Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-28 / 151. szám
Jövőre új tejüzem épül Szegeden Sajtótájékoztató az Élelmezési Minisztériumban Hétfőn az Élelmezésügyi Minisztériumban a Tejipari Tröszt vezetői sajótáj ékoztatón ismertették az ifjarág aktuális feladatait, problémáit, fejlesztési terveit. Solt István vezérigazgató íöbbek között elmondta: a tejipar a lakosság ellátása érdekében az elmúlt évekmegkezdődik egy napi 150 000 liter® tejüzem építése. Győrött, Mátészalkán, Kaposvárott, Bácsbokodon és Szolnokon a meglevő tejüzem rekonstrukciójára kerül sor. A tájékoztatón elmondották, hogy az idén néhány sajtújdonsággal gyarapodik ben megkezdte a régi üze- a tejipar választéka. Most meinek korszerűsítését. Tatabányán, Pécsett és Komlón új tejgyárat építettek. Székesfehérvárott már épül, Szegeden pedig jövöre kezdődik meg az új, napi százezer literes tejüzem építése. Jövőre Miskolcon is várják hozzá a gépiét, s várhatóan a nyár végén forgalomba kerül a műanyagfóliában érlelt kéreg nélküli trappista és eidami sajt. Egyelőre piackutatási céllal készítenek lágy, könynyű teasajtot Ülést tartott a szegedi járási pártbizottság Hétfőn délelőtt a Kálvin Csongrád megyei bizottságátéri párt-székházban ülést nak munkatársa, a járási tartott az MSZMP Szeged já- pártbizottság tagja. A lezárási bizottsága. Az ülésen mólót követő vitában felszóSimon Laj® elvtárs, az lalt még Tanács Imre, a MSZMP járási bizottságának röszkei Kossuth Tsz elnöke, titkára tartott tájékoztató Busa Vilm®, a kisteleki felei őadást a gazdxisági mecha- szabadulás Tsz elnöke, Junizmtts reformjáról, a Ma- hász Ferenc, a deszki községi gyar Szocialista Munkáspárt pártszervezet titkára és NéKözponti Bizottságának 1966. meth Ferenc, a mórahalmi május 25-27-i ülésének ha- községi tanács vb elnöke, a tarozata alapjan, kulonos te- • ...,. ,., , . . . , k intettel a tsz^k feladataira. Pártbizottság vaIa" A pártbizottság ülésén mint Kalapis István, a Harésztvett és felszólalt Bőgi zafias Népfront járási bízottján® elvtárs, az MSZMP ságának titkára. Szovjet pártmunkásküldöttség Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Közpionti Bizottságának meghívására hétfőn szovjet pártmunkásküldöttség érkezett hazánkba. A delegáció vezetője V. I. Sztyepakov, az SZKP KB tagja, a Közpionti Bizottság agitációs- és propagandaosztályának vezetője. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Orbán László, az MSZMP KB tagja, a KB osztályvezetője Jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. Elutazott a német pártmunkásdelegáció A Német Szocialista Egységpárt pártmunkásküldöttsége, amely Helmuth Krehernek, az NSZEP KB osztályvezető helyettesének vezetésével látogatott el hazánkba, hazautazott. A küldöttséget elutazása előtt fogadta Szurdi István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Pártmunka az építőiparban „Megmondom nem szívesen cserélnék magával". Egy műszeripari üzem pártszervezetének titkára mondotta e szavakat ismerősének, az építőipiari vállalat párttitkárának, miután egy pártbizottsági felmérés részvevőjeként megismerkedett ez utóbbi munkaterületével. Hozzátéve, hogy gond és probléma ugyan van náluk is elegendő, de valahogy mégis könnyebbnek tűnik ezekkel megbirkózni mint az építkezésnél adódókkal. Szétaprózott munkahelyek Valóban, ra építőipari pártszervezeteknek több. saját® nehézséggel is számolniuk kell munkájukban. Ilyen mindenekelőtt a munkahelyek szétaprózottsága, szétszórtsága. Az építkezések egy részén mindössze egy vagy két párttag dolgozik. Ez megnehezíti a rendszer® szervezeti életet, másrészt viszont fokozottabban aláhúzza a kommunisták öntevéőszintón, gárdára, a szocialista brigádokra támaszkodva a pártszervezetek eredmény® harcot folytathatnak a felület®ség és felelőtlenség felszámolásáért, erősíthetik a minőségi munkát célzó erőf®zítéseket. Az új módszerek népszerűsítése A törzsgárda körében is helye van az érteim®, mega közgazdasági szemlélet kialakítása és elmélyítése. A munkásszállókon A kommunistáknak mtrK^ erről b®zélniük kell munkatársaikkal. E b&szélgetésekre nemcsak a munkahelyen nyílik alkalom. hanem a munkásszállásokon is. Az építőmunkások számottevő része szállóban lakik, s a pártszervezetek figyelme ezért ki kell hogy terjedjen győző szónak. Itt mindenek- erre is. Tapasztalni már jó előtt az új módszerek és eljárások elfogadtatásáért, a megszokotthoz való ragaszkodás ellen kell csatázni. Vitathatatlan, az olyan művezetőnek, vagy szakmunkáskezdeményezéseket: egy® helyeken például a pártvezetőség tágjai és a kommunista gazdasági vezetők patronálják a szállókat, rendszeresen ellátogatnak oda és elnak, aki azt már töviről he- b®zélgetnek az ott lakókkal gyire megismerte, nem köny- politikai és egyéni problényű szakítani a régi gyakor- máikról. Ám arra is nem kelattak Ám az elavult „kéz- vés példa akad. hogy a munműipari" módszerek felett kásszállók kívülesnek a mosimmár eljárt az idő, helyük- galmi szerv látókörén, be az építés korszerű, nagy- Amikor az iparág saját®: ipari eljárásainak kell lép- ságairól beszélünk, nem szaniük. S ki álljon az újért, a bad megfeledkezni arról* haladóbbért vívott harc él- hogy a munkásmozgalomnak vonalába, ha nem a kom- az építőiparban igen gazdag munisták? Ezért kerül m®t hagyományai vannak. S e _ mindinkább az építkezése- hagyományok erőforrást jekenységének, kezdeményező- ken végzett pártmunka elő- lentemek a pártszervezetek, a . . . ... i . ' V — : __ á — A»\ _ lr/vwn tv5« ír-ló rr e t n tvi n 9-n o m o 9 A1 ezőgazdasági-e a mezőgazdasági tagozat? Egy szakközépiskola első érettségije Érettségiznek a Rózsa Fe- jóformán semmi közük sincs, tel egyáltalán nem taláíkozíenc gimnázium mezőgazda- I.egutóbb példáuul kint jár- nak, noha a termelési gyasági elektrom® berendezést tunk a dorozsmai gépjavító korlatok az autójavító válszerelő szakközépiskolájának állomáson. Bevontattak egy lalatnál és a gépjavító állotanulói. Ennek az érettségi- K 25-ös Zetort, melynek fék- másokon folynak Ebből a nek két érdekessége van: berendezése romlott el. Ta- mezőgazdaságban hasznosítElőször ez a 42 diák az or- nulóink a féklámpát meg ható rész a zetorok, munkaszágban először szerez ilyen tudták javítani, a fékpedált gépek, erőművek, önindítók, érettségit és szakmunkás- azonban már nem! dinamók, műszerfalak és eloklevelet. másodszor pedig | ®ztófeiek szerelése, fekteté— valójában véve nem is se. karbantartása. Az érettmezőgazdasági szakközépis- De haladjunk csak sor- ségi tételek között szerepel kóláról van szó. hanem.*. ban. Ennek az 5+1-es me- például a porszívó gép elektI^PH zőgazdasági tagozatnak első romosságának összeszerelése é\ében — az iskola tanmű- is azzal a meggondolással. — Hanem csak pusztán helyében — lakat®ipari hogy egyszer maid az állaéiektrom® berendezést sz.e- alapismereteket szerezhetnek tok tisztítását sem kefével, relő szakközépiskoláról — fe- a tanulók. Másodikban há- hanem porszívóval végáik. jezi be a mondatot Horváth lózati villanyszereléssel — Ferenc, a Rózsa Ferenc gim- épületvillamosítás, földká- ^^ nózium igazgatója, majd így belfektetés, légvezetéképítés A két párhuazmos fiú®zfolytatja: — foglalkoznak a DÁV-nál tály 1962-ben negyedmagá— Lényegében nem is egé- és a Csongrád megyei, illet- val látott neki a kísérleti szen értem, miért nevezik ve szegedi építőipari válla- tananyag elsajátításához — mezőgazdasági tagozatnak, latnál. Az itt. szerzett isme- Nyíregyházán. SzókesfehérTaián azért, mert az itt el- retanyag persze agrárvona- várott és Győrben van még sajátított szakmának egy ré- ion is hasznosítható, hiszen ilyen tagozat •—. s meg kell sze a mezőgazdaságban is például egy keltetőház épí- mondani, dicséretesen dolhaszn®ít.ható? Maga a mun- téséhez, ahol önetetők van- goztak. Az érettségin szinte ka ugyanis természeténél nak. s a motorikus rész lánc- valamennyi tanuló „hozta" fogva inkább fpari jellegű. szerű mozgását dinamóval négyéves tanulmányi átlaJelenleg például egyetlen végzik — mindezek tudása gát. Munkaerkölcsük, becsüszegedi tsz sem igényel ilyen elengedhetetlenül szükség®, letességük példaként áll az munkaerőt, hiszen szak mun- De az elektrom® részek iskola diáksága előtt, kás-állományuk kielégítő, s telepítése és karbantartása Belátogattunk az érettséa mezőgazdaság gép®ítésé- még nem feltétlenül mező- gire, ahol éppen szakelmének jelenlegi fokán nem is gazdasági természetű isme- létből vizsgáztak nem kevetudják végzettségük szerint retanyag! A harmadik és ne- sebb, mint hat szakember elhelyezni. tanu'óinkat. Már gyedik ®ztályok tananyagát előtt. Böde Ferenc a csibecsak azért sem. mert ez a képező járművillamosság- nevelők és tojóházak elekttagozat csak elektrom®ság- szerelést is kimondottan rom® berendezéséről betanban jártas fiatalokat ké- csak az elektromosság szem- szélt, s szép féleletet propez. akiknek a gépészethez pontjából tanulják, gépészet- dukált Gera Antal és Elek® Győző is. Az eredményhirdetést már nem vártuk meg. de a látottak és hallottak alapján úgy hisszük, nem l®z különösebb probléma az értékelést illetően sem. N. I. Eddig 50 ezer jegy kelt el a játékokra "A Hazafias Népfront Szeged városi Elnöksége tegnap, hétfőn délután ankétot rendezett népfront és nőtanácsi aktivisták részére, a Szegedi Szabadtéri Játékok és az ünnepi hetek egyéb rendezvényeinek programjáról. Hofgesang Péter, a népfront vár®i bizottságának titkára megnyitója után Tari János, a szabadtéri játékok igazgatója részletesen ismertette a műsortervet és az előadások előkészületeinek jelenlegi állását. Elmondotta többek között, bogy eddig 50 ezer jegyei adtak el, s ebből 19 ezret a Háry János előadásaira. A vár® lak®ságának képviseletében jelenlevőktől azt kérte, hogy a nagyjelentőségű nyári események propagálásában, az ideérkező vendégek fogadásában és ellátásában működjenek közre, nyújtsanak segítséget a rendező szerveknek az előző évekhez hasonlóan. Az ankét résztvevői közül a tájékoztatás után többen tettek fel kérdéseket, mondottak hasznos javaslatokat, amelyekkel sikeresebbé lehet majd tenni Szegeden az ünnepi heteket. készségének fontosságát. Ennek kibontakozását nem kis mértékben elősegítheti, ha minden párttag konkrét, kézzelfogható pártmegbízatást kap, e annak teljesítését a vezetőség, a pártcsoport vagy a taggyűlés rendszeresen számonkéri tőle. Ez a módszer természetesen nemcsak az építőipari pártszervezetekben járhat haszonnal, de itt különös Jelentősége, kétszeres fontossága van. Politikai nevelőmunkával Van másféle nehézség is, de nem lenne hely® megfeledkezni arról* hogy mostanában mégis csak könynyebb egy építkezés párttitkárának lenni, mint korábban volt Ma már mind kevésbé kívánat®, hogy a párttitkár anyagbeszerzőnek csapjon fel, a kooperáló vállalatokhoz szaladgáljon különféle rendkívüli ügyekben, vagy minduntalan a tervezővel vitatkozzék. Az építőipar munkájának megjavítását szolgáló intézkedések nyugodtabb légkört, jobb munkafeltételeket teremtettek, s ugyanezt mondhatjuk a keresetek és pótlékok nemrég végrehajtott növeléséről is. Így kedvezőbbé váltak a körülmények ahhoz, hogy a pártszervezetek valóban azzal foglalkozzanak, ami a feladatuk: jó politikai nevelőmunkával segítsék elő a vállalatra háruló feladatok kiváló minőségű és határidőre történő elvégzését. Sokat tehetnek például a munkafegyelem . erősítéséért, az olyan szellem kialakításáért, amely szégyennek tekinti a lelkiismeretlen, felület®, t®sék-lássék módra összecsapott munkát, s azt, ha az építőt vagy szerelőt három hét vagy három hónap múltán már javítóbrigádnak kell követnie. A régi építőmunkások maguk sem örülnek annak, hogy ma a közvélemény előtt az ilyen okok miatt az építőknek nin® elég becsülete. A törzsterébe az új módszerek nép- kommunisták számára a mai* szerűsítése. az ezek mellett ugyancsak nem könnyű felvaló határozott kiállás, és — adatok elvégzésihez is. ami nem kevésbé font® — Gyen® László Készülődés a Nagy Október 50. évfordulójára Film készül a magvar internacionalisták emlékére A magyar tntarnacionafisfcák emlőikét megörökítő dokumentumfilm készül a Szovjetunióban Vörös jelek a Hadak útján címmel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára. A Szovjetunió Állami Fibnbizottsága és a magyar zset todomány® munkatársa* G. Tóth Ján® operatőr, Odze György gyártásvezető és Molná.r Edrt, az MTI fotóriportere, akik egyhónapos körutazás során I*emngrádban, Habarovszkban, Irkutszkbau, Omszkban, Buharában, Bakuban, MahacsMűvelódésügyi Minisztérium kalábam és Kijevben filmfi lm-föigazgatósága közötti szalagra v®zik a magyar megállapodás alapján a fii- internacionalisták emlékét met a MA FILM katonai stúdiója készíti. A munkálatokra Moszkvába érkezett Kolonits Ilona, a film rendezője, Györkéi Jenő, a Hadtörténeti Intéőrző helyeket, ma is a Szovjetunióban élő magyar internacionalisták és egykori szovjet harcostársaik visszaemlékezéseit Hetvenmillió munkásvédelmi célokra A munkásvédelemmel foglalkozó kormányhatározatok alapján a SZOT, a Munkaügyi Minisztérium és az érdekelt tárcák azzal a kéréssel fordultak a kisipari szövetkezetekhez, hogy nagyobb mennyiségben gyártsák a korszerű munkásvédelmi felszereléseket, a bal®etek megeiőzését szolgáló eszközöket. Tizenkilenc szövetkezet kapcsolódott be e felszerelések gyártásába és a ktsz-ek szoros együttműködést alakítottak ki a SZOT munkavédelmi kutató intézeté veL A szövekezetekben készülő munkaruhák és más felszerelések értéke az 1961. évi 27 millió forintról tavaly 50 millió forintra emelkedett és ez évben már várhatóan eléri a 70 millió forintot. Az iparvállalatok és a mezőgazdasági üzemek igényeit ugyanis tavaly még nem sikerült telj® mértékben kielégíteni, ezért az OKISZ vezetői úgy határoztak, hogy ez évben a tavalyinál 40—50 százalékkal több balesetvédelmi eszközt és felszerelést bocsátanak a vállalatok reró delkezésére. A szövetkezetekben 124 féle ilyen felszerelés készül. Egyik újdonság a habszivaccsal bélelt téli munkaruha, amelynek súlya csupán a fele a vattabéléses pufajkáénak. Külön szövetkezet foglalkozik a védőszemüvegek gyártásával. A speciális szemüvegek között található például az autósoknak szánt ködszemüveg és a kőtörók számára készült drótszövetbe foglalt szilánkbiztos átlátszó üvegű szemvédő. A kombinált munkaruhák közül említésre méltó az aluminiumpigmentes vászonból készült kámzsa, amelynek az arc felőli részén fémkeretbe rögzített üveget helyeztek el, hogy az arcot az erősen sugárzó hőhatástól védje. Már virágzik a Szegedi 84-es kukorica A Dél-alföldi Mezőgazda- szert, amely az Alföld szél- ad. Szegeden kívül országsági Kísérleti Intézet te- sőséges viszonyai között is szerte még hat kísérleti álnyészkertjében és az öthaimi bőségesen és biztonságosan lomáson végeznek az Sz—84gazdaságban mar virágzik tereim. Az eddigi fajtáktól essel fajtaösszehasonlítást egy új hibridkukorica, a Sze- leginkább abban különbözik, A szakemberek nem csugedi 84-es, amelyet Fehér hogy bár nagyon korai, még- pán hazai termelésben várKároly ®ztályvezető munka- is szárazságtűrő. Ez a két tu- nak sikereket a legújabb társaival több évi kereszte- laj donság ugyanis nem szo- szegedi hibrid kukoricától, zési és nemesítő munkával kott együtt járni. Nemcsak hanem a rövidnyarú nyugaállított elő. Az április végén tavasszal vethető, hanem őszi ti országok gazdaságainak vetett növények már másfél árpa betakarítása után "vetve érdeklődésére is számítanak. méter magasak. A nem®í- — öntözéses körülmények kö- Mivel száztíz nap alatt betőket. az a cél vezeti, hogy zött — teljesen beérleli a érik, vetőmagja exportcikk olyan kukoricára tegyenek csöveket és jó szemtermést lehet Moszkvai aranyérem Aranyérmet kapott a nemrég zárult moszkvai nemzetközi mezőgazdasági gépkiállításon egy Szombathelyei! készült gép. A mezőgazdasági gépgyár ETB 18-as típusú, egyirányú tárcsás boronája a magyar kiállítási részleg „sztárja" volt. A díjnyertes masina olyan gépcsoport tag.ia, amelyikből 12* 18 és 24 tárcsás gép alakítható ki, a rendelkezésre álló erőgéptől és a talaj minőségétől függően. A korszerű gép technológiai és esztétikai vonatkozásban eléri a világszinvonalat. Kedd. 1966. Júaio* 23. DÉL-MAGYARORSZÁG 3