Délmagyarország, 1966. május (56. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-21 / 119. szám
VTLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK Kádár János elvtárs befejezte baranyai látogatását A MÁGIÁK SZOCIÁLIST A MUNKÁSPÁRT LÁPJA 56. évfolyam. 119. szám Ara: 50 fillér SynoriMtf 1966. máj*s 36. Harminchét ország lobogója a ll¥»i Ünnepélyes megnyitó a vasáron Harminchét ország nemzeti lobogóját lengette a májusi szél a Budapesti Nemzetközi Vásár főterén, amikor pénteken délelőtt 9 órakor sorra érkeztek a meghívott vendegek, akiket Bíró József külkereskedelmi miniszter és dr. Vitéz András, a BNV igazgatója üdvözölt. A megnyitó ünnepségen megjelent Kállai Gyula, a magj-ar munkás-paraszt kormány elnöke. Apró Antal, Fehér Lajos, Focfc Jenő. a Minisztertanács elnökhelyettesei, Ajtai Miklós, az Országos Tervhivatal elnöke, Csanádi György, dr. Horgos Gyula, Kovács Imre. dr. Lévárdi Ferenc, Nagy Józsefné. dr. Nezvil Ferenc, Tausz János, Tramtmann Rezső miniszterek, továbbá Sarlós István, a Fővárosi Tanács vb elnöke és számos más közéleti személyiség. Ott voltak a megnyitón a Budapestre érkezett kormánydelegációk, a diplomáciai testület tagjai, a külföldi pavilonok igazgatói és a magyar kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Bíró József külkereskedelmi miniszter mondotta el ünnepi megnyitó beszédét. Bíró József megnyitó beszéde Kedves vendégeink! megújuló találkozást jelent pasztalatokat szerezzenek pesti Nemzetközi «, 1QfiB R,irianocti dolgozó népünk alkotó mun- építőmunkánk számos terűNemzetközi vísár megnritá- kaianak fedményeiral tulc- letérői kultúránkról, művé- . sa alkalmából meleg szere- rnzl V T i—szetunkrol, mindennapi ele- megnyitom, tettel üdvözlöm az Elnöki ^VmésT^s^!tünkről. Meggyőződhetnek, és hazatérve számot adhatnak arról, hogy békeszerető dolgozó népünk megbecsüli eddigi eredményeinket, bizakodva néz a jövő elé. Kedves vendégeink! Befejezésül engedjék meg. hogy még egyszer üdvözöljem az itt megjelent valamennyi kiállítót. Kívánom, érjenek el jó eredményeket, erezzek jól magukat vendégszerető népünk körében, é.s közreműködésükkel járuljanak hozzá a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez. Ezzel az 1966. ért RudaA-t Tanács és a kormány megjelent tagjait a kormánydelegációkat. a diplomáciai testület képviselőit, az összes ki- úttal is hozzátartozik, hogy állítót és valamennyi kedves a látogatók százezrei itt ismi előrehaladását. A vásár arculatához ezvendégünket. merkednek meg azokkal az cikkeinkkel, A ™i megnyitón l.ntót ZJ,°£"ÓÍoLto«,n. d. reKörséta i vásáron Képünkön: Kádár Jánost a baranyai látogatás során a Zobák-akna előtt Bágyi József vájár üdvözli jó hírről számolhatok be: a Budapesti Nemzetközi Vásár tovább fejlődött, színvonalban emelkedett. Ezt bizonyítják a kiállított áruk, méljük, minél előbb bevonulnak mindennapi életünkbe. A vásár alkalmából nagy •melyeket 37 ország képvi- szamban ideérkező külföldi «clői mutatnak be. Nőtt a BNV nemzetközi vonzóereje, ez abban jut kifejezésre, hogy a teljes kiállítói terület 60 százalékát külföldi árubemutatók foglalják el. A Budapesti Nemzetközi Vásár állandó, évek óta tartó fejlődésének oka. hogy kereskedelmi partnereink biztatónak ítélik meg a hazánkkal fennálló kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat. A harmadik ötéves terv további bővülő lehetőségekre mutat; országunk gazdasági szerkezete, iparunk, mezőgazdaságunk fejlődése a gazdasági kapcsolatok perspektivikus kiépítésének elemeit foglalja magába. A megítélés helyességét bizonyítja évről évre növekvő részvételünk a nemzetközi munkamegosztásban. A múlt évben lezárult második ötéves tervidőszak alatt külkereskedelmi forgalmunk — megelőzve az ipari termelés növekedési ütemét is — mintegy 60 százalékkal emelkedett. Jelenleg több mint 100 országgal állunk rendszeres kereskedelmi kapcsolatban, közülük egyre többel hosszúlejáratú kereskedelmi megállapodások alapján. A vásár szemléltetően tükrözi a KCST keretében a baráti szocialista országokkal kialakuló termelési együttműködés eredményeit és feladatait, s ugyanakkor elősegítheti más országokai is kialakítható, kölcsönösen gyümölcsöző ter melési kooperációk feltár; sát. Mi örömmel üdvözlünk kereskedelemre és gazdasá kapcsolatokra irányuló mir den törekvést, annál is ír kább, mert a népgazda' gunkban a külkereskedele igen jelentős helyet fogl el: az exportunk volumen meghaladja a nemzeti jövedelem egyharmadát. Külkereskedelmi forgalmunk gyors ütemű fejlődése is igazolja a békés egymás mellett élés politikáiénak, az egyenjogúságon, kölcsönös előnyökön nyugvó kereskedelmi politikánk gyakorlati megvalósítását. Azon túlmenően, hogy a vásár ma már számottevő találkozóhelye a nemzetközi kereskedelemnek, évről-évre Bíró József megnyitó beszéde után a vendégek körsétát tettek a vásáron. Első útjuk a Magyar Tudományos Akadémia pavilonjába vendégeinknek a vásáron és vezetett, nagy érdeklödésa vásáron kívül is alkalmuk sel szemlélték a magyar tunyílik, hogv közvetlen ta- dósok új A kormány tagjai a BNV megnyitóján: Kállai Gyula, Fock Jenő, Apró Antal és Fehér Lajos elvtársak nen a könnyűipari pavilonba látogattak, s Nagy Józsefné, könnyűipari miniszter társaságában megtekintették a hosszú kirakatsort, ahol a legújabb divat szerint készült ruhák, cipők, gyapjú-, pamut- és selyemeredményeit. In- áruk láthatók, összehasonlították például a Minőségi Cipőgyár és a vele szemben levő Cipőipari Ktsz termékeit, s bár a rövid idő nem volt elég arra. hogy eldöntsék, melyik a jobb és a szebb, egyöntetű volt a vendégek véleménye, hogy az állami és szövetkezeti ipar versengése csak hasznára válik a vásárlóközönségnek. A Petőfi-csarnok bejáratánál dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter fogadta a látogatókat, majd a különböző kiállító vállalatok igazgatói mutatták be értékes termékeiket. Hoszszabban időztek az Egyesült Izzó kiállító helyén, ahol bemutatták a legjobb izzólámpagyártó gépsort. Az első külföldi pavilonban Marokkó kiállítását nézték meg. A bolgár kiállítási csarnokban a kiállítók külön felhívták a figyelmet új televízió-készülékükre, a magyar képernyővel működő Szófiara. A Sokác, német és magyar parasztokat egyesítő mezőgazdasági nagyüzembe, a csaknem öt és fél ezer holdon gazdálkodó mohácsi Üj Barázda Tsz-be látogatott el pénteken délelőtt Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, valamint Orbán László elvtárs, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője és Aczél György elvtárs, a KB tagja, Baranya megye országgyűlési képviselője. A látogatásra elkísérte a vendégeket Rapai Gyula elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára és Palkó Sándor elvtárs, a megyei tanács vb elnöke. Virágokkal, szíves szóval fogadták a helybeliek vendégeiket akik Józsa István tsz-elnök, Omacht János tszpárttit.kár és Vitek Pál főagronómus kalauzolásával megnézték a központi major szépen rendben tartott gépműhelyét, korszerű tehénistállóját és borjúnevelőjét Beszélgetés a gazdákkal A rövid körséta után a tsz-irodában kötetlen hangú beszélgetés kezdődött, amelyben részt vettek a mohácsi Rákóczi és Űj Űt, a bólyi ós a bári tsz-ek vezetői is. Kádár János elvtárs nagy figyelemmel hallgatta a csaknem ezer tagot szároláló Űj Barázda elnökének részletes tájékoztatóját. Józsa István nem kis büszkeséggel sorolta a jó gazdálkodást bizonyító adatokat: tavaly búzábód és őszi árpából húsz mázsán, kukoricából harminc mázsán felüli termést takarítottak be holdanként, az átlagos tejhozam pedig meghaladta a tehenenként: háromezerketlőszáz litert. Az elmúlt esztendőben szépen gyarapodott a gazdaság vagyona, s ma már megközelíti a 40 millió forintot Évenként mintegy húszmillió forint értékű árut visznek piacra és tavaly egy műnk;.egység ötvenhárom forintot ért. Ezután a brigád vezetők, tsz-tagok számoltak be munkájukról, mondták el. milyen nagyot változott életük, mióta közösen gazdáikodnak. Beszélgetés közben gyorsan telt az idő. Már dél felé járt, amikor a látogatás véget ért, s Kádár Jáx és a többi vendég elindult a város másik végében levő mohácsi farostlemezgyárhoz. Üzemlátogatás Mohácson Itt Fay Mihály igazgató köszöntötte az érkezőket. A program üzemlátogatás(Folytatás a 3. oldalon.) (Folytatás a 3. oldalon.) Ülés! tartott a Szeged városi pártbizottság • A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged várost bizottsága tegnap, pénteken délelőtt a Kálvin téri pártszékház tanácstermében ülést tartott. Sípos Géza elvtársnak, a városi pártbizottság titkárának megnyitója után a pártbizottság tagjai meghallgatták és tudomásul vették a harmadik ötéves tervjavaslatról szóló tájékoztatót, amelyet Balog István elvtárs, a városi párt-végrehaj tó bízott:,ág tagja, a pártbizottság osztályvezetője ismertetett. Az ülés második részében Perjést László elvtárs, a városi pártbizottság első titkára javaslatot terjesztett elő az MSZMP IX. kongresszusára való felkészülésről, az - el kapcsolatos helyi feladatokról. A pártbizottság a javaslatot jóváhagyta. Elutazott hazánkhói Fedoszejev akadémikus A nemzetek zaerioinak egy reezlete a vásáron Az MSZMP KB vendégeként május 11-től 19-ig hazánkban tartózkodott P. N. Fedoszejev. a filozófiai tudományok doktora, az SZKP KB tagja, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, a filozófiai tudományok doktora. a Társadalomtudományi Akadémia filozófiai tanszékének vezetője és A. P. Utenk®, a filozófiai tudományok doktora, a Tudományos Akadémia szekcióvezetője. A vendégek előadásokat tartottak a Pártfőiskolán és más pártoktatási intézetekben, ellátogattál. Szegedre. Egerré és Szombathelyre. A vendégeket fogadták az MSZMP KB agitációs és prop. .andaosztálvának. valamint tudományos és közoktatási osztályának vezetői. (MTI1 j.