Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-10 / 136. szám
A magárahagyott anya = A tanács eltartási pert indított A szegedi III. kerületi ta- anyagilag rendszeresen támonács igazgatási osztálya hivatalból nyújtott be keresetet es indított eltartási pert a járásbíróságon Mészáros Jánosné 76 éves. Szeged. Szivárvány utca 51 a szám alatti lakos érdekében. Ugyanakkor az idós asszony vérszerinti fiatói megtérítését követeli annak az összegnek, amelyet eddig közsegély címén két éven át kiutaltak Mészárosnénak. Alit mond az anya1 Az ügy háttere annyiban tér el a szokványos gyermeki hűtlenségtől, hogy a fia és a menve példáján „okulva" két felnőtt korú, önálló keresettel rendelkező unokája és azok felesége som nyújt anyagi támogatást az idős asszonynak. Az egyik unoka gasson, akkor a menyem nem tűrne meg a háznál. Egyébként beteg vagyok, gyógykezelés alatt állok. Szomorú bizonyítvány I. Lajos vallomásában így védekezik az anyjával szemben: — Anyám rendszeres anyagi támogatásáról családi körülményeim miatt képtelen vagyok gondoskodni. Ennek oka, hogy haragban van a feleségemmel. Nem tűri meg a feleségem, hogy anyámnak tartásdíjat fizessek. Ha engem a törvény erejével erre köteleznek, a családi helyzet annyira megromlana, hogy anyámnak nem lenne maradása a házban. Sőt valószínűleg nekem is ott kellene hagynom a családomat. gyűjtenek. A kifogásokból persze az idős asszony nem lakik jól. Vagy ez eddig nem jutott volna eszébe az I.-családnak? A Szivárvány utca 44. számú házban az idős asszonynak egy ismerőse ad enni. Az ingyen kosztot kénytelen volt elfogadni, mert a fia megvonta tőle a 100 forintot is. amióta törvénybe ment jogai védelmében. Állásfoglalás kivételével a család egy fe- Ebben az esetben természetiéi alatt lakik. Velük él Mészárosné is, aki semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik. Lakást, ágyat, villanyt és fütest adnak neki. Jó szót már alig, a menyétől évek óta még annyit sem. Nem is kosztolják. Igaz, ne hallgassuk cl: Mészárosné vérszerinti „édes" gyermeke. I. Lajos havi 100 forintot ad az anyjának. Kevesebbet, mint amennyit annak idején heti zsebpénzként kapott tőle. A 100 forint éhenhaláshoz sok, megélni beV)le kevés. i A környékbeliek sem nézik már jó szemmel az idós aszszony koplaltatását, amelyre családja fogta. Meg is je- [ gyezték: netán I. Lajosnak is része lehet benne, ha hoz-1 zá hasonlóan két nagyfia is1 így gondolkodik majd egyszer. A harmadik gyermeke még kiskorú. De milyen példát lát maga elölt ez a gyerek is? Mit mondott a hatóság előtt, a törvényes védelemre szoruló idós asszony? — Ha a fiamat rákén.vszcritenék arra, hogy engem tesen gyermektartásra köteleznek harmadik fiam után. Így ismét nem lenne módom anyám támogatására. Agyonspekulált és szomorú bizonyítvány a gyermeki hűtlenségről ez a védekezés. I. Lajos családjában ugyanis az egy főre jutó havi jövedelem 947 forint. A családfő fizetése 2156, a feleségé 1222 forint. Két nagyfia és menyei is szépen keresnek. A nagyanyjuknak ök azért nem adnak semmit, mert lakásra A Szeged megyei jogú városi tanács egészségügyi osztálya szociálpolitikai csoportjának erre az ügyre vonatkozó állásfoglalása is világos: „A tartásra köteles személy ellen pert kell indítani részint a sz.ülő érdekében, részint az eddig kifizetett szociális segély megtérítése végett. A tartási kötelezettség elmulasztása miatt pedig büntető feljelentést kell tenni". Az érzelgésnek nincs itt semmi helye. Mészárosnénak élnie kell, méghozzá a fia eltartásában. Könnyebb lenne persze I. Lajosnak, ha az anyja eltartását az állam nyakába tudná varrni a folytonos segélykérésekkel. Akkor megmaradna az a 100 forintja is. amely eddig is csak könyöradomány volt. L. F. Biztatóan játszott az ifiválogatott Érettségi a testnevelési tagozaton Másodízben tettek érettségi vizsgát a testnevelési tagozat. tanulói a Radnóti Miklós Gimnáziumban. Az idén 2,5 tanuló állt az érettségi bizottság elé. Az eredmények jók. A jelöltek az általános műveltség® nyújtó tárgyakból is szépen feleltek, és színvonalasan szerepeltek a 1 estneveles elméleti és gyakorlati anyagából. Az osztály érettségi átlaga 4,1 tett. A tanulók közül 10 jeles, 10 jó, 4 közepes és megfelelt eredménnyel érett. A tagozat tanulóinak testnevelési elméi®! é.s gyakorlati érettségi vizsgáján megjelent Komáromi László az MSZMP Beszámoltunk mór arról, hogy az MLSZ idén újból megrendezi az ifjúsági válogatottak tornáját, s ebben megyei, valamint budapesti körzeti csapatok vesznek rés®. A Csongrád megy® válogatott jövő csütörtökön szerencsével kiegyenlíthette® volna. Kovács (Sz. Építők) — Szendrei (SZEAC), Magyar II. (UTC), Nagy S. (H. MEDOSZ) — Szabó (H. MEDOSZ), Kötetes (Makói Vasas) — Szémann (SZVSE)* rajtol, amikor Békéscsabán a Raj csányi (Móraváros), GáBékés megyei válogatott lesz az ellenfele. A találkozó visszavágójára június 23-án Szegeden kerül majd sor. Fiataljaink több előkészületi ntórkőzéssel készültek a tornára. Egyes játékosok akadályoztatása miatt azonban egyszer sem tudtak a tervezett ösezeállításban kiállni. Az ifjúsági bizottság mégis bizakodással tekint a küzdelmek elé, mert a keret tagjai általában technikás, ügyes labdarúgók. Ezt bizonyította a tegnapi játék is, amelyen a Szegedi Dózsa volt a válogatottjelöltek ellenfele, és bár a megyei bajnokság első helyebor (Sz. Spartacus), Veres (Sz. Építők), Tihanyi (SZVSE) volt a kezdőcsapatuk, azünet után Veres helyett Patócs (H. MEDOSZ) állt be. A Dózsa góljai közül Sóki kettőt* Szél I. egyet szerzett, a válogatottból Szémann tó Gábor volt eredményes a végig sportszerű keretek között lefolyt edzőmérkőzésen. SERDÜLŐ LABDARÜGÖ-BAJNOKSÁG I. csoport Sárkán\j$\jík-lábti\f ontok Városi Bizottságának munka- zettje 3:2 (2:1) arányban társa es Tóth András az nyert, az ifik különösén a MTS Szeged Városi Tanácsé- második félidőben biztatóan nak elnöke is. játszottak tó a hajrában kis jelentkeznek a külföldiek a maratoni versenyre 1. Móraváros 2. UTC 3. Sz. Dózsa i Sz. Epftők 5. SZVSE 6. Tápé II. 7. Sz. Honvéd 8- Kistelek s 6 - - 34: 1 l» fi 5 - 1 16: s 10 5 1 - 1 23: 2 5 2-3 6:11 5 113 6:13 6 1-5 5:31 6 1-5 2:25 3-12 3: 7 n, csoport Szerencsésen megérkezett Budapestre az a két lábnyom. amit körülbelül 180 millió évvel ezelőtt hagyott az akkori lágy iszapban egy óriás sárkánygyík — tudományos nevén dinosaurus — a mai Ez az iszapfelület később víz alá került. szénréteg fejlődött ki rajta és most, mint betonkeménységű homokkő került ismét napvilágra a köszénbánya külfejtése során. A két lábnyom, amelyet Wein ugyanilyen talált meg, egymástál 70 centiméternyire van: ekkora volt tehát • az ősi, 2—2,5 méter magas, két lábon járó óriáshüllö lépése. A | nyomok 15 centiméter hosszúak és Minden évben jelentős nél még jobban sportesemény Szegeden a vezni a versenyt. maratoni futóverseny. Idén most már tizedszer bonyolítják le a nagyszabású küzdelmek A hazaiakon kívül most is számos külföldi in1. SZEAC 2. Dorozsma 3. SZAK 4. Alsóváros 5. Tápé L 6. Textilművek 7. Sz. Postás 8. Sz. Spart. 6 6 - - 18: 4 12 6 5-1 8: 3 10 6 4 - 2 8: 4 8 6 2 2 2 8: 6 8 6 2 13 3:10 5 6 114 3: 4 3 6 114 3:10 3 6-15 2:12 L dul. Az előkészületek nagy- máris értékes tiszteletdíjamegszerA makói országút mentén levő falvakban zeneszóval fogadják maid a futókat A szegedi Balszerencsés kapusok üzemek, a ktsz-ek es a ko- r zületek közül néhányan A Kisteleki TE labdarúgó-: csapatának kapusai nagyőri ssePécs környékén. György geológus lesek. ban folynak, s a versenynyel kapcsolatban Gaál Sándor, a szervező bizottság tagja a következők® mondta: — Már szép számmal érkeztek nevezések. A legjobb hangszórókon keresztül tá- ..... .. „ magyar maratonisták mind jékoztatjuk az érdeklődőket kozseRI csapatban: Gyime^i indulnak, mert a szegedi a verseny állásáról. A futók László, aki már tfjbbsaos verseny országos bajnokság most is este kilenc óra táj- nyújtott bravúrt* teljesít-; is lesz. Külföldről eddig ban érkeznek majd a célba, ményt. De Gyimesi is hadN " '—lábon áll a szerencsével*' kat ajánlottak fel a legjob- , , ... baknak. balszerencsesek. Idei elad) — Amíg a futók a város- bajnoki mérkőzésükön, a B.' ban és az országúton halad- Honvéd ellen Bozó Józsefi nak, a Széchenyi téren ze- kartörést szenvedett. Aróta új kapustehetség tűnt fel & (MTI Külföldi Képszolgálat) ÍCi n /P<7C"7O/")F) 7 Nizzában, a francia riviérán nemrégiben rendezték meg 'L^oZLL'ÍJ. „ szépségversenyt a „Miss Európa 1966" címért. Képünkön a szépségverseny résztvevői mosolyogva állnak a kikötő közelében. két-két szovjet és észak- A tanácsháza előtti kivilágíamerikal, egy angol, két tott térségen olyan látváosztrák, négy lengyel, vala- vyos ünnepséget rendezünk, mint öt-öt csehszlovák és hogy a július 24-i jubileumi jugoszláv futó jelezte rész- verseny sokáig emlékezetes vételét. lesz. ; — Igyekszünk az eddigi- M, K. SZEAC II —SZAK 2:1 (1:1) SZEAC-oálva. vezette Bar- Szünet után mindkét kapu na. SZEAC II. Korányi — előtt több helyzet is adódott. Török, Kürtösi. Stumpf — A győztes gólt. a 28. percben Dezsofi, Ambrus — Csömör, KÓSZÓ szerezte. A látottak :<ószó, Gyiíkó, Linka, Ka- alapján az eredmény igazsálocsai. gos_ SZAK: Jáger — Kovács II., dr. Horváth, Lippai — Csanádi. Nikolényi — Ordögh. Nagy Zs. Pető, Poiyvás, Kószó. Az eső miatt kissé csúszós talajon azonnal SZEAC góllal indult a mérkőzés: Csömör egy jó keresztlabdával elfutott, s éles szögből a hálóba Iött. A félidő közepétől feljött a SZAK is. s a 30. percben foimás támadása végén, a még ifjúsági Ördögh vette be Korányi kapuját. Egyszer már megsérült, és most vasárnap Szentesen az MTE elleni mérkőzésen az: első félidő vége felé meginti megrúgták, s végleg ki fs állt. Helyette az egyik háU véd, Nagy Ferenc védett} Gyimesi sérülése súlyosnak látszik. Mivel több kapus már nincs Kisteleken, ezért vasárnap valószínűleg az egyik mezőnyjátékos. Koré elás József védi majd a ETTE kapuját..: S=0-R=0=K-B A N & tej Valamikor a falu szélén volt a bolt, e az utolsó tíz évben új település .pult köréje. Sátortetős házak, vaskerítések. némelyik háznak még tornya ls van. S virágoskertek, gyümölcsösök: valóságos villanegyed. A tejesautó kora reggel érkezett a bolt elé, de az asszonyokat nem tudta megelőzni. Ott voltak már a pult előtt a köcsögökkel. És egyre érkeztek: a sor vége az utcán volt. — Nem kell félni, jut mindenkinek bőven, most huszonöt kannával hoztak — mondta egv asszony a sor végefelé. Megállított ez a furcsa sereglés. — Városból hoznak ide tejet, és ilyen sokat? — Kell ide is. halezer lelkes a falu, g a népe fele az Iparban dolgozik — így a boltosné. A kövérkés, középkorú asszony tempóson kalamolt a literes mércével az alumínium kannában Kétszer, háromszor merített, míg tele lett egy köcsög. De néha a félliteres mércét is elő kellett vennie. Aztán elvette a pénzt, váltott, viszszaadott... Múlott az idő. a sor pedig egyre nőtt, a várakozók arcán megjelent a gyanakvó éles kifejezés, a szemekben a türelmetlenség szikrái S a készenlét: nehogy a későn jövök előre tolakodjanak. Egy szikár kis ötven-hatvan közötti asszony, karján vcsszökaskával nem alít meg a sor végén, csak ment he egyenesen a boltba. A harag moraját a áriam felzúgni, s a hangos megjegyzéseket. De elmaradt a civakodás. — És a kasaras asszony? Öt miért engedtek előre? — kérdeztem. — ö nem tejért jött. a fűszernél másik kiszolgáló dolgozik — mondta az asszony, aki az imént megolvasta a kannákat. — Honnan tudja? Hátha ott volt a kaskában letakarva a köcsög. — Nem létezik. — Miért? — Mert ő .két tehenet fej. Minek venne tejet, mikor eladja? — Akkor miért nem tólc veszi? Jobb a frissen kifejt tej . .. — Igen, de nem jut nekem abból. Ha húsz annyi volna is elvinnék az utcabeliek. Mikor a ksskás asszony kijött a boltból, mellé csatlakoztam egy kis beszélgetésre. — Jó magának, nem kell várnia a tejre. A kékruhás, feketekendős asszony rámnézett. Apró, sárgás szemében a sokat élt ember mindentlátása és természetes tósága csillant meg. — Miért érdeklődik? A nemrégiben megrendezz it városi tekebajnokságon négy Naschitz lestvér is részt vett. Mind a négyen a Szegerii Ruhagyár versenyzői. Erzsébet, a legfiatalabb, aki tizenhét éves. a felnőtt nők között nyolcadik lett. A három fiútestvér közül Naschitz Károly szerepelt a legjobban: az ií.iúságiak csoportjában gVl'i'Ott" __.. * ' Holnap. szombaton három | megyei bajnoki labdarúgóMondom. hogy megállított a bolt elé mérkőzést játszanak Szcgc3. Sz. Honv. 4. SZEAC 3. Sz. Spart. 6. H. Textil 18 7 - 3 206:149 14 10 7 - 3 217:158 14 10 7 3 163:155 14 10 5 2 3 102:175 12 7. H. MEDOSZ 10 5 - 5 130:135 10 8. Szentes 10 3 1 6 179:205 7 0. Kistelek 11 2 1 8 156:103 5 10. Sz. Textm, 0 1 2 6 121:163 4 11- M. ITSK 0 1 1 7 106:178 3 12. Dorozsma 10 1 - 9 115:176 3 rakott tejeskannák látványa. — Nem kéne ide ennyi tej, ha több tehenet tartanának. — De ha nincs takarmány, alom. — Dehogy nincs: a szövetkezet takarmányrépát ad részibe és kaszálót, ősszel meg silót. Alomszalmát meg ötven mázsáig hozhatunk. — No, de akik nem tagok? — Ha valaki most itt boldogulni akar, boldogulhat! Persze, ha megfogja a dolog végét. Ügy, mint mi, meg azok akik még a földből, jószágból akarnak élni. Itt vannak ezek az utak, árokpartok, ingyen lehet nálunk kaszálni. A szövetkezetbe sem muszáj belépni, sürgős munkák idején mehet bárki, aki akar és kap takarmányt, szalmát mindent. — Szóval csak dolgozni kell? — Ez az! Háromötvenért adom a tejet. Tavaly 28 ezer forintot kapott az uram a Közösből, de ugyanannyit én is összekapartam. Azonkívül az idén is beadunk egy 23 hónapos hűsbikát. De mindehhez korán fel kell kelni... Ahogy a szikár kis alak után néztem, eszembe jutott: ez a korban már jól benne levő asszony húsz embert lát el tejjel, tejfellel. Hasznos állampolgár. Figyelni és gondolni kell rá ... Nádasdi Péter den. A Dózsa az Építőkkel a Hunyadi téren, az Alsóváros az. UTC-vel a Szabadság téren, a Textilművek a SZEAC II.-vei a lextiles-pályán : találkozik. Mind a három helyen délután fél 6 órakor kezdenek. * A szegediek jobb eredményei a megyei serdülő bajnokságon. Fiúk. 100 m: Szűcs (SZVSE) 12.2. 400 m: Szentes (SZVSE) 53.2. 5 km gyaloglás: Batki (SZVSE) 30:12.6. súly (5): Hudák (Textilipari T.) 12.60. Lányok. 100 in: Bartal (SZVSE) 13.4, diszkosz: Jankó (Szőreg) 25-51. KÉZILABDA-BA INOKSAC.OK NB II férfi 1. TFSE 9 9-- 211:108 18 2. KISTEXT 9 6 - 3 176:157 12 9 6-3 16GŰ64 t2 9 5-4 154:152 10 8 4-4 135:122 8 8 4-4 119:121 8 9 4-5 136:145 8 9 1-5 122:151 8 9 3 - 6 152:160 6 9 3 - 6 149:156 li 9 3-6 118:146 9 2-7 143:192 Megyei bninokság Férfi 1. UTC II 9 1 j 216:142 19 2- Sz, Xanark. 10 8 - 2 218:170 16 i Nói 1. Sz. Tnnárk. 2. Sz Textilm. 3. Szent. KOI TE 4. Sz. Fáklya 5. Móraváros 6. SZEAC 7. Sz. V. Met. 8. Kistelek 9. Mindszent 10. Dorozsma 11. H. Textil 12- H. Helyi i na r 10 9 1 - 94:37 19 9 9 - - 80:21 18 1(1 7 - 3 71:38 14 10 6 1 3 58:46 13 10 6 - 4 56:39 12 10 5 1 4 43:39 11 10 4 1 5 53:44 9 10 3 - 7 65:98 6 9 3-6 35:60 6 10 3 - 7 17:63 6 10 1 - 9 33:85 2 10 1 - 9 22:97 2 3. Sz. Epítók 4. Cegléd 5. H. Honvéri 6. Vác 7. Bcs. MAV 8. Szolnok 9. Szarvasi SC 10. Makói VSE 11. Sz. Előre 12. Gödöllő dél-magyarország A Maevar Szocialista Mnnkásnájt Csongrád mcgvel és Szeged városi blzottsáca és • tanács lapja. Megjelenik hétffl kivételével mindennap, szerkeszti a szerkesztő bízott sár Föszerkesztrt: dr. Lőkős Zoltán Szerkesztőség: szeged. Maevar Tanácsk'z" Ráa ót1a 10. Telt fon: 35-S!>. 30-M Etszakai telefon: 35-0f Kisdia a Csongrád Megy. Lapkiadó Vállaiat relelós kiadó: Kovács LászlKiadóhivatalt Szeged, Magyar Tanácskőztársa ság dt1a to Telefon: 85-00. 81-10 íBekflldött kéziratokat n«m őr zünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomta a Szeged) Nyomda Szeged Bajesy-Zsfllnszkv n 78 sz ' tNDEX 75 553 "t . -erjesztik a Csongrád megyei p postahivatalok Elófizelés! dl) egy hónapra 12 Ft üőíizethetd oftrmelv postah'vatalná: '» besltdnét „ 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Péntek, 1966. Június 10.