Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-26 / 72. szám

•unDT •fUflí Á számok tükrében A SZEAC-kosarasok fontos mérkőzése Az SZVSE ismét újonc­csapatot fogad, a mi NB III-a« kerületünk bajnoka, a Kiskunfélegyháza látogat a Vasutas-pályára. A két együttes utoljára tizenhárom évvel ezelőtt játszott egy­mással bajnoki mérkőzést. Az 1951 és ,53 között Szege­den vivott három NB II-es találkozón a félegyháziak csak egy pontot szereztek. Vasárnap egyébként az NB III-as Sz. Honvédhoz is újonccsapat jön. a Mezőhe­gyest Kinizsi. A megyei mérkőzések kö­zül legérdekesebb múltja a Dózsa—Dorozsma összecsa­pásnak van. Eddig huszon­nyolcszor találkoztak, és a győzelmi arány 6:5 a Hu­nyadi teren és Dorozsmait is — a községi csapat javára. A legutóbbi három szegedi mérkőzést a dorozsmaiak nyerték ... A Textilmüvek— SZAK találkozó érdekessé­ge. hogy a textilesek már nyolcszor egymásután nem tudtak gólt rúgni a SZAK­nak Alsóvároson a Szentesi MTE szerepel. A vendégek­ne eddig egyszer sem si­került győzniük a Szabad­ság téren. A Szegedi Építők és a Kisteleki TE most ját­szik egvmással először. s ugyanúgy most kerül sorra első Ízben a Hmv. Textiles— Moravárosi Kinizsi találko­zói ls. A szegedi hét végi sport ­műsorból kiemelkedik az SZVSE labdarúgó-csapatá­nak mérkőzése. A vasutasok esélyesek a Félegvháza elien és lelkes játékkal mind a két pontot itthon tarthatják. A SZEAC kfisarasainak dön­tő fontosságú lesz a VTSK elleni találkozó. A VTSK a nyolcadik, a SZEAC a tize­dik helyezett. é6 ezért nagy küzdelemre van kilátás. A Szegedi AK NB l-es nói te­kecsapata is fontos mérkő­zést vív. A táblázat máso­dik helyén álló SZAK-tól ujabb győzelmet várunk. Jelentős esemény lesz még a mai megyei felnőtt kard­bajnokság. mivel a szegedi vívók ebben a fegyvernem­ien országos viszonylatban is jó erőt képviselnek. A hol­napi mezei futóbajnokság a tömegek részvétele miatt ígérkezik érdekesnek. A részletes hét végi sport­műsor a következő: SZOMBAT Labdarúgás. Megyei baj­nokság: Alsóvárosi MÁV— Szentesi MTE. Szabadság tér, 3 óra (dr. Jármai). Ellőtte if­júsági bajnoki mérkőzés. Textilművek—SZAK, texti­les-pálya, i óra (Megyeri). Tartalékba jnokság: Dózsa— Juta. Hunyadi tér. 3 óra If­júsági bajnokság: SZEAC II. —Szegedi Hon ved, SZEAC­stadion, fél 4. Teke. Megyei bajnokság: Sz. Építők—Hmv. Textiles, ruhagyári pálya, fél 7. Vívás. Megyei kard- és párbajtörbajnokság. Juhász Gyula általános iskola, 9 VASÁRNAP Labdarúgás. NB II:SZVSE —Kiskunfélegyházi Vasas, Vasutas-stadion, fél 4 (Ha­lász I.). Előtte SZVSE TI.— Hmv. MEDOSZ, megyei baj­noki. háromnegyed 2 (Pintér J.). NB III: Sz. Honvéd— Mezöhegyesi Kinizsi. Hunya­di tér, 3 óra (Bürgés). Előtte Honvéd—Hmv. MEDOSZ tar­talékbajnoki. Megyei bajnok­ság: Sz. Építők—Kistelek, SZAK-pálya. fél 11 (Farkas). Sz. Dóasa—Dorozsma. Hu­nyadi tér. fél 11 (Ungi). Előt­tük ifibajnoki. Ifjúsági baj­nokság: Textilművek—SZAK, textiles-pálya. 9 óra. SZVSE —Hmv. MEDOSZ, Vasutas­stadion, 9 óra. Tápé—Felső­fokú Vasútforgalmi Techni­kum. Tápé, 3. Szőreg—Makói Spartacus. Szőreg, fél 11. Tartalékbajnokság: Lemez­gyár—SZAK SZEAC-sta­dion, fél 9. Bőrösök—Sparta­cus* Ady tér. fél 9 (Barna). Alsóváros—SZEAC III., Sza­badság tér, 9 óra. Városi-já­ási II. osztály: Bordány— Forráskút, Bordány. 3 (Gaál Z.). Deszk—Kübekháza, Deszk. 2 óra (Sári L.). Uílés —Mihálytelek. ÜTlés, 3 óra (Füzesi), Pusztamérges—Új­szerűi ván, Pusztamérges, 11 (Vadas). Kistelek—Rúzsa, Kistelek. 3 óra (Herczegk Roszke—Szatymaz, Röszke, 3 óra (Rácz J.). Csapataink idegenben. A SZEAC Debrecenben, a Spar­tacus Mezőkovácsházán, az UTC és a Móravárosi Kini­zsi Hódmezővásárhelyen a Honvéddal, illetve a Texti­lessel. a SZEAC II. Szente­sen a Vízművel mérkőzik. Atlétika. Megyei mezei fu­tóbajnokság, Rókusi vásár­tér. fél 10. Birkózás. A Szegedi VSE országos serdülő versenye, Vasutas-stadion, 10 óra. Kerékpár. Idénynyitó ver­seny a bajai országúton a repülőtér elől. 9 óra. Kosárlabda. Mérkőzések a Rókusi Tornacsarnokban. NE II női: SZEAC—Szigetvári Vörös Meteor, fél 11. NB I férfi: SZEAC—Bp. VTSK, háromnegyed 12. NB II fér­fi: Sz. Postás—Pécsi Tanár­képző Főiskola. 4 óra. Röplabda. NB I női: Sz. Kender—Bp. Vörös Meteor, Rókusi Tornacsarnok, 2 óra. Sakk. Szegedi járási csa­patbajnokság, Szeged, Nagy­állomás, 9 óra. Teke. NB I férfi: SZVSE —Csepel SC. Vasutas-sta­dion, fél 12. NB I női: SZAK —Rózsa Ferenc Építők, SZAK-pálya, fél 12. NB II férfi: SZAK—Debreceni Va­sas. SZAK-pálya. 9 óra. Vívás. Megyei egyéni férfi és női tőrbajnokság. Juhász Gyula általános iskola. 9 óra.' AZ ELSŐ OLAJ VEZET ÉK SZIBÉRIÁBAN Végéhez közeledik a 436 kilométeres Saim-Tyumeny-I első szibériai olajvezeték építése. Már csak 12 kilométer van hátra, de ott a legnehezebb a munka: a mocsara® szakasz 40 fokos hidegben sem fagy be. Repülők siettek az építők segítségéne: hatalmas .JVII—8" helikopterek óriási nyalábokban szállítják közvetlenül a hegesztés színhelyére a csöveket. Az első szaibériai olajvezeték építői végső rohamra indulnak az utolsó kilométerekért, s közben tőlük több száz kilométernyi re keletre, már megkezdték a második, 1 008 kilométer hosszú Uszty—Bálik—Omszk vezeték épí­tését. Nyáron a folyókon különböző építőanyagot és be­rendezéseket szállítottak oda: lakókocsikat, traktorokat, exkavátonokat és más gépeket. Készülődés az Európa-bajnokságra SSÍÍMMMÍ 1066. MÁRCIUS 26., SZOMBAT NÉVNAP: EMÁNUEL Az eddigi legnagyobb ma­gvarországi sportesemény a Népstadionban augusztusban megrendezendő atlétikai Európa-bajnoksag lesz. En­nek keretében harminc or­szág majdnem másfél ezer versenyzője találkozik Buda­pesten. A rádió, a televízió es a sajtó mintegy nyolcszáz képrtselöjc hat napon ke­resztül röpíti majd szerte a vilagba az eredményeket és a Tárható új rekordokat. A bajnokságra az előké­születek már javában foly­nak. Gödöllőn épül az Ag­rártudományt Egyetem har­madik. modern kollégiumi épülete, amely a másik ket­tővel együtt a versenyzők és a kísérők szálláshelye lesz. A Népstadionban a pá­lyamunkások szorgoskodnak. — A tavalyi Universiadéra felújítottuk a futópályát — mondja Németh Imre olim­piai bajnokunk, a Népsta­dion igazgatója. — Az atlé­táknak a nem egészen friss pálya a legjobb, tehát vár­ható. hogy az Európa-baj­nokságon különösen jó ered­mények születnek. A tava­lyinál tartósabb lesz a ma­gas és a rudugródomb. Idő­ben elkészül az információs szolgálat helyisége, új rá­dió-, televízió- és sajtóftilké­ket építünk. Az újságírók részére hétszázötven dolgo­zóasztallal ellátott ülőhelyet biztosítunk. Kicseréljük a megrongálódott padokat, és a szállodához étterem épül első sorban azoknak a ver­senyzőknek, akik nap közben nem akarnak majd vissza­menni gödöllői szálláshe­lyükre . . . Egyébként az európai atlé­tikai bajnokság iránt máris igen nagy az érdeklődés. Nyugati országokból mintegy négyezren jelezték, hogy a versenyek idejére Budapest­re látogatnak. Ezer nyugat­német. négyszáz francia, háromszáznvolcvan olasz, há­romszáz holland, háromszáz­ötven angol, hatszázhetven finn. százhetven svéd vendég már bejelentette szállásigé­nyét. A közeli hetekben újabb jelentkezőket várnak a Szovjetunióból. Csehszlo­vákiából és a Német De­mokratikus Köztársaságból is. — A BUDAPESTEN, a lottó igazgatóság székházá­ban megtartott lottósorsolá­son a 12. játékhéten a kö­vetkező számokat húzták ki: 13, 29, 66, 71, 77 A március 26-án, -hétfőn megtartandó tárgynyere­mény-sorsoláson a 11. játék­hét szelvényei vesznek részt. Magyar film a Viennoién Bécsben megkezdődött a Viennale, a „vidámság film­fesztiválja". Az osztrák főváros filmhétéin idén 15 ország 28 játok- és rövidítilmje szerepel. Rangsorolás nincs, a Vieninale csak bemutató jellegű. Bruno Marek. Bécs pol­gármestere üdvözölte a díszelőadás vendegeit., aácÉk között megjelent Sebes István, hazáink ausztriai nagykövete, va­lamint Keleti Márton Kossuth-díjas, akinek „Butaságom története" cimű filmjét hétfőn mutatják be a fesztivál színhelyén. Ruttkaii Éva, a film nöi főszereplője a bemu­tatóra ugyancsak Bécsbe érkezik. HŰVÖS IDÖ Várható időjárás ma ré­tig: felhőátvonulások, több­felé futó esó, hózápor. Meg­élénkülő, később a Dunán­túlon megerősödő északnyu­gati. északi szél. Hűvös idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 7—1! fok között. (MTI) Eladó! Jol beállt sürüaoro:, lucerna egész évi kaszálásra és Jó minőségű lueemaszéna. Táncsics Mgtsz. Deszk. Telefon: 12-es. K. 1K. VEGYE IGÉNYBE SZOLGALTATASA1NKAT! Béreljen rádiót, boröndöl. hökandallót, hajszárítót. Rendezvényekhez: tányéro­kat és evőeszközt a Belke­reskedelmi Kölcsönző Vál­lalattól. Szeged. Mikszáth Kálmán u. 12. Telefonon is rendelhet. xS. 82 *83. r Felhívjuk kedves fogyasztóink figyelmét, hogy 1966. április 1-től a téllonadást és a "ázszámla befizetését r* ~ a Pnlcz utcai irodánkban tartjuk (A Ruhagyár háta mögött, Pulcz u. 44. sz. alatt.) felfogadás: hétfő, szserda. péntek 8—12-ig. Dj telefonszámaink: 16—97, 16—98, 16—99. Szegedi Gázmű x. K. 117 Kiállítás a Nemzeti Galéria anyagából Április 3-án, vasarnap dé­li 12 órakor — felszabadulá­sunk évfordulójának tiszte­letere — a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály ut­cai képtárában nagyszabású képzőművészeti kiállítás nyi­lik a budapesti Nemzeti Galéria anyagából. A kiállí­tás a 20. század magyar mű­vészetének legkiválóbb mü­veit, mintegy 150 képzőmű­vészeti alkotást, közöttük 25 szobrot tartalmaz. Ezt a ha­talmas és művészi szem­pontból felbecsülhetetlen értékű anyagot ez alkalom­mal mutatják be először vidéken. A kiállítást, ame­lyet két évig tartanak nyit­va, Pogány ö. Gábor, a Nem­zeti Galéria főigazgatója nyitja meg. Mi történik Indonéziában? — e kérdésre megpróbál választ adni a Magyarország ma megjelent, e heti száma, felvázolva az indonéz válság adottságait, Párizs viszonyát „szövetségeseivel" két cikk­ben elemzi a hetilap: a francia—nyugatnémet kato­nai viszony taglalását ki­egészíti a francia—amerikai titkos katonai szerződések történetét felelevenítő írás. Rendkívül érdekes szovjet könyv anyagát ismerteti folytatásokban a hetilap: a Penykovszkij-ügy kapcsán a szovjet elhárító szervek munkáját mutatja be ..A tit­kos háború frontján" címmel Moszkvában most megjelent kötet. A Magyarország egyéb cikkei között érdeklődésre tarthat számot egy kazinc­barcikai beszámoló, a licenc­gazdálkodásunkról szóló cikk és az az írás. amely felméri, milyen is a televízió-ellátott­ság hazánkban? A „Költészet napjának" előkészületeiről ls beszámol a hetilap. — Gyulán nyílik április 3-án. a vármúzeumban a IX. Alföldi Tárlat. A kiállításon dobreceni. szolnoki és vásár­helyi művészek mellett a szegedi képzőmű vészietet Pin­iér József. Fontos Sándor, Sándor János és Tóth Sán­dor alkotásai képviselik. — Narancs és banán. 1966 első negyedévében nagyobb mennyiségű déligyümölcs érkezett Szegedre. Citromból az ellátás hónapok óta fo­lyamatos, de blanán is 80 mázsa érkezett február végé­ig A napokban újabb friss banánt kaptak a boltok, mintegy 25 mázsányit. Na­rancsból az év első két hó­napjában 60 mázsa, míg április 4-ig hasonló mennyi­ség kerül forgalomba Szege­den. — Bélyeghajó Amerikába. Az amerikai SIPEX bélyeg­kiállítást ez év május 21-tői 30-ig rendezik meg s azon a világ legszebb bélyegeit 2200 vitrinben áBítják ki. A kiállítás iránt Európából oly nagy az érdeklődés, hogy a rendezők külön „bélyeg­hajo" indítását határozták el. A „Queen Mary" tenger­járó hajó május 12-én indul Southamptonból, érinti Cher­bourgot. ós 4 nap alatt kel át a tengeren. — A Vakok Homérosz Énekkara holnap, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel hangversenyt tart a Tisza Szálló koncerttermében. A műsoron klasszikus és mo­dern müvek szerepelnek. Zongorán közreműködik Bán Sándor zongoraművész. — Szerencsés mezőőr. Pet­ruska Sándor mezőőr Bor­sodban a Jenei-hegyen egy arany- és 263 darab külön­böaö ezüstpénzt talált a föld felszínén. A miskolci Déry Muzeum munkatársai továb­bi 16 ezüst-tallért. 200 ertist­garast és 3100 dénárt szed­tek fel a földről. A pénzek az 1530 és 1580 között hasz­nálatos magyar, lengyel és német fejed elemségi érmék közé tartoznak. — Húszezer pár gyúgyha­risnya. Sikeres kísérletek után végre üzletekbe kerül a Budapesti Harisnyagyár 20 ezer pár uj szerét „Nörsz" gyógyharisnyája. Alapanya­ga: szintetikus gjmi. A fá­jóslébúakmak és az egész nap állómunkát végzőknek az edd'gi típusok tál jobban megkönnyíti az állást. — Benn égett a lakókocsi­ban. Igsaz Ferenc, Atgyö, Ir­ma-majori lakos, a Gorzsai Állami Gazdaság dolgozója egész nap ivott. Két liter bort és 3 deci pálinkát fo­gyasztott el, amikor teljesen részegen ment lefeküdni a traktoros hálókocsiba. Égő cigarettája mellett elaludt a szalmazsák tüzet fogott s pillanatok alatt Iángbaborult a lakókocsi, amelyben benn égett Igaz Ferenc. — Richárd Serge tankhajó. A leningrádi balti hajógyár­ban elkészült a 62 ezer ton­na vízkiszorítású új tankhajó, amely Richárd Sorge nevét viseli. A tankhajó ez év első felében indul el első útjára. A Nap kél 5 óra 36 perckor, és nyugszik Hl óra «s perckor. A Hoki kei 7 óra * perckor, és nyugszik 22 óra 53 perekor. VtZALLAS A Tisza vízállása Szegednél pénteken 356 centiméter. (Apa­dó.) NÉGYSZÁZÖTVEN ÉVE. 1516. március JS-án született Conrad Gesaer svájci polihisz­tor. Megalapozta a tudományos állattant, az eiső bibliográfiai kézikönyv szerzője. NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A Botlár-ügy. Katona-beriet. Eredeti bemuta­tó. Vége kb. 10 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Efcte 7 órakor: Szegény ksa betörő. A BÁBSZÍNHÁZ VASARNAP! MŰSORA Délelőtt tl órakor: Hagymács­ka. Bérletszünet. Délután 3 óra­kor: En, Robin Hood. Bérletszü­net. MOZIK Vörös Csillag: Szent János fe­jevétele. Előadások kezdése: ne. gyed 6 és fél 8 órakor. - Fák­lya: délután 2 és 4 órakor: Egv szélhámos vallomásai, este 6 és 8 órakor: Alain és a néger Postás Mozi: Vörös és fekete. I. rész. (Fél 6. fél 8 órakor.) 16 éven felülieknek. Nyugdíjas Szakmaközi Műve­lődési Otthon. Kossuth Lajos sgt. 53.: Nyári intermezzó (5 és 7 órakor.) Magyarul beszélő szí­nes. zenés csehszlovák fWm. ÍNSPEKUlOS AI.LATORVOSI SZOLGA LAT Szeged város területére Március 36-tól április 3-ic este 8 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal Is) elsősegély és nehézeüés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Gogol u. 6. Telefon: 36-48. Az áöetoTvos kiszárat ásáról a htvrt fél köteles gondoskodni. AUTÖSOK, FIGYELEM! A Szegedi Gumi és Műanyag K4sz megkezdte a Trabant személygépkocsi­köpenyek futózását Gumik átvétele 6—14 óráig Szeged, Körtöltés u. 35. sz. alatt. Tel: 41—02. X. S. 63 031 ML-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Mirakás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és s tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: dr. Lólcös Zottan. Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársa­ság úila 16. Tellfon: 35-3i>. 56-03 Éjszakai telefon 35-66 Kiadta a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállaiat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársa­ság útja 10 Telefon: 35-00. 31-10 (Beküldött kéziratokat nem őr­zünk meg és nem adunk visszaj A lapot nyomta a Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsfltnszkv u. 28 sz. INDEX 25 63 terjesztik a Csongran megvei postahivatalok Előfizetési díj egy hónapra 1! Ft Élőfizethető bármely postahivatalnál és kép. hasit ŐB ál. 6 Dél-MA SYARORSZA* Smttfcal. 1966. maretes 2L 4

Next

/
Thumbnails
Contents