Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-25 / 71. szám
wtMm9ü]míV!hi Ülést tartott a Minisztertanács MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 56. évfolyam. 71. szám Ara: 59 fillér Péntek. 1966. március 25. Kongresszusi előkészületek Moszkvában TANÁCSKOZOTT A KISZ CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSAGA # KUBIKGÖDÖR A KONZERVGYÁR MÖGÖTT IG \ZI ERŐPRÓBA. Kádár János és Kállai Gyula fogadta az uj csehszlovák nagykövetet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. valamint Kállai Gyula. a Minisztertanács elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Jozef Pucikot, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. (MTI) Pénteken reggel a nagy Kreml palota György-termében. ahol a kormányfogadásokat szokták rendezni, megkezdődött a kongresszusi küldöttek jegyzékbe foglalása. Minthogy az SZKP tagjainak és tagjelöltjeinek száma meghaladja a, 12 milliót, közel ötezer kongresszusi küldöttel számolnak. A kongresszus előtti jegyzékbe foglalás képezi annak a jelentésnek az alapját, amelyet a mandátumvizsgáló bizottság terjeszt majd a kongresszus elé s amely részletes képet ad a küldöttek megoszlásáról. nem, életkor, párttagság kelte, iskolai végzettség, nemzetiség, foglalkozás szerint. A Lityeraturnaja Gazeta egyébként felsorolja azokat az ismertebb írókat, akiket az SZKP XXIII. kongreszszusa küdötteinek választottak. Közöttük vannak Ajtmatov, Bazsan, Brovka, Csakovszkij, Kocsetov, Kornyejcsuk, Kozsevnyikov, MezseBékemozgalmi akciók Csongrád megyében Szegeden tegnap, csütörtökön délelőtt a népfront megyei titkárságán a megyei népfrontbizottság és a megye társadalmi szerveinek képviselői tanácskozást tartottak. Katona Sándornak, a népfront megyei titkárának tájékoztatója után öszszegezték a megyében és székhelyén, Szegeden hamarosan megkezdődő békemozgalmi akciókat. Állást foglaltak amellett, hogy a különböző társadalmi szeriek a Béke-világtanács határozata alapján változatlanul alapvető feladatuknak tekintik az általános és teljes leszerelésért folytatott harc elősegítését. A békemozgalmi akció programja gazdag. Támogatja és szolidaritást vállal az imperializmussal küzdő vietnami néppel. A programban — egyebek között — szerepel békehangverseny rendezése a Tisza Szálló koncerttermében; béketalálkozók; szovjet—magyar, csehszlovák—magyar, német—magyar, jug**zláv— magyar barátsági estek rendezése Szegeden. A megye több helységében a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti irodája képviselőjének részvételével kerül sor a vietnami szolidaritási nagygyűlésekre. Cselekvő szolidaritás a harcoló vietnami néppel A Hazafias Népfront szegedi bizottsága elnökségéne k felhívása a város lakosságához A Hazafias Népfront Szeged városi bizottságának elnöksége tegnap, csütörtökön délután rendkívüli ülést tartott. Az elnökség — a nemzetközi helyzettel foglalkozva — elítélte az amerikai imperializmus agresszióját Vietnamban. Kifejezte, hogy Szeged dolgozóit is — mint a világ valamennyi tisztességes szándékú emberét — mélységesen felháborítja, hogy az amerikaiak terrorcselekményeikben nem riadnak vissza a mérgező anyagok és gázok alkalmazásától som. melyekkel tömegesen irtják a dél-vietnami polgári lakosságot. Megállapította, hogy az elmúlt héten Szegeden és az országban tartott gyűlések egyöntetűen kifejezték hazánk lakosságának tiltakozását az amerikai imperializmus barbár cselekedeteivel szemben. A gyűléseken kifejezésre jutott a testvéri szolidaritás a vietnami néppel. Az elnökség a következő felhívással és kéréssel fordul Szeged lakosságához: ..A szegedi fiatalok elsőként csatlakoztak a '•Vádoljuk az í mperi al izmust! mozgalomhoz, s az üzemek idősebb dolgozóival együtt vietnami műszakot tartottak a vietnami nép anyagi megsegítéséért. A Szaktanács felhívására a szegedi munkások több ezer munkaóra keresetüket ajánlották fel a vérző Vietnamnak. Az egy körház és egy iskola felépítéséért Vietnamban mozgalomhoz is először a termelésben dolgozók csatlakoztak. Ennek példája nyomán felhívjuk és kérjük Szeged város lakosságát, hogy forintjaival segítse az egy kórház, egy iskola mozgalmat. Szeged lakossága számtalanszor bebizonyította segítőkészségét. Ennek biztos tudatában és erre alapozva kérjük a vietnami nép anyagi megsegítését. Kérjük az intézményeket. termelőszövetkezeteket. ktsz-eket, kisiparosokat és kiskereskedőket is. hogy anyagiakban is fejezzék ki a testvéri szolidaritást a vietnami néppel. A felajánlott és befizetett összeget a 172 525—K—95 csekkszámlán postai utalványon kérjük továbbítani rendeltetési helyére". lajtisz, Mihafkov; 'Solohov, Szimonov, Szofronov, Szurkov, Turszun-Zade. Az SZKP XXIII. kongresszusa a párt Központi Bizottságának múlt év szeptember 29-i határozata alapján került összehívásra négy napirendi ponttal. A Központi Bizottság beszámolóját Brezsnyev, a Központi Bizottság első titkára, a Központi Revíziós Bizottság beszámolóját Muravjova, a bizottság elnöke, az új ötéves terv kongresszusi irányelveiről szóló beszámolót Koszigin miniszterelnök terjeszti elő. A XXIII. kongresszus utolsó napirendi pontja a párt új Központi Bizottságának megválasztása. A március 29-én összeülő szovjet pártkongresszus „rendes" kongresszus; a párt szervezeti szabályzata értelmében a rendes pártkongresszusokat nem ritkábban, mint négyévenként kell összehívni. Az SZKP XXIII. kongresszusa, amely az új szervezeti szabályzatot jóváhagyta, 1961 októberében tanácskozott. A XXIII. pártkongresszus összehívásának időpontja a négyéves terminuson belülre esett, de magának a kongresszusnak az összeülését némileg hátráltatta, hogy a Szovjetunióban végrehajtott nagyszabású gazdasági reform késedelmet okozott az új ötéves terv előkészítésében. A mostani sorszámozás alapját képező első pártkongresszus 1898-ban volt. Ott kiáltották ki az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt megalakulását. 1917től 1925-ig minden évben tartottak pártkongresszust, viszont az 1939-ben összehívott XVIII. pártkongresszus utáh a XIX. kongresszusra csupán 1952-ben került sor. Az 1956-ban megtartott XX. kongresszust 1959-ben a rendkívüli XXI. kongresszus követte, majd 1961. október 17-én tárultak ki a XXII. pártkongresszus küldöttei előtt a moszkvai Kreml erre az alkalomra elkészült monumentális kongresszusi palotájának kapui. (MTI) A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul veti-e a kormány elnökének tájékoztatóját a Román Szocialista Köztársaságban folytatott baráti tárgyalásokról. A Minisztertanács megvitatta az állami és Kossuthdíj bizottság javaslatait az állami díj, a Kossuth-díj, továbbá a Magyar Népköztársaság kiváló művésze é6 érdemes művésze címek adományozására, s határozatokat hozott. A kormány meghallgatta és tudomásul vette az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének beszámolóját a téli és tavaszi árvizes belviz-védekezésröl, s határozatokat hozott a károk helyreállítására. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének jelentése a többi között a következőket tartalmazza: A belvíz 557 ezer holdat borított el, ebből a bevetett terület 121 ezer, a szántóterület pedig 152 ezer hold volt. A belvíz több település mélyebb fekvésű részét Munkaverseny IX. pártkongresszus tiszteletére Tegnap délután szociaJistabrigád-vezetők ós kiváló újítók tanácskozását tartották meg a szegedi kábelgyárban. A tanácskozás után kiegészítő rnunkaversenyfelajánlásokat tettek a részt vevő brigád vezetők ós dolgozók. Az Ady Endre, az MHS. a Gera Sándor szocialista brigádok és a dobozüzem háromszoros szocialista brigádjának vezetői hangsúlyozták, hogy a IX. pártkongresszus tiszteletére kiegészítő felajánlásokat tesznek. Megjavítják munkájuk minőségét, fokozzák a technológiai fegyelmet. Az üzem 39 brigádjának nevében a párt- és szakszerveFellendülőben az alumíniumipar Az alumíniumipar tervszerűen készül a • magyarszovjet timföld és alumíniumegyezmény következő években kezdődő végrehajtására. Mint ismeretes, az egyezmény értelmében évről évre növekvő mennyiségű timföldet szállítunk a Szovjetunióba. s onnan ugyanolyan arányban növekvő mennyiségű, 1980-ban már 330 000 tonna olcsó vízenergia felhasználásával előállított alumíniumtömböt kapunk vissza. Azaz a teljes kohósított alumíniummenynyiséget, tekintve, hogy két tonna timföldből egy tonna alumínium nyerhető. A hazai iparnak így az alumíniumkohászat fejlesztésére nincs gondja, és az erőket a timföldgyártás kapacitására összpontosíthatja. A 80 000 tonna kapacitású Ajkai Timföldgyár rekonstrukciós bővítése 1964-ben kezdődött, azzal a céllal, hogy évi 130 000 tonna timföld előállítására tegyék képessé. Az ajkainál lényegesen nagyobb bővítés folyik terv szerinti ütemben az Almásfüzitői Timföldgyárban. A gyár alapterületét alaposan megnövelik és a gyártási kapacitást — több mint 900 millió forintos beruházással — a jelenlegi évi 155 000 tonnáról 280 000 tonnára emelik. Fokozott erővel folytatják az idén a Székesfehérvári Könnyűfémmű szélesszalag hengerművének építését is. Ez is sürgős beruházás, mert a hengermű a Szovjetunióban tömbösített alumíniumot dolgoz majd fel félkészáruvá. Az eddigi két év alatt felhasznált, nem egészen 80 millió forintnyi őszszeggel szemben az idén már | több mint 300 milliót for- i dítanak az építésre az 1,6 j milliárd forintos teljes beru- j házási összegből. Az idén már. szovjet gépek érkezésére is számítanak. Teljes kapacitásának kiépítése után évi 60 000 tonna alumínium félgyártmányt állít elő. Ugyanennyit gyárt majd a negyedik ötéves tervben felépülő második része is. zet foglalta össze a konkrét felajánlásokat, amelynek alapján értékelik majd ki az 1966. évi szocialista munkaversenyt. A Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat egyik legfontosabb terméke a ponyva. A vállalat dolgozói a IX. pártkongresszus tiszteletére új munkafelajánlást tettek: 100 négyzetméter ponyvát készítenek terven felül. Ezt a mennyiséget úgy állítják elő, hogy közben más kötelezetségeiknek is eleget tesznek. A 10. számú Autóközlekedési Vállalatnál ugyancsak; a szocialistabrigád-vezetők értekezletén határozták el, hogy az MSZMP IX. kongresszusának tiszteletére külön munkaversenyt indítanak. A vállalatnál most folyik a verseny szempontjainak kidolgozása. A szegedi textilműveknél is megindult a IX. pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett munkaverseny szervezése. is veszélyeztette, jelentős mezőgazdasági és épületkárokat okozott, különösen a tanyavilág vályogépületeiben. A megemelkedett talajvíz és a belvíz miatt mintegy 1700 lakás ment tönkre, ezenkívül sok lakó-, ipari és mezőgazdasági épület megrongálódott. A belvíz okozta mezőgazdasági és épületkár 438 millió forintra becsülhető. A szivattyúzás, egyéb belvízvédekezési munkák és a kedvező időjárás hatására a belvízborítás ez ideig 184 ezer holdra csökkent, ebből 35 ezer hold a szántóés 19 ezer hold a bevetett terület. Kedvező időjárás esetén ennek túlnyomó része 2—3 hét alatt levezethető és a tavaszi munkák elvégezhetők. A Tiszán, a Túron, a Tárnán, a Zagyván és a Körösök magyar szakaszán levonult árvíz elhárítását a védekezés szervezettségén és a védekezők erőfeszítésén kívül az utóbbi években végrehajtott jelentős töltéserősítési munkák tették lehetővé. Árvízkár összesen mintegy 20 ezer hold területen, főként tanyai településeken keletkezett. Az árvíz okozta mezőgazdasági és épületkár mintegy 28 millió forint; 149 lakás ment tönkre és több épület megrongálódott. A Minisztertanács határozatot hozott a helyreállításI hoz szükséges építőanyagok | biztosítására, továbbá arra, hogy a tönkrement házakat ne a mély fekvésű, vízjárásos területeken, hanem magasabban fekvő biztonságos helyeken építsék fel újból. Az újjáépítésre nem alkalmas tanyai épületek helyett a lakóházakat a községek belterületén kell felépíteni, erre a célra a tanácsok megfelelő telkeket jelölnek ki. A megrongálódott és tönkrement épületek mielőbbi helyreállításához szükséges, hogy a kisipari szövetkezetek, valamint a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok építőrészlegei tevékenyen részt vegyenek a munkában. A Minisztertanács elismerését fejezi ki mindazoknak, akik az eredményes védekezésben helytálltak: a vízügyi dolgozóknak, a honvédség, a munkásőrség alttkulatainak, a belügyi szeriveknek és a védekezésben részt vett lakosságnak. (MTI) HARCGYAKORLAT A néphadsereg műszaki egységeinek is a legkorszerűbb a felszerelése. Ezekből „ízelítőt" adtak a sajtó, a mozgalmi szervek és a tanárok képviselőinek a Duna mentén most tartott szakharcászati gyakorlat után. Mérnöktisztek — köztük a szegedi Árva Antal — ismertették a kitűnő technikai eszközöket, alkalmazásukat. Képünkön: a nehéz hídvető harckocsi. (A szakharcászati gyakorlatról „Igazi erőpróba" címmel lapunk 6. oldalán közlünk riportot.) Ho Si Minh fogadia a magyar szakszervezeti küldöttséget Brutyó János vezetésével a VDK-ban tartózkodó magyar szakszervezeti küldöttséget március 24-én fogadta Ho Si Minh elnök. A közel kétórás beszélgetés szívélyes, baráti légkörben folyt le. A delegációt elkísérte dr. Pehr Imre, hazánk hanod nagykövete Március 24-én este Hoang Quoc Viet, a VDK szakszervezeti szövetségének elnöke a magyar szakszevezeti delegáció tiszteletére búcsúvacsorát adott. A szívélyes, baráti légkörben elköltött vacsorán pohárköszöntőt mondott Hoang Quoc Viet és Brutyó János. (MTI) (Miko László felv.)