Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-14 / 139. szám
Magyar párt- ás kormányküldöttság a Német Demokratikus KIINTIK 1 GEB világ proletárjai, egyesüljetek! Köztársaságban ^ fogadtatás bm* imm 56. évfolyam, 139. szám Ára: A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 56 fillér Kedd, 1966. június 14. A Német Szocialista Bgységpárt és a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa meghívására hétfő délelőtt baráti látogatásra ez NDK-ba utazott a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköztársaság kormányának küldöttsége. A küldöttséget Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára vezeti. A delegáció tagjai: Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkásparaszt kormány elnöke, Nyers Rezső, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára, dr. Szabó Zoltán, a Központi Bizottság tagja, egészségügyi miniszter, Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese és Kárpáti József, hazánk berlini nagykövete, aki az NDK fővárosban csatlakozik a küldöttséghez. Szakértőként a küldöttséget elkísérte Darvasi István, az MSZMP Központi Bizottságnak osztályvezető-helyettese, Hetényi István, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Gergely Miklós, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője, és Forgács Egon. a Külügyminisztérium főosztályvezetője. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Apró Antal, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Somogyi Miklós. Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Brutyó János és Czinege Lajos, a Politikai Bizottság póttagjai, dr. Korom Mihály és Szurdi István, a Központi Bizottság titkárai. Vass Istvánné. az országgyűlés elnöke, Kiss Károly az Elnöki Tanács titkára és a kormány tagjai. Jelen volt a búcsúztatásnál Herbert Barth. a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének •ideiglenes ügyvivője. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője. A magyar párt- és kormányküldöttség hétfőn délelőtt fél tizenegy órakor különrepülögépen megérkezett a Berlin-Schönefeld-i repülőtérre. Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az NDK államtanácsának elnöke a repülőgépnél üdvözölte Kádár Jánost, s a két államférfi átöltelte és megcsókolta egymást. Ott volt a repülőgépnél WiIli Stoph. az NSZEP Központi Bizottságának tagja, az NDK miniszterelnöke is. A kölcsönös bemutatkozások után Kádár János és Walter Ulbricht, az NDK nemzeti néphadseregének a A magyar párt- és kormányküldöttség a Ferihegyi repülőtéren magyar küldöttség üdvözlésére érkezett díszszázada elé lépett. Felcsendültek a két állam Himnuszának dallamai és közben 21 diszlövés reszkettette , meg a levegőt, majd a díszszázad parancsnoka jelentést tett Kádár Jánosnak, s ezt követően Kádár János és Walter Ulbricht ellépett az NDK nemzeti néphadseregének mind a három fegyverneméből összeállított díszszázada előtt. Ezután a magyar küldöttség tagjai üdvözölték a tiszteletükre a repülőtéren megjelent személyiségeket; az NSZEP Politikai Bizottságának tagjait és póttagjait, az NDK Államtanácsának elnökhelyetleseit. az NDK kormányának tagjait, az NDK fővárosa politikai és társadalmi életének számos más vezető szémélyiségét, az NDKban akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit és a berlini magyar nagykövetség tagjait. Ezután úttörők virággal köszöntötték a magyar vendégeket. lik. mennyire igaza volt az SZKP XXIII. kongresszusa értékelésének abban, hogy a német munkás és paraszt állam erősödése a béke és a szocializmus erőinek állandó növekedését mutatja; Nyugat-Németországban viszont a társadalomnak a monopolisták diktátuma szerint való ájtíormálása feltárja az imperializmus összes ellentmondásainak elmélyülését és agresszivitásának növekedését. — De a háború bajnokainak fája még sem ér az égig. A Szovjetunióval és a Varsói Szerződés többi tagországával együtt a Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság hozzájárult a háborús veszély leküzdéséhez, a béke biztosításához, ahhoz, hogy Európa békés kontinens legyen. — Az önök NDK-beli látogatása, drága magyar elvtársak, hozzá fog járulni ahhoz, hogy még szorosabbra fűzzük államainknak és népeinknek a szocialista internacionalizmus elvei alapján nyugvó testvéri kapcsolatait és még szilárdabbra kovácsoljuk a békére és az európai biztonságra, az imperialista háború fenyegetés az agresszió ellen irányuló harci közösségünket. — Kedves magyar barátaink és elvtársaink! Forrón köszönöm önöknek, hogy eleget tettek meghívásunknak, s eredményes, kellemes napokat kívánok önöknek köztársaságunkban. Walter Ulbricht elvtárs üdvözlő beszéde Ezt követően Walter Ulbricht a diszemelvényre lépett. s üdvözlő beszédet mondott: — Kedves Kádár elvtárs! Kedves Kállai elvtárs! Kedves magyar barátaink és elvtársaink! — A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa és Minisztertanácsa nevében legszivélyesebben üdvözlöm önöket Berlinben, köztársaságunk fővárosában. Egyúttal tolmácsolom önöknek vala mennyi berlini lakos és az NDK valamennyi polgára baráti szerencsckivánatait. Örömmel és szívélyesen fogadjuk örökét, mint annak a testvéri és velünk szövetséges Magyar Népköztársaságnak és lakosságának képviselőit. amely öntudatosan és sikerrel építi a szocializmust. önök azt a látogatásunkat viszonozzák, amelyet mi 1964ben tettünk az önök szép és vendégszerető országában. Ma is szívesen emlékezünk vissza erre a látogatásra. Azóla önök a Magyar Népköztársaságban jokora lépéssel előbbre léptek a szocializmus építésében. Az önök NDK-beli látogatása módot nyújt rá, hogy személyesen megismerkedhessenek a mi dolgozóink vívmányaival. A testvéri, szövetséges államaink között történő látogatások egyúttal a szocialista internacionalizmus kifejezői és tovább szilárdítják államaink kapcsolatát. — Látogatásuk alkalmat ad önöknek arra, hogy megismerkedhessenek az alkotó munkának azokkal az eredménveivel, amelyeket az NDK dolgozói az NSZEP alapítása óta eltelt 20 év alatt értek el, s megismerkedhessenek azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket ugyanezen időszak során szereztünk. — Éppen itt, Közép-Európa szívében, a szocializmus és az imperializmus választóvonalán német földön különösen nyilvánvalóvá váWalter Ulbricht szavaira Kádár János válaszolt: — Kedves Ulbricht elvtárs! Kedves Stoph elvtárs! — Kedves német barátaink! — Küldöttségünk minden tagja s a magam nevében őszinte köszönetet mondok azért az elvtársi, meleg fogadtatásért, amelyben bennünket részesítettek. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására eszmecsere és baráti látogatás céljából az első német munkásparaszt állam fővárosába. Berlinbe jöhettünk. Mindenekelőtt engedjék meg, hogy átadjam önöknek, Berlin lakosságának, a Német Demokratikus Köztársaság népének a magyar kommunisták, a magyar dolgozók forró elvtársi üdvözletét és jókívánságait. — Hazánkban osztatlan elismerést váltanak ki azok a jelentős eredmények, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság népe pártjának vezetésével a szocialista építésben, hazája felvirágoztatásában elért. Ugyanakkor a magyar nép nagyra értékeli azt a következetes és áidoztos harcot, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság folytat az imperialista erők ellen. Európa népeinek biztonságáért, minden nép békéiéért. (Folytatás a 2. oldalon) Szegedre érkezett i bolgár parlamenti küldöttség A hazánkban tartózkodó bolgár parlamenti küldöttség tegnap, hétfőn Csongrád megyébe érkezett. A küldöttség vezetője; Dancso Dimitrov, a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlése elnökségének első alelnöke, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja. A delegáció tagjai: Todor Jankiev, a Bolgár Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, a Bolgár Földműves Népi Szövetség elnökségének tagja, Iván Dragoev, a Bolgár Kommunista Párt KB póttagja, a Központi Bizottság osztályvezetője, Goszpodin Korcanot, a Bolgár Kommunista Párt KB póttagja, Haszkovo megyei pártbizottságának első titkára, dr. Lora Georgieva Bakalova egyetemi tanár, a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlése egészségügyi, munkaügyi és szociális állandó bizottságának elnökhelyettese, Ljuben Sztefanov, a Bolgár Földműves Népi Szövetség Központi Vezetőségének tagja, Rumjana Pencseva Coneva vegyészmérnök, nemzetgyűlési képviselőket. Kíséretükben érkezett Sz. Iliev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetségének első titkára és Polyák János, az országgyűlés alelnöke. Az első baráti fogadtatás megyénkben, útközben Kisteleken történt. A község népe szeretettel köszöntötte a kedves vendégeket. A vendégek fogadására megjelentek Győri Imre, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának első titkára, országgyűlési képviselő, Török László, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a megyei tanács vb elnöke, Simon Lajos, a szegedi járási pártbizottság titkára. Farkas István, a járási tanács vb elnöke és Bálán Miklós, a kisteleki községi pártbizottság titkára. Tíz kisteleki úttörölány 10 rnrágcsokrot nyújtott át a bolgár vendégeknek. Szabó József, a kisteleki tanács vb elnöke üdvözlő beszédében ismertette Kistelek gazdasági és kulturális fejlődését, a 32 milliós közös vagyonnal rendelkező négv tsz termelési sikereit. A szíves vendéglátás jelképéül kenyeret nyújtott át a küldöttség vezetőjének. Dancso Dimitrov, a bolgár parlamenti küldöttség vezetője tolmácsolta a bolgár nép baráti üdvözletét, beszélt a Magyarországon eddig eltöltött nyolc nap élményeiről. Végül a bolgár nép életéről, szocializmust építő munkájáról, a bolgár termelőszövetkezeti parasztok sikereiről szólt. Este 8 óra után érkeztek Szegedre a bolgár vendégek. A Tisza Szálló előtt Perjési László, a városi pártbizottság első titkára, dr. Biczó György, a Szeged m. j. városi tanács vb elnöke, valamint Katona Sándor, a megyei népfrontbizottság titkára, országgyűlési képviselő és Lőcsén Mihályné országgyűlési képviselő fogadták. A bolgár parlamenti delegáció ma Hódmezővásárhelyt re és Derekegyházára látogat. Fogadás Kisteleken. Balról jobbra: Török László, Gyóri Imre, Ivan Dragoev, Goszpodin Korcanov. Dancso Dimitrov, Todor Janakicv, hallal a tolmácsnő és mellette: dr. I.ora Georgieva Bakalova é.s I.juben Sztefanov Ülést tartott Csongrád megyei pártbizottság A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottsága tegnap Szegeden a városi pál tbizottság Kálvin téri székházában ülést tartott. A megyei párt végrehajtóbizottság és apparátus első félévi munkájáról Győri Imre elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára. Rózsa István es Siklós János elvtársak, a megyei pártbizottság titkárai tájékoztatták a megyei pártbizottságot. Ezután a megyei pártbiottság jóváhagyta a megyei pártbizottság és végrehaj tóbizottság. valamint a megyei pártbizottság munkabizottságainak 1966. II. félévi munkatervét. A delegáció tagjai Szegeden. Balról jobbra: Dancso rHmitrov. Biczó György, Perjési I-ásztó és Rumjana Pencseva Coneva 0 legfelső tanácsi választások előzetes eredménye 0 Moszkva (TASZSZ) A szövetségi tanács jelöltA Szovjetunióban június jeire a választók 99.75 szá12-en megtartott legfelső tanácsi választások előzetes 2816113 6S a "emzetisegi taadatai szerint 142 440 862 "ács jelöítieire 99,67 százaszavazó, vagyis a választók léka adta szavazatát. 99.94 százaléka vett részt a . ., , szavazásban. A riasztások végleges Minden választókörzetben eredményeit június 15-én megtartották a szavazást. közlik.