Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-23 / 69. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPjA 56. évfolyam. 69. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1966. március 23. Fuccs és történelem Latszolagos nyugalom Indonéziában Het ország energetikai műve Brigádok, egymás szemevei Fordított Odüsszeuszok Űj akciók Vietnam békéiéért Döntés a Béke-világtanács legközelebbi üléséről — Nyilvánosságra hozták a Béke-világtanács elnökségének budapesti határozatait Június 13-ra Helsinkibe hívták össze a Béke-világ­tanács legközelebbi ülését — jelentették be kedden az Országos Béketanács székházában tartott nemzetközi sajtókonferencián. Dr. Réczei Lászlónak, az Országos Béketanács alelnökének megnyitó szavai után Isabelle Blume, a Béke-világtanács ügyvezető elnöke és a Béke­világtanács elnökségének több tagja ismertette a béke­világmozgalom vezérkarának budapesti ülésszakán lezaj­lott véleménycserét és az elnökség hétfői tanácskozá­sán elfogadott határozatokat Eredményes tanácskozás Budapesten Megállapították, hogy a budapesti ülésszak, amely­nek a szokásosnál is na­gyobb volt a jelentősége, mert programjában — most első izben — csaknem hat­van ország képviselőinek részvételével, a Béke-világ­tanácshoz tartozó nemzeti mozgalmak vezetőinek érte­kezletét is megrendezték, eredményes munkát végzett. Mint mondották: a tanácsko­zások végeztével ,.jó termést arattak". Az ötnapos véle­ménycserében a nemzetközi helyzet és a béke-világmozgalom va­lamennyi időszerű kérdé­sét megvizsgálták. Kialakították a következő hónapok legjelentősebb ak­cióinak. kezdeményezései­nek programját, döntöttek a Béke-világtanács legközeleb­bi ülésének helyéről, idő­pontjáról és napirendjéről, az elmúlt hetek, hónapok eseményeinek tükrében ki­alakították álláspontjukat egy sor olyan nemzetközi konfliktussal kapcsolatban, amely egy-egy földrész, sőt az egész világ békéjét, biz­tonságát fenyegeti. Bebizo­nyosodott, hogy helyes volt a nemzeti békemozgalmak vezetőit is bevonni a mun­kába. mert a testület össze­hívásával olyan új szervet hoztak létre, amely meggyő­zően bizonyítja: A Béke-vi­lágtanács a jövőben minden eddiginél inkább tiszteletben kívánja tartani a tagszerve­zetek autonómiáját, s csak­úgy, mint Budapesten, ezután is gazdagon akarja kamatoz­tatni ezeket a tapasztalatait. A széles körű, demokrati­kus viták eredményeként közös nevezőre, egyetértés­re jutottak a Béke-világtanács szerve­zetének és munkastílusának korszerűsítésével foglalkozó kérdések legtöbbjében. Kiha­tározták, hogy a jövőben nem tartanak rendszeresen béke-világkongresszusokat és megváltoztatják ezeknek a seregszemléknek a jellegét és a méreteit is. Fórumaikat a különböző békeerökegyütt­működésének, összefogásá­nak, egységének demonstrá­lásara használják fel, s ülé­seiken. amelyekre nemcsak egy-egy mozgalom képvise­lőit. hanem az ezektől füg­getlenül tevékenykedő neves közéleti személyiségeket is meghívják, nem hoznak a Béke-világtanácsra és a nem­Zsti mozgalmakra érvényes határozatokat. Megkülönböztetett figyelemmel Mind a nemzeti békemoz­galmak vezetőinek értekezle­tén, mind az elnökség ülésén megkülönböztetett figye­lemmel tanulmányozták a vietnami kérdést. Határozatban bélyegezték meg, hogy az Egyesült Álla­mok Dél-Vietnamban nyil­tan és mind nagyobb mére­tekben vet be mérgesgázo­kat és vegyi anyagokat, jól­lehet ezek alkalmazását a nemzetközi törvények is tilt­ják. Egy másik dokumen­tumban az 1954-es genfi egyezmények durva megsér­tése ellen tiltakoztak. Arra szólították a népeket, hogy csatlakozzanak a március 25-re és 26-ra Washington­ban tervezett tüntetések részvevőihez. s követeljék az Egyesült Államok vietna­mi agressziójának megszün­tetését, ítéljék el a háború kiterjesztésére irányuló mes­lerkedéseket. Ugyanakkor kezdeményezték, hogy az In­dokínával kapcsolatos genfi egyezmények aláírásának év­fordulóján rendezzenek nem­zetközi demonstrációt Genf­ben, s minden országban nagy gyűléseken. valamint más megmozdulásokon követeljék Vietnam béké­jének, függetlenségének helyreállítását. A Béke-világtanács elnöksé­ge egyebek között összefo­gásra szólította a népeket, hogy fokozódjék az Amerikai Egyesült Államok kormányá­ra gyakorolt nyomás. Követeli a tanácskozás, hogy feltétel nélkül, egyszer s mindenkorra vessen véget a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázásának, tartsa tiszteletben az 1954-es genfi egyezményeket. Dz atomfegyverek elterjedése ellen Az afrikai helyzettel kap­csolatos határozatban a Bé­ke-világtanács elnöksége el­ítélte az imperializmus, a kolonializmus és a neokolo­nializmus agresszív akcióit, amelyek a békét veszélyez­tetik, s ismételten támogatásáról biztosítot­ta a nemzeti szuverenitá­sukért küzdő népeket. Nyilatkozatban üdvözölték a taskenti egyezményeket, amelyek minden vitás kér­dés. nemzetközi konfliktus békés rendezésére példát mutattak. Javasolták: hív­janak össze nemzetközi kon­ferenciát, s újra tárgyalják meg azt az indítványt, amely szorgalmazta, hogy a Földközi-tenger meden­céjét nyilvánítsák atom l'cgyvermentes övezetté. A Béke-világtanács elnök­sége arra szólította a kor­mányokat, hogy a népek kö­veteléseinek szellemében te­gyenek újabb lépéseket az általános leszerelés útján. A föld alatti alomfcgyver­kísérletekre is terjesszék ki a moszkvai részleges atomesend-egyezményt, vállaljanak kötelezettséget, hogy elsőként nem alkalmaz­nak nukleáris fegyvereket, kössenek egyezményt a nuk­leáris fegyverek gyártásának betiltására, s kezdjenek hoz­zá a meglevő készletek meg­semmisítéséhez. Ismételten felhívta a népek figyelmét a nukleáris fegyverek to­vábbterjedésének veszélyeire. Újabb tanácskozás Helsinkiben A budapesti ülésszakon el­határozták, hogv a Béke-vi­lágtanács legközelebbi ta­nácskozásán, amelyet június 13 és 16. között Helsinkiben tartanak, megvizsgálják a vietnami nép támogatására kibontakozott világméretű akciók helyzetét. Napirendre tűzik az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek függet­lenségi harcának, az impe­rializmus. a gyarmatosítás minden formája ellen vívott küzdelmének időszerű kérdé­seit. Megtárgyalják a béke­szerető embermilliók mozgal­mának az európai biztonság­gal és a leszereléssel kapcso­latos feladatait, valamint a Beke-világtanács szerveze­tének és a munkamódszerei­nek korszerűsítésével kap­csolatos tennivalókat. Isabelle Blume a béke-vi­lágmozgalom vezérkarának nevében köszönetet mondott a magyar kormánynak a bé­kemozgalomnak a budapesti ülésszak zavartalan megren­dezéséért. a nagyszerű mun­kafeltételekért, amelyek le­hetővé tették, hogy a ta­nácskozás-sorozat betöltse hivatását. Ugyanakkor a Bé­ke-világtanács elnökségének köszönetét tolmácsolta azo­kért az akciókért, amelyek­kel hazánk lakossága a sza­badságáért és függetlensé­géért küzdő vietnami nép támogatására sietett. A sajtókonferencia dr. Réczei László zárszavával ért véget (MTI) Feloldották az árvédelmi készültséget Kétméteres apadás a Tiszán Az Alsó-tiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóságtól nyert légfrissebb tájékozódás sze­rint, ha lassan is, de meg­szakítás nélkül csökken a Tisza vízszintje és ez tette lehetővé, hogy az igazgató­ság területén megszüntették az árvédelmi készültséget. A mérések alapján a Ti­sza március 5-én tetőzött és azóta 2 méterrel csökkent a vízszint. A legnagyobb víz­állás 799 centiméter volt, most 6 méter a magasság. Mivel további fokozatos apadás várható, a védelmi terület szakaszain megkezd­ték a hullámverés ellen be­épített rőzsekévék és ho­mokzsákok kibontását, ösz­szeszedését. A védelmi anya­gok még használható ré­szét újból készletezik, míg a többit kiselejtezik. De ez­zel egy időben megkezdik a szakaszokon az elhasznált árvízvédelmi anyagok pótlá­sát. A vízügyi igazgatóság sza­kaszai közül csupán az al­pári nyári gát térségében van másodfokú árvédelmi készenlét, de ott folytatják az öblözetbe beengedett víz visszaáramoltatását is. A víz visszavezetése gravitációs úton történik. A belvizeket átemelő szi­vattyúk teljesítményét is fokozatosan csökkentik, bár a motorok még a legtöbb ideiglenes telephelyen dol­goznak. Mindszenten egyéb­ként megkezdték az úszó szivattyúegységek levonulta­tását a nyári öntözővíz­szolgáltató telephelyekre, miközben ellenőrzik a' szi­vattyúk állapotát és gondos­kodnak a szükséges javítá­sokról. Amerikai módosítás — kibúvókkal A genfi 17-hatalmi leszere­lési konferencia kedden tar­mondotta, a módosítás vala­mennyire talán megközelíti a totta 250. ülését. Az Egyesült szovjet szövegezést, de alap­Államok képviselője, Adrián S. Fisher módosítást terjesz­tett be az atomfegyverek el­terjesztését tiltó javaslatához. Mint az AP megjegyzi, a mó­dosítás csupán egymással szövetséges országok viszony­jában véve semmit sem vál­toztat a korábbi amerikai ál­lásponton. Elfogadhatatlan, hogy atomfegyverekkel nem rendelkező országok — a ja­vaslat szerint — hozzájuthat­nak atomfegyverekhez. Az latában növeli az ellenőrzés amerikai határozattervezet lehetőségét. még változtatott formá­Carapkin szovjet küldött jában is alkalmat ad a kibú­határozottan visszautasította vókra — különösképpen Nyu­az amerikai álláspontot. Mint gat-Német ország esetében. Megkezdődön a Kossuth Lajos sugarú! korszerűsítése |fín€Í@i©m «s Jéggel A „Moszkva" jégtörő északi irányban liaíad: Nogajev kikötő környékén biztosítja a hajók útját (Somogyiné felv.J A szemtanúk csak azt látták, hogy a honvédség tagjai gyorsan dolgozó kézi moto­ros fűrésszel döntögettek ki a Kossuth Lajos sugárút belső oldalanak két fasorát. Olyan gyorsan, hogy öröm volt nézni. A gyors fakitermeléssel tulajdonképpen kez­detét vette a Kossuth Lajos sugárút már igen időszerű korszerűsítése. Ez a munka az első fázis. A két fasor helyébe jön maid a sugárútat igazán világossá tevő kor­szerű világítás. Képünk a munka első mozzanatairól készült A 22 000 lóerős, hatalmas „Moszkva" jégtörő, a tudósítók nagy csoportjával fe­délzetén, azoknak a hajóknak segítségére sietett, amelyek befagytak a jégbe Szaha­lin szigeténél. A „Krasznogorszklesz" és a „Penzsino" gőzösök, valamint a „Bal­tyijszk" hűtőhajó — amelyek az elmúlt hajózási év végén különböző rakományo­kat szállítottak a szigetre — a jégpáncél nyomására Moszkalvo kikötőjének rak­partjaihoz szorultak. Vontatók és jégtörők siettek a segítségükre, s négy mérföld­nyire vontatták el a hajókat. Ott azonban erős jégzajlás és jégtorlódás kezdődött; a mentőhajók egy része maga is léket ka­pott és a jég közé szorult, míg mások kénytelenek voltak kifutni a nyílt tenger­re. Azt ottmaradt hajók hősies harcot vív­tak a mind magasabbra torlódó jégtáblák­kal. Az emberek csákányokkal és fejszék­kel felfegyverkezve küzdenek a jégtáblák ellen és igyekeznek betömni a réseket. Ja­nuárban a ..Moszkva'' jégtörő a foglyok se­gítségére sietett. Nag.vnehezen keresztül­törte magát a jégtorlaszokon és már csak 90 mérföldnyire volt a fogságba került ha­jóktól, amikor rádión át nyugtalanító híre­ket kapott az „Admiral Lazarev" jégtörő­től. Az utóbbi közölte, hogy Magadán kör­nyékén nem kevésbé veszélyes a helyzet, s a jégtörő teljesítőképessége kimerülőben van. Közben a Kolima lakosainak élelmi­szer szállító hajók hamarosan a jégmező szélére érkeznek és a „Moszkva" nélkül egy métert sem képesek haladni. A ..Moszkva" irányt változtatott és észak fe­lé tört előre. A Moszkalvóból kifutott ha­jók megsegítése áprilisra maradt.

Next

/
Thumbnails
Contents