Délmagyarország, 1966. június (56. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-26 / 150. szám

SÍK MIHÁLY. Tűni madár Falunk fölé fészket rakott meleg színeiből a nyár. Köszöntőül az ablakot is megkocogtatta madárcsőrével; félve, hangtalani yitt voltam" — ezt jelezve [csak. Aztán elrepült. Nyomtalan. tünt el a kerti fák alatt Dél volt éppen. A bronz[szavú harang ls kondult egy picit Pihegett halkan a falu, mint lány, ki szépet [álmodik. Majd csengő harsant [Gyerekek rajzottak az utcára ki. Zsivajuk hosszan lebegett a csend fölött, mint [szárnyal a Békességnek; mint a tá) fölött keringő tiszta hit mely tudja, hogy a tűnt [madár egyszer majd visszaköltözik, és mindörökre itt marad, fészkében boldog dal terem; és ragyog, mint az arcokat fölékesítő szerelem. SASS ERVIN: Ölelj, te föld Meghempergek a búzában zöld búzában, zöld búzában piros pipacs rám kacsingat régen várlak jó hogy itt [vagy orgonasző földből támad most siratom az anyámat meghempergek a búzában az életben, a halálban magasodj csak zölden fölém szirmaidat szórd csak [körém zokogjatok pipacs-erdők bánatpíros pipacs-erdők vihar suhog a felhőkben anyám földem visszajöttem/ /hémeié Teiene RÓMEÓ, JÚLIA és a szülök Rómeó és Júlia története a szerelmesek tragédiája — de hogy jön ez a farsanghoz? Nem, most egy farsangi történet következik annak minden kellékével egyetemben: lesznek tehát jelmezek és maszkok, szerpentinek és konfettik. És lesz mindazonáltal Rómeó és Júlia is, igazi szerelmi bonyodalommal, erkélyjelenettel, szülői tettenéréssel. és a tetőponton elcsattan a vérlázító pofon. — Jutka vagvok — mutatkozott be Júlia egv középkori öltözetű fiatalembernek az álarcosbál negvedik órájában, pár perccel éjfél előtt. A fiú — kinek kis tőröcske csillogott az oldalán — meghajolt és így válaszolt: — Rómeó a papucsos szövetkezetből! így kezdődött. s mire jó a tánc? Az ismerkedésre Mert utcán megszólítani valakit, ellene mond a jó nevelésnek. de tánc közben — természetes. S míg szól a zene és egv ritmusra ringatózik egv fiú meg egy lány, számtalan dolgot meg leh® kérdezni és tudni — csak egyet nem, hiszen álarcosbálban vagyunk! —. hogy ki rejtőzik az álarc alatt. Már pedig ez furdallta felettébb mind Júlia, mind Rómeó oldalát Hiszen ígv álarcostól i oppant szimpatikusak voltak egymásnak — no de milyen arc tekint majd vissza rájuk a nagy leleplez® után. nem lesz-e kiábrándító? — Végre rádtaláltam! — így Rómeó. — Imádsz? folytatja Júlia. — Ha nem lehetsz' enyém, ezzel vetek véget az életemnek! — emeli nemes indulattal tőrét Rómeó. Itt azonban egv pillanatra kizökkennek a szerepből, lévén a míves tőr egyszerű és hajlékony bádogból. — De hiszen elgörbült — kuncog tragikus szerepéhez méltatlanul Júlia. — De mond csak. ugve szép vagy? — folytatja egészen más nemben Rómeó. — Júlia vállat von. •— Mit gondolsz? *— Azt. hogy szeretnék egy íci-picit belesni az álarcod mögé. — Szemtelen. Meg sem érdemled, hogy láss — kelt Id Júlia, egészen megfeledkezve a szerepről. De a sors mindig a kritikus pillanatokban, lép közl>e a drámákban. A véletlen kiszámítható valószínűséggel bekövetkezik. Jelen esetben az éjfél: a sötétség. A leleplezés perce. Rómeó Júlia maszkja után nyúlt. Éppen csak megérintette az arcát. — Látom, hogy szép vagy — mondta mélv meggyőződéssel a sötétben. Nem engedte el Júliát. — Most meg is kell csókolnunk ám egymást! — Ugyan! — szabadkozott az, de már érezte is Rómeó száját és — kigyulladt a villany. — Éljen, hogv volt! — tapsoltak körülöttük. Pirosan pislogtak egymásra. Rómeó tüstént megállapította. hogy csakugyan szép a kissé pisze orrával, hupikék szemével és .. -. de nem is ért rá emlékezetébe leltározni. mert a magához tért Júlia futott kifelé a tömegből, ő meg — mit tehetett volna? — utána. — Égy percig se maradok tovább! — toppantott a ruhatár előtt. — Ilyen szégyenbe hozni! — De Júlia! — Nem vagyok Júlia! — Jutka ... — Igazán nem volt szép tőled .. -. Különben is fél egyre otthon keU lennem, különben kikapok. — Disznóság! — fakadt ki Rómeó. így történ t. Csakhogy elfeledkeztek egy fizikai törvényről, mely szerint az út hossza egyenesen aránvos az együtt menők számával. S mivel ketten mentek, kétszer annyi időt vett. igénybe a séta. mint egvedül Júliának. aki a sarkon, hol kis családi házuk állt. ijedten pillantott óráiára: — Jóságos ég. fél órát késtem! — Majd én beszélek a szüléiddel — állt hősi pózba Rómeó. — Még csak az kéne! Különben is apukám százkét kiló. a vágóhídon dolgozik. Rómeó csöndesen fontolóra vette ezt A kerítésen belesve látták, hogv balra a szoba ablaka világos. — Ha a konyhán be tudAZ ÖREGASSZONY: Az a baj. hogy az elnök nincs itthon. Annak mindig mindenre van ideje. Mindent elintéz. Ezek meg semmivel se törődnek. Lám. elmúlt a karácsony, az újév, s a bicikli még mindig nincs kifizetve. A TRAKTOROS APJA: Még mindig nincs kifizetve? A csirkefogó mindenit annak a büdös kölyöknek! Már réger. odaadtam neki a pénzt. Elmulatta a disznó. Valami lány után szaladgál a városba. Most aztán mi az istent csináljak? ASSZONYOK A BRIGÁDBÓL; Azt mondják, mindennap ott van a műszerésznél. Körüljárja a biciklit, nézegeti és megsimogatja. Még a szomszéd faluba is elment. Beszélt a traktoros apjával. De az rrár odaadta a pénzt a fiának. Az meg valami városi lányra költötte. Most azt akarja az öregasszony, hogy a téesz kényszerítse a traktorost a fizetésre. Mindennap odajár az irodába, az elnök nyakára. Az meg nem tud mit csinálni. Nem téesz ügy ez. Forduljon az öregaszszony a bírósághoz. Ha már olyan nagyon fontos neki az a bicikli. Pörölje be a traktorost. AZ tlREGASSZONY: A BRIGADVEZETO: Nekem nem mondta, hogy fel akar szólalni. De amikor felemelte a kez® és felállt, már tudtam, hogy a biciklije ügyét hozza majd elő. Integettem, hogy üljön le és hallgasson. Nem való ez a dolog a közgyűlés elé. De ő mégis beszélni kezdett. Ügy látszik, nem vette észre, hogy integettem. AZ ÖREGASSZONY: Láttam én. nagyon is jól láttam, hogy a brigádvezető integ®. Nekem azonban mégis beszélnem kellett. Muszáj volt. A bicikli miatt. El is mondtam mindént. AZ AGRONÓMUS: Nem volt szép. Hangulatot csinálni a közgyűlésen. Tisztára demagóg felszólalás volt. Még hogy én nem segítettem neki9 Annak ellenére, hogy tulajdonképpen nem volt közöm az ügyhöz, többször üzentem a traktorosnak. Mit csinálhattam volna még? Abban a nagy őszi rumliban. Az elnök kórházban volt. AZ ÖREGASSZONY: Nem tudom, mi történt az elnökkel. Amikor kijött a kórházból, mindent elmondtam neki. Felírta a noteszébe és megígérte. hogy segít. De nem csinált semmit. Telnek a napok ró a hetek egymás után. Elmúlt már a január és a február is. Most njárcius közepén járunk. A műszerész is üzenget, hogy mí lesz már azzal a biciklivel, meddig őrizze, s a pénzt még mindig nem kaptam meg. Elhatároztam, hogv felszólalok a zárszámadáson. Nem tudok már mást csinálni. Még v hasem beszéltem annyi ember előtt. Dehát nem akarom elveszíteni a biciklit. Mindent elmondtam a gyűlésen. Akkor azt mondta az elnök, emberek, nem tehetünk mást, nekünk kell kifizetni a bicikli csináltatását. Megszavazza-e a közgyűlés a 750 forintot? Mindenki megszavazta. Néhány nap után itthon volt a bicikli. De nekem már nem kell. Mankóval járok. Alighogv hazahozták a biciklit, megcsúsztam az utcán. Elesiteip és eltört a lábam. Most a brigádból járnak ide az assz® nyok. Főznek, takarítanak. Vizet hoznak a kútról, begyújtanak. Aztán a jó melegben leülnek és beszélgetnek velem. A szomszédasszony is áfn néha. Tegnap palacsintát hozott. Meglennék hát valahogy. Csak ez az öregség és betegség ne lenne. nék slisszolni... — tűnődött Júlia. — Az nincs bezárva? — De. Csak az udvari szobának erkélye, illetve terasza van. S onnan a stvájzablakon át a konyhába jutok. Osak.:. — Csak? ~ Hogy jutok föl oda? — Azt majd én elintézem — indult tüstént Rómeó. Körülnézett az udvaron, észrevette a fészert ott. talált egy kis létrát. Diadalmasan hozta elő. — Jóságos ég. csak nem a tyúklétrát hozod? — botránkozott meg Júlia. — Na mindegv. az is jó lesz. Rómeó fölment vele azerkélvre. maid besegítette a snájzablakon, majd visszatérni készült. Ekkor azonban éktelen csörömpölés dermesztette meg. — Ki jár a házamban? — Én — hallatszott Júlia pityergős hangja. — Ilyenkor kell hazajönni? S hogy kerültél be. na nézd csak! — harsogott az atvai hang. ugvane pillanatban megjelent a fej ls kissé borzasam egv halvánvsárga hálóingből előmeredve. a spái zablakban. — Ah! Hát ez ki? Van szerencsém! — üvöltött a dermedt Rómeóra. majd visszafordulva. hangos p® fonnál biztatta vallomásra leányát. — Rómeóóó — mondta az sírdogálva. — Ügy. örvendek a szerencsének: Talán fáradna beliebb! Rómeó esetlenül bámult a spájzablakra. A kétségbeesett arccal megjelenő mama térítette macához. kinvitva az erkélvajtót. — Kezeit csókolom — köszönt illedelmesen Rómeó, picit meghajolva. — Jó estét kívánok! — hajolt meg zavarában az atva felé is. — Talán íó reggelt — igazította helvre az mogorván — Hogvan magyarázzam ezt a helyzetet9 — Én természetesen ... — dadogott Rómeó, de Júlia jobbnak látta megelőzni: — De apuskám. csak hazakísért. ró nagvon rendes fiú ró.:. — Tudom, tudom — legyintett az atva. — Ismerem az ilyen hazakísérést! — De hogy mondhatsz ilyent. Tóni' — háborodott fel a mama. — Kiket kísérgettél te és mikor? — Na jó — köszörülte meg a torkát —. természetesen téged . . . — Hát akkor? — Hát esak azért mondom . . Mi a foglalkozása9 — Papucsos — rebegte Rómeó. — Hálás hivatás — enyhült meg a mama. — Maszek? — érdeklődött tovább az atya. — Nem. A ktsz-ben. Felszabadultam. tag vagvok. — Űgv — szólt elgondolkozva. — Az más. Örülök, hogv megismerkedtünk, remélem. hogv máskor ls szerencséltet bennünket. — De Inkább délután! — sietett közbeszólni a mama — Köszönöm — rebegte Rómeó, s ügvetlenül búcsútvéve. kihátrált az erkélvre. — Emerre a kijárat, fiatalember J — Tudom, csak ezt a létrát... — Hagyja csak ott azt a tvúklétrát. és közlekedjen ezután inkább az ajtón! Miután a fiú kioldalgott. a lánvához fordult: — Most pedig számolunk, kisasszony! A mi időnkben nem volt divat az ilvesmi! — Ugvan már — tette csípőre kezeit a mama —. mit akarsz attól a lánytól! Emlékezz csak vissza, amikor bemásztál a kerítésünkön ró a Bodri letépte a nadrág®* dat! — Hogv lehet a kettőt öszszehasonlítani — méltatlankodott. az atva —. hiszen te a feleségem vagy! DOROGI IMRE TAFÉI LÁNYOK SZEGEDI KÖLTÖK POLKER ZOLTÁN: Románc Délelőtt érkeztem meg. A presszók színes ernyői alatt kuruttyoltak az öreg békák. Az egyik asztalnál éppen üzletet kötött a szerelem, s a pincér kétszer fordult. Legtöbben a boldog ferenejózsefi időkre emlékeztek s időnként egy rémlett mintha újra királyságban élnék. Délelőtt érkeztem meg. Mint óriás ütőér a nap hevesen lüktetett a város felett. Nem tudtam másra gondolni csak a mártinászokra s az aratókra a lángban álló földeken. Délelőtt érkeztem meg. A suhanc befejezte földi pályafutását. Innen már csak a felnőtt léphet tovább, aki hitet és töretlen hűséget vállal. A folyók felett már tart a sirályok zuhanó repülése s az idő egyre jobban sürget. Délelőtt érkeztem meg az ifjúságból és most élesre töltöm szorongó szavaim s elindulok a nyárba. KOVÁCS MTKTOS: Alkotni és örülni Alkotni és örülni és mindent ériem, érteni születést, halált és a szerelmet, mi sújt a szenvedésben, a dolgok visszájában, s csak azt akarni egyre, mi értelemmel teljes. S akik még nem szeretnek, s homályban ténferegnek, akik közönyben élnek, s csak élnek önmanvknak: segt'fni őket és szánni a hallgatásuk. Az ügyeskedők és a megelégedettek, akiknek jósora elfedi a valóság gyötrelmes útjait, drámáit, szövevényét szemük elöl. mert önzésüknek élnek, nem a mi társaink, nem érzik szorongásunk a jövőért, hogy egyszer úgy ragyog a nap, hogy nem kell többé várni a rettegés múlását, szegényes napoknak, társtalan utak végét. Eloszlik n sötétség a föld minden zugából. az árnyak nem vetődnek gyönyörű álmainkra, az alkotás marad, az öröm osztályrészünk, mert ezt akarjuk mi, te és én oly erősen, oly meg nem nyugvóan abban, hogy az idő elámul és változik, mint szivünk sürgeti változását. Napjaim anyja te, rendemnek alkotója, a nyugalom a harcban, a harc a megnyugvásban, jöttödre felbuzdulnak a mozdulatlan tárgyak, a reménység ege tágul rá a világra, veled betöltöm én e földi rendelésem, mert azért élünk csak. hogy mások öröméber a közös boldogság forrását megtaláljuk, szüntelenül szeretve szolgáljuk a szereim» Vasáru au. 1966. Június 26, DÉL-MAGYARORSZA0 7