Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-13 / 61. szám
r El ni vagy dolgozni S okakat valószínűleg meghökkent a cím — s jogaa.i. Hogyan lehet az élet és a munka közé ellentétes értelmű kötőszót tenni? A két fogalom ugyanis nem zárja ki egymást, sót a kettő ugyanazt jelenti. Igen, az emberek többségének szótárában, akik el sem tudják képzelni magukat valamilyen hasznos tevékenység nélkül. Némelyek azonban a munkáról azt vallják, hogy az „közönséges és élhetetlen" embereknek való találmány. Gyakran azután mint „érdekes figurák", vagy ^irigylésre méltó alakok" így kerülnek a körfigyelem fókuszába azok, akik az életet lényegében ma is az egykori arisztokrácia semmittevésével azonosítják. Valóban izgalmasabbak lennének az olyan nézetek, szokások ás cselekedetek, amelyek idegenek a ma uralkodó moráltól? Igaz lenne, hogy csak a torz életűek ' érdemlik meg a nagy nyilvánosságot? Erre kerestem választ különféle munkahelyeken, a hétköznapinak oiy gyakran elkönyvelt munkások között A szalámigyárban vagy tíz percig néma csodálattal | szemléltem a húskeverő gépnél szorgoskodók boszorkányos ügyességét. Aztán megkérdeztem egyikőjüket, hogy az egyhangú folyamat közben vajon milyen gondolatok foglalkoztatják. A férfi rámvetette a szemét, s mintegy megragadva a kínálkozó alkalmat, enyhe, elnézést kérő mosollyal mondta: „Most éppen az járt a fejemben, hogyan közöljem az elvtárssal, mennyire akadályoz a mozgásban. Ne haragudjon, de most nem érek rá. A | műszak után készséggel rendelkezésére állok". Szó nélkül félreálltam, s ezt a „húsos ember" hálás pillantással köszönte meg. Egyszerre szélesebbekké, lendületesebbekké váltak a mozdulatai, s szinte sisitergett keze alatt a munka. A Bécsi körúti lakóházépítkezésnél nem lábatlankodtam senkinek. Egy meszes-malteras fiatalembertől tisztes távolságból az iránt érdeklődtem, nem unja-e azt, amit napról napra csinál. Ügy nézett rám, mintha meghibbantam volna, de aztán hirtelen kérdéssel válaszolt: „Szereti maga a kenyeret?" — „Igen" — válaszoltam. — „Naponta megeszi, ugye?" — „Így van" — hagytam rá. — „Hát a somlói galuskát szereti-e?" — „Néha azt is megeszem" — feleltem. — „Na látja. Így vagyok én a munkával. Kell mindennap, nehogy belém essen a nyavalya. Vasárnap jólesik lődörögnöm egy kicsit, de este már idehúz minden gondolatom. Ha elhiszi jó, ha nem, úgy is jó". Tetszett a hasonlata, s amit mondott, meggyőző volt. Külsőre nézve Móricz Zsigmond Kis Jánosához hasonlított: se nem alacsony, se nem magas, se nem sovány, se nem kövér — olyan, amilyenből legtöbb dolgozik mindenütt a világon. Még a munkát is úgy szereti, mint más emberek általában, s nem dicsekszik vele, egyszerűen azért csinálja, mert nem tudna megélni nélküle. A minap Vásárhelyen jártam a majolikagyárban és az írókázó asszonyok egyikének megjegyeztem: — „Fárasztó lehet egész nap itt görnyedni és pingálni ezeket a cserepeket". — „Nehogy azt higgye!" — válaszolt anélkül, hogy akár egy cseppet is lassúbbodott volna fürge kezének mozgása. „Csak a semmittevés fárasztja az embert. Én komolyan mondom, beleőrülnék, ha most azt mondanák, hogy holnaptól kezdve nem jöhetek be a gyárba". A sokfelől, sokaktól kapott válaszok velejét végül ls így summázhatnám: Munka nélkül olyan lenne az élet, mint a sótlan ennivaló, vagyis élvezhetetlen. F rázisok ezek? Tanúnak hívhatnám a már nyugdíjas munkások zömét, hogy nem azok. Sok-sok egészséges idős embert személyesen is ismerek szerte a megyében, akik azért nem tartják már életnek az életet, meri úgy érzik, el vannak rekesztve a társadalom javára végzendő munkától, az élet értelmétől és lényegétől. — Hogy is mondjam csak? Tisztességesen élni és dolgozni ma még nem könnyű, de jó és biztonságos érzés — mondotta nemrég a szegedi Tisza-híd feljáróját építő munkások egyike. Annak kapcsán állapította meg ezt, hogy tudomást szerzett annak a cinkotai üzem rendésznek a halálra ítéléséről, aki könnyű életmódja anyagi fedezéséért képes volt munkatársait is meggyilkolni. S aztán kifejtette: akik a „csalom, lopom" elve alapján próbálnak lavírozni, azoknak tapasztalniok kellene a tisztességes emberek szilaj gyűlöletét. Igen: a bűnözők, a károkat okozó paraziták ellen hozott legszigorúbb ítéletek is annak a közvéleménynek a kifejezői, amely nem választja el az életet a munkától s amelyet megelégedéssel tölt el a társádalom rovására élősködők kiközösítése. Cinikus hazugság tehát, hogy csak a szocializmust igenlő tömegektől elszakadva lehet valaki érdekes egyéniség. Igaz, az ilyenek neve is rendszerint közismertté válik, tetteik igencsak „lázba hozzák" a közvéleményt De csak addig es azért, hogy nyilvánosan rájuk lehessen sütni haszontalanságuk bélvegét. Akik azonban sokat fáradoznak a közboldogulás érdekében, azoknak nevét az utánunk jövő nemzedékek is tiszteletben tartják. F. NAGY ISTVÁN V7LAG Pk&TjET ARJAI, EGYESÜLJETEK! uii-Mmmm /t MAGYAR SZOCIALISTA MLJSKÁSFÁRT LAPJA 5*. évfolyam, 61. szám Ara: 80 fillér Vasárnap. 1966. március 13. Hazaérkezeit Romániából Kádár János és Kállai Gyula elvtárs A látogatásról közleményt adtak ki Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Kállai Gyula elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, akik a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának meghívására baráti látogatást tettek Romániában, szombaton reggel hazautaztak Bukarestből. A magyar vezetők búcsúztatására a bukaresti repülőtéren megjelent Nicolae Ceausescu, az RK(P főtitkára, Ion Georghe Maurer, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának tagja, az RSZK Minisztertanácsának elnöke, Alexandru Birladeanu és Emil Bodnaras, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának tagjai, a Minisztertanács első elnökhelyettesei, Paul Nicvlescu-Mizil, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára, Pétre Blajovid, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának póttagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Flórian Danalache, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának póttagja, a bukaresti városi pártbizottság első titkára, Fazekas János, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának póttagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, továbbá Corneliu Manescu külügyminiszter, Mihail Rosianu budapesti román nagykövet, valamint az RKP Központi Bizottságának és az RSZK kormányának több tagja. Ott voltak a repülőtéren Vince József nagykövet vezetésével a bukaresti magyar nagykövetség munkatársai is. Kádár János és Kállai Gyula szombaton délelőtt visszaérkezett Budapestre. Fogadtatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, Biszku Béla és Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, a Politikai Bizottság tagjai, Péter János külügyminiszter és Púja Frigyes, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. Jeten volt a fogadtatásnál dr. Florea Duna, a budapesti román nagykövetség ideiglenes ügyvivője. A látogatásról kiadott köz- xandru Birladeanuval, az szuverenitásuk megerősítélernény a következő: RKP KB Végrehajtóbizott- sóért, önálló nemzetgazdasáKádár János, a Magyar ságának ós állandó elnöksó- guk fejlesztésért küzdő orSzocialista Munkáspárt Köz- gének tagjával, a Minisz- szagokat ponti Bizottságának első rit- terfcanacs első elnökhelyet- A felek ismételten kinyilkára és Kállai Gyula, a Po- terével, Emil Bodnarassal, vánítják szolidaritásukat a az RKP KB Végrehajtóéi- hazája szabadságát és fügzottságának és állandó el- getlenségét védelmező hős nökrégének tagjával, a Mi- vietnami nép igazságos harmszterfcanács első elnokhe- cávaL Határozottan követelyetterével ás Paul Nicules- lfk az Amerikai Egyesült cu-Mizil\e\, az RKP KB Államok vietnami agresszióVégrehajtóbiaottságának tag- jának megszüntetését és a jávai, ós Központi Bizottsa- vietnami nép azon jogának ganak titkárával. A megbe- tiszteletben tartását, hogy széleseken részt vett magyar részről: Gyenes András, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, Erdélyi litikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke március 10—11-én a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának meghívására baráti látogatást tett a Román Szocialista Köztársaságban. A romániai tartózkodás során eszmecserékre került sor a két ország vezetői kő- Károly "iriiíügyminiszter-hezött. N. Ceausescu es mas ivettes és Vince József, haromán személyiségek társa- zánk bukaresti nagykövete; ságában Kádár János es roman részről: Corneliu MaKállai Gyula megtekintette WSCu, az RKP KB tagja, Bukarest nevezetessegeat, la- külügyminiszter. Vasile kótelepeit. A körséta során viad, az RKP KB póttagja, Kádár és Kállai elvtárs meglátogatta a bukaresti új egyetemi diákszálló negyedét is. Március 10-én N. Ceausescu vacsorát adott a magyar vezetők tiszteletére. A magyar államférfiak bukaresti tartózkodása alkalmából vacsorát rendezett Vince József nagykövet is. Kádár János és Kállai a KB külügyi vezetője és Mrhail Rosianu, az RKP KB tagja, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Az eszmecseréken a két párt és a két kormány vezetői kölcsönösen tájékoztatták egymást a szocialista építés menetéről hazájukmaga döntsön saját sorsa ről. Kijelentik, hogv támogatják és magukénak vallják a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának a vietnami kérdés rendezésére tett igazságos javaslatait és a Nemzeti Felszabadítási Front. Dél-Vietnam népe egyedüli törvényes képviselőjének progosztalyának pamját. A két párt és a két kormány képviselői úgy vélik, hogy feltétlenül erőfeszítéseket kell tenni a szocialista országok, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom — a társadalmi haladás, az antiimperialista harc és a világbéke legfőbb tényezője — egységének és erősíMester*' munka Közeledik a tanév vége. az lparitanulóintézetben a végzős fiatalok mestermunkájukon dolgoznak. A „Szakma ifjú mestere" cím elnyeréséért országos versenyeken vesznek részt. Első díjat nyert a Budapesti Jármíikészítő Ktsz alföldi lakókocsi-modellje. élethű kicsinyítésben ....... ban. Megelégedéssel állapi- _ cgj.*—, ^leg,beSZlleSeket foIy- tották meg, hogy mindkét összeforrottsáján^k tátott Nicolae Ceausescuval, szociaijsta ország jelentős téréért az RKP KB fotitkaraval, eredményeket óit el az új Ion Gheorghe Maurerrel, az táraadí,iom építésében. RKP Végrehajtobizottsagá- A kót „p.^g együtfcműkönak és állandó elnoksegenek dését áttekintve, a felek tagjával, a Román Szocia- megelégedéssel állapították lista Koztarsasag Miniszter- meg hogy az utöbbi időben fejlődtek a Magyar Népköztársaság ós a Román Szocialista Köztársaság kapcsre megismerését, latai. Hangsúlyoztak, hogy az elkövetkező időszakban további lehetőségek vantanácsának elnökével, AleKádár Jánosnak és Kállai Gyulának a Román Szocialista Köztársaságban tett látogatása, a két párt és állam vezetőinek elvtársi légkörben folytatott eszmecseréje hasznosan szolgálta egymás álláspontjának jobb s hozzájárult a két párt, a két szomszédos szocialista ország kapcsolatainak fejlesztéséhez, a nak kapcsolataink fejlesztő- CTOCÍÍ)Limiu;! ^ a béke ügye -sere a politikai, gazdásági javára (MT1) es kulturális egyuttmukodes számos területén és célszerűnek látják e lehetőségek realizálását. A nemzetközi helyzet alapvető problémáiról folytatott véleménycsere a felek nézeteinek azonosságát mutatta olyan fontos kérdésekben, mint az imperializmus agresszív háborús politikája ellen, a béke megvédéséért folyó harc, a nemzeti felszabadítás! mozgalmak támogatása, az általános leszerelés és a nemzetközi feszültség enyhítésének ügye. A két testvérpárt képviselői határozottan elítélik az imperializmus agresszív cselekményeit, a más államok belügyeibe való beavatkozást. a gyarmatosítás és a neokolonializmus minden megnyilvánulását. Teljes támogatásukról biztosítják a nemzeti felszabadító mozgalmakat, a gyarmati rendszer maradványainak felszámolásáért harcoló államokat, a függetlenségük és SÜKARNO ATADTA A HATALMAT SUHARTÓNAK MAGASODÓ FALAK KÖZÖTT MI A BOLDOGSÁG MOSTANÁBAN? HUZAVONA A SZŐREGI TOJÁSGYAR KÖRÜL ::!?fc VEM A VÍZ VÉTKES Vietnami műszak A Délmagyararszógi Textiles Felsőruházati Nagykeretkedelmi Vállalatnál szombaton — szabadnap helyett — reggel 7-től 12-ig vietnami szolidaritási műszakot tartottak. A külön munkával « most folyó leltározást nagymértékben elősegítették, « így néhány nappal a tervezettnél hamarább befejeződik majd ez a munkafolyamat. A műszak előtt a dolgozók szolidaritási gyűlést tartottak, amelyen elítélték as amerikai imperialisták vietnami agresszióját. A párt, KISZ és szakszervezet valamennyi dolgozó nevében tiltakozó táviratot küldött az USA magyarországi nagykövetségére. A vietnami műszak munkadíját, közel 2 ezer forintot a vietnami nép megsegítésére létesített alaphoz fizették be. Múlóban az árvízveszély Az utóbbi tíz napon a száraz és napsütéses időjárás segítette az ár- és belvízvédelmet. Kevesebb vizutánpótlást kapott a Tisza, s így az árhullám tetőzéré óta Tiszafürednél 110, Szolnoknál 70, Szegednél 40 centiméterrel süllyedt már a folyó vízszintje. További apadás várható a Tiszán és mellékfolyóin. Szeghalomnál szombatig lényegében befejeződött a Berettyó kiáradt vizének visszavezetése. A Fekete-Körös gátján vágott két kapun tovább áramlik a víz, de 33 hordozható szivattyú felállításával meggyorsították a víztelenítést Március 21-ig — ha nem lesz sok eső — befejezik a víz visszavezetését. (MTI) Húszmilliós terv Tiszántúl gázvezetékeire A földgáz hasznosításában igen nagy feladat hárul az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt tavaly megalakított két regionális vállalaA tiszántúli vállalat egyik fő feladata a szegedi belső földgázvezeték-rendszer kiépítése. Itt azonban csaknem minden nagyobb üzemet, közintézményt átáltára, a dunántúli, valamint a lítanak földgáztüzelésre. A tiszántúli Gázszerelő és Szeged környéki földgázt elSzolgáltató Vállalatra. A vezetik Hódmezővásárhelyre múlt évben még együtt alig is és még az idén bekapnégymillió forint értékű csolják az épülő alföldi kemunkát végeztek, ebben az rámiagyár égetőkemencéibe, esztendőben pedig már húsz- Hozzáfognak ez évben Béhúszmillió forint felhasználásával építenek leágazó vezetékeket az országos földgáz távvezetékből és ipari üzemek, háztartások egész sokéscsaba és . Gyula belső földgázvezeték-rendszerének építéséhez is és jövőre a békési gázmező földgázát eljuttatják ebbe a két városrába vezetik be a nagy fű- ba is. Orosházának már van tőértékű, gazdaságos tüzelő- földgáza, itt a meglevő veanyagot. zetékhálózatot bővítik.