Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-24 / 70. szám

dii-MAmmm A MAGYAR SZOCIALISTA MLSKÁSP ÁRT LAPJA Valamennyi KGM-vállalat kap nyereségrészesedést Az átlag: 13 napi kereset 56. évfolyam 70, szám Ara: 50 fillér Csütörtök. 1066. március 24. A magyar szakszervezeti küldöttség a VDK-ban # Hanoi (MTI) Le Duc Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a párt Központi Bizottságának tit­kára kedden este fogadta azt a magyar szakszervezeti küldöttséget, amely Brutyó János elvtársnak. az MSZMP Politikád Bizottsá­ga póttagjának, a SZOT el­nökének vezetésével tartóz­kodik a VDK-ban. Pehr Imre, hazánk hanoi nagykövete szerdán este fo­gadást adott a küldöttség tiszteletére. Éreztetik kedvező hatásukat az új mezőgazdasági termelői árak Minden vállalat megtalálta a maga partnerét A tavasz első napjaira kormányunk az év elején j véglegesen kialakultak a nagy jelentőségű mezögazda­tsz-ek új termelési tervei, sági árrendezést hajtott vég­Az idei program valameny­nyi gazdaságunkban szinte mindenféle cikk féleségből lényegeden többet ígért, mint amennyit tavaly termeltek a gazdák. Ez mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy Negyedév végén a szocialista munkaverseny A szocialista munkaver­seny igen komoly szerepet játszik a termelési feladattá? végrehajtásában. A verseny — jóllehet egész évi tevé­kenységet ölel fel, pozitív hatása már most, az első negyedév végén is lemér­hető. Határidő előtt A Kenderfonó- és Szövő­ipari Vállalat egyik legna­gyobb vásárlója a Szovjet­unió. akivel az idén is hosszú lejáratú, éves szer­ződést kötött a vállalat A megrendelt áru nem keve­sebb. mint 2,5 millió négy­zetméter ponyva, amelynek első részletét március 30­ra kellett elkészíteni. Ké­sőbb — a XXIII. pártkong­resszus tiszteletére folyó munka-versenyben — a szál­lítás határidejét tíz nap­pal előbbre kérte a szovjet partner. A Kc.nderfonó- és Szövő­Ipari Vállalat és a szövődé dolgozói vállalták ezt a fel­adatot. Vállalásaiknak a kért határidő előtt. már márciu-, 18-án eleget tettek. Nem is akárhogyan — a termelékenység emelésével, a gépkapacitás jó kihaszná­lásául, jobb munkaszerve­zéssel. úgy, hogy egyidejű­leg minden má.s kötelezett­ségüket is sikeresen telje­sítették. Minőségi munka Az Öntödei Vállalat sze­gedd gyáregységénél a mi­nőségi munka követelménye áll a verseny középpontjá­ban: a brigád- és egyéni felajánlások legtöbbje az ön­tési selejt csökkentését tű­zi ki célul. Legutóbb, különösen az „Ifjúság" szocialista bri­gád ért el szép eredménye­ket, átlagosan 1 százalék­kal csökkentették a selej­tet A jó példa egyre több követőre talált, s jelenleg körei hatvanan vesznek reszt ugyanilyen célért az április 4. tiszteletére fo­lyó munkaversenyber Százezer forintos önköltségcsökkentés Ez a tétje a Gyufaipari Vállalat 3-as számú, szege­di telepén folyó munkaver­senynek. Az első negyedévet még nem értékelték, de enélkül is látszik, hogy a dolgozók többet végeztek és végeznek el, mint amennyit vállalásaikban ígértek. A TM K-sok szocialista brigádja szállítókocsikat ké­szített a termelés meggyor­sítása érdekében terven, Il­letve vállaláson felül. Pe­dig azok sem voltaik könv­nyúek! Például lerövidített határidőkkel végzik a gépek nagyjavítását, s így keve­sebb a termeléskiesés. A javítási idő lerövidítésével, a jól megjavított gépekkel jelentős önköltségcsökken­tést értek el. A takarókos­saghoz a dobozosztály nem­rég alakult brigádjai is hoz­zájárulnák. A Tyereskova­és a Petőfi-brigád a gyár­tás közbeni fahulladékot csökkenti. Élen a szocialista brigádok Az egész éves munkaver­senyen belül — január 1­től április 4-ig — „külön"­verseny folyik a textilmű­vekben. Ebben az üzem úgyszólván valamennyi dol­gozója részt vesz. Tizen­nyolc brigád a szocialista cím elnyeléséért, illetve megtartásáért dolgozik. Kö­zülük 110 százalékos telje­sítménnyel a ..Haladás" lánccsévélő brigád munkája emelkedik ki: teljesítmé­nyük magasabb az üzemi átlagnál. Ugyancsak elisme­rést érdemel a TMK Land­ler Jenő nevét viselő szo­cialista brigádja is. Tag­jai az új gépek gyors üzembe helyezésével, a ja­vítási idő lerövidítésével se­gítették a vállalat termelé­sét. Az 1960-ban alakult bri­gád már hatodszorra telje­siti a szocialistabrigád-köve­telményt. s ezért április 4­én az ezüstpia kettes szo­cialista brigád megtisztelő cim birtokosa lesz. re, s ez megtette jó hatása Különösen az állattenyész­tés, hizlalás mutat szép mennyiségi és minőségi vál­tozást. Dr. Bereczki Jánosné, a szegedi járási tanács vb felvásárlási csoportjának elő­adója mondotta el, hogy je­lenleg 6 ezer 326 hizlalásra le­szerződött sertéssel van több a járásban, mint amennyi tavaly ilyenkor volt. Jellemző, hogy az összesen eddig leszerződött 27 ezer 497 sertésből 21 ezer 496 a tsz-ekben van. Közös gazda­ságaink nemcsak bátran ,,„ „.,„ ... . , szerződnek, hanem hasonló 9f 1tkezesl bur" zöldségfélérc számíthatunk a nyáron. Ezt mutatják a szerződéskö­tések számai. A Csongrád megyei MÉK 4 ezer 510 hold zöldségre szándékozott ere­detileg szerződni a járásban, s a legutóbbi értékelés sze­rint már 5 ezer 182 holdnyi szerződött zöldség van a já­rásbeli gazdaságokban. Ez csaknem ezer holddal több máris, mint amennyi ta­valy volt. A szerződéser étkezésiburgo­nya-termesztósi iránt is vál­tozatlanul nagv az érdeklő­dés. Az állam a korábbi ta­pasztalatokból kiindulva ..csak" 500 vagon burgonyát kért a szegedi járástól. Ed­A koh<> és gépipari mi­niszter szerdán jóváhagyta a tárcához tartozó vállalatok nyereségrészesedését. Te­kintve, hogy tavaly a kohá­szat 1 helyett 1,7. a gépgyár­tás pedig 1,7 helyett 2 szá­zalékkal javította jövedelme­zőségét. s ezrei a korábbi éveknél jobb eredményt ért el, a nyereségrészesedés is lényegesen magasabb, mint az előző esztendőben, össze­sen 362 millió forintot fizet­nek ki, 85 millióval többet, mint tavaly, az akkori 10.4 nap helyett 13.5 napi fize­tésnek megfelelő összeget. Ezen belül most a kohászat 17.8, a gépgyártás pedig 12.5 napi keresetnek megfelelő átlagot kap. Említésié méltó, hogy 1965-ben a kohó- és gépipar valamennyi vállalata eleget tett a jövedelmezőségi kö vei e 1 mén veknek. s így most minden vállalatnál osz­tanak nyereségrészesedést. Természetesen előfordulhat, hogy egy-egy vállalat vala­mely gyáregysége az átlag­nál többet, vagy kevesebbet, esetleg semmit sem kap, aszerint, hogyan dolgozott. Ezúttal első ízben külön jutalmazzák azokat, akik ta­valy névreszóló felhívást kaptak exportmunkájuk to­vábbi javítására és abban jó eredményt értek el. Ezt a módszert kísérletképpen 10 vállalatnál verették be. A jó munkáért, ilyen export-ered­mény részesedést összesen ezerkétszázán kapnak, átla­gosan másfél havi kerese­tüknek megfelelő összeget. A nyereségrészesedést a jövő héten kezdik fizetni és a kifizetést valószínűleg áp­rilis 4-e előtt le is bonyo­lítják. (MTI) Élőié gyártó telep a konzervgyári raktárban ütemben teljesítik vállalá­saikét is. Például az első ne­gyedévi összesített hízott ser­tés eladási tervüket egy hó­nappal a határidő előtt már messze túlteljesítették. Az egész évi hízómarha­felvásárlási előirányzat 6000 darab. Mindebből állami szerződéssel eddig 4 ezer 953-at kötöttek le. s ez 383­mal több. mint amennyi a múlt év azonos időszakában volt. Bizonyos várakozó állás­pont csak a hízott baromfi „rerződéseá értékesítése kö­rül tapasztalható. Ebből a cikkféleségből Ifi8 mázsára szerződtek eddig a tsz-ek. Panaszolják a gazdák, hogy az elérhető árakhoz képest magasak a táptakarmányok árai. Emiatt több tsz-ben a táptakar­mányok. keverékek hely­színi előállítását latolgat­ják. A járási tanács vb szakem­berei szerint a tojásfelhoza­tal is jelentősen emelkedik az idén. Bár több éves ki­alakult gyakorlat szerint a ..tojástermés" zömét szaba­don adják át a termelők. gonyát ajánlottak fel szerző­désre a tsz-ek és a csopor­tok. Érdekes, vagy inkább fur­csa. hogy addig, amíg a MÉK jelen lós tú'.szerződés­ben van, a konzervgyárnak komoly termeltetési gondjai vannak a szegedi járásban. Az utóbbi értékelés alkal­mával még több mint 350 hóid hiányzott a konzerv­gyár tervéből, s a hiány zö­me változatlanul paradicsom. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat igazgatósága is könnyen szót érthet most a gazdákkal. Eddig 279 hold­dá1 több fűszerpaprikára szerződtek le. mint amenv­ryit az előirányzat mutatott. A nagy érdeklődésre való te­kintettel a kalocsai paprikakörzet­ből is jelentős területeket vállaltak át. Egy-kettőre elkapkodtak a gazdaságok a járás cukorré­pa-előirányzatát is. Cukor­répából szintén 130 holddal szerződtek le eddig többet, mint amennyire a cukorgyá­rak eleinte számítottak. ..El­kelt" a járásban a 190 hold­nyi dohány is. Napraforgó­A korszerű építési módsze­rek terjedésével növekszik a felhasznált előregyártott vas­beton-szerkezetek aránya is. A Csongrád Megyei Építő­ipari Vállalatnak a tavalyi első negyedévihez képest meg kellett négyszereznie az elő­regyártott elemek számát. A központi telep fedett csar­nokában télen ezt nem lehe­tett volna elérni, igy került sor a konzervgyár épülő­félben levő ezer vagonos raktárának igénybevételére. Az ötlet kitűnően bevált, úgyhogy ezen a helyen több elemet készítettek, mint az eredeti előregyártóban. A raktár csarnokaiba még januárban rendezkedtek be, s felhasználták a konzerv­gyári gőztávvezetékről táp­lált végleges fűtést is. A szegedi Károlyi utcai és Bé­csi körúti lakóházak, a gáz­gyári raktár, a vásárhelyi technikum és a kisteleki sütőüzem építkezéséhez szük­séges előregyártott elemek mind itt készülnek. Ez a beruházók szempontjából azért előnyös, mert nem veti vissza beruházásaikat az előregyártóit elemek hiá­nya. A vállalat szempontjá­ból talán még több haszna van. Az építőipari munká­soknak télen szakipari mun­kát tudtak adni. kevesebb ment fagyszabadságra; nem zsúfolódott össze az előre­gyártás, biztosítani tudták a termelés ütemességét; a ta­valyi első negyedéves fél­millió forint értékű beton­elem-gyártást 2—2 és fél millióra növelhették. A vállalat az év első két hónapjában valamivel túl­teljesítette termelési és ter­melékenységi tervét. A ter­melékenység előreláthatóan negyedéves szinten is jobb lesz az előírtnál. De a téli előregyártás még a későb­biekben is éreztetni fogja jótékony hatását: az építő­ipari termelékenység javulá­sa szoros összefüggésben van az előregyártott elemek felhasználásának növelésé­vel. A konzervgyári raktárát április végéig veszik igénybe előregyártóként az építők. Bár a raktár építkezésének befejezési határideje június 30, május 15-re igyekeznek átadni rendeltetésének. ból pedig 14 vagon a szer­Ha az időjárás kicsit is ződött többlet jelenleg a kedvező lesz. sok és olcsó műit évhez képest. A bauxitbányászok szer­vezeti hovatartozásának tár­gyában interpellált a par­lament múlt év novemberi ülésszakán Klujber László Fejér megyei képviselő. Mint ismeretes, az ország­gyűlés plénuma az interpel­lációra adott miniszteri vá­Termelési gyakorlat külföldön Több mint 400 agrár-szakos egyetemista és főiskolás végzi az idén nyári termelési gyakorlatát külföldön. A néhány éve már bevált módszer szerint a külföldi tanul­mányutakat az idén is „kölcsönösségi alapon" szervezik meg: hazai agráríelsőoktatási intézmények ugyanannyi diákot fogadnak a baráti országokból, mint ahányan saját hall­gatóik közül oda utaznak. Ebben az évben bővül a csere-partnerek száma: a Szovjetunióban az eddigénél több főiskola fogad magyar diákokat, s most először utaznak leendő agrármérnökök gyakorlatra Jugoszláviába. Eren a két országon kívül az NDK-bain, Csehszlovákiában, Bulgáriában és Lengyelor­szágban szervezik meg a magyar agrárszakos diákok ter­melési gyakorlatát. Külföldi tartózkodásuk 3—4 hetének nagyrészében a diákok tényleges gyakorlati munkát végeznek egy szak­májuknak megfelelő tangazdaságban vagy más mezőgaz­dasági üzemben. Áz országgyűlés ipari bizottságának ülése laszt nem fogadta el, s ta­nulmányozásra kiadta illeté­kes állandó bizottságának. Az országgyűlés ipari bi­zottsága szerdai ülésén be­hatóan vizsgálta és elemezte a bauxitbányászok élet- ós munkakörülményeit, mérle­gelte az interpellációban .szó­vátett igények jogosságát. A bizottság vizsgálódásá­nak eredményeit, és érdekelt szervek állásfoglalásának meghallgatása után kialakí­tott észrevételeit és javasla­tait az országgyűlés legköze­lebbi ülésén a plénum elé terjeszti. A szerdai ülésen részt vett és felszólalt Vass Istvánné, az országgyűlés elnöke. Ugyancsak felszólalt Balogh László. Blaha Béla, Csed­reki László. Gácsi Miklós, Geiszbühl Mihály, Juhász ; János. Klujber László. ! Placskó Józsefné. Szurdi Ist­ván képviselő, továbbá Áb­rahám Ferenc a Veszprém megyei pártbizottság titkára, Beckl Sándor, a SZOT titká­ra, dr. Lévárdi Ferenc, ne­hézipari miniszter, és Szilá­gyi Sándor, a Vegyipari Dol­gozók Szakszervezetének fő­titkára. (MTI) Az épülőfélben levő konzervgyári raktár (Somogy, Károlyné (elvételei) Vasbeton-gerendákat készít Széli István szocialista cí­mért versenyző kő inüves brigádja Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Tiszán Kereken 25 éve nem vo­nult le olyan magas árhul­lám a Tiszán, mint az utóbbi hetekben. Az árhullám tető­zése óta azonban Tokajnál 338. Szolnoknál 221 centimé­terrel apadt a víz. így több mint 40 napi védekezés után szerdán a Tisza legutolsó védvonalánál, a Szolnok kör­nyéki szakaszon is megszün­tették az árvízvédelmi ké­szültséget. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents