Délmagyarország, 1966. május (56. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-27 / 124. szám

világ proletárjai, egyesüljetek! Mmmm A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 56. évfolyam. 124. szám Ára: 50 fillér Péntek. 1966, május 27. Szeged várja vendégeit Pártaktíva ülés az idegenforgalom időszerű kérdéseiről A jó idő eljöttével megélénkült a turizmus, s közeled­nek Szegeden az ünnepi hetek, szabadtéri játékok, amelyek itt az idegenforgalmi fődényt jelentik. Ezért a Szeged városi pártbizottság tegnap, csütörtökön délután a Kálvin téri pártház nagytermében idegenforgalmi és kereskedel­az ünnepi hetekben jelent­kező igények kielégítésére. Igen fontos, hogy az ide ér­kező turisták minden idő­pontban megvásárolhassák a mi pártaktivát rendezett. A pártaktiván Csongrád megye számukra szükséges árucik­és Szeged kereskedelmének, vendéglátóiparának, az idegen­forgalom intézményeinek, a városi és a kerületi tanács­tagoknak, valamint a szállító-, a közlekedési vállalatok­nak és az építőiparnak a képviselői vettek részt. Ott volt Papdi József, a Csongrád megyei pártbizottság munkatársa is. Dr. Csikós Ferencnek, a Szeged m. j. városi tanács vb. titkárának megnyitója után a városi párt-végrehajtóbizott­ság megbízásából Balog István, a városi párt-végrehajtó­bizottság tagja, a városi pártbizottság osztályvezetője tar­keket. Találjanak a vendé­gek a hét minden napján olyan árusítóhelyeket, ahol ajándéktárgyakat, gyümöl­csöt, üdítő italokat kaphat­nak. Az áruellátás javításá­ért szükséges, hogy a kiske­reskedelem még jobb kap­csolatokat teremtsen a nagy­kereskedelemmel. A kis- és tott átfogó és elemző beszámolót az idegenforgalom kérdé- nagykereskedelmi vállalatok seiről, amit hasznosan egészítettek ki a felszólalók. Körültekintő készülődés igazgatóinak feladata, hogy a választék bővítéséért vé­gezzenek közös gyárlátoga­tásokat, növeljék a helyi árualapokat. Ahol arra lehe­tőség van, a helyi termelő­vállalatok és a kereskedelmi vállalatok kössenek szoci­alista szerződést. Gondoskodni kell arról, hogy a rossz neonokat kija­vítsák, szépek és tiszták le­gyenek az üzletek kiraka­tai. A város tisztaságára mindig — az ünnepi hetek­ben fokozottabban — nagy gondot kell fordítani. Helyes A beszámoló hangoztatta már beszámoltunk — az Szeged életében az idegen- ünnepi hetekben a játéko­forgalom jelentőségét, kon kivül mintegy 100 kü­amelynek csúcsa az ünnepi lönféle kulturális és sport­hetek, szabadtéri játékok rendezvény lesz. Űjra meg­idejére esik. Az ünnepi he- rendezzük az ipari kiállí­teknek, szabadtéri játékok- tást, amelyen Csongrád me­nak nemzetközi rangja van. gyéből, Szegedről és az or­Az idei felkészülés, ami szág különböző részeiből 70 egyaránt szolgálja az itt la- kiállító vesz részt. Az ipari kők és az ide érkezők ér- kiállítás látogatóin kivül dekeit, jobb és körültekin- mintegy 300 ezer vendég, több, mint a korábbi évek- közöttük 60 ezer külföldi a' Hazafias Népfront mozgal ben. Az érdeklődés mind érkezése várható. ma a városban a szép, tisz­belföldön, mind külföldön Az idegenforgalmi hivatal ta, virágos Szegedért. Ter­megnöyekedett az ünnepi a vendégek elszállásolásáért mészetesen az utakat, járdá­hetek iránt. Erre utal a {IZ jdén ^ igénybe veszi a kat. az arra illetékeseknek többi között az is, hogy az kollégiumokat, fokozottab­idegenforgalmi hivataltol ban számol a fizetővendég­eddig már 52 ezer 600 em- szolgálatra. Hiba, hogy több ber kért előre szállást. kollégium igazgatósága a Az idegenforgalom három felújítási munkálatokra hi­éve tartó országos fellendu- vatkozva számos férőhely léséből jelentós reszt képvi- átadásában nem keresi a sel Szeged. Csongrád megye, leghelyesebb megoldást, s 1963-ban például a jugoszláv így nehézséget támaszt a —magyar hataron a forga- vendégek ehelyezésében lom 50 ezer főt tett ki, Köztudott ugyanis, hogy 1964-ben viszont már közel Szegeden kevés a szálloda, s 114 ezrert lépték át itt a ezért a kollégiumi szobák­magyar határt. Tavaly csu- ra maximálisan szükség pán júliusban több mint 63 van. ezren, az egész évben pe­dig több mint 300 ezren jöttek a röszkei határátke­lő helyen át Szegedre. A re "kazal valyi 107-tel szemben 110 es külföld! vendegek ellata- vendéglátói pari egység mű­saról, szorakozasaro első- " p f ezer em­sorban az idegenforgalom , kanhat halvet Mindent intézményeinek, a vendéglő- szeEeden na toipamak, a kereskedelem- f® Is fí „ a szolgáltató vállala- P°nkent kozel 35 ezer adag a szolgairato valiala ^ u szolgálhatnak kL Az Hueban továbbra is feszült a helyzet Iskolásokról — felnőtteknek Áz ünnepi könyvhét szegedi főszereplői Olvasóink írják Tanúkihallgatások a kémperben Hajrá az NB ll-ben Vásár, 66 Befejeződlek a magyar-singapore-i tárgyalások Li Kuang-ju miniszterelnök és kísérete elutazott hazánnból Csütörtökön délelőtt befe- gának elnöke, továbbá poli­jeződtek a magyar—singa- tikai életünk több más ve­pore-i tárgyalások, amelye- zető személyisége, ket magyar részről Kállai A magyar és a singapore-i Gyula, a forradalmi munkás- himnusz hangjai után Li paraszt kormány elnöke, Kuang-ju fogadta a diszőr­Singapore -i részről pedig Li ség parancsnokának jelenté­Kuang-ju miniszterelnök ve- sét, majd Kállai Gyulával zetett együtt ellépett a díszörség A Singapore-1 vendégek, eiött és köszöntötte a kato­— Li Kuang-ju és felsége, nákat. Ezt követően a Sin­valamint a kíséretében levő gapore-i vendégek szivélye­személyiségek — délben el- sen elköszöntek a búcsúzta­utaztak Budapestről. A Sin- tásukra megjelentektől. Üt­gapore-i és magyar zászlók- török virágcsokrokat nyüj­kal díszített Ferihegyi repü- tottak át, majd beszállás lőtéren az ünnepélyes bú- előtt a Singapore-i minisz­csúztatósnál jelen volt Kál- terelnök, felesége és kísére­lni Gyula és felesége, Pé- lének tagjai még egyszer ler János külügyminiszter, búcsút vettek Kállai Gvulá­dr. Horgos Gyula kohó- és tói, feleségétől és Péter gépipari miniszter, Veres Jó- Jánostól. A menetrendszerű zsef, munkaügyi miniszter, repülőgép néhány perccel Sarlós István, a Fővárosi 12 óra után útnak indult Tanács végrehajtó bizottsá- Bukarestbe. (MTI) Befejezés előtt az árvízkárok helyreállítása A műit évi árvíz, a belvi- let elkészül. Az országban zek okozta károk helyrehozá- összedőlt 1206 házból 672-be sa már befejezés előtt áll az már be is költöztek a lakók; egész országban — közölték a többinek nagy része is épül az Építésügyi Minisztérium már. A legnagyobb károk szakigazgatási főosztályán. Baranya és Vas megyében Az árvízsújtotta területe- keletkeztek, elsősorban Mó­lén megrongálódott 4452 hácson, ahol 252 ház vált épületből eddig 3120-at állí- helyreállíthatatlanná. Ezek tottak teljesen helyre. Jú­nius végéig valamennyi épü­kell tisztán tartamok. Az in tézményeknek, üzleteknek gondoskodniok kell járdaré­szük takarításáról. Az építő­ipari vállalatok és az ingat­lankezelő vállalat igazgatói­nak az ünnepi játékok meg­kezdése előtt gondoskodniok kell arról, hogy az anyagtá­roló, illetve építési területek rendben legyenek, a felesle­ges anyagokat, törmeléket elszállítsák. Ünnepi köntösben A szállító vállalatok és a közlekedés dolgozóira is meg­növekedett feladatok várnak A varasban az idén a ta- az ünnepi hetekben. Már Gazdagabb választékot! nek, toknak kell gondoskodniok. Ezt a feladatukat — ha vol­tak és vannak is hibák meg, adott a beszámolóban össze gezett tavalyi eredmény is. étkezési kapacitás azonban kevés, s a vendéglátóipar­... ... . , ,, ... nak további növelésére kell al alaban megfelelően oldot- törekednie Már eddi is tak meg, s erről szamot w>kat teu szolgálbatá^i tö_ kéletesítéséért. követelmény azonban, hogy mind a sze­_, , , . . gediek, mind a városba iá­Tarsadalmt igyekezet togatók érdekében tovább rWenriotec Epeden §azda§itsák a választékot, hoev evek óta nenTJak a élesebb skálájú tájjelle­STffltá ÍÜSSBSf fel, mindenütt udvarias, gyors legyen a kiszolgálás. ták feladata a vendéglátás szervezése. A társadalom ré­széről ösztönösen jelentke­most tesznek intézkedéseket, hogy a szegediek és a vendé­gek igényeit kielégítsék. A tanácsoknak az utak, járdák rendbehozására ugyancsak figyelmet kell fordítaniok. A belvárosi út- és járdaépíté­sek nem húzódhatnak el, ezeket az ünnepi hetekig be kell fejezni. A közkeledés­sel kapcsolatosan merült fel: helytelen, hogy a Kos­suth Lajos sugárút és a Le­nin körűt sarkán a közleke­dési jelzőlámpát nem mű­ködtetik rendszeresen. A Kossuth Lajos sugárút és a nagykörút kereszteződéséljen viszont helyes lenne. ha rendszeresen rendőr irányí­taná a forgalmat. Szeged várja vendégeit, ké­Tovább bővül a magyar-lengyel árucsere A hazánkban tartózkodó delmi tudományos intézetek, Edward Sznajder, lengyel tervező irodák együttműkö­belkereskedelmi miniszter, désére is. A felek megálla­valamint Tausz János belke- podtak lengyel vendéglátó­reskedelmi miniszter vezeté- ipari dolgozók magyarorszá­sével Budapesten, május gi szakképzésében és a je­23—26 között megtartották lenlegi megállapodások ered­a lengyel—magyar gazdasá- ményeként hamarosan ma­gi együttműködést elősegítő gvar nemzeti jellegű étte­belkereskedelmi munkacso- rem nyílik Varsóban és len­port ülését és aláírták a köz- gyei jellegű étterem Buda­szerui IJ.-.7, iu.ll/v 11 JCÍVIIMVV P-IUH — íil , , űwgcu vaija v ...... — zik olyan igény, hogy be- £ szül az ünnepi hetekre^ + A ST'Stve azTtléí «*« egy vagy több szegedi üres tért, ami még az ide­genforgalmi szervezetek és a vendégek között mutat­kozik. Ez azt is jelenti, hogy az idegenforgalom köz­üggyé vált a városban. A társadalom fokozottabb köz­reműködése a vendégek va­rasában, útbaigazításában, söt a fizetővendég-szolgálat' termelőszövetkezet csirke­csárdát nyitna, ahol min­dig lehetne fogyasztani csir­kehúst. Tavaly kevés volt a szege­di jellegzetességű ajándék­tárgy. Nem használják ki eléggé a kereskedelem ve­zetői itt azt a lehetőséget, amelyet a helyi árualapok nagy eseménysorozatra öltöz zön a tavalyinál sokszínűbb ünnepi köntösbe a város! vetlen tárcaközi együttmű­ködés továbbfejlesztéséről, valamint a kereskedelem­technikai tapasztalatcseréről szóló megállapodást. Aláír­ták továbbá az 1966. évi belkereskedelmi választék­csere bővítéséről szóló meg­állapodást is, amelynek eredményeként a kölcsönös forgalom értéke ez év végé­ig eléri a 9 millió rubelt. A bővítés eredményeként a két ország gyapjúszövete­ket, gyümölcskészítménye­ket. édességárukat szállít egymásnak. Ezenkívül ma­gyar bőrcipő, flanell anyag, csokoládé-készítmények, ci­garetta, konyak és ételkon­zervek, valamint Pannónia 250-es motorkerékpárok el­lenében kapunk gyümölcs­borokat, mosóporokat. Ko­mar-tipusú mopedeket, csil­lárokat. kártolt gyapjúszöve­teket és bélésanyagokat. A gazdasági, valamint tu­dományos és műszaki együttműködés során sor ke­rül áruforgalmi szakemberek tanulmánycseréjére, a len­gyel és magyar belkereske­pesten. helyén 110 már újjáépült, lakói be is költöztek, a többit most építik újjá. Mohácson egyébként 90 állami lakás is épül a hajléktalanokká vál­taknak, s a második negyed­év végére valamennyit átad­jak a károsultaknak. Vas megyében 371 házat, pusztí­tott el az ár helyreállühatat­lanul ebből már 324 elké­szült a többi is felépül nyárig. A továbbra is veszélyes te­rületeken a rendezési terve­ket módosítják, folyamatosan végzik a gátépítési, a gáterő­sítési munkákat. Magyaror­szág regionális terve figye­lembe veszi a veszélyes te­rületeket, a városrendezési tervek már mindenütt a leg­magasabb vízszint szerint alakulnak. útján elszállásolásukban is növelésére igénybe lehetne az idén ugyancsak nagyra- venni. Még mindig kevés a becsült tényező kedvelt szegedi papucs, a A, idén az ' idegenforga- sz?gedi népművészeti cikk lom további növekedésére ^ helyzeten ,s keli felkészülni. Várható változtatna kell! mind a belföldi, mind a kül­földi turisták tavalyinál lé­nyegesen nagyobb számú ér­kezése, s ezzel együtt meg­növekszik az, átmenő for­galom is a városban. Az idén — erről lapunkhan Minden időben A város kereskedelme fej­lődött, korszerűsödött. A kereskedelemnek — színién a tavalyi tapasztalatok alap­tan — máris kell készülnie mint 3000 új pedagógus A Művelődésügyi Minisz- megjelölésénél arra töreked­térium tájékoztatása szerint tek, hogy az újonnan vég­ebben az oktatási évben a zőkkel pótolják az alsó- és tudományegyetemről, a főis- középfokú oktatási intézmé­koláról a tanító és óvónő- nyek szaktanár-hiányát. Az képzőkből összesen 3109 új ifjú pedagógusok mintegy pedagógus kerül ki. Közülük 3400 munkahelyre pályázhat­230 óvónő, 682 tanító, 935 nak. általános iskolai tanár 1162 elo6ztáaok országszerte pedig középiskolai tanar. A megyei, járási tanácsok június kozepen fejeződnek a betölthető munkahelyek be. (Smogyiné felv.) A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatnál e hónap elején kezdődölt el az éves karban tartási munka, a szerelök már az üzem legfontosabb berendezésein, a szárítógépe­ken dolgoztak. Képünkön Füle József és Sastin Lajos TMK-lakatosok az úgynevezett Számum szalag-szárító­gépet javítják

Next

/
Thumbnails
Contents