Délmagyarország, 1966. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-13 / 37. szám

Közgazdász szemmr A gazdasági irányítás rendszerének átalakításával együtt jár a vállalatok önálló gazdálkodásának növekedése is. Az önállóság nemcsak a termelésre, a dolgozókra is kihat: érthető tehát, hogy felkeltette az érdeklődést. A Dél-Magyarország ipari ro\-ata ezért hívott megbeszélésre több szegedi gazdasági vezetőt, közgazdász szakembert, hogy segítségükkel Igyekezzen feleletet adni a vállalati önállóság növekedéséből adódó aktuális kérdésekre. A tanácskozáson részt vett Berta István, az MSZMP Szeged városi bizottságónak munkatársa, Kutiván ftezső, a Beruházási Bank megyéi fiókjának igazgatója, Török Zoltán, a bankfió|( szakelőadója, Bárkányi Ancrás, a Magyar Nemzeti Bank megyei fiókjának főelőadója, Klonkai László, a Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságának osztályvezetője, Hunfatvy Tibor, a Számítástechnikai és Ugyvitelszervezcsi Vállalat szegedi telepének vezetője, Hegyi József, a Gumiipari Vállalat szegedi EMERGÉ gyárának vezetője, Kovács Sándor, a gyáregység számviteli vezetője, Halász Árpád, <f Kábelművek szegedi gyáregységének vezetője, dr. Erdélyi Ferenc, a Kenderfonó- és Szövqipari Vállalat üzemgazdasági főosztályának vezetője, dr. Vecsernyés Lajos, a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat tervgazdasági osztályvezetője. Az önállóság követelményei nyos fokú tágjainak, valamint a gyorsaság, a rugalmasság fékezőjének. Az önállóság követelményei között sok szó esett a kezdeményezés és a döntés hovatartozásáról. Csak kezdeményezést értünk-e az önállóság fogalma alatt, vagy a döntést is? Ha mind a kettőt értjük, akkor lehet-e egy fokon e kettő, vagy esetleg a döntés joga csak feljebb kerülhet. Abban megegyeztek, hogy üzeme, gyára válogatja, sőt a kérdés, az eldöntendő dolog hordereje szabja meg, hogy ki és milyen fokon döntsön. A vészt vevő vállalati vezetők azt hangoztatták, hogy a régebhi gyakorlat kényelmes sínpárt hiztosította gyárak vezetőinek, de nem támogatta az önállóságot, nem serkentette a kezdeményező- és alkotókészséget. Kivételek ugyan mindig voltak, akik a sok mutató között is találtak kiskapukat, akikben volt kellő „kurázsi" és kockázatvállalás. A kiskapuk adta lehetőségekre igen jó példát hallottunk: adva volt egy 50 millió forint értékű beruházás, amelyre a Beruházási Kódex körülbelül hároméves átfutási időt határoz meg. A nevezett ipari létesítmény csodák-csodájára 11 hónap alatt elkészült. E gyorsaságot vizsgálgatták és megállapították, hogy rengeteg kiskaput használtak fel a beruházásban részt vevő felek, legaláb tizenöt esetben megsértették az érvényes rendelkezéseket Azaz önállóan cselekedtek, de csakis az emiitett módon voltak erre képesek. kurázsival, kockázatvállalással. A VÁLLALATI ÖNÁLLÓSÁGRÓL Érdekesen alakult a kérdés: mitől lesz egy vállalat önálló? S mikor mondható önállónak egy gyár? Ha deklaráljuk, hogy X, vagy Y mátót kezdve önálló, vagy pedig a' nevezett termelőegység a valóságban is bátor, kezdeményező, vagyis önálló gazdálkodást folytat? Ügymond magáénak érzi a gyárat és nagy gonddal, figyelemmel irányítja terme- • lését, egész gazdálkodásának menetét? Ez utóbbi megállapítással értettek egyet a vitában részt vevő partnerek. Igen fontos követelménynek tartották az önállóság megnyilvánulását formai oldalról is. Vagyis milyen mélységben „nyúlnak bele" a vállalat gazdasági életébe a felsőbb irányító szervek és más érdekelt szervek. Példákat is bőven elmondtak egy tanácsi iparvállalat életébe, termelésének paramétereibe jelen esetben legalább öt-hat szerv hatáskörrel beleszól, meghatároz, irányt szab, mutatókat követel. Közelebbről: a tanács ipari osztálya, mely elsősorban a termelést, a technikai és technológiai oldalt irányítja. Ez nem is lenne baj, hiszen mindez indokolt is: a tanácsi iparvállalatról lévén szó, az ipari osztály a gazda. De a gazdán kívül több érdekelt ls kapun belül intézkedhet. Vázlatosan: a pénzügyi osztály, a tervosztály, a külkereskedelem, a minisztérium,., A vitában résztvevők ezt a sok irányító, „támogató", instruáló szövevényt tartották soknak és természetesein a vállalati önállóság bizoA vezetők felelőssége Az önállósággal kapcsolatos polemizálás törvényszerűen a vezetők helyzetére, felelősségére, képzettségükre es az ezzel összefüggő területekre tért át. Többen elmondták, hogy a vállalati önállóság ugyan tovább erősíti az egyszemélyi felelősséget, de ebből az is következik, hogy a vezetőknek még fokozottabb mértékben kell támaszkodniok munkatársaik véleményére. A gazdasági vezetők többsége alkalmas az új követelmények teljesítésére. De új kívánalmak is hangot kaptak, s ebben is szinte teljes volt az egyetértés. Hogyan vezettünk eddig egy vállalatot? — vizsgálták a résztvevők. A megszabott kényelmes sínpáron futva. A vezetőnek elegendő volt olyan jó készséggel rendelkeznie, hogy — esetleges lemaradáskor — megmagyarázza a ténylegesen elért eredményt, mást népi is nagyon követeltek, hiszen a döntéseket nem ott szülték, mármint lent, hanem a magyarázatot elfogadó helyen. Az Önállóság többet követel. Először is saját döntést, amelyeket viszont a való A mutatószámok és a valóság keveeebb központilag kitűzött mutatóval is célhoz lehet érni. Hogyan dolgozott egy vállalat a sok mutató közepette? A célja vajon az igények, a szükségletek kielégítése volt-e? Nem vitás, hogy az volt a feladata. A probléma inkább ott jelentkezett, hogy elérte-e a megadott mutatók vizsgálata közben, a mutatók teljesítése, sőt túlteljesítése közben a helyes célt. A legjobb példákat valóban a szolgáltató, illetve a közvetlen fogyasztásra termelő vállalatok gyakorlatából lehet előhozni. Mondjuk a szikvízüzem célja végül is abban merült ki, hogy a mutatóit rendben teljesítse, de kérdés, hogy a lakosság igényeit kielégítette-e a mutatók kielégítésével párhuzamosan? Ezt nemigen tudhatta a vállalat, mivel erre nem volt mutatója. Tőlük mutatókat kértek számon, s ezzel olyan helyzet alakult ki, hogy a vállalatok vezetői inkább e kategóriákban gondolkodtak és cselekedtek. De például az élelmiszeripar sem tudott többet, csak azt, hogy termelt ennyit és ennyit, tervszámait így és így teljesítette, sőt a következő évben annál is többet termelt. Az igényeket kielégítette-e? Ez nem feltétlen következik a számokból. Ennél jobb példát is elmondtak a résztvevők. Adva van az egy főre jutó termetei érték. nagysága. Ha ezt a kérdést mereven vizsgáljuk, akkor akár ellenkező eredményre is juthatunk. Jutottak is az egyik szegedi vállalatnál. A feldolgozó gép mellett 3 ember dolgozott, így a mutatószámoknak megfelelően alakult az egy főre jutó termelési érték. De a gép mellett a nyersanyag elfolyt, elszóródott, műszakonként mintegy 150 forint ment veszendőbe. Ha önállóan és rugalmaisan intézkedhet a vezető, mit tesz Ilyen esetben? Oda állít egy negyedik embert és annak fizet mondjuk 70—80 forintot műszakonként ós megment 150 forint értékű anyagot, vagyis a tiszta haszon 70— 80 forint. Nem így cselekedtek, mivel rontották volna az egy főre jutó termelési értéket. Az építőipar tapasztalatai élet szükrégtétoinek megfelelően kell meghoznia a termelőegységek vezetőinek. Ez lenne az emberi oldala a gazdaságirányítási rendszerünk változásának, a vállalati önállóság kiteljesedésének. Volt, aki borúlátóbban, volt, aki derűsebben, optimistábabn ítélte meg a helyzetet. Végül is egyetértés született abban, hogy a vállalati önállóság nem tűrhet hivatalnok típusú vezetőket, hanem rugalmas, jól képzett, közgazdasági é.s kereskedelmi koncepciókkal rendelkező embereket igényel. A vezetés tudományág — ebben is megegyeztek a vélemények — s egyetemi katedrát kell kapnia. Hogy hol, melyik egyetemen? Talán a legcélszerűbb az lenne. ha a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Persze ez a jövő kérdése: addig viszont csak az a vezető képes megállni a helyét, aki állandóan fejleszti tudását, ismereteit és a gyakorlatban arra törekszik, hogy vállalata a szükségleteknek megfelelően a legoptimálisabb eredménnyel gazdálkodjon. Az önállóság felé haladva néhány vállalat már ebben az esztendőben kevesebb tervmutatóva! dolgozik, vagyis nagyobb önállóságot kapott. Köztük legjobban az építőipar érdekelt. E gondolatkör ugyan szorosan kapcsolódik az előbbihez, de ez esefben néhány tapasztalatról is szó esett. Ügy határoztak a minisztériumban, hogy a Csongrád megyei Építőipari Vállalat mindössze három kötelező mutatót kap 1966-ra, s a minisztérium csupán a limiten felüli beruházásokat jelöli ki a vállalat számára, a többit, a limiten aluliakat a vállalat önállóan határozza meg és köt rá szerződést a beruházóval. Mit hozott a gyakorlat? Ahogyan tréfásan elmondták a résztvevők: „kötelező és ajánlott irodalmat". A minisztérium a főigazgatóság felé kijelölte a kötelező beruházásokat, de néhány ajánlott beruházásra is felhívta a figyelmet. Ami a főigazgatóságig ajánlott volt, onnan kezdve már kötelező lett. S mi maradt az önálló elhatározásra? Valójában semmi, hiszen a kapacitás végül is adott. A bérgazdálkodásban biztosított önállóság azonban máris jelent bizonyos előnyöket és kihat a tervszerűbb, jobb gazdálkodásra is. Bértömeg van: azzal kell okosan és jól gazdálkodni. A belső szóhasználattal „vattaembereknek" nevezett létszámra nincs szükség, amely egyensúlyban tartotta a bérmutatókat. Az új módszer a munkások véleményével és igazságérzetével is találkozik. Nagyon sok szó esett az önállóságon belül a beruházásokkal kapcsolatos felelősségről. A régi gyakorlatból sok példát elmondtak a résztvevők: „az apuka hitelez, nincs baj" — elvet fel kell adni. Valahogy így történt egy beruházás: kimutatták, hogy a 100 milliós beruházás 2 év alatt megtérül, ha másfél év alatt felépítik és üzembe helyezik. A folytatás általában ilyen volt: 4 év alatt készült el, 100 helyett 140 millióba került és nem térült meg öt év alatt sem. A következmény? Semmi baj. Legfeljebb a népgazdaság látta kárát. A nagyobb vállalati önállóságnál természetesen az ilyen érdektelen beruházási szemléletmódnak nincs létalapja. A döntó és jellemző valószínű a saját eszközből történő beruházás lesz. s így a vállalatok vezetőinek arra kell törekedniök, hogy a legpontosabb számításokat elvégezvén, minden erejükkel a beruházás gyors lebonyolításán munkálkodjanak, hogy a kitűzött célt mielőbb elérjék. Az első lépések A legérdekesebb példákat e témakörben hallottuk, s éi-pen a sok és merev mu-atóazámok bűvköréből kell ldlepnie a vállalatnak akkor, amikor az önállóságról beszélünk. A mutatók meghatározók, azokra végül is szükség van. hiszen elemzésükkel vizsgálhatjuk gazdálkodásunk helyzetét. De a mutatók nem önmagukért vannak, nem elvonatkoztatott steril dolgok. Egy igaz, Első és nagyon is komoly lépésnek tekintendő, hogy a vállalatok vezetőinek szemléletében bizonyos fokú változás történik: a mutatószámok ellenére is előtérbe kerül a szükségletek kielégítése, a közgazdasági és kereskedelmi vizsgálódás néhány jellemző vonása. Üjabb kategóriákkal ismerkednek. A kenderfeldolgozó ipar kezdeményezése már lassan testet ölt) a kereskedelmi munka, a piaci lehetőségek és igények vizsgálata megkezdődött és látszik az eredmény is. Nem lesz könnyű feladat a vállalati önállósággal úgy élni, hogy gazdaságpolitikánk igazi céljait helyesen valósítsuk meg. S egy gondolat, amely szintén elhangzott a beszélgetés során. Találkozni olyan nézetekkel — különösen viták során csendül elő olykor-olykor —, mintha a kapitalista vállalatok önállósága és gyakorlati munkája lenne a végső példa számunkra. Erről szó sem lehet, már csak azért sem, mert egészen más társadalmi viszonyok között funkcionál a termelő egység és a mi gazdaságirányítási rendszerünk változása szoros összefüggésben van a marxista—leninista politikai gazdaságtannal. Saját módszereinket dolgozzuk ki és nem kölcsönt veszünk igénybe e módszerek megalkotásánál. Vagyis a gazdaságirányítási rendszer reformjának kiteljesülése' után is alapvető különbség lesz a szocialista és a kapitalista vállalat önállósága között. Az önállóság mégis önállóság és bizonyos csábításokat is magában rejt a könnyebb és gyorsabb eredményesség elérése érdekében. Magyarán: árdrágítás, minőségrontás ... S ebből következik az a gondolat, amely a vitát is végigkísérte, hogy a gazdasági vezetőknek megnő az erkölcsi-politikai felelőssége, hiszen az önállóság nyújtotta lehetőségeket csak a marxista—leninista felfogás engedte keretek között szabad és kell felhasználni. Ezért nem lesz könnyű a magasabb követelményeknek eleget tenni, s minden vezetőnek tudása legjavát kell adnia. GAZDAGH ISTVAN Mint minden szakma, mesterség, hivatás, az „újságírás" is kérdőjel a céhen kívülieknek. Az olvasók csak a kész lapot látják, 6—12 oldalon, egyszer egészen csinos formában és jó nyomtatásban, máskor maszatos képfoltokkal; egyszer világra, országra, városra szóló szenzációval, máskor köznapi eseményekkel. Néhány ismerős olvasó ilyenkor már megkérdezte: „Lazítanak, kérem?" Mintha csak az újságírók kptlanák ki a szenzációkat. Más meg betelefonált: „Sok a hiba, elvtársak! Nem röstellik a helyreigazításokat?" Vagy valaki beküld egy levelet. „Írják meg kérem, hogy..." — nos, megirjuk-e, vagy sem? „Olyan egyformák ezek a magyar újságok! Mind ugyanazt írja!" — hallottul: sokszor ezt is ... S lúqy gondoltuk, egyszer már lehetünk annyira elfogultak: írunk egy kicsit magunkról Vagyis: ezekről a dolgokról. Olyanokról, amiket legtöbbször kérdez az olvasó szóban, írásban, telefonon. Egy kis keresztmetszetet a műhelyről, ahol az újság készül; sorban néhány vasárnapon. MTI, TASZSZ, Reuter, AFP, UPI Jó esztendeje bevezettünk a külpolitikai információk közlésénél a második oldalon egy új módszert. A cikkek vagy bekezdések előtt jeleztük, hogy honnan ered az információ — ilyenformán: <

Saigon (MTI) Washington (TASZSZ) 0 Peking (Üj-Kína) 0 Párizs (AFP) stb. Ezzel a tipográfiai aprósággal sikerült érzékeltetni olvasóinkkal, hogy a világ hány tájáról és hány hírforrásból futnak össze egyetlen lapszám cikkei. Ugyanakkor azonban kiderült, hogy olvasóink egy részének valóságos rejtvény ez a sok betű, közöttük még az a szignó is, amellyel leggyakrabban találkoznak: az MTI. Legyen hát ez a három betű a kulcs a többi „megfejtéséhez" is. A Magyar TűVirati Iroda három kezdőbetűje adja ezt a jelzést — vagyis a magyar hírszolgálati iroda emblémája. A • többi pedig *- ugyanígy — más sajtóügynökségek nevének rövidítése. Közülük a legismertebbek: TASZSZ és APN (szovjet), AP, UP, UPI (amerikai), PAP (Legfel Népköztársaság), Reuter (angol), AFP (francia), ADN (NDK). DPA (NSZK). Üj-Kína (Kína Népköztársaság), MEN (Egyiptom), VNA (Eszük-Vietnam). A sort nehéz lenne befejez.ni, mert minden országban működik ilyen hírszolgálati iroda, s mindegyiknél szokás a szignó. De hogy kerülnek ezek a híradások például Szegedre? A sajtóügynökségek telex vonalai az egész világot behálózzák. Mondjuk, hogy Venezuelában katonai puccs volt. Ezt a hírt jelenlevő tudósítók azonnal továbbítják hírközpontjukba, majd a hírszolgálat a világ minden olyan más hírügynökségének, napilapjának és egyéb sajtóorgánumának, amellyel kapcsolatban van. Ez a kapcsolat természetesen nem szimpátián vagy antipátián nyugszik, hanem szerződéseken,, kölcsönösségen, s érthetően kölcsönös anyagi kötelezettségekkel jár. Ahogyan az olvasó előfizeihet egy-egy lapra,- egy-egy sajtóügynökség a többi jelentéseire, a lapok pedig az ügynökségek anyagaira. Vagyis, hogy a venezuelai puccs példájánál maradjunk: a Magyar Távirati Irodának nincs tudósítója Venezuelában — de van a' TASZSZnak, a UPI-nak, a Reuternek stb. Az MTI tőlük megkapja a hírt telexszolgálaton, majd továbbítja az öszszes magyar sajtószerveknek rádiótelexen. Az út visszafelé: az MTI is rendszeresen ad hazai és külföldi jelentéseket más hírügynökségeknek. A belföldi hírek továbbítása természetesen ugyanúgy minden hírszolgálati iro. danak vállalt kötelessége. Így tehát például nálunk általában az MTI tudósításá. ban olvashatják országszerte azokat az eseményeket, melyekre a lapok nem küldik ki ' saját tudósítóikat, Vagy a tudósítót nem az eseményszerűség érdekli ott. Az MTI híradásai természetesen nyersanyagként érkeznek — azok szerkezetét, címét, terjedelmét a szerkesztőségek igényeik, belátásuk szerint változtathatják. Az információ hitelességéért viszont a hírszolgálati iroda felelős. Egyszer-másszor már a Dél-Magyarországnak Is szemére vetették: a központi lapokból „ollózza" anyagait. Vajon hogyan lehetne azonos napon megjelenő lapból ollózni? A valóság az, hogy a hírforrás közös: a hírszolgálati iroda. A mi szerkesztőségünkben ls ott kopognak a telexgépek, amelyeken érkeznek a távirati iroda friss jelentései, akárcsak más napilapok szerkesztőségében. A DélMagyarországnak aligha kell bizonygatnia, hogy nem „ollóz" ,központi lapokból". Hiszen a központi lapokat számtalanszor megelőzi frisseségével. N/em egy országos vagy világszenzációról a szegedi lapból értesült reggel az olvasó, közpenti lapok aznap nem is 'írtak róla! (Pl. Tyitov űrrepülése.) Nem azért természetesen, mintha velünk kivételezne az MTI. Azért, mert a hírátvitelnek is vannak időhatárai. A lapot ki kell szedni és nyomtatni, majd el kell szállítani. Egyszer csak le kell zárni — s a Dél-Magyarország abban a kedvező helyzetben van (nem kell messze szállítani, éjjel 3 óra körül kezdik nyomni stb.), hogy kivételes szenzáció esetén éjjel 1 órakor vagy még később is fogadhat friss híranyagot, amikor általában a többi újság már régen a vonaton döcög. Apparátusát tekintve is hatalmas, világot átfogó gépezet a hírszolgálati irodák rendszere. Több tízezer munkatárssal, a legkorszerűbb technikai berendezésekkel, óriási információs hálózattal működik, hogy a rádióhallgató. a tv-néző. az újságolvasó minél előbb értesüljön a világ jelentős és érdekes eseményeiről. (Legközelebb: a sajtóhibákról, tévedésekről, helyreigazításokról.) Tánczenei fesztivál második fordulója 1966. február 20-án de. 10 órakor a Vörös Csillag Moziban. Jegyek a KISZ Városi Bizottságon kaphatók, egységesen 6 Ft-os'árban. 1 x. K. 64. A Betonútépítő Vállalat kardoskúti felvesz építésvezetősége kuluSíos^ísi H seuéfímunkásoVat Különélés az új rendc'et ér:e!nvben es úádíenntartdk nak papi 20,— Ft, nőtleneknek napi 15,— Ft. Munkásszállást és napi egyszeri étkezést biztosítunk. Felvétel esetén útiköltséget nem térítünk. Jelentkezés a fenti címre. x. K. 63. Vasárnap, 1966. február 13. DÉL-MAGYARORSZÁG g