Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-15 / 140. szám
Szóval igen, tettel nem ?'Kérdések*yM , FESZTIVÁL ELŐTT A röszkei kommunisták felelőssége Mit tettek érte ? Sok kérdésre sok a válasz. Annál érthetetlenebb a kinek-kinek a hibáit. Mert A röszkei egységes pártveze- visszautasítás. Emberi szá- furcsa aktivitás lehet az: szótőség titkára, a három tsz mítás szerint a két gyengébb ban — igen, tettben — nem. kommunista elnöke, az isko- tsz gazdái csak nyertek vollaigazgató sorra megmagya- na az egyesítéssel. „Vesztes rázza a problémák objektív fél" csak két tsz-elnök és Rövid takaró az, hogy „a okait, a járási párt-végrehaj- más gazdaságvezető lehetett kollektíva így döntött, én tóbizottsóg röszkei ülésén, volna. Nem mutatkozott va- nem tehetek róla" - cóValamAinyi elfogadható, lamilyen hivatalféltés? J®"® F°rró. Lá?zlb I?SÍS" Pennán a leérrléiek kérdésp k Szilveszter állítását ACSai Csupán a kerdesek keretese Mihály, a Csongrád megyei körül sántít valami: miért FüfCSa aktivitás pártbizottság osztályvezetőakadt el a három tsz egye- helyettese. A politikai és a sítése? A kozségl egységes pártve- gazdasági vezetők egyaránt A szövetkezeti gazdák nem zetőség beszámolója homá- rossz munkát végeztek A jöttek el a közgyűlésre - célzást tesz: „A hatá- hogy érvelt Forró László, az rozatok meghozatalában az a nydri munkák megszerveAranykalász Tsz elnöke — egységes vezetőség tagjai zése nem betetőzése a politihiába fogadta el előzőleg a igen aktívak voltak, azok ka! tevérónységnek. Mhtetpártalapszervezet, meg a bn- gyakorlatj végrehajtásában> ^d'^odás etóbbre hitelé gádgyűlés az egyesítést. A kérdezte Kiss István, , ., . .... .... ... ellenőrzésében egyes vezető- ért? másik tsz elnöke, Kisistók már nem a járási pártbizottság oszSzilveszter — maga tudja, , . , ... , ... .„ tályvezetője, aki a helybeliek miért - nem érintette ezt a kl olyan akt'Van, Jés2f'* ' általános válaszával szintén témát A községi egységes Ugyan' mlcsoda aktivitás le- nem volt elégedett. A Petőfi • . ' -- .••v-u- , het az ilyen!... De nézzük és az Aranykalász Tsz pártpartvezetoseg többi tagja A tsz_ek egyesítésére alapszervezetei nem eléggé sem mondott semmi erdem- hozott határQzattal az egy_ előrelátó politikai irányítói legest erről. „„„„^z,, „„„„„ a kozossegnek. Sajnos, komit -.A l. •>. g vezetőség egyes tagjai munista elnökeik gem mutat. Módos SZÜr alton HÍV Ül a gyakorlati munkában mar tak példát a határozatok vég. , . , ... . . nem értettek egyet". Kikről rehajtásában, az egyesítés A harom tsz egyesitesenek yfln szó? £s mindez miben> előkészítésében - hangozképlete tiszta: a leggazda- h nyiivánuit meg? Er- tatta Turai Zoltán, a járási gabb tsz kozos háztartásba ^ nem szóltak ^ a pártbizottság osztályvezetője, hívja a ket gyengebbet, s a számolób sem él6 szóban Röszke holnapja a három kommunisták, a tsz-elnokók Talán a rösz_ tsz egyesítése. Ez lesz a nagyhelyeslik, sőt küzdenek érte kommunisták megfeled- üzemi gazdálkodás toyábbA végeredmény mégis hibás. keztek arról h a Kö fejlesztesenek, a lakosság joelakadt az egyesítés. Az in- t; Bizottsá múu év &zén Mének kozos, bo j^ forradok érthetetlen. Az egyutte- ^ iranyelvei ^T tmmunTstáí sen 18 millió árt) ezer 10- nem csupán a „bűnbánat he- Röszkén 100-nál több pártrint kozos vagyonnal rendel- teiben„ szolgált útmutatásul tagra vár a tsz-ek egyesítése, kező Petőfi és Aranykalász a kommunista bíráiatra, elv- jelentőségének megértetése a Tsz gazdái nem akarták ösz- szerű bátorság az őszinte„ tsz-tagokkal Csápenszki Istszekötni sorsukat az egyma- állandóan a 7"' a.JaJásl partbl??ttsag 41 wiiiHA 197 p7p„ fr>. segre- nanem ananooan a első titkára hangsúlyozta, gaban 41 millió 127 ezer ro mindennapi cseiekvés és ma- hogy az egyesítés feltételei rint kozos hozomannyai gatartás kommunista „napi- megértek, a községi egységes büszkélkedő Kossuth Tsz- parancsa., kell> hogy legyen. pártvezetőség felelős a falu szel. Ez utóbbinál még az jövőjéért. Ezért dolgozni szóegy tagra jutó, közösből szár- A frasi ^iffj1^!' val és tettel egyaránt elsőmazó évi jövedelem is mint- z°ttság tegjai PéWát mutat- Sorban a kommunista vezepp^ mnn illetve ?nnn forint- tak' hogyan kel1 őszintén, tők, s minden egyes parttag egy 3800, il etye 2000 forint űen ánó f közös és személyi felelőssége. tal több volt tavaly, mint a . „ , , „,.. . ,, , .... egy-egy kérdesben, feltárni Balogh ödön másik kettőben. Szinte hihetetlen; módos kérőnek — ha ráadásul szemrevaló is — ritkán tették ajtón kívül a szűrét. A szegedi járási párt-végrehajtóbirottság tagjai - akik félnapos háztűznézőben is ismerkedtek a röszkei tsz-ek határával, majorjaival, állatállományával — elragadtatással szóltak a Kossuth Tsz szemet-szívet gyönyörködtető gazdaságáról. RÁDIÓMŰSOR A tsz-ek tűzvédelmi felkészültsége Értékelték a termelőszö- látság és a balástyai Móra vetkezetek tűzrendészet! in- Ferenc termelőszövetkezetézkedéseit és felkészülésüket tek tűzvédelmi felkészüléa tűzvédelemre. Elsősorban sét. Ezekben a termelőszöaz idén elért eredmények vetkezetekben a tsz-tagok alapján rangsorolta a tsz- felvilágosításáért, a közös eket a Csongrád megyei vagyon megvédése érdekétűzrendészet; hatóság. ben tett intézkedésekért és Legjobbnak találták a a tűzrendészed bizottságok szatymazi Finn—Magyar Ba- működésének biztosításáért kifejtett jó munkájuk elismeréseként Széli János, illetve Nagy Sándor termelőszövetkezeti elnöknek Csete György tűzoltó őrnagy, megyei tűzrendészetl parancsnok a napokban adta át a Belügyminisztérium Tűzrendészet! Ország® Parancsnokságának dicsérő oklevelét. Mindkét termelőszövetkezetben kiválóan képzett önkéntes tűzoltó csapat van. Az erőgépek tavaszi szemléjén is a két tsz példás tűzrendészeti felkészültségről tett tanúbizonyságot. SZERDA 19.54 Jő estét, gyerekek! 20.00 Kossutn Rádió Esti krónika. 20.25 Hanglemez4.30 Hírek. Idólárásielentés 4.35 parádé. 21.20 Lírai portré 21.30 H&'nailól reggelig . . . 5.00 Népzene. 22 00 Hírek. Időiárás. Hírek 5.3n Reggeli Króni- 22.10 Időszerű nemzetközi kérka 5.45 Falurádió. 6.00 Hí- dések. 22.20 Sporthírek 22.25 rek. 6.30 Hírek 7.00 Reggeli ..Így láttam őt..." 23.25-+Í5 Krónika n. 7.15 Körzeti időjárás Operettrészletek Közben- 24.007 30 Új könvvek. 8.00 Hírek. Idő- 0 10 Hírek "ötárás járás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Petőfi Rádió A Gyermekrádió műsora. 8.50 A 4.30—10 58 Azonos a Kossutn Bécsi filharmonikusok zenekara Rádió műsorával. Közben: 6.20j.itszik. 10.00 Hírek Hazai lap- 6.30 Torna. 10.00—12.15 Zenés szemle. 10.10 Könnyűzenei hír- műsor üdülőknek. 13.45 Időjáadő 10.53 Néhány perc tudo- rás- és vlzálláslelentés. 14 00 mány. 1100 Szecsődv Irén és Kamarazene 15.00 Hírek. IdőDuvardv Tibor énekel. 11 22 Or- járás. 15.05 Kórusok és népi zevosi tanácsok. 11.27 A Szabó nekarok műsorából. 15.40 Nyugcsalád. 11.57 Hallgatóink figyel- talan boldogság. 1615 Orvosi mébe! 12.00 Hírek. Nemzetközi tanácsok. 16.20 A szerelmes Puclapszemlc. 12.15 Verbunkosok, cini. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 magvar nóták 12.58 A budapes- Dégel Károly táncdalaiból. 1715 ti színházak műsora. 13.00 Arany Hangverseny a stúdióban. 17.50 János, a préceptor. 13.15 Cho- HirdetőnszlOD. lB.oo Az Állami oin-zongoraművek. 14.00 Hírek. Orosz Énekkar műsorából. 18.20 időiárás. 14.05 Cerster: Vidám A tudománytörténet nagy százene öt fúvóshangszerre. 14.15 zadai. 18 45 Pal Joey. 19.00 HILányok. asszonyok. 14.45 Ama- rek. 19.05 Varga András magyar tőr ' táncz-nekarok versenye, nótákat énekel. 19.22 Gazdani 15.00 ODerarészletek. 13.40 szemmel a nagyvilág mezogazAz utolsó tévedés. 16.00 Hirek daságáról. 19.37 Könnyűzenei 16 10 Villanófényben. 16.15 Tánc- híradó. 20.20 Gondolat A Rádió , zenei koktél. 17.95Felkészülés .. . irodalmi lania. 21.00 Hírek Idó-1 17 20 Színes néni muzsika. 17.57 járás. 21.05 Dvorzsák összes I Hallgatóink figyelmébe! 18.00 szimfóniái — HI. 22.24 KonnyűM1 történt a nagyvilágban? 18.15 zene 22.56 Ügetőverseny-eredHazánk hírei 18.2(1 Adrián Boult mények. 23.00—23.15 Hírek. Idovezényel. 18.55 Húszas stúdió, iárás. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió Jugoszláv televízió 16 30 Villám a víz alatt. Inter- 15.25 Júniusi művelődési művlzió-műsor Minszkből — Az sor. 17.35 Hírek. 17.40 Tiktak. elektrehidraulika ioarl és meztí- Gyermekműsor. 17.55 Pionírok gazdasági szerepéről. 17.00 tv-stúdióia 18.25 MűsorismerteAnvastcrze. Ipari riportműsor. tés. 18.30 Tv-úidonságok. 18.4a 17.15 Kisdobosok műsora. 1. Elő- Opera századokon át. 19.15 Tvször a perondon 2. A mackó nesta. 19.40 Reklámok. 19.54 Jó sikere. Szoviet rajzfilmek. 17.35 éjszakát gyerekek! 20.00 Tv-hírHírek 17.40 A képzőművészet adó 20.30 Unió Paclfik. Ameritürtcr'ele Záróvizsga. 19.10 Ha- kai lótékfilm. 22.00 Panoráma, za: tükör. Aktuális iegyzet. 22.40 Mit szeretek? 22.50 Hírek. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hlradó . , . . ,, 19.30 Szerelmes biciklisták. Ma- Román televízió gvar film ('4 éven felülieknek.1 18.00 Hírek. 18.15 Iskolások mü21.30 Költők muzsikusok. Váló- sora. 10.00 Tudomány és termegstás Cceihe Heine. Victor Hu- lés. Filmriport. 19.15 Az első co Lenau, Petrarca és Liszt román színpadi művek. 21.15 Ján Cvrihői 22.00 Tv-híradó II. tekfilm. 21.35 Chopin-művek, kiadás. (MTI) 22.00 Tv-híradó Szám® kérdés érkezett a Szegedi Ünnepi Hetekkel, a szabadtérj játékokkal kapcsolatban a játékok igazgatóságához és lapunk szerkesztőségéhez. Az alábbiakban e sokakat foglalkoztató kérdésekre adunk választ. Miért nem bontják le évről évre a szabadtéri nézőterét és színpadát? A tervező mérnökök a tribünt úgy tervezték, hogy az szétszedhető és összeállítható, önmagában tárolható. Az alkatelemek nehézkessége következtében szétszerelése, összeállítása nagyon sok pénzt igényelne. De az anyagiakon kívül jelenlegi technikai adottságainkat sa rendelkezésre álló szakmunkaerőt tekintve, ha augusztus végén elkezdenénk a tribün szétszerelését, körülbelül november végére fejezhetnénk be. Az újraépítéshez az alkotóelemeket már márciusban a térre kellene hordani, hogy a nézőtér július elejére üzemképes legyen. Esztétikailag csakugyan nem kívánatos, hogy a tribün folyamatosan a téren legyen. Még kevésbé kívánatos azonban, hogy a téli hónapokon kívül fél éven keresztül a bontás és az építés következtében a legteljesebb rendetlenség uralkodjon az egész Dóm téren, s júliusig meg se lehessen közelíteni. Az a célunk, hogy — technológiailag gyors eljárást kidolgozva vagy a jelenleginél sokkal könnyebb szerkezetű tribünt konstruálva —a játékok megkezdése előtti egy hónap alatt, s a játékok befejezése után egy hónap alatt a nézőtér szétszedhető és összeállítható legyen, s így 8 hónapon keresztül eredeti szépségében álljon a Dóm tér. A színpad 1959-ben provizórikusan épült. Ez év augusztusában megkezdődik a végleges színpad kialakítása, s 1967 júliusában—augusztusában már az ú.1 színpadon valósítjuk meg a játékok programját. A játékok befejezése után rövid idő alatt szétszereltetjük a világítótornyokat és a többi alkotóelemet, s a Dóm bejáratánál azután már nem lesznek színházi felszerelések és szerkezetek. Miért nincs nagyobb propagandája a Szegedi ünnepi Heteknek, a szabadtéri játékoknak? Az utóbbi években a már augusztusban — a változtatási jog fenntartásával — bejelentett programtervezet nem esett egybe a végleges műsorral. Ezért azt szélesebb körben ismertté tenni nem célszerű. Amikor az illetékes fórumok a műsort véglegesen jóváhagyják, s a szereposztás teljessé válik, a hosszú nyomdal átfutási idővel küszködünk. Ennek következtében torlódnak a propagandakiadványok a játékokat megelőző hónapra, illetve a játékok hónapjára. Anyagi lehetőségeink is korlátozottak. Egy-egy plakát kétheti, vagy egyhavi elhelyezése a hirdetőoszlopokon jelentős összegbe kerül, s jelenleg nincs módunk arra, hogy mór márciusban kiragasztassuk a plakátokat, s egész augusztusig folyamatosan. felújítva kint tarthassuk őket a hirdető®zlopokon. A környező államokban — mondják az utazók — nem lehet látni szabadtéri plakátokat. Valóban: igen keveset juttatunk ki külföldre. Kihelyezésük, kint tartásuk devizát igényelne. Az intenzívebb propagandamunkához évente minimálisan 6—700 ezer forintra lenne szükségünk. Társadalmi úton azonban jelentős mértékben tudjuk pótolni anyagi lehetőségeink hézagait. Segít bennünket a Magyar Rádió, a Televízió, az országos és helyi lapok, folyóiratok szerkesztősége, az IBUSZ, az Országos Idegenforgalmi Hivatal stb. Szeged és a megye lakosai, kik szóval és levelekben közlik hazai és külföldi rokonaikkal, barátaikicai a játékok műsorát, s vendégül hívják őket. Vajon nem túl drága-e a városnak a szabadtéri játékok? A művészi produkciók kivitelezése jelenlegi helyáraink mellett osak állami támogatással lehetséges. Ha a helyárakat kétszeresére emelnénk. állami támogatásra nem lenne szükség, s nyereséget jelentene az is. ha például más neves fesztiválok helyárait követelnénk. A szabadtéri játékok anyagi bevétele nagyon fontos, de elsőrendűnek kultúrpolitikai, népművelési célkitűzéseit tartjuk. 1966-ra az üzemeltetési költségvetés 6 millió 500 ezer forint. Ez 2 millió 200 ezer forint tervezett állami támogatásból és 4 millió 300 ezer forint tervezett jegybevételből tevődik össze. A Fesztivál rendezése anyagi tekintetben más funkciót is betölt: az idegenforgalom egyik húzóereje. Az ideérkező és a játékokat megtekintő vendégeg által elköltött pénz egy hatoda, egy tizede fordítódik a szabadtéri jegyeire. A többi a vendéglátó vállalatnál, kereskedelmi szerveknél akkumulálódik. Az ünnepi hetek minden évben több millió forint közvetlen hasznot hoz a városnak, a népgazdaságnak. Az egyre növekvő idegenforgalom által jelentkező igényeket kielégíti-e a város? „Úttörők a biztonságos otthonért,, mozgalom Felhívás a nyári gyermekbalesetek csökkentéséért Az AKami Biztosító adatat szerint tavaly több mint 26 ezer gyermekbaleset történt, közülük 155 halállal végződött. A legtöbb halálos baleset a közlekedésben fordu'l elő. utána következik az otthon, lakásban, udvaron keletkezett halálos balesetek száma. A Magvar Úttörők szövetsége a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Vöröskereszt és az Állami Biztosító a nyári gyermekbalesetek csökkentéséért nanlópályázattal egybekötött ..Úttörők a biztonságos otthonért" mozgalomra bocsátott ki felhívást. Ebben minden úttörő egyénileg vehet részt. A résztvevőknek a mozgalmi követelemények teUesítéteről eseméi ynanlöt kell vezetniök a következő szeirroontok alaoián: 1 Vizsgáid meg. mit tartasz, illetve mit tartottál balesetet okozható veszélynek otthonodban vagv ott ahol nyáron tartózkcdtál (nyaralás tábor, kirándulási és mit tettél az általad felismert veszélyek megszüntetéséért? 2. Mit kell tenni és mit tettél a nvári fertőző betegségek, mérgezések és egyéb ártalmak elkerüléséért? 3. Figyeld meg. hogv a gyerekek milyen szabálytalanságot, balesetet okozható cselekedetet követnek el láték. közlekedés közben. Mit tettél azért, hogy e miatt ne következzék be baleset' 4. Figyeld a Paltás című laD számait. Teljesítsd az „Úttörők a biztonságos otthonért" címmel megjelenő külön dia iatokat teliesitését vezesd be a naplóba. Nézd meg az ugyanott látható rajzokat és írd le a naolőba. mi a helytelen azokon és milyen balesetet okozhatnak? Az úttörőcsapatok szeptember 15-ig gyűjtik össze a naplókat, s azokat a Vöröskereszt szegedi, illetve szegedi iárási elnökségéhez (Szeged. Vörösmarty u. 7.) kell beküldeni. A pályázaton résztvevők között megyénként 100—100 értékes lutalmat sorsolnak ki. (X) Igen. Júliusban, augusztusban a Szegedre jövők olyan gazdag rendezvénysorozattal találkoznak, mely bizony® mértékig egyedül, álló hazánkban és sokszínűsége révén sokrétű igényt elégítenek ki. Vendégeink, úgy érzem, joggal szólnak az elismerés hangján évről évre az ünnepi hetekről. Az Alföldnek. Szegednek megvannak a különleges szépségei, melyek nekünk, helyieknek már megszokottak, a más vidékről érkezők, hegyvidékiek azonban évről évre új szépségeket találnak itt. Idegenforgalmi szempontból nagy előny, hogy szinte korlátlan fürdési lehetőségekkel rendelkezünk. A Tisza, s ma még e célra kevéssé használt Mar® ezen a szakaszon strandolásra igen alkalmas. A Royal. a Hungária, a Tisza Szálló, a kemping, a Szőke Tisza, a fizetővendég-szolgálat és a kollégiumi hálózat révén ötezer vendégnek tud Szeged esténként szállást bizt®ítani. Az elsőosztályú szállodai férőhely azonban valóban kevés. s a tovább növekvő vendégjárás szükségszerűen napirendre tűzi új turistaszállók. s egv modern nagyszálló mielőbbi felépítését. A város árualapját illetően a téves következtetések elkerülése érdekében szólni kell arról, hogy eddig minden évben külön árualapkiegészítést kapott az ünnepi hetekre a vár®. Ennek következtében nemhogy csorbult volna vagy csorbulna a helyi lak®ok ellátása, hanem az átlag® fölé emelkedik. Az idegenforgalom megtartása és növelése tekintetében nagyon sok múlik a helyi lakosságon. A hazai és külföldi vendégek iránti^ barátság, udvariasság, törődési figyelemesség, a gyors kiszolgálás enyhíti azokat a hiány®ságokat. melyeket csak évek múlva tudunk megszüntetni. Miért nem hoznak nevesebb külföldi művészeket vendégszereplésre? Az úgynevezett „nevesebb külföldi művész" meghatározás széles körű. Bruno Prevedi, aki például 1964ben a Szegedi Szabadtéri Játékok Trubadur előadásában vendégszerepelt, európai hírű volt és ma is a Milánói Scalaban énekel. A fent említett darabban ugyancsak vendégszerepelt Margaret Roberti. ki úgyszintén ismert énekes. Az elmúlt évben itt járt Nicola Nikolov és Amy Schuard világviszonylatban is az élvonalhoz tartozik. Lehetne még sorolni a neveket, akik itt jártak és akiket más európai fesztiválok is szívesen látnak vendégszereplőként. A művészegyüttesek közül a világ legrang®abb balettkara, a Moszkvai Nagyszínház együttese is fellépett a szegedi színpadon, Galina Ulanova művészeti vezetésével. Természetesen a lehetőségekhez mérten a továbbiakban is igyekszünk minél kiválóbb művészeket vendégszerepeltetni. s ugyanakkor az ideihez hasonlóan nemrég feltűnt ifjú csillagokat is szerződtetünk, mint ahogyan ez történt Virginia Gordoni esetében. Célszerű volt-e Madách Tragédiáját műsorra tűzni az idén ls. az oly sokat bírált 1965. évi rend ezői koncepció alapján? 1959 óta kétféle rendezésben került színre Madách műve. 1960-ban Major Tamás rendezte. Noha legfontosabbnak a gondolatok kifejezését tartotta, a szabadtéri környezet következtében szükségszerűen alkalmazta a látványosságot is. Ezt a rendezést ugyanúgy a magunkénak valljuk, mint Vám® László 1965. évi rendezését is. Madách halhatatlan művét sokféle fölfogásban, mégis egyértelműen lehet színre állítani, csorbítatlanul, úgy. hogy az író mondanivalója közérthetővé váljék. Más és más rendező különböző eszközökkel segíti elő a mű lényegének megértetését, figyelembe véve a színpad adottságait. Vám® László, amikor a gondolatiságot előtérbe helyezte, ezt megközelítő mércét szabott a látvány®ság kimunkálására is. Az ember tragédiája egyes jeleneteire is vonatkozik ez a megállapítás. Ügy gondoljuk. hogy a Dóm tér adta lehetőségek felhasználása — Madách instrukcióinak gyakorlati alkalmazása — jól szolgálta a Tragédia megértését és a nézőközönség nagy részének tetszését elnyerte ez a színre állítási koncepció. Természetesen minden rendezői felfogással. annak árnyoldalaival lehet is és kell is vitatkozni, mert minden ilyen vita előkészítője lehet egy későbbi még jobb rendezésnek, mely tökéletesebben tolmácsolja Madáchnak. az írónak, elképzeléseit a nagyközönség számára. TAR! jANOS. a Szegedi Szabadtól Játékok igazgatója Szerda, 1966. június 15. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 >