Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-07 / 133. szám

Véget ért a tanítás az általános iskolákban Szegeden 1416-an végeztek Az ország több mint hatezer általán® Iskolájában mintegy másfél millió gyer­mek számára hétfőn volt az 1965—1966-® oktatási év utolsó tanítási napja. A csak­nem 600 középiskolában — amelyekben 235 ezer diák tanult nappali tagozaton — szer­dán zárul a tanév. Ezt követően tartják meg az alsó- és középfokú oktatási intéz­ményekben az osztályozó értekezleteket, elbírálják a tanulók magatartását, szorgal­mát és tanulmányi munkáját, s megál­lapítják érdemjegyeiket. A június 18-án, illetve 19-én sorra kerülő tanévzáró ün­nepségeken kapják kézhez a diákok bizo­nyítványukat Tegnap a szegedi általános iskolákban is befejeződött a tanítás. Néhány helyen már szombaton elballagtak a nyolcadik ®ztá­lyosok, a legtöbb iskolában azonban hét­főn búcsúztatták a végzős tanulókat. A 25 szegedi általános iskolában végzett 1416 nyolcadik osztályos tanuló több mint fele ipari tanuló lesz. A különböző középisko­lákba 700-an nyertek felvételt részben gimnáziumokba, részben szakmát nyújtó technikumokba, szakközépiskolákba. A tanítás befejeztével az isleolák kapui továbbra is nyitva maradnak. Tanév végi kirándulásokat szerveznek az ország kü­lönböző vidékeire, s megkezdik az előké­születeket a nyári táborozásokra is. Szege­den összesen 500 tanuló részére állítanak fel napközi otthonos táborokat a Gedói-, a Hámán Kató-, a petőfitelepi I. sz. Gera Sándor- és az újszegedi Móricz Zsigmond-, illetve Mező Imre általán® iskolákban. Balatonkenesére kéthetes váltással mint­egy 400 pajtás utazik. Az új tanévre az első osztályosok be­iratása július 20-án lesz az általán® és középiskolákban egyaránt A vastag dosszié... NEM LEHET A SZOKOTT MÓ­don tudósítást írni erről az ülésről. A hosszú asztal két oldalán különböző korú, foglalkozású és társadalmi rangú emberek: nők és fér­fiak. Az asztalon kilónyi, vastag dosszié, rajta a fel­irat: .Alkoholisták anyaga". Egy fiatal orvos, dr. Várko­nyi László, a bizottság elnö­ke beszél. Arról, hogy mit végeztek, miiyen problémá­ik, milyen elintézett ügyeik vannak. Néhány kisebb ak­tacsotriegba lapoz bele időn­ként s részletesen ismerteti az „eseteket", amelyek ira­taira már rákerült a jelzés: „ad acta" — véglegesen irattárba helyezhetők ezek a jegyzőkönyvei:, jelentések. Itt az alkoholizmus ellen küzdő társadalmi bizottság !%1tzZL:Nyakékek a rögök között az főiskolákra Az egyetemeken és a főiskolá­kon ezekben a napokban össze­gezik a beérkezett kérelmeket. Az előzetes országos adatok arról ta­núskodnak, hogy csaknem minden karra és szakra jóval többen je­lentkeztek, mint ahány hely betöl­tésre vár. A Szegedi Tanárképző Póiskv­lára több mint ezren kérték fel­vételüket, csaknem még egyszer annyian, mint tavaly. Különösen nagy a2 érdeklődés a humán sza­kok iránt: a magyar-történelem szakra húszszoros a túljelentkezés, a testneveléssel párosított szakok­ra hatszor-hétszer annyian jelent­keztek, mint amennyi hely rendel­kezésre áll. Viszonylag kisebb az érdeklődés a matematika, kémia szakok iránt. A Szegedi Orvostudományi Egyetemen a múlt évhez hasonló­an magas a pályázók száma, a József Attila Tudományegyetemre viszont mintegy zoo-zal keveseb­ben kérték felvételüket, mint az elmúlt esztendőben. A tapasztala­tok szerint a jogi pálya iránt az érdeklődés csökkent: mintegy egy­harmaddal kevesebben jelentkez­tek, mint az elmúlt évben. Ugyan­akkor nagyobb a jelentkezés a természettudományi karra. (MTI) Szamócaverseny Szentendrén Szentendrén szombaton és vasárnap az országban először Pest megye 21 termeilőüzeme és 30-nál több egyéni ter­melője kiállításon mutatta be legszebb termékeit. A bemutatott új fajták alap­ján mérik fel a bogyós gyü­mölcsök termesztésének ed­digi tapasztalatait. Megjutalmazták az aranylelő traktoristát — Újabb sikeres ásatások Vasárnap délelőtt nagyszá- gedre utazott, s a leleteket roknak, hogy 8—10 csontváz mú közönség jelenlétében bemutatta a múzeumban, is egymás fölött helyezkedik bensőséges ünnepséget tar- Mint mondotta őszintén tar- el. A régészek feltételezik, tottak a szegedi Mora Ferenc . ., .... . , . ... . . . .... . _ ., . . Múzeumban Az ünnepelt tott attó1' hogy klnevetlk hogy fal családl temetkezési Tóth János baksi traktoris- majd apróságaival a múze- helyekkel van dolguk. A sí­ta és felesége volt, akik a umban is. De amikor meg- rokból tömegesen kerültek bronzkorból származó arany- látták a szakemberek a elő rézzel, ezüsttel díszített leleteket szolgáltattak be. bronzkori aranyakat, nagy övgarnitúrák és más haszná­mennyi3^ Iriv "atákra volt a meglepetésük, s Tóth- lati tárgyaié A. ásatást to­hasonlító - nyakékgyűjte- né lelkismerete is megnyu- vabb folytatják, mény feltehetően mintegy godott. Csakhamar értesí- Deszken az egyik készülő 3400 évvel ezelőtt került a tették a budapesti Nemzeti olajkút földmunkái során ke­földbe. A megtalálónak dr. Múzeumot Fővárosi régészek rültek elő érdekes leletek. ?gaStófaaj köszönő « , SZegedie* ~ <*op<f* Makkal Ján® régész tájé­kíséretében ötezer forint ju- kutatómuszerekkel jelent koztatott arról, hogy az ido­talmat nyújtott át meg a levelényi határban, számításunk előtti ötödik év­Az első műszeres kutatás az ezredből való új kőkorszak­újabb aranyak után azonban beli lakótelepre bukkantak Tóth Ján® elmondotta eredménytelennek bizonyult, itt. Több 6-8 méter átmérő­lapunk munkatársának, hogy mivel Tóth Ján® már nem jű hulladékgyűjtő gödröt ás­még tavasszal a Felgyői Al- tudta megjelölni közelebbről tak ki eddig, melyekben szin­üzemegységének^ egyiIT'táblá- 3 "3gy klterjedésŰ szántó' * hemzsegnek a korabeli ján tárcsázott S egyszer, földön azt a helyet ahol az használati tárgyak, kőbalták, amikor hátranézett, hogy a aranyakat találta. Bálint különféle csonteszközök, tárcsanyomok a csatlakozás- Alajos közölte, hogy később ugyanitt feltárult négy avar nál fedik-e egymást, sárgán majd az egész területet ala- sír is, melyekből karperecek, ragyogó apró fémtárgyakat posan átkutatják. Feltehető, fülfüggők, kapcsok kerültek Tndofí redényrn a napvuágra­valami sárgarézhulladék le- elrejtett nagyobb aranyié- ^^ het. Azután mégis leszállt a letr61 van szó> melynek gépről, zsebre tette a furcsa most csak néhány darabját kis holmikat Otthon min- dobta felszínre a munkagép, denki — a szomszédok is — BBBK1 sárgaréznek, apró haszonta­lanságnak tippelték a szerze- Az ünnepségen szólott dr. felszinre. Az alapozást végző ményt. Bálint Alaj® arról, hogy kubikosok több tucat sírt tár­A több mint 100 gramm a napokban érdekes, tudomá- fe! eddi Dr. Bálint .. , . , nyos szempontbol igen jelen- M B nagy finomságú arany ezek tőg ásatósok kezdődtek Rösz- Alaj® szerint azonban ezek­után bekerült a lim-lomok kén ég Deszken RÖSzkéről nek a síroknak nincsen tudo­közé.A gyerekek js^tátsza- K-szó János partizán utca ^^ jelent6ségü)c vi_ 45. szám alatti lakos Vastn<? ismerete azonban a szomszé­dok heccelése ellenére Érdekesek azok a leletek is, amelyek most Szegeden, az építkezés során a Bajcsy­Zsilinszky utcában kerülnek doztak velük. Tóthné lelki- . . ... , . v t -• . 4 szam alattl Iakos Vastag „onjdag egészen fiatal sze­ez. RÁDIÓMŰSOR KEDD Kossuth Rádió 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reg­gelig .. 5 00 Hírek. 5.30 Reggeli tíronika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hi­rek. 6.30 Hirek 1.00 Reggeli Krónika II. 7.15 Körzeti Időlárás. 7.30 U, könyvek. 8.00 Hirek 8 05 S^TsróríSto*"^ Műsorismertetés. 8.20 Reggeli hangverseny. 8.55 Nézze meg. oénzt ad érte! 9.00 Harsan József helybeli pedagógus ré- . ,. , . ..„ .. _ fm vén jelentette, hogy kertjé- gedl temetkezésl hely nyugodott. Május 24rén Sze- ben )jgyanús küIsejű„ ^^ A XIX. század elején az it­pekre bukkant. A helyszín- teni magaslaton - már ak­re érkezett régészek néhány kor létező vendéglők, lakó­nap alatt többek között egy épületek közvetlen szomszéd­időszámítás utáni XIII—XIV. ságában temető volt. századi templom alapjainak „ ,, , „ egy részletét tárták fel. A Hason10 elíelejtett SZegedl templommaradványok kör­nyékén tömegesen kerültek elő emberi csontvázak. Érdekességük a feltárt sí­18.00 Ml történt a nagyvilág­ban? 18.15 Hazánk hírei Időjá­rás. 18.20 Dzsesszhangverseny a stúdióban. 19.25 A Szabó csa­lád. 19.55 Jó élszakát. gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 20.25 Népi muzsika. 20.50 Ci lemezeinkből. 21.30 Könnyűzene. 22.00 Hírek. Szvíafoszlav Riehter Schubert­müveket zongorázik. 23.01 Ko­runk költészete. 23.24 Operett. kürtszó: 9.4o Mezei csokor. 10.00 2,"o Hirek. Időlárás. ,HlIHe„k- Lfráf n z, Ooereit 0.10-0.25 Gesuaido-madrigálok. Ludapyó meséi 11.21 operett- t>„,,-,fi n«ai/i részletek. 11.57 Hallgatóink fi- Pelü" Badl6 eveimébe' 12.00 Hírek. Nemzet- 4.30—10.58 Azonos a Kossuth közi lapszemle 12.15 Tánczenei Rádió műsorával. Közben: 6.20— koktél 12.50 Technikai szünet. 6.30 Torna. 10.00—12.15 Zenés l£ 58 A budapesti színházak mű- műsor üdülőknek. 13.45 Időjárás­sora 13.00 Törvénvkönvv. 13.15 és vízállásjelentés. 14.00 Erkel: Régt olasz muzsika 14.00 Hirek. Hunyadi László. Közben: 15.00­14 05 Verbunkosok. népdalok. 15.05 Hírek. Időjárás. 16.43 Né­14.45 Lándzsa és tranzisztor. 15.00 meth József énekel. 17.00 Hl­Könnvü dallamok. 15.40 Isten ve- rek Időjárás. 17.05 Szórakozta­led atomkor! 16.00 Hírek. Idő- tó zene nyugdíjasoknak. 17.45 A lárás 10.10 Villanófényben: a könyvterjesztés hagyományai, gazdasági ABC. 16.15 Operett- 18.00 Népi muzsika. 18.20 Mű­hangverseny 16.40 Hangkének az fordítók műhelyében. 18.50 Az Ksedv—Asbóth kémper tárgya- Észt Rádió felvételeiből. 19.00 lásáról. 17.05 Füst MHán két Hírek. Időlárás. 19.09 Schubert- ( verse 17.11 A zene mühelvében dalok. 19.30 Pódium. 23.00—23.13 17.57 Hallgatóink figyelmébe I Hírek. Időlárás. j TELEVÍZIÓMŰSOR temető van, többek között, a Bécsi körúti árvaház kör­nyékén is. Csépi József Magyar televízió 17.45 Hírek. 17.50 Falusi dol­gokról 18.15 Randevú a klub­ban Közvetítés a SZOT székhá­zából. 18.55 Esti mese. 19.05 Puccini két egyfelvonásos ope­ráiának közvetítése a Szegedi Nemzeti Színházból. 1. A kö­peny. 2. Giannl Schicchi — vlg­ocera A szünetben: a Tv-hír­adó - a hét könyvei. 21.25 Mit tudunk az átöröklésröl? Dr. Kiszelv Gvörgy egyetemi tanár előadása. 21.55 Tv-híradó. II. ki­adás. Jugoszláv televízió 9.00 Közvetítés a JDNSZSZ VI. kongresszusáról 17.00 Közvetítés a JDNSZSZ VI. kongresszusáról 20.00 Tv-hiradó. 20.30 Szórakoz­tató műsor. 21.30 Kongresszusi beszámoló és hirek. Román tel ívlzió 18.00 Hírek. 18.15 Iskolások műsora. 18.40 Legkisebbjeink műsora. 19.00 Gyűjtők és gyűjte­mények. 19.30 Orvosi tanácsok. 19.50 Datok 20.15 A katona ap­ja. Játékfilm. 21.45 Tv-híradó. Új nyár... Új fürdő­ruha divat® színekben és modellekben kapható 85.—896.—Ft-ig. xBp^S788 negyedévi ülésén még név­szerint szó van az „esetek" szereplőiről. A nyilvánosság elé már a nevek nem kerül­nek, a tanulságok azonban nem érdektelenek. Visszataláltak A férj úgy lett alkoholis­ta, hogy bemagyarázták ne­ki, s aztán ő is önmagának: a foglalkozása egészségtelen s megerőltető munkája megköveteli a rendszer® al­koholfogyasztást. Rászokott az italra, s az italozó cim­borákra. Az egészsége nem javult hanem romlott, de ő ezt még több borral akarta ellensúlyozni. A család, mint először ö, „letopisodott", lassan már a legszüksége­sebbre sem jutott pénz, sőt a feteség keresete is kellett volna az italozásra. Már vá­lás előtt álltak, amikor köz­belépett a bizottság néhány tagja. Az egyébként értel­m® és részegen sem go­romba férfival hónapokig foglalkoztak: szinte állandó­an a sarkában voltak, ha végzett a munkával, meglá­togatták otthon, könyveket, filmeket mutattak neki az alkoholizmus pusztító, csa­ládromboló hatásóról — míg végre beadta a derekát, önként jelentkezett alko­holelvonó gyógykezelésre, becsülettel eleget tett az or­vosi előírásoknak, s — le­szokott az italról. A törté­net — furcsa módon e pozi­tív mesgyén túl — semati­kus: rend®, családjának és munkájának élő ember lett a megmenthetetlennek vélt alkoholistából. Három hó­nap óta betétkönyve van a takarékpénztárban, A másik: villanyszerelő. Vidéki munkahelyeken dol­gozik, hetenként tért haza a családhoz. A szabad időt, jobb híján, gyakran a kocs­mákban töltik az ilyen mun­kások. Fokozatosan rászo­kott, s végül rabja lett az italnak. Józan óráiban ke­gyetlen lelkiismeretfurdalá­sal voltak a családja miatt. Azt hitte, nem kép® meg­változni. ezért ő kezdemé­nyezte a válást Felesége a bizottsághoz fordult e miatt Rábírták az alkoholistát, hogy kezeltesse magát s ve­gyen fel kölcsönt motorke­rékpárvásárlásra, így napon­ta hazajárhat otthonába. Azóta rendben van minden. Nyilvántartásban 86-an A következő meg éppen szerelmi csalódás miatt kez^ dett inni. Hamar rászokott az alkoholra. A pénze min­dig kevés volt eladósodott. Kétszer kísérelt meg öngyil­kosságot gyomorvérzéssel hónapokig volt kárházban, aztán újra inni kezdett öz­vegy édesanyja fordult a bizottsághoz, amely ez eset­ben több kudarc után, de szívós türelemmel az elvonó kezelés eredmény® befeje­zéséig istápolta a sokak ál­tal már csak kézlegyintésre érdemesített embert Azóta nem iszik, újra megnősült, nyugodtan él. Minden összejövetelen elő­ször ilyen és hasonló pél­dákról ®ik szó. Elemzik, boncolgatják az eseteket, hogy — bár mind saját®an különböző — a még megol­dandó, szinte szó szerint megküzdendő problematikus ügyekben általán®ítható módszereket keressenek. Mert sajn®. sokkal több, s mindig szaporodik a ne­héz, a kilátástalannak lát­szó alkoholista problémák száma. Szeged II. kerületé­ben — amelynek társadalmi bizottságáról szó van — je­lenleg nyolcvanhat alkoho­listát tartanak nyilván. A kilónyi akta e nyolc­vanhat ember szomorú tör­ténetét körülményeit tartal­mazza. Van közöttük nő es férfi, szinte minden kor®z­tálybeli, 18 évestől fölfelé, a foglalkozási ágak szél® ská­lája szerinti meg®zlusban. A dossziéban tatálható ne­vek szerepelnek legtöbbször a munkahelyi és közlekedé­si bal®etek, a fegyelmi bi­zottságok, a bűnügyi vizsgá­latok, a válóper® és ifjúság elleni bírósági ítéletek jegy­zőkönyveiben. Ezért nem magánügy, hanem nagyon is komoly társadalmi probléma az alkoholizmus elleni küz­delem, az alkoholistákkal való, nem mindig népszerű, áldozatokat követelő türel­m® törődés. I rendelet érvényesítése Szeged II. kerületében negyvenhalan, különböző vállalatok, intézmények dol­gozói tevékenykednek a bi­zottságban. Három év óta rengeteg tapasztalatot gyűj­töttek, s nem lankad lel­kesedésük. Tudják, az ered­mények nem azonnal jelent­keznek, és nem o'yan látvá­nyosak, mint az esetek, ame­lyek munkát adnak nekik. ' Mégis van egy nagyon ko­moly és jogoj elégedetlen­ség ezekben az emberekben: évek óta sürgetik — eled­dig mindhiába — úgyneve­zett kijózanító szoba és né­hány ágyas gyógykezelő he­lyiség lét®ítését a városban. Az 1962-ben megjelent 18. számú törvényerejű rende­let — éppen az alkoholiz­mus terjedésének veszélyes­ségét felismerve — a járási és városi tanácsok köteles­ségévé tette a kijózanító szobák lét®ítését, ahol az szükségszerűnek látszik. N®, csupán egv kerület ta­pasztalatai is azt bizonyít­ják. hogy Szegeden a rende­letnek — mint ezt már többször szóvá tette a Dél­Magyarország — érvényt kellene már szerezni. Kondorosi Ján® Elutazott Budapestre a megyei úttörőküldöttség A szombati szegedi ünnepség színhelyén, a Széchenyi téri szőr­iét hősi emlékmű elől indok to­vább vasárnap délelőtt az úttö­rőstaféta. Először a mcl lékútvona­lakról: Mórahalomról, Sándorfal­váró!, Tápéról, Szőregröl és a Ságvári-telepröl futottak be a he­lyi váltók. A szőregieket nemzeti­színű szalagokkal díszített kerék­párok® kísérték el az ottani paj­tások. Az emlékmű körül az a 8o úttörő állt díszsorfalat, akik me­gyénket képviselik majd Budapes­ten, a IV. Országos Üttörőtalál­kozón. Az egyenruhába öltözött úttörőzenekar a DÍVSZ induló­val köszöntötte a pajtásokat, majd Nagy Károly, városi úttörő­titkár mondott üdvözlő beszédet. A szalagokkal díszített kopjafá­nak és a Tettek könyvének átadá­sa után a Budapestre indnló sta­féta eiso váttófa körülfutotta az endékmüvet, t a Kossuth Lajos sugárút® elindult Balástya felé. A jubileumi staféta vasárnap át­haladt Balástyán, Kisteleken, Sö­vényházán, Bakson, Csanytelekcn és Csongrádon, majd Gátérnál adták át Báes megyének. A IV. országos úttörőtalálko­zóra Csongrád megyéből induló pajtások vasárnap délelőtt az ifjú­sági ház előtt gyülekeztek. Innen fegyelmezetten először a staféta­indftó ünnepségre, majd Újsze­gedre, a Tisza-parti KlSZ-tábor­ba vonultak, ahol egész napos foglalkozás® készültek fel a ju­bileumi ünnepségekre. A Magyar Úttörők Szövetsége fennállásának huszadik évfordulója alkalmából a héten Budapesten megrendezésre kerülő IV. országos úttörőtalál­kozóra hétfő reggel - Nagy Ká­roly vezetésével - elutaztak a pa). tások. na mméüqrszaq s

Next

/
Thumbnails
Contents