Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-13 / 61. szám

Új szereplők a Don Carlos-ban Verdi operájának péntek híres Asz-dúr ária, ami után esd felújításában Aj nevek- méltán zúgott a vastaps. kel találkoztunk. Kemény Klió Ebofi hercegnő, Gregor József pedig a főinkvizitor szerepében lépett először kö­zönség elé. Eboli mezzo­szoprán szerep, melyet jel­legénél fogva gyakran alt­énekesek is megszólaltatnak — így került Kemény Klió is Ide. Szinte belépése első pil­lanatától magára vonta a figyelmet, nemcsak impo­záns megjelenésével, hanem a szerelmes szultán történe­téről mesélő fátyolrege bra­vúros megoldásával. A ma­gas és mély regiszterekben biztosan szólt a hangja, erő­teljes is volt, csupán a kö­zépfekvésekben akadtak ki­sebb problémák. Nagyon jól sikerült a III. felvonásbeli Gregor József teljesítmé­nyének értékét különösen hangsúlyozza, hogy a meg­betegedett Horváth József helyére beugrásszerűen ke­rült a darabba. Szinte egy nap alatt tanulta meg szere­pét. Kulturált éneklése, szép orgánuma ezúttal is osztat­lan sikert aratott. N. I. , ülése Budapesten Nagy jelentőségű nemzet­közi tanácskozássorozat há­zigazdája lesz a napokban Budapest: március 17 és 22 között ' fővárosunkban tart­ják a Béke-világtanács el­nökségének ülését és a Bé­ke-világtanácshoz tartozó nemzeti békemozgalmak tit­kárainak, illetve más veze­tőinek értekezletét. Gt vi­lágrész békeharcosainak kép­viselői érkeznek ebből az alkalomból hazánkba, s az előzetes adatok szerint mint­egy 80 ország delegátusai foglalnak majd helyet a tárgyalóasztalnál. Tápkockával 15—20 napos előny A kertészek reggelenként zöldellő palántákat. A ta­összegöngyölik a gyékény-ta­karókat, hogy meleg nap­fénnyel ébresszék az 1100 melegágy! üvegablak alatt Megbokrosodott motorosok Veszélyes a tavasz az országutakon — Magas büntetések a KRESZ megsértőinek * A tavaszias időjárás bekö- egy nőismerósét. Tompított szöntésével megélénkült a fénnyel 60 kilométeres se­közutakon a gépjárműforga- bességgel haladt, s nem lá­lom. A garázsokból kihozták féltett gépjárműveiket azok is, akik télen nem szívesen ültek a volán mögé. A na­gyobb gépjárműforgalommal természetesen — ha nem is szükségszerűen — nagyobb a baleseti veszély. Éppen ezért fokozza ellenőrzéseit a Csongrád megyei rendőr-fő­kapitányság közlekedésren­dészeti osztálya. Szabálysértések és bűncse­lekmények egyaránt kiderül­nek az ellenőrzések alkalmá­val. Busa László Szeged, Pálfi utca 79. szám alatti la­kos este kivilágítatlan ke­tott előre, csak 25—30 mé­terre. Két kerékpárost el­ütött, s pótutasával együtt 8 napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett. Az ittas gép­járművezetés miatt ekkor négyen kerültek kórházba. Bálint Mihály motorkerék­párját pedig betolták egy kö­zeli házba. Gyógyulás után Bálint el­ment motorkerékpárjáért, csakhogy a tanulságot még ekkor sem vonta le. Egy kor­só sört és három deci tö­mény szeszt fogyasztott, s ilyen állapotban ült ismét motorjára. Útközben megállt rékpárral és ittasan hajtott fs az árokparton elaludt. a Hámán Kató utcán a Má­tyás tér felé. S még neki állt feljebb, amikor a rendőrjár­őr igazoltatta. A következ­mény 900 forint bírság. Locskai András Szeged, Kaszás utca 5/a szám alatti lakos is megfeledkezett ma­gáról, amikor egy korsó sör elfogyasztása után motorkerékpáron a körúton. Ez a korsó sör is sokba került. A szabálysértőt ezer forintra bírságolták, s bizonyos időre bevonták l-es számú ellenőrző lapját is. Az alkoholos állapotban történő gépjárművezetésnek súlyos következményei lehet­nek a közutakon. A KRESZ kötelezően előírja: vezetés előtt és közben tartózkodni kell a szeszesital fogyasztá­sától. Tudta ezt Bálint Mihály Kiskundorozsma, Lehel utca 24. szám alatti lakos is, ami­kor motorkerékpár-vezetői jogosítványt szerzett. Ennek előtte ugyan már bírságolták éppen azért, mert még nem vizsgázott, amikor kimerész­kedett motorkerékpárjával a közutakra. Ezt követően pe­dig 4—5 korsó sört és egy pohár bort fogyasztva ült motorkerékpárra, sőt pót­utasként maga mögé ültette Így találtak rá a közlekedési rendőrök. Egymás után tehát két bűncselekmény elköveté­se miatt került a szegedi já­rásbíróság elé Bálint Mi­hály. S halmazati büntetésül 6 hónapi felfüggesztett sza­badságvesztésre ítélték, s három évre eltiltották a gép­haladt járművezetéstől. Párizsi vaszías idő a forráskút! Haladás Tsz 150 holdas kö­zös kertészete számára nö­veszti a paradicsom-, ka­ralábé-, káposzta-, salátapa­lántákat. Idén 2 millió 300 ezer forint bevételt tervez a tsz a kertészetből. Avra­mov Illés főkertész, aki 25 éve e szakma művelője, igen bizakodó: a kertészet meghozza a 3 millió forin­tot is — jegyzi meg. A múlt héten tápkockáz­ták a paradicsom palán tá­lcát, s majd virágzáskor koc­kával együtt ültetik szét 5 holdon. Ez a termés érésé­nél 15—20 napos előnyt je­lent, a jövedelemnél vi­szont kétszeres bevételt. Primőráruként 600 üveg alatt melegágyi salátát, 1200 üveg alatt pedig piros ret­ket termelnek. Március má­sodik felében már szeretnék eljuttatni a városi fogyasz­tókhoz. A tavaly ősszel épített 40 darab hollandi ágy kedvező feltételeket teremtett a nagyüzemi zöldségtermesz­tés számára, a Haladás Tsz kertészete — mely múlt év­ben 800 ezer forint tiszta nyereséget hozott — idén is igazolja létjogosultságát a közös gazdálkodás feltételei között. Ml A BOLDOGSÁG MOSTANÁBAN? 16 — 17 évesek önvallomásai Az irkalaphoz és önma­gához biztosan őszinte a di­ák, ha nem kell aláírnia a dolgozatot, amely ezúttal bi­zalmas önvallomás is — a boldogságról. A MÁV Ne­velőintézet III. és IV. osz­tályos középiskolás növen­dékei közül 80 fiú és lány fogalmazott többet vagy ke­vesebbet az emberiség kék madaráról. A 16 és 17 éve­sek gondolatai és érzései szerint miben és hol talál­ható ez a szimbolikus szár­nyas, amely végigkíséri az embert az eszmelés tói az el­múlásig? — Ha jót te­szek valakivel, akkor én is boldog vagyok fiú a szinte sorokat, még: Korunk tüze — írja egy emlékkönyvbe illő viszont hozzáteszi Akit választok, és aki majd választ, azzal megértésben szerethék élni, a leélhető kor legvégső határáig, hogy majd elmondhassuk: nem éltünk hiába, mi is tettünk valamit azért, hogy az em­beriség élete szebb legyen. Az emberiséget felemelő, hatalmas erejű korunk tü­ze szinte átsüt mindegyik önvallomáson, viszont ott vibrálnak a világ nyugta­lanságai is. Ezek a fiatalok csak könyvekből, élők és már holtak elbeszéléséből tudnak a második világhá­borúról. amelyet szüleik át­éltek. Soraikban és azok mögött mégis ott van a féltéssel párosult vágy és akarat az emberiséget meg­illető béke iránt Forró ez a vágy, átjárja a gondola­tot át az érzéseket Vállalják! — A felnőt­tek teremtse­nek békét a világon, hogy amit alkottak, azt mi tovább emelhessük mindannyiunk bologulására — kiált fel írásában egy kislány, majd egy másik így folytatja: — Legyen béke, a boldog­ságot mi felépítjük belőle és benne! — Társaimmal szoktunk beszélgetni az élet értelmé­ről — írja egy harmadik nagydiák —, s olyankor ma­gunkra gondolunk, az elve­inkre, arra, hogy minek szenteljük az életünket. Van, aki a jobb megélhetésnek, művészetnek, bélyeggyűjtés­Költözködést, bútor-. zongora szállítási szakszerűen lebonyolítja az UN! VERS AL KTSZ szotgáttairt résziege. Go­gol a. 38. sz. Telefon: 31-98. 31-21. Előjegyzéseket el­fogad hazaszállított tüze­lőberakásra. kertásásra gázolaj, jég és vásár" áruk házhoz szállítására JCS. 29 Nem a víz vétkes A TISZA EMÉSZTI AZ ÚJSZEGEDI KEMPING FAHÁZAINAK BERENDEZÉSEIT A medréből kilépett Ti­sza sárgásszürke vize elborí­totta az újszegedd kemping területét is. A tar fák kö­zött járunk a vízi rendőr­ség motorcsónakjával. Előt­tünk a tábor faházai. Háztól házig megyünk. Benézünk az ablakokon és mindenütt a kiabáló felelőt­lenség. A faházak belső és leszerelhető berendezései, köztük a le- és felcsukha­< r > díszes műbőrborítású nIngok a folyó martaié (Egy-egy faházban négy inlag van.) A vízben az ryan leszerelt, de a parn­agra vetett, s most úszkáló viilanybúrák és égők. A szobák falán a tükröt is víz ország, sőt a vízi rendőrség csapdossa. felhívását is az értékek meg­Egy-egy faház - 39 van a mentésére az ártecületekrőL . , ,„ ... A Tisza nem váratlanul tort kempingben - 13 ezer 200 u me<Jréb61 a faházak be­forintba került. Ennek az rendezése mégis ebek har­összegnek jó részét a belső mincadjára került. Nem a berendezés teszi ki, amit folyó, hanem az idegenfar­most emészt, ront a víz. Pe- galmi hivatal az oka, mert dig — amint törzsőrmester rábízták a kempinget, kísérőnk is megjegyzi — Elhagyjuk a mostohán ha­ezt könnyű lett volna el- gyott faházakat, ahol a kárt kerülni, elsősorban a pam- a víz megszűnte etán le­in gok leszerelésével és biz- hot megállapítani. Egy azon tonságba helyezésével, ha liom már bizonyos: moiasy. nek, egyébnek. Valójában ről. S ehhez tegyük még minden ember a közösség- hozzá: az intézet növendé­nek él. s ezt tudják és tuda- keinek zöme távoli vidékek­tosan vállalják is. Igazán ről, többnyire kis falvakból csak ezek az emberek ta- jött Szegedre, sokan közülük lálják meg a legmagasabb fél- vagy egészen árvák. S értelmet, amit az egyéni életben megtalálni lehet. Autó, pénz., ha egyáltalán reális a kép. ha százalékban vonunk mér­A leget a feleletekről, akkor a „A végső eredmény ez: — A boldogságot a közös­ségért végzett felelősségtel­jes munkában és az egyéni ban gazdag so­rok mellett ter­mészetesen vol­találni a kérdezettek 44 százaléka. Saját munkáján és egyéni célokon keresztül a fiúk és lányok 41 száza­léka akarja megfogni a bű­vös kék madarat. Pontatlan választ adott a feleletek 9 százaléka. Érdektelenségről árulkodott a válaszok 6 szá­zaléka. tak a dolgozatok között há- ' " nyavetiek, felületesek. ko- célok elerésében akarja meg­molytalanok, netán szegé­nyesek is. Ilyenek például: — Autó, tucat gyerek, nagy ház, sok pénz... — Boldogságomat karri­eremben és természetesen a szerelemben lelem meg. — A pénz nem boldogít, de jó. ha van. — A boldogságot, sajnos, nem tudom elképzelni. Vagy: — Olykor nem tudom még reálisan értékelni a ténye­ket, ezért várok a boldog­ság megfogalmazásával is. A kérdésre adott írásos feleletek mindenképpen hasz­nosnak bizonyultak ebben az intézetben. Helyes a kezde­ményezés, jó ez a Könnyű jövő? S valami még kiderült a vá­laszokból: a felnőttek, tehát a szüleik által is megterem­tett társadalmi, gazdasági, kulturális és erkölcsi alapot magukénak is érzik a fiata­lok. Egy feltételhez azonban ragaszkodnak: ne fessék ne­kik rózsaszínűre, könnyűvé nevelő- a lövőt, hanem olyan köz­testületnek és a diákoknak delmesse. ahogyan az a va­egyaránt. Ezzel is közelebb lóságban is var reájuk, kerültek egymáshoz. s ha Vagyis: beszéljünk a 16—17 névtelenül is. de felnőttként évesekkel a felnőttek ko­váitottak gondolatokat az molyságaval. élet legfontosabb kísérójé- Lődl Ferent •nár a házakat nem bontot­ák és nem szállították el, ami igaz, igen költséges, kö­rülményes lett volna. A folyó várható áradását idő­ben közölte a Dél-Magyar­lás történt és ezért, felei ős­ségre vonásnak kell követ­keznie. Ezt nem moshatja el a víz. akármilyen nagy is' M. S. Pályázati felhívás a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemre A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megye Bizottsága 1966/67-es tanévre felvétett hirdet a Marxiz­mus—Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános. valamint a kétéves szakosított tagozatára. A hároméves általános tagozat a marxizmus—leni­nizmus rendszeres egyetemi szintű tanulmányozását biz­tosítja. A hallgatók az első félévben filozófiát, a má­sodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban a ma­gyar és nemzetközi munkásmozgalom történetét tanul­mányozzák. A tagozat hallgatói félévenként vizsgáznak*, s az egyetem elvégzéséről az 1088/1957. kormány, a rendelet értelmében végbizonyítványt kapnak. Felvételre jelentkezhetnek, akik egyetemi, főiskolai, középiskolai, marxizmus—leninizmus esti középiskolai végzettséggel rendelkeznek, s a munkahely és az ille­tékes pártszervezet javasolja tanulásukat. Jelentkezni lehet a szegedi, « hódmezővásárhelyi, 0 makói és a szentesi tagozatra. A kétéves szakosított tagozat speciális elméleti to­vábbképzést, felsőfokú ismereteket nyújt a következő választható szakokon: filozófia; politikai gazdaságtan; magyar és nemzetközi munkásmozgalom története. A filozófia szakosítónak két osztálya irtdul, ahol a második évben a természettudományok filozófiai prob­lémáival, illetve a marxista etikával részletesebben is­merkednek meg a hallgatók. E tagozatokra azok jelentkezhetnek, akik egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkeznek, vagy a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatát sikeresen elvégezték, illetve azzal egyenértékű, a vá­lasztott szaknak megfelelő előképzettségük van. A je­lentkezők felvételi vizsgát tesznek. A tagozat hallgatói eredményes osztályvizsgák után a marxizmus mindhárom ágából államvizsgát tehetnek, és a 17/1963. VII. 2. sz. kormányrendelet értelmében főiskolai oklevelet nyerhetnek. Szakosított tagozat csak Szegeden működik. Megfelelő számú jelentkezés esetén az üzemgazdaság­tan kérdéseivel foglalkozó osztály is indul, ahol a kép­zési idő ugyancsak két év. Jelentkezhetnek gazdasági ve­zetők, gazdaságirányítási szervekben dolgozók, aldk a politikai gazdaságtan kérdéseit megfelelően ismerik, kö­zépiskolai, technikumi vagy egyetemi végzettséggel ren­delkeznek. ALTALANOS TUDNIVALÓK A jelentkezők minden tagozaton felvételi vizsgát tesznek. A hároméves tagozaton a marxizmus (a mar­xizmus—leninizmus esti középiskola tananyagának meg­felelő) általános kérdéseiből, a szakosított tagozaton a választott szakágnak megfelelő hároméves tagozati tan­anyagból. A tanév minden tagozaton szeptember 1-től június 30-ig tart. A hároméves általános és a kétéves szakosított ta­gozaton hetenként egyszer meghatározott napon délután 3—6-ig kötelező előadás, illetve osztályfoglalkozás van. A tandíj egy tanévre 170,— forint, mely két rész­letben fizethető. A felvételi vizsgák ideje- 1966. május 3-tól 15-ig, Aki a felvételi vizsgán nem felel meg, vagy egyide­jűleg más egyetemre, tanfolyamra is jelentkezett! az egyetemre nem nyerhet felvétett. Valamennyi tagozatra párion kívüliek Is kérhetik felvételüket. A pályázatot a munkahely szerint Hletékes városi, járási pártbizottsághoz kell beküldeni 1966. április 20-ig! Ugyanitt szerezhetők be a jelentkezéshez szükséges kérdőívek, s a jelentkezők a felvételi vizsgával kapcso­'atos felvilágosítást is megkapják. A pályázathoz orvosi igazolást kell csatolni. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT "SONGRAD MEGYE BIZOTTSÁGA fesfintap, 1968. mirvtm ts. DéLtMAGYAAOMZÁG §

Next

/
Thumbnails
Contents