alek­szej Koszigin és Harold Wilson között A két kormányfő megbe­szélésén szovjet részről Vla­gyimir Novikov miniszterel­nök-helyettes, A ndire j Gro­miko külügyminiszter és Nyikolaj Patolicsev külke­reskedelmi miniszter is részt vett A találkozó előtt Koszi gin az iránt érdeklődött, ho­gyan töltötte el a vasárnap délutánt az angol kormány­fő, miután a brit ipari kiál­lításon elváltak. Wilson el­mondta, hogy tovább is­merkedett a borit ipari kiál­lítással, amely véleménye szerint jelentős mértékben elősegítheti a két ország áru­csere-forgalmának növeke­dését Az angol kormányfő meg­állapította, hogy a szovjet emberek nagy érdeklődést tanúsítanak a brit kiállítás iránt Hanoid Wilson brit mi­niszterelnök hétfőn villás­reggelit adott a szovjet ve­zetők tiszteletére. A villás­reggelin szovjet részről je­len volt Alekszej Koszigin, Dmítrij Poljanszki) és And­rej Gromiko. 0 London (MTI) Miközben Wilson minisz­terelnök Moszkvában tár­gyal, odahaza elkeseredett hangú támadások pergőtüzé­be került Azzal vádolják, hogy eleve kilátástalan, s kizárólag a munkáspárt „vi­etnami lázadóinak" megbé­kftését célzó presztfzsl átoga­tásra „vesztegeti az idejét", miközben a legutóbbi más­fél évtized legsúlyosabb pénzügyi krízise alapjaiban rázza meg az angol gazda­sági életet A konzervatív ellenzék ve­zetőd és a sajtó hírmagyar rázói hangoztatják, hogy Wilson felett elszáguldottak az események: amikor meg­hívatta magát Moszkvába az ott megnyílt brit ipari kiállításra hivatkozva, még halvány sejtelme sem volt arról, hogy a „békemisszió­ra" a legsúlyosabb gazdasá­gi-belpolitikad válság köze­pette fog sor kerülni. Több angol lap hétfőn ve­zércikkben követeli, hogy a miniszterelnök minden ha­logatás nélkül térjen haza: fújja le a július végére tervezett washingtoni látoga­tását is és minden idejét szentelje a font sterling mentési munkálatainak. J , FC^L , IHM hl IBUSZ NAGYSZERŰ OSZI PROGRAMOT AJÁNL ÖNNEK! Olcsó társasutazás busszal és naldval •utó­Budapest—Brünn —Pozsony—Bécs útvonalon Néhány broírainoont a hét­napos társasutazás gazdag műsorából: városnézés Brűnnben. egy este a „Ris­maryn" bárban. — kirán­dulás a Macochal cseopkd­barlanghoz. a híres Lednl­eel kast Sy megtekintése. A kétnapos bécsi tartóz­kodás során — városnézés. — a schönbrunni kastély és as Opera megtekintése. Részvételi d11 kb. 1900— Ft. tél. Indulási ldépontok IX. JS és X. 25 kflzött. Bfivebb felvilágosítás az IBUSZ Utazási Irodában. MH. 1419 0 Cape Kennedy Ax Egyesült Államok Ca­pe Kennedy támaszpontjáról hétfőn délután földkörüli pályára lőtték fel azt az At­las-Agena rakétát, amellyel a később fellövendő Gemdni —10. űrhajósai a tervek sze­rint végrehajtják majd az ürrandevút­0 Moszkva De Gaulle francia köztár­sasági elnök táviratban mon­dott köszönetet Podgomij­nak, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége el­nökének azért az üdvözle­tért. amelyet a Legfelsőbb Tanács Elnöksége, a szovjet kormány és a szovjet nép nevében intézett hozzá Fran­ciaország nemzeti ünnepe a'kaiméból. De Gaulle üze­netében megemlékezik arról a meleg fogadtatásról, amely­ben a Szovjetunióban része­sítették. majd hangsúlyozza: „Franciaország és a Szovjet­unió baráti egyetértése óriási mértékben elő fogja segíteni az európai országok baráti viszonya és együttműködése helyreállítását, ami kedve­zőbb helyzetet teremt a még megoldatlan nagy problé­mák számára". 0 Párizs Két francia kereskedelmi hajózási vállalat tisztjei és matrózai sztrájkba léptek. A két hajózási társaság a volt indokínai országokkal bonyo­lítja le Franciaország áru­forgalmát. A tengerészek az amerikai légitámadásokra hi­vatkozva veszélyességi pót­lékot követelnek és azt kí­vánják. hogy a hajózási tár­saság két és félszeresére emelje életbiztosításuk ősz­szegét. 0 Szófia Hétfőn megkezdődött a Szakszervezeti Világszövet­ség a dolgozók nők problé­máival foglalkozó tanácsko­zó bizottságának első ülése. Az ülés munkájában 28 or­szág képviselői vesznek részt. 0 Ankara Amtntore Fanfani olasz külügyminiszter hétfőn be­fejezte törökországi hivata­los tárgyalásait Caglayangil török külügyminiszterrel folytatott megbeszélésedről közleményt adtak ki. A köz­lemény értelmében a kül­ügyminiszterek sajnálkozásu­kat fejezték ki amiatt hogy nem sikerült haladást elérni a nemzetközi leszerelésben és sürgetik a genfi tárgya­lások pozitív kimenetelét. Egyben állást foglalnak a NATO mellett amelyben a „kialakult egyensúlyi hely­zet" fenntartásának eszközét látják. Laosz; tiltakozás 0 Moszkva (TASZSZ) Phoumi Vongvichit. a Laoszi Hazafias Front főtit­kára, a laoszi egységkormány tájékoztatási minisztere négy táviratban tiltakozott a Laosszal kapcsolatos 1962-es genfi megállapodás szovjet társelnökénél amiatt, hogy az amerikai repülőgépek to­vábbra is bombázzák Laosz területét és károkat okoz­nak emberéletben és anyagi értékekben. A táviratok követelik, hogy az Egyesült Államok kormánya haladéktalanul szüntesse be Laosz bombá­zását és szigorúan tartsa be az 1962-es genfi megállapo­dásokat. Szovjet küldöttség Kubában 0 Havanna (TASZSZ) A július 26-án, Kuba nem­zeti ünnepe alkalmából ren­dezendő ünnepségre szovjet küldöttség érkezett Kubába P. M. Maserovnak, az SZKP Politikai Bizottsága póttagjának, a Belorusz KP Központi Bizottsága első tit­kárának vezetésével. (TMetote — MTI Külföldi KáossolKátett Moszkva: Harold Wilson angol miniszterelnök (középen, ceruzával) Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök (jobb­ról) társaságában július 17-én megtekintette a brit ipari kiállítást —a— II lengyel egyház és XXIII. János pápa emlékezete 0 Párizs (TASZSZ) Az Union Francais d'Infor­mation francia hírügynökség „XXIII. János pápa emléke nem kellemes a lengyel püs­pöki kar számára" címmel ismerteti a wroclawi püspök fellépését az ellen, hoey a wroclawi katolikusok váro­sukban emlékművet állítsa­nak „a béke és a párbeszéd pápájának". XXIII. János pápa tevé­kenysége megértésre találta világ különböző országai köz­véleményének széles köret­ben. Különösen nagy figyel­met keltett mindenütt a pá­pa felhívása a katolikusok és a más világnézetűek — köztük a kommunisták —• együttműködésére. Az Union Francais d*tn­formation megjegyzi: _A wroclawi püspök furcsa ma­gatartása. amely követte a lengyel egyházi vezetők, töb­bek közt Wyszynski bíboros helytelen beavatkozását a po­litikai ügyekbe, teljes szem­léletességgel meghatározza a lengyel püspöki kar által kö­vetett irányvonalat''. Ismét földrengés Taskentben 0 Taskent (MTI) Hétfőn, helyi idő szertnt a kora délutáni órákban újabb öt ball erősségű földlökést észleltek Taskentben. Reggel ezt megelőzően egv négyes erősségű földrengést jegyezi­tek fel. A rengésközpont mindkét esetben Taskent vá­rosa alatt volt. Április 26-a, az első nagy­szabású földrengés óta a földlökések száma elérte a HATSZÁZAT. Wílly Brandt bírálta Bonnt 0 Berlin (MTD Wilhy Brandt nyueat-berw liná polgármester a nyugat­német televízióban bírálta a nyugatnémet kormányt, ami­ért megtorpedózta a berliné határforgalmi tárgyalásokat' Hangsúlyozta, hogy a tár­gyalások körüli helyzetet „szükségtelenül bonyolulttá tették". Ahelyett azonban. hogy végre ígéretet tett vótna • nyugat-berlinieknek az NDK) kormányával lefolytatott táré gyalásók eredményeképpen kidolgozott új határforgalmi egyezmény aláírására. Brandt azt hangoztatta, reméli, hogy ismét egyetértést lehet majd teremteni „a mi oldalunkon mértékadó összes tényezőid között". R. Lockwood: Halál — totalizatőr módra Az utőbM évtizedben Ausztráliában sajátos totálizatőrjáték terjedt el. A totalizatőr egy fából készült hordó, amelyben számozott műanyag-go­lyócskákat helyeznek el. A beérkezett ló számával ellátott golyócska több ezer fontsterlinget hoz boldog tulajdo­nosának. Most ezt a hordócskát, amelyet Ausztráliában a feltalálója után Tat­tersall-totalizatőrnek neveznék, olyan játékban kezdik használni, ahol a tét nem pénz. hanem emberélet. A golyócskákra, amelyeket a Tattersall­totalizatőrbe helyeznek, nem a lovak 6zámát, hanem a katonaköteles ausztráliai fiatalemberek születési év­számát írják fel. Az ausztráliai kormány hivatalos képviselői ennek a halál-totalizatőr­nek a segítségével állapítják meg. hogy a fiatalok közül kit hívnak be a hadseregbe. Az egyik „húzáson" R. Nowk dél­ausztráliai fiatalember „nyert". A fiatalember rövidesen parancsot kapott, hogy vonuljon katonai tábor­ba. Beöltöztették, puskát kapott és gyorsított kiképzés után Vietnam dzsungelefbe szállították. Ott m nem­zeti front hadserege egyik alakulatá­val történt összecsapás alkalmával a fiatalember életét vesztette. Megértjük annak a Melbourne*! lánynak a felháborodását, aki egy ma­rék ilyen golyócskát vágott a miniszter­elnök arcába, mert az igazolni akarta a kormány döntését, hogy ausztráliai fiatalokat küldenek Vietnamba. A miniszterelnök elleni „golyótűz" a húszévesek Vietnamha küldésére ki­talált halál-lottó elleni tiltakozás sa­játos ausztráliai módszere. Az ausztráliai anglikán egyház fe­je. Garnsey püspök, a halál-lottót os­torozva kijelentette: „Fortuma asz­szony mindig borzalmas nő volt. Nem szabad odaengedni ahol az újonco­kat toborozzák". A római katolikus egyház két orgánuma — a Catholic Advocate és a Catholic Worker —, mind a kettő meglehetősen befolyá­sos Ausztráliában —, nemcsak a to­borozásnak ezt a módszerét ellenezte, hanem az ellen is hevesen tiltakozott, hogy ausztráliai fiatalokat küldjenek a vietnami háborúba. A szakszervezetekben növekszik az elégedetlenség amiatt, hogy a behívot­tak kiválogatásánál osztálykülönbsé­get tesznek. Egyáltalán nem mind­egyik ölti magára a katonai egyenru­hát azok közül, akik ezen a lottón „nyernek". Egyeseket orvosi bizottság selejtez ki, mások ismeretlen okokból haladékot kapnak. Kiderült, hogy a haladékot elsősorban a szülők gyermekei kapják. Egy Sidney-i lap munkatársa, tnteré jút készített az egyik behívott fiatal­emberrel közvetlenül Indokínáha szál­lítása előtt Az első kérdése. „A behí­vott ausztráliaiak közüL akikkel ön találkozott, hány százalék munkás­származású?", a riporter a következő választ hallotta: „Mind munkásszár­mazású". „Mit érzett, amikor megtud­ta, hogy a vietnami háborúba kül­dik?" — A legnagyobb csapás volt életem­ben — válaszolta a fiatal katona. — És a szülei hogyan fogadták ezt a hírt? — hangzott az újságíró kővet­kező kérdése. — Lesújtva! Nowk közkatona halála viharos til­takozó tüntetéseket váltott ki a szennyes vietnami háború ellen. A tüntetések hulláma elérte Sid­neyt, Melbourne-t, New Castle-t és más városokat. A miniszterelnök há­za előtt állandóan fiatalemberek cir­kálnak, akik nem válogatják meg szavaikat, kortársaik gyilkosának bé­lyegzik a kormányfőt. A munkáspárti ellenzék és a szak­szervezet élesen bírálta a kormányt, amely az ausztráliai fiatalokat ágyútöl­teléknek küldi Vietnamba. Az ausztráliai nép követelése, hogy or­száguk ne vegyen részt a vietnami háborúban, a dolgozók nyílt háború­ellenes megmozdulásává növekedett. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd, to«« ta 1

Next

/
Thumbnails
Contents